Magyar Szó, 1973. május (30. évfolyam, 118-131. szám)

1973-05-07 / 123. szám

4. oldal ’v" VILÁGGAZDASÁGI FIGYELŐ­I AZ USA GAZDASÁGI KAPCSOLATAI JUGOSZLÁVIÁVAL ! Mint ismeretes, a jugoszláv kormány nemrég biztosí­tékot adott az amerikai magántőkének a politikai kocká­zat ellen. Ez természetesen mindenekelőtt vonatkozott ar­ra a szervezetre, amely maga köré gyűjti a magántőkét, és szervezett formában külföldön helyezi el. E pénzügyi társulás neve: Overseas Private Investment Corporation (OPIC), vagyis a Tengerentúli Magánberuházások Társu­lása. Az egyezmény megkötése után várható, hogy az OPIC nagyobb tevékenységet fejt majd ki a jugoszláv tőkepiacon, s beruházásai az elkövetkező három évben 15—20 millió dollárt tesznek. Ez azonban még mindig kevés a többi országokban eszközölt befektetésekhez ké­pest. Jugoszlávia a maga részéről szintén azon munkál­kodott, hogy nagyobb szerephez jusson az amerikai tőke­piacon. Ennek eredményeként a Jugoszláv Nemzeti Bank az év elején olyan kötvényeket értékesített a New York-i tőzsdén, amelyekért a jugoszláv kormány kezességet vállalt. Az év elején több amerikai pénzügyi szakértő járt ha­zánkban,­­egyebek között David Rockefeller is, a Chase Manhattan Bank elnöke), hogy tárgyalásokat folytasson a jugoszláv kormány és a gazdaság képviselőivel újabb kölcsönök folyósításáról. Ezen a téren a legaktívabb a washingtoni Ex-Im Bank, amely eddig 250 millió dollár kölcsönt adott, s ebből 56 milliót tavaly utalt ki. A JAT például kezest talált benne 15 millió dolláros kölcsönre, amelyből új repülőgépeket fog vásárolni. A Zenica Vas­művek köcsönt is, biztosítékot is kapott az Ex-Im Bank­tól egy új hengerlőmű építésére, s a macedóniai nikkel­kitermelés megindítását és a szkopjei kőolajfinomító épí­tését is ez a pénzintézet látja el kölcsönökkel. Ezzel egy időben a pénzintézeteknek egy héttagú cso­portja a First National Bank of Chicago vezetésével 20 millió dolláros kölcsönt hagyott jóvá a Slobodan Penezic Krcm­ rézfeldolgozó bővítésére, 12 milliót pedig a sme­­derevói vasművek korszerűsítésére. Ezek a pénzügyietek nyilván az USA és Jugoszlávia közötti forgalom felélén­kítését szolgálják. Egyébként Jugoszlávia kereskedelmi partnereinek ranglistáján az USA immár a negyedik he­lyen áll, az NSZK, Olaszország és a Szovjetunió után. AZ NSZK-BAN NEM RÖGZÍTIK AZ ÁRAKAT ÉS A BÉREKET Willy Brandt nyugatnémet kancellár elvetette azt a lehetőséget, hogy esetleg az árak és a bérek befagyasztá­sával állják útját az inflációnak az NSZK-bam. Tudvale­vőleg most az árak 7,5 százalékkal magasabbak, mint egy évvel korábban, és ez nem szolgálja a nyugatnémet gaz­daság javát. Ezeket az álláspontokat Brandt kancellár a hamburgi Sternnek adott nyilatkozatában közölte. Ez al­kalommal kifejtette még, hogy meg lehetne állítani az árak növekedését, ha az NSZK ideiglenesen elhagyná az Európai Közös Piacot, vállalna egy rövidebb-hossza­­b ideig tartó gazdasági pangást, és egy bizonyos fokú mun­kanélküliséget. Brandt azonban világosan megmondta, hogy kormánya nem ezt az utat választotta. A FAO FELHÍVÁSÁRA SEGÍTIK A SZÁRAZSÁG­­SÚJTOTTA