Magyar Szó, 1977. február (34. évfolyam, 45-57. szám)

1977-02-24 / 53. szám

Csütörtök, 1977. febr. 24. VITA ’ I#11111­­I | I ■■ II­I Különvélemény - közügyben Avagy: sikeres évet zárt-e a zrenjanini Petőfi Művelődési Egyesület? A zrenjanini Petőfi Mű­velődés Egyesület február 13-án tartotta meg évi köz­gyűlését. A h­at — de mind­össze néhány soros — szak­osztályi jelentés, az elnöki beszámoló és a vitában fel­szólalók többsége szerint: a tavalyi év „sikeres”, „rend­kívül sikeres” volt, illetve egyike volt a­­legeredmé­nyesebbeknek . E vélemé­nyek alátámasztására azt hallottuk, hogy a gyermek­es pionírtánccsoport megala­kításával a néptánccsoport immár három korosztállyal dolgozik, hetente kétszer; hogy a „Kultúrtribün” az időkénti nehézségek ellené­re is tíz előadást tartott; hogy a könyvtárnak ötezer könyve van, és a múlt év­ben vásárolt könyvek szá­ma százötven; hogy az Ifjú­sági Klub szervezett egy ka­baréestet, és rendszeres táncestéket, sportrendezvé­nyeket tartott; hogy a sakk-alosztály lebonyolította a háziversenyt, és más egye­sületekkel megmérkőzött; hogy a „vigalmi bizottság” hét társasestet rendezett, 34 212 dinár bevétellel, s eb­ből 18 412 dinárt nyomban fel is használt társasestek­re... A közgyűlésen sikerként emlegették a néptánccsoport öt legjobb közé való beju­tását a Gyöngyösbokréta ta­valyi szemléjén, Straub Já­nos koreográfusnak a Köz­ségi Művelődési Érdekközös­ségtől kapott díját é­s az esőzések miatt bedőlt vizes góc megjavítását. Nagyjából ezt „könyvel­ték el” sikerként a Petőfi Művelődési Egyesület életé­ben. Meg azt, hogy az egye­sület 38 952 dolláros tiszta jövedelemmel, illetve jöve­delemtöbblettel zárta az 1976. évet. Azt az esztendőt, amelyben a több mint há­rom évtizedes múlttal ren­delkező zrenjanini magyar nyelvű művelődési egyesület igazi, tartalmas, a városhoz, a környékhez és az egyesü­let nevéhez méltó művelő­dési tevékenységet alig-alig fejtett ki. S e szigorú vagy „szubjektív” megítéléstől kezdve hadd fejtsem ki kü­lönvéleményemet. Azt, ame­lyet a közgyűlésen is képvi­seltem, s most jó néhány újabb megjegyzéssel együtt, a nyilvánosság előtt is meg­ismétlek. Nem a vita ked­véért, hanem a közügy ér­dekében. S amikor ezt mon­dom, akkor elsősorban ar­ra gondolok, hogy féléves tapasztalatom szerint ebben a közép-bánáti városban — a jeleik szerint évek óta — érthetetlenül alacsony szin­ten állapodott meg a ma­gyar nyelvű művelődési élet. Sőt, meg is rekedt. Mert a művelődés igazi ér­tékeit, — mint az ismeret­­terjesztő előadásokat, a szín­műelőadásokat (most nem a Madáchra, h­anem a Petőfi­re gondolok), az irodalmi es­teket, az író-olvasó talál­kozókat, a hangversenyeket, a kiállításokat, a vitaeste­ket stb. — kiszorította a mű­velődés örve alatt megren­dezett felszínes szórakozás. A bálákkal, lakodalmakkal, társasestekkel, italkiméréses összejövetelekkel együtt — amelyek bármennyire is nö­velik például a Petőfi Mű­velődési Egyesület heti, ha­vi és évi bevételét,­­ magát a művelődést, közművelő­dést édeskeveset segítik elő. Némi túlzással azt lehetne