Magyar Szó, 1975. december (32. évfolyam, 344-356. szám)

1975-12-18 / 346. szám

20. oldal HAJIMALI KIADÁSUNKBÓL örültünk minden harci sikerüknek Tito köztársasági elnök pohárköszöntője a Szihanuk hercegnek adott vacsorán Tito elnök, miután üdvö­zölte Norodom Szihanukot és feleségét, Monique her­cegnőt, a hercegi család többi tagját és a kambodzsai uralkodó kíséretében levő személyiségeket, emlékezte­tett első találkozásukra 1956-ban, majd saját kam­bodzsai látogatására 1968- ban, amely felejthetetlen él­mény volt számára. — Jelenlegi találkozásunk­nak annál inkább örülök, hogy a történelmi győzelem után került rá sor, amelyet a bátor kambodzsai nép ví­vott ki a függetlenségért és a szabad társadalmi fejlődé­sért vívott harcban, amivel jelentősen hozzájárult a vi­lág előrehaladásához és az igazságosabb viszonyokhoz — mondotta Tito elnök, majd hozzáfűzte, hogy eb­ben a harcban, amelyet a külső imperialista erők be­avatkozása kényszerített rá Kambodzsára, Szihanuk mint államfő és mint az Egyesült Nemzeti Front el­nöke nagy államfői bölcses­ségről, hazafiságról és a kambodzsai nép érdekeihez való ragaszkodásáról tett ta­núságot. — Ezzel a maga­tartásával és személyes pél­daadásával ön megihlette a kambodzsai hazafiakat. — ön előtt ismeretes, hogy Kambodzsa népének hősies és igazságos harcát népeink kezdetétől fogva óriási rokonszenvvel kísér­ték és hazánk legteljesebb támogatását élvezte, örül­tünk minden harci sikerük­nek, mint ahogy ma is örü­lünk sikereiknek. Magasan értékeljük és örömmel üd­vözöljük az erőfeszítéseket, amelyeket a Nemzeti Egy­ség Királyi Kormánya, az Egységes Nemzeti Front és Kambodzsa népe tesz az or­szágépítés terén, az új tár­sadalmi viszonyok kialakí­tásában, az Önök forradal­mi harca vívmányainak erő­sítésében. Az ilyen Kam­bodzsa, amelyet, a nemzet­közi viszonyokat illetően az el nem kötelezett politika el­vei vezérelnek, nagymérték­ben hozzájárul a békéhez és az általános fejlődéshez, de nemcsak Délkelet-Ázsia tér­ségében, hanem szélesebb téren is. Ezután Tito elnök bizto­sította a kambodzsai állam­főt, hogy Jugoszlávia népei ugyanúgy a jövőben, mint eddig is ápolni fogják és el­mélyítik baráti érzelmeiket és szolidaritásukat Kam­bodzsa népével, arra töre­kedve, hogy a két ország között minél szorosabb kap­csolat jöjjön létre. — Az ön jugoszláviai lá­togatása mindenképp új ser­kentés lesz a kétoldalú együttműködés fellendülésé­hez. Meg vagyok győződve róla, hogy az ön véleményét is tolmácsolom, kedves ba­rátom, ha azt mondom, hogy ily módon a legjobban hozzájárulunk azoknak a közös céloknak a megvaló­sításához, amelyek országain­kat a többi el nem kötele­zett országhoz és a világ haladó erőihez kapcsolják — mondotta pohárköszöntő­jében Josip Broz Tito köz­­társasági elnök. MAGYAR SZÓ A DOLGOZÓ NÉP SZOCIALISTA szövetségének NAPILAPJA • Igazgató és megbízott fő- és felelős szerkesztő FETKOVICS KÁLMÁN • Főszerkesztőhelyettesek: CSÓRBA ISTVÁN és POSZAK JÓZSEF Szerkeszti a szerkesztő bizottság Szerkesztő tanács: Berdál István (elnöki: Ágos­ton