Magyar Szó, 1976. április (33. évfolyam, 104-118. szám)
1976-04-19 / 108. szám
6. oldal * Vagy a felhőkben, vagy a mélyben... Problémák sokasága merült fel a kosárlabda-berkekben Belgrádban pénteken tanácskozást tartott a ligás klubok egyesülete, majd szombaton ülésezett a Jugoszláv Kosárlabda Szövetség Elnöksége Mintegy bevezetőül, pénteken tartották meg Belgrádban az I. szövetségi ligás kosárlabdaklubok egyesületének sorrendben 3. tanácskozását, a Jugoszláv Kosárlabda Szövetség elnökségének szombati ülését megelőzően. A napirendnek megfelelően, a klubok képviselői kihúzták csapataik számát az 1976/77. versenyévre, s mindjárt ki is sorsolták a soron következő idény bajnokságának mérkőzéseit. Az őszi „kosárlabdabálót” a két fővárosi vetélytárs, a Partizan és a C. Zvezda rangadójával kezdik, s ime az első forduló többi találkozója: Bosna— Kvarner, Industromontana— Olimpija, Radnicki FOB—Rabotnicski, Jugoplastika—BEKO, Zadar—Lokomotiva és Metalac—Igman. A versenynaptárról tárgyalva, a klubok képviselői közös nevezőre jutottak az időpontokra vonatkozóan, hogy a bajnokság október 9-én kezdődik és ajövő év április 16-án ér véget. Ezt a javaslatot szombaton az elnökség el is fogadta. Egyébként számtalan javaslat hangzott el a közbeiktatott tornákat, a portyákat, a Jugoszláv Kupát illetően, de azokkal kapcsolatosan az utolsó szót az elnökség mondta ki, s nagyobbára el is fogadta. A klubok képviselőinek tanácskozását követően, szombaton a Jugoszláv Kosárlabda Szövetség elnökségének munkája volt soron. Az ülésen, amelyen Rade Savic elnökölt, amikor a részvevők meghallgatták Boris Kristanéié, a szakbizottság elnökének tájékoztatóját válogatottunk előkészületeiről a montreali olimpiai játékokra. Amint szavaiból és az elnökség tagjainak vitájából kitűnt, az előkészületek érdekében minden lehetőt megtettek, hogy válogatottunk minél felkészültebben álljon ki, de a nehéz körülmények sorozata miatt, nagyon reálisan kell felbecsülni kilátásainkat. Kosarazóinktól ugyanis szüntelenül trófeákat követelünk, ebben az esetben azonban figyelmeztetnünk kell a sportközvéleményt, hogy ne számítson olyan eredményekre, mint az előző években. " Mi nem tehetünk semmi kézzelfoghatót, kivéve, hogy válogatottunknak mérkőzéseket biztosítunk erős ellenfelekkel, ami megint feltételezve van a Jugoszláv Kosárlabda Szövetség anyagi lehetőségével — hangsúlyozta Kristančić. Savic elnök rámutatott fejtegetéseiben, hogy az egész kosárlabda szervezetnek mozgósítania kell magát, hogy válogatottunk minél jobban felkészüljön a kivételesen nehéz feladatokra. Hangsúlyozta, hogy nagyon óvatosaknak kell lennünk kilátásaink felbecsülésében. Dr. Radomir Saper főtitkár véleménye szerint reálisan kell felmérni a dolgokat, de azért a helyzetre nem kell túlságosan borúlátóan tekinteni. — Mi vagy a felhőkben, vagy a mélyben vagyunk — mondta Saper. — Annyi bizonyos, hogy a szövetségi kapitány és játékosai jelenleg nincsenek irigylésre méltó helyzetben, nagyon nehéz