Magyar Szó, 1974. február (31. évfolyam, 30-44. szám)
1974-02-13 / 42. szám
Szerda, 1974. február 13. Jelenet a Mézeskalács című zenés játékból a kupuszinai színjátszó csoport előadásában Mindannyian a továbbtanulást választották Kevés falu dicsekedhet Olyan példás magaviseletű, szorgalmas kisdiákokkal, mint Szilágyi. 148-an vannak, egy-egy osztályba 14— 23-an járnak. Kocsis Pál iskolaigazgató elmondta, a gyerekek száma három éve stagnál. A faluból 180—200- an távoztak külföldre vendégmunkásnak, de az idegenbe magaikkal vitték gyermekeiket is. Így kb. 18-cal csökkent a tanulók száma. A félévi tanulmányi eredménnyel igen elégedettek: az osztályzatok 80,3 százaléka pozitív. A tanulók a természettudományi tantárgyakból a kommuna második legjobbjai. 70 százalékuk az iskola keretében működő szakcsoportok tevékenységében is részt vesz. A Vöröskereszt ifjúsági szervezeteinek versenyén két ízben a kommuna legjobbjainak bizonyultak. Az iskolának csak magyar tagozata van, a gyerekek minden tantárgyat anyanyelvükön tanulnak. Erről KOCSIS Pál a következőképpen nyilatkozott: — Általános vélemény az iskolában, hogy az anyanyelv elsajátítása előfeltétele a jó tanulmányi eredménynek. Az anyanyelven szerzett tudás alaposabb, tartósabb. Tanulóink zöme szakiskolába iratkozik, s csak, 10 százaléka marad idehaza földművesnek. Pályaválasztási tanácsadónk adatai szerint a mostani nyolcadikosok közül mindannyian tovább szeretnének tanulni. Igaz, a legtöbb szakiskolában szerbhorvát nyelven folyik az oktatás, ám a mieink a legjobb diákok közé tartoznak. Még jobb eredményekre számíthatnak az iskolában, ha a hiányos tanfelszerelést pótolják, felújítják. A tanulók és az ifjúság sportéletében pedig jelentős változást hozna az iskolaudvari sportközpont felépítése, amihez az önkéntes munkán kívül a kommuna, a vállalatok, a helyi közösség hozzájárulását is elvárják. Gomboson járt az újvidéki magyar TV forgatócsoportja A napokban Gomboson járt az újvidéki magyar televízió kilenctagú forgatócsoportja. A József Attila Általános Iskola gyermektánccsoportjának három népi táncát rögzítették filmszalagra. A táncokat a Telemóka c. gyermekműsorban fogják bemutatni. A táncokat Cselenákné Durcsák Mária tanította be. S. T. Közelebb került a könyv a munkáshoz Kezdeti eredmények a zombori Karla Bijelicki könyvtárban Művelődési intézményeink nem zárkózhatnak el a munkaszervezetek elől, s ha ez utóbbiak részéről nincs meg a kellő érdeklődés, maguknak az intézményeknek kell felajánlaniuk szolgálataikat, hiszen csak úgy valósíthatják meg feladataikat, ha elsősorban azok igényeit elégítik ki, akik a rendelkezésükre álló javakat megteremtették: a munkásosztályét. A zombori Karlo Bijelicki Városi Könyvtár is ehhez az elvhez igazodott, amikor felvette a kapcsolatot a város nagyobb munkaszervezeteivel. — Tavaly a könyvhónap alkalmából körlevelet intéztünk tíz zombori munkaszervezethez — mondja Leposava Milenovic, a könyvtár igazgatója. — A körlevelet a könyvtáron kívül a községi művelődési közösség és a községi szakszervezeti tanács képviselője is aláírta. Arra kértük a munkaszervezetek igazgatóit, vitassák meg vállalatukban a munkások csoportos beiratkozását, és felajánlottuk nekik, hogy meghatározott időben könyveket viszünk a vállalatba a minél sűrűbb könyvcsere érdekében. — Tudtam, a körlevél nem lesz elegendő ahhoz, hogy kellő kapcsolat teremtődjék a könyvtár és a munkaszervezetek között — folytatta az igazgató. — Először megkértem az Ineks-Vesna szakszervezeti alapszervezetét, tűzze napirendre a munkások könyvtárba való beiratkozásának kérdését. Az ülésen én is részt vettem, s a jelenlevő elvtársak megígérték, kellő propagandát fejtenek ki. Célunk, hogy a vállalat munkásai ne csak paszszív könyvtári tagok legyenek, hanem