Magyar Szó, 1975. augusztus (32. évfolyam, 224-239. szám)

1975-08-30 / 238. szám

Szombat, 1975. aug. 30. ________________________________MAGYAR SZÓ________________________________________________ ★ SZABADKA ★ SZABADKA ★ SZABADKA * SZABADKA SZABADKA ★ SZABADKA * Fellendült a termelés a Željezničar Készruhagyárban Kedvező gazdálkodási eredmények A Zeljeznicar Készruha­gyár munkaközössége az el­ső félévet igen kedvező gaz­dálkodási eredménnyel zár­ta. Ismeretes, hogy a válla­lat kétségbeejtő helyzete miatt, a munka hiányában a közelmúltban nem volt ritkaság, hogy a dolgozók kényszerpihenőre mentek, s évente többször is néhány hétig szünetelt a munka. Az idén fellendült a terme­lés, jelentősen növekedett a kivitel, s a munka hónapok­ra előre biztosítva van. To­­mislav Karađžić vezérigaz­gatótól a vállalat félévi gazdálkodási eredményei és a munkaszervezet további tervei felől érdeklődtünk.­­ Az első félévben 130 millió dinár bevételünk volt, 68 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A jövedelem 20,9 millió dinár, 36 száza­lékkal több, mint tavaly — mondotta Tomislav Karad­­žić igazgató. — Tavaly az első félévben 763 ezer di­nár veszteségünk volt, az idei félévet nyereséggel zártuk. A jövedelem fenn­maradt része 3,9 millió di­nár, ami a tavalyihoz vi­szonyítva csaknem 70 szá­zalékos javulást jelent. Az idén 28 százalékkal több a­­kifizetett személyi jövede­lem összege a tavalyinál. A dolgozók átlagos személyi jö­vedelme is jelentősen nö­vekedett, a tavalyi 1662 di­nárról átlag 2235 dinárra. A továbbiakban Tomislav Karadžić igazgató elmondta, hogy az­ év végéig 100 000 kabátot szállítanak a keleti piacra 2 millió 200 ezer dollár értékben. A Zeljez­­ničar szerződést kötött a Backaprodukttal, melynek értelmében 35 000 kivitelre szánt kabátot az említett vállalat méterárujából ké­szíti. Megbeszélések vannak folyamatban a Szovjetunió­val egymillió dollár értékű áru kiviteléről. Január és február folyamán az NSZK- ba 10 000­ kabátot szállíta­nak. Míg tavaly a kivitel értéke 25 millió dinár volt, az idén meghaladja a 62 millió dinárt. A kivitellel és azzal, amit a hazai pia­con értékesíteni tudnak a munkaszervezetnek biztosít­va van a jövője. — Messzemenő fejlesztési terveink vannak — mondot­ta Tomislav Karadžić — Korszerűsítjük a termelést, folyamatban van az új fel­szerelés, berendezések és gépek beszerzése. A beru­házás értéke mintegy 16 millió dinár lesz. A felsze­relés egy része már meg­érkezett (gőzprések és va­salók), s a szabadságok után üzembe helyezzük őket. A többi gép ez év végéig meg­érkezik és jövőre már üze­meltetjük őket. Jövőre 400 m­illó dinár bevételt terve­zünk. Kérdésünkre, hogy minek köszönhető a munkaszerve­zet gazdálkodásának ugrás­szerű javulása. Tomislav Karadžić elmondta, hogy a kedvező termelési eredmé­nyeket ugyanazokon a gé­peken érték el, amelyekkel tavaly veszteségesen termel­tek. A termelékenység ilyen arányú növekedését a dol­gozók létszámának növelése nélkül érték el. Sikerült csökkenteni az üresjáratot, fokozni a munkafegyelmet, csökkenteni a munkaki­esést, a szüneteket, kimara­dásokat. A tmasz­ok állan­dó egymás közötti versengé­se is jobb munkára serken­ti a dolgozókat, hiszen sze­mélyi jövedelmük közvetlen összefüggésben van a tmasz termelési eredményeivel. A Zeljeznicarban viszony­lag sok a raktáron elfekvő készáru, félkész áru és a nyersanyag is. Ezzel kapcso­latban a munkaszervezetben elmondták, hogy