Magyar Szó, 1976. április (33. évfolyam, 90-103. szám)

1976-04-07 / 96. szám

Szerda, 1976. április 7. ­ Ujszerű fogtrozás a gyerm­k­­nevelő intézményekben­ A szülők követelték a napközik megnyitását Az idén a tartományi törvény értelmében a böl­csődék egyesültek a gyermeknevelő intézetekkel (óvo­dával, napközi otthonnal), mert 3 éves életkorig is is­kola előtti nevelésben kell részesíteni a gyerekeket. A bölcsőde tehát helyet kaphat az oktatási-nevelési rendszerben. A községi óvodákon kívül a zombori böl­csőde is a helyi Vera Gucrnja Gyermeknevelő Inté­zethez tartozik. A bölcsődében 187 kicsiny van.­ ­ A bölcsőde eddig a munkaviszonyban levő szü­lők gyermekeinek gondozá­sával foglalkozott, az új program nevelésre is köte­lez — mondta Milenko TER­­ZIC, a zombori oktatásfej­­lesztő intézet tanácsosa. — A nevelő figyelme a csecsemő beszélőképességének fejlesz­tésére, összpontosul. A ne­velők és az ápolónők egy­mással kicserélik tapasztala­taikat, az egyiküknek peda­gógiai-lélektani, a másiknak egészségügyi képesítése van. Az ápolónak is beszélgetnie kell a gyerekekkel. Meg kell figyelni a gyermek testi és pszichikai fejlődését és erre vonatkozóan az oktatásfej­lesztő intézetnek kellene szakutasításokat adnia.­­ Probléma azonban, hogy az oktatásfejlesztő intézet nem felügyeli a bölcsőde munkáját. Fel­ajánlottuk a zombori gyer­mekvédelmi önigazgatási érdekközösségnek, hogy to­vábbképezzük az ápolókat, de határozott választ nem kaptunk. Bölcsőde van Kulán is, 82­­ évesnél fia­talabb gyereket fogadott be. Hódságon napközi ott­hon épül bölcsődével. Az idén az apatini gyermek­nevelő intézet is új épület­be kerül, de bölcsőde meg­nyitását későbbre tervez­ték. A bölcsődében a gyermekeket anyanyelvük­re kell tanítani, ezért olyan nevelőket kell alkalmazni, akik jól beszélik a ma­gyar vagy más nemzetiség nyelvét.­­ Új program szerint mű­ködnek az óvodák és a napközi otthonok is. Az azo­nos korú gyermekekkel egy csapatban foglalkoz­nak, hogy megközelítően egyforma feltételek között készítsék fel őket az általá­nos iskolai oktatásra. A kol­lektíva szellemet ápolják. Az oktatásban a számtani­ foga­lom ismertetése az újdonság. A gyerekek játszadozva 10-ig megtanulják a számokat. Nem a számtani művelete­ket tanulják, hanem számta­ni gondolkodást fejlesztenek a gyermekekben.­­ A zombori községi gyermeknevelő intézet be­fogadóképessége akkora, hogy Őrszállás (Stanišić) kivételével minden 5—7 éves óvodáskorú gyerme­ket felkarolhat. Mivel a 3 évnél idősebb gyermekek egy része iskolaotthonos oktatásban részesül, az idősebb korosztályú gyere­kek egy része nem mehet óvodába. Tehát a szülők­nek követelnie kellene a befogadóképesség növelé­sét. Zomborban még egy kellene szervezni az óvodá­sok magyar nyelvű oktatását. Helyiséghiány miatt Őrszál­láson azonban minden szerb és horvát nemzetiségű gyer­mek sem járhat óvodába. A kulai községben Veprődön (Kruščić) kellene bevezetni a magyar nyelvű óvodai okta­tást. Az apatini óvoda ma­gyar tagozatára szerb nem­zetiségű gyermekek is jár­nak, akik nem értenek ma­gyarul. Hasonló a helyzet a lak­ói szlovák óvodában. Sze­rintem csak a szabad tevé­kenységben kellene össze­vonni a különböző nemzeti­ségű óvodásokat — jegyezte meg aШепко Terzié. V. J. Sikert­erett a Mégsies Miska Beszélgetés Starcz Józse­f rendezővel napközi otthon épül. Klja­­jicevón és Aleksa Santicon még ebben az évben meg­nyitják a napközit. Kulá­­nak van napközi otthona, Apatinban és Hódságon építeni fognak. A falvak­ban nincsen érdeklődés a napközi iránt.