Magyar Szó, 1973. július (30. évfolyam, 193-208. szám)
1973-07-31 / 208. szám
4. oldal Még készél millió tonna acél Zenicán hamarosan befekszik a negyedik kohó építését is, amely egymaga több acélt állít elő, mint a mostani három, azaz csaknem másfél millió tonnát évente. De ez még nem röviden. A mostani acélművek tőszomszédságában teljesen új gyárkomplexum épül minegy 350 hektárnyi területen. A négy új hengermű építése például szükségessé tette, hogy a Bosna folyócska medrét körülbelül 100 méterrel odább helyezzék. A hengerművek csarnokai fölé emelt tetőszerkezet 150 hektárnyi területet fed be. Alattuk jó egynéhány labdarúgópálya elférne lelátókkal együtt — mondta mosolyogva Ivan Branic mérnök, aki harminc éve egyebet sem csinál, mint építi, korszerűsíti, bővíti a zenicai vasműveket. Elmondta, azt is, hogy csak az új hengerműbe 17 ezer tonna acélszerkezetet építettek be, és hogy a csarnokokba 22 ezer tonna felszerelést, azaz munkagépet állítanak be. 1975 végéig tehát üzembe helyezik az új vasműveket: a magaskohót, a kokszolót, a hőtelepet, a hengerműveket ... Évente másfél millió tonna acéllal leszünk gazdagabbak; ennyivel több jut majd az újabb vízi és hőerőművek, hidak, vasútvonalak, hajók, lakóházak építéséhez és végső fokon az ország védelmére is. Mielőtt tovább mennénk, mondjuk el azt is, hogy" a zenicai bányászati és fémkohászati kombinátot jelenleg 40 társult munka alapszervezet alkotja Bosznia- Hercegovina 13 községéből és egy Újvidékről. Huszonötezer embert foglalkoztat, és kereken egymillió tonna acélt és 900 ezer tonna nyersvasat állít elő évente. Ebből a vasmennyiségből a kombinát üzemeiben egymillió tonna kész és félkész árut gyártanak. Hogy mindezt megvalósíthassák, évente csaknem hárommillió tonna vasércet bányásznak ki, és kb. 750 ezer tonna kokszot gyártanak. Ezekben a napokban több ezer ember építi, bővíti hazánknak ezt a jelentős nehéziparát. A külföldiek közül: a szovjetek, csehszlovákok, keletnémetek, amerikaiak, angolok, franciák; a hazaiak közül hatvan vállalat nevét kellene felsorolni. Ehelyett csak két szerelőmunkás nevét említjük Franjo Sedlo a szlavónbródi Djuro Djakovic vállalatban dolgozik. Olyan művek építése áll mögötte, mint a titogradi alumíniumkombinát, a bari kikötő, a popovaci cementgyár és még néhány. Felix Forstnerič, a maribori Metalna dolgozója pedig már az első zenicai vasmű építésénél is jelen volt, és hónapokat töltött a szkopjei, nikábci, jesenicei és a storei vasmű építésén is. És amennyire soknemzetiségű az új vasmű építőgárdája, annyira tarka nemzetiségi összetételű a kombinát jelenlegi termelőgárdája is. Munkások, mérnökök, tudósok az ország minden köztársaságából a vajdaságiak is vannak közöttük szép számban. A zenicai vasművekben nemcsak a termelőeszközök korszerűek, hanem az emberek is mai gondolkodásmódúak. A tudományos módszerek éppen annyira áthatották a termelésszervezést és a technológiát, mint a szocialista önigazgatási viszonyok a termelők közötti kapcsolatokat. E két tényező nélkül el sem képzelhető a mai, állandóan fejlődő és bővülő Zenica — állítják a kombinátbeliek. A kombinátnak külön kohászati egyeteme, tudományos kutatóintézete, több középiskolája és szakmunkásképző központja van. Pillanatnyilag 2500 ösztöndíjasuk tanul az egyetemeken. A kutatóintézetben tíz-egynéhány, a kohászatból doktorált szakember tanulmányozza a termelés korszerűsítésének módját. És ami számukra külön is jelentős, a szakemberek zömét maguk képezték, a munka- és az élettapasztalatot a kombinát csarnokaiban szerezték. Közülük való Azeir Hajdarevic és Momo Princip mérnök is, mindketten szakmunkásként kezdték pályafutásukat. Egyik ma üzemrészleg-igazgató, a másik főmérnök. A mai Zenicát, a mostani bányászati és fémkohászati kombinátot legalább egy évszázad választja el attól, amivel a háború után kezdtek. Az országjáró riporter ritkán tapasztalta, hogy az önigazgatással párosult tudományos módszerek és a korszerű munkaszervezés — a munkástradíció hiánya ellenére is, olyan gyorsan és