Magyar Szó, 1974. március (31. évfolyam, 73-88. szám)

1974-03-27 / 84. szám

Szerda, 1974. március 27. A péterrévei SAMU MIHÁLY Általános Iskola kollektívája PÁLYÁZAT ÚTJÁN FELVESZ: • számtan szakos tanárt meghatározatlan időre. FELTÉTELEK: — Megfelelő főiskolai vagy egyetemi képesítés. — Tökéletes magyar és szerbhorvát nyelvtudás. — Megfelelő erkölcsi-politikai magatartás. — Eleget kell tenni a törvény által megszabott fel­tételeknek. Munkába lépés azonnal. A szükséges okmányokkal ellátott kérvényeket a következő címre kell eljuttatni: Osnovna škola, Sa­mu­ Mihály, Ratko Petrovo Selo (pályázati bizottság) A,pályázat a munkahely betöltéséig érvényes. 454-1. A szabadkai SUBOTICA Mezőgazdasági Kombi­nát BIKOVO TMASZ-ának munkástanácsa NYILVÁNOS ÁRVERÉS ÚTJÁN ELADJA AZ ALÁBBI ÉPÜLETEKET: 1. I. számú takarmányraktárt 2. Mázsaházat 3. Hizlaldát 4. II. számú takarmányraktárt 5. Borjúistállót 6. Fáskamrát Az épületek a volt Voj­vodina birtokon van­nak, a Szabadka—bikovói útvonalon, a 6. ki­lométerkőnél balra. II. 1. A Rudié tanyát 2. A Lulié tanyát 3. A Vukmanov tanyát Mindhárom tanya a Ruzié iskolánál van. II. 1. A Hegedűs János-féle tanyát (Bikovo 84) 2. A Ružić Zivka-féle tanyát (Gabrié) 3. A Csábrádi tanyát (Bikovo 433) 4. A Horváth tanyát (Gabrié) Az árverés április 6-án 9 órakor lesz a Bikovo részleg igazgatósági épületében. Valamennyi épület megtekinthető mindennap. Bővebb felvi­­lágosítás a Bikovo részleg általános osztályán — mindennap 9—12 óra között. 452-1. F H miniállamok jelene és jövője Új független álam a világ térképén — Vihar a Szeles-szigeteken — Grenada a vulkánok és fűszerek szigete — Függetlenség viharokkal ebruár 7-e óta eggyel több a világ függet­len államainak száma: elnyerte állami függetlensé­gét a Szél felőli (Szeles)-szi­­getek csoportjához tartozó Kis-Antillák 344 négyzetki­lométer területű és 120 ezer lakosú szigete, Grenada. Az esemény nem keltett szenzációt, hisz valóban egy miniállam többé-kevésbé for­mális függetlenségéről van szó, mert Grenada Brit-Nyu­gat-India részeként is tagja marad a Nemzetközösségnek, s monarchisztikus rendszeré­ben főkormányzó fogja kép­viselni a királynőt. Függet­lenné válása viszont érdekes képet ad a brit gyarmatbi­rodalom átalakulásáról, az egykori gyarmatvilág felbom­lásáról, ugyanakkor London neokolonial­ista politikájának új formáiról. Vajúdások közepette szüle­tett meg a függetlenség. Gre­nada — a tömegmozgalom nyomására már a hatvanas években rendezni kívánta vi­szonyát az anyaországgal, és 1967-től társult államként volt tagja a Brit Nemzetkö­zösségnek. Ez azt jelentette, hogy korlátozott autonómiá­val rendelkezett: az itteni kormányszerv hatásköre nem terjedt ki a hadügyre és a külügyre, amelyet London közvetlenül irányított. A va­júdások, a „szülési fájdal­mak” még most, a független­ség kikiáltása után is tarta­nak: elmaradt az ünneplés, mert a lakosság jó része sztrájkol. Már öt hete sztráj­kolnak a közszolgáltatási dol­gőzök, Saint George’s fővá­rosban baj van az áramszol­gáltatással, a vízellátással, az élelmiszer-ellátással. A la­kosság elégedetlen a kor­mányfővel és pártjával, az Egyesült Munkáspárttal. „Fűszersziget” Grenada és a hozzá tarto­zó