egybehangolniuk a közös edzéseket, a gyakorlatok terveit, ennélfogva sokkal nagyobb gonddal járnak az előkészületek, mint az előző években. A szövetség elnöksége egyetértett abban, hogy a szakbizottság szűkebb keretébe kerüljön a szakbizottság elnöke, a férfi és női kosárlabdával foglalkozó bizottság elnöke, a férfi és női válogatott szövetségi kapitánya, egy orvos, a szakbizottság titkára, míg a bővített keretbe kerüljenek a köztársaságok és tartományok szakbizottságainak elnökei. A férfi kosárlabda ügyeivel foglalkozó bizottságot 8 tag alkotja, amelyek közül hatan kinevezett edzők, ketten pedig a szövetségi edzők: Lazar Lević, Slobodan Ivković, Petar Skanji, Bogdan Tanjević, Branislav Rajanić míg a hatodik tagot a szövetségi kapitánnyal folytatott megbeszélés után jelölik ki, továbbá ebbe a bizottságba kerül még Mirko Novosel, szövetségi edző és Luka Stančić. A női kosárlabda ügyeivel foglalkozó bizottság: Petronije Zimonjić, Marjan Pasaric, Bogo Debevc, egy edző Bosznia-Hercegovinából, akit utólag rendelnek el, ezenkívül Borivoje Cenic a női válogatott edzője. Amint az ülésen elhangzott Cenic az EB befejezéséig marad jelenlegi tisztségében, mivel június 1-én Szerbia Kosárlabda Szövetségében átveszi a szaktanácsadó szerepét. A Jugoszláv Kosárlabda Szövetségben folytatott megbeszélések valóra váltásáról szólva, Rade Savic elnök bírálólag nyilatkozott : — Nagyon nehezen jutunk közös álláspontokra, de még nehezebben tudjuk a megbeszélt dolgokat valóra váltani — hangsúlyozta Savic. Bírálta néhány edző magatartását a bajnoki mérkőzéseken (Lokin, Leoic, Ivković, Djuric, Skanji, Rimac, Brumen, Tanjevic) és felemlítette a jól ismert valjevói botrányt is. — Ha a mérkőzés megszakításáért a valjevóiak, tehát a szervezők a hibásak, akkor a Metalac nem lett megfelelően büntetve. Ha pedig a megszakítása miatt a játékvezetők a felelősek, akkor őket kellett volna példásan megbüntetni — vélekedett Savic. Rosszallólag nyilatkozott a čačaki Borac egyes vezetőinek magatartásáról a nemrégi szenttamási selejtezőkön. A jugoszláv sportsajtóról Savic a következőket mondta: — A tájékoztatási eszközök, a sajtó szervei, óriási mértékben hozzájárultak a kosárlabdasport népszerűsítéséhez hazánkban, deságírókat, hogy ők legyenek szó ez nem jogosítja fel egyes növétségünk tudatának és lelkiismeretének megtestesítői... Szövetségi röplabdaliga , forduló Vajdasági Crvena Zvezda— ГШј röpliíkirsLg: A 18. FORDULÓ EREDMÉNYEI: Belgrádi Crvena Zvezda— GfK Banat 3:1 (15:9, 15:11, 7:15, 15:11); Zágráb: Mladost —Partizan 3:1 (15:7, 9:15, 15:12, 15:12); Újvidék: Vojvodina—Spartacus 2:3 (14:16, 15:5, 11:15, 15:2, 11:15), Pazova: Jedinstvo—Rijeka 3:2 (16:14, 15:10, 9:15. 