Magyar Szó, 1973. október (30. évfolyam, 270-284. szám)
1973-10-14 / 283. szám
Vasárnap. ШЗ. opt. П. MAGYAR SZÓ ünnepi rajzpályázat A Magyar Szó szerkesztősége rajz- és grafikai pályázatot hirdet a köztársaság napja, november 29-e alkalmából. A köztársaság napját képzőművészetileg kell kifejezni. Harminc évvel ezelőtt, 1943. november 29-én Jajcéban az AVNOJ II. ülésén kiáltották ki a Jugoszláv Föderatív Köztársaságot. Ennek eszméit — köztársaság, forradalom és alkotó munka — képzőművészeti módszerekkel, szimbólumokkal kell megeleveníteni. A pályázatonmindenki részt vehet: JKSI-tagok, amatőrök és hivatásos képzőművészek. A pályázat november 27- ével zárul lapunkban, a beérkezés üteme szerintközöljük a sikeres műveket. A KLI-rovatban megjelenő rajzok szokásos elemzését is elvégezzük. A pályázók több rajzot is küldhetnek. A legjobb rajzokat 500, 400, 300 azaz első, második és harmadik díjjal jutalmazzuk. A Magyar Szó november 29-i, ünnepi számát a legsikerültebb rajzokkal illusztráljuk. A technika lehet tus, rajz, grafika, kollázs, fénykép, tempera. Egyenlőségjelet az oktatás és a nevelés közé A kétnapos panoniiai tanácskozás tanulsága — Az általános iskolai oktatásunk kérdéseinek megvitatására szervezett tanácskozás célja az, hogy feltárjuk és megkíséreljük kiküszöbölni az eddigi hiányosságokat. — mondta dr. Misenko Nikolic tartományi művelődésügyi titkár, a tanácskozás kezdetekor. A Topolya melletti Pannonija birtokon egybegyűlt pedagógusok maradéktalanul eleget tettek az előbb említett követelményeknek. Október 11-én és 12-én számos olyan előadás, felszólalás és észrevétel hangzott el, amely általános oktatásunk alapvető kérdéseit érintette. A tanácskozáson elhangzott javaslatok a Tartományi Oktatásügyi Tanács elé kerülnek, minthogy ez a szerv hivatott elsősorban arra, hogy döntést hozzon általános oktatásunk új alapokra helyezéséről. A panonijai tanácskozás legnagyobb érdemeként azt említettük meg, hogy kizárta a szűk körű döntés lehetőségét, a javaslatokhoz minden érdekelt intézmény és egyén hozzászólhatott, érvekkel és indokokkal változtathatott is azokon. Legtöbb szó a diákok tehermentesítéséről és az általános iskoláknak társadalmi szerepéről esett. Senki sem vonta kétségbe a diákok tehermentesítésének szükségességét, de arról már nagyon eltérő vélemények hangzottak el, hogyan is kellene elérni. A felszólalásokat hallgatva úgy éreztük, hogy a heti 25 órát felölelő munkahétbe pedagógusaink igyekeznek átmenteni mindent a régi tantervből, megtetézve azt az újabb ismeretekkel. Természetesen, ez a lehetetlenséggel egyenlő, ezért mindenféleképp le kell mondani a korábbi tananyag egyes részeiről, különösen az enciklopédikus tanulási módról. ф Ugyancsak helyeslés fogadta a következő elképzelést: gyökeresen változtatni kell az eddigi gyakorlaton, hogy az oktatás elsődleges feladata a tananyag átadása és semmi más. A nevelés teljesen háttérbe szorult, szinte elhanyagolható tényezőként kezeltük. A tananyag átadásának szükségességéhez nem fér kétség, de kizárólagos jellege tűrhetetlen. A nevelés legalább olyan fontos feladata az iskoláinak, mint az oktatás. Az ötnapos munkahét bevezetése ezért ne jelentse egyben azt is, hogy szombat és vasárnap minden kapcsolata megszűnik az iskola és a diákok között. Ellenkezőleg: megkülönböztetett figyelmet kell szentelnünk a szabadnapok kitöltésének, elsősorban nevelő célzatú tevékenységgel. A vajdasági törvényhozás nem törekedhet holmiféle szélsőséges oktatásügyi törvények meghozatalára. Egyeztetnünk kell előírásainkat a köztársaságok és