Magyar Szó, 1975. szeptember (32. évfolyam, 255-269. szám)
1975-09-16 / 255. szám
14. oldal Az elismerés nyomán Tettekben gazdag három évtized Topolyán, a Testvériség- Egység téren, a város korszerűlakónegyedében emelkedő többemeletes lakótömbök tövében szerényen húzódik meg a Sinkovics József Szakmunkásképző Iskola földszintes épülete. A gondozott parkban az intézmény falán levő mozaik úgy hat, mint egy a természetben felejtett festmény. A mértani pontossággal megnyírt sövény, az ágyásokban pompázó virágok, az élénk zöld pázsit kellemes érzést kelt a közeledőben. Ahogy haladunk a folyosón a tanári szoba és az igazgatói iroda felé, mindenütt ragyogó tisztaság, példás rend. Beszélgető diákcsoportok fogadnak bennünket. Itt szerb horvátul, amott magyarul folyik a társalgás, amiből azonnal következtetni lehet, hogy az iskolában kétnyelvű oktatás folyik. Jövetelünk célja: osztozni az intézmény kollektívájának örömében abból az alkalomból, hogy a nevelésben és oktatásban elért kimagasló eredményeiért a Partizán Tanító díjjal tüntették ki ezt a tanintézményt. Csabai Károly igazgató és helyettese, Borús Rózsa albumokat, képeket tesznek elénk. A falakon különféle díszoklevelek, elismerések függnek, közöttük a községi képviselő-testület által 1969- ben adományozott elismerő oklevél, amelyet a fiatalok szakképesítésében kifejtett kimagasló oktató-nevelői munkáért kapott az iskola, valamint a Topolya község októberi díját igazoló díszoklevél. Az újabb kitüntetés természetes követője az előbbieknek, amelyre ez az iskola három évtizedes munkájával becsülettel rászolgált. Figyelmeztetnek bennünket: ne túlozzunk, ha írunk róluk, ne szépítsük a dolgokat, hisz még nagyon sok a tennivaló a végső cél eléréséért. Megfogadjuk a tanácsot, csak a tényeket közöljük. Topolyán 1888-ban kezdődik először az ipari tanulók (inasok, tanoncok) intézményes oktatása. Közvetlenül a felszabadulás után új alapokra kell helyezni ezt az oktatói tevékenységet, hisz a háború perzselte országnak szakmunkásokra van szüksége. A kezdeti útkeresés után 1947 szeptember elsején — írd és mond — egy állandó pedagógussal kezdi működését az új osztály jellegű szakmunkásokat képző iskola. Nagy szó volt ez, hiszen ennek kellett betölteni ebben a kis alföldi mezővárosban a középiskola szerepét. De hogyan? Rozzant épület, bútor és egyéb felszerelés nélkül. Ekkor léptek színre a topolyai iparosok, valamint az akkor alapított Umetnost Konyhabútorgyár. Az előbbiek ingyenes munkával bútort készítettek az Umetnosttól ajándékba kapott anyagból. Adományként kapták az első kályhákat és a tüzelőt a szülőktől. S így semmiből valamit teremtve kezdődött az iskola hőskora, hogy a kezdeti nehézségeket leküzdve több mint másfél évtizedig eszmei és szellemi irányítója legyen Topolya és a környék középiskolás korú munkásifjúságának. Hogy miként? A lassan szaporodó pedagógus káder irányításával élénk művelődési, testnevelési és egyéb társadalmi tevékenység vette kezdetét. A háború utáni amatőr művelődési tevékenység fénykorának is nevezhetjük az 1950-től 1960-ig terjedő korszakot. A sportmunka, ugyancsak az iskola kezdeményezésére, szintén fellendült. Erre az évtizedre esik az atlétikai, nehézatlétikai (súlyemelők, birkózók) és ökölvívó szakosztály megalakulása. Nem egy köztársasági, sőt országos bajnoki cím bizonyítja a munka színvonalát és a tagok