András, Bol­ok József, Buják János, Burányi Nán­­dor, Földessy László, Franc Lajos, Kalapis Zoltán, Kato­na Gyula, Karl Ernő, Ke­resztényi József, Knecht Im­re, Dr. Pap József, Petko­­vics Kálmán, Polyvás József, Ratkó Sándor, dr. Rehák László, Rudi Sova, Szabadka Sándor, Szabó Gizella, Szal­ma Tibor, Szirovk­a Antal, Takács Gyula, Varga László. • Szerkesztőség és kiadóhivatal 21000 Novi Sad, Vojvode Mišića 1. Telefon: 57-044 telez: 14199 YU FORUM • Egyhavi előfizetési díj belföldön 58,— dinár, külföldön 118.— dinár • Folyószámla 65700-601-190 ÚJVIDÉK FORUM NYOMDA Az értekezlet reményt kelt Miloš Mimié párizsi beszéde Miloš Mim­é, az SZVT al­­elnöke, szövetségi külügyi titkár kedden délután mint a jugoszláv küldöttség veze­tője beszédet mondott a gazdasági kérdésekkel fog­lalkozó párizsi értekezleten. Beszéde kezdetén sajnál­kozását fejezte ki, hogy nin­csenek jelen más szocialis­ta országok is; javasolta, ta­lálják meg a módját annak, hogy ezek bekapcsolódjanak a munkába, hívják meg őket, csatlakozzanak ahhoz az akcióhoz, amelyet ez az értekezlet jelent, adják meg hozzájárulásukat ezeknek a rendkívül fontos kérdések­nek­­ a megoldásához, ame­lyekkel az értekezlet fog­lalkozik és amelyekhez a vi­lág valamennyi országának fontos érdekei fűződnek.­­ Nagy felelősséget vál­laltunk magunkra, hogy hoz­zájáruljunk a világrengető gazdasági kérdések megol­dásához, amelyek következ­tében kiéleződnek a viszo­nyok — mondotta, majd téli és hazánk legteljesebb bölcsöző tevékenységét ünne utalt arra, hogy a világszerve­zetben elfogadott okmányok konkrét alkalmazási lehetősé­geinek a felkutatása ennek az értekezletnek a tulajdonkép­peni célja. — Mindenekelőtt növelni kell a fejlődő orszá­gok vásárlóképességét, ami lehetővé teszi a világgazda­ság gyorsabb fejlődését — mondotta, majd hozzáfűzte, hogy csakis ezáltal találhat­ják meg a fejlett országok is a mindinkább elmélyülő válságból, a gazdasági pan­gásból, munkanélküliségből, inflációból kivezető utat. Beszéde végén Minné ki­fejezte a JSZSZK küldött­ségének készségét, hogy a legnagyobb mértékben hoz­zájáruljon az értekezlet ered­ményes és hatékony mun­kájához, mert ez az értekez­let világszerte felkeltette a reményeket. Tito sohasem kételkedett Kambodzsa győzelmében Norodom Szihanuk pohárköszöntője A kambodzsai államfő azt a fenntartás nélküli támoga­tást, szolidaritást és sokol­dalú segítséget széltatva, amellyel Jugoszlávia hozzá­járult Kambodzsa igazságos ügyének győzelméhez, ki­domborította, hogy Tito marsall nemcsak hogy szi­lárdan ragaszkodott az igaz­ságtalanság áldozatául esett kis nép harcának nyújtandó segítség elvéhez, hanem so­­ha nem is kételkedett a kambodzsai nép harcának győzedelmes kimenetelében.