Kosovó hasonló jellegű előírásaival, törvényeivel. Az egyeztetéskor arra kell törekedni, hogy mindig a legjobb megoldást válasszuk, függetlenül attól, kinek a javaslata. A kétnapos tanácskozást hasznosnak mondhatjuk. A munka jelentőségét azonban csak akkor értékelhetjük kellőképpen, ha majd a gyakorlatban, vagyis az oktatásban alkalmazzuk az itt elhangzott javaslatokat. Erre valószínűleg az 1975/76. tanévben kerül sor. FEHÉR István Begyűjtés helyett értékelést Az újvidéki képzőművészek tárlata a Munkásegyetemen A legjelentősebb alkotásokat évente egy kiállításon kell bemutatni, ami egyben művészeti értékelés is lehet, annak kell lennie. A második újvidéki Szalont a Városi Múzeum, a Modern Művészet Képtára, és a Munkásegyetem a város felszabadulásának emlékére közösen kezdeményezte, az eszközöket pedig a Községi Művelődési Közösség biztosította. A Szalon szervező bizottságában a vajdasági képzőművészek, iparművészek és ipari formatervezők, valamint az építészek városi egyesületének képviselői vettek részt. A tárlaton minden képző- és iparművész, ipari formatervező részt vehetett, illetőleg beküldhette alkotásait, s ezeket külön bizottság bírálta el. A tárlat koncepciója utólagosan, a szelektálással alakult ki, előzőleg semmilyen vezérelv nem volt a tárlat szervezéséhez. A zsűri a minőség és korszerűség vagy időszerűség általános elveit alkalmazta. A 67 művész 235 alkotásából a bizottság 41 művész 102 alkotását fogadta el. A szigorú mércét azzal indokolta, hogy: „A válogatás közben megnyilvánuló magas színvonal kötelezte éppen a zsűri tagjait a szigorúságra”. Evés közben jön meg az étvágy, s tegyük hozzá: különösen, ha ínyenc ételeket tálalnak föl. Ez a „bölcs megjegyzés” azonban maga után vonja a tárlatnak olyan alkotásokkal való bővítését is, amelyek „kedvező pillanatban” csúsztak át a zsűri szigorú rostáján. A minőség és időszerűség elvei szerint válogatott alkotások véletlenül jöttek össze, mint a talált tárgyak, s ezt nem nevezhetjük művészi koncepciónak. A különböző stílusok, műfajok körébe tartozó alkotásokat nehéz lemérni, értékelni a minőség azonos mércéjével, bármennyire is elfogulatlan a zsűri. A második újvidéki Szalon a mai képzőművészeti élet antológiáját nyújtja a közönségnek. Megkönnyíti az áttekintést a művészeti életben, és jobban, mint eddig, tájékoztat a város művészeti életéről. Fölvetődik a kérdés, hogy az ilyen manifesztáló, a város fölszabadulásának emlékére rendezett tárlatok a legsikeresebben tudják-e a minőséget kiválasztani? Nem valószínű. Vagy pontosabban: a szervezésnek ez a formája a képzőművészeti alkotások begyűjtésének elavult módja, mely talán a szabad verseny, a kínálat szabad verseny, a kínálatkereslet elvéhez igazodik, illetve annak a kultúrában egy bizonyos megnyilvánulása. A szervezésnek e formája művészeti szabadság és a piacot helyettesítő képtárak áruforgalmán alapul. Az ilyen eszmei, esztétikai elvek lazák, liberálisak, az érdekcsoportok befolyásolhatják, és bizonyos monopóliumok alakulnak ki. A második újvidéki Szalon zsűrije megkísérelte ezeket a jelenségeket visszaszorítani, de alapvetően nem változtathatta meg az eddigi módszereket. A begyűjtő, a válogatáson alapuló művészeti rendezvények helyett a kutatáson alapuló tárlatok haladást jelentenének a mostani szervezeti formával szemben. A minőség elvét más úton, az értékelés szélesebb skálájának alkalmazásával és eszmei differenciálással kellene megközelíteni. A formának és tartalomnak, a hagyományosnak és az újnak a merészebb viszonya, továbbá a kritikai szemlélet a jövőben