Magyar Szó, 1977. október (34. évfolyam, 270-284. szám)

1977-10-05 / 274. szám

Szerda, 1977. október 5. MAGYAR SZÓ * VAJDASÁG * VAJDASÁG * VAJDASÁG * KOMMUNÁLIS ÉPÍTKEZÉSEK szivacon Tatarozzák a Szenteleky Művelődési Házat Felújított környezetben tartják az idén a Szenteleky-napokat Szivácon jelenleg hét ut­cát köveznek és aszfaltoz­nak. Így a Zivko Djuver, Kosovói, Milan Jelic, Sve­­tozar Markovic, a Jugoszláv Néphadsereg, a Balkán és a Hadáré-fivérek utcája kap új útburkolatot mintegy öt kilométer hosszúságban. A helyi község idei terve sze­rint megkezdték a Svetozar Miletic utca kövezését is. Az útburkolatra fordított beru­házási összeg meghaladja a kilenc millió dinárt. A kövesutak építésével párhuzamosan két kilomé­ter hosszúságban felszíni­­ vízvezető árkokat is építe­­­­nek. Erre a célra 300 000 di­nárt fordítanak. Három ki­lométer hosszúságban járdát is építenek, amelynek értéke 500 000 dinár. A Tito Mar­sall utcában felújították a közvilágítást is. Hosszú huzavona után az idén megkezdték a sziváci Szenteleky Művelődési Ott­hon újjáépítésének első fá­zisát. Ebben a színházter­met, a színpadot, az öltö­zőt és a klubhelyiséget tata­rozzák. A munkálatok érté­ke hatszázezer dinár. A munkálatokat a tervek sze­rint november 1-éig be is fejezik, úgyhogy az idei ha­gyományos Szenteleky-na­pokat már felújított­ kör­nyezetben rendezhetik meg. Az építkezés második szaka­szában a Szenteleky emlék­szobát hozzák renbe. A fenti munkálatokat a sziváci helyi közösség esz­közeiből és bankkölcsönök­ből fedezik — tájékoztatott bennünket BARANYI And­rás, a sziváci helyi közös­ség kommunális- és építés­ügyi műszaki előadója. Sz-i SZENTTAMÁS Tizenhatodikán kezdődik a fácánvadászat A szenttamási Fácán Va­dászegyesület félévi közgyű­lésén meghozott határozat értelmében a fácán- és a fogolyvadászat október 16- án kezdődik. Minden va­dásznapon január közepéig egy fácánt lehet lőni. Fog­lyot korlátlan számban le­het vadászni. Nyúlra novem­berben lehet csak vadászni, mégpedig személyenként négyet lőhetnek, a nyúlva­­dás­zat korlátozása ugyanis elősegítette a vadállomány gyarapodását. Az egyesület minden évben fácáncsibé­ket vásárol és a vadászte­rületre engedi. Az idén másfél ezer fácán csirkét vásároltak. A köz­gyűlésen meghatározták a vadászterületek határát, és a vadrezervátum létesítésé­ről is döntöttek. S. O. Képkiállítás nyílt Kulán Kulán szeptember 29-én megnyílt Milan Raus eladás­sal egybekötött képkiállítá­sa. Az amatőr festő Bacsón született, és tagja a kulai ösvények Irodalmi és Kép­zőművészeti Klubnak. A mintegy ötven­­ festményből álló kiállítás az amatőrszín­ház kistermében tekinthető meg. Tíz napig lesz nyitva. (h. g.) TUDÓSÍTÓINK FIGYELMÉBE! Könyvjutalom a legjobb három írásért Díjnyertes tudósítóink­kal tartott találkozón, a díjátadáskor, az a kíván­ság hangzott el részükről, hogy a jövőben a megje­lent tudósításokból min­den hónapban válasszuk ki a legjobb hármat, és ré­szesítsük valamilyen díj­ban; ez lehet könyv is. Hi­szen ezáltal is ösztönözzük, serkentjük őket az írásra és bizonyos versengés is fennáll közöttük. A Magyar Szó szerkesz­tő bizottsága foglalkozott kérésükkel, és elfogadha­tónak találta. Októberben tehát már figyelembe vesszük a legjobb tudósí­tásokat, kiválasztjuk kö­zülük a legjobb hármat, és értékes könyvjutalom­ban részesítjük. Ezen a kis pályázaton részt vehet minden tudósítónk, termé­szetesen újak is. Felhívjuk figyelmüket arra, hogy a fontosabb hí­reket még aznap leadhat­ják telefonon. A postakölt­séget külön megtéríti szerkesztőségünk. Bajmokon felkészültek a gyermekhétre Október 3-a és 10-e kö­zött tartják a gyermekhetet. A rendezvénysorozatot a jubileumok, a pionírjátékok és a gyermekvédelmi világ­nap keretén belül tartják. A bajn­oki általános