Magyar Szó, 1973. december (30. évfolyam, 344-359. szám)
1973-12-26 / 354. szám
Szerda, 1973. dec. 26. DUNAVÁJ Az egész falu szívügye Kupuszina művelődési életéről Cupuszinán hagyománya van a műkedvelésnek. Az egész falu szívügyének tartja a műkedvelők egy-egy kezdeményezését, s talán nincs olyan ház, melynek lakói ne vették volna ki részüket ilyen vagy olyan formában a falu művelődési életéből. Gazdag, sokrétű tevékenységgel dicsekedhetnek a kupuszinaiak: rendszeresen fellép a falu népitánc-csoportja, hírnevet szerzett magának már az ország határán túl is. A műkedvelő színjátszók évente új színdarabbal mutatkoznak be, és részt vesznek az Ötösfogat műsorában. A Kisbokréta népitánc-csoportban szereplő általános iskolás fiúk és lányok évről évre nagyobb sikert érnek el a különféle szemléken, s valószínűleg ugyancsak sikerrel szerepel majd a nemrég alakult Leánykórus, amelynek előadásában azÚjvidéki Rádió már néhány helyi népdalt felvételezett. A falu művelődési életének fő hordozója a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület. Itt összpontosul minden szál. Sturcz József, az egyesület legaktívabb tagja alapos ismerője a falu művelődési életének. " — Az első színdarabot az édesapám rendezte a faluban 1920-ban — mondja Sturcz József. Az édesapja nyomdokain haladva a művelődési élet fő mozgató erejévé vált a faluban. Nemcsak a színdarabok, zenés játékok megrendezését vállalta és vállalja még ma is, hanem szenvedélyesen gyűjtötte a faluban élő népszokásokat és népdalokat. A faluművelődés történetét 1920- tól napjainkig szinte lexikális pontossággal ismeri. Az 1920-ban alakult színjátszó csoport minden évben tartott egy előadást 1924-ig, ekkor alakult meg a tűzoltó testület, s az vett át minden kezdeményezést. Négyszólamú férfiénekkart is alakított, fellépései egyben jövedelemforrást is jelentettek a testületnek. Szüreti bálokon népitánccsoport is szerepelt, majd 1937-ben állandó tánccsoport alakult. Ez a tánccsoport már kimozdult a faluból, vendégszerepelt Zomborban és Csonoplyán, és részt vett a gombosi aratóünnepélyen. A csoport vezetője Guzsvány Pál és Pécsi Pál volt. 1941-ben a tánccsoport kivált a tűzoltó testületből, és ekkor Sood József lett a vezető. Kupuszinán közvetlenül a felszabadulás után ismét mozgolódni kezdtek a műkedvelők. .1946 január elsején megalakult a mai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület. Alapító tagjai: Guzsvány Pál, Pécsi Pál, Csulity Mihály, Pastyik Imre és Sturcz József voltak. Itt működött a népitánc-csoport, a férfiénekkar, a falu zenekara, a színjátszó csoport, és akkor még a falu könyvtára is ide tartozott. A mai moziteremben elsőként a színjátszó csoport szerepelt, majd hamarosan a különféle alkalmi ünnepélyeken a népitánc-csoport is. Amikor Sturcz József feldolgozta a helyi lakodalmi szokásokat, és betanította a csoporttal, már egész estét betöltő műsorral léptek fel. A könyvtár is számos szorgalmas olvasót toborzott a faluban. A falu művelődési életében óriási jelentőséggel bír a szövetkezeti otthon, amelyet 1950-ben adtak át rendeltetésének. Két év múlva, amikor bevezették a faluban a villanyáramot, a műkedvelők még kedvezőbb körülmények között dolgozhattak. Volt most már öltöző, raktár, megfelelő színpad, kitűnő világítás, csak dolgozni kellett. A művelődési egyesület vendégeket is fogadhatott. Gyakran szerepeltek, a faluban az Újvidéki Padó művészei, a szabadkai színház, a topolyai, zombori és a környező falvak műkedvelői, de magyarországi művészek is felléptek. Talán ezzel magyarázható, hogy a helyi