Magyar Szó, 1974. november (31. évfolyam, 316-328. szám)
1974-11-16 / 316. szám
Szombat, 1974. nov. 16. ★ SZABADKA ★ SZABADKA ★ SZABADKA * SZABADKA * SZABADKA ★ SZABADKA » A mmnküldöttség befejezte siokoi Isgdél A párác inák küldöttsége, régi bizottságának vendége Dragan Veljkovic Községi kéntáléinak, Tihomir Filipovic, a Először a nagyfényi Pionír Branko Krsmanovic Textiliskolában folytattak beszélipari kombinát szakszervegetést a korszerű felszerelészeti elnöke és Zoran Radoje alkalmazásáról az oktatói, vic, a községi iskolafenntar- nevelői munkában, majd eltő közösség titkára szemé látogattak az Egészségügyi Ivében két napot tartózkod Szakközépiskolába, a másod- ,edik napon megtekintették adott a héten Szabadkán, a Matko Buković Általános Istársadalmi tevékenységben kólát, a Március 8. harisnyaolgozók szakszervezete közgyárat. Végül, részt vettek a Községi Szakszervezeti Tanácsban rendezett fogadáson és eszmecserén. A látogatás idején több időszerű közös érdekű kérdésről tárgyaltak a vendéglátókkal, így az önigazgatási munkásellenőrzés eddigi tapasztalatairól, a társultmunka szervezete és az érdekközösségek közötti kapcsolatokról, a szakszervezet szerepéről az önigazgatási érdekközösségeken belüli önigazgatási viszonyok kialakításában, a szabad munkacseréről, a pedagógusok szakszervezetének szervezési kérdéseiről. A szabadkaiak tájékoztatták a vendégeket a kétnyelvű oktatásban elért eredményekről, a pedagógusok és a tanulóifjúság- frarxista, eszmei-politikai képzéséről, a szakmunkások továbbképzési lehetőségeiről. A paraéini küldöttség ezenkívül ellátogatott a Népkörbe és a Bunjevacko Kolo Művelődési Egyesületbe. A látogatás befejeztével Drágán Veljkovic, a paratini községi képviselő-testület alelnöke egyebek között a következőket mondta: — Mindenütt szívélyes vendéglátásban részesültünk, és igen gyorsan megtaláltuk a közös témákat. A két község együttműködése most ősszel a tanulóifjúság képzése révén indult meg, habár az első kapcsolatok két évvel ezelőtt kezdődtek. Az a kívánságunk, hogy az együttműködést kibővítsük a gazdasági szervezeteinkre, elsősorban a textiliparra. Erre rá minden lehetőségünk megvan, és bízom abban, hogy megvalósulhat. B. O. csantavéri Népegyetem hívei Százan tanulnak a felnőttek általános iskolájában Az ét tanévben a csantarvéri Népegyetem által szervezett általános iskolának mintegy száz tanulója van. A diákok négy tagozatban dolgoznak. Legtöbben a III. évfolyamon (az általános iskola ötödik és hatodik osztályának megfelelőn) tanulnak. Közöttük egy osztályra való 17. életévét betöltött fiatal van, akik még nem töltötték le katonaidejüket, de mire megkapják a behívót, szeretnék elvégezni az általános iskolát. Aggasztó az, hogy a fiatalok között vannak — nem kis számban —, akik írástudatlanok, így ezek az általános iskola alsó tagozatainak megfelelő évfolyamra iratkoztak be. A felnőttek általános iskolai oktatását a vállalatok, valamint a munkáselhelyező érdekközösség pénzeli. Az előadókat a Népegyetem a helybeli általános iskolából biztosította. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy általában a beiratkozottak nyolcvan százaléka pozitív eredménnyel fejezi be a tanévet. Húsz százalékra tehető az az arány, amelyben a lemorzsolódást meghatározták. Általában azok, akik nem tudnak lépést tanítani a tanítás ütemével, nem képesek figyelemmel kísérni az előadásokat, év közben kimaradnak. A hivatásos gépjárművezetők továbbképzése A Népegyetemen idén már második éve működik a hivatásos gépjárművezetők továbbképzését szolgáló hároméves iskola, amelyet a szabadkai Gépészeti és Elektrotechnikai Iskolaközponttal együttműködve szervez meg. Idén újból