mondani, hogy kis híján olyan élet folyik a zrenja­nini Petőfiben, mint a haj­dani gazdakörökben, úri ka­szinókban. Különösképp va­sárnap. Ilyenkor az egyesü­let kis- és nagyterme is szű­kösnek bizonyul. De nem azért, mert újságokért, fo­lyóiratokért, könyveikért to­longanak az emberek, ha­nem azért, mert mindegyik asztalnál , — ha egyáltalán látni lehet őket a sűrű ci­garettafüsttől — heves kár­tyacsata dúl. A Petőfiben a legforgalmasabb vasárnapi napon lehetetlen bármi­vel is próbálkozni. Se is­meretterjesztő előadás, se könyvbemutató, se egyéb művelődési rendezvény nem jöhet számításba. Állítólag azért, mert kell a pénz, az emberek így szokták meg, és italkimérés nélkül csőd­be jutna az egyesület. Ahogy mondják: ,,Be lehet­ne csukni a botot...” Ezt mondják, hajtogatják évek óta. Még a Petőfi Mű­velődési Egyesület tisztségvá­lfiló emberi is. Mert úgy vé­lik, hogy jól dolgoznak. Sőt, ahogy a közgyűlésen is el­hangzott: „sikeresen”, e ren­­kívül sikeresen". Közben nem látják vagy nem akar­ják látni, hogy áltatják ma­gukét. Hiszen egy kis lele­ménnyel, hozzáértéssel, ügy­­buzgalommal a szép számú magyar középiskolással, fő­iskolással és egyetemistával rendelkező Zrenjaninban: tartalmasabb, színvonala­sabb, sokrétűbb, vonzóbb és érdekesebb magyar nyelvű művelődési életet is meg le­het szervezni. Nem a való­ságtól se rugaszkodott, ábr­án­dos „fellegekben járó” igé­nyekkel, hanem a földköze­liekkel, a legreálisabbakk­al. Mert állítom, hogy a szelle­mi igények tartós élesztgeté­sével akár öt-hat író-olvasó találkozót, és számos nyelv­­művelő, képzőművészettel, irodalommal, színházzal, ze­nével, filmmel stb. foglalko­zó előadást is meg lehet szer­vezni a Petőfiben. Ott, ahol tavaly egyet sem szerveztek. Pedig pénz lett volna rá! Csak a kezdeményezés ma­radt el. Abban a városban, ahol a magyarság zöme egy­,­re színtelenebbül és rosszab­bul beszéli az anyanyelvét, s egyre könnyebben fordul el tőle. Szinte már verseng­ve abban, hogy ki használja gyakrabban és több helyen a színtelen, szagtalan, ízte­len makaróni nyelvet. A rendszeres — idővel tán hagyománnyá nemesedő — író-olvasó találkozók, irodal­mi estek, ismeretterjesztő, társadalomtudományi és ter­mészettudományi jellegű, va­lamint a más nemzetiségek művelődési kincsét bemuta­tó előadások sokat változtat­hatnának a helyzeten. És vál­toztatna az is, ha a Jugo­szláviai Magyar Nyelvműve­lő Egyesület helyi fiókszer­vezete nemcsak papíron lé­tezne, s a rendelkezésére ál­ló pénzt (a tavalyi 4979 di­nárt és az idei anyagi eszkö­zeit is) arra költené, amire kell. Nyelvápolásra, nyelv­­művelésre, szavaló- és be­szédversenyekre, egyéb szel­lemi vetélkedőkre. De a zre­njanini Petőfiben ilyesmi nincs! Pedig a diákok, peda­gógusok s az itt élő írók, művészek, műfordítók, ér­telmiségiek bevonásával az anyanyelvápolás ügyét épp­úgy fel lehetne lendíteni, mint a tartalmasabb, színvo­nalasabb művelődési tevé­kenységet. Erre egyébként egy nemrégi zrenjanini kör­kérdés is figyelmeztetett. A megkérdezett pedagógusok és fiatalok zöme azt nyilat­kozta, hogy