AFRIKAI ORSZÁGOKAT Az ENSZ keretén belül működő FAO (Egyesült Nem­zetek Élelmiszer- és Mezőgazdasági Szervezete) a minap felhívást intézett a világhoz, hogy segítséget kérjen a szárazsággal sújtott afrikai országok számára és arra, hogy légi úton szállítson élelmiszert ezekbe az országok­ba. Raymond Leywerne volt belga gazdaságügyi minisz­ter, mint a FAO funkcionáriusa nemrég bejárta Szene­gált, Mauritániát, Felső Voltát, Mali Köztársaságot, Csá­­dot és Nigert. Ezek az országok a Szahara déli részén terülnek el, itt körülbelül 30 millió lakos él, s a szá­razság immár négy teljes éve tart, úgyhogy nagy éhség fenyegeti a lakosságot. A közeli kikötőkbe már befutot­tak az első élelmiszer-szállítmányok, a FAO felhívására is jelentkezett több ország, az elsők között Franciaország, az NSZK és a Szovjetunió. Az­­ esős időszak júniusban kezdődik ezen a vidéken, a prognózisok szerint az idő­járás kedvező lesz a mezőgazdaság számára, de a kiadós esők miatt lehetetlen lesz a szárazföldi (közúti, vasúti) közlekedés, s ezért akkor csak légi úton lehet ellátni a lakosságot élelemmel. MAGYAR SZA A fiatalok jobbak voltak a vajdasági szavalók ötödik szem­léjéről Az idősebb korosztály ve­télkedésével szombaton be­fejeződött Zsablyán a vajda­sági szavalók ötödik szemlé­je. A községi és községközi selejtezőkről ötvenkét fiatal versmondó jutott tovább, kö­zülük huszonnégyen léphet­tek fel a tartományi döntőn is. Az idén Petőfi Sándor születésének 150. évforduló­ja, valamint Miroslav Krle­­ža 80. születésnapja tisztele­tére rendezték meg a Népem költője elnevezésű szemlét. A két ünnepelt költő versei közül alig hallhattunk né­hányat, annál többen, össze­sen tizenhatan, választották Miroslav Antié valamelyik költeményét. A második versenyen ki­robbanó sikere is Antié-vers­hez fűződik. Az első helyen Dusán Trzin végzett, a Vaj­daság című verset szavalta. Trzin versmondása nemcsak a közönséget ragadta magá­val, hanem a bíráló bizott­ság tagjait is. Érett, sallang­mentes előadásmódja híven tükrözte a vajdasági ember büszkeségét, szűkebb hazá­ja iránt érzett szere­tetét. Ehhez párosult kitűnő hang­ja és kifejező arcjátéka. Trzin ragyogó versmondá­sa ellenére meg kell állapí­tanunk, hogy a fiatalabb ko­rosztály képviselői kiegyen­súlyozottabb, egységesebb és kevésbé mesterkélt módon szavaltak. A májusban, Veli­­ka Planán sorra kerülő köz­­társasági versenyen tőlük várhatjuk a nagyobb sikert, különösen pedig a fiatal Tóth Kása Otíliától, aki ér­tő és hangulatos előadás­módjával tűnt ki. Az idősebbek korosztályá­ból a következők léphetnek fel Velika Planán: Dusán Trzin, Miiina Gombár, Živos lav Miloradović, Koviljka Morača, Tóth Kása Ildikó, Petko Koprivica, tíuáica Anojčić, Zuzana Obšust, Ka­tarina Milega, Svetlana Ka­­lačan, Dubravka Sakić, Du­­šanka Rackov, Svetlana Ra­jié, Karlo Setalo, Pavel Ci­lia k és Bogđanka Marinko­­vić. F. I. Megkezdődtek a Tiszai ünnepi Játékok A XI. Tiszai Ünnepi Játé­kok szombaton este kezdőd­tek Kanizsán. A megnyitón jelen voltak a község és a szomszédos kommunák tár­sadalmi-politikai szerveze­teinek képviselői és a Tisza menti