jobban kell, hogy hasson a jövő rendezvényeire. A tárlat körüli sérelmek és viták logikus következménye, hogy a szervezők és alkotók egy része szembekerül egymással. Tárgyilagos kritika híján meglepetések történnek, amihez még a csoportok érdekharca és nemegyszer a szervezők manipulálása is hozzájárul. ÁCS József Cvetan Dimovszki: Kalapos közönség Az elismerés nyomán A közösség óhaja szerint A Pancsovai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület A Car Lazar utca 19. száma alatt őszi verőfényben csöndesen tűnődő egyesületi otthon megifjodott, tiszta szép külsejével, háborítatlannak tetsző nyugalmával az ismeretlen erre tévedővel nem is sejteti, hogy negyed évszázados krónikájának szűkszavú adatai mögött mennyi életes szándék, tett és megvalósítás rejlik. Dél-Bánátnak e pontján a felszabadulás óta változatlanul képviselte mind a magyar közművelődés, mind a környező nemzetek és nemzetiségek kultúrájával való törődés ügyét. A Művelődés Szikrái elnevezésű tartományi díjat méltán érdemelték ki. JÖNő János elnököt minapi ottjártunkkor arra kértük, próbálja megjelölni, hogyan jutott el a pancsovai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület eddig a társadalmi elismerésig. — Több mint huszonöt év áldozatos munkáját kellene részleteznem; az előttünk járóknak, a dél-bánáti s külön a pancsovai magyar kulturális munka seregnyi élharcosának fáradhatatlan ténykedését kellene idéznem, ha eleget akarnék tenni a kérésnek. Minderről képet nyújt egyesületünk tavaly elkészített negyed évszázados krónikája. Én csak azt hangsúlyoznám, hogy az összefogás, az egyazon nemes cél érdekében kifejtett munka hozta meg számunkra mindenkor az erkölcsi, társadalmi törődést községi vonatkozásban is. Sohasem zárkóztunk el a fejlődő, alakuló élettől, mindig a közösség óhaja lebegett előttünk. Az ulóbbi években igen szép eredményeket értünk el a Dél-bánáti Magyar Művelődési Egyesületek Szemléin. Hertelendifalva, Debelyacsa, Pancsova, Kovin, majd ismét Pancsova volt a színhelye e szemlének. A hatodik szemle házigazdája a Versed Petőfi Sándor Művelődési Egyesület lesz 1974 májusában. Az egyeztető bizottság a következő hetekben ül össze, hogy megbeszélje az előkészületeket. A szemle teljes műsorát ismét elvisszük majd az öszszes részvevő községekbe is. Mivel a dél-bánáti szemlék jelentősége, hatása mind nyilvánvalóbb, véleményünk szerint a tartományi szerveknek anyagi vonatkozásban is (nemcsak erkölcsiekben) segíteniük kellene megrendezésüket. — Otthonunkat 1971-ben építettük újjá, mégpedig széles körű támogatással. A várostól akkor hétmilliót kaptunk erre a célra. A munkaszervezetek hozzájárulásáról külön kell szólnom. Bátran állítom: Pancsován nem volt olyan munkaszervezet, amely ne segített volna. Ugyanakkor a Szocialista Szövetség helyi szervezetétől, a pártbizottságtól és a Tartományi Közművelődési Közösségtől is kaptunk támogatást. Tagságunk mind pénzben, mind munkaerőben egy emberként járult hozzá az otthon újjáépítéséhez. — Távlataink most jóval biztatóbbak, a gimnázium megnyitásával fiatal erőkre is fokozottabb mértékben számíthatunk. A folklór- és a zenei tevékenység áll terveink középpontjában. November derekán egy Petőfiestet tartunk, s ugyanakkor alkalmi kiállítást nyitunk a költő születésének 150. évfordulója alkalmából. FEHÉR Ferenc 11. oldal Egymás megismerése A Kosovói Kultúrák Hetének megtartása után a Vajdaságban élő nemzetek és nemzetiségek kultúráját is bemutatták a belgrádi Nemzeti Könyvtárban. A kezdeményezés, akárcsak a bombabecsapódásoktól 32 évvel ezelőtt romra