13:15, 15:9); Szarajevó: Bosna—Vardar 1:3 (15:13, 5:15, 12:15, 12:15), Brčko: Jedinstvo—VGSK 3:2 (16:14, 10:15, 17:15, 5:15, 15:9); Kraljevo: Ribnica—Karlovac 3:0. A TÁBLÁZAT: GIK Banat, Jedinstvo (SP)—Crve na Zvezda, Spartacus—Mladost, VGSK—Ribnica, Rijeka—Vojvodl na, Karlovac—Bosna, Partizán— Jedinstvo (B). SZABADKA: Spartacus—Par tizán II. (Karlóca) 3:2 (15:5,13:15, 9:15, 15:7, 15:11). Moša Pijade Gimnázium tornaterme, 50 néző, vezette: Kosanovic (Zombor) és Knapec (Szabadka). Spartacus: Tóth, Pulmann, Csányi, Cović- Filipovic, Markovic, Damjanović, Copié, Szakala, Nagya Fejes, Perié. Partizán: Berković, Dabetić, Raketić, Furbek, Stefanovic, Nikolic, Perié. A Spartacus jó játékkal győzte le a Partizánt, amely versenyen kívül vett részt a bajnokságban. A szabadkai lányok ezzel a győzelmükkel a második helyre kerültek a táblázaton és így részt vesznek az I. liga selejtező küzdelmeiben. A találkozó végig izgalmas játékot hozott. Az első játszmát a hazaiak simán nyerték, de a másodikban és a harmadikban alul maradtak ellenfelükkel szemben, amelynek sikerült újítania. A negyedikben megint feljöttek a hazaiak és erős leütéseikkel kiegyenlítettek. Az utolsó játszma is a vasutas lányok fölényének jegyében telt el. A fiatal karlócai lányok csak 11 pontot tudtak szerezni, úgyhogy a bajnoki pontok Szabadkán maradtak. Ezt a Spartacus elsősorban a nagyszerű játszó Pulmannak és Filipovicnak köszönheti. A Partizán két legjobbja Berkovic és Dabellé volt. 1. Dvezda 18 15 5 48:25 50 2. Vardar 17 14 5 47:27 28 3. Mladost 18 12 6 44:27 24 4. Partizán 18 12 6 40:29 24 5. Spartacus 18 11 7 44:33 22 6. Jedinstvo (B) 18 9 7 31:28 18 7. VGSK 17 8 9 34:34 18 8. Bosna 17 8 9 33:34 16 9. GIK Banat 17 7 10 33:38 14 10. Jedinstvo (SP) 18 7 11 27:40 14 11. Rijeka 17 6 11 30:39 12 12. Ribnica 18 6 12 32:42 12 13. Vojvodina 17 6 11 29:39 12 14. Karlovac 18 1 17 11:52 2 A következő forduló: Vardar— Szövetségi női röplabdaliga A 18. FORDULÓ EREDMÉNYEI: Karlóca: Partizan—Crvena Zvezda 1:3 (8:15, 15:8, 4:15, 8:15), Zágráb: Mladost—Građačac 3:0 (15:4, 15:11, 15:6), Belgrád: Rađnički—Breza 3:0, Vukovar, Vukovar—IMT 1:3. A TÁBLÁZAT: 1. C. Zvezda 16 15 1 47:9 30 2. Rijeka 16 15 1 45:8 39 3. Radnicki 16 11 5 35:21 22 4. IMT 16 10 6 31:29 20 5. Partizán 16 9 7 35:29 18 6. Mladost (Z) 16 8 8 33:27 16 7. Gradaíac 16 4 12 21:37 8 9. Breza 16 4 12 20:40 8 10. Mladost (V) 16 4 12 16:41 8 11. Vukovar 16 0 16 6:48 0 A következő forduló: Rijeka— Partizán, Breza—GradSőac, Mladost (V)—Mlađost (Z), C. Zvezda —Vukovar, IMT—Radnički. II. röplabdatga — észak BÁCS: Partizán—Maglié 1:3 (12:15, 15:12, 12:15, 9:15) Ez a bácsiak második egymást követő veresége a saját közönsége előtt. KIKINDA: Kilinda—Rađnfćki (BG) 17:15, 5:151 KIKINDA, Kikinda—Zefir 3:0 (15:5, 15:10, 10:6) Több új név a női röplabda-válogatottban Alija Taraku szövetségi kapitány kijelölte a tizenhatos keretet Alija Taraku a jugoszláv női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte a tizenhatos keretet, amelyből később összeállítja a csapatot a május 2-án és 3-án sorra kerülő Magyarország elleni mérkőzésekre. A keret a következő: Zrilic, Novak, Kremenic (Rijeka), Miletic, Stoimirovic, Grčić, Jokanović (C. Zvezda), Pucko, Turncic (Mladost, Zágráb), Stakic, Tomljenovic (Rađnički), Gavrilovic, Radakovic (IMT), Popovic (Partizan), Radošević (Kaštela), és Martinovic (Ligak). Mint ahogy a névsorból kitűnik, Taraku erősen felfiatalította a tavalyi Európa-bajnokságon részt vett csapatot. sportvilág Az „öregek" nélkül nincs siker Legjobb kosarazónőink készülnek az EB-re: Jugoszlávia—Kuba 87:70 (29:33) Az Európa-bajnokságot megelőző lengyelországi selejtezőkre készülve, Jugoszlávia kosárlabda-válogatottja szombaton Ljubljanában mintegy 600 néző előtt barátságos mérkőzést játszott Kuba megfelelő válogatottjával, és 70:67 arányú vereséget szenvedett. A mérkőzést Gombosi és Lozic (Ljubljana) vezették. JUGOSZLÁVIA: Bjedov 10, Vuleta, Bušljeta 2, G. Vukmirović, Mitić 1, Stojčinović 2, Pekić 8, Milanković 11, Sretenović, Djurašković 22, Matijašević 4. A. Vufcmirović 7. KUBA: Alvarez, L. Diez, Durruty, Atici 4, Suarez 6, Despach 11, Charro 14, Caballero 1, La Paz 17, Perez 6, Skeet 6, Salmon 5. Ez volt kosarazónőink első tudáspróbája az április 22-e és 24-e között rendezendő lengyelországi selejte l. szövetségi ökölvívó liga — északi csoport —Szabadka: Spartacus—Banat 11:9 Sportcsarnok, 300 néző, vezette: Krajovan és Varga (Újvidék) és Kurjački (Pancsova). időmérő: Stojcrc (Szabadka). A Spartacus, az elmaradt mérkőzésen ugyan megverte a Bánátot, de teljesítménye nem volt bajnokhoz méltó. Igaz, a vendég csapat sokkal jobb benyomást keltett, mint ahogyan a helyezés alapján várható volt, de a szabadkai fiúk közül csupán Vukov, Švndrić és Medjanin tett jó formáról tanúbizonyságot. Ez is azonban elegendő volt ahhoz, hogy a vasutas csapat győzelemmel búcsúzzon el közönségétől, amely most már azért szurkolhat, vajon sikerül-e megállnia a helyét az I. liga selejtező küzdelmeiben és ismét visszakerülnie az ország legjobb együttesei közé. Az első összecsapás színvonalas öklözést hozott, mert a fiatal Vukov egyre érettebben bokszol és elvette az egyik pontot az esélyesebb Pomori Sactól. Blažić és Tumbas nem okozott csalódást, mindkettő jobbnak bizonyult ellenfelénél, úgyhogy a hazai gárda 6:0-ra elhúzott. Sőt mind járt utána 8:0-ra, mert Sindric döntő fölénnyel győzött Kambor ellen. Az ezt követő négy párviadalból azonban a zrenjamini öklözök kerültek ki győztesen. Csizmitynek nem volt ellenfele, Pósa, Racsmány és Kéri pedig már az első percekben feladta a harcot. Miután Skoric is küzdelem nélkül szerezte meg a pontokat, Medamin és Kovačević az ütések egész sorozatát mérte egymásra. A szabadkai versenyző keményebbnek bizonyult, egyszer meg is roggyantotta ellenfelét, úgyhogy a bírák végül is őt nyilvánították győztesnek. Így a Banat elvesztette a mérkőzést, s ezzel valószínűleg azt a reményt is, hogy ősztől kezdve esetleg az egységes II. liga tagja lesz. A bírák nem a legjobban vezették a küzdelmes találkozót. Eredmények — légsúly: Vukov —Pomorišac 1:1, harmat: Blažić —Sáric 2:0, pehely: Tumbas— Kridnic 2:0, könnyű: Sindiric— Kambor 2:0 (technikai kiütés), kisváltó: Csizmity 0:2 (k. n.), váltósúly: Pósa—Csüllög 0:2 (feladás az első menetben), nagyváltó: Racsmány—Jancsé 0:2 (feladás az első menetben), középsúly: Kéri—Ilija 0:2 (feladás az első menetben), félnehéz: Skoric 2:0 (k. n.) nehézsúly: Medjanin —Kovacevic 2:0. A szabadkai mérkőzés után a táblázat állása a következő: Az utolsó fordulót május 9-én tartják. A párosítás a következő: Vojvodina—Mladost, Kikinda— Máévá, Loznica—Banat. A Spartacus és a Josip Kramer szabad. 