Magyar Szó, 1975. április (32. évfolyam, 104-117. szám)
1975-04-29 / 117. szám
Kedd, 1975. április 29. * SZABADKA ★ SZABADKA * SZABADKA ★ SZABADKA * SZABADKA ★ SZABADKA * Megjegyzés nélkül a végrehajtó tanács munkájáról A községi képviselő-testület új jelentést kér a szakszolgálatok munkájáról A községi képviselő-testület mindhárom tanácsának legutóbbi ülésén napirenden szerepelt a végrehajtó tanács munkájáról szóló jelentés. A küldöttek minden megjegyzés nélkül elfogadták Stanislav Sigulinski, a végrehajtó tanács elnöke által beterjesztett jelentést, amelyet már korábban megvitattak a küldöttségek. Ez azt jelenti, hogy a végrehajtó tanács a megválasztása óta eltelt egyéves időszakban jól végezte munkáját. A képviselő-testület azonban nem volt ilyen véleményen a képviselő-testület szakszolgálatainak munkájáról szóló jelentéssel kapcsolatban. Azzal a megjegyzéssel, hogy a jelentés nem elég tárgyilagos, mert a szakszolgálatok munkája még nem alkalmazkodott az új követelményekhez — új jelentést kért, amely politikai értékelést is tartalmaz. Ezután a képviselő-testület tanácsai elfogadták az E-5-ös nemzetközi út a központtól Palicsig húzódó szakaszának építési tervét, mely szerint az idén megkezdik a Lazar Nešić tér és az I. kaszárnya közötti szakasz építését, Palicsig pedig 1977-ig építik ki. A küldöttek elfogadták a végrehajtó tanács javaslatát, mely szerint eleget kell tenni a kereskedelmi vállalatok kérdésének, hogy vasárnap és ünnepnapokon ne kelljen nyitva tartani az üzleteket, kivéve a piaci kioszkokat, valamint a vasútállomáson és a kórháznál levő elárusító bódét. Ma este a Népszínház magyar társulata bemutatja Robert Thomas A PAPAGÁJ ÉS A ZSARU című bűnügyi vígjátékát. A népszerű vígjátékíró hangulatos színpadi estét ígérő darabjából képünkön az egyik jelenetben PATAKI László, KARNA Margit és CZEHE Gusztáv. Rendező: SZŰCS János (Szeged). A díszletek PETRIK Pál, a jelmezek Ana ATANACKOVIC munkái. A rendező asszisztense: ÁROK Ferenc. Jól sikerült az elsősegélynyújtási verseny A szabadkai Vöröskereszt szervezésében szombaton megtartották a hagyományos elsősegély nyújtási versenyt a Sportcsarnokban. Az igen erős mezőnyben az általános iskolások csapatai között a VIII. Vajdasági Rohambrigád iskola csapata szerezte meg az első helyet, második a nagyfényi Pionír iskola, harmadik pedig a tavankuti Matija Gubec iskola csapata. Az ifjúsági együttesek versenyében legjobbnak mutatkozott a Vöröskereszt terepi csapata, második helyet szerzett a Gépészeti- Elektrotechnikai Iskolaközpont I. csapata, a harmadik helyre pedig az Egészségügyi Szakközépiskola első csapata került. A sándori és a kéri helyi közösség csapatainak bemutató gyakorlata is sikeres volt. Az általános iskolások versenyének első három helyezettjei közül az első helyezett várdorserleget és könyv ajándékot, a második helyezett írókészletet és vöröskeresztes zászlót, a harmadik helyezett szintén könyvjutalmat és vöröskeresztes zászlót kapott. Hasonló jutalomban részesültek az ifjúsági csapatok közötti legjobbak is. Mint már jelentettük, a községi verseny győztesei, tehát a VIII. Vajdasági Rohambrigád iskola és a Vöröskereszt terepi csapata május 10-én részt vesz a Zomborban sorra kerülő körzeti elsősegélynyújtási versenyen. Innen a legjobbak eljutnak a június második felében Kosovón megtartandó szövetségi versenyre. Sikeres véradási akció a Zorka helyiközösségben Tegnap délelőtt sikeres véradás volt a Zorka helyi közösség területén. Szervezését a Vöröskereszt községi bizottsága és a helyi közösség területén működő Ivo Lola Ribar Általános Iskola vállalta. A szervezők előzetesen szülői értekezleten ismertették a véradás jelentőségét, így az akcióra 36 polgár jelentkezett. Közülük 32-en adhattak