dőlt könyvtár újjáépítése, a jelképességet éppúgy kisugározza, mint az összefogás szép gondolatát. Ez pedig lényegében azt jelenti, hogy e korszerű és rangos művelődési intézményünk ma és a jövőben is: a testvériség-egységet kívánja szolgálni, hazánk népeinek és nemzetiségeinek egymás közti megismertetését, megszerettetését, megbecsülését. Belgrádban ezért is sok szép és okos szó hangzott el a napokban az együttélésről, testvéri sorsközösségről, s nemkülönben azokról az anyagi és szellemi kincsekről, amelyeket dolgozóink és alkotó művészeink keze és képzelete teremt vagy teremtett ezen a tájon. Ezen a történelmi földindulásoktól sem mentes tájon, ahol olykor-olykor a „divide et impera” hírhedt módszerét is elő-elővéve egymás kijátszására akarták felhasználni az itt élő népeket. De az uralkodók ebbéli törekvése többnyire csődöt mondott, hiszen népeink legjobbjai és egyszerű fiai is nemcsak hogy átláttak a szitán, hanem az összetartásban, az együttélésben a fennmaradás és a haladás mindenkori formuláját is megtalálták! Szocialista forradalmunk még inkább egybekovácsolta nemzeteinket és nemzetiségeinket, úgyhogy ma, a békés építés korszakában, önigazgatású társadalmunkban a lehető legtermészetesebb mindannak a számbavétele és felmutatása, ami „itt” és „most" értéket jelent, s az egymás felé közeledést szolgálja. Az elmúlt napokban tartományunk keramikusai, írói, filmesei és tudományos munkásai mutatkoztak be fővárosunk hálás, eredményeink iránt érdeklődő közönségének. Annak a közönségnek, amely a szervezés kezdeti fogyatékossága ellenére is kitárulkozni, befogadni éppúgy tudott, mint ünnepelni. S jóllehet a Vajdasági Kultúrák Napjai rendezvénysorozatának zenei része még hátravan, máris elmondhatjuk: ezt a megmozdulást folytatni kell. De egyúttal tovább is kell fejleszteni az egymásra figyelés, az egymással való folyamatos törődés irányába. Mert, ha netán csak évente egyszer emlékezünk meg egymásról, akkor annak előbb-utóbb olyan jellege lesz, mint az újégi jókívánságoknak: mindenki mindenkit üdvözöl és felköszönt, anélkül, hogy azt valaki is komolyan venné. Márpedig nyilván nem ezt akarjuk. Hogy mit akarunk? Dolgos, alkotó hétköznapokat, a kultúrák természetes körforgásával, kölcsönös gazdagodásával, a homokból kimosott aranyszemcsék összegyűjtésével, megőrzésével együtt. Ennek megvalósítása pedig, tudjuk, nem is olyan könnyű. És mert művelődési életünk minden területén sok a tennivaló, mindenki kiveheti a részét „közös dolgaink rendezésében”. Nagy fogadkozások helyett ez a legkevesebb, amit meg kell tennünk. S akkor a mű láttán, nem a pihenés, hanem az ünneplés is édesebb, tartalmasabb lesz. S talán a testvéri együttélés is szorosabb, megbonthatatlanabb. Tudnunk kell, vállalnunk kell ezt, mert a nem ismeréstől a nem becsülésig, félreértésig és tagadásig — a legtöbbször egyenes út vezet. A Tartományi Közművelődési Közösség és a Nemzeti Könyvtár együttes kezdeményezését mindenképpen dicséret illeti. SZŰCS Imre Germanus Gyula: Allah Akbar! Germanus 1934-ben mekkai zarándoklatra indult, ennek során hosszabb utazást tett a Közép-Keleten. Műve ennek az útnak eredménye. Bemutatja Egyiptomot, elvezet a dervisek világába, tudósít a mekkai mohamedán szertartásokról, leírja a szent város életét. A könyvben feldolgozott hatalmas történelmi és művelődéstörténeti anyagot gyakran mulatságos, néha veszélyesen kalandos útiélményeinek, egyéni benyomásainak színes leírásával kapcsolja össze. A művet számos eredeti fénykép illusztrálja. A vaskos kötetet kitevő szép útleírás ára 5600 dinár.