amatőr színházak tag­jai. Az ekhós szekéren ér­kező színészek Kaszás Ká­­rolytól, a Községi Művelődé­si Közösség elnökétől meg­kapták a letelepedési enge­délyt, ezután sor került Rácz János fiatal, tehetséges muzslyai amatőr festő önálló tárlatára. A hat Tisza menti amatőr színtársulat egy hé­tig tartó vetélkedőjének első estéjén a házigazda, a kani­­­­zsai amatőrszínház bemutat­ta­ a Vallomások című egy­­részes színjátékot. Az előadás igen nagy sikert aratott. Ma este a Tisza menti amatőr zenekarok és kórusok negyedik szemléjét tartják. A találkozóra 14 együttes jelentette be részvételét. Fel­lépnek a kanizsai, az adai, a becsei, a csókai és a zemitai zeneegyesületek legjelesebb kórusai és zenekarai. Kedden, 8-án este a sza­badkai Népkor színtársulata Tennessee Williams: Ez a ház lebontásra vár című egyfel­­vonásos darabját mutatja be. Szerdán a temerini amatő­rök a Palicsi nyár című ze­nés vígjátékkal lépnek szín­re. Csütörtökön a becsei vá­rosi amatőrszínház szerb együttese az Egy vidám éj­szaka című háromfelvonásos vígjátékot mutatja be. Pénteken a községi pionír­szemle győztesei lépnek fel. Szombaton, 12-én este az újvidéki Petőfi Sándor Mű­velődési Egyesület társulata színre viszi Az egy bolond százat csinál című vígjáté­kot. Az ünnepi zárószemlét vasárnap este tartják meg. Ez alkalommal a kanizsai Kodály Zoltán Zeneegyesü­let Molter Mátyás szabadkai zeneszerző Horgosi táncok című szerzeményét adja elő, ez az előadás ősbemutató. A bíráló bizottság kiosztja a dí­jakat és az elismeréseket. V. K. M. Testvériség-Egység karaván Szombaton délután díszün­nepséget rendeztek Karlova­­con a Kragujevacról érkező Testvériség-Egység karaván részére. A Jugoszláv Néphad­sereg Otthonában a községi képviselő-testület elnöke, Ru­dol­ Dubravčić fogadta a ven­dégeket. Háromnapos karlo­­vaci tartózkodásuk idején a mintegy 300 kragujevaci, a polgárok, a fiatalok és a mun­kaközösségek vendége lesz és részt vesz azokon az ünnep­ségeken, amelyeket Karlo­­vac felszabadulása alkalmá­ból rendeznek meg. A ven­dégek egyúttal számos mű­velődési és történelmi jelen­tőségű emléket is megtekin­tenek. Hétfő, 1973. május 7. Lemondott az újvidéki Népkönyvtár igazgatója Nyolcórás ülés Az újvidéki Népkönyvtár munkaszervezete szombaton reggel nyolctól délután négy óráig tartó ülésén arról a jelentésről tárgyalt, amelyet egy előbb kinevezett bi­zottsága készített a könyv­tár igazgatójának és titkárá­nak összeütközéséről, viszály­kodásáról s ennek káros kö­vetkezményeiről. Az ügyről már szó volt a könyvtár KSZ-alapszervezetében is, megállapították az illetékes vezetők felelősségét. Vladi­mir Jukanović igazgató beje­lentette, hogy lemond az igazgatói tisztségről. A jelentésből, amelyet lé­nyegében elfogadtak, kitűnt, hogy az igazgató és a titkár a felelős, az igazgató lakáscse­réjekor és bizonyos lakás­kölcsönök folyósításakor el­követett szabálytalanságo­kért, úgyszintén hibáztatják őket önkényeskedés és az önigazgatás érvényesülésé­nek a gátlása miatt. A vita után a munkaszer­vezet elfogadta Vladimír Jokanovic igazgató lemondá­sát, Petar Ivkovicot alkal­matlannak