Magyar Szó, 1977. február (34. évfolyam, 45-57. szám)
1977-02-24 / 53. szám
Csütörtök, 1977. febr. 24. VITA ’ I#11111I | I ■■ III Különvélemény - közügyben Avagy: sikeres évet zárt-e a zrenjanini Petőfi Művelődési Egyesület? A zrenjanini Petőfi Művelődés Egyesület február 13-án tartotta meg évi közgyűlését. A hat — de mindössze néhány soros — szakosztályi jelentés, az elnöki beszámoló és a vitában felszólalók többsége szerint: a tavalyi év „sikeres”, „rendkívül sikeres” volt, illetve egyike volt alegeredményesebbeknek . E vélemények alátámasztására azt hallottuk, hogy a gyermekes pionírtánccsoport megalakításával a néptánccsoport immár három korosztállyal dolgozik, hetente kétszer; hogy a „Kultúrtribün” az időkénti nehézségek ellenére is tíz előadást tartott; hogy a könyvtárnak ötezer könyve van, és a múlt évben vásárolt könyvek száma százötven; hogy az Ifjúsági Klub szervezett egy kabaréestet, és rendszeres táncestéket, sportrendezvényeket tartott; hogy a sakk-alosztály lebonyolította a háziversenyt, és más egyesületekkel megmérkőzött; hogy a „vigalmi bizottság” hét társasestet rendezett, 34 212 dinár bevétellel, s ebből 18 412 dinárt nyomban fel is használt társasestekre... A közgyűlésen sikerként emlegették a néptánccsoport öt legjobb közé való bejutását a Gyöngyösbokréta tavalyi szemléjén, Straub János koreográfusnak a Községi Művelődési Érdekközösségtől kapott díját és az esőzések miatt bedőlt vizes góc megjavítását. Nagyjából ezt „könyvelték el” sikerként a Petőfi Művelődési Egyesület életében. Meg azt, hogy az egyesület 38 952 dolláros tiszta jövedelemmel, illetve jövedelemtöbblettel zárta az 1976. évet. Azt az esztendőt, amelyben a több mint három évtizedes múlttal rendelkező zrenjanini magyar nyelvű művelődési egyesület igazi, tartalmas, a városhoz, a környékhez és az egyesület nevéhez méltó művelődési tevékenységet alig-alig fejtett ki. S e szigorú vagy „szubjektív” megítéléstől kezdve hadd fejtsem ki különvéleményemet. Azt, amelyet a közgyűlésen is képviseltem, s most jó néhány újabb megjegyzéssel együtt, a nyilvánosság előtt is megismétlek. Nem a vita kedvéért, hanem a közügy érdekében. S amikor ezt mondom, akkor elsősorban arra gondolok, hogy féléves tapasztalatom szerint ebben a közép-bánáti városban — a jeleik szerint évek óta — érthetetlenül alacsony szinten állapodott meg a magyar nyelvű művelődési élet. Sőt, meg is rekedt. Mert a művelődés igazi értékeit, — mint az ismeretterjesztő előadásokat, a színműelőadásokat (most nem a Madáchra, hanem a Petőfire gondolok), az irodalmi esteket, az író-olvasó találkozókat, a hangversenyeket, a kiállításokat, a vitaesteket stb. — kiszorította a művelődés örve alatt megrendezett felszínes szórakozás. A bálákkal, lakodalmakkal, társasestekkel, italkiméréses összejövetelekkel együtt — amelyek bármennyire is növelik például a Petőfi Művelődési Egyesület heti, havi és évi bevételét, magát a művelődést, közművelődést édeskeveset segítik elő. Némi túlzással azt lehetne mondani, hogy kis híján olyan élet folyik a zrenjanini Petőfiben, mint a hajdani gazdakörökben, úri kaszinókban. Különösképp vasárnap. Ilyenkor az egyesület kis- és nagyterme is szűkösnek bizonyul. De nem azért, mert újságokért, folyóiratokért, könyveikért tolonganak az emberek, hanem azért, mert mindegyik asztalnál , — ha egyáltalán látni lehet őket a sűrű cigarettafüsttől — heves kártyacsata dúl. A Petőfiben a legforgalmasabb vasárnapi napon lehetetlen bármivel is próbálkozni. Se ismeretterjesztő előadás, se könyvbemutató, se egyéb művelődési rendezvény nem jöhet számításba. Állítólag