lelkesedését. (Csak így zárójelben: ma három középiskola van Topolyán, de a felsorolt szakosztályok közül egy sem maradt fenn). A társadalmi-politikai közösség támogatásával 1959- ben óriási lépést tett az intézmény: megépült az új, korszerű iskola. A feltételek javulásával kezdtek szállingózni a szakemberek is. Innen kezdődően lép az iskola fejlődésének második szakaszába. Ezt az utat máig is újra csak súlyos nehézségek leküzdése árán tudta megtenni. S a harminc év alatt az egész kollektíva — ma 29 alkalmazottja van — zokszó nélkül, összeszorított foggal harcolt a jobbért Az épületben egész tanévben reggeltől estig zajlik az élet. Az annak idején 250 főre tervezett tanintézményben évről évre több mint félezer diák tanul. Az egyik csoport megy, a másik jön. Ekkora létszám mellett sűrűn előfordul, hogy — s ez szó szerint értendő — a folyosón is folyik a tanítás. Ehhez még hozzáfűzhetjük, hogy az 530 tanuló közül csaknem 400 utazó diák, akik a környező településekről naponta autóbuszoznak az órákra. Ennek ellenére az iskola tevékeny részt vállal a közösség akcióiból, példás együttműködést épített ki környezetével a társadalmi élet szinte minden területén. Mindez azt jelenti, hogy a valamikori inasiskola a felszabadulás óta eltelt három évtized alatt a nehézségek iskolatér, műhelyek, laboratóriumok, szertárak, szakkáder stb. — ellenére olyan szintre emelte az oktató-nevelői munkát, hogy az említett problémák megoldásával minden nehézség nélkül beilleszkedhet átreformált középiskolai rendszerünkbe. A Ma harminc év alatt az iskol mindig nyitva volt a társadalmi-politikai közösség előtt, készen az együttműködés minden formájára. Ez idő alatt 2500 szakmunkást adott Topolya és Kishegyes község gazdaságának. Ma a topolyai Sinkovics József Szakmunkásképző Iskolában 12 egyetemi képesítésű, öt főiskolát végzett (tovább tanulnak) tanár és három magas szakképzettségű előadó oktató készíti elő az életre a község gazdasága számára szükséges szakmunkásokat. A dolgozói közösség több mint fele tagja a KSZ-nek (a község többi tanintézményében az arány 10—30 százalék között mozog), s minden évben 30 diákot is felvesznek a pártba, akik azután új munkahelyükön kapcsolódnak be a szervezet munkájába. S végül még annyit: Topolyán a szakmunkásképző iskola volt az első középület, amelynek falán ismert képzőművészek jóvoltából létrejött az építészet és a képzőművészet szintézise, mintegy jelképezve az egyetemes szocialista kultúra osztályjellegét. Úgy vélem, egy magas kitüntetés megindoklásához ennyi elég. S nem is szépítettük a dolgokat. VOJNITS Tivadar FILM Az utolsó menedékhely Rendező: Maurizio Lucidi. Szereplők: Ursula Andress, Fabio Testi, Eli Wallach és még sokan mások. A leggondosabban kiagyalt drágakoratollás, az isten háta mögötti helyről elvágyakozó, s emiatt a férje által kiegyensúlyozatlannak tartott szépasszony magánya, a kísértésbe esett rendőr ravaszsága hetvenhétszer szolgált már a tucatkrimi sztorijainak az alapjául. Maurizio Lucidi „hetvennyolcadszor” is felhasználta őket, anélkül, hogy valamivel is gazdagította volna filmjét amelyben a könnyű meggazdagodásra vágyó sztereotop figurák galériája körül bonyolódik a cselekmény. Még a csattanó sem nevezhető valami eredetinek. A rendező érdeme viszont, hogy ezekből a szokványos elemekből szakmai latinossággal legalább a részletekben feszültséget