kisebb szigetek csoportja, a Grenadines (7 ezer lakos) vulkanikus képződmény. A trópusi szigetet ma is sok­­sok kráter tarkítja. Mivel ásványkincsei nincsenek, ért­hető, hogy lakossága főként idegenforgalomból és fűsze­rek termesztéséből él. Első helyen szerepel a szerecsen­dió, a világexport egyharma­dát éppen Grenada szállítja. Fontos szerepe van még a banán, a kakaóbab, a kó­­kuszpálma, cukornád stb., termesztésének. Lakosságának zöme néger és mesztic, az egykor Afri­kából idehurcolt rabszolgák utódai. A szigetet 1498-ban Kolumbusz fedezte fel a ötszáz tudós foglalkozik a repülő tányérokkal Dr. Allen Hynek ameri­kai tudós az ismeretlen re­pülő tárgyak (IRT-k) ku­tatása céljából saját tudo­mányos központot létesí­tett. A központ huszon­négy állandó telefonvona­lat tart fenn, tehát az Amerikai Egyesült Álla­mok különböző részein le­vő rendőrállomásokról azonnal felhívhatják őket a repülő tányérok megjele­nése után. A beérkezett adatokat számítógépek se­gítségével dolgozzák fel. A központban több mint öt­száz kutató és tudós dolgo­zik majd. Szélfelőli-szigetekkel együtt, majd a francia gyarmatosí­tók vetették meg itt a lá­bukat, akiket később az an­gol terjeszkedés szorított ki a szigetvilágból. Grenada gazdasági életében fontos té­nyező a főváros, Saint Ge­orge’s, amely egyben forgal­mi kikötő. A „fűszersziget” népe „pap­rikás” hangulatban fogadta az általában ünnepelt ese­ményt, s a tömegek felhábo­rodásának oka a kormányfő személye. Az 1972. évi re­gionális választásokon az Egyesült Párt győzött az éve­ken át kormányzó Nemzeti Párttal szemben, amely most komoly ellenzéket alkot. Eric Gairy, az Egyesült Munkás­párt vezére, aki a brit ható­ságokkal tárgyalt a függet­lenség megadásáról (a tava­­­­lyi alkotmányozó értekezlet­­ ajánlásai szellemében decem­berben megszületett a füg­getlenség kikiáltására vonat­kozó döntés), nagyon népsze­rűtlen az országban. Bár ennek közelebbi okai nem kerültek nyilvánosság­ra, a néptömegek ellenszen­vét állítólag Gairy munka­stílusa és kormányzási mód­szerei váltották ki. Gairy állítólag hajlamos a diktató­rikus kormányzásra, s attól tartana­k, hogy a haiti Du­­valier-rendszert szeretné le­másolni az országában. A rémuralom bevezetésétől ret­­t­­eg a lakosság a függetlenség első hetében, s talán nem is alaptalanul, mert úgy hírlik, hogy Gab­y a huzamosan tar­tó sztrájkok következtében rendkívüli állapot kihirdeté­sére szeretné rábírni kabi­netjét. Ez bizony rossz kez­det volna, kormányának vi­szont csak két ellenzéki, nemzeti párti tagja van, így a pártelnök könnyen érvényt szerez akaratának. A kétka­marás, szenátusból és képvi­selőházból álló parlament megbízatása öt évre szól, s így Gabrynek van ideje „be­rendezkedni”. Egy földrész bajai A független nyugat-indiai állam lakossága a kormány­fő azonnali lemondását kö­veteli, de nem ez a sziget­­ország legfőbb problémája. Gondjai, bajai egyébként el­választhatatlanok a környe­ző szigetvilág problémáitól. E térségben vannak függet­len fiatal államok, mint Tri­nidad, Tobago, Barbados, Jamaica, s vannak még a függetlenség elnyerésére vá­ró szigetek, mint Saint Kitts, Anguilla, Nevis, Dominica, Santa Lucia, Curacao, Saint Martin, Antigua, Montserrat, Saint