szegényesnek tartja Zrenjanin művelődési — különösképp pedig a ma­gyar nyelvű — művelődési életét. S egyúttal jó részük segítőkészségét is jelezte a helyzet megváltoztatása érde­kében. Ezt a lehetőséget — bár néhány hónap már el­múlt a körkérdés óta — az­óta sem aknázta ki a Petőfi. A másik nagy lehetőség a Madách Amatőrszínház, a Bartók Kórus, a muzslyai Pe­tőfi­­ Sándor Művelődési Egyesület, a zrenjanini Pető­fi, a középiskolák, a társult­­munka-szervezetek közti és a környező községekkel va­ló szorosabb együttműködés­ben rejlik. Meg a más nyel­vű művelődési társintézmé­nyekkel való kapcsolatok ápolásában. Ennek az együtt­működésnek azonban még csak a csírái találhatók meg a Petőfiben. De a tartalmas, színes, vonzó, igényekhez iga­zodó és igényeket ébresztő művelődési tevékenységhez sokkal több kell. Minden se­gíteni akaró ember bevoná­sa, minden érdemesnek ígér­kező kezdeményezés fölkaro­lása. Még akkor is, ha egyik -másik — a Petőfi Művelődé­si Egyesület eddigi mércéjé­vel mérve — „irreális”, „ma­gasan szárnyaló”. El kell fo­gadni, föl kell karolni a kez­deményezéseket, mert enél­­kü­l, a Petőfi Művelődési Egyesület életében még jó ideig legfeljebb csak látszat­sikerekről lehet beszélni. A statisztikai kimutatások szemfényvesztő játékáról, amelyek számszerűségükkel — „ennyi próba, annyi tár­sasest” ,— csak illúziókba ringatják a Petőfi kis létszá­mú tagságát s az egyesület pártolóit. De ott, ahol a tár­sasestek költsége a terv sze­rint ez évben is csaknem kétszerese annak, amelyet az­­ új könyvek vásárlására és a nyelvművelő alosztály műkö­désére irányoztak elő — ott, megítélésem szerint, mégis­csak baj van. Az alapkon­cepcióval. Különvéleményem­­vel ennek a koncepciónak és sok más kérdésnek a fe­lülvizsgálását, tisztázását sze­retném elősegíteni. A Pető­fi Művelődési Egyesület és a zrenjanini magyar nyelvű művelődési élet érdekében. Ha csak valóban nem véli úgy az egyesület, hogy az 1976. esztendővel egy sikeres vagy rendkívül sikeres évet zárt. Évi mindenesetre a Petőfi nevéhez méltóbb és a Zre­­njaninhoz méltóbb művelő­dési élet mellett teszek hi­tet. S mert az ilyen művelő­dési életnek ma még se fé­nyét, se szikráját nem lá­tom, azért vagyok keserű és békétlen. SZŰCS Imre Cseh folyóirat a macedón irodalomról A Cseh írószövetség li­­terarni Mesečnik című, Prá­gában megjelenő folyóiratá­nak legújabb száma részletes tájékoztatót közöl a macedón irodalomról, valamint a cseh irodalommal való kap­csolatairól. Bemutatja a ma­cedón könyvtermést, a ne­gyed évszázada megjelenő Szovremenoszt és a török nyelvű S­esi­er című folyóira­tot, amelynek a 100. száma jelent meg legutóbb. Jegyze­teket közöl e két folyóiratban közreműködő írókról, kriti­kusokról és közéleti dolgo­zókról. Tájékoztat arról is, milyen helyet szentelnek a világirodalomnak, s arról, hogy nemrégiben Ivan Ska­la cseh költő műveiből je­lentettek meg válogatást, amelyet macedón nyelvre Branka Kubes, török nyelvre pedig Hasszán Merdzsan for­dított. Hosszú idő után ez az első eset, hogy egy cseh folyó­irat információt