eredményesen háttérbe szorította a régit és meghonosította az újat, mint Zenicán. És talán éppen ebben rejlik a zenicai kombinát nagysága. (n. t.) A Mosor-hegy szinte kéjesen nyújtózkodik Omiš felett a reggeli napsugarak ölelésében. A hegy komor sziklakanyonából előtörő Cetina zöld színű vizének hömpölygését apró hullámok kísérik. A zúgó Cetina zöld szalagja nyomán kaptatunk, majd nekivágunk a hegyek közé vezető útnak. A Mirabella, Omiš kedves vártornya mintha búcsút intene a kanyargós szerpentinen tovatűnő társaságnak. Majd minden kanyar után újabb szögből, mind lenyűgözőbb képet mutatnak a folyó völgyének szépségei, és szinte szűr a tüdőnkbe beáramló tiszta levegő. Majd 4 kilométernyi út után egyszer csak ott állunk Ivan Meštrović alkotása, Mila Gojsalić szobra előtt. A völgy fölé épített, jól megerősített félkör alakú talapzatról néz le a völgybe, és azon túl a fehér falaival idecsillogó Omišra, mintegy őrködve, az olyan nagyon szeretett városka fölött. — Ki volt ez a leány, aki hétköznapi életéből kilépve, máról holnapra egy szabadságszerető maroknyi nép hőse lett, fiatalságát, boldog, szép napokat ígérő mátkaságát felcserélte a halál komor csendjével? A Neretva és a Split közelében a tengerbe ömlő Zrnovnica folyók között sorakoztak a valamikori poljicei köztársaság falvai, városkái. A Neretva menti kalózok utódaiként megszervezték a maguk kis államát, melynek alkotmánya Európa egyik legrégibb ilyen dokumentuma. Foggal-körömmel védték függetlenségüket, a maguk sajátos kis világát. A XIV. század végén az Adria partján garázdálkodó török hajók nyugtalanítják őket, majd pedig Turpán pasa a török kézen levő boszniai tartományból előretörve 1699-ben eljut az Omiš feletti fennsíkon fekvő Gata nevű városba, innen ostromolja Omiš várát. Hiába volt a hősi elszántság, egy szép napon be kellett a vár védőinek látniuk, nincs tovább, fogytán az erő. A kétségbeesett ellenállás egyik vezetőjének volt a leánya Mila Gojsalié. A férfiak késő éjszakába nyúló tanácskozásai mind világosabbá tette előtte a fenyegető veszedelem nagyságát. Akárcsak leánypajtásai ajkán, az ő ajkán is elhalt a dal, de míg a többiek ,riadtan összebújva, magatehetetlenül várták az elkövetkező gyötrelmeket, ő megtalálta a megoldást. Legszebb ruhájába öltözött, s remegő kézzel lovacskája nyergére erősítette azt a tarsolyt, melyet esküvői ajándékként kellett volna a vár védőinek sorában harcoló vőlegényének átadnia. S mialatt a lovacska lassú ügetéssel kocogott azon az úton, melyen most mi is haladunk, ki tudja, milyen érzések, gondolatok kergették egymást a fejében? A török tábor közelébe érve, arra kérte az őt feltartóztató török őrséget, hogy vezessék azonnal Turpan pasa elé, fontos közlendői vannak. A kihallgatás a pasa számára nézve gyászosan végződött: a ruhájának redői közé rejtett gyilokkal Mila megölte a pasát, majd lemetszette a fejét, s azt a lovacska nyergére erősített tarsolyba téve hazaindult lován. Előzőleg a sátorban levő kanóc segítségével felrobbantotta a táborban elhelyezett lőporos hordókat, irtózatos pusztítást idézve ezzel elő saját élete árán. A török sereg fejvesztetten összevissza kapkodó maradéka alighogy rendezni kezdte sorait, rájuk zúdult az omišiak serege, akik látva Mila robbanástól szétszaggatott holttestét, elkeseredett dühvel kezdték kaszabolni a törököket. Ezek rémületükben inkább a Gata mögötti Ilinac-szakadék mélyén keresték a halált, semminthogy bevárják az omišiak kardcsapásait. August Senoa regényben, Jakov Gotovac operában dolgozta fel ezt az eseményt, Ivan Meštrović pedig lenyűgöző alkotással adózott a hős lelkű lány emlékének. Állunk a szobor közelében levő kilátón. Alattunk a Cetina, mellettünk a szobor. A reggeli nap most már diadalmasan uralja a tájat, ébredő madarak vidám csivitelése vegyül a csendbe, és néha-néha hallatszik fel a folyó vizének egy-egy erősebb csobbanása. A szobor mögötti sziklafalban egyszerű, fehér márványtáblán aranyozott betűkkel a szöveg: „Milának zeng a Cetina — ez népének háladása". Úgy érezzük, e