Vincent, Martinique és Guadeloupe, részben brit, részben francia fennhatóság alatt levő gyarmatok, vagy hivatalosan szépítve: „tenge­rentúli területek”. Nem kétséges, hogy el fog­já­k nyerni függetlenségüket, ez biztos, ezzel az anyaorszá­gok számolnak is, csak idő kérdése. Ám nem minden sziget esetében megy simán, bonyodalmak nélkül a füg­getlenség megadása. Még jól emlékezhetünk rá, hogy 1969-ben Anguilla sziget lakossá­gának függetlenségi megmoz­dulását brit ejtőernyősök és tengerészgyalogosok verték le. Hasonlóan fékezték meg a holland csapatok Curacao lakosságának nyugtalankodá­sát. Ez persze csak ideigle­nes megoldás az anyaorszá­gok részéről, m­ert a szigetek függetlenségének kérdése to­vábbra is napirenden szere­pel. A gyarmattartók kény­telenek szigetről szigetre le­mondani egykori birtokaik­ról, noha a neokolonialista politika minden szálával to­vábbra is az anyaországhoz­­ fűzik a felszabadult sziget­­államokat. Egységben az erő­ s kis szigetállamok — stra­tégiai jelentőségük mellett (az Egyesült Államok pél­dául 99 évre bérelte támasz­pontul Antiguát Angliától) — együttvéve nem elhanya­golandó gazdasági lehetősé­geket is képviselnek. Az egyes szigetek — érthetően —, ki vannak szolgáltatva az anyaországnak. Ám, ha döntő részük elnyeri a füg­getlenségét, más irányban orientálódhatnak. Például ösz­szefoghatnak, egyesíthetik erőiket, s akkor más pozí­cióból léphetnek fel az egy­kori anyaországokkal szem­ben. Az Antillák függetlenné vált szigetországainak hala­dó erőit képviselő politiku­sok nem is titkolták, hogy ezeknek a rom­iállamoknak a jövője csakis a szövetségi alapon való tömörülés. Csak­is a föderáció biztosíthatja a szigetlakók érdekeinek ér­vényesítését, mert a legtöbb szigetország állami léte — a jelen viszonyok között — for­mális maradna. A szigetvilág miniálla­­mainak társulása persze a messzi jövő távlata. Ennek érdekében a lakosság egyes rétegei közti ellentéteknek is el kellene simulniuk, hisz más szellemet vittek be a britek, a franciák és mást a hollandok. S természetesen forradalmasodnia, öntudato­sodnia kell a közszellemnek, hogy a társadalmi tudat bi­zonyos fokán egymásra ta­láljanak az itteni népek, meg­felelő szövetségeseket talál­va, erélyesen szembeszállja­­nak az imperializmus neoko­lonialista praktikáival... MAGYAR S316 A Franciaországot és Angliát összekötő tenger alatti alagútról a mérnökök már csaknem kétszáz év óta álmodoznak. Az alagút megépítése azonban csak 1874-ben, tehát nem éppen száz évvel ezelőtt kapott reálisabb alapot, az első alagútfúró gép megtervezésekor. Azután, egészen a közelmúltig sokat vitatkoztak a Dover­ és Ca­lais közti alagút megvalósításáról, míg végül tíz év előtt Harold Wilson és Georges Pompitiou aláírta az erre vonatkozó kétoldali egyezményt. Azóta a szak­emberek versengve dolgoztak az alagút technikai kivitelén, és az óriási vállalkozás pénzügyi terveinek megalkotásán. A múlt évben befejezett tervek szerint­ az 50 ki­lométer hosszú alagút három egymással párhuzamosan futó hatalmas csőből áll, az angliai Folkestone-t és a franciaországi Fréthunt kapcsolja össze. A két szélső cső­ben vonatok közlekednek, a középső pedig az alagút fenntartásához szükséges mun­kálatokra, és a levegővel való ellátásra szolgál. Az alagút megépítése után a Pá­rizs—londoni út alig tart többet három óránál. Mivel az alagúton át csak vonatok közlekednek, a személygépkocsikat is vasúti kocsikba rakva szállítják a La Manche csatorna egyik partjáról a másikra. 