közöl a ma­cedón irodalomról és kultú­ráról. MAGYAR SZÓ Petrik Pál díszletterveinek kiállítása Tegnap délután 6 óraikor a Fórum Lap- és Könyv­kiadó Vállalat klubjában megtartották a HÍD februári számának bemutatóját és Petrikk Pál díszletterv-kiál­lításának megnyitóját. Bányai János, a HÍD fő- és felelős szerkesztője új kezdeményezésről adott hírt. A szerkesztőség a jövőben havonta megrendezi a HÍD- ban méltatott képzőművé­szek műveinek kiállítását. Petrik Pál díszletterveit Gerold László színkritikus méltatta. 13. oldal Párttörténetünk feltérképezése Jelentés a VKSZ TB Elnöksége párttörténeti bizottságának üléséről Tegnap délelőtt Újvidéken, a Vajdasági Kommu­nista Szövetség Tartományi Bizottságának székházá­ban ülést tartott a VKSZ TB elnöksége párttörténeti bizottsága, s megtárgyalt néhány hatáskörébe tartozó időszerű kérdést és teendőt. Az ülésen többek kö­zött megjelent, s a vitában részt vett Boško ŠILJE­­GOVIC, a JKSZ KB tagja, SZABÓ Ida, a Föderáció Tanácsának tagja és Boško KRUNIC, a VKSZ TB El­nökségének alelnöke is. Az ülésen Ljubiša Stan­­kov-Zemba, a TB Elnöksé­gének tagja, a párttörténeti bizottság elnöke nyitotta meg, majd az első napiren­di ponttal kapcsolatban dr. Danito Reció mondott be­vezetőt a Vajdasági Kommu­nista Szövetség történetét feldolgozó tanulmány tervez­­etének előkészületeiről. A készülő tanulmány szervese része lesz a Jugoszláv Kom­munista Szövetség történeté­nek, amelynek munkálatai szövetségi szinten már folya­matban vannak. A vajdasági munkásmoz­galom története második fe­jezetének tervezete szerint, az anyagot négy időszakra osztják fel, s eszerint ismer­tetik a Párt megalakulása és a fegyveres forradalom kezdete közötti eseményeket, rávilágítván valamennyi tár­sadalmi erő és körülmény szerepére, a szociális és a nemzetiségi problémák for­radalmi, marxista-leninista megoldásának, fontosságára és a harmincas évek máso­dik felében Tito elvtárs párt­vezetői tevékenységének ha­tására bekövetkezett kedvező mozgalmi változások jelentő­ségére. Több felszólaló hangsú­lyozta a forradalom részve­vőinek nemzeti egyenrangú­ságán és az autonómia elvén alapuló titói stratégiai kon­cepció vitathatatlan érvé­nyét, amelyet mindenképpen ki kell domborítani a párt­­történet írásakor, mint az egyetlen helyes politikai megoldást, különösen a sok­­nemzetiségű Vajdaság tekin­tetében. A fontos könyvnek egyéb­ként, a tervek szerint, öt éven belül kell elkészülnie. Második napirendi pont­ként a Jugoszláv Enciklopé­dia új kiadásának előkészü­leteivel kapcsolatos teendők kerültek szóba. A párttörté­neti bizottság ugyanis fel­adatul kapta, hogy vegyen részt e nagy fontosságú le­xikonunk munkásmozgalmi vonatkozású anyagának ösz­­szeál­lításában, megválogatá­­sában, a kritériumok meg­határozásában. A negyed év­századdal ezelőtt Zágrábban megjelent lexikon új kiadá­sának ugyanis tükrözni kell az azóta végbement változá­sokat, társadalmunk más helyzetét. Boško Siljegović közölte, hogy a JKSZ Központi Bi­zottságának illetékes mun­kacsoportja már összeállítot­ta a címszavak