iskolá­ban is felkészültek a ren­dezvényekre. A gyermekhét programját a Vuk Karadžić Általános Iskola pionírtaná­csa állította össze — mond­ta Trbovic Ibolya tanárnő, az iskola pionírtanácsának elnöke. A gyermekhét elején őszi nagytakarítást végeznek. A zöldterületek ápolására mun­kaakciót indítottak. Az is­kola harmadikos és negye­dikes tanulói a betonozott iskolaudvaron rajzversenyt rendeznek. A legjobbak al­kotásait jutalmazzák, és részt vesznek a rajzverse­nyen. Az iskolában év­ek óta ezen a héten szervezik meg a hagyományossá vált világ­­kiállítást. A szép hagyo­mányt most is tovább ápol­ják. Ezzel együtt ikebana­­kiállítás is lesz. A kiállítá­son adják át az Ápoljuk a virágokat elnevezésű díjat. A bajmoki iskolának jó kapcsolatai vannak a he­lyi vállalatokkal. Ezt a pio­­nírtanács tovább mélyíti , hiszen a munkaszervezetek­ben is szülők dolgoznak és a gyermekhét keretében az osztályközösségek alkalmi műsorral kedveskednek a munkaszervezetek dolgozói­nak. A Dionírt­amács Vöröskereszt alosztálya a Baráti barátnak elnevezésű evűítési akciót szer­vez. Ebből az alkalomból tan­­felszerelést, ruhát, és lábbelit gyűjtenek. Ezt a hét végén a Dionírtanács kiosztja al szegény­­­ sorsú tanulók között. Tervbe vették ezenkívül a szabadkai Gyermekszínház ba­j­­mnoki ve­n­d­égsz­ere­p­lését is. A gyermekhét keretében fa­liújságot készítenek. Tito elv­társ köszönjük a gondtalan gyermekeiért címmel, a leg­jobb faliújság készítőit jutalom­ban részesítik. A bajmoki tanulók részt vesznek azon az előadáson, amelyet a magyarországi Sze­ged művészei tartanak a sza­badkai Népkörben. A gyermekhét jövő vasárnap, október 10-én fejeződik be. Ek­kor Bajmokon a Belgrádi Rá­dió ifjúsági színészei vendég­­szerepelnek : Titóról szóló mű­sorral kedveskednek a pioní­roknak. Az előadás délelőtt 9 órai kezdettel lesz a helyi színházteremben. Az­­ előadást megtekintik a tavankuti, ever­­gyénii és a kisbosznai pionírok is. M. A. Kiállítást szerveznek Moravicán Moravica monográfiájá­nak szerkesztő bizottsága október 6-án, csütörtökön ülést tart. Ezen többek kö­zött felmérik a szerkesztő bizottság évi kminikáját, megbeszélik a további ku­tatómunka menetét és meg­vitatják a monográfia köz­lönyének további kiadását. Úgy tervezik, hogy hama­rosan kiállítást szerveznek Moravicán, az eddig össze­gyűjtött különböző régi tár­gyakat, dokumentumokat mutatják be. (b­­ó) BESZÉLGETÉS KÜLFÖLDIEKKEL Nem megyek vissza Munkából hazafelé menet elhatároztam, hogy megszá­molom, hány külföldi rend­számú kocsi száguldozik To­polya utcáin. Egy órai szemlélődés után is csak egyet láttam. Már úgy gon­doltam, kísérletem sikerte­lennek bizonyul, amikor fékcsikorgást hallottam ma­gam mellett. — Szervusz! — köszöntött rám a vezető. — Hát nem ismersz meg? — Én vagyok Vass Tihamér. — Valóban mondtam örömmel. — Négy évig nem láttuk egymást! — A feleségem — muta­tott a mellette ülő hölgyre. Később elmesélte, hogy Frankfurtban dolgozik, nyomdász, havi keresete 1600—1700 márka. Felesége Henrietta, pedagógus, havon­ta 2800 murkát kap, ő né­met állampolgár.­­ Ezután Stevan Niki­tyel futottam össze, akit minden-a­ki csak „Karél” néven is­mer. Lingen-Statsenke vá­rosában pincér, napi mun­kaideje 10—12 óra, havonta 1500—1800-at tud összeszed­ni. Kérdésemre, hogyan utaztak, Alfa Romeo GT Cupe kocsiját említi, ame­lyet egyéves használat után vett, 9000 márkáért. Sze­retnének minél gyakrabban hazalátogatni. Végül idézném a 27 éves Djordje Banjiglavot. — Az évi pihenőtől füg­getlenül is hazajöttem vol­na, mert a honvágy min­dennél erősebb, öt évig voltam a Daimler-Benz Au­tógyár munkása, napi nyolc­órás munkaidővel, havonta 1200—1400 márkát kerestem. Életkörülményemmel kap­csolatban minden rendben van, de számomra Német­ország továbbra is idegen. Nem