­­ A példa, amelyet har­minc évvel ezelőtt a rend­kívül bátor jugoszláv népek mutattak az Ön hősies ve­zetésével, állandóan jelen volt nálunk és meggyőzött bennünket arról, hogy biz­tosan kivívjuk a győzelmet a nemzeti felszabadulásért folyó harcunkban — mon­dotta Norodom Szihanuk, megemlítve, hogy amikor Phnom Penhből elindult er­re az útra, a harcosok — nők és férfiak —, valamint Kambodzsa felszabadító har­cának vezetői megkérték, hogy tolmácsolja mélységes tiszteletüket és üdvözletüket Tito elnöknek. Kambodzsa külpolitikájá­ról szólva, leszögezte, hogy az el nem kötelezettség leg-, jobban szavatolja a függet­lenséget és nemzeti szuve­renitást, azonkívül a leg­valóságosabban és leghaté­konyabban járul hozzá a nemzetközi feszültség csök­kentéséhez. Ezután adatokat közölt a szörnyű ember- és anyagi áldozatokról, amelyeket Kambodzsa az imperialista agresszor elleni háborúban elszenvedett, elmondta azon­ban azt is, hogy a felszaba­dulás után, az azóta eltelt mindössze néhány hónap alatt is ugyanazzal a­ bátor­,­sággal és lelkesedéssel fo­gott hozzá Kambodzsa népe­ a károk eltakarításához és az­ új építéséhez, mint ami­lyen kitartóan harcolt az el­lenség ellen. — Óriási művön dolgo­zunk, felújítjuk az országot és demokratikus, az egyen­jogúságon alapuló társadal­mat építünk, amelyben nem lesznek kizsákmányolók és kizsákmányoltak, gazdagok és szegények. És hogy meg­őrizzük szuverenitásunkat és függetlenségünket, min­denkorra az el nem kötele­zettség útját választottuk. És ebben Kambodzsa az el nem kötelezettek mozgalmá­nak kezdetétől fogva a szo­cialista Jugoszlávia mellé állt —■ állapította meg po­hárköszöntőjében Szihanuk herceg, majd így folytatta: — A szabadságot, békét, igazságot és előrehaladást szerető többi népekkel együtt Kambodzsa úgy fo­gadja el Josip Broz Tito marsallt, mint az egész em­beriség nagy hősét, és an­nál is inkább ragaszkodik Jugoszláviához, mert az ba­ráti, és a legteljesebb biza­lommal áthatott magatartá­sával példát mutatott Kam­bodzsának is. Pártélet , belügy, igazságügy, hon­védelem és a KSZ feladatai A KSZ újvidéki községi bizottságának ülése A belügyi titkárság, az ügyészség és bíróságok, va­lamint a honvédelmi szer­vek káder- és anyagi szem­pontból történő erősítésével kapcsolatos eszmei-politikai feladatokról, valamint a test­vérvárosok pártszervezetei­vel való együttműködésről tárgyalt kedd esti ülésén a KSZ újvidéki községi bizott­sága. A belügyi, igazságügyi és honvédelmi szervek káder- és anyagi helyzetében az utóbbi időben jelentős ja­vulás észlelhető. Persze van­nak még nehézségek, ame­lyek kiküszöbölésére bizo­nyos ideig várni kell. Az eb­ből származó feladatok azon­ban hosszú távúak, s nem szabad kampányszerűen vé­gezni azokat. A bizottsági tagok a vitában megállapí­tották, hogy ez az akció az igazságszolgáltatásban nem haladt kellőképpen, s végső ideje volt ennek a felelős­ségteljes munkának kellő figyelmet szentelni. Egy bí­ró vagy ügyész ugyanis olyan munkát végez, ahol a szakmai (jogi) képzettség mellett elengedhetetlen az eszmei és erkölcsi elkötele­zettség is. A továbbiakban a felszólalók kitértek az em­lített szervek KSZ-alapszer­vezeteinek tagfelvételi po­litikájára is. Nyilvánvalóan arra kell törekedni, hogy ezekben a felelős szervek­ben minél több KSZ-tag le­gyen. Az utóbbi időben azon­ban egyszerre tömegessé vált a tagfelvétel, s félő, hogy