nyitottak első osztályt is. A szakemberek körében fokozódik az iskola iránti érdeklődés, mert befejezésével rendes szakképesítést nyernek. Úgy értesültünk, hogy az utóbbi időben kisebb zavart keltett a beiratkozni szándékozók körében az a jelenség, hogy egyesek Doboiba utaznak, ahol a Gépjárművezetők Egyesületében bizonyos készpénz befizetése mellett három nap alatt megkapják a ,,szakképesítésről” szóló okmányt. Természetesen tájékoztatnunk kell az érdekelteket, hogy az ilyen úton szerzett ,,szakképesítés” tartományunkban nem érvényes, és sehol sem ismerik el, mert nyilván nem lehet szakmai képzettséget szerezni rendes úton való képzés nélkül. B. o. * Hétfőn este Molcer Mátyás hangversenye . A Kultúra Szákháza nagytermében hétfőn este fél 8- kor Molcer Mátyás szabadkai zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus hangversenyt ad. A koncert első részében a következő ismert zeneszerzők alkotásait játssza: John Bull középkori angol zeneszerző The Kings hunting Jigg című szerzeményét, utána Beethoven Szonáta op. 27. Nr. 2. majd Josip Slavenski szonáta op. 4. alkotása szerepel. A műsor második felében Gaál Galovic Ferenc, Lányi Ernő, Karel Napravnik, Miroslav Kunc, Kovács Márta, Gojkov Novakovic és Király József szabadkai zeneszerzők darabjai szerepelnek. Balesetkrónika November 14-én reggel nyolc óra tájban Sírkovics Károly 33 éves csanfavéri lakos a Danfavér és Naffyfény közötti úton Opel avártmánya szemét ivarkolapával az út menti árokba fordult. A vezető súlyosan megsérült, az anyagi kár minteey 30 000 dinár. A baleset oka ismeretlen. Ugyanaznap délután két óra körül Karion Otterhen szabadkai lakos személygépkocsijával a Rádió fivérek utcából jövet nem adta meg az áthaladási elsőbbséget a Kumičić utcán közlekedő tehergépkocsinak, amelyet Milutin Cvetanovski szabadkai lakos, a Dinamotrans sofőrje vezetett. A két jármű összeütközött, a személygépkocsi pedig nekiütődött egy arra haladó kerékpárnak. A kerékpáros, Josip Kujundžić megsérült. MAGYAR SZÓ Ma délután Fogadás a nyugdíjasok egyesületében A Napsugaras ősz elnevezésű rendezvény alkalmából november 15-én 16 órakor ünnepséget szerveznek a szabadkai nyugdíjasok egyesületében. Az egyesület vezetősége a rendezvényre meghívta a Mladost Ifjúsági Egyesületet, a süketnémáik, valamint a vakok egyesületének képviselőit, továbbá az egyesület és a helyi közösségek nyugdíjas aktivistáit és a társadalmi-politikai szervezetek képviselőit. Átalakítják a Fehér Hajó vendéglőt Tegnap reggel átalakítási munkálatok miatt bezárt a Fehér Hajó vendéglő. Mindössze pár napig szünetel a vendéglátás. Az étterembe bevezetik a központi fűtést és más kisebb javításokat végeznek. A falatozó tatarozásának befejezésével, az étterem javítására is sor kerül. Valamennyi munkálatot a hónop végéig befejeznek, így a köztársaság napjára újra megnyílik a két vendéglő. Kegyeletadás a mártírok emlékművénél Hétfőn délelőtt fél likor a község társadalmi és politikai szervezetei és a képviselő-testület képviselői, diákok, dolgozók, a polgárok, a helyőrség tagjai kegyeletadásra járulnak az Akasztottak balladája elnevezésű emlékműhöz, az igazságügyi intézmények épülete előtt. Emlékünnepséget rendeznek a Jugoszláv Kommunista Párt és a Jugoszláv Kommunista Ifjúsági Szövetség 1941-ben mártírhalált halt tagjai tiszteletére. Alkalmi műsort a Pedagógiai Főiskola tanulói adnak. Utána a társadalmi szervezetek és intézmények virágcsokrait elhelyezik az emlékmű talapzatánál. Az emlékünnepséget megelőzően a szabadkai újságírók ellátogatnak Mayer Ottmár, a mártírhalált halt forradalmárok egyikének emléktáblájához a Jovan Jovanovic Zmaj utcában, ahol koszorút helyeznek el, hogy