műkedvelők munkája időről időre alábbhagyott- s csak az utóbbi 3 évben élénkült föl ismét. A régi aktív műkedvelőket, hogy csak néhányat említsünk közülünk: Pepó Mihályt, Sóta Pált, Guzsvány Mihályt, Rubus Jánost, Buják Jánost és Guzsvány Jánost, fiatalok váltották fel. A művelődési élet fő hordozója a helyi iskola tanári kara lett. Sturcz József, aki maga is tanító, a tanárok körében talált segítőtársakra. Bár a színdarabok rendezése és a tánccsoport vezetése még mindig rá vár, sokban segédkeznek kollégái: Reznicsek Erika-Marásek Gáspár és Guzsvány József. A színjátszó csoport ilyenkor télen már javában dolgozik, tagjai, javarészt földművesek — kihasználják a téli szabadidőt, hogy tavasszal, mikor már kevesebb idő jut próbára, hiba nélkül tudják a szerepet. A kupuszinai műkedvelők rendszeresen vendégszerepelnek a környező városokban és falvakban. A vendégszereplésre való utazgatás körülményeiről faggattuk Sturcz Józsefet. Némi megelégedéssel mondta, hogy az apatini községi közművelődési közösség az utóbbi időben rendszeresen autóbuszt bocsát a művelődési egyesület rendelkezésére, ha vendégszereplésre készülnek valahova. Régebben így utaztak: — Amíg a János vitéz daljátékot adtuk, közvetlenül a felszabadulás után, 11 szekéren mentünk Bezdánba vendégszerepelni. Utaztunk vasúton is, a „marhavagonokban”, s néha olyan szenesek és füstösek lettünk, hogy alig ismertük meg egymást. Sokban segített a volt helyi konzervgyár, rendelkezésünkre bocsátotta ugyanis teherautóját. A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület egykori szereplői mint szülők és nagyszülők nézik végig gyermekeik fellépését. Ők már felszabadultabban, ötletesebben mozognak a színpadon, hiszen volt idejük tanulni, a hivatásos színházak vendégszereplései és a televízió adásai hozzásegítették őket a „műhelytitkok” ellenségéhez. Ezt tudja a közönség is, éppen ezért sokkal alaposabb, csiszoltabb és színvonalasabb előadást vár tőlük, mint mondjuk közvetlenül a háború után. Ha már a közönségnél tartunk, el kell mondanunk, hogy a Dunatáj vidékén kevés az olyan közönség, mint a kupuszinai. Szívesen megnézi a vendégjátékokat és a hazaiak fellépését egyaránt. Éppen ezért a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület sohasem küzd anyagi gondokkal, mert a belépőjegy árából fedezi az egyesület költségeit. Jut színpadi díszletekre, kosztümökre, vidékről jött szereplők megvendégelésére, sőt, néha még a többi társadalmi-politikai szervezet megsegítésére is. Ha netalán mégis anyagi gondok adódnak a helyi Kertes Vállalat, vagy a szövetkezet szívesen segít, a műkedvelők és táncosok pedig maguk varratják meg a szükséges színpadi ruhákat. A művelődési egyesület munkája hű példája a falu összetartásának. Bizonyítja, hogy egy alig 3000 lakosú falu is tud saját igényeinek megfelelő, változatos művelődési életet teremteni magának. A művelődési egyesület évi közgyűlésére mindazokat megóvják, akik valamilyen módon részt vettek a munkában, hogy a közös vacsora után emlékezzenek meg az elmúlt évben elért eredményekről. Ilyenkor úgyszólván az egész falu együtt ünnepel. FRIEDRICH Anna 7. oldal Nő az igazgatói székben Beszélgetés Vidákovics Erzsébettel, a nemesmiliticsi Testvériség- Egység Általános Iskola igazgatónőjévé! Milyen legyen a színpad díszítése a néphadsereg napja alkalmából rendezett ünnepélyen?! Az igazgatónő éppen ezt latolgatta az iskola rajztanárnőjével, amikor felkerestük munkahelyén. A kicsi irodában mindennek megvan a helye: az íróasztalnak, székeknek, dohányzó asztalnak, könyvszekrénynek. A falat