Magyar Szó, 1977. április (34. évfolyam, 104-117. szám)
1977-04-16 / 104. szám
10. oldal VAJDASÁG ■ VAJDASÁG ■ VAJDASÁG ■ VAJDASÁG ■ VAJDASÁG ■ VAJDASÁG Baráti találkozó Pécsi diákok jártak Kikindán Április 3-án délután szép, nagy autóbusz állt meg a kikindai Technikai Iskolaközpont előtt, egy csoport diák és tanár már türelmetlenül várta. A busz Magyarországról, Pécsről hozta utasait néhány napos baráti találkozóra. Bővebb felvilágosításért Aleksandar ZAVIŠINHOZ, az iskolaközpont egyik testnevelési tanárához fordultam. ф Megkérem, mondjon néhány szót e baráti találkozóról. Mióta és kinek a kezdeményezésére szervezték meg? — A találkozónak, sajnos, nincs múltja, hiszen az idén szerveztük meg először. Az elgondolás— mondhatom — az én fejemben született meg tavaly egy magyarországi kirándulás során, amikor többek között Pécsen is jártunk. Sikerült jó ismeretséget kötni az ottlevőkkel, úgyhogy nehéz volt az elválás. Ekkor arra az elhatározásra jutottam, hogy évente néhány napos találkozókkal tovább bővíthetnénk és fejleszthetnénk ezt az ismeretséget. Tervem az iskolai tanács elé terjesztettem, és mindenki nagy örömmel fogadta. Ezután, mi pedagógusok kölcsönös találkozón és megbeszélésen vettünk részt a pécsiekkel, s ennek eredményeképpen április 3-ától 6-áig tartott a találkozó. A szervezésben természetesen nem kis rész jutott Milenko Santovicnak, az iskolaközpont igazgatójának. 40 tanoló és hét pedagógus érkezett Pécsről. Mind sportolók. Négy sportágban mérkőztek meg iskolaközpontunk csapataival. A futballisták igen szép mérkőzést játszottak. Csapatunk 5:2-re győzött. Színvonalas mérkőzést láthattak azok is, akik a női kézilabdamérkőzést kísérték végig. Az eredmény 25:16 lett a pécsiek javára. Férfi kosárlabdában a mieink, a nőiben pedig a magyarországiak győztek. A vendégeket tanulóinknál helyeztük el éjszakára, napközben pedig versenyeken és látogatásokon vettek részt. Többek között meglátogatták a kikindai Toza Markovic Építőanyaggyárat és a Közgazdasági Iskolaközpontot. Április 4-én, amikor a sportversenyek folytak, iskolaközpontunkban nem volt tanítás, mert ezt a napot „sportnapnak” nyilvánítottuk. Külön dicséretet érdemelnek a vendéglátó tanulók is, akik kötelezettségeiket jóval túlszárnyalták. Nemcsak éjszakára fogadták vendégeiket, hanem kihasználták a vendégek szabad idejét, hogy bemutassák szülővárosunkat, nevezetességeit és természetesen szórakozóhelyeit is. A baráti találkozó jó légkörben zajlott le, és sok új barátság született. Nemsokára ismét találkozunk Pécsen. Később szeretnénk bővíteni más ágakra is, így az irodalombarátok találkozója stb. Hiszen, hogy ez a baráti találkozó a barátság ápolásának egyik legmegfelelőbb módja, és remélem, hogy a közeljövőben még nagyon sok hasonló találkozóra kerül sor. BERTA Gizella Kikinda központja (P. M. felv.) A mű azok által él... Néhány szó a zrenjanini József Attila emlékestről Szerdán este, mintegy 10 részvevő előtt, József Attita emlékestet tartottak a zrenjanini Petőfi Művelődési Egyesületben. A költészet hete kezdetének és a nagy magyar költő halálának 40. évfordulója alkalmából a magyarcsernyei Ady Endre Művelődési Egyesület irodalmi szakkörének tagjai mutattak be egy versekből és életrajzi dokumentumokból összeállított emlékműsort a vendéglátó trenjaniniaknak. A munkásifjakból, középiskolásokból és egyetemistákból álló csernyei műkedvelőknek ez volt az első kapcsolatuk a zrenjanini műkedvelőkkel, s örömmel állapíthatjuk meg, hogy az együttműködés jól kezdődött, új