Magyar Szó, 1976. november (33. évfolyam, 302-329. szám)
1976-11-10 / 311. szám
8. oldal ★ SZABADKA ★ SZABADKA * SZABADKA * SZABADKA ★ SZABADKA * SZABADKA * 1 Az 8sz köszöntése az óvodákban A Naša radast óvodáiban a napokban összegezik, milyen ismereteket szereztek a gyermekek az eddigi foglalkozások folyamán az őszről, az évszkban észlelhető természeti változásokról. Az összegezés a szülők jelenlétében, nyilvános foglalkozási órákon történik, és ezzel lehetővé válik számukra is látni, miként valósították meg az óvodákban az előírt oktató-nevelő programot. Urbán Gábor kiállítása a Nova buduénost Bútorgyárban A Nova buduénost Bútorgyárban megnyílt Urbán Gábor szabadkai munkásfestő olajképeinek kiállítása. A festő az utóbbi években festett portréit állította ki. Az élelmiszerboltok vasárnap ügyeletet tartanak A közellátás kérdéseiről tárgyalt a végrehajtó tanár A községi végrehajtó tanács tegnapi ülésén megvitatta a város élelmiszer-ellátását, valamint a pékségek sokat vitatott, a kenyérsütéssel kapcsolatos gondjait. A községi gazdasági titkárság mindkét kérdésről részletes beszámólót készített. Ismeretes, hogy az új kenyérárak alkalmazása óta a lakosság fokozatosan rátért a félbarna, azaz a legolcsóbb kenyér fogyasztására, s legkevesebb a fehér, azaz a legdrágább kenyérből fogy, holott csak ennek a fajtának van gazdasági ára. Emiatt a kenyérsütés nem gazdaságos, s ha a fogyasztás továbbra is a fehér kenyér kárára alakul, az átlagos kenyérárak nem tudják fedni a pékségek költségeit. A végrehajtó tanács tegnapi határozatának értelmében az elkövetkező hetekben továbbra is figyelemmel kíséri a kenyérsütéssel kapcsolatos gondokat. E munkát együttesen végzi a községi gazdasági titkárság, a Fidelinka és az Agros növénytermesztési termelési egysége. A probléma sürgős megoldást követel. A közellátással kapcsolatban a végrehajtó tanács végleges határozatot hozott az élelmiszerboltok vasárnapi nyitvatartásáról. A jobb ellátás érdekében tehát e hó 21- étől a szabadkai kereskedelmi vállalatok élelmiszerüzletei megfelelő területi beosztással vasárnap reggel is kinyitnak. Erről csütörtöki számunkban részletesen beszámolunk. FILM JADRAN: Rettenthetetlen ■ Waldo Pepper amerikai ] színes 14. 6. 8) LIFKA Régi puska (FEST , ’76) francia háborús színes (46 8) ZVEZDA: Ez» fekete cipő- ' ben- f’-arcis színes (fél 4 fél 6 fé’ 81 * MUNKAS- r'-- gyilkosság krónikái jugoszláv színes (fél 4 fél 6 fél 8) ÜGYELETES ORVOS A mentőállomáson, a Petőfi Sándor utcában este 8-tól reggel 6-ig. GYÓGYSZERTÁR: A Városháza alatt. MÚZEUM Állandó jellegű kiállításon a régészeti, némrajzi és történelmi anyag mindennap, hétfő kivételével 9-től 13-ig, kedden és pénteken délután 16-tól 19 óráig. Szombaton 8- tól 13 óráig. Időszaki kiállításon: Vajnich Oszkár világnéprajzi hagyatékaiból; a Városi Múzeum Képtárából: A szabadkai képzőművészek és iparművészek októberi találkozója; a Városháza elő- csarnokában: A szabadkai forradalmárok portréi c. történelmi kiállítás. i A SZISZ-ben Elismerés a legkiválóbb ifjúsági szervezeteknek és aktivistáknak A SZISZ legutóbbi elnökségi ülésén kihirdették a Szabadka ifjúsága elnevezésű elismerés odaítéléséről szóló pályázatot. Ezt az elismerést, amelyet minden évben november 26-án a Nagykorúság Napján osztanak ki, azok a fiatalok nyerhetik el, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a munkahelyükön, a társadalmi-politikai szervezetekben, művelődési egyesületekben, sporttevékenység és