Magyar Szó, 1974. május (31. évfolyam, 119-132. szám)
1974-05-09 / 125. szám
10. oldal A Штш iFÉetlo: is o goidosógi ériéi összeeiyezleiése Becse és Törökbecse területvédelmi egységei már eddig is több, meghatározott gazdasági érdekkel párosult gyakorlatban vettek részt. Más szóval, a területvédelmi egységek ily módon térítik meg a közösségnek a részükre leválasztott eszközök egy részét.Az a vállalkozás azonban, amelyet közvetlen a májusi ünnepek előtt szombaton és vasárnap hajtottak végre, minden bizonnyal a legjelentősebb volt. A két megfelelő szakú területvédelmi egység közös gyakorlatot tartott a Bácsföldvári és a Gyöngysziget közötti Holt-Tisza ágon a kompnál. A gyakorlat ideje alatt egy 40 tonna teherbírású 82 méter hosszú pontonhidat építettek. Ez a híd váltja majd fel a kompot, és erről építik tovább az állandó jellegű hidat is, amely előreláthatólag már a nyáron elkészül. A területvédelmi egységek összesen négy napig vesznek részt a hídépítésben, és összesen 80 000 dinárral teszik olcsóbbá a létesítményt. A területvédelmi egységek akciójáról Jovan KOVAČEVKole alezredes, a becsei területvédelmi egységek parancsnoka, a híd gazdasági jelentőségéről pedig Jovan DŽAJIULIN, a becsei községi képviselő-testület elnöke beszélt. Elmondták, hogy a hídnak már most is igen nagy jelentősége lesz, mert általa sokban megköznyül és meggyorsul aforgalom a Gyöngysziget és Bácsföldvár, illetve Törökbecse között. Igazi jelentőségét azonban majd csak a tiszai gát megépítése után tudják felmérni. Az Újvidék felől érkezők ugyanis most már a Gyöngyszigeten keresztül is eljuthatnak a gáton át létesítendő hídra.Arról is szólni kell, hogy a festői szépségű, a krokány szőlőfajtáról országhatárokon túl is híres Gyöngyszigeten hamarosan megkezdie egy nagy üdülőközpont építését, amely csak akkor vonzza majd igazán a turistákat, ha könnyen meg lehet közelíteni. LAUBER György becsei és a törökbecsei területvédelmi egységek szerelik a pontonhidat Ma Szenttamáson: Kezdisetik a lakosság födőszírése A kamenicai Tüdőgondozó Intézet szakszolgálata ma megkezdi a szenttamási lakosság kötelező tüdőszűrését. Az említett munkát a községi képviselő-testület előtti Szabadság téren végzik, reggel 7-től déli 12 óráig. A tüdőszűrés ebben a helységben május 20-án fejeződik be, utána két nap Turján és két nap Nádalján végzik a lakosság tüdőszűrő vizsgálatát. Minden polgár írásbeli értesítést kap arról, hogy melyik napon kell megjelennie a vizsgálaton. Aki nem tesz eleget a felírásnak, szabálysértés rén 500 eméri a terjedő pénzbírsággal sújtható. Versec: Vesérnél fiofi dél-banáti szemlél Vasárnap Versecen már narodszor rendezik meg a dél-bánáti magyar művelődési egyesületek szemléjét. A helybeli Petőfi Sándor Művelődési Egyesület vegyes kórust nyitja meg, négy magyar népdalt ad elő. Ezután az egyesület két tagjának a szórvénekszáma következik. A pancsovai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület sióagárdi népi táncokat mutat be, a sándoregyházi (ivanovói) műkedvelők Mikszáth Kálmán Burkus című dramatizált elbeszélését viszik színre. A székelykövei Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tagjai Kodály átdolgozású népdalokkal jelennek meg, a bovini Rákóczi Művelődési Egyesület pedig a szintén Kodály által átdolgozott Sallai Szép Kata című dramatizált székely népballadát viszi színre. A debelyacsaiak Petőfi Sándor Falu végén kurta kocsma című szintén dramatizált költeményével