Magyar Szó, 1973. május (30. évfolyam, 132-147. szám)

1973-05-23 / 139. szám

6. oldal Zstz*zsez& f A százéves vasút Persze, csak Zomborra és környékére kell érteni a száz évet. Másutt már jóval előbb megépült a XIX. szá­zad csodája, a vasút. Nehezen ment, mert Bécs ebben is Magyarország gyarmati helyzetét szerette volna ki­használni, s elsősorban a Monarchia fővárosa felé irá­nyuló forgalomhoz tervezte a vasutat. A magyar füg­getlenségi törekvések hordozói viszont nagyon is fon­tosnak látták a gazdasági mozzanatokat, amelyek a vas­úttal korlátlannak tűnő lehetőségeket rejtegettek. Kos­suth és Széchenyi, az egész reformkor, ideértve a Pe­tőfi szervezte Fiatal Magyarországot, mind, mind a ma­gyar vidék vasúti hálóztaát sürgette, „a Kárpátoktól le az Al-Dunáig”, s az Adriáig. Igen, csakhogy ehhez is csupán az a három dolog kellett, mint egy olasz hadvezér szerint a háborúhoz: pénz, pénz, pénz. A közös államkassza előtt ugyanis a magyarok mindig elcsúsztak, meg kellett várni a ki­egyezést, amelyről nyugodtan elmondható, hogy amit politikailag elvesztett a réven, azt gazdaságilag meg­nyerte a vámon. Ekkor kezdődött Magyarország meg­erősödése. A vasutat azonban nemcsak a magyar reformnem­zedék köszöntötte, mint a korszellem diadalát, úgyhogy Petőfi teljesen elbűvölve írhatta:­­ Tenger ket részén körül, közepében lelkem fürdik ... A madár röpült csak eddig. Most az ember is röpül! Jöttek a hiénák is, az üzérek, a spekulánsok. A Rotschild konzorcium óriási kölcsönöket kínált busás kamattal, az egész nemzetközi pénzpiac érdeklődéssel fordult a magyar beruházási hitelek kecsegtető lehető­ségei felé. Nem volt fontosabb tárca a magyar kor­mányzatban, mint Lónyay Menyhérté, a pénzügyminisz­­­­teré. Bele is bukott aztán a gyanúsításba. Mert volt egy ellenzék a magyar parlamentben, s az ellenzéknek egy olyan bátor és harcos szabad sajtója, amely zavarta-­­lanul támadhatta a kormányt. Lónyayt azzal gyanúsí­tották, hogy jutalékot kapott, s bár tisztázta magát, a gyanú árnyéka rajta maradt. S abban az időben az is elég volt, hogy egy miniszterelnök, — mert akkor már az volt — levonja a konzekvenciákat. Bukását Bácskában kárörvendően megtapsolták. Ne­ki tulajdonították ugyanis, hogy nem Zomboron át vezették a budapest–zimonyi vasútvonalat. A várme­gye székhelyének tekintélyét látták megcsorbítva az­zal, hogy az Alföldet és Szabadkát közvetlenül kötötték össze Újvidékkel és Zimonnyal, gyakorlatilag tehát a Balkánnal. Szárnyvonallal vigasztalták, de a város vi­gasztalhatatlan volt. Pedig akkor már megépítették az első Zomboron át vezető alföld—fiumei vasútvonalat, amelyen korábban Kossuth óriási külkereskedelmi forgalmat képzelt le­bonyolítani, a bűvös jelszót is elkiáltva: Tengerre ma­gyar! Terve és elképzelése azonban inkább látványos volt, a délkeleti orientáció viszont hasznosabb. Újvidék hidat is kapott a vasúthoz, Zombortól délnyugat­ra meg csupán egy komp segítette át Gombosnál a vonatot, a technika akkori fejlődéséhez mérten eléggé korszerűen, de tagadhatatlanul körülményesen és lassan. Időbe telt, amíg megépült hozzá a híd, s expressz száguldhatott át rajta egé­szen Párizsig, amelyre ,,vigyázó szemét" már Batsányi János vetette. Kossuth, sőt Petőfi álma is, mintha a felvilágosodás­nak ezt a korai költőjét követte volna Nyugat felé, miközben a realitások útja déli területeken át vonult keleti irányba. A következő évtizedekben sokszor felemlegették, hogy akkor dőlt el Zombor sorsa, amikor csak egy vargabetűvel, döcögő vicinálisan juthatott Magyarország gazdasági életének legfontosabb ütőeréhez, a budapest-zimonyi vasúthoz. Bel­terjességre