a helyzet nem aggasztó, mert a kész­­ruhaidény előtt állnak, s a hideg idő beálltával meg­csappan a raktárkészlet. .. g■ Szaksán van a Jelen ifjúsági lapra •A Jelen-Lada ifjúsági test­­vérlap legutóbbi szerkesztő­ségi ülésén beszámoló hang­zott el a szerkesztőség új terveiről. Kerekes Sándor, az Ifjúsági és Pionírotthon igazgatója az összejövetelen emlékeztetett a SZISZ köz­ségi értekezletének legutóbbi ülésére melynek értelmében a szabadkai fiataloknak szük­ségük van a lap folyamatos megjelenésére, mert az tár­sadalmi-politikai neveléssel foglalkozik és közérdekű problémákat tár fel az ol­vasók előt­t. Merkovity Sándor, a lap fő- és felelős szerkesztője tájékoztatta a jelenlevőket, hogy a lap következő szá­mait már a napilapokhoz hasonlóan nyomtatják, mert így a költségeket a felére csökkenthetik. Az első ilyen kettős szám megjelenését szeptember végére tervezik, melyben az olvasók elemzést találhatnak a palicsi munka­­vállalás eredményeiről és az Ifjúsági és Pionírotthon mun­ká­járól. Sz. A. Csalók a földmérők szerepében A polgárok panaszai­ alap­ján a Községi Földmérő In­tézet megállapította, hogy bizonyos személyek a község területén ún. hivatalos föld­méréseket végeznek, holott ezekre nincs felhatalmazá­suk. Értesítjük a lakosságot, hogy a Községi Földmérő Igazgatóság szakemberein kívül, akik a jövőben írásbe­li felhatalmazást visznek magukkal, csak az egyes tá­rsul­tm­unka - a­lapszervezet földmérő szakemberei vé­gezhetnek hivatalos földmé­rést, azt is csupán a tá­rsult­­imunka-alapszervezet szük­ségleteire. A polgároknak a Községi Földmérő Igazgatóság szak­emberei írásbeli kérvény alapján végzik munkájukat. A felszámolt költségeket a kérvényező megadott folyó­számlára, bankban vagy pos­tán fizeti be, és semmi eset­re sem készpénzben a hely­színen. A fenti értesítést a nem­­kívánt következmények el­kerülése végett adjuk ki, mert­ felhatalmazás nélküli személy hivatalos földmérésit nem végezhet és ahhoz szük­séges adatokkal nem rendel­kezhet. Községi Földmérő Intézet Revolveres emancipáció Elhamarkodottan ítél az, aki azt állítja, hogy vad­nyugat rideg világában a nő hátrányos helyzetben volt a férfiakkal szemben, és csak arra hivatott, hogy a marcona tehenészvitézek köreiben felizgassa a kedé­lyeket, bekötözze a csaták hevében kapott sebeket, s­ölcsődalokat énekeljen és hasonló jókat cselekedjen. Maradi az, aki így vélekedik. Kishitűségét például megcáfolja a Mun­kás mozi jelenleg pergő filmjének címe, a­ Revol­­verhősnök. Hát nem megható a film rendező igyekezete, hogy azonnal a­ legmagasabb szin­ten kezdi a nők egyenjo­gúsítását olyképpen, hogy revolvert ad a kezükbe, s így a gyengébbik nem kép­viselői még a sziklaszilárd préritörvények közepette is diadalra juttathatják akaratukat... És milyen fenséges himnuszra hason­líthat a nők kezében a Col­tok muzsikája, amelynek buzdító hevében letörlik a­ föld színéről a rosszat, az elavultat, s milyen megdicsőü­lve múlnak ki a gonosz férfiak, aki­ket talán könnyező lé­lekkel, de tántoríthatatlan céltudatossággal küldenek a másvilágra a revolverhős hölgyek. Sajnos, az igazság az, hogy az említett derűlátó következtetéseket kizáró­lag a cím értelmezésére alapoztam. Bevallom, némi szorongással tölt el annak valószínűsége, hogy a Re­­volverhősnők című alkotás csak filmkomédia. .. Nagy választék iskola­köpenyekben és táskákban A kirakatokban a fürdő­ruhák, törülközők helyét az