egyéb területen, valamint azok az ifjúsági szervezetek, amelyek különösen jó eredményt értek el a fiatalok eszmei-politikai képzése és társadalmi tevékenységük fellendítése terén. Az elismerés odaítélésére az ifjúsági alapszervezetek, munkaszervezetek, intézmények, iskolák és egyének, küldhe- tik el javaslataikat. A javaslatokat a SZISZ különbizottsága mérlegeli és hoz végleges döntést. A javaslatokat legkésőbb 1976.november 15-éig kell eljuttatni a SZISZ választmányához. Az elnökségi ülés továbbá elfogadta a negyedik ifjúsági filmfórumról készített értékelést. Leszögezték, hogy a Szabadkán megrendezett SZIFF egyre népszerűbb a fiatalok körében, s hogy tovább kell fejleszteni a rendezvényt. A negyedik ifjúsági filmfórum az egy év alatt összesen 29 játék- és 8 rövidfilmet vetítettek a fiataloknak. Az előadásokat követő vitákra és beszélgetésekre 44 vendéget hívtak meg, közöttük számos kiemelkedő társadalmi-politikai munkást, szociológust, filmkritikust. Mintegy 10 000 fiatal tekintette meg az előadásokat. A negyedik filmfórum időszakát a szervezők — az Ifjúsági Otthon, a munkásegyetem és a mozivállalat — a rendelkezésre álló moziterem korlátolt befogadóképessége miatt egész évre kiterjesztették. A múlt hónapban megrendezett egy hetes előadássorozat záróciklusa volt a negyedik ifjúsági filmfórumnak. A fiatalok elfogadták a filmfórum szervező bizottságának javaslatát, miszerint az ötödik ifjúsági filmfórum témaköre A világ, amelyet alkotunk címmel kezdődjön. Az első aktusra november 26-án a Nagykorúsági Napon kerül sor. A tagok megegyeztek abban, hogy meg kell alakítani a filmfórum tanácsát, amelyet fiatal dolgozók, tevékeny társadalmi-politikai ifjúmunkások alkotnak, akik véleményükkel, javaslataikkal hozzájárulnak a témák megválasztásához. K. A. MAGYAR SZÓ Kiírták az Ifjúság 77 pályázatát A XVII. Jugoszláv Könynyűzenei Ifjúsági Fesztivált a hagyományoknak megfelelően rendezik meg a szabadkai sportcsarnokban. A fesztivál védnökei a SZISZ országos szervezete, az Újvidéki Televízió és a szabadkai Ifjúsági- és Pionírotthon kiírták a könnyűzenei rendezvény pályázatát. A pályázaton részt vehet országunk minden fiatalja 27 éves korig, eddig még elő nem adott vagy meg nem jelentetett táncdallal, elkötelezett dallal, sanzonnal vagy rock-számmal. A szövegnek a zenével szerves egészet kell alkotnia, azzal, hogy a szöveg lehetőleg ifjúságunk életét, munkáját, mai valóságunkat fejezze ki. A szervezők a fesztiválon díjakat osztanak ki a nyertesek között. A pályázók kötelezik magukat, hogy a szerzői jogot átruházzák a szervezőkre, vagyis a lemezfelvétel jogát, az előadás és egyéb jogokat. A pályázatokat ez év december 15-éig kell beküldeni, a szabadkai Ifjúsági- és Pionírotthon címére. A táncdalokat két példányban, jelzett harmóniákkal és a szöveget külön két példányban kell beküldeni. Esetleg magnószalagot is lehet küldeni. Az utóbbi főleg azokra a kisegyüttesekre vonatkozik, amelyek szerepelni óhajtanak a fesztiválon. A pályaműveket teljes névvel, címmel és születési dátummal kell aláírni. A könnyűzenei szemle mellett megszervezik a fiatal költőik találkozóját is. A fiatal költők — 27 éves korig — négy példányban küldhetik be verseiket hazánk népeinek bármelyik nyelvén 1977. március 1-éig. A szervező fenntartja a jogot, hogy az arra érdemes verseket a Mi fiatalok (Mi mladi) című antológiában megjelentesse. A szervezők az arra alkalmas verseket a fiatal zeneszerzők figyelmébe ajánlják megzenésítés