azért, mert kell a pénz, az emberek így szokták meg, és italkimérés nélkül csődbe jutna az egyesület. Ahogy mondják: ,,Be lehetne csukni a botot...” Ezt mondják, hajtogatják évek óta. Még a Petőfi Művelődési Egyesület tisztségválfiló emberi is. Mert úgy vélik, hogy jól dolgoznak. Sőt, ahogy a közgyűlésen is elhangzott: „sikeresen”, e renkívül sikeresen". Közben nem látják vagy nem akarják látni, hogy áltatják magukét. Hiszen egy kis leleménnyel, hozzáértéssel, ügybuzgalommal a szép számú magyar középiskolással, főiskolással és egyetemistával rendelkező Zrenjaninban: tartalmasabb, színvonalasabb, sokrétűbb, vonzóbb és érdekesebb magyar nyelvű művelődési életet is meg lehet szervezni. Nem a valóságtól se rugaszkodott, ábrándos „fellegekben járó” igényekkel, hanem a földközeliekkel, a legreálisabbakkal. Mert állítom, hogy a szellemi igények tartós élesztgetésével akár öt-hat író-olvasó találkozót, és számos nyelvművelő, képzőművészettel, irodalommal, színházzal, zenével, filmmel stb. foglalkozó előadást is meg lehet szervezni a Petőfiben. Ott, ahol tavaly egyet sem szerveztek. Pedig pénz lett volna rá! Csak a kezdeményezés maradt el. Abban a városban, ahol a magyarság zöme egy,re színtelenebbül és rosszabbul beszéli az anyanyelvét, s egyre könnyebben fordul el tőle. Szinte már versengve abban, hogy ki használja gyakrabban és több helyen a színtelen, szagtalan, íztelen makaróni nyelvet. A rendszeres — idővel tán hagyománnyá nemesedő — író-olvasó találkozók, irodalmi estek, ismeretterjesztő, társadalomtudományi és természettudományi jellegű, valamint a más nemzetiségek művelődési kincsét bemutató előadások sokat változtathatnának a helyzeten. És változtatna az is, ha a Jugoszláviai Magyar Nyelvművelő Egyesület helyi fiókszervezete nemcsak papíron létezne, s a rendelkezésére álló pénzt (a tavalyi 4979 dinárt és az idei anyagi eszközeit is) arra költené, amire kell. Nyelvápolásra, nyelvművelésre, szavaló- és beszédversenyekre, egyéb szellemi vetélkedőkre. De a zrenjanini Petőfiben ilyesmi nincs! Pedig a diákok, pedagógusok s az itt élő írók, művészek, műfordítók, értelmiségiek bevonásával az anyanyelvápolás ügyét éppúgy fel lehetne lendíteni, mint a tartalmasabb, színvonalasabb művelődési tevékenységet. Erre egyébként egy nemrégi zrenjanini körkérdés is figyelmeztetett. A megkérdezett pedagógusok és fiatalok zöme azt nyilatkozta, hogy szegényesnek tartja Zrenjanin művelődési — különösképp pedig a magyar nyelvű — művelődési életét. S egyúttal jó részük segítőkészségét is jelezte a helyzet megváltoztatása érdekében. Ezt a lehetőséget — bár néhány hónap már elmúlt a körkérdés óta — azóta sem aknázta ki a Petőfi. A másik nagy lehetőség a Madách Amatőrszínház, a Bartók Kórus, a muzslyai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, a zrenjanini Petőfi, a középiskolák, a társultmunka-szervezetek közti és a környező községekkel való szorosabb együttműködésben rejlik. Meg a más nyelvű művelődési társintézményekkel való kapcsolatok ápolásában. Ennek az együttműködésnek azonban még csak a csírái találhatók meg a Petőfiben. De a tartalmas, színes, vonzó, igényekhez igazodó és igényeket ébresztő művelődési tevékenységhez sokkal több kell. Minden segíteni akaró ember bevonása, minden érdemesnek ígérkező kezdeményezés fölkarolása. Még akkor is, ha egyik -másik — a Petőfi Művelődési Egyesület eddigi mércéjével mérve — „irreális”, „magasan szárnyaló”. El kell fogadni, föl kell karolni a kezdeményezéseket, mert enélkül, a Petőfi Művelődési Egyesület életében még jó ideig legfeljebb csak látszatsikerekről