iskolaköpenyek, táskák és a többi tanfelszerelés foglalta el. A Miki Gyermekáruház­ban nagy mennyiségű áru érkezett már az iskolaév kezdete előtt. Az iskolakö­­penyek ára 170 dinártól 237 dinárig terjed. A fiú­­tornanadrág 14,40 dinárba kerül. A másodosztályú le­­ánytornaruha 24 dinárba, a hibátlan pedig 30 dinár­ba kerül. A rövid ujjú tor­natrikó megérkezését a na­pokban várják. A Namateks üzleteiben sokféle iskolatáska között válogathat a vevő. A leg­olcsóbb hátitáskaként is használható 101 dinár a nagyobb iskolatáskák 140 és 185 dinárba kerülnek. A Standard Áruházban nagy választékban kapha­tók iskolaköpenyek. A 6-tól 16 éves fiúknak való mun­kaköpeny ára 186 és 230 dinár között mozog. Kislá­nyok részére a fehér gallé­ros munkaruha 174-től 210 dinárba kerül. A nagyobb lányoknak készült gallér nélkülit 229 dinárért áru­sítják. Az óvodásoknak va­ló köpenyeket az áruház leárazta és most 76 dinár­ba kerülnek. Néhány isko­latáska új ára mindössze 50,80 dinár. . . . A Slovenijašport üzleté­ be már megérkezett a tor­nafelszerelés. A női torna­ruhák minden számban kap­hatók. Áruk nagyságuktól függően 57 és 72 dinár kö­zött van. Tornacipőkből ugyancsak minden szám kapható. Melegítőből az üzlet csak Adidas gyártmá­nyút árusít­­200—260 diná­rért. Holnap: A Szenegáli Állami Népi Együttes fellépése Afrikai varázslat címmel holnap Szabadkán vendég­szerepel a Szenegáli Állami Népi Együttes. A szenegáli vendégek este 8-kor a kis­stadionban ritkaságszámba menő népviseletekben és eg­zotikus hangszerek kíséreté­ben bemutatják Afrika tán­cait és népi szokásait. Rossz idő esetén a rendezvényt a sportcsarnokban tartják meg. A belépőjegyek ára 25 és 20 dinár. SZABAWN MA: FILM JADRAN: Nagy revolverhősök, amerikai—olasz film (4, 6­ 8). LIFKA: Férfiasság, olasz film (4, 6 8). MUNKÁS: Revolver­hősnők, fran­cia—olasz vadnyugati film. (fél 5, fél 7, fél 9). ZVEZDA: Tatarozás miatt zár­va. IFJÚSÁGI OTTHON: A pók szeme, olasz bűnügyi film (fél 8, fél 8). ÜGYELETES ORVOS: A mentőállomáson, a Petőfi Sándor utcában este 8-tól reggel 6-ig. GYÓGYSZERTÁR: A városháza alatt. oldal Komputeres adatfeldolgozás a munkaszervezetekben Középtávú terveink A községi végrehajtó ta­nács akcióprogramja, amely a középtávú termelési és fejlesztési tervek kidolgo­zásával foglalkozik, előirá­nyozta a komputeres ügyvi­tel és adatfeldolgozás to­vábbfejlesztését és fokozot­tabb használatát a munka­­szervezetekben. Ellátogat­tunk Szórád György ma­giszterhez, a szabadkai szá­mítóközpont igazgatójához, aki a központ eddigi mun­kájáról és a jövőben rá vá­ró feladatokról a követke­zőket mondotta. — Szabadkán hat éve fog­lalkozunk komputeres adat­­feldolgozással, de az eddig született eredmények nem kielégítőek. Nem öleltünk fel elegendő számú vállala­tot, nem használtuk ki kel­lőképpen a számítástechnika adta lehetőségeket a gazda­ságban — mondotta Szórád György. — A végrehajtó ta­nács akcióprogramja, amely a középtávú terv elkészíté­sére vonatkozik, részletesen foglalkozik a komputeres ügyvitel és adatfeldolgozás további fokozott alkalmazá­sával. Ezt a munkát ipari ágazatonként kell megolda­ni. Külön kell megszervezni például a fémipari komp­lexum adatfeldolgozását, a mezőgazdasági és élelmiszer­­ipari komplexum stb. ügy­vitelkezelésének számító­­központ útján való megszer­vezését.