vért. Piaci hírek: Friss zöldpaprika, uborka a piacokon Szabadka piacain a héten megnövekedett a zöldségfélék, különösen a zöldhagyma, retek, zöldsaláta felhozatala. Már nagy mennyiségben kapható friss zöldpaprika is, sőt paradicsomban is válogathatnak a vevők. A kanizsai üvegházból hetente kétszer, pénteken és vasárnap jóval olcsóbb, de valamivelgyengébb minőségű paradicsom és uborka érkezik, mint a déli vidékekről. A paradicsom kilóját 10 dinárért, az uborkáét pedig 8 dinárért árusítják. Árak: burgonya 1,30, hagyma 1,50—1,80, fokhagyma 18, karfiol 15, sárgarépa 4—5, zöldség 4—5, káposzta 3—4, törött paprika 40—45, saláta (tej) 1,50—3, a zöldpaprika darabja 1—2, zöldhagyma csomója 1,50—2, retek csomója 1,50—2, paradicsom kilója 24, uborka 17, tejföl 15 —17, vaj 45—50, érett túró 25—30, gyenge túró 15—17, sajt 28—30, tojás 0,60—0,70, hal 20, vágott baromfi 23— 28, vágott liba 24, vágott kacsa 24—25, vágott pulyka 23—25, élő baromfi 15—17, élő kacsa 14—16, élő liba 14 —16, élő pulyka 14—16, alma 5—9 dinár. MAGYAR SZÓ Közérdekű közlemény: Hasznos tudnivalók az ünnepekre A November 29. Húsárugyár üzleteinek nyi.vatartási ideje már az шшгрек előtt megváltozik. A húsboltok április 30-án hoszszabbított munkaidővel dolgoznak, reggel fél 6-tól 12 óráig és délután 3 órától este 7 óráig lesznek nyitva. Az állandóan nyitvatartó üzletek fél 6-tól este fél 8- ig dolgoznak, a grill-konyhával ellátott elárusítóhelyek pedig reggel 6-tól 20 óráig. Az ünnepeik alatt, tehát csütörtökön és pénteken minden üzlet zárva tart, szombaton a megszokott munkaidővel dolgoznak. A Trgopromet Kereskedelmi Vállalat üzletei csütörtökön és pénteken zárva lesznek, kivéve az állomáson, a kórházban és a piacokon levő élelmiszerbódék, amelyek reggel 6-tól 9-ig ügyeletesek. Valamenynyi üzlet szombaton fél 7- kor nyit, vasárnap pedig 6-tól 9-ig lesz nyitva. A Namateks textilüzletei az ünnepek alatt zárva lesznek. Az ünnep előtti napon azonban, tehát 30-án minden üzlet reggel fél 8-tól délután 3-ig várja a vevőket. A palicsi és a maxdmarket önkiszolgálók a Trgopromet nyitvatartási ideje szerint dolgoznak, s az ünnepek alatt zárva lesznek. A Peščara Szövetkezeti Kombinát üzletei csütörtökön és pénteken zárva lesznek, kivéve a zöldségpiacon levő élelmiszercikkeket árusító kioszkot, amely mindkét napon dolgozik. Vasárnap a szokásos időben lesznek nyitva az üzletek. Az egészségügyi intézmények közül a fogászai rendelő reggel 8-tól 12-ig tart ügyeletet. A gyermek-, orvosi rendelő az ünnepek alatt két váltásban tart ügyeletet, reggel 8-tól 11-ig és délután 5-től 7-ig. Az ügyeletes orvos a mentőállomáson, a Petőfi Sándor utcában, az ügyeletes gyógyszertár pedig a Városháza alatt van. A motorosszövetség szolgálata, a 987-es telefonszámon, reggel 8-tól este 8-ig tart ügyeletet. A közlekedési rendőrség áprilisban több ízben ellenőrizte a gépkocsivezetőket, járműveiket a gyalogosközlekedést. Az ellenőrző akciók folyamán kiderült, hogy a tavalyihoz képest jóval kevesebb a hibás jármű, a műszaki fogyatékossággal rendelkező autóbusz és személygépkocsi. Továbbra is sok a szabálytalanul közlekedő gyalogos. Egy hónap leforgása alatt a közlekedési rendőrség 160 gyalogost megbírságolt. Aggasztó, hogy az utóbbi időben egyre több az ittas vezető. Ittaság miatt néhány nap alatt tíz vezetőtől a helyszínen megvonták a hajtási jogosítványt. Szabadkán a Bergendi együttes Május 3-án a Sportcsarnokban nagyszabású hangversenyt ad a hírneves budapesti BERGENDI együttes. A neves együttes előtt a szabadkai SLOMI SILA csoport lép fel. Belépőjegyek a Kultúra Székházának (Régi Városháza) portáján vásárolhatók, illetve megrendelhetők a 25-253-as telefonszámon. Csoportos jegyváltás esetén a szervező 20 százalékos kedvezményt