is megyek vissza, ál­lást találtam itthon, havi 4000 dinárért, s ez nekem sokkal többet ér mint a kin­ti 1400 márka. — Tanácsolom mindenki­nek — mondotta búcsúzóul —, hogy mielőtt a külföl­det választja, jól gondolja meg. SINKOVICS Antal 9. oldal VERBÁSZI KRÓNIKA •» ’ '­­ ‘ » • • 4 Összhangban a dolgozók érdekeivel Félfogadás a hivatalokban a délutáni órákban is • Kevesebb dolgozó maradna ki a munkából A gazdaságos termelés egyik alapkövetelménye: lehetővé kell tenni, meg kell teremteni a munkaidő teljes és ésszerű kihasználásának feltételeit. Ugyanak­kor nem szabad szem elől téveszteni a dolgozók jo­gos érdekeit sem, például azt, hogy a mindennapi életben előforduló ügyes-bajos dolgokat a számukra legmegfelelőbb és leggyorsabb módon­­intézzék el. Sajnos, e két követelmény összehangolásában nem tud­tunk eddig, és minden eset­ben, megfelelő eredmények­ről beszámolni. A dolgozók, bizonyára nem kis hányada szakítja félbe munkáját né­hány órára, vagy — és ez egyáltalán nem tekinthető kivételnek — egy vagy két napig nem is jön be munka­helyére, mert a városháza valamelyik osztályán vagy az egészségügyi, gyermekvé­­­delmi, lakásügyi érdekközös­ségben, illetve más hivata­lokban szerez érvényt jo­gainak, teljesíti polgári kö­telességét; magyarán mond­va: beszerzi pl. a családi ház építéséhez szükséges enge­délyek halmazát, kiváltja anyakönyvi kivonatát, állam­polgársági bizonylatát, eljár a családi pótlék ügyében, regisztrálja autóját, vagy motorkerékpárját, adóbe­vallást tesz stb. Mert az ügyviteli eljárás leegysze­rűsítése ellenére is elég körülményes, sok szalad­gálással jár egy-egy hivata­los okmány vagy irat be­szerzése. A polgár vagyoni helyzetéről szóló bizonylat beszerzése pl. négy hivatal felkeresését teszi szükséges­sé. Ezekről a kérdésekről folytattak a napokban igen hasznos eszmecserét a Szo­cialista Szövetség, a Szak­­szervezeti Tanács és a vég­rehajtó tanács képviselői az önigazgatási érdekközösség titkáraival. A­­ közszolgála­tokban érvényben levő mun­kaidő — állapították meg az értekezlet részvevői — nincs összhangban a dolgozók, ér­dekeivel. Az igazgatási szer­vek és az érdekközösségek szakszolgálataiban jelenleg reggel 6—14 óráig érvény­ben levő hivatalos munka­ideje nem ad lehetőséget a délelőtt munkában levő dol­gozóknak, hogy hivatalos dolgaikat ügyeiket szabad idejükben, tehát a délutáni órákban intézzék. Elegendő volna néhány hónapos elemző, előkészítő és szervező munka — mon­dotta Vladimir N JAR­ADI, a Szocialista Szövetség elnöke —, hogy ezekre a problé­mákra megoldást találjunk. Egyetértünk ezzel a megál­lapítással és VARNYU Pé­ternek, a szakszervezeti ta­nács elnökének lényegre mutató megállapításával, mely szerint itt nem arról van szó, hogy a jövőben a hivatalok, illetve azok min­­den dolgozója osztott mun­kaidővel, tehát délelőtt, majd délután is dolgozik — bár kivételes esetekben va­lószínűleg erre is sor kerül —, inkább csak arról kell beszélni, hogy rugalmasab­ban kell felfogni a munka­időt, pontosabban,­ a mun­kakezdés időpontját. Nem okvetlenül szükséges, és semmivel sem indokolt, hogy minden íróasztalnál reggel 6 órakor kezdődjön a munka, s főleg nem ott, ahol egy munkakörben töb­­­­ben is dolgoznak. Az egyik tisztviselő kezdheti a mun­kát a megszokott időben, te­hát reggel 6 órakor, a má­sik délelőtt 10 órakor.