az iskola tanulóinak kézimunkái díszítik, az ablak előtt egy műanyag emberi csontváz. Helyet foglalunk: Vidákovics Erzsébettel, a nemesmiliticsi Testvériség-Egység Általános Iskola igazgatónőjével beszélgetünk. Bár társadalmunkban sokat értünk el a női egyenjogúság terén, manapság mégis ritkaságszámba megy, hogy nő ül az igazgatói székben. Nem titkoljuk kíváncsiságunkat, s megkérdezzük, hogyan lett igazgató. — Talán a véletlen szüleménye, hogy igazgató lettem — mondja némi tűnődés után. — A volt igazgató megbetegedett, és az iskolatanács szavazata alapján rám bízták a helyettesítést. Két évig helyettesítettem, és időközben az egész falu összefogásával hozzákezdtünk az iskolaépület egyik szárnyának újjáépítéséhez. A volt igazgató nyugdíjba vonult, s én jelentkeztem a kiírt pályázatra, mert úgy éreztem, be kell fejeznem a megkezdett munkát. Mandátumom jövő év áprilisában lejár, s én szívesen visszamegyek tanítani. — Említette, hogy az iskolatanács önre bízta az igazgató helyettesítését. Mi mindennel foglalkozott pályafutása kezdete óta, mivel nyerte meg az emberek bizalmát? — A tanítóképzőt 1955-ben fejeztem be, s rögtön itt Nemesmiliticsen kezdtem dolgozni. Akkoriban még kinevezés alapján helyezték el a pedagógusokat, nagyon elégedett voltam, gyorsan feltaláltam magam a faluban. A tanításon kívül a társadalmi életből is kivettem a részem. Szívesen dolgoztam a testnevelési csoportban, műkedvelősködtem, és voltam pártszervezeti titkár is. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy bízzak bennem. — Ön szerint mi az iskola igazgató feladata? — Fő feladat lenne pedagógiával foglalkozni, manapság azonban a különböző törvények, rendelkezések áttanulmányozása és a hivatalos akták elkészítése nagyon sok időt vesz igénybe. Mégis, a tanításra kell fektetni a hangsúlyt, további eredményes munkára serkenteni a kollektívát. A munkát úgy kell irányítani, hogy a tanítás és a szabad tevékenység egyaránt oktató-nevelő jelleget kapjanak. Megkönnyíti a munkámat, hogy iskolánkban magas fokon áll a kollektív szellem. Nálunk az nincs, hogy „nem csinálom meg, nincs rá időm”. — Nő volta hátrányos helyzetbe hozta-e az igazgatásban? — Az, hogy ne vagyok nem probléma az igazgatásban — hárítja el a kérdést mosolyogva. — Sőt, az az érzésem, hogy egy nő jobban igazgat. Figyelembe veszi munkatársai egyéniségét, nagyobb körültekintéssel és tapintattal dolgozik velük. Sohasem parancsol, hanem közös megegyezés alapján dönt az egyes kérdésekben. Véleményem szerint nőnek vezető állásban azért nehéz dolgozni, mert a nő anya és házastárs, és társadalmi elfoglaltsága magánélete rovására megy. — Mi a pedagógus feladata manapság? — Nagy hangsúlyt kell fektetniük az órák előkészí-ítésére, és lebonyolítására. Hogy a pedagógus lépést tudjon tartani a fejlődéssel, sokat kell fordítania az önképzésre, a szaklapok áttanulmányozására és tudása felfrissítésére. Gondolnia kell az eszmei nevelésre is. Az iskolának a társadalmi életből is ki kell vennie részét. A mai iskola már nem az, ami akkor volt, amikor dolgozni kezdtem. A pedagógusok talán nem voltak annyira megterhelve, és ezért aktívabbak lehettek a társadalmi életben, de az is lehet, hogy az idő hozta magával. .. — A nehéz anyagi helyzet ellenére érezhető-e haladás a tanügyben? — Haladás van a tanügyben, de főleg a központi iskolákban. — Válaszolja némi gondolkodás után. — A falusi iskolák haladása nem hasonlítható össze a városiakéval. Mióta dolgozom, sokat fejlődött a tanítás, az anyagi gondoktól azonban, úgy látszik, nem lehet megszabadulni. Iskolánk