állandó olvasókra találjunk körükben, hiszen csak ily módon lesz látható eredménye munkánknak. A könyvtár dolgozói közössége mindent megtesz, hogy megkönnyítse a könyvcserét a munkások számára, s a városi könyvtárból meghatározott mennyiségű könyvet az Ineks-Vesnába visznek át. A munkaszervezetekkel való együttműködés terén természetesen nem elégednek meg az Ineks-Vesnában elért eredményekkel. Tavaly a Belgrádi Áruház dolgozói közössége csoportosan beiratkozott a könyvtárba, s szép számú szorgalmas olvasó volt közöttük. Ezt az együttműködést az idén is fel fogják újítani. Leposava Milenovic igazgató még egy eredményes együttműködésről tájékoztatott bennünket. — A zombori akkumulátorgyár tavaly a könyvtár pionír-részlegének védnökségét vállalta, s jelentős anyagi támogatásban részesített bennünket. Adósnak érezzük magunkat a munkaszervezet iránt, s ingyen fogjuk beírni dolgozóikat és gyermekei Százhatvanöt esztendővel ezelőtt a vidéken élő Berzsenyi Dániel költő Kazinczy Ferencnek a következőket írta: „Ami feleségemet illeti, középszerű mindenben. 14 esztendős korában vettem el, együgyűségben találtam és abból fel sem szabadítottam, mert e részben egy kevéssé napkeletieset gondolkoztam ...” Városon és falun évszázadokig, évezredekig írott és íratlan törvény volt: a parasztember élettársa éppúgy szolgája urának és a család férfi tagjainak, mint a nemes ház asszonya. Ma, amikor nálunk minden család asztalára kemény munka eredményeként kerül a kenyér, egyre kevesebb a gyermekasszony és az írástudatlan nő, s a férfiakkal való egyenjogúságot törvény szavatolja, hogyan viszonyul a család, a társadalom a falusi dolgozó nőhöz vagy a háztartás, a gyermeknevelés gondjaival küszködő anyához? Nyílt tekintetű, szép beszédű asszony ül velünk szemben a szilágyi általános iskola tanári szobájában. Buják Mária szerbhorvát szakos tanárnő, a Vöröskereszt helyi szervezetének elnöke jól ismeri asszonytársai sorsát, életét, magára hagyatottságát. Keserűséggel mondja: — A női emancipáció, amit nagyon hirdetnek a felső fórumok, nálunk a legsekélyebb szinten maradt. A helyi közösségben és a pártszervezetben egyetlen nő sincs. A társadalmi tisztség a férfiak privilégiuma mifelénk. Nem csoda, hiszen falun még ma is általános vélemény, hogy az asszony köteles minden idejét a családjának szentelni. Más életcélja nem lehet. S a gúnyoló, megalázó szavaktól, a „napkeleti gondolkodás” megannyi megnyilvánulásától tartva zárkózott életet élnek a szilágyi nők is. Szórakozási lehetőségük másfél évtizeddel ezelőtt úgyszólván nem volt. 1957 óta jó néhányan szervezettebb tevékenységet folytatnak a Vöröskereszt helyi szervezetében. Erről Buják Mária büszkeséggel beszél: — Az asszonyok önfeláldozással, anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzik a vállalt feladatokat. Szervezetünknek 46 aktív és 70 pártoló tagja van, életkoruk 23 —52 év. A legtöbben földművesek, háziasszonyok, öröm velük dolgozni. Munkánk kikapcsolódást jelent a gondokból, életünk egyhangúságából. Sok erő, tehetség rejlik a falusi asszonyban, ezt leghasznosabban itt juttathatja kifejezésre, a lakosság mindennapi életével szigorúan kapcsolatos tevékenységben. Előttem Balog Júka, jelenleg tiszteletbeli tag vezette a munkát, csecsemőápolási és varrótanfolyamokat szervezett. Négy évvel ezelőtt az asszonyok összejárták a falvakat, népviseletet gyűjtöttek, bemutatót tartottak. 