­­ Az utóbbi számára a munkaidő nem 14, hanem 18 óráig tar­tana, tehát a délutáni és a kora esti órákban is fogad­hatnak feleket. A következő, most már gyakorlati lépést a közszol­gálatok dolgozói, a munka­­közösségeik kötelesek meg­tenni. Fel kell mérni, meg kell határozni, milyen mun­kakörben, és melyik mun­kahelyen kell bevezetni a délutáni ügyfélfogadást, biz­tosítani annak zavartalan működését, és a délutáni munkaidőről tájékoztatni a polgárokat. Zs. Gy. Kevesebb a lopás, niás, betörés , több a sikkasztás A bűnözők alapos előkészületek után követik el tetteiket Az év első hét­­hónapjá­ban 322 bűncselekményt kö­vettek el a község területén, 10 százalékkal kevesebbet, mint a múlt év azonos idő­szakában. Csökkent a lopás, zsebtolvajlás, rablás és be­törés. Megnőtt azonban az autó- és kerékpárlopások­­ száma és szaporodtak a gaz­dasági jellegű bűntettek is. A bűncselekmény felfede­zésének pillanatában az ese­tek többségében a tettes is­meretlen. Rövidebb-hosz­­szabb vizsgálat után derül csak ki a tettes kiléte. Nos, az év első hét hónapjában az ismeretlen személyek ál­tal elkövetett bűncselekmé­nyek 52 százalékában bizo­nyult eredményesnek a nyo­mozás, sikerült megállapíta­ni a tettes, vagy tettesek ki­létét. A múlt év azonos idő­szakában a bűnüldözés szer­vei eredményesebb munkát végeztek, az esetek 58 száza­lékában megállapították a tettes kilétét. A bűncselekmények felde­rítésében tapasztalható szá­zalékos visszaesést elsősor­ban a bűncselekmények el­követésének módjában kell keresni. Igaz, a község terü­letén nem követtek el na­gyobb szabású vagyon elleni bűntettet (bank- és posta­­rablást, kasszafúrást stb.), a bűnözők módszerei azonban minden téren kifinomultak; tetteik elkövetése közben sokkal körültekintőbbek, egy­re kevesebb nyomot, bűnje­let hagynak maguk után. Nagy részük már motorizált, más községek területéről ér­keznek, és a jól előkészített rablás, vagy betörés után gyorsan kereket oldanak. A leleplezés érdekében a nyo­mozásba be kell sokszor kap­csolni a szomszédos, de nemegyszer igen távoli köz­ségek bűnüldöző szerveit is, így bizony hosszú hónapok türelmes munkája szükséges ahhoz, hogy fény derüljön egy-egy körmönfont bűn­tényre. Külön szeretnénk foglal­kozni a gazdasági jellegű bűncselekményekkel. Ezek száma 53, a múlt év azonos időszakában viszont csak 21 ilyen esetről tudunk. Azon­nal felvetődik a kérdés, tényleg ilyen rohamosan növekedett a gazdasági jelle­gű bűncselekmények száma, vagy inkább a gazdasági bű­nözés felderítésében­ értek-e el jobb eredményeket? Azt­ hisszük, az utóbbi megálla­pítás áll közelebb a való­sághoz. Szigorúbb, alapo-s sabb a belső ellenőrzés, jobb­­ és rendszeresebb a felügye- I let, jobban körmére néznek a vállalati, üzemi vagy bolti szarkáknak, sikkasz­­tóknak. A gazdasági bűnö­zés fészke továbbra is a kereskedelmi szervezetekben van. A bűntettek között pe­dig, mint a múltban is, a hűtlen kezelés és a sikkasz­tás szerepel legnagyobb­­ számban. Az előbbiért 15, az­­ utóbbiért 13 esetben indítot­tak bűnvádi eljárást. Zs. Gy. * I Szirmai Károlyra emlékezünk Holnap lesz öt esztendeje, hogy egy ködös, esős októ­beri hajnalon, verbászi lako­sárn elhunyt Szirmai Károly, a vajdasági magyar próza­­irodalom kimagasló egyénie­­sége. Emléke és irodalm­i munkássága tiszteletére a ti­­­merini és a verbászi műve­lődési érdekközösség szom­baton, október 8-án emlék­­­ünnepélyt rendez Temerin­­­ben. Reggel 9.30 órakor koszo­­rúzási ünnepség lesz az ín szülőházánál. A kegyelet é­s megemlékezés virágait he­­­lyezik el a község képvise­­­lői az emléktáblán. A Kókai Imre Általános­­ Iskolában 10 órakor kezdő­­­dik a Szirmai Károly Em­­­lékbizottság kibővített ülé­­­se. Az ülésen adják át az ín emlékére és a vajdasági no­velairodalom legkiválóbb é­tékeinek elismerésére alapí­tott Szirmai Károly Irodal­mi Díjat. A díjat 1975-ben alapítot­ta verbászi és a temerin művelődési érdekközösség 1976-ban ítélték oda először Németh Istvánt jutalmazták s vele a LEPKELÁNC című novellás­kötetéért. Ebben az évben a legértékesebb szerb horvát nyelvű novelláskötet szerzőjét tüntetik ki az iro­dalmi díjjal és az elhunyt író fia által alapított Iro­dalmi Aranyéremmel. Szirmai Károly

Next