lehetőségekre hívta fel mindkét egyesület figyelmét. Magáról a műsorról röviden csak annyit, hogy a csernyei fiatalok irodalomtörténeti értékelés helyett az élet és a mű, az ember és a mű, a kor és az emberi helytállás összhatásában mutatták be, villantották meg József Attila költészetét. Egy rövid és tartalmas összeállításban elsősorban a műről volt szó, a műről, amely azok által él, akik szeretik a művészetet s azért szeretik, mert keresik az emberséget. A közönség meleg tapssal köszönte meg a csernyei fiatalok műsorát. (sz) MA FEKETICSEN Halvacsora a Jelen Motelban Ma este a feketicsi Jelen Motelban halvacsorát rendeznek. Az egybegyűlt vendégeket népi zenekar szórakoztatja. A helyfoglalás 60 dinár. Jegyek elővételben 6-tól kaphatóak. Az érdekeltek a (021) 74-873-as számú telefonon kaphatnak bővebb felvilágosítást. Sza MNGRAVECA Kedvezményes nyaralás a nyugdíjasoknak Kicsiny az érdeklődés iránta A topolyai községi rokkantsági és nyugdíjbiztosítási önigazgatási érdekközösség nyugdíjasokat segítő bizottsága az idén is hozzájárul ahhoz, hogy a nyugdíjasok ingyenesen vagy kedvezményes áron üdüljenek, pihenjenek. 159 400 dinárt fordítanak erre a célra. Ebből a pénzből azok részesülhetnek, akiknek a családjában a havi összjövedelem nem haladja meg a 2000, illetve 3500 dinárt. A nyugdíjasokat a baranyai Zöld-szigetre, valamint Ikára és Vrnjačka Bánjára utalják. STANYÓ Istvántól, a moravicai, nyugdíjasok egyesületének titkárától azt hallottuk, hogy az idén Moravicáról összesen négyen nyaralnak, üdülnek skán, négyen Vrnjačka Bánján, 13- an pedig Bártanán. — Elmondhatom, hogy hogy nyugdíjasaink körében meglepően kicsiny az érdeklődés a pihenés, a nyaralás iránt. Azok számára, akiknek a családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a 2000 dinárt, teljes egészében ingyenes az üdülés, pihenés. Akinél 2500 dinár az egy főre jutó személyi jövedelem, azok 25 százalékot fizetnek, ha viszont 2500—3000 dinár akkor az összköltség felét kell fizetniük. Alig tudtunk összetoborozni az idén 21 nyugdíjast a nyaralásra. Az idén ugyancsak szervezünk kirándulásokat a nyugdíjasok számára. Az a célunk, hogy teljes egészében kitöltsük szabad idejüket mind Mosravicán, mind a különböző kirándulásokon. — Miért nem veszik ki részüket a nyugdíjasok Zsáki Józsefnek, a moravicai nyugdíjasok egyesülete egyik alapítójának síremléke felépítéséből? — kérdeztük Szanyó Istvántól. — Tudomásom szerint már megkezdődött a gyűjtés Moravicán Zsáki József síremlékének felépítésére. Fel is ajánlottuk segítségünket, de egyelőre úgy érzem, hogy Moravicán nincs koordinált egybehangolt akció a terv megvalósítására. Véleményem szerint ha minden nyugdíjas csak 10 dinárt adna, akkor is szép összeg gyűlne össze, hiszen mi több mint 650-en vagyunk a faluban. Zsáki József életében, a nyugdíjasok otthonának háznagya volt, és tudatában vagyunk annak, hogy emléke őrzéséért jómagunk is felelősek vagyunk, és éppen ezért a jövőben mi is napirendre tűzzük a kérdést. T. L. HOLNAP KEZDŐDIK TÖRÖKKANIZSÁN: A felnőtt színjátszók községközi szemléje Holnap a törökkanizsai színházteremben megkezdődik a felnőtt színjátszók XIII. községközi szemlje. Ebben az évben rekordszámú a benevezés. A megnyitón, mint mindig, a hazaiak mutatkoztak be a Tudje dete című színpadi művel. ф 18-AN a magyarcsernyei Djura Jakšić Gimnázium tanulói mutatják be a Selo Sakule című darabot. • 19-EN: a kikindai Egység ME a Nem félünk a farkastól című művel mutatkozik be. Ugyanaznap adják elő a mokrinák a Felfuvalkodott tökfej