Magyar Szó, 1977. október (34. évfolyam, 270-284. szám)
1977-10-15 / 284. szám
Szombat, 1977. okt. II. DREGGEI/K SZOMBAT, 1977. október 15. *A Nap kél 5 óra 48 perckor, lenyugszik 17 óra 01 perckor. TERÉZ napja W///////////////////////////////V/. ESEMÉNYNAPTÁR V/. Ma van az év 288. napja, az év végéig még 77 nap maradt hátra. Ezen a napon a múltban a többi között az alábbi jelentős események történtek: 1817. — Meghalt Tadeusz Kosciuszk a lengyel szabadsághős. Részt vett az amerikai szamajd hazatérve fel győzelmet aratott, 1791-ben pedig a felkelés élére állt, de ugyan ez év októberében sebesülten a cári csapatok fogságába esett. Vitézségéért azonban a cár szabadon bocsátotta. Külföldi emigrációban hunyt el. 1856.— Ezen a napon született Oscar Wilde ír származású angol író. 1894. — Franciaországban hazaárulás és kémkedés vádjával letartóztatták Alfred Dreyfus vezérkari tisztet. Igazi bizonyítékok híján életfogytiglani deportálásra ítélték. A pert soviniszta és antiszemita uszítás kísérte. Dreyfus ártatlanságának bebizonyítására és kiszabadítására széles körű haladó mozgalom indult. Sikerült is elérnie a per újrafelvételét, és ennek eredményeként 1906-ban felmentették és rehabilitálták Dreyfust. 1917.— A franciák kémkedés miatt kivégezték Mata Hari (Margaretha Geertuida Zelle), holland származású táncosnőt. Bűnössége a mai napig sincs bebizonyítva. Szülővárosában Leeuwardenben két évvel ezelőtt szobrot állítottak neki. 1928. — A német Graf Zeppelin léghajó lebonyolította első kereskedelmi rendeltetésű repülését az Atlanti-óceán fölött. 1946. — Véget ért a párizsi békekonferencia. 1972. — Több mint 400 Ш amerikai repülőgép bombáz ■ta a Vietnami Demokratikus Köztársaság településeit és utait.TÖMEGES ÉTELMÉRGEZÉST okozott a Finnországból importált tojás Svédországban. Mintegy kétezer svéd gyermek betegedett meg miután a diákkonyhákon az említett finn import tojásból készítették a majonézt. NYOLCEZERÉVES FALU maradványait tárták fel a szovjet régészek Dél-Türkméniában. Ez a legrégibb emberi település, amelynek lakosai mezőgazdasággal foglalkoztak. A többi között találtak néhány agyagfigurát is, a tudósok feltevése szerint ezeket egyfajta ősi sakk játékban használták. TEHERAUTÓTOLVAJOK Olaszországban — legújabb adatok szerint —egy év alatt 16 000 tehergépkocsit loptak el ismeretlen tettesek. Egyre jobban terjed a bűnözésnek ez a formája, mert sokkal „jövedelmezőbb”, mint az autólopás. A tavaly ellopott tehergépkocsikban levő áru értéke becslések szerint 150 milliárd líra. p —-I Ma nyílik a 10. újvidéki halászati, vadászati és turisztikai kiállítás. E hó 23-áig tekinthetik meg a látogatók. Képsorunk némi ízelítőt ad belőle. (B. Vojnovic felv.) Csimpánzszív az emberben Egyedülálló műtétet hajtott végre csütörtökön Christian Barnard ismert dél-afrikai szívsebész a fokvárosi Groote Shuur kórházban: csimpánzszívet ültetett egy ember szervezetébe a beteg szíve mellé. A kórház képviselője tegnap közölte, hogy a hatvanéves beteg eszméleténél van, jól érzi magát és már beszélget az ápolókkal is. Ez az első eset, hogy csimpánzszív dobog az ember szervezetében. Barnardnak volt már hasonló vállalkozása, ez év júniusában páviánszívet ültetett egy 26 éves fiatalasszony mellkasába, de az asszony a műtét után négy órára meghalt. Barnard kijelentette, hogy a csimpánzszív csak ideiglenes eszköz, szerepe megszűnik, mihelyt sikerül megfelelő emberszívet találnia, és ültetnie a beteg szervezetébe. BARÁTSÁGKARAVÁN Tegnap reggel a hagyományos Testvériség-Egység Barátságkaraván részvevőjeként 400 zágrábi lakos utazott Belgrádba, hogy együtt ünnepeljék meg a belgrádiakkal a főváros felszabadulásának napját. A két hős város lakosai tapasztalatcserére is felhasználják ezt a találkozót. NAPFOGYATKOZÁS Óriási érdeklődést keltett a teljes napfogyatkozás, amelyet szerdán lehetett látni Bogotában, Kolumbia fővárosában. A természeti jelenség bizonyos ideig valósággal megbénított mindenfajta tevékenységet Bogotában, a dolgozók elhagyták munkahelyüket, a