csak most tudott új magnót venni, de hol vannak még az egyéb szükséges felszerelések? — Ha már a szükséges felszerelésről beszélünk, mondja el, mi mindent szeretne beszerezni iskolája számára, ha nem lennének anyagi gondjai! Az igazgatónő cigarettára gyújt, s mosolyogva körülnéz az irodában, majd sorolni kezdi: — Szükség lenne tornateremre, mert az órákat késő ősszel és télen a tantermekben tartjuk, létkérdés egy napközi tagozat megszervezése, jó lenne játszóteret építeni, s nem utolsósorban bevezetni a kabinetrendszerű oktatást. Látják, ezzel a csontvázzal töltöm napjaimat, mert az egész iskolában nincs hova tenni! — mutat az ablak előtti csontvázra. Biztosan reméld, hogy egyszer — talán hamarosan — mindaz megvalósul, amit hirtelenében felsorolt nekünk. cs Régi idők tanúi Hetek, hónapok, évek is beletelenek, mire a földből kiemelt lelet a kiállítási szekrénybe kerül, ahol az őshajdankori tárgyak is új életet kezdenek, hiszen még a történelmiét alig-alig ismerő kisdiák is kiolvashatja belőlük a rég eltűnt világ többé-kevésbé véletlenül fennmaradt üzenetét. A jel, az üzenet hordozója pedig nem is azért indult útjára, hogy a távoli idő embere majdan megértse, és lehet, nem is teljes pompájában, egészében érkezik hozzánk. A mi vidékünk földje főként ilyen leleteket rejteget magában. Megmentésükre, feltárásukra majd száz évvel ezelőtt indult itt először szervezett munka, amikoris Bács-Bodrog megye Zomborban székelő Történelmi Társulatának lelkes tagsága, miként az 1885-ben alapszabályba foglalta, a megye történelmének művelésével párhuzamosan „az e vidéken elszórva létező ősi, ó- és középkori műrégiségeket, ásatások, adományozás, vétel vagy ideiglenes átengedés útján egy megalapítandó műrégiségi egyleti múzeum számára összegyűjti, a történelmi értékű romokat kellő felügyelet által a végpusztulástól megóvja; a hazai történelem tudomány és archeológia művelése és megkedveltetése iránt minél szélesebb körű érdekeltséget ébreszt. . Akkor már Gomboson és Monostorszegen megkezdődtek az első jelentős ásatások. Később Küllőd környékén, Doroszlón, Szentivánon és a Bácskaság több helységében ástak ki értékesnél értékesebb leleteket. S mindjárt az első évben Margalits Ede a következőket írja a Társulat előtt felolvasott titkári jelentésében: „A választmány megbízásából kiváló gondot fordítottam az egylet múzeumának megalapítására és gyarapítására. A múzeumi éremgyűjtemény igénytelen alapjául a tásulatnak egy IV. Béla magyar király korából származó rézpénzt adományozván, társadalmi úton közvetlen felkérés folytán igyekeztem odahatni, hogy a szerény kezdet miinél gyorsabban és minél szebben gyarapodjék.” A megyei múzeumnak röviddel ezután több fő osztálya, pénz- és érem- valamint régiség gyűjteménye is volt. A Gubitza Kálmán, Weigang János, Cziráky Gyula és mások által összegyűjtött, illetve a múzeumnak adományozott régészeti anyagot az első világháború utáni két évtizedben nem rendszerezték, a második világháború utáni két évtizedben nem rendszerezték, a második világháború idején pedig Párduc Mihály, Korek József és Bardóczi László szegedi régészek Banner János professzor vezetése alatt feldolgozták, katalogizálták, majd Wellenreiter Pál zombori régész egyeztette a tárgyakat a cédulakatalógussal. E vérbeli tudós vezetésével vidékünkön sok eredményes ásatást végeztek, s termékeny munkája felbecsülhetetlen értékű. Jelenleg mintegy nyolcadtól ezer régészeti tárgya van a múzeumnak, mégpedig a csiszoltkőkorszakból, bronz- és vaskorszakból, népvándorlás korából stb. Legérdekesebb talán