1971-ben a kézimunka-, majd a süteménykiállításunknak óriási sikere volt. Az általunk rendezett bálák 3—4 évi összbevételén felszerelést vettünk az épülő gyermekjátszótérre. Az iskolakonyha korszerűsítésére 2500 dinárt szántunk ... Csak hát problémánk is bőven akad. Sokan megmosolyogják az asszonyok buzgalmát, lelkesedését, nem ismerik fel nemes munkájuk jelentőségét. Aztán meg jó lenne egy külön terem, ahol esetleg más társadalmi szervezetek is helyet kaphatnának. Ha ez se valósul meg, legalább egy iratszekrényt vennének. Buják Mária háromgyermekes anya, tavalyelőtt aranykitüntetést kapott tevékenységéért. El se tudja képzelni, hogy abbahagyja ezt a munkát. Volt diákjai, közülük többen családanyák, ma is úgy hallgatnak szavára, mint az iskolapadban. Lénye nyugalmat áraszt, jelenléte munkakedvet ébreszt. Az iskolában pedig valamennyien érzik, tudják, úgy kell az ifjúságot nevelni, hogy a jövő társadalmunk ne tagozódjék a férfiak és a nők osztályára. E téren nemcsak községi, hanem országos szinten is rengeteg a tennivaló. Hiszen az évezredes törvények nagyon mélyen vésték magukat a tudatba, s néhány évtized alatt képtelenség teljesen megszüntetni a régi életmódot, a maradiságot. Ahhoz több millió Buják Mária kitartása és önerejébe vetett hite is szükséges. SZÉKELY Mária két a könyvtárba. A többi zombori munkaszervezettel is felvesszük a személyes kapcsolatot, és felajánljuk nekik szolgálatunkat. Munkaközösségünk tagjai hamarosan megjelennek a zombori üzemekben, hogy az együttműködésről tárgyaljanak. 1. A társadalmi tisztség a férfiak privilégiuma mifelénk DONATÁJ 7. oldal Mint egy nagy család úgy táncolt, mulatott, ünnepelt a kupuszinai művelődési egyesület több mint 200 tagja és a sok vendég a helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület szombaton megtartott évi értekezletét követő mulatságon. Az ünneplés igazolt volt. A művelődési egyesület ugyanis kiváló munkát végzett az elmúlt másfél éves időszakban. Buják György elnök beszámolójából idézünk: " A kupuszinai tánccsoport, zenei csoport, énekkar és a színjátszók az eltelt másfél év alatt öregbítették egyesületük hírnevét. A tánccsoport 26 tagja rendszeresen próbál, Temerinben a jugoszláviai magyar tánccsoportok X. szemléjén, a vajdasági tánccsoportok római szemléjén is részt vettek — — nem kis sikerrel. A Duna menti államok népi tánccsoportjainak magyarországi szemléjén is ott voltak. Kiskőrösön az osztrák, bolgár, francia, német, szovjet tánccsoporttal együtt léptek fel. A megfeszített munka egyik elismerése, hogy a nemzetközi fesztivál bíráló bizottsága a tánccsoportot a Népek Barátságának Érdemrendjével jutalmazta meg. A színjátszók mindanynyian műkedvelő alapon tevékenykedtek. A Mézeskalács című darabbal eljutottak a bácskai zónaversenyre, itt jogot szereztek a köztársasági versenyen való részvételre, azonban anyagiak hiánya miatt nem utazhattak el a rangos vetélkedőre. A Mézeskalács színpadra vitele egyébként a szülők, a lakosság önzetlen segítségének köszönhető. A zenei csoport 21 tagja, az énekesek, továbbá Ru-A kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület új vezetősége: Buják György, Sturcz József, Marásek Gáspár, Guzsvány József, Lovász József, Kazimiry András, Brunyai János, Sóta János, Dubac György, Marásek Mária, Fontányi Gáspár, Guzsvány János, Kazimity János. Az ellenőrző bizottság tagjai: Jánosi Pál, Verli József, Ruzsicska Anna. Zsicska Anna ugyancsak szép eredményeket ért el. A KSZ apatini választmányának ülésén dicséretben részesítették a művelődési egyesületet. A sikerek ellenére voltak nehézségek is. A helyi művelődési otthont raktárnak és tornateremnek is használják. A kupuszinaiak követelik, hogy adják vissza egyesületüknek az otthont, hogy csakis művelődési célokat szogáljon. A kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület sikereinek titkaira Sturcz József, az egyesület veteránja mutatott rá felszólalásában: — Az összefogás sikerünk záloga. Mindenkit bekapcsoltunk a munkába, a szülőket, fiatalokat, pedagógusokat, a társadalmi-politikai szervezeteket, a gazdasági vállalatokat. Mindenki dolgozott, senki sem kért pénzt