tudott teremteni. Ez a feszültség a hősök magatartásából, viselkedéséből és tetteiből ered, s nem fűti belső erő. Tehát a filmkonfekció színvonalán jön létre, az összefüggések mellőzésével, a környezetrajz kulisszává egyszerűsítésével és a puszta akcióra összpontosított figyelemmel. Egysíkú film, amelyben minden világos, mindent előre lehet tudni, vagy legalábbis sejteni. A lényeg, hogy a bűnösök végül megbűnhődnek. Luddi filmjében azonban ezen azt kell érteni, hogy a jórészt csak dekoratív szerepet betöltő epizódistákon és statisztákon kívül mindenki. A színészek inkább a nevükkel, mint alakításukkal tudták emelni a film színvonalát. Eli Wallachnak nem volt módjában valamit is kezdeni szerepével, Ursula Andress ezúttal is csak a küllemével van jelen a filmben, Fabio Testi pedig mindöszsze végigcsinálta, amit a forgatókönyv előírt. A Néphadsereg művészegyüttesének gazdag programja közönség előtt. A hangversenyévad egyébként szeptember 23-án kezdődik, a vegyes kar és zenekar fellépésével. A műsoron jugoszláv zeneszerzők művei szerepelnek. Az esztrádzenei kar az év végéig 30 hangversenyt tervez. A 20 tagú együttes ezekben a napokban a tengerparton vendégszerepel. Részt vesz a jugoszláv haditengerészet napjának megünneplésében. A művészegyüttes programjában szerepel két jelentős jubileum: az ország felszabadulásának és a fasizmus felett aratott győzelem 30. évfordulójának, valamint a jugoszláv népfelkelés 35. évfordulójának megünneplése. Részt vesz a különféle zenei rendezvényeken, többek között a Belgrádi Zenei Szemlén. A szimfonikus zenekar a leningrádi balettal együtt mutatkoziik be a közönségnek. Ez után Zágrábban, Ljubljanában, majd október 22-én az Újvidéki Zenei Esték keretében a tartományi fővárosban tart hangversenyt. A belgrádi közönségnek a szimfonikus zene halhatatlan mestereinek alkotásait szólaltatja meg. Az idei évadban 28 hangversenyt terveznek. A zenekedvelők, érdeklődésüknek megfelelően választhatják meg, mit hallgatnak meg. A gazdag programból a turnék sem hiányoznak. Novemberben Kosovóban portyáznakk néhány napig. A Kosovska Mitrovica-i Trepča Vegyipari gyár dolgozói kérésére külön műsort állítottak össze, amelyet a gyárban adnak elő. Hasonló előadással látogatnak el a kragujevaci b. Zastavába is. A belgrádi Néphadsereg Otthon művészegyüttesének idei műsorterve sokban gazdagodott. Szeptember 10-én Loznicán a vegyes kórus Oskar Dánon forradalmár zeneszerzőről emlékezett meg a Háborús filmek szemléje Zomborban A zombori Hadseregotthon a Harcos Szövetség községi bizottságának és a művelődési érdekközösségnek a támogatásával 22-e és 27-e között szemlét rendez a népfelszabadító háborúról és forradalmunkról szóló filmekből. A szándék, hogy a pulai és a niši fesztivál után ily módon is felkarolják az értékeket, és ösztönözzék az alkotókat, hogy a filmművészet eszközeivel fejezzék ki forradalmunk lényegét. A zombori szemlét az idén rendezik meg másodszor, s ezúttal is a bemutatósorozat végén kerekasztal-értekezleten fognak vitázni a háborús és forradalmi tematikájú jugoszláv filmről. A szemle műsorán a következő produkciók szerepelnek az utóbbi év terméséből: Megbilincselt sofőrök, A mi utcánk Hitlerje, Jakobsfeldi telelés, A gyönyörűséges por, Doktor Mladen, A vörös föld. A játékfilmek előtt egy-egy rövidfilmet is be fognak mutatni. A dokumentumfilmeket Goran