lehet beszélni. A statisztikai kimutatások szemfényvesztő játékáról, amelyek számszerűségükkel — „ennyi próba, annyi társasest” ,— csak illúziókba ringatják a Petőfi kis létszámú tagságát s az egyesület pártolóit. De ott, ahol a társasestek költsége a terv szerint ez évben is csaknem kétszerese annak, amelyet az új könyvek vásárlására és a nyelvművelő alosztály működésére irányoztak elő — ott, megítélésem szerint, mégiscsak baj van. Az alapkoncepcióval. Különvéleményemvel ennek a koncepciónak és sok más kérdésnek a felülvizsgálását, tisztázását szeretném elősegíteni. A Petőfi Művelődési Egyesület és a zrenjanini magyar nyelvű művelődési élet érdekében. Ha csak valóban nem véli úgy az egyesület, hogy az 1976. esztendővel egy sikeres vagy rendkívül sikeres évet zárt. Évi mindenesetre a Petőfi nevéhez méltóbb és a Zrenjaninhoz méltóbb művelődési élet mellett teszek hitet. S mert az ilyen művelődési életnek ma még se fényét, se szikráját nem látom, azért vagyok keserű és békétlen. SZŰCS Imre Cseh folyóirat a macedón irodalomról A Cseh írószövetség literarni Mesečnik című, Prágában megjelenő folyóiratának legújabb száma részletes tájékoztatót közöl a macedón irodalomról, valamint a cseh irodalommal való kapcsolatairól. Bemutatja a macedón könyvtermést, a negyed évszázada megjelenő Szovremenoszt és a török nyelvű Sesier című folyóiratot, amelynek a 100. száma jelent meg legutóbb. Jegyzeteket közöl e két folyóiratban közreműködő írókról, kritikusokról és közéleti dolgozókról. Tájékoztat arról is, milyen helyet szentelnek a világirodalomnak, s arról, hogy nemrégiben Ivan Skala cseh költő műveiből jelentettek meg válogatást, amelyet macedón nyelvre Branka Kubes, török nyelvre pedig Hasszán Merdzsan fordított. Hosszú idő után ez az első eset, hogy egy cseh folyóirat információt közöl a macedón irodalomról és kultúráról. MAGYAR SZÓ Petrik Pál díszletterveinek kiállítása Tegnap délután 6 óraikor a Fórum Lap- és Könyvkiadó Vállalat klubjában megtartották a HÍD februári számának bemutatóját és Petrikk Pál díszletterv-kiállításának megnyitóját. Bányai János, a HÍD fő- és felelős szerkesztője új kezdeményezésről adott hírt. A szerkesztőség a jövőben havonta megrendezi a HÍD- ban méltatott képzőművészek műveinek kiállítását. Petrik Pál díszletterveit Gerold László színkritikus méltatta. 13. oldal Párttörténetünk feltérképezése Jelentés a VKSZ TB Elnöksége párttörténeti bizottságának üléséről Tegnap délelőtt Újvidéken, a Vajdasági Kommunista Szövetség Tartományi Bizottságának székházában ülést tartott a VKSZ TB elnöksége párttörténeti bizottsága, s megtárgyalt néhány hatáskörébe tartozó időszerű kérdést és teendőt. Az ülésen többek között megjelent, s a vitában részt vett Boško ŠILJEGOVIC, a JKSZ KB tagja, SZABÓ Ida, a Föderáció Tanácsának tagja és Boško KRUNIC, a VKSZ TB Elnökségének alelnöke is. Az ülésen Ljubiša Stankov-Zemba, a TB Elnökségének tagja, a párttörténeti bizottság elnöke nyitotta meg, majd az első napirendi ponttal kapcsolatban dr. Danito Reció mondott bevezetőt a Vajdasági Kommunista Szövetség történetét feldolgozó tanulmány tervezetének előkészületeiről. A készülő tanulmány szervese része lesz a Jugoszláv Kommunista Szövetség történetének, amelynek munkálatai szövetségi szinten már folyamatban vannak. A vajdasági munkásmozgalom története második fejezetének tervezete szerint, az anyagot négy időszakra osztják fel, s eszerint ismertetik a Párt megalakulása és a fegyveres forradalom kezdete közötti eseményeket, rávilágítván valamennyi társadalmi erő és körülmény szerepére, a szociális és a