leróják kegyeletüket az egykori kolléga emlékének. A Magyar Szó szerkesztőségének szervezésében alkalmi műsort tartanak és koszorút helyeznek el a forradalmár szülőházán levő emléktáblán. Délelőtt 11 órakor a községi képviselő-testületben fogadást rendeznek az emlékünnepség alkalmából. Emlékünnepség a Centar III. helyi közösségben Hétfőn délután öt órakor a Centar III. helyi közösség, amely november 18-át a helyi közösség napjává kiáltotta ki, emlékünnepséget rendez Szabadka felszabadulása és november 18-a alkalmából. Az ünnepséget az Ivan Goran Kovačić Általános Iskola dísztermében tartják. Az iskola tanulói fellépnek az ünnepi műsorban. Adókedvezmény a címleadónak Megbeszélések az érdekközösségekről és egyéb újdonságokról az iparosegyesületben A jövő évi adópolitika alakulására ható gazdasági tényezőkről, a községközi önigazgatói megállapodásról, az érdekközösségek pénzelésének módjáról és egyéb újdonságokról folytattak eszmecserét az iparosegyesület önigazgatói szerveinek képviselői, továbbá Sípos Géza, az adóhivatal főnöke. A szerda esti beszélgetés alkalmával többek között arról szerezhettek tudomást az iparosok, hogy jövőre tárgyilagosabb mércék alapján fizetik majd az adót, illetve a tényleges jövedelem alapján, amely nagyjából úgy alakul, mint a hasonló szakképzettséggel rendelkezők jövedelme a munkaszervezetekben. Arról is szó volt, hogy 1975. január elsejétől megszűnik az az adó, amelyet az iparosok eddig alkalmazottaik után fizettek. Ennek a kedvezménynek az a célja, hogy a magániparosok több tanulót, illetve olyan személyt alkalmazzanak, akik eddig nem tudtak elhelyezkedni, s a munkaközvetítőben vannak nyilvántartva. Tehát várható, hogy jelentősen növekszik majd a magánipari alkalmazottak száma, és egyes szolgáltatóipari ágazatokban az igények kielégítését illetően javul a helyzet. Egyébként az iparosegyesületben az említett és egyéb újdonságokkal, problémákkal és feladatokkal kapcsolatban folytatják majd a megbeszéléseket. November 18-án, 10 órakor például a pékek és cukrászok szakosztályának tagjai találkoznak, hogy megismerkedjenek az új előírásokkal és rendeletekkel. A. A cél: Szabadka monográfiájának iorrása Szabó Ida, Milutin Moraca Szabadkán Tegnap, november 15-én Szabadkán a Szocialista Szövetség, a Kommunista Szövetség és a Harcos Szövetség községi vezetői, érdekelt szervei együttes ülést tartottak a szabadkai monográfia szerkesztőségének tagjaival. A megbeszélésen részt vett SZABÓ Ida, a Harcos Szövetség Tartományi Bizottságának alelnöke, Milutin MORACA vezérezredes, dr. MIRNICS József, dr. Petar DAMJANOVIC történészek, továbbá DEKANY József, a községi képviselő-testület elnöke, SZIROVICS Antal, a Szocialista Szövetség községi választmányának elnöke, Spiro MITRIC, a Harcos Szövetség községi bizottságának elnöke és számos más meghívott. Milan DUBAJIC, a monográfia szerkesztőségének titkára tájékoztatta a jelenlevőket arról, hogy a mostani szerkesztőség munkája nehezen indult meg, mert a volt szerkesztőségtől csak hosszú idő után kapta meg a szükséges anyagot. Az elmúlt időszakban elkészült több kiadvány kézirati anyaga, és a közeljövőben nyomdába kerül. A további munkában a levéltárnak, a múzeumnak és a Városi Könyvtárnak tervszerűbben kell együttműködnie. Szabó Ida egyebek között megállapította, hogy Szabadka más hasonló városokhoz viszonyítva késik ezzel a munkával. Pontosan meg kell határozni, mit mikor adjanak ki, honnan teremtsék elő a pénzt. A monográfiaírásra a szerkesztőség mellett egy társadalmi szervet is létre kell hozni. A vitában felszólalt Lukács Gyula, Bruno Vujkovic, Milutin Moraca, Ilija Burzan, Palusek Béla, dr. Fabijan Skenderovic, Dékány