­­ Ezzel kapcsolatban szám­talan probléma merül fel, de közülük két lényeges: az egyik a gépek beszerzésére vonatkozik, a másik pedig arra, melyek azok az ada­tok, amelyeket komputerrel kell feldolgozni. A továbbiakban Szórád György magiszter elmondta, hogy a számítógépeket nem lehet felaprózottan, vállala­tonként vásárolni, a községi határozatokat nem lehet úgy felfogni, hogy most minden vállalatnak komputerre lesz szüksége. Az adatfeldolgo­zást, mint említettük, komp­­lexumosan kell megoldani, s ilyen célra kell a számí­tógépet is vásárolni, vagy pedig a regionális számító­­központ szolgálatait kell igénybe venni. Az adatfel­dolgozással kapcsolatban Szórád György elmondta, hogy a leglényegesebb a termelési folyamat, a rak­tárkészletek és az értékesí­tés állandó kísérése.­­ Abban az esetben, ha a következő öt évben a ter­melés e három legfontosabb mozzanatát sikerül bevonni a komputeres tervezésbe, olyan adattárrendszert dol­gozhatunk ki, amely lénye­gesen fellendítheti egész gazdasági életünket és meg­könnyíti az önigazgatási vi­szonyok továbbfejlesztését a munkaszervezetekben. Megfent az általános iskolák tanterve magyar nyelven A Fórum szabadkai üzle­tében már kapható az álta­lános iskolák tantervének magyar nyelvű kiadása is. Tartalmazza a többi között a magyar nyelven tanító környezeti nyelvnek a prog­ramját. A kiadvány iránt igen nagy az érdeklődés, mert nagyban megkönnyíti a­­magyar nyelven tanító pedagógusok munkáját, a tanmenet elkészítését, a helyes szakterminológia al­kalmazását. Ára 90 dinár. Televízió a tömeges szervezésért A népfelszabadító háború győzelme és a felszabadulás 30. évfordulója alkalmából, a SZISZ Tartományi Vá­lasztmánya és a Képes If­júság szervezésében, Ismerd meg néphőseinket elnevezés­sel, széles körű irodalmi, ze- és tudásfelmérő vetélkedő ré­szesei és szemtanúi vol­tunk az idén tartományunk­ban. Szabadka község terü­letén a vetélkedő fő szerve­zője a SZISZ községi vá­lasztmánya­ volt. Az iskolák­ban, munkaszervezetekben, egyetemeken és helyi közös­ségekben mindenütt sikerült megszervezni a vetélkedőt olyannyira, hogy a községi szintű elődöntőben nem keve­sebb mint 1200 fiatal vett részt a versenyben. A tömeges részvétel mi­nőségi eredményeket is ho­zott mert a szabadkaiak első díjat nyertek az irodalmi és zenei pályázaton, a tudás­felmérő vetélkedőn pedig a Lazar Nesié Építészeti és Technológiai Iskolaközpont csapata nyert második díjat a tartományi döntőben. A SZISZ Tartományi Választ­mánya a tömeges szervezé­sért televíziós készülékkel jutalmazta meg a szabadkai községi választmányt. A TV-készülék most gazdájára vár, mert a választmány ha­tározata szerint a legaktí­vabb ifjúsági alapszervezet­­nek fogják ajándékozni. Szélsorleleplezés a munkásegyetemen Szeptember 2-án 18 óra­kor a szabadkai Veljko Vla­­hovic Munkásegyetemen ün­nepélyesen leleplezik a mun­kásegyetem névadójának, Veliko Vlahoviénak mell­szobrát. A szobor Stevan Bodnarov belgrádi művész alkotása. Az ünnepségen a nagy forradalmár életútjá­­ról és munkásságáról Dusan Popovic, a JK­tZ Elnöksége Végrehajtó Bizottságának tagja mond beszédet. Számtalanszor felvetődött már a kérdés, miért megy tönkre a sétaerdei vendéglő épülete, többször vitáztak már róla, nemegyszer felmerült már a tulajdonjog kérdése. Ettől azonban mit sem változott a helyzet, az évek hosszú során az enyé­szet lett úrrá ezen a többszázezer dinár értékű épületen. Ma már csak romhal­maz van ott, ahol kis leleményességgel, kezdeményező képességgel látogatott vendéglő állhatna. (SZABÓ Attila felvétele)

Next