pár szavas szöveg megannyi ünnepi beszédnél is szebben és igazabban fejezi ki azt a szeretetet és megbecsülést, amellyel az omiši partvidék népe Mila alakját övezi. És amikor a városba érve a sarki kioszkban azt a levelezőlapot keresi, amelyen Mila szobra látható, már tudom, hogy itt nyaraló magyar vendégeink is szívükbe zárták a Cetina felett őrködő bronzleány alakját. Omiš, 1973. július. V. LIPPAY Etelka Bronzleány a Cetina felett Kedd, 1973. július 31. MAGYAR SZÓ Vigyáznak az emberek és a község tekintélyére Beszélgetés Gutási Miklóssal, a vagyon eredetét kivizsgáló bizottság kanizsai elnökével Kanizsán sem jutott mész- Iszbre a vagyon eredetét vizs- gáló községi bizottság. En- nek főképpen két oka van. Gutási Miklós elnök, a Potisse Téglagyár dolgozója szerint lassúságuk egyrészt azzal magyarázható, hogy minden olyan esetet, amely hatáskörükbe tartozik, tüzetesen kivizsgálnak. Elhatározták ugyanis, hogy a kényes feladat elvégzése során körültekintően vigyáznak mind a lakosság, mind pedig a község tekintélyére, és még véletlenül sem fogják megengedni, hogy valakinek a nevét indokolatlanul meghurcolják. 4. Ez mindenképpen dicséretes állásfoglalás, hiszen az idevágó tartományi törvénynek sem az a célja, hogy ártatlan emberek kerüljenek a közösség ítélőszéke elé. Jó lenne azonban hallani a másik okot is. — Szemben az előbbivel, amely a jó és a tiszta munka záloga, a másik akadály sajnos rossz fényt vet ránk. Megalkuvásunkat, családias, kéz, kezet mos viszonyainkat példázza. ф Szólhatna erről részletesebben, világosabban? — Hogyne. Szóbeli támogatásnak nem vagyunk díjával. Mindenki „azon van", hogy a bizottság minél gyorsabb és minél alaposabb munkát végezzen, de amikor konkrét segítségre van szükségünk, akkor koldulnunk kell, s a leggyakrabban hiába. Ez volt a helyzet közvetlenül a bizottság rajtolása után. A felügyelőségek, a rendőrség meg sem mukkant. Egyetlen adatot sem kaptunk tőlük, pedig mondanom sem kell talán, hogy minden múltbeli visszaélés a szemük láttára történt, hivatalból tudniuk kellene róla. • Azt mondja, így volt kezdetben. Azóta változott talán a helyzet? — Lényegesen még nem. A község politikai testületeinek megbeszélésén a napokban beszámoltam nehézségeinkről, azóta némi javulást tapasztalunk az irántunk való viszonyulásban, de még korántsem lehetünk elégedettek. Általában milyen támogatást kaptak a társadalmi-politikai szervezetektől? — Sugalmazásukra állítottuk össze azoknak az embereknek a névjegyzékét, akiknek vagyonát ellenőriznünk kell.— Hány ilyen eset van? — Tizenhat. • Kik ezek az emberek? — Tizenegy kisiparos, három kereskedő, egy kereskedelmi utazó és egy volt társadalmi-politikai munkás. • Milyen kritériumok szerint vették őket jegyzékbe? Vagyonosodásuk ugrásszerű és feltűnő volt: házat építettek, lakberendezésük fényűző, a szobákban például süppedő szőnyegek vannak, azután autójukat gyakorta cserélték, ezenkívül a kisiparosoknál szembetűnő volt nagy értékű munkagépek vásárlása is. Meg kell azonban mondanom, hogy a tizenegy kisiparos ügye jelenleg nincs napirenden, úgyhogy valójában csak öt ember vagyonának eredetét vizsgáljuk. • Miért? Volt egy megállapodásunk, hogy a kisiparosok vagyoni helyzetével az adóügyi osztály foglalkozik. Legújabban azonban ránk hárul ez a feladat is, de csak akkor kezdünk hozzá, ha az említett öt ember folyamatban levő ügyét lezárjuk . • Mikorra várható ez? A Napok kérdése, és valamennyiükkel megtartjuk a tárgyalást, amikor is dokumentumokkal kell igazolniuk vagyonuk eredetét. 4) Abból, amit megtudtunk, úgy tűnik, Kanizsán néhány kisiparos, egy-két tisztviselő és egy levitézlett politikus kivételével mindenkinek nyugodt álma lehet, mert tiszta a lelkiismerete. — Bár így lenne. 