a munkájáért. Büszkék lehetünk, hogy az ötösfogat ébresztette ismét fel az amatőr színjátszást Zomborban. Az elkövetkező feladatokra Faddi Sándor mutatott rá: — A művelődési egyesület eddig nem lehetett a néphagyományok intézményes ápolója. A jövőben azonban nem szabad megengedni, hogy a kupuszinai néphagyományok feljegyezetlenül kihaljanak, a használati tárgyak nyomtalanul elűnjenek. Meg kell őrizni őket, ezért időszerű egy tájmúzeum és egy néprajzi csoport megalakítása is. Az értekezleten elfogadták az idei pénzügyi és munkatervet. Hogy a tervek nem csak papíron maradnak a kupuszinál művelődési egyesületben, annak több biztosítéka van. Az egyik, hogy az egyesület mintegy száz aktív és csaknem 200 pártoló tagja úgy él, mint egy nagy család Erről egyébként Lovro Smolčič, az apatini műveődési közösség elnöke is meggyőződhetett a szombat esti értekezleten. . (b-6) „Amerre én jártam, hangzott a határ тшс!еп?еШ8..." Lánya, Bakity Mártonná, miután szebbnél szebb népdalait elénekelte, megjegyezte: Ez mind semmi, hallaná a mamát! Este volt, mire tágas udvarába értünk. Fürge mozgású, szikrázó tekintetű anyóka perdült elénk a tornácról. Sejtette, miért jöttünk, s mint aki régóta vár az alkalomra, hogy a dal iránti szeretetéről valljon, még odakinn könnyű volt a nótázásra terelnünk a szót. Idős asszonyhoz illő szemérmességgel beszélt az éneklésről. „Én most nem énekelek soha. Régebben éneketem, összeütünk sokan, és akiro énekelünk, ki mit tudott, ki jobban. Munka közben is, kukoricaszedésbe, vagy éjjé’ szárvágásba’... Amerre én jártam, hangzott a határ mindenfelül.’’ Egész életét munkában töltötte. Nem az ünnepekre, hanem a nehéz hétköznapokra emlékezik vissza. Amikor kiskorában tanyára került szolgálni, aztán alig tizenöt éves fejjel Zomborba jött cselédnek, s innen mint asszony tért haza hat esztendő múlva. Szóba kerültek a régi csonoplyai és a családi énekhagyományok, hogy magyar és bunyevác népdalokat egyaránt százával tudott valamikor, s hogy amit most már nehezebben „szed össze”, lányának továbbadta. _ Az éneklést a legkedvesebbel kezdte, amit jókedvű öregapjától, csonoplyai Vukovics Istvántól tanult vagy hét évtizeddel ezelőtt. Akkortájt nagy hullámokban vándoroltak Amerikába az agrárproletárok, amiről a század elején divatos katonanótából, bújdosóénekből, szerelmi dalból stb. alakult, igen elterjedt amerikás dalok is szólnak. Szklenovszki Mihályné új stílusú, A B Bv Av felépítésű, col hangsorú, táncritmusú népdalának sok variánsa él vidékünkön. A következő nótája az idegen érdekekért harcoló kantona keserű sorát gúnyolja, ám második felében hetyke béreslegény optimista dalává alakul. Ion hangsorú, új stílusú dallamát feszes ritmusra énekelték. Sárga szeme van a kukoricának, Szebb szeretőm van énnékem mind másnak, Mer’ az enyím kis alacsony szép barna, Homlokára göndörödik a haja. El, el, elmegyek, nem maradok e tájon, Az én szívem a barnájé ne fájjon. Az én szívem a barnájé nagyon fáj, Szerkét szeretek, mer’ a barna megcsalt már. Az én lovam Törökországba való, Azé négy lábán csireg-csörög a patkó, De jén azé fölülök a hátára, Szerbusz babám, megyek Amerikába. —)(— Jómódja van a bakának, semmire se nincsen gondja, Napos káplár a ■parancsot mindennap kitadja, Kap a baka lézungot is, nyóc vasat egy napra, Nem elég a babájának képes levelezőlapra, öreg baka ha kirakol sötét éjszakába, Rövid szárú kis bakancsa elmerül a sárba, Rövid szárú kis bakancsom elmerül a sárba, isten veled kisangyalom, most látsz engem utójára. Jómódja van a béresnek, semmire se nincsen gondja, A hat öklit a sáromba mindennap befogja, Hosszú ostor a kezibe, fölül a szekérre, Onnan nézi, merre jár az igazszívű szeretője. Énekelte Szklenovszki Mihályné Vukovics Borbála, 77 éves, Csonoplya, 1974. február 3.