és két magyar nótával jelennek meg a szemlén. A vojlovicai (hertelendi) Tamási Áron Művelődési Egyesület Tavaszköszöntő címmel Csépe Imre írásaiból kiragadott, zenés műsorral és kórusdalokkal lepi meg a közönséget. A szemlén ezenkívül vendégként részt vesz a temerini Szirmai Károly Művelődési Egyesület magyar tánccsoportja, a verseci Petru Albu Művelődési Egyesület román tánccsoportja és a szintén verseci- Marko Zrenjanin Művelődési Egyesület szerb tánccsoportja. A szemle vasárnap délelőtti gyermekműsorában részt vesznek a versed. arA törökkanizsai képviselő-testület még 1972 decemberében úgy határozott, hogy a közigazgatási szervek — hivatalok heti öt napon át dolgoznak: hétfőtől — péntekig. Hétfőn 10 órát, míg a többi napokon nyolcat. Ennek a munkabeosztásnak a meghatározásakor szem előtt tartották azt, hogy a munkaviszonyban lévő, délelőtti műszakban dolgozó polgárok is legalább hetente egyszer elintézhessék ügyes-bajos dolgaikat. A több, mint egy éves tapasztalat viszont amellett szól, hogy a hétfői meghosszabbított, munkaidő menyházi, debelyacsai, hertelendi és székelykevei általános iskola diákjai; énekes zenekari számokat, valamint gyermekjátékot adnak elő. A VI. dél-bánáti szemle gyermekműsora vasárnap délelőtt 8, a felnőttek műsora pedig délután 4 órakor kezdődik a verseci színházteremben. K. I. alatt legfeljebb egy-két polgár keresi fel a hivatalokat. Éppen ezért a közigazgatási szervek munkaközössége javasolta a képviselőtestületnek a munkaidő módosítását. Mégpedig úgy, hogy hetente öt napon át, hétfőtől—péntekig 6—14 óráig dolgozzanak a hivatalok. Továbbá — ahogy a többi munkaszervezetekben is szokás — a hónap első szombatja a közigazgatási szervekben is munkanap legyen. A képviselő-testület a javaslatot egyhangúlag elfogadta. A közigazgatási szervek új munkaideje Zentai ellentmondások. — Ez a két romba dőlt épület Zenta belvárosát csúfítja; az egyik a Petőfi Sándor, a másik a Muškatirović utcában. Miért „díszelegnek” még mindig ott, azt maguk a helybeli polgárok sem tudják (KERTÉSZ István felv.) MAGYAR SZÓ A jobb életszínvonalért A pacséri földművesszövetkezet nagy gondot fordít dolgozói életszínvonalának javítására, szervezett pihenésükre, üdülésükre és élelmezésükre. Csak a tavalyi példát említenénk: Amíg arattak, a kombájnosok mindennap meleg ételt kaptak. A télen megszervezték a munkások ingyenes üdülését. A nyáron ismét lehetővé teszik a dolgozók ingyenes pihenését a községi szakszervezeti tanács ikar nyaralójában. Júniusra tervezik a nyaralást. Két váltásban mennek a dolgozók pihenésre. A földművesszövetkezet a falu központjától alig egy kilométerre levő második gazdálkodási egységben vállalati étkezdét nyitott. A kis keresetűek olcsóbban kapnak reggelit, illetve ebédet. Már az első napokban nagy érdeklődés nyilvánult meg az étkezde iránt. Az idén, aratáskor, itt főznek majd a kombájnosoknak is. Csütörtök, 1974. május * VAJDASÁG * VAJDASÁG * VAJDASÁG ★ VAJDASÁG * VAJDASÁG * VAJDASÁG ★ Befejezéshez közeledik a társulási előkészület A szenttamási munkáspártaktíva üléséről A szenttamási községi munkáspártaktíva legutóbbi ülésén megvitatták a község mezőgazdasági szervezeteinek és a malomnak a gabonatárolóval való társulási előkészületeit. Branislav KURJAKOV, a községi integrációs bizottság elnöke beszámólójában megállapította, hogy a társulási előkészület a befejezéshez közeledik. A Pionír Mezőgazdasági Birtok azonban úgyszólván elvet minden