szorították, kirekesztve a nagyobb gazdasági táv­latokból, be kellett érnie a mellékvonalak hálózatának köz­pontjával. De ezeken a vonalakon sem érvényesült a város, a me­gyeszékhely, Zombor érdeke. A nagybirtokosok döntötték el a vármegyei közgyűléseken, hogy milyen tervet továbbítsa­nak az akkor már állami kezelésben levő vasútigazgatósághoz. Így­­történt, hogy minden nagyobb birtok, gyakran lakott helyektől távol, vasútállomás kapott, s az utasember kilo­métereket kutyagolhatott, amíg beér a falujába. És mivel Zombor nem osztozhatott a fejlődés országos arányaiban, ki­sebb központok léptek a nyomába, gazdaságilag jelentősen fellendülve, mint például Apatin vagy Verbász. A hetvenes évektől a századelőig, amíg ez a hálózat ki­épült, mégis begyógyultak a városnak e mellőzésben kapott sebei. Legalábbis a napvasúti park, az akkor még gondozott tó, s a városba kocogó fiákerek sora, mintha ilyen roman­tikus képekkel takarták volna el a sérelmek nyomait. HERCEG János ! A vendéglő falán ottfelejtett­, piszkos­sárga színházi falragaszon akad meg a szemem. A lőcs! Balogh István Karagyor­­gye­v drámájának előadását, a „Czemi György’-öt hirdette a Nemzeti Színház 1857. augusztus 21-én. Jutalom játék volt ez az öreg színész és drámaíró félszázados színészi pályájának megünneplése alkal­mából. Hogy elmúlt az idő! — sóhajtott a honi viszonyokban fáradtan tájékozódó emig­ráns. S mennyi mindenből kiesett... Az ő idejében még Dérynével együtt Thália szekerén utazta be az ország sáros ország útjait ez a drávaszögi származású, fiatal vándorszínész... Pestről Nagyfalura siet, hogy megláto­gassa édesanyját. Vannak azért, akik örül­nek visszaérkezésének. Egressy Gábor, a színész melegen öleli keblére, a sziget­­szentmiklósiak pedig felajánlják neki a Kossu­th-alapítványt, amit a szabadság­­harc alatt­­ gyűjtöttek. Nem fogadja el. A töprengés, bizonytalanság hosszú hónapjai következnek. Az egyházmegyei gyűlésen kijelentették, nem kaphatja vissza régi pa­rókiáját, mert „a honból kiköltözött”, s ideiglenes tanári állást kínáltak fel neki. Egyelőre helyettes lelkész lesz Baranya- Szabolcson. A bonvány mégis visszacsapja Laskára tizenkét évi száműzetés után. Ré­gi hívei mindent­ megkísérelnek érdeké­ben, s még a botránytól sem riadnak visz­­sza. 1861 nyarán olyasvalami történt, amit még nem látott a nagymúltú domb. A leg­nagyobb munkaidőben, aratásikor, kihord­­ták a laskóiak Dányi Gábort a parókiából, s minden ingóságát kocsira hányták. Dá­­nyi azonban nem tágított, s a pandúrok segítségével költözött vissza. A szégyenle­tes, kínos jelenet még egyszer megismét­lődött. A laskóiak nagyon szerették volna ott-tartani Kossuth papját, végül is győ­zött a törvény. Laskón ugyanis nem tud­ták, hogy Dányiit, az adminisztrátort köz­ben megerősítették állásában. Ekkor eszébe jutott Ács Gedeonnak az a két csazás földműves, akikkel pár hó­nappal ezelőtt Foktő felé hajózott. Őszinte szívvel, hangosan örvendeztek hazatéré­sének s meghívták az emigráció főpapját, Csúzára. A hontalan 48-as pap tehát­ Csú­zára ment és ott lelkészkedett haláláig. 