1980-tól kezdve félóránként, főszezonban azon­ban pedig akár hárompercenként indulnak ilyen vonatok és évente 6 millió személy­­gépkocsit és 16 millió utast fognak szállítani. 17. oldal A benzinvásárlás életveszélyes dolog Amerikában Az autózás évtizedeken át szórakozásszámba ment az Egyesült Államokban. Ebben az országban vannak a világ legnagyobb, legnehezebb és leggyorsabb gépkocsijai, és itt épültek a legjobb, a leg­szélesebb és leghosszabb au­tópályák. A közelmúltban 95—125 kilométerre csökken­tették az óránkénti maxi­mális sebességet, hogy taka­rékoskodjanak az üzemanyag­gal, ennek az intézkedésnek azonban egy másik pozitív következménye az volt, hogy jelentősen csökkent a közle­kedési balesetek, elsősorban a halálos kimenetelű szeren­csétlenségek száma. Új­abban azonban a benzin­vásárlás olykor életveszélyes dolog. A gépkocsivezetők, akik gyakran órákon át vá­rakoznak a benzinkutak előtt, hogy megkapják benzinadag­jukat, elvesztik türelmüket és­­ a fegyverükért nyúl­nak. A halálos áldozatok száma egyre növekszik. Indiana szö­vetségi államban például agyonlőttek egy benzinku­tast. Fegyelmezni akart egy autóst, aki a hosszú sort megkerülve, soron kívül já­rult eléje. Mindkét férfi pisz­tolyt rántott és lőtt, a ben­zinkút tulajdonosa a helyszí­nen meghalt, az autós sebe­süléssel megúszta. Később kiderült, hogy nem is ben­zint, hanem pótalkatrészt akart vásárolni, és ezért nem kell sorba állni. Észak-Carolinában a 25 éves Paula Hall vesztette életét egy benzinkútnál. Ma­ga akarta megtölteni kocsija tartályát, s egy türelmetlen autós nekihajtott. A lány a két kocsi közé szorult, és olyan súlyos sérüléseket szen­vedett, hogy meghalt. A verekedés, az ökölharc mindennapos dolog a ben­zinkutaknál. Egyre több töl­tőállomás alkalmazottai vi­selnek revolvert övükön. De mind több olyan eset is elő­fordul, hogy az autós fegy­verrel kényszeríti a kutast, hogy töltse meg a gépkocsi tartályát. Egy kaliforniai ben­zinkutas kénytelen volt ön­védelemből , a töltőpisztolyt az erőszakos autósnak sze­gezni és a drága folyadékkal lelocsolni. A sors iróniája, hogy az Egyesült Államokban akkor kezd kellemetlen dolog len­ni az autózás, amikor Euró­pában lassanként már leküz­dik a benzinhiányt. Az ame­rikai újságok azzal vigasz­talják olvasóikat, hogy azért az óhazában, sem fenékig tel fel az autósok élete, mert ott szakadatlan viták foly­nak a sebességkorlátozás be­vezetéséről vagy megszünte­téséről. köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk hálás köszönetet mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, jó barátoknak, akik szere­tett férjem, édesapánk, nagyapánk, testvérem és só­gorunk Gyollai Mihály temetésén megjelentek, ko­szorú- és virágadományaik­kal mély fájdalmunkon eny­híteni igyekeztek. Külön mondunk köszönetet a sza­badkai Munkásegyetem dol­gozói közösségének. Zenta, 1974. III. 27. A gyászoló család

Next