4) Mit jelentsen ez? — Azt, hogy az egész ügy százszorta összetettebb, mint amilyennek látszik, vagy gondoltuk. • Szabatosabban? — Korai volna részleteznem. Évek mulasztásait nem lehet egy éjszaka felmérni, és tiszta képet kapni. Annál kevésbé, mert a múlt fonákságait kutatva azt látjuk, hogy majd mindannyiunknak közünk van hozzájuk, egyikünk sem szeplőtelen, ha másban nem vagyunk is bűnösek, abban mindenképpen, hogy szótlanul tűrtük a történéseket, s most, amikor eljött a számonkérés ideje, esendők vagyunk, tudatosan vagy ösztönösen akadályozzuk a tisztulást. Valahol robbannia kell majd a dolognak, és akkor remélhetőleg akadálytalanul készíthetjük el és mutathatjuk fel erkölcsi magatartásunk mérlegét. Gondolom, egy fél év múlva erre is sor kerülhet. • És ha akkor sem? — Akkor leteszem a lantot. Visszalépésemet lesz mivel megindokolnom. BÓKA Ferenc Egy rendező film Különturtósítónk telefonjelentése Pula, július 30. Úgy látszik, már íratlan szabállyá vált, hogy az évi produkció valamelyik igényesebb filmje valami okból nem kerül be a versenyműsorba. Az idén ez történt Krešo Golik Ellentét (Razmedja) című művével, amely abba az abszurd helyzetbe jutott, hogy kiselejtezték, noha az előzsűrizést megszüntették az idén, s így minden film egyenjogúan pályázik a díjakra. Az ok: ez a film a tévé számára készült, s a Zágrábi Rádió- Televízió, nem pedig egy producer cégére alatt próbált „betörni” Pulába. Ha eltekintünk a formális okoktól, amelyeket a fesztiválszabályzat szentesít, ez a bánásmód annál érthetetlenebb, mert az idei szemlén olyan produkció is szerepelt, amelyet anélkül, hogy egyetlenegy beállítással kiegészített volna, a már bemutatott tévésorozatból vágott össze a rendező. Az Ellentét egyszerű eszközökkel ábrázolja a földjéhez ragaszkodó, magányos öreg parasztnak és a városba szakadt fiának a konfliktusát. Egy régi életforma, egy hagyományos mentalitás agóniájának és az új egzisztencia megteremtésére való törekvésnek, tehát a múlt és a jelen összeütközésének a drámája ez a film. Látványos megoldásoktól, hatásos külsőségektől mentes, egyszerű felépítésű és hiteles légkörű, tragédiába torkolló csöndes dráma, amely kisebb-nagyobb mértékben állandóan ott lebeg agrárvidékeink fölött. A falvak elnéptelenedésének, az idős parasztok magukra maradottságának problémáján, az őstermészethez való ragaszkodásból és a tőle való elrugaszkodásból eredő konfliktusok időszerűségén túlmenően a film ereje a többi között abban rejlik, hogy rendezőjének sikerült elkerülnie a pátoszt, s nem esett a parasztok és a paraszti életforma eszményítésének, valamint az érzelmi túlfűtöttségnek a hibájába. Kétségtelen, hogy sokat köszönhet Pavle Vujisic ragyogó alakításának (a legjobbak egyike a fesztiválon), nélküle a film bizonyára sokat veszített volna színvonalából. Az Ellentét alkotója, Krešo Golik az egyetlen rendező, aki két filmmel szerepel az idei fesztiválon. Másik produkciója, a Szerelemből élni — újvidéki bemutatójakor már részletesen írtunk róla —, igénytelen tucatfilm, amely megnyeri ugyan a közönség tetszését (szép tapsot kapott az Arénában), de lényegében megrekedt a giccs határán. Színte paradoxon, hogy egyugyanazon rendező két ennyire különböző igényű és színvonalú produkciót alkosson. Amilyen sokat mond ez a tény magáról a rendezőről, ugyanolyan mértékben utal a filmművészetünkben és filmgyártásunkban uralkodó helyzetre is. Gole Angelovszki, a népszerű macedón színész Elátkozottak vagyunk, Irina című első rendezői kísérlete a katonai szolgálatot teljesítő fiatalember feleségének és apósának a sorstragédiaszerűen végződő szerelméről szól. A debütáló színész-rendező — habár a film első része felvillantja tehetségét — túl sokat akart markolni. Bergmann mélységekkel, kurosawai erőteljességgel kacérkodott népies szinten. Az após és a menye közötti kapcsolat fokozatos változása nem jutott igazán kifejezésre a filmben, a szenvedélyek növekedésével párhuzamosan ellaposodott a tragédia. Ráadásul a két főhős (Bata Zivojinović és Neda Arnerić) alakítása sem ütötte meg az átlagot, így a sorstragédia helyett kegyetlen megoldással végződő melodrámát láttunk. A produkció részleteiben mégis arra utal, ha a rendező szerényebben és szerencsésebben választja meg a témát, figyelemre méltó filmeket várhatunk tőle a jövőben. LADI István