1887. november 12-én halt meg, s csontjai ma is ott pihennek a repkény fojtogatta, vén diófák alatt a csúzai temetőben. Az egyetlen megtiszteltetés, amit az élettől s az emberektől kapott, az volt, hogy a csúzaiak egykor Kossuth papjáról nevezték el főutcájukat, habár ezt bátran nevezhették volna el Ács Gedeonról, az íróról. Ki tudhatta azonban, hogy a csúzai lelkész tíz kötetnyi emlékiratot hagyott hátra? Kéziratos naplóját Ács Tivadaron kívül, talán még senki sem olvasta el tel­jes egészében, s alig néhány ember hallott róla. Sokáig nem tudta senki, írogatott-e még Ács Gida, hajdani honvédkapitány, a csú­zás papiak fehérre meszelt, könyvszagú tékájában hófúvásos, téli estéken, s fájt-e neki­­emlékiratainak mostoha sorsa. Míg házvezetőnője, Hermina néni, szerény va­csoráját készítgette a távoli konyhában, az öreg pap a tűz játékát figyelte a nyitott ajtajú cserépkályhában, s nagy, hóvattás, vastag téli csend volt körülötte. Ilyenkor talán fájón merengett el a múlt színes, gazdag élményein. Lám, mindezt nem volt érdemes leírni... Nem írt már Ács Gedeon Csúzán, csu­pán jegyezgetett, feljegyzett, megörökített mindent, amit arra érdemesnek, sőt amit csupán mulatságosnak, különösnek talált. Legszívesebben öreg paptársai beszélge­téseit is feljegyezte volna, amint kéken gomolygó pipafüst mellett jóízűen kvater­­káztak sűrű és édes kadarka mellett a vas­tag falu parókia csendes, könyvekkel meg­rakott szobájában. Ó, csak minden fenn­maradjon, megmaradjon! Még ez az ápo­­rodott, kedves, poros könyvszag is, amely az avatag, rongyos írásokból árad az ab­lakokból gyengéden toluló rezedan­lattal elegyedetten. Ó, csak valahogy megmarad­jon a drávaszögi téli alkonyatoknak ez a sápadása, gazdag magánya, ahogy ő isme­ri, szereti... Lázasan fut Ács Gida is /íz elsurranó idők nyomában a maga módján s meg akarja őrizni különös hangulattal, varázzsal teli világát a jövendő számára. (Folyta­tjuk) Baranyai Júlia: _ . Baranya 1876-tól napjainkig (104.) Elfelejtett baranyai (drávaszögi) írók: Kossuth papja: Ács Gedeon Pedagógus képzőművészek kiállítása Apatinban A múlt héten az apatini Művelődési Központ Kis Kép­tárában ünnepélyes keretek között megnyílt a Zombor környéki képzőművészet sza­kos pedagógusok kiállítása. Tizenkét képzőművészet sza­kos pedagógus: Dušan Mašić (Zombor, Milorad Dželetović (Sond), Dušan Ćurković (Apa­tin), Dušanka Dubaic (Monos­torszeg), Radislav Staničkov (Zombor), Katica Ardjelan (Zombor, Radovan Bulatovic (Kljaljicevo), Rajkó Cabar­­kapa (Szivác), Mihajlo Milo­­šević (Zombor),­ Obren Vaso­vic (Aleksa Santic), Balázs Ilona (Szilágyi) és Csanádi Miklós (Szivác) mutatják be alkotásaikat. A csendéletek­től és tájképektől kedve a modern képzőművészet vív­mányaival kísérletező kompo­zíciókig a képzőművészet igen sok ágazata képviselve van a kiállításon, ami azt bi­zonyítja, hogy a képzőművé­szet szakos pedagógusok sok­oldalú tevékenységet foly­tatnak. cs Bezdán: A művelődés csupán harminc ember szívügye? Hat év után tisztújító közgyűlés a bezdáni Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben A hagyományokkal büsz­kélkedő bezdáni Petőfi Sán­dor Művelődési Egyesület múlt heti tisztújító közgyűlé­sén csupán harmincan jelen­tek meg. Dr. Pfaff Mihály ol­vasott fel beszámolót, amely­ből kiderült, hogy az elmúlt időszakban az egyesületben semmilyen érdemleges tevé­kenység nem foly. Ennek rész­ben objektív okai is vannak, mert 1968-ban leégett a szö­vetkezeti otthon és így az" egyesület megfelelő helyiség nélkül maradt. Az elmúlt idő­szakban csupán néhány tánc tanfolyamot és szórakoztató rendezvényt tartottak.­­ A munkakedv még nem halt ki teljesen az emberek­ből. Egyeseknek még kedvük van dolgozni. Ahhoz, hogy a helyzet javuljon, szükség van a művelődési otthon befej­e­zésére. Erre eddig nemigen jutott pénz. Igaz, most már te­tő alatt van, de a befejezé­sére még legalább két évet kell várni. Hozzávetőleges számítások szerint az otthon befejezésére, berendezés vá­sárlására még mintegy 1 mil­lió dinárra van szükség. Az idén azonban csak 180 000 dinár jutott erre a célra — mondta dr. Pfaff. — Az ott­hon befejezése — dr. Pfaff véleménye szerint — társa­dalmi összefogással, önkéntes munkával azonban meggyor­sítható. „ Van remény, hogy az idén bevezetik a villanyt az épületbe, elvégzik a belső vakolást, betonozzák a ter­met. A jövőben be kell vonni az ifjúságot az amatőrszínját­szásba, hogy ne csak az idő­sebbek vegyenek részt a mun­kában — mondta dr. Pfaff. Magyar János ugyancsak az ifjúság széles körű mozgósítá­sát tartotta szükségesnek. Meglehetősen borúlátóan nyi­latkozott a fiatalok tevékeny­ségéről. A beszámolót követő vitá­ban felmerült a művelődési egyesület részvétele a Bezdá­ni Turisztikai Heteken. Ezzel kapcsolatban leszögezték: a művelődési egyesületnek kö­telessége részt venni a bezdá­ni Turisztikai Heteken. Az egyesület több akciót is szer­vez, amelyek közül az ara­tóbál lesz a legkiemelkedőbb. A tisztújító értekezleten a zombori Veljko Petrovic Gim­názium magyar tagozatának diákjai is felléptek, Petőfi-műsort adtak. Ezt követően megválasztották a 15 tagú új vezetőséget. -óc­ DUNATÁJ Milan Konjoviá kiállítása újvidéken Ma 18 órakor az újvidéki Matica srpska Képtárában, a Tartományi Közművelődé­si Közösség szervezésében, megnyílik Milan Konjovic jubiláns kiállítása. A tárla­tot a művész 75. születés­napja alkalmából rendezték meg.­ ­ci Szerda, 1973. május 23. A múlt pénteken ünnepelte az iskola napját a zombori Testvériség-Egység Általá­nos Iskola. A Hadseregotthonban rendezett ünnepségen az iskola diákjain és taná­rain kívül jelen volt a bajai Dózsa György Általános Iskola hat tanára és a szabad­kai Jovan Miklc kétnyelvű általános iskola képviselői is. Üdvözlő beszédében Fi­ József, az ünneplő iskola igazgatója elmondta, hogy az egész iskola tiszteletben tartja a testvériség-egység elveit, s a jó eredmények elsősorban ennek köszönhe­tők. A diákok alkalmi műsort adtak elő magyar és szerbhorvát nyelven. Az iskola­nap alkalmából a Testvériség-Egység Általános Iskola kollektívája tízéves munkás­ságáért megjutalmazta Papp Velinka, Zorica Nikolic, Natalija Miler és Paula Blesié tanárokat, Pogány Margit és Rosana Relic tanárnők pedig kiváló eredményeikért kaptak jutalmat -ds Végre tiszta a vörösmarti művelődési otthon környéke A vörösmarti nőszervezet érdeme Vörösmart egy örökösnek tűnő problémától szabadult meg. A művelődési otthon a falu közepén van, de mégis egyike volt a falu legpiszko­sabb helyeinek. Az otthon földszintjén több üzlethelyi­ség van, amelyekből és a kö­zeli házakból is az épület mö­götti térre hordták a szeme­tet. Az otthon felépítésekor nem ilyen jövőt szántak a térnek. Vagy tíz évvel ez­előtt az ifjúsági szervezet par­kosította a területet és egy nagy részt tánctérnek beto­noztak le. Később ismét el­­hanyagolták, akkor röplabda-, pályát csináltak oda a fiata­lok. Ezután azonban csak szemétdombként használták. Két évvel ezelőtt az ISZ he­lyi szervezete évi munkater­vében is helyet kapott a tér újbóli parkosítása, de sajnos­ elmaradt, mert a helyi közös­ség piactér építését tervezte oda. Azonban a piactérből sem lett semmi, a szemét meg csak gyűlt. Az idén a Nőszervezet vet­te kezébe a dolgot és jól szer­vezett önkéntes munkával megtisztította a teret. — Nem nézhettük tovább — mondta Gyurin Aranka és Petrik Anna — hogy a mű­velődési otthon környéke sze­métteleppé alakuljon. Meg­szerveztük a munkavállalást, amely hosszabb ideig el fog tartani. Most csak eltakarí­tottuk a rengeteg szemetet, és néhány virágágyást csi­náltunk a helyén. Felszántot­tuk a többi részt és a földet fűvel vettük be. Annyira el volt hanyagolva a tér, hogy lehetetlen az idén a terve­inknek megfelelően rendbe hozni. A munkát a nyáron és ősszel is folytatjuk. Cs-ts

Next