listáját, s en­nek alapján a vajdasági párt­történeti bizottságnak minél előbb meg kell tennie a ma­ga javaslatát, hogy elhárul­janak mindazok a fogyaté­kosságok, amelyek Vajdaság vonatkozásában az első ki­adás szövegében tapasztalha­tók. A tartományi munka­­csoport javaslatát alaposan meg kell majd vitatni, hogy senki és semmi ne marad­jon említés nélkül a könyv­ben, aki és ami jelentős mér­tékben hozzájárult forradal­munk győzelméhez. Tomislav Ketig, a Jugo­szláv Enciklopédia vajdasági szerkesztőségének titkára el­mondta, hogy az egy évvel ezelőtt alakult harminctagú munkaközösség csak néhány hónappal ezelőtt foghatott hozzá az érdemi munkához, ezért fel kell gyorsítani az előkészületek iramát. A tíz­­kötetetésre tervezett kiad­vány első könyvének meg­jelenése egyébként a jövő év elejére várható, s a további kötetek évente hagyják majd el a sajtót. A munka mére­teiről és fontosságáról tanús­kodik az az elképzelés is, hogy a lexikon a szerbhor­­vát mellett, megjelenik szlo­vén, macedón, albán és ma­gyar nyelven is azonos tar­talommal, valamint három kötetbe sűrítve angolul is, a külföld számára. A bizottság végül megfe­lelő támogatásáról biztosí­totta a Tito elnök pártveze­tői jubileumával kapcsolatos ünnepségek kerettervét, ame­lyet a VKSZ TB Elnöksége mai ülésén fog megvitatni és jóváhagyni. Ezt követően a bizottság elfogadta a múlt évi mun­kájáról szóló jelentést, s tu­domásul vette a Vajdasági KSZ történetének I. kötetén folyó munkáról és a bizott­ság idei első fél évi munka­tervéről szóló tájékoztatót. T. Gy. TELEVÍZIÓ A jelenről a jövőnek Mit láthatunk az idén Az ember és kora című dokumentumsorozatban Az Újvidéki Televízió do­kumentumszerkesztőségé­nek Az ember és kora című sorozata az idén havonta két­szer jelentkezik, váltakozva magyar és szerbhorvát nyel­vű adással. A tavalyi negyed órás műsoridő helyett félórás adások lesznek ezek, s pén­tek délután helyett szerda este, a legkedvezőbb műsor­időben, 20.00 órakor szere­pelnek műsoron.­­ Valamennyi hazai tévé­állomás, közöttük a belgrádi és a zágrábi, szerda estére tömöríti legérdekesebb adá­sait, ezt az időpontot tartalé­kolja a legszélesebb nézőtá­bor érdeklődésére számító adásoknak — mondta ezzel­­kapcsolatban GELLÉR Tibor Az ember és kora című so­rozat szerkesztője. — Tulaj­donképpen nem félünk a konkurrenciától, sőt kíván­juk. Arra ösztönöz ugyanis bennünket, hogy továbbra is fáradozzunk a dokumentum­­műsorok színvonalának eme­lésén. Ezt egyébként is elsőd­leges célként tűztük magunk elé, s éppen ezért az idén jó­val kevesebb műsort forga­tunk, mint tavaly, pontosab­ban 13 dokumentumfilmet és nyolc portréfilmet.