nemzetiségi problémák forradalmi, marxista-leninista megoldásának, fontosságára és a harmincas évek második felében Tito elvtárs pártvezetői tevékenységének hatására bekövetkezett kedvező mozgalmi változások jelentőségére. Több felszólaló hangsúlyozta a forradalom részvevőinek nemzeti egyenrangúságán és az autonómia elvén alapuló titói stratégiai koncepció vitathatatlan érvényét, amelyet mindenképpen ki kell domborítani a párttörténet írásakor, mint az egyetlen helyes politikai megoldást, különösen a soknemzetiségű Vajdaság tekintetében. A fontos könyvnek egyébként, a tervek szerint, öt éven belül kell elkészülnie. Második napirendi pontként a Jugoszláv Enciklopédia új kiadásának előkészületeivel kapcsolatos teendők kerültek szóba. A párttörténeti bizottság ugyanis feladatul kapta, hogy vegyen részt e nagy fontosságú lexikonunk munkásmozgalmi vonatkozású anyagának öszszeállításában, megválogatásában, a kritériumok meghatározásában. A negyed évszázaddal ezelőtt Zágrábban megjelent lexikon új kiadásának ugyanis tükrözni kell az azóta végbement változásokat, társadalmunk más helyzetét. Boško Siljegović közölte, hogy a JKSZ Központi Bizottságának illetékes munkacsoportja már összeállította a címszavak listáját, s ennek alapján a vajdasági párttörténeti bizottságnak minél előbb meg kell tennie a maga javaslatát, hogy elháruljanak mindazok a fogyatékosságok, amelyek Vajdaság vonatkozásában az első kiadás szövegében tapasztalhatók. A tartományi munkacsoport javaslatát alaposan meg kell majd vitatni, hogy senki és semmi ne maradjon említés nélkül a könyvben, aki és ami jelentős mértékben hozzájárult forradalmunk győzelméhez. Tomislav Ketig, a Jugoszláv Enciklopédia vajdasági szerkesztőségének titkára elmondta, hogy az egy évvel ezelőtt alakult harminctagú munkaközösség csak néhány hónappal ezelőtt foghatott hozzá az érdemi munkához, ezért fel kell gyorsítani az előkészületek iramát. A tízkötetetésre tervezett kiadvány első könyvének megjelenése egyébként a jövő év elejére várható, s a további kötetek évente hagyják majd el a sajtót. A munka méreteiről és fontosságáról tanúskodik az az elképzelés is, hogy a lexikon a szerbhorvát mellett, megjelenik szlovén, macedón, albán és magyar nyelven is azonos tartalommal, valamint három kötetbe sűrítve angolul is, a külföld számára. A bizottság végül megfelelő támogatásáról biztosította a Tito elnök pártvezetői jubileumával kapcsolatos ünnepségek kerettervét, amelyet a VKSZ TB Elnöksége mai ülésén fog megvitatni és jóváhagyni. Ezt követően a bizottság elfogadta a múlt évi munkájáról szóló jelentést, s tudomásul vette a Vajdasági KSZ történetének I. kötetén folyó munkáról és a bizottság idei első fél évi munkatervéről szóló tájékoztatót. T. Gy. TELEVÍZIÓ A jelenről a jövőnek Mit láthatunk az idén Az ember és kora című dokumentumsorozatban Az Újvidéki Televízió dokumentumszerkesztőségének Az ember és kora című sorozata az idén havonta kétszer jelentkezik, váltakozva magyar és szerbhorvát nyelvű adással. A tavalyi negyed órás műsoridő helyett félórás adások lesznek ezek, s péntek délután helyett szerda este, a legkedvezőbb műsoridőben, 20.00 órakor szerepelnek műsoron. Valamennyi hazai tévéállomás, közöttük a belgrádi és a zágrábi, szerda estére tömöríti legérdekesebb adásait, ezt az időpontot tartalékolja a legszélesebb nézőtábor érdeklődésére számító adásoknak — mondta ezzelkapcsolatban GELLÉR Tibor Az ember és kora című sorozat szerkesztője. — Tulajdonképpen nem félünk a konkurrenciától, sőt kívánjuk. Arra ösztönöz ugyanis bennünket, hogy továbbra is fáradozzunk a