1. Spartacus 2. Vojvodina 3. Máévá 4. Banat 5. Mladost 6. Kikinda 7. Loznica 8. J. Kramer 14 12 0 2 184,96 24 13 8 0 5 158:98 16 13 8 0 5 138:120 16 13 5 2 6 134:126 12 13 5 2 6 127:133 12 13 4 3 6 121:137 11 13 4 0 9 101:159 8 14 3 1 10 89:183 7 Rubelj a legfőbb horvát öklöző Varasdéiban tegnap háromnapos küzdelmek után befejeződött Horvátország egyéni bajnoksága. A versenyen 12 klub 54 öklözője lépett fel. A bajnokok súlycsoportonként a következő ökölvívók lettek: Lég: Markovic (Lokomotiva), harmat: Tršan (Metalac), pehely: Popetru (Borovo), könnyű: Samo (Treanjevka), kisváltó: Rubelj (Metalac), váltó: Praštalo (Rijeka), nagyváltó: Peric (Csitek) közép: Grubišić (Metalac), félnehéz: Gerlic (Pula), nehéz: Bošniak (Treanjevko). Habár a versenyen sok jó öklöző mutatkozott be, a szakértők egyöntetű véleménye szerint legtöbbet az olimpiai jelölt válogatót Miljenko Rubelj mutatott. zők előtt, amelyen a vendéglátó Lengyelország együttesén kívül, részt vesz még Svédország és Ausztria válogatottja. Ha azon az akadályon sikerül legjobbjainknak túljutniuk, jogot szereznek a franciaországi EB-re. A kitűnő kubai csapat ellen Ljubljanában válogatottunk a két „öreg”, a sérült Véger és a pihenő ZoriénélRIJEKA: Kramer—Igman 69:82 (29:31) Mladost csarnok, 1000 néző, vezették: Brumen (Domžale) és Pur (Zalec). Legjobb kosárdobók: Maslak 17, Jugo 11, Pilepió 10, illetve Mirkovió 23, Ibranovié 26 és Bribarié 10 ponttal. A selejtező utolsó mérkőzése a Kvarner és az Igman együttese között, már az első ligába lépés jegyében zajlott. Mindkét csapat ugyanis már jóval a befejezés előtt olyan előnyhöz jutott vetélytársaival szemben, hogy ez a találkozó puszta formaság volt. A következő idényben már a Kvarner és az Igman helyet foglalhat a nagyok asztalánál. KOTOR: Buducnost—Zeleznicar 79:69 (37:36) P. P. Njegoš iskola tornaterme, 50 néző, vezették: Jaksic és Cupic (Belgrád). Legjobb kosárdobók: Vukiče^ vió 16, Djurašković 18, Blažević 12, Latković 13, illetve Bohinjac 28, Merője vió 11 és Kučubić 20 ponttal. A végső táblázat: A Marina bekerült, a Sloboda pedig maradt Adán befejeződött a selejtező a vajdasági női kosárlabda-ligába jutásért Adán, a Cseh Károly Általános Iskola tornatermében tegnap befejeződött a háromnapos selejtező küzdelem a vajdasági női ligába jutásért. A torna részvevői a bácspalánkai Marina, moravicai Sloboda, a Zenta és a csatavér csapata. Közülük a két legeredményesebb, a palánkai MARINA és SLOBODA volt. A harmadik a Zenta, negyedik pedig kül szerepelt, de hiánya** soraiból többek között Jovanovic is. Bošković