tanulók és egyetemi hallgatók pedig a tantermeket. A teljes napfogyatkozás 55 másodpercig tartott. Kolumbia különböző helyeiről számos dél-amerikai, egyesült államokbeli és európai tudós is megfigyelte. NAPONTA: 2000 ÉHHALÁL Latin-Amerikában naponta több mint kétezer ember hal éhen. Ezt a lesújtó adatot M. BattistaFillo brazil tudós közölte a latin-amerikai egészségügyi dolgozók Rio de Janeiró-i kongreszszusán. A rosszul tápláltság következtében hal meg az egyhónapos csecsemők kétharmada. FÖLDRENGÉS PERUBAN A Richter-skála szerinti 4,5 fokos erősségű földrengés rázta meg csütörtökön este Peru központividékeit.Emberáldozatot nem követelt, anyagi kárt sem okozott. Epicentruma Limától 55 mérföldre a Csendesóceánban volt. 750 ÉVES SLAVONSKA POŽEGA A Jugoszláv Tudományos és Művészeti Akadémia és a Slavonska Požega-i Községi Képviselő-Testület szervezésében tegnap Slavonska Pozegában kétnapos tudományos szimpózion kezdődött a város fennállásának 750. évfordulója alkalmából. A részvevők 26 beszámolót olvasnak fel Slavonska Požega történelmi, gazdasági és kulturális fejlődéséről. 2,3 MILLIÁRD MÁRKA FOLYÓTISZTÍTÁSRA A nyugatnémet Baden- Württemberg tartomány a tervek szerint 1980-ig 2,3 milliárd márkát költ a Duna és a Neckar tisztítására. A Neckar tisztítását és a települések körüli csatornahálózat korszerűsítését már az idén megkezdik, a Dunáét pedig jövőre. . . LIBANONBAN NINCS KOLERA Libanonban az elmúlt két hét alatt egyetlen újabb koleramegbetegedést sem észleltek, így az Egészségügyi Világszervezet koleramentes országnak nyilvánította. Ezzel szemben Jordániában 427-re emelkedett a betegek száma, miután az ország északi részén újabb megbetegedést észleltek. PARASZTGENGSZTER HÁBORÚ Bogotában keringő hírek szerint egy venezuelai tartományban 13 ember életét vesztette egy csoport gengszter és paraszt fegyveres összetűzésében. A banditák ismeretlen okból megtámadták a falut. Az első támadásban hét embert megöltek. A parasztok nem hagyták magukat, s a több órás lövöldözés után 13 áldozat hevert a „hadszíntéren”. __ MUNKAVÉDELMI FILMEK FESZTIVÁLJA Belgrádban e hó 25-e és 28-a között megrendezik a munkavédelemről szóló filmek második nemzetközi fesztiválját. A szemle keretében országos tanácskozást tartanak A munkavédelem helye, szerepe és jelentősége a társadalomban címmel. MEXIKÓI KÁROK Mexikóban évenként a termés 30—40 százaléka megy kárba azért, mert nem megfelelő a növényi kártevők elleni védekezés, nincs elegendő raktár, és szakszerűtlenül kezelik a termést — állítják a mexikói lapok. Ez évenként 21 milliárd pezó (majdnem 1 milliárd dollár) veszteséget okoz. ARAT A FERTŐZŐ AGYHÁRTYAGYULLADÁS Brazíliában az idén Pernambukóban, Brazília északnyugati szövetségi államában kétszáz emberéletet követelt a járvány. A 635 nyilvántartott beteg közül, 204 Recifének, e szövetségi állam fővárosának a lakosa. ODAÍTÉLTÉK A KÖZGAZDASÁGI NOBEL-DÍJAT A Svéd Királyi Tudományos Akadémia tegnap odaítélte a közgazdasági Nobel-díjat. James Meade brit tudós,, a cambridge-i egyetem tanára és Bertil Chlin svéd tudós, a stockholmi közgazdasági kar tanára részesült ebben a nagy nemzetközi elismerésben. ELHUNYT JAN ZARZAVY CSEH FESTŐ Tegnap Prágában 87 éves korában elhunyt Jan Zarzavy ismert cseh festő, grafikus, illusztrátor és díszlettervező, a modern cseh művészet doyenja. VÍZÁLLÁS A Duna kissé apad. Bécsnél 180 (—7), Pozsonynál 222 ( + 31), Budapestnél 150 (0), Bezdánnál 58 (—6), Gombosnál 136 (—4), Újvidéknél 93 (—5) cm. A víz hőmérséklete 14,6 fok. A Dráva kissé árad. Varasdinnál 29 (+1), Eszéknél —62 ( + 13) cm. A Tisza kissé apad. Vásárosnaménynál —120 (—4), Szegednél 96 (—7), Zentánál 208 (—2), Becsénél 280 (0), Titelnél 140 (—6) cm. A Száva kissé árad: Zágrábnál —110 (—4), Mitroviczi nál 282 (+53), Belgrádnál 161 cm. JUGOSZLÁV EST Montevideóban, Uruguay fővárosában az egyik legelőkelőbb étteremben csütörtökön jugoszláv estet rendeztek A világ estéi műsor keretében. A jugoszláv kivándoroltak montevideói népi együttese szórakoztatta a