­­ Az idén Nemesmiliti­­csen sikerült magyar tago­zatú óvodát nyitni. Csonop­­lyán és Őrszálláson is meg A kupuszinai Petőfi Sán­dor Művelődési Egyesület színjátszó csoportja a tőlük megszokott lendülettel és lel­kesedéssel adta elő Szirmai Albert Mágnás Miska című háromfelvonásos vígoperett­jét, előadásuk azonban a megszokottnál is nagyobb si­kert aratott. Kupuszinán ed­dig már négyszer mutatták be, és sikerrel vendégszere­peltek Gomboson és Vörös­marton, pénteken Apatin­ban, április 13-án, kedden pedig a zombori Népszínház­ban lépnek fel. E tények adtak okot ar­ra, hogy elbeszélgessünk STURCZ József rendezővel, akit megkértünk, foglalja össze, milyen új elemekkel gazdagította a kupuszinai műkedvelők idei előadását az előző években bemutatott színpadi teljesítményhez vi­szonyítva. — Az idén nagyon jó a színészgárdénk — mondta Sturcz József, a darab ren­dezője. — A főbb szerepe­ket négy házaspár játssza, ami újdonságot jelent, mert eddig Kupuszinán csak fiúk és lányok szerepeltek. Hi­szem azt, hogy ezek az ama­tőr színészek nem hagyják abba a műkedvelést, és e jó lendülettel, tehetséggel rendelkező együttes még több előadást is színre visz. ▲ Milyen elgondolás ve­zérelte, amikor e vígoperett­re esett a választása? — A darab bemutatásával két célt kívántam elérni. Egyrészt azt, hogy bemutas­sam, milyen volt a beteg, megrothadt arisztokrata vi­lág, másrészt pedig be akar­tam mutatni azt, hogy még a mai világban is vannak emberek, akik a régi hazug normák szerint viselkednek, s ki akarnak tűnni álelőelő­ségükkel. A Milyen színpadi lehe­tőségekkel élt, hogy ezt áb­rázolni tudja? — Az arisztokraták termé­szetellenes, fellengzős, hamis pátoszú viselkedését igye­keztem minél jobban kidom­borítani. Másik eszközöm pedig az volt, hogy a színé­szeket korszerű viseletbe öl­töztettem, figyelmeztetve a közönséget arra, hogy figyel­jenek: hasonló jellemekkel a mai mindennapi életben is találkoznak. A Kupuszinán már évek óta hagyomány­szerűen ze­nés színdarabokat adnak elő. Jelent-e ez különösebb nehézséget a rendezőnek? — Kupuszinán — különö­sen a nők körében — sok a jó hangú fiatal, ezért a sze­replők meg­válogatás­a nem okoz gondot. Mivel már év­tizedek óta foglalkozom ze­nével és a népitánc-csoport vezetésével, a Mágnás Miska­­táncbetétjeinek koreográfiá­­­áját én magam készítettem.­­­­ Csak a zenekar okoz nehézk­­­séget, de hiszem, hogy ez a kérdés is hamarosan megol­dódik. A kupuszinaiak ezzel az előadással szerepelnek az apatini községbeli műkedve­lő színjátszó csoportok köz­ségi szemléjén. És még vala­mit: Jövő keddi zombori fel­lépésük után Kulára készül­nek, ahol április 25-én mu­tatkoznak be. A környékbe­li művelődési­­otthonok és kultúregyesületek érdeklődé­se és a közönségsiker azt bi­zonyítja, hogy a kupuszinai műkedvelők idei rendezvé­nye felülmúlja az előző években bemutatott előadá­sokat. FRIEDRICH Anna Nagy sikerrel adták elő a kupuszinai műkedvelők Mágnás Miskát DONATÁJ Baján járt madame Selber Türr A legendás hírű Türr Ist­ván tábornok egyetlen élő unokája a közelmúltban Franciaországból Bajára lá­togatott és részt vett a Türr István születésének 150. év­fordulója alkalmából meg­tartott ünnepségen. Felvéte­lünkön a Bajai Városi Ta­nács elnöke, dr. KINCSES Ferenc szívélyesen köszönti madame Sellier Türrt. (Szabó Ferencnek, a Bajai Hírlap szerkesztőjének fel­vétele) Zombor testvér­­városának életéből ­ Szombaton