­­ Az Újvidéki Televízió dokumentum­filmjei sajátos stílust, színt képviselnek a jugoszláv tévéállomások do­kumentumműsorai között. Mind többen alkalmazzák — kritikusok és szakmabeliek is — vele kapcsolatban az „újvidéki dokumentumisko­la” megjelölést ... — Igen, az esztéták, kri­tikusok felfigyeltek ezeknek a dokumentumfilmeknek jel­legzetességeire, amelyek — mondhatnánk — nemcsak tényeket közölnek, hanem bi­zonyos hangulatot sugároz­nak, jellemzőjük az egyszerű­ség, életesség, közvetlenség. Ehhez a kiforrott és már­­ meghonosodott értékrendhez i­s ezentúl is ragaszkodunk, és­­ igyekszünk munkánk színvo­­­nalát tovább emelni. Bátran állíthatom, hogy például a­­ Pavle Beljanskiról, Sáfrány­ Imréről, Baranyi Júliáról, vagy a kosárfonókról készít ;­­ tett dokumentumfilmjeink­­i­­­ben a legmesszemenőbben si­­­­­került célkitűzéseinket meg­­­­valósítanunk. # Néhány szót az idei mű­sortervről, a készülő és ter- I vezeti adásokról ...­­ — Egyelőre csak­ az adá­sok munkacímeit sorolha­­t­tam fel. A többi között mai,­­ angazsált, társadalmi kérdé- I seket taglaló műsort szeret­nénk készíteni Az élet mű­vészete címmel. Egy olyan munkaközösséget szeretnénk bemutatni, amelyben az ön­­­­igazgatás még igen gyenge lábakon áll, és ahol a mun­kások még a törvény által megszabott minimális szemé­lyi jövedelmet sem kapják meg. Egy másik, ugyancsak égető társadalmi kérdést boncolgató trilógiánk azok­ról a gyermekekről szól, akik az élet árnyoldalán él­nek. Az első rész az állami gondozásban élő gyermekek életét mutatja be, a másik azokról a gyermekekről szól, akik az utcán élnek és nevel­kednek: a kis virág- és tök­­magárusokról, a mozik előtt ácsorgó jegyüzérekről. A­­tri­lógia harmadik része azok­nak életét térképezi fel, akik­nek szülei ideiglenesen kül­földön dolgoznak, és gyere­keiket a sorsra bízták.­­ Nemrégiben készült el két portréfilmünk, az egyik Baranyai Júliát, a másik Sáf­rány Imrét mutatja be. Elő­készületben van egy doku­­mentum-portréfilm Ferenczy Ibiről, ezenkívül a Lendván élő Király Ferencről, felesé­géről és a lendvai művészte­lep munkájáról. Egy nemze­dék vallomása címmel doku­mentumműsort készítünk a felszabadulás utáni első sza­badkai maturáns­ nemzedék­­ről (közöttük volt a többi kö­zött Winkler Imre, Papp Jó­zsef, Dévaváry Zoltán, Vu­­kovics Géza stb.). Azt sze­retnénk bemutatni, hogyan, milyen optimizmussal indult útnak ez a nemzedék, milyen életcéllal és lehetőségekkel, és mit ért el, meddig jutott az elmúlt harminc év alatt. Őszre filmet forgatunk a ta­nyasi gyermekekről is, akik kilométereket gyalogolnak az iskoláig, nehéz körülmé­nyek között élnek és tanul­nak. S folytathatnám a fel­sorolást — mondta Gellér Ti­bor. — Portréfilmet készí­tünk egy ízig-vérig mai fia­talemberről, Tadija Kačar újvidéki öklözőről. De nem az olimpiai győztest akarjuk bemutatni, hanem a szorgal­mas és öntudatos ifjút, a családfenntartót, a kiváló egyetemi hallgatót és akti­vistát. Portréfilmben mutat­juk be Gallerné Petz Marika operaénekesnőt, Ljubica Ra­vasi színésznőt, Radu Flora irodalmárt, Jovan Soldatović szobrászművészt stb. — A tarsolyunkban — mondhatnánk — témák vég­telen sora van, több mint 120 különféle adás munkací­me, kezdve a portréfilmek­től a ma társadalmának prob­lémáit boncolgató témakörök­ig. Az ugyanis a szándé­kunk, hogy olyan dokumen­tumokat készítsünk a máról, amelyek tíz-húsz év távlaté­ból valóban hű és érdekes képet nyújtanak a korról, amelyben készültek. P. KECZELI Klára

Next