céljából. Vaskapus kiránduláson voltak a nyugdíjasok A Napsugaras ősz elnevezésű akció keretében a nyugdíjasok egyesülete és a Vöröskereszt községi szervezete kéthapos kirándulást szervezett a nyugdíjasoknak. A nyolcvantagú csoport az utat autóbusszal tette meg. A vaskapui, vízierőmű megtekintése után Senjski Rudnikba mentek, majd másnap ellátogattak Kragujevácra. Ebben a városban a csoportot fogadta a helybeli nyugdíjas egyesület vezetősége. Ezután megtekintették az Emlékparkot, és koszorút helyeztek el az emlékműnél. Hazafelé jövet megpihentek Topaiénál. A pihenőt arra használták fel, hogy megtekintsék a műemlékeket. A Palicsi-tóból levezetett szennyvíz a Ludasi-tó északi részén levő Kis fürdőt — ahogy a helybeliek nevezik ezt a helyet — teljesen féltötötte iszappal. Mivel a Pallcsban jövőre már megfelelő lesz a vízállás, így a kiásott csatornán és a Bégén keresztül tiszta víz fog lefolyni a Ludasi-tóba, és várhatóan eltisztítja az idehordott szennyet. Ami kárt okozott tehát a Palicsi-tó a Ludasnak, azt hamarosan jóvá is teszi! (MAGYAR Zoltán felü. Adókedvezmény a közkölcsönjegyzők számára Azok a vajdasági polgárok, akik a villamosenergetikai létesítmények építését szolgáló népkölcsönt jegyeztetnek megfelelő adókedvezményben részesülnek. Az erre vonatkozó vajdasági községközi megegyezés értelmében e kedvezmény tartományunk területén egységes. Eszerint:a kölcsönjegyző adófizető polgárok adója a kötvény értékének hat százalékával csökken. Adókedvezményben részesülnek a kölcsönjegyző mezőgazdasági termelők, a kisiparosok, az önálló tevékenységet végző szabad foglalkozásúak. Enynyivel csökken a dolgozók összjövedelmére kiszabott adó, a házadó, a hibridszőlő termesztése után kiszabott adó, s a tulajdonjogokból eredő más adók. Az adókedvezmény 1980. június 30-áig van érvényben. A községi végrehajtó tanács magáévá tette az adókedvezményről szóló határozatjavaslatot, amelyről véglegesen a községi képviselő-testület következő együttes ülésén dönt. A nyugdíjas egyesület hívei Szombaton ünnepüik fennállásuk 30. évfordulóját A szabadkai nyugdíjasok egyesülete szombaton délelőtt fél 10-kor a községi képviselő-testület tanácstermében ünnepi ülésen emlékezik meg sikeres működésének harmincéves fennállásáról. A Az összejövetelre mintegy kétszázötven vendéget hívtak meg. Megjelennek a szerbiai és a vajdasági nyugdíjas egyesület képviselői, valamint a községi társadalmipolitikai szervezetek vezetői, intézmények és üzemek képviselői is. Az ünnepi összejövetelen fellép a szabadkai zeneiskola énekkara, a Szabadkai Népszínház művészei, a Djuro Salaj Általános Iskola pionírjai. Beszámoló hangzik el az egyesület harmincéves munkájáról, majd mintegy 120 személy, intézmény, társadalmi-politikai szervezet kap elismerő oklevelet, valamint 19 aranyozott plakettet is kiosztanak. Szombaton délután 4 óra,kor a Bunjevačko kolo Művelődési Egyesület helyiségeiben folytatódik az ünnepség. Az egyesület tagjai alkalmi műsort adnak elő az egybegyűlteknek. Bővült a nyugdíjasok rovinji nyaralója A szabadkai nyugdíjasok egyesületének rovinji nyaralója a közelmúltban hét helyyel bővült, így az eddigi 33 helyett 40 nyugdíjas nyaralhat egy váltásban a nyugdíjasok régi nyaralójában. Mint ismeretes a szabadkai nyugdíjasoknak a Rovinjban működő Tartományi Nyugdíjas Egyesület nyaralójában is 14 ágy áll rendelkezésükre. Hogy a nyaraló teljes kényelmet nyújtson az öregeknek a téli hónapokban is, hamarosan bevezetik a központi fűtést. Az anyagiak már biztosítva vannnak. A tervezettnél több búzát vetnek Szabadkán Jól halad a kukoricatörés Az idén valamivel több búzát fognak vetni a szabadkai termelők, mint amennyit a községi vetési tervben előirányoztak. Ritkaság ez, mert a búza vetési tervének teljesítése minden évben a legnehezebben ment a községben, különösen a magántermelők idegenkedtek a kenyérgabona termesztésétől. A rájuk szabott tervtételeket eddig úgyszólván még sohasem sikerült teljes egészében teljesíteni. Községünkben már elvetették a tervezett 21260 hektár búzát, de mivel az időjárás még igen kedvezőnek mondható, ahol csak arra lehetőség van, mindenütt folyik a vetés. A jelentések alapján a tervezettnél több búzát vetnek a csantavéri, bajmoki és a györgyéni termelők is. Ez elsősorban is annak tudható be, hogy a szavatolt felvásárlási ár biztonságot ad a termelőknek. Annak ellenére, hogy még mindig igen magas a szem nedvességtartalma, községszerte jól halad a kukorica törése, a jelentések szerint néhány idős földművest kivéve senki sem szorul segítségre. A községben levő 37 587 hektár kukoricából már több mint 28 000 hektárról raktárba került a mag, és minden valószínűség szerint még a hét folyamán a tengeri nagyobb részét elszállítják a mezőről. A hozammal azonban senki sem dicsekedhet községünkben. Lényegesen kevesebb terem területegységenként, mint tavaly. Egyre népszerűbb a vadászat Az öt szabadkai vadászegyesületnek, a palicsi áljukénak, a szabadkai Fazonnak, a nagyfényi Jarebkcának, a tavankati Smolaónak és a bajmorki Zecnek összesen mintegy 800 tagja van. A vadászegyesületek taglétszáma a jelek szerint újabb 60—70 fővel növekszik. A vadászegyesületet közös vizsgáztató bizottsága ugyanis — tekintettel a nagy érdeklődésre — szombaton újabb lakosok számára tette lehetővé, hogy minél előbb felvételi jogot nyerjenek. Egyébként a fő vadászati idény már szeptember 15- én megkezdődött és az októberi fácánvadászat után a november a nyúlvadászat hónapja lesz. A Tartományi Vadászszövetség személyenként mindésze két-két vad elejtését engedélyezte a Sljulka, a Kazan és a Jarebica vadászterületén, míg a tavankútaiaik és a bajnokiak egyenként 4—4 nyulat lőhetnek le. H. G. Szerda, 1976. nov. 10. A Kekec szervezésében! Két köztársaságnapi kirándulás A Kekec Gyermeknyaraltató Intézet két kirándulást szervez a közelgő köztársaságnapi ünnepségek alkalmából. Az egyik csoport Kranjska Gorára indul november 26-án. A négy nap alatt kirándulnak Bledbe, Bohinjra, Mojsmanba. A kirándulás személyenként 750 dinárba kerül. A Soko Banja-i négynapos kirándulás ára 685 dinár. A csoport november 27-én indul és 30-án tér vissza. } Megjutalmazzák a legjobb ösztöndíjasokat A községi káderképzési alap, mint minden évben, az idén is megjutalmazza azokat a főiskolásokat és egyetemistákat, akik az októberi vizsgaidőszakkal bezárólag sikeresen elvégezték az előző tanévet, és osztályzataik átlaga eléri vagy meghaladja a 8,50-et. Az érdekelt főiskolások, illetve egyetemisták az ezzel kapcsolatos bizonylatot legkésőbb november 19-éig küldjék el a községi képviselő-testület társadalmi szolgálatok titkárságának. A határidő után beérkező bizonylatokat nem veszik figyelembe. Az alap igazgató bizottsága egyébként felszólítja felsőiskolás ösztöndíjasait, hogy a megkötött szerződésük alapján kötelesek az alapot értesíteni arról, beírták-e a téli szemesztert, félévet. Ha erről nem adnak jelentést, leállítják az ösztöndíj további folyósítását