vendégeket. JUBILEUMI ARANYÉRMEK ÉS JELVÉNYEK A belgrádi Jelen Vadászati Erdészeti, és Mezőgazdasági Szervezet jubileuma aranyérmeket, és jelvényeket ad ki fennállásának 25. évfordulója alkalmából. KEVESEBB A TERVEZETTNÉL Az isztriai Rasa szénbánya dolgozói az idén háromnegyed év alatt 210 725 tonna szedet ástak ki, 16 százalékkal kevesebbet a tervezettnél. A legnagyobb visszaesés (45 százaléka) júniusban volt. HALÁLOS BALESET LOVĆENACON Halálos közlekedési baleset történt tegnap Lovcenacon. A Njegoš mezőgazdasági birtok egyik trakorának pótkocsija beleakadt Stevan Cavor harmadik osztályos tanuló kerékpárjába. A traktorvezető elhajtott a baleset színhelyéről. A gyerek kórházba szállítás közben kiszenvedett. • Sz. B. * Г A NAGY TÖRTÉNELEMÓRA Kragujevacon e hó 21-én A nagy történelemóra elnevezésű hagyományos emlékünnepségen bemutatásra kerül Ljiljana Csalovszka macedón írónő Történelem című megzenésített poénja. 1600 zenész, kórustag és színművész közreműködésével. OKTÓBERI ÜNNEPSÉG Kraljevóban az októberi ünnepség keretében, amelyet minden évben megrendeznek megemlékezésül az 1941 októberében kivégzett 6000 kraljevói hazafira, tegnap két központi rendezvényt tartottak: a községi képviselő-testület és a társadalmi-politikai szervezetek végrehajtó bizottságai díszülésen emlékeznek meg a fasiszták mészárlásáról, a kivégzett hazafiak emlékparkjában pedig emlékgyűlést rendeznek több mint 50 000 polgár részvételével. l1. oldal " SZLOVÉN ELISMERÉS BODRITS ISTVÁNNAK A szlovén műfordítóknak és a szlovén irodalom jugoszláv népszerűsítőinek találkozóján, amelyet Koperben rendeztek meg a Szlovén Műfordítók Egyesületének 25. évfordulója és Tito kettős jubileuma alkalmából, átadták az idén alapított Župančić-oklevelet is a szlovén irodalom legsikeresebb jugoszláv fordítóinak. Ebben a kivételes elismerésben részesült többek között Bodrits István is, aki, mint ismeretes, magyarra ülteti át a szlovén írók műveit. VISSZAVARRT KÉZ Nálunk ritka műtétet végzett a ljubljanai kórház plasztikus sebészeti osztályának sebészcsoportja visszavárta Alojz Slager kisoveci munkás jobb kezét. Slagert három nappal ezelőtt érte üzemi baleset. Hat órával azután, hogy kezét leszakította malomkerék, már a ljubljanai kórházban volt. A műtét 14 óráig tartott. DÍJAZOTT SZERZEMÉNYEK A Jugoszláv Zeneszerzők Szövetségének pályázatára, amelyet Tito elvtárs kettős jubileuma alkalmából írt ki, aránylag sok pályamű érkezett. A zsűri Radovan Góbcé, Aleksander Dzambasov és Janez Kuhar szerzeményét díjazta. BELGRÁD FELSZABADÍTÓINAK NYOMÁBAN Vasárnap, Belgrád felszabadulása napjának megünneplése keretében a főváros fiataljai menetelést szerveznek Belgrád felszabadítóinak nyomában. I Lefülelt kábítószercsempészek A JUGOSZLÁV VÁMŐRÖK tegnap is lefüleltek egy kábítószercsempészt a Dimitrovgrad melletti gradinai jugoszláv—bolgár határátjárón. Az illető Hans Markovic osztrák állampolgár, 37 kilogramm hasist kísérelt átvinni a határon Mercedes személygépkocsijának sárhányójában. Ő a 92. csempész, akit vámőreink ezen a határátkelőhelyen az idén lelepleztek. Autóját és a kábítószert lefoglalták, öt vámkihágás miatt 75 000 dinárral megbüntették. Tettéért a dimitrovgrádi községi bíróság előtt is fog felelni. Addig őrizetbe vették. A HOLLAND RENDŐRSÉG leleplezett ezekben a napokban egy jól szervezett nemzetközi kábítószercsempészbandát. Szerdán Amszterdamban letartóztatott 15 személyt azzal az alapos gyanúval, hogy egy nemzetközi csempészbanda tagjai, s Malaysiából látják el magukat kábítószerrel. Az őrizetbe vettek között van egy hongkongi is, akit K. M.-ként emleget a holland rendőrség, és azt állítja róla, hogy „a világ legnagyobb heroinkereskedője”. SIERRA LEONE RENDŐRSÉGE rekordzsákmányra tett szert a marihuanatermesztők elleni harcban. Egy gyanús falusi ház átkutatásakor 375 kiló marihuánát talált, amelynek értéke, körülbelül 4 millió dollár, és felfedezett egy hatalmas indiaikender-ültetvényt, ennek a növénynek a leveléből nyerik a marihuánát. Több személyt letartóztatott.