a Kulán felszínre került VI. századbeli aranyfüggő és egy aranyozott avar fibula, mindkettőt a jugoszláviai művészet párizsi és szarajevói kiállításán is bemutatták. Több mint 13 ezer pénzt és érmet számláló numizmatikai gyűjteményre is méltán büszke lehet a zombori múzeum, s reméljük, hamarosan e gyűjteményből is rendez kiállítást. Valamivel több mint egy éve nehéz és felelősségteljes munkára vállalkoztak Dusánka és Cedomir Trajkovic, a 90 éves zombori múzeum új régészei: három-négyezer régészeti tárgyat leltároznak újra, de más, talán még halaszthatatlanabb régészeti munkát is kell végezniük: jövőre folytatják a Doroszló mellett elterülő, jugoszláviai viszonylatban is jelentős halstadti sírmező feltárását. Ásatásokat azonban csak akkor végezhetnek, ha a zombori község 20 000 dinárral hozzájárul a költségek fedezéséhez. Hódságon is érdekes lelőhelyet tartanak nyilván, ahol a munka már régebben megkezdődött és szép eredményekkel járt: avar sírmezőre és csiszolt kőkorszakbeli leletekre bukkantak, akárcsak Gomboson. S itt meg kell állnunk egy pillanatra. A bronzkori ékszerek, az évezredekkel ezelőtt élt ember munkaeszközei láttán a szemlélődőnek önkéntelenül eszébe jut, mekkora lehet a régész öröme, valahányszor lehajol egy épen kiásott tárgyért. — Nem tudnám pontosan meghatározni, a régész munkájának melyik szakasza a legérdekesebb, de talán az igazi kutatást jelentő ásatások, amikor a kincskereső izgalmával lesi, a csákány nyomán hogyan fordul ki a földből a lelet, s jelen van, amikor egy-egy szobor, edény, ékszer évtízezredek után újra születik, mondta hivatásáról Cedomir Trajkovic. — Sokszor a véletlenül talált lelet igazolja feltevésünket,, hogy itt és itt ősi sírokra, több értékes leletre, esetleg régi település maradványaira bukkanunk. Munkánkban sokat segíthet a lakosság, ha a földből előkerült leleteket épségben eljutattja hozzánk. Apatinnból néhánynappal ezelőtt jelentették, a munkások a csatornahálózat építése közben emberi csontokra akadtak. Megállapítottuk, kései középkori sírmező van azon a helyen. Egyébként minden lelőhelyet feltüntetünk a helyszínrajzi térképen, s az ásatási eredményekről a helyszínen fényképfelvételt készítünk. A jövő év második felében nagy vállalkozásba kezdenek a múzeum munkatársai: leírások, fényképfelvételek alapján igyekeznek újra azonosítani a többször is megbolygatott,tizedelt régészeti anyagot, s talán annak lehetősége is megvalósul, hogy a háború után eltűnt tárgyak ismét visszakerüljenek a zombori múzeum épület vastag falai közé. Ehhez azonban nemcsak a vajdasági régészek összefogása, hanem magyarországi szakemberek segítsége is szükséges. SZÉKELY Mária Megkülönböztetés A zombori községi képviselő-testület gyermekvédelmi alapjának tanácsa úgy határozott, hogy a község iskoláiban, így Csonoplyán is kapnak ingyen uzsonnát a diákok. A tanács döntése szerint a mezőgazdasági magántermelők gyermekei akkor részesülnek ingyenes ellátásban, ha az évi összjövedelmük családtagonként nem haladja meg a 900 dinárt. A dolgozók, gyári munkások gyermekei pedig akkor, ha a családtagonkénti átlagos jövedelem nem haladja meg a havi 300 dinárt. Első pillantásra mindez rendjén is volna. De számítsuk csak ki: a mezőgazdasági magántermelő családjában, (ahol négyen vannak) az évi összjövedelem 3600 dinár, míg a társadalmi szektorban dolgozó négytagú család összjövedelme 14 400 dinár. Láthatjuk, hogy valami nincs rendben, a társadalmi szektorban dolgozó évi összjövedelme sokkal nagyobb, 10 800 dinárral több, mint a mezőgazdasági magántermelőké. Szakács