biztosít. Május 5-étől 11-éig: Országos Vöröskereszt-hét Az idén május 5-e és 11-e között tartják országszerte a Vöröskereszt-hetet. Témája az idejében történő segítségnyújtás. A hetet egyébként a szervezet fennállásának 100. évfordulója jegyében szervezik. Szabadkán pénzgyűjtést szerveznek ez alkalomból az iskolákban, a kollektívákban, majd pedig perselyes gyűjtést a város utcáin. Május 5-én a Vöröskereszt községi bizottsága díszülést tart. Erre meghívják a bizottság tagjain kívül azokat a pedagógusokat, akik az iskolákban , a vöröskeresztes szervezetekkel foglalkoznak, továbbá a vállalatokban, a helyi közösségekben tevékenykedő aktivistákat, a pártoló tagokat. A Vöröskereszt-hét alkalmából kiállítást szerveznek a kórház előcsarnokában a szervezet tevékenységéről, továbbá hirdetmények hívják fel a polgárok figyelmét az idei hét témájára, a gyógyszertárakban, az orvosi rendelőintézetekben. A községi bizottság javasolta, hogy az iskolák és a helyi közösségek is tartsanak ünnepi összejöveteleket ez alkalomból. Bíró Miklós kiállítása A szabadkai Ifjúsági Otthon szervezésében május 6- án a Városi Múzeum Képtárában megnyitják Bíró Miklós önálló kiállítását. Bíró Miklós Zentán született 1948-ban. Első önálló kiállítását 1969-ben rendezte. Alakulása óta tagja a Csurgói alkotói csoportnak. Számos kiállításukon vett részt Szabadkán, Zentán, Szegeden, Kanizsán, Nisben, Újvidéken, Kranjban, Topolyán és másutt. Bíró Miklós részt vett a topolyai és zentai művésztelepek munkájában is. A művész több mint hatvan alkotással szerepel legújabb kiállításán. Képeiről a következőképpen nyilatkozott: — Képzeljék el a gesztenye-, a kikiriki- és tökmagárusokat, a fagylaltosokat, a mindenféle keréken karikázó biciklistákat, a köszörűsöket, a kis és nagy kalapot viselő asszonyokat, az ócskapiaci árust, amint portékáját kínálja, kicsi és nagy kalitkákat, zöld színű kombinált szekrényt, két lyukú és négylubú gombokat, szépen sorba rakva nagyság szerint, alacsony és magas sarkú cipőket, barnákat és feketéket s minden más gyönyörű holmit az öszszes áruházból! Elképzelték-e? S most képzeljék el azt is, hogy mit tudok ,éri mindebből csinálni! Bíró Miklós önálló tárlata május 31-éig tekinthető meg. 9. oldal Baljós ünnepi előzetes Az előjelekből ítélve, úgy tűnik, hogy hosszú lesz az ünnep utáni balesetkrónika. Ugyanis egyes gépkocsivezetők korán kezdték az iszogatást. A szabadkai kórház laboratóriuma szokatlanul forgalmas volt vasárnapról hétfőre virradó reggel: a korábban megszokott a— 3-mal szemben 7 személyt állított elő a közlekedési rendőrség a vérben levő alkoholmennyiség megállapítása miatt. Nagy részük alaposan felöntött a garatra. — Az én véremben egy csepp alkoholt sem találnak — fogadkozott az egyik atyafi, mire a közlekedési rendőr. — Csoda lesz, ha az alkohol mellett vér is csörgedezik az ereiben, annyit ivott. Két éjszaka iszogató vezető részegen karambolozott. Egyik közülük, miután bevarrták sebeit, az alkohol hatása alatt alig tudott lelépni a műtőasztalról. Harisnyában tántorogva fogadkozott, hogy ő egy csepp alkoholt sem fogyasztott. SZABADKÁN MA FILM JADRAN: A tekintélyes ember, amerikai színes film (4, 6, 8). LIFKA: Ahmed sejk, török film (4, 6, 8). ZVEZDA: Háziasszonyok szabadidőben, nyugatnémet film (fél 4, fél 6, fél 8). MUNKÁS: Gyilkosság a Hubertus kastélyban, nyugatnémet film (fél 4, fél 6, fél 8). ÜGYELETES Orvos: a mentőállomáson, a Petőfi Sándor utcában este 8-tól reggel 6-ig. Gyógyszertár: a Városháza alatt. SZÍNHÁZ Magyar társulat este fél 8-kor: A papagáj és a zsaru, bűnügyi vígjáték. TÁRLAT A Képzőművészeti Találtattó helyiségében Aleksandar Lakic, újvidéki festőművész tárlata, a Munkásegyetem kiállítási csarnokában Dudás Antal képi kiállítása.