egy olyan hangulat alakul ki, mely szerint ettől függ, megtarthatja-e valaki munkahelyét vagy sem. Ez a hozzáállás természetesen helytelen, s az említett kö­vetelményre úgy kell te­kinteni, mint egy célra, ami felé törekszünk, nem pedig úgy, mint amit máról hol­napra valóra kell váltani. A következőkben az egyik legfontosabb feladat — ál­lapította meg a bizottság — az eszmei-politikai képesí­tés fokozása. Ez ugyanis elő­feltétele annak, hogy a rend­őr, az ügyész, a bíró és a­­ katonatiszt minden adott helyzetet helyesen tudjon fölmérni, és ennek megfele­lően intézkedni, ítélkezni. Megállapították, hogy a ká­derkérdés a meglevő embe­rek továbbképzésével nagy­részt megoldható, továbbá, hogy minden említett szerv­ben fokozottabban kell mun­kálkodni a megfelelő nem­zetiségi­ struktúra kialakítá­sán. Ismeretes, hogy a községi pártszervezet állandó kap­csolatokat tart fenn a test­vérvárosok, Modena, Poz­nan és Temesvár munkás-, illetve kommunista pártjai­nak szervezeteivel. Erről az együttműködésről egy mun­kacsoport készített jelentést, amelyet a pártbizottság el­fogadott és javasolta az évi jelentést készítő munkacso­portnak, hogy majd ezt az anyagot is dolgozza fel. A bizottság végül tárgyalt a küszöbönálló választmányi ülés előkészületéről is. P. L MAGYAR SZÓ Huszonöt éves a Jugoszláv Lexikográfiai Intézet Tegnap a zágrábi Inter­continental Szálloda csarno­kában megtartott ünnepi ülésen a Jugoszláv Lexiko­gráfiai Intézet munkaközös­sége 25 éves sikeres és gyü­mölcsöző tevékenységét ünne­pe­lte. E széles társadalmi érde­ket képviselő tudományos intézet 25 éves tevékenysé­géről Ivo Cecic, az intézet igazgatója beszélt. Az ünnepségen jelen vo­lt: Nikola Seteulu­ć, a Lexiko­gráfiai Intézet igazgató bi­zottságának első elnöke, Ja­­kov Sinotkovic, a Horvát Végrehajtó Tanács elnöke, dr. Dusan Dragoeovac, a Hor­vát KSZ KB Elnöksége Vég­rehajtó Bizottságának titkára is. Az ünnepi ülésről levelet intéztek Josip Broz Tito köz­­társasági elnökünkhöz. Csütörtök, 1975. dec. 18. TELEVÍZIÓ A BELGRÁDI TELEVÍZIÓ MŰSORA Jelzések — az újvidéki Televízió riportműsora 8.10 Iskolatévé 10.00 Francia nyelvlecke: L’école a la montagne 10.30 Rajzfilm (sz) 15.30 Rajzfilm (ism., sz) 15.35 Francia nyelvlecke (ism.) 16.35 Magyar nyelvű tévéhíradó az újvidéki stúdióból 17.05 Műsorismertetés 17.10 Híradó, 1. kiadás 17.30 A lány, aki tehenet sem tudott fejni — tévéjáték gyerekeknek (ism.) 18.00 Hírek 18.15 Zenés percek... — szórakoztató zenés műsor 18.35 Szó és betű — felnőttképző tanfolyam 19.05 Zöld fény — tanácsadó autósoknak 19.15 Rajzfilm 19.30 Híradó, 2. kiadás 20.00 Az út •— lengyel sorozatfilm, 3. rész (sz) 21.00 Jelzések — az Új­vidéki Televízió riportműsora (sz) 21.50 Híradó, 3. kiadás 22.10 Balettk­épések — dokumentumfilm 22.25 Belgrádi jazzfesztivál: Charlie Mingus (sz) II. MŰSOR 19.30 Híradó a szarajevói stúdióból 20.00 Mandátum — Z ah a ri j e Tmavéevié műsora 20.45 Baltazár professzor — rajzfilm (sz) 20.55 Huszonnégy óra (sz) 21.10 A farm — tévéjáték (ism.. sz) AZ ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ MŰSORA 16.35 Magyar nyelvű tévéhíradó 17.52 Műsorismertetés (szerbhorvát) 17.55 Híradó (szerbhorvát) 18.15 A gyújtópontban a művelődés: A munkás és a könyv (szerbhorvát) 18.30 Egészségesen — testnevelési műsor (szerbhorvát) 18.45 Az ember és kora — dokumentumfilmek (szerbhorvát) 1. Bodnarov — Portréfilm a neves szobrászművészről 2. Simfonietta — rövidfilm 19.15 Rajzfilm (m­agyar) 19.30 Híradó (magyar) 19.55 Műsorzárás (magyar) A MAGYAR TELEVÍZIÓ MŰSORA 9.00 Iskola tévé 14.00 Iskolatévé (ism.) 17.40 Postafiók 250. — Takács Mária műsorai 17.55 Telesport 18.20 Az Országházból jelentjük ... 19.30 Tévéhíradó 20.00 Vivát Benyovszky! —­ filmsorozat, 10. rész. Atanázia 20.55 Téli könyvvásár — 1975. 22.05 Tévéhíradó, 3. kiadás 22.15 Csehszlovákia— Svédország — Izvesztyija Kupa jégkorong-mérkőzés A MAGYAR TELEVÍZIÓ II. MŰSORA 20.01 Polly Amerikában — zenés komédia két részben. A Vidám Színpad előadása felvételrő­l •közben: 21.20 Tévéhíradó, 2. kiadás A ROMÁN TELEVÍZIÓ MŰSORA 16.40 Rajzfilm 17.00 Reflektor 19.30 Játékfilm R­Á­D­I­Ó ÚJVIDÉK I. 5.00—8.00 Tarka reggeli zenés műsor 9.02 Rádióiskola 9.30 Kamaramuzsika 10.05 A Gyermekrádió riportműsora 10.25 Magyar népdalok 10.40 Népek zenéje 11.02 Rádióterefere 11.05 Műsoremlékeztető 11.20 Délelőtti hangverseny 12.05 Színes dallamok 14.02 Rádióiskola 14.30 Hirdetőműsor 15.00 Hallottuk — láttuk 15.30, Magyar nóták 16.03 Időszerű témák 16.15 Pop-top 19.30 Lírai tíz perc 20.10 Operából — operára 21.30 Estéről estére 23.30 Kis éji hangverseny ÚJVIDÉK URH 16.30 Az operettek világában 17.00 Operaházak és hangversenytermek műsorából 18.00 Elmélet, vita, gyakorlat BELGRÁD I. 4.00—8.00 Reggeli zenés műsor 8.35 A hét zeneszerzője: Emmanuel Chabrier 4. rész 9.02 Európai rádióállomások hullámhosszán 9.30 Család és otthon 11.15 Belgrádi szerzők műveiből 14.30 Hanglemezkalauz 14.02 Hangok és formák 15.40 Ezt még hallgassák meg... 17.02 Időszerű téma 17.15 A zene világában 18.02 Alkotók és műveik 20.30 Hang,játék 22.15 Dallal, tánccal a világ körül 23.03 Zenés vallomások 11.15 Operakórusok 11.39 Kemény Zsigmond, Sőtér István előadása, III. 12.35 Melódiakoktél 13.50 Magyar Remekírók 14.29 Magyar szerzők műveiből 15.28 Ezeregy délután 16.10 A magyar munkásmozgalom dalaiból 17.30 Francia kamarazene 17.52 Melis György operettdalokat énekel 19.15 Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója, Boldogság, a­ Mezei András hangjátéka 19.56 László Annie és Kiss Károly nótákat énekel, Bicskei Géza cimbalmozik 20.26 Verdi-ciklus — Aida — négyfelvonásos opera SZABADKA 12.30 Ma a 249 méteres hullámhosszon 12.35 Magyar népi muzsika 13.00 Könnyűzene 14.00 Zenés Körkép: Élő történelem . . . David Bowie énekel — Sajtószemle, Hírek — ,,Egy dicséret, egy bírálat” — Lemeztárunk újdonságai 15.00 Délutáni Híradó 15.20 Zenei közjáték 15.35 Délután a zónán 17.00 Közös hullámhosszon 17.30 ,,55+5”,, zenés riportműsor 18.30 Az Újvidéki Rádió URH és I. műsora KOSSUTH RÁDIÓ 9.17 Zenekari muzsika 10.00 A Gyermekrádió műsora SQLEA

Next