című művet. • 20-AN: a zrenjanini Herj Sava Művelődési Egyesület német Óméra i Merime című művel mutatkozik be a közönségnek. ф 21-EN: a žitišteiek színre hozzák a Hitler a partizánok között című színdarabot. • 22-EN is két előadás van műsoron. A törökbecseiek az Emberek című darabot, a sázovói Petőfi Sándor Művelődési Egyesület pedig a Piros bugyelláris című zenés darabot viszi színre. • 23-AN a muzslyai színjátszók színrehozzák a Miniszterné asszony című darabot. Ф 24-ÉN lépnek fel a zrenjanini Madách színjátszói a Karnyóné című színművel. • 25-EN a Hasszán aga hitvese című művet a kikindai Amatőrszínház művészei mutatják be. A záróünnepségen az újvidéki Szerb Nemzeti Színház az Ujež című Nušić darabot mutatja be a közönségnek, valamint egy magyar előadás is színre kerül. V. J. MAGYAR SZÓ Mozgalmas művelődési élet Ma kezdődik az amatőr színjátszók zónaversenye Cservenkán • A gyermekkórusok, zenekarok és táncegyüttesek kulai szemléjét Azem Vlasi nyitja meg Mozgalmas művelődési élet folyik a kulai községben. Csütörtökön kezdődött meg a sziváci Művelődési Otthon színháztermében a gyermekszínjátszók községi versenye, melyen a sziváci Petar Petrović Njegoš, a cservenkai Jovan Jovanovic Zmaj és Branko Radičević, a veprődi Veljko Vlahovic és a kulai Isa Bajic Általános Iskolák gyeremekszínjátszói öt színművet mutattak be. A legjobb gyermekszínműveket bemutatják a gyermekszínjátszók apatini zónaversenyén. ÁPRILIS 16-a és 21-e közt tartják Cservenkán az amatőr színjátszók körzeti versenyét, amelyen négy bácskai község műkedvelő színjátszói vetélkednek a tartományi szemlére. A szemlét Radivoj ACANSKI, a Kommunista Szövetség kulai községi bizottságának titkára nyitja meg ünnepélyes keretek közt. Első este a sziváci Művelődési Otthon színjátszói bemutatják Mihailo Lalc: Lakodalom című regényének színpadi változatát Vladimir Ris rendezésében. Vasárnap a veprődi együttes színre hozza S. Milatovic Marko Kraljević super star című művét Slobodan Milatovic és Maksim Jeknic rendezésében. ф ÁPRILIS 18-ÁN a bajsai amatőrök Kvazimodo Braun István a Fizetővendég című színművét mutatják be Roncsák Sándor rendezése________________________ ben magyar nyelven. Másnap a celarevói színjátszók K. Trifkovic Szerelmes levél című színművét viszik színre. • ÁPRILIS 20-ÁN versenyen kívül a zágrábi színház vendégszerepel I. Kušan: Csaruga című színpadi művével. A következő nap a kupuszinai amatőrök a János vitéz című daljátékot mutatják be Sturc József rendezésében. Ezután lépnek színre a bácspalánkai amatőrök. • ÁPRILIS 23-ÁN a kulai Amatőrszínház szerbhorvát együttese bemutatja M. Ilic: Puccs című drámáját. A szemlét a cservenkai vendéglátó együttese, a Stevan Sremac Amatőrszínház műkedvelői zárják Miroslav Krleža: Agónia című drámájával Varga István újvidéki vendégrendező rendezésében. A szemle válogatója Miroslav Radonjié, az irodalom magisztere Újvidékről. A szemle idején a kísérő rendezvények közül április 16-án este fél hétkor nyitják meg a színház képtárában tíz bácskai község munkásfestőinek és képzőművészeinek tárlatát. Április 23-án a színház társalgójában délután 4 órai kezdettel tanácskozást rendeznek az amatőr színjátszók témájára. A szemle védnökségét a cservenkai ipari-mezőgazdasági kombinát takarmánygyár munkaszervezete vállalta magára. • MA TARTJÁK tíz bácskai község (Apatin, Bácspalánka, Bács, Bácstopolya, Verbász, Kishegyes, Hódság, Zombor, Szenttamás és Kula) gyermekkórusainak, zenekarainak és táncegyütteseinek községközi szemléjét. Ezt a