Paskaljević fiatal belgrádi filmrendező válogatta,.. ... I! A művésztelepek és az érdekközösségek A vajdasági művésztelepek a művelődés körébe tartoznak. Ez természetes folyamat eredménye akkor, ha a művészettől kizárólag művelődési feladatokat és szerepet várunk. Az a felfogás, hogy a művészet és a művésztelepek kizárólag a művelődés ügyét szolgálják, a művészetet reprezentálóvá tette, és elválasztotta az élettől. A marxista művészettörténészek a művészetet mindig a társadalmi osztályok szempontjai szerint nézték, és felismerték, hogy a történelem folyamán gyakran elszigetelt helyzetbe került. Elszakadt az élet teljességétől, vagyis a közélettől, s ennek a következményei a művelődéstörténet fordulópontjai, melyek tanulságul is szolgálnak. Nagy társadalmai ellentétek idején a művészet válságba kerül, eltorzul vagy forradalmivá lesz, „súlyos lelkiállapotokat” tükröz. Az élet teljességéhez viszonyítva korok szerint, néha mások szeriint a művészet gyakran elidegenedik az embertől. A tudás, a tapasztalás súlya alatt, „a tűz és a vas” által az ember a technika korában még inkább elvéti a „forráshoz vezető utat”. Egyébként a gyermekrajzok művészi értékének fölfedezése, továbbá a naiv művészet megjelenése kortörténeti jelenség, amelynek társadalmi háttere van. Ma, a XVII. vagy a XVIII. század viszonylagosan naivnak tűnik, kultúrában, természettudományban, társadalmi életben egyaránt. A napóleoni háborúk (a mai fegyverek erejének romboló tudatában) „nem veszélyesek”, „romantikusak” és a „képzeletet festő” emlékeket keltenek. Néha úgy érezzük, hogy a múlt közelebb volt, az „ígéret földjéhez”, mint a jelen. Mai pragmatista szemléletünkkel az élet célját a kényelemben leljük meg: „Minél kisebb tevékenységgel, minél több eredményt akarunk elérni” Az életnek ez az eltorzulása a művészetben megfelelőképpen tükröződik. A művészet különvált a napi élettől, magasabb szfléráia lépett, és aligha hozzáférhető mindenki számára sem minősége, sem tartalma, sem formája révén. A művészet fő folyamatai elidegenedtek azoktól, akik a tudás, a szellem és a szabad idő „ígéret földjén” üdvül rekedtek. Korunkban művészeti pótlékkéntmegjelent vagy fölfedezték a naiv, paraszti „forrás-művészetet”, amely anakronizmusban leli meg az „éltető nedveket” a művészi alkotáshoz. A naiv művész tudatlanságával, de „tiszta lelkével" pótolja azt, amit a technika, a tudományok fejlődése, a kényelem és vagyon miatt elveszítettünk: az „üdvösséget”, az egyszerű örömöket. Mindennek tudatában változik a művésztelepek szerepe. Nemcsak a művelődési, hanem más társadalmi, gazdasági, egészségügyi, testnevelési, iskolaügyi érdekközösségekkel is társulhatnak, vagyis éppen az érdekközösségek, művészeti szolgálatába" állhatnak. Valójában közvetítenek (közvetíteniük kellene) az élet igényei, a dolgozók érdekeinek minden területe és a művészek, művészeti intézmények, múzeumok, képtárak stb. között. A művésztelepek a művészeti szolgáltatás, a tárgyi és szellemi művelődés, a termelés, a munkavédelem és -szervezés irányába, a természet és az ember környezetének védelme és fejlesztése stb. területén végezhetik tevékenységüket sokkal jobban, mint eddig. Ugyanakkor olcsóbban és gyorsabban mehet végbe az anyagi és a szerlenti javak, illetőleg művészet cseréje. Amíg nem voltak érdekközösségek, addig ezt nem láttuk tisztán. Ma a tmaszok és a művészet