találják a titkári teendők végzésére, ezért ja­vasolták neki, hogy menjen nyugdíjba. Ha ezt nem fo­gadja el, már intézkedéseket foganatosítanak ellene. Az új igazgató megválasz­tásáig Zdravko Gaševićet bízták meg az igazgatói te­endők végzésével. (bn) Harmincéves évforduló jegyében Tegnap kezdődött Törökkanizsán az észak-bánáti amatőrszínházak kilencedik találkozója Az AVNOJ II. ülése és a törökkanizsai amatőr műve­lődési egyesület megalakítá­sa 30. évfordulójának tiszte­letére a Községi Művelődési Közösség és a helyi Jovan Popovic Amatőrszínház szer­vezésében tegnap Törökkani­zsán megkezdődött az észak­bánáti amatőrszínházak ki­lencedik találkozója. Hét amatőrszínház, illetve műve­lődési egyesület jelentette részvételét, ezenkívül ven­dégként fellép a szabadkai és a zrenjanini népszínház együttese is. Az ünnepélyes megnyitó után elsőként a helyi ama­tőrszínház együttesének a műsorát láthatta a közönség. Jovan Sterija Popovic Fel­­fuvalkodott tökfej című ko­médiáját adták elő. Ma este nem lesz előadás, holnap a lukácsfalvi művelődési egye­sület színjátszó együttese lép a közönség elé, szerdán az aradaci művelődési egye­sület, csütörtökön a zrenja­nini Madách Amatőrszínház, pénteken a módosi művelő­dési ház színjátszó csoport­ja, szombaton a muzslyai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, vasárnap pedig a kikindai népi amatőrszínház együttese. Az előadások min­dennap fél 8-kor kezdődnek a művelődési ház színházter­mében. A díjkiosztásra hétfőn (14-én) kerül sor. Aznap es­te a zrenjanini Toša Jova­­novic Népszínház szerbhor­­vát együttese tart előadást. A találkozó másik vendége, a Szabadkai Népszínház ma­gyar együttese szerdán (16-án) vendégszerepel Tö­rökkanizsán. -a -a LÁTOGASSA MEG A MA­GALEN­I­KA STANDJÁT A JUBILÁRIS 40. NEMZETKÖZI MEZŐGAZDASÁGI VÁSÁRON, ahol a legújabb növény- és állatvédelmi termékek kerülnek bemutatásra 3430/1­1 hatodik forduló első szelvénye A múlt héten közöltük a tavaszi tárgyi sorsjáték ötödik fordulójának nyereményszelvényeit, ezen a héten tehát a hatodik forduló következik. Ma közöljük a sorozat első számú szelvényét, olvasóinknak csak ki kell vágni és félretenni a hét­­végéig, amíg nem jelenik meg mind a négy szelvény. Figyelmeztetjük olvasóinkat, hogy a nye­reményszelvények közé ne keverjék a főnyereményszel­vényeket, mert azokat a játék végéig kell őrizni, és az­után egyszerre beküldeni. Főnyereményszelvényt a Ma­gyar Szó minden kedden közöl. A hatodik fordulóban 24 nyereményt sorsolunk ki, hu­szonötödikként pedig a húzó kap egy szövetcsomagot. A forduló főnyereménye egy villanyvarrógép, ezenkívül ki­sorsolunk még: — két gramofont, — két barométert, — egy elemes faliórát, — egy italcsomagot, — egy futószőnyeget, — három Podravka-csomagot, — három piperecsomagot, — egy cigarettacsomagot, — négy kekszcsomagot és — öt cukorcsomagot. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy az ötödik for­duló szelvényeit levelezőlapra ragasztva küldjék be, kü­lönben nem vesszük őket figyelembe. i Ш300000001Е 3 E 3 TÁRGYSORSJÁTÉK E 3 VI. FORDULÓ i 3 G 3 E i ® i 1(T) I 310000000080

Next