és Taušan bekapcsolódása később is bizonytalan. A fiatalok az említettek nélkül így nem so,okat tehettek, habár a mérkőzés hajrájában néhány alkalommal vezettek is. Akkor azonban néhány hibát követtek el, ezt a vendégek kihasználták, és végül győztek is. a Csantavér csapata. A selejtező eredményes és zavartalan lefolyásáért dicséretet érdemel az adai sportszövetség. A torna pénteki eredményei: Marina—Csantavér 63:38 (31:17), Sloboda—Zenta 56:54 (20:27), szombat: Sloboda—Csantavér 68:53 (30:30), Marina—Zenta 58:50 (29:23); vasárnap: Zenta—Csantavér 58:37 (23:22), Marina—Sloboda 61:44 (32:30). A sorsolás úgy hozta, hogy vasárnap találkozott az első mérkőzésen Zenta és Csantavér csapata, amelyek pont nélkül voltak, és a győzelem már csak a 3. helyet biztosította egyikük számára. Kár, hogy a Zenta jóképességű, de tapasztalatlan együttese elszalasztotta a már kezében levő győzelmet a moravicai Sloboda ellen, mert így ők örülhetnének a bejutásnak, de talán jövőre majd sikerül nekik. Az utolsó mérkőzésen találkozott a Marina és a Sloboda együttese. A moravicai lányokat nagyon megviselte az előző héten az első selejtező és most ezen a mérkőzésen amikor már biztosítva volt bennmaradásuk, csak az első félidőben tudtak ellenállni a magas játékosokkal teletűzdelt Marinának. A második félidőben teljesen alábbhagytak, és rászolgáltak a vereségre a jól játszó Marina együttesétől. A Kvamer és az Igman már helyet foglalhatnak a nagyok asztalánál Befejeződtek a küzdelmek az I. szövetségi ligába jutásért 1. Kvamer 6 5 1 513:453 10 2. Igman 6 4 2 494:478 8 3. Buduénost 6 2 4 429:491 4 4. Zeleznióar 6 1 5 436:500 2 A VÉGSŐ TÄBLÄZAT: 1. Marina 3 3 0 182:132 6 2. Sloboda 3 2 1 168:168 4 3. Zenta 3 12 162:151 2 4. Csantavér 3 0 3 128:189^ 0 A mérkőzéseket telt ház előtt játszották, sportszerű keretek között. M. I. Hétfő, 1976. április 19. A BEKO győzelme Franciaországban A montbrisoni (Franciaország) nemzetközi tornán, a jugoszláv első ligás BEKO csapata 106:89 arányú győzelmet aratott a vendéglátó város együttese felett, a belgiumi Maline pedig 106:85- re verte Bécs legjobbjait. KOKRA ÚJVIDÉKI VARADIN KRANJ Aruház pétervarad Április 20-ától május 31-éig 5 SZÁZALÉKOS ENGEDMÉNNYEL VÁSÁROLHAT BÚTORT készpénzzel vagy bank által kiadott hitellevéllel Üzleteinkben ugyanakkor 30 000 dinárig kölcsönt hagyunk jóvá, amelyhez nincs szükség kezesekre. A megvásárolt árut Újvidék területén ingyenesen házhoz szállítjuk, ezenkívül a bútort össze is állítjuk. A bútorgarnitúrák és a darabbútorok nagy választékán kívül kedves vásárlóink figyelmébe ajánljuk még: — a háztartási felszerelések és berendezések nagy választékát, fekete-fehér és színes tévékészülékeket, — szőnyegeket, amelyeket most az időszaki kedvezmény miatt 40 százalékkal olcsóbban is megvásárolhat, — a csillárokat, állólámpákat és egyéb lakberendezési kellékeket. Keressen fel bennünket, győződjön meg alacsony árainkról és az udvarias kiszolgálásról! KOKRA ÁRUHÁZ VARADIN újvidék Pétervárad