közötti kommunikáció nyilvánvaló szükséglet lett. A művészeti alkotás akár önálló, akár alkalmazottiparművészet, design nem lehet drága, mert akkor elit jellegű, elérhetetlen szférába marad, mint eddig is. Ez pedig a kapitalista termelés piaci törvényeinek következménye. Nekünk gyökeresen változtatni kell a művészet társadalmi szerepén. A művésztelep elsősorban eszmei, irányító, közvetítő, gyakorlattal foglalkozó szervezet, társadalmi közület, amely éppen aktivitásával — ami a legfontosabb — szubjektív tényező szerepét tölti be a társadalomban. ÁCS József Baranyi Károly: Az építészet és a szobrászat szintézise. Fejes Endre a Szerelemről bolond éjszakán A háború befejezése után három suhanc elindul nyugatra, világot látni. Csavarognak, ügyeskednek, de sehogy sem találják fel magukat. Fejes Endre a csavargó gubancok életét, vágyaikat, szerelmüket, csalódásaikat mutatja be olvasmányos regényében. A könyv ára 29 dinár. Emily Bront ar üvöltő szelek A Világirodalom egyik legkülönösebb regényének tartják ezt a könyvet. Valóság és látomás, vadság és odaadás, természet és lélekelemzés szövedéke a történet, egy romantikus lélek költői vallomása a szerelemről és a szenvedélyről. Szereplőinek jellemét a titokzatosság és a babona homálya övezi. Ez a titokzatosság és a lángoló szenvedély teszik oly olvasmányossá ezt a művet, amely filmen is nagy sikert aratott. Ara 32 dinár. ! MAGYAR SZÓ Kedd, 1975. szept. 16. • Hol a hiba? Egy fiatal tanárunk panaszkodik — írja egy magazinunk — mostoha sorsára. Nem a szűkös járandóságra, hanem arra, hogy környezetének szegénysége, meg nem értése vagy ki tudja mi más folytán, nem dolgozhat úgy, ahogyan szeretné. Munkájához hiányoznak a szemléltetőeszközök, s a korszerű oktatáshoz szükséges egyéb legalapvetőbb feltételek. Igyekezetét még talán ki is gúnyolják, mondja elkeseredetten. Jómagam egy másik példával szolgálhatok. Egy középiskolánk nemrég áruba bocsátotta zárt körű iskolai tévérendszerét. Évekkel ezelőtt beszerezték, egy ideig működtették, s most nem kell. Nincs aki használja. S mennyi hasonló példával szolgálnak iskoláink hétköznapjai. Emitt, hangya módjára gyűjtögető lelkes pedagógus, ki semmiből lett szertárába összehord mindent, ami az oktatásban hasznára válhat, aki addig kopogtat, kilincsel, míg be nem szerzi azt a bizonyos górcsőt, vágyainak netovábbját. Amott, porréteg lepi a legkorszerűbb írásvetítőt, magnót, rá se hederítenek a vetítőgépekre, filmekre, irtóznak minden újítástól. Szabály nincs. Az egyiket is, a másikat is egyaránt fellelhetjük a jobban és kevésbé jól fizetett pedagógusok között, a tehetősebb és szegényebb iskolákban, megértő és meg nem értő környezetekben. Sokkal cikkezünk napjainkban — joggal — arról, hogy egységes tantervet, egységes tankönyveket, tanszereket, egyenlő feltételeket kell biztosítanunk valamennyi diák számára. Köztársságok és tartományok közötti bizottságok vizsgálgatják mindennek lehetőségét s a sokévi széthúzás után e munkának már van is látszatja. De mindezen nagyot lendíthetnénk, számos igyekvők céljához, s nem egy rejtély megoldásához jóval közelebb kerülhetnénk ha előbb — de később is jobb, mint soha — egy nagyon-nagyon fontos kérdésre megtalánánk a kellő választ: Hogyan biztosíthatnánk valamennyi nevelőnknek, oktatónknak a szívében, lelkében a hivatásuk iránti egyenlő, egységes lelkesedést? E. L.