József, dr. Petar Damjanovic, dr. Mimics József, Berkes László, Gulka Géza, Spiró Mitrc és mások. .I. Hétvégi sportműsor Szombaton, november 16- án. Gyeplabda — I. szövetségi liga: Subotičanka—Toplana, a Subotičanka pályáján 12 órakor. Kosárlabda — II. szövetségi liga: Spartacus—Zeljeznicar (Szarajevó), a sportcsarnokban 17 órakor. Labdarúgás — szabadkai liga: Zorka—Topolya, a Bácska pályáján 13.30-kor: Palics—Proleter (Njegoševo), a palicsi sportközpontban 13.30-kor: Bratstvo— Radnički (Bajmok), a városi stadion segédpályáján 13.30-kor. Vasárnap, november 17- én: Ökölvívás — I. szövetségi liga: Spartacus—Borovo, a sportcsarnokban 10 órakor. Birkózás — I. szövetségi liga: Spartacus—Radnički (Belgrád), a Bunjevačko kolo termében 10 órakor. Gyeplabda — I. szövetségi liga: Suboticatrans—Suboticanka, a Subotičanka pályáján 9.30-kor; Toplana—Elektrovojvodina (Zenta), a VKV mögötti pályán 10 órakor; Zorka—Cukarnjki (Belgrád), a Subotičanka pályáján 11 órakor. , Labdarúgás — vajdasági liga: Bácska—BAK (Béla Grkva), a Bácska pályáján 13.30-kor; községi liga: Lokomotiva—Bratstvo, a VKV mögötti pályán 10 órakor. * Hangversenykor úton Crna Gorában és Kosovón A Szabadkai Trió vendégszerepléséről A Zenekedvelő Ifjúság második országos tematikai értekezletén Rijekán elhatározták a nemrégiben alakult Crna Gora-i és kosovói Zenekedvelő Ifjúság szervezeteinek felkarolását. Ennek jegyében a Szabadkai Trió, Lévai Mátyás (Fúvós hangszerek), Bavao Bačić (gitár) és Mirko Molnár (gordonka) hangversenykörutat tartottak Crna Gorában és Kosovón. Vendégszereplésüket a Zenekedvelő Ifjúság vajdasági bizottsága szervezte. Megkértük Mirko Molnárt, az együttes vezető művészét, hogy számoljon be néhány szóban élményeikről. — Első három hangversenyünk Titográdban volt, ahol az Ifjúsági Otthon nagy termében léptünk fel. A hangversenyeket a nemrégiben alakult titográdi Zenekedvelő Ifjúság példásan megszervezte. A nagyszámú közönség — a statisztikai adatok szerint több mint 1400 voltak — szeretettel és lelkesedéssel fogadott bennünket. Az egyik hangversenyen munkásfiatalok voltak. — A lelkes fogadtatáshoz valószínűleg a színvonalas muzsikálás is hozzájárult... — Lévai Mátyás tizennégy fúvóshangszeren játszott, ami egyedülálló teljesítmény a hangversenyző gyakorlatban. Népszerű kisebb darabokat játszottunk. Műsorunk elnevezése A pánsíptól a szaxofonig didaktikus jellegére utal. A műsor sikeréhez Pavao Bačić is hozzájárult a darabokról és a hangszerekről szóló rövid, de szellemes ismertetőivel. — Milyen a zenei élet Crna Gorában és Kosovón? — Titográdban van középfokú zeneiskola és egy kitűnő szimfonikus zenekar, amelynek hangversenyén részt vettünk. Általában sok a tehetséges muzsikus. Voltunk egy Tűz nevű faluban, ahol a lakosság zöme albán nemzetiségű. Szép számú közönség előtt játszottunk. A szervezők elmondták, hogy egyes gyerekek tizenöt kilométert is gyalogoltak, hogy hallhassanak bennünket. Érdekes, hogy a szaxofon tetszett mindenütt a legjobban. Kosovska Mitrovicán és Pristinán játszottunk még. Az utóbbi helyre jövőre is meghívtak bennünket, hogy hangversenysorozatot tartsunk a városban és a környező helységekben. Együttesünk ilyen célra nagyon megfelelő, mert Kosovón még sok helyen nincs zongora, és ezért a zenei étet is fejletlen. Általában azt tapasztaltuk, hogy a zenei szempontból elmaradt vidékek is szeretik a zeneművészetet, és nem riadnak vissza az anyagi áldozatoktól sem, hogy lemaradásukat behozzák. Egyvalamiben máris túlszárnyaltak bennünket: sikerült bevonniuk a munkás fiatalokat a szervező munkába. Félig tréfásan meg is mondtuk nekik: ha így haladnak, nemsokára ők jönnek nekünk segítséget nyújtani. M. M.