együttműködést a községi bizottsággal. Azzal érvel, hogy nem ért egyet az ilyen társulással. Véleménye szerint az Elan kombinátba akarják őket társítani. A helyzet viszont az, hogy az Elan kombinát is a DTD-be fog kapcsolódni, hogy ily módon a zöldtervből megfelelő összeget kaphasson beruházásra. A pártaktíva ülésén hozott határozat értelmében a mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó TMRSZ-ok dolgozóit és pártszervezetét tájékoztatni kell erről az általános értékű elgondolás gyakorlati voltáról, hogy végleges álláspontot foglaljanak el, mivel a társulás nem tűr halasztást. Miroslav SRDANOV a községi szakszervezeti tanács elnöke a társult munka alapszervezeteiben, a községekben és a munkaszervezetekben lefolyt választások elemzésének eredményeit ismertette. Általános megállapítás, hogy a küldöttválasztás teljes egészében sikeres volt, nem kellett megismételni egyetlen , TMRSZ-ban sem. Az iskolaépítési járulék bevezetése körüli helyzetről a pártaktívát BOTKA István, a Szocialista Szövetség községi választmányának elnöke tájékoztatta. A járulékot csak Szenttamáson vezetik be, és új iskola építésére fordítják. A pártaktíva álláspontja ebben a kérdésben az, hogy az iskolaépítési akció szervezése keretében az építkezési programjavaslatot a kiszámított költségekkel együtt még ebben a hói napban bocsássák közvitára a TMRSZ-okban, a munkaközösségekben, a Szocialista Szövetség tagozataiban és helyi szervezeteiben. s. o. Pacsér: Készülnek a Tudás-hatalom záróünnepségére Mint már korábban hírül adtuk, a Belgrádi Televízió Tudás-hatalom mezőgazdasági termelők vetélkedőjének záróünnepségét Pacséron tartják e hó 10-e és 12-e között. Az előkészületek már megkezdődtek. A falu ünnepi díszben holnapra várja első vendégeit. Este szórakoztató műsort adnak, a nyilvános műsorban fellépő művelődési csoportok. Köztük a moravicai, a topolyai és a pacséri művelődési egyesület is. Szombaton előzetes versenyek lesznek egész nap. Vasárnap a záróünnepséget egyenes adásban közvetíti a Belgrádi Televízió 12.30 perctől. A traktorosok versenyét már megtartották. A mezőgazdasági középiskolák közül a topolyai, a futaki, és a zombori iskolák tanulói vettek részt. A legjobb helyezést a topolyai Petőfi-brigád mezőgazdasági iskola érte el. A traktorosok köztársasági versenyén Mackó Andrija (Pivnice) bizonyult a legjobbnak, második lett Miksa Simo (Plandište) és harmadik Slavoljub Gajic (Konjuha, Kruševac mellett). S. T. G. Ma délután Becsén Együttes ülést tartanak a szakszervezeti alapszervezetek és a Szocialista Szövetség helyi szervezeteinek elnökei Ma délután Becsén 5 órai kezdettel az Ifjúsági Szövetség otthonában együttes ülést tartanak a szakszervezeti alapszervezetek és a Szocialista Szövetség helyi szervezeteinek elnökei. Megvitatják a Tartományi Végrehajtó Tanácsnak a közszolgálati önigazgatási érdekközösségekről szóló határozattervezetét, az oktatásügyi önigazgatású érdekközösségekről szóló határozattervezetet, valamint a nevelési intézmények árainak és összjövedelmének megállapításáról szóló önigazgatási megegyezéstervezetet. Bolgár kirándulók balesete Csütörtökön a kora délutáni órákban Járekon a malommal szembeni kanyarban lecsúszott az útról egy kirándulókat szállító bolgár autóbusz. Az autóbusz kitört egy villanykarót, az utasok közül, négyen megsérültek. A kórházi kezelés után a sérülteket elbocsátották. Az autóbuszt rendbe hozták, és a kirándulók továbbutaztak. N. J.