dokumentumműsorok színvonalának emelésén. Ezt egyébként is elsődleges célként tűztük magunk elé, s éppen ezért az idén jóval kevesebb műsort forgatunk, mint tavaly, pontosabban 13 dokumentumfilmet és nyolc portréfilmet. Az Újvidéki Televízió dokumentumfilmjei sajátos stílust, színt képviselnek a jugoszláv tévéállomások dokumentumműsorai között. Mind többen alkalmazzák — kritikusok és szakmabeliek is — vele kapcsolatban az „újvidéki dokumentumiskola” megjelölést ... — Igen, az esztéták, kritikusok felfigyeltek ezeknek a dokumentumfilmeknek jellegzetességeire, amelyek — mondhatnánk — nemcsak tényeket közölnek, hanem bizonyos hangulatot sugároznak, jellemzőjük az egyszerűség, életesség, közvetlenség. Ehhez a kiforrott és már meghonosodott értékrendhez is ezentúl is ragaszkodunk, és igyekszünk munkánk színvonalát tovább emelni. Bátran állíthatom, hogy például a Pavle Beljanskiról, Sáfrány Imréről, Baranyi Júliáról, vagy a kosárfonókról készít ; tett dokumentumfilmjeinkiben a legmesszemenőbben sikerült célkitűzéseinket megvalósítanunk. # Néhány szót az idei műsortervről, a készülő és ter- I vezeti adásokról ... — Egyelőre csak az adások munkacímeit sorolhattam fel. A többi között mai, angazsált, társadalmi kérdé- I seket taglaló műsort szeretnénk készíteni Az élet művészete címmel. Egy olyan munkaközösséget szeretnénk bemutatni, amelyben az önigazgatás még igen gyenge lábakon áll, és ahol a munkások még a törvény által megszabott minimális személyi jövedelmet sem kapják meg. Egy másik, ugyancsak égető társadalmi kérdést boncolgató trilógiánk azokról a gyermekekről szól, akik az élet árnyoldalán élnek. Az első rész az állami gondozásban élő gyermekek életét mutatja be, a másik azokról a gyermekekről szól, akik az utcán élnek és nevelkednek: a kis virág- és tökmagárusokról, a mozik előtt ácsorgó jegyüzérekről. Atrilógia harmadik része azoknak életét térképezi fel, akiknek szülei ideiglenesen külföldön dolgoznak, és gyerekeiket a sorsra bízták. Nemrégiben készült el két portréfilmünk, az egyik Baranyai Júliát, a másik Sáfrány Imrét mutatja be. Előkészületben van egy dokumentum-portréfilm Ferenczy Ibiről, ezenkívül a Lendván élő Király Ferencről, feleségéről és a lendvai művésztelep munkájáról. Egy nemzedék vallomása címmel dokumentumműsort készítünk a felszabadulás utáni első szabadkai maturáns nemzedékről (közöttük volt a többi között Winkler Imre, Papp József, Dévaváry Zoltán, Vukovics Géza stb.). Azt szeretnénk bemutatni, hogyan, milyen optimizmussal indult útnak ez a nemzedék, milyen életcéllal és lehetőségekkel, és mit ért el, meddig jutott az elmúlt harminc év alatt. Őszre filmet forgatunk a tanyasi gyermekekről is, akik kilométereket gyalogolnak az iskoláig, nehéz körülmények között élnek és tanulnak. S folytathatnám a felsorolást — mondta Gellér Tibor. — Portréfilmet készítünk egy ízig-vérig mai fiatalemberről, Tadija Kačar újvidéki öklözőről. De nem az olimpiai győztest akarjuk bemutatni, hanem a szorgalmas és öntudatos ifjút, a családfenntartót, a kiváló egyetemi hallgatót és aktivistát. Portréfilmben mutatjuk be Gallerné Petz Marika operaénekesnőt, Ljubica Ravasi színésznőt, Radu Flora irodalmárt, Jovan Soldatović szobrászművészt stb. — A tarsolyunkban — mondhatnánk — témák végtelen sora van, több mint 120 különféle adás munkacíme, kezdve a portréfilmektől a ma társadalmának problémáit boncolgató témakörökig. Az ugyanis a szándékunk, hogy olyan dokumentumokat készítsünk a máról, amelyek tíz-húsz év távlatéból valóban hű és érdekes képet nyújtanak a korról, amelyben készültek. P. KECZELI Klára