rangos vetélkedőt délelőtt 9 órakor Azem VLASZ, a Szocialista Ifjúsági Szövetség országos választmányának elnöke nyitja meg. Méltatja Tito elvtárs kettős jubileumának jelentőségét. A szemle részvevőit a SZISZ községi választmányának elnöke, Golub Kekovic üdvözli a község nevében. Azem Vlasi elvtárs a nap folyamán meglátogatja a kulai Sloboda Posztógyárat is, ahol elbeszélget a munkaszervezet fiataljaival. A gyermekkórusok szemléje a községi képviselő-testület nagytermében lesz délelőtt tíz órai kezdettel, míg a zenekarok és táncegyüttesek szemléjét az amatőr színházban tartják. E szemle védnökségét a kulai Eterna Bőrgyár vállalta. Sz-i Április 19-én Szenttamáson községi elsősegélynyújtási versenyt rendeznek A Vöröskereszt szervezet szenttamási községi ifjúsági alosztályának idei elsősegélynyújtási versenyét a jövő héten, április 19-én délután fél négy órai kezdettel rendezik meg a szenttamási sportcsarnokban. A versenyen az általános iskolákból 10 csapat vesz részt. A legjobb együttest küldik el a körzeti elsősegélynyújtási versenyre, amelyet április 23-án tartanak Hódságon. S. O. SMET A FÁKRÓL. — A környezetvédelem jegyében telik az év. Ha majd Topolyán summázzák, hogy milyen eredményeiket értek el ezen a téren, mindenképpen említést kell tenni arról, hogy az utóbbi 15 év alatt nem szedtek ki anynyi fát a városban, mint mostanában, alig három hónap leforgása alatt. Azzal a megindoklással, hogy a fák helyén fásítanak. Erre azonban most tavasszal nem került sor. A tervek ugyanis nem készültek el. Őszig van rá idő. —— AZ IDÉN ALIGHA FÜRDÜNK AZ ÚJ FÜRDŐMEDENCÉBEN. — A város polgárainak helyi járulékából, mint ismeretes, egy új fürdőmedence építését is előirányozták. Annak idején arról volt szó, hogy már 1976 nyarán igénybe vehetik a polgárok. Később az újabb határidőt ez év nyarára halasztották. De az idén sem fürödhetünk az új fürdőmedencében. Nem tudják még mindig eldönteni,hol épüljön fel. —O— •TATÁRI DŐK. Egy-től egy építkezés munkálatainak a megkezdésekor rendszerint hangsúlyozzák azt is, mikor adják át a rendeltetésének az objektumot. A tervezett és sokszor agyonhangoztatott határidő többszöri halasztása azonban szinte ,,természetesnek”, magától értetődőnek vehető. Nem lenne jobb inkább azt mondani: Egyszer majd elkészül... Sz. J.. Szombat, 1977. április 13. A zrenjanini Városi Könyvtárban kilenc magyar író műveinek kiállítása A kimagasló magyar írók évfordulóira emlékezve, a zrenjanini Marko Zrenjanin Könyvtár az alábbi magyar írók műveit, állította ki: Arany János (szület.etésének 160. és halálának 95 évfordulója), Gárdonyi Géza (születésének 130. évfordulója), József Attila (halálának 40. év, fordulója), Juhász Gyula (halálának 40. évfordulója), Kassák Lajos (születésének 90. és halálának 10. évfordulója), Mikszáth Kálmán (születésének 130. évfordulója), Molnár Ferenc (halálénak 15. évfordulója), Móricz Zsigmond (halálának 35. évfordulója) és Vajda János (születésének 150. és halálának 80. évfordulója) tiszteletére. A kiállítás alkalmából díszönképzőköri előadást tartottak április 12-én, kedden este a Városi Könyvtár olvasótermében. Az Október 2-i Általános Iskola és a Koča Kolarov Gimnázium önképzőkörének tagjai ismertették az írók életrajzát és műveikből szemelvényeket olvastak fel. A színvonalas előadást az önképzőkörök vezető tanárai, Kis Erzsébet és Talmácsi Ilonka állították össze. A kiállítás április 22-éig tekinthető meg. A belépés díjtalan. Ez év novemberében 5 könyvtár rendez önálló Ady Endre kiállítást. CSUKA Mária