délelőtt tartották meg Gomboson a hódsági község általános iskolái énekkarainak és népitánc-csoportjainak versenyét. Felléptek a bácsordasi (Karavuko­­vo) Bora Stankovic, a hódsági Boris Kiđrič, a szerbmiliticsi Kosta Stamenkovic, a szilbereki (Bački Brestovac) Moša Pijade általános iskola, továbbá a ratkovói Ratko Pavlovic Cicka iskola énekkara. A gombosiakat a képen látható kis gyöngyösbokrétá­­sok képviselték, és nagy sikert arattak. A tartományi szemlén a bocsordasi énekkar és a gombosi táncosok lépnek fel. 7. oldal Z­id­ick­ mint sá­klért hő­ségi sí­­iléje Hanyatlóban az amatőr színjátszás Gorkij-dráma színre vite­lével a­ zombori Vladimir Nazor Művelődési Egyesü­let színjátszó csoportja szom­baton megnyitotta a zombo­ri amatőr színjátszók közsé­gi szemléjét. Ez az egyesü­let a szemle idei házigaz­dája, így minden részvevő csoport előadását ennek az egyesületnek a termében tartják. Hétfőn a Műszaki Iskola­központ, kedden pedig a zombori Pedagógiai Akadé­mia színjátszói mutatkoztak be. Ma a zombori gimnázi­um drámai csoportja lép fel. A gimnazisták a Rado­mir Andrić és Miroslav An­tic műveiből készült Vidám meleg nyár című színpadi alkotást mutatják be. A szemle szerbhorvát részve­vőinek fellépése szombaton folytatódik. Az egyetlen munkáscsoport, a zombori Zefir kötöttárugyár színját­szói Dusan Radovic Női be­szélgetések című színjátékát mutatják be. A regőcei helyi közművelődési közösség drá­mai csoportja vasárnap szerepel Velimir Lukic összeesküvés című drámá­jával. A szemlét hétfőn az őrszállási (Stanišić) Vladi­mir Nazor Művelődési Egye­sület előadása zárja. A szent láng című drámáját viszik színre. A telecskai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület szín­játszói az idei szemle egye­düli magyar részvevői. Ez a tény is arra utal, hogy a zombori községbeli magyar művelődési egyesületekben egyre nagyobb a pangás, egyre lanyhul a lelkesedés a színjátszás iránt. Pedig a zombori Petőfi Sándor Mű­velődési Egyesületben az amatőr rendezők számára szervezett szemináriumon — amelyen a kecskeméti Ka­tona József színház rende­zője tartotta az előadásokat és szaktanáccsal látta el a rendezőket — olyan tervez­­getésekről hallottunk, hogy hamarosan minden magyar művelődési egyesületben fellendítik a színjátszó cso­portok munkáját, és ezzel párhuzamosan fejlesztik az előadóművészetet. Az idei községi színjátszó szemlével kapcsolatban el­mondható, hogy a telecs­­kaiak Zomborban élő szer­ző Balázs László Katica cí­mű színjátékét mutatják be. Előadásukat kivételesen nem Zomborban, hanem Te­­lecskán tekinti meg a szem­le bíráló bizottsága. Bemu­tatkozásuk pénteken este lesz a helyi művelődési ott­honban. A szemle minden előadá­sa este fél nyolckor k­ kezdő­­dik­. A legjobb együttes részt vesz a műkedvelő szín­játszók Cservénkán meg­tartandó községközi szemlé­jén. ‘ F. A. R­övidfilmvetítés Gomboson Pénteken a zombori Bos­­nyák Ernő amatőr fotó- és filmklub rövidfilmvetítést tartott Gomboson. A gom­bosi fiatalok megtekintették ZÁMBÓ Illés, PANDEK Iván, Ljubomir SEKULIC, Stevan BOŽIC, Ivan OBRE­­NOV, PETRES Gordon és HOFFMANN Artus kisfilm­­jét. A vetítés után Miroslav VUCENOVNAK, a zombori amatőr fotó- és filmklub el­nökének és SÖRFŐZŐ Fe­rencnek, a SZISZ helyi szer­vezetének vezetésével meg­vitatták a látottakat. A gombosi Aurora amatőr fotó- és filmklub tagjaira nagy ha­tást tettek a kisfilmek és tervbe vették, hogy hasonló­an fognak ők is tevékeny­kedni. S. T.

Next