Magyar Szó, 1977. október (34. évfolyam, 285-300. szám)
1977-10-19 / 288. szám
8. oldal -ШШ- SAKK: A III. Dušan Staničkov emlékversenyen lejátszották az ötödik fordulót. A verseny egyharmada után nem kis meglepetésre a kulai Sćepanović mesterjelölt áll a táblázat élén százszázalékos teljesítménnyel, Mašić nemzetközi mester előtt. A táblázat állása az 5. forduló után: scsčepanović 6, Masic, Kupic 4,d, Medsic Pekovic1,o, Guurjio ó, V UKOOratOVlC 2,0, JO- vicíc, CicovacKi, Kovács 2, Du Kic, Vrceij, Viaisavijevic, Kurtovié 1,5,' ožegovic 1, jevtié 0 pont. Az első vajdasági sakk-liga nyolcadik fordulójában a zombori sakk-kiga az újvidéki Kartizant iatta vennegui. A nagy küzdelem után a zomporiak 6,5:4,5 arányban győztek, a győzelem fó reszesei a női táplálón játszó BECív Mana és Jauranka CIĆOVAcKI voltak. Különösen Јаогапка Cičovacki teljesítményét kell kiemelni, mindössze 14 éves, de korát meghazvaroló komolysággal küzdött, teljes 8 órán keresztül. Végig magabiztosan irányította lapjait, a befejező kombinációja pedig sokkal magasabb minősítésű férfisakkozóknak is becsületére válna. A hazaiak számára F. Begovac, Trifunov, Cudina, Beck és J. Nirovacki egész,Vastasic pedig fél pontot szerzett. A II. vajdasági sakkligában egy községi rangadó volt műsoron. Ziomourijaji a PK comvor a stamsici. кога Ivkov együttesével 4.és aranyru doluetiein játszott. A PN tiomoor együtteséből Nikrbic, Jevtic, Ivanic győzött, Ivanovic és Katanovic vontétlent ért el. Az orszakasiak számára Simic, Altic es Jopov egesz, Penc és Vuckovic pedig fel pontot. A zombori Dusán , Staničkov csapata a Topolyát látta vendegül és 4:4 arányú felsikerre tel lett erejebol. A zomboriak számára Tóth, Stankovic, Idjuski és Milanovic szerzett egész pontot. A zombori zónában lejátszották a negyedik fordulót. Mivel egy csapat minden fordulóban szabad, így nem egészen áttekinthető a csapatok helyezése. Pillanatnyilag ugyan a zombori Postar vezet, de a nemesmiliticsiek és a sziváciak jobb helyzetben vannak, mivel egy találkozóval kevesebbet játszottak. ■ A negyedik forduló eredményei: Mladost—Vatrogasac 4:4, Postar—Zadrugar 5,5:2,5, Sivac— Béreg 5,5:2,5. A táblázat állása a 4. forduló után: Poštar 23 (+), Sivac 17, Bačka 16,5, Vatrogasac 13 (+), Zadrugar 11, Béreg 9,5, Mladost 9 (+). A következő forduló találkozói: Béreg—Mladost, Zadrugar— Livac, Bačka—Poštar. DUKAT József Egy 14 éves kislány kiváló teljesítménye Baranyai labdarúgó-liga A 9. forduló, eredményei: Szentistván: Partizán— Sárkány (Vörösmart) 5:3, Marók: Sloga—Vardar (Várdaróc) 1:4, Hatvan: BMF—Bibar (Kopács) 1:2, Keskend: Medjimurac—Napredak (Kiskőszeg) 2:2, Bellye: Jedinstvo—Július 4. (Uglješ) 7:1, Keserűs: Radnički—BMF (Hatvan) 1,3. A TÁBLÁZAT: 1. PARTIZAN 9 5 4 0 33:15 14 2. NAPREDAK 8 5 4 ■ 0 21:5 13 3. JÚLIUS 4 9 4 4 1 25:21 12 4. VARDAR 9 4 4 1 24:16 12 5. RIBAR 9 4 2 3 18:16 10 6. JEDINSTVO 9 4 2 3 26:26 10 7. SLOGA 9 3 2 3 19:20 8 8. RADNICKI 9 2 3 4 21:14 7 9. MEDJIMURAC 9 2 2 5 19:27 6 10. BSK 9 3 0 6 16:32 6 11. BMF 8 2 .. 1 5 14:19 5 12. SÁRKÁNY 9 1 1 7 16:32 3 Cs-ts Zomiiori községközi labtíarúgó-k.gd — I. oszfúiy A 8. forduló eredményei: Bratstvo—Partizán 4:5, Severtrans—Stanišić 1:1, Omladinac— Mladost (K) 2:0, Metalac—Dinamo 0:0, Jedinstvo—Zombor 2:1, Mladost (NC)—Husin 2:1. A Panonija—Zadrugar mérkőzés 4:l-es hazai vezetésnél a 73. percben félbeszakadt. A vendég csapat játékosai megtámadták a bírót. Minden valószínűség szerint a rangadót a hazaiak nyerik vagy 3:0 arányban, vagy pe dig a félbeszakadás pillanatában elért eredménnyel, a Zadrugarra pedig súlyos büntetés vár. A táblázat: A következő forduló: Husin— Panonija, Zombor—Mladost (NC), Mladost (K)—Jedinstvo, Dinamo —Omladinac, Stanišić—Metalac, Partizán—Severtrans, Zadrugar —Bratstvo. 1. Mladost (NC) 2. Panonija 3. Zadrugar '4. Rusin 5. Jedinstvo 6. Partizán 7. Mladost (K) 8. Omladinac 9. Zombor 10. Severtrans 11. Stanišić 12. Dinamo 13. Bratstvo 14. Metalac 8512 15:9 11 7 4 2 1 14:6 10 7421 16:11 10 8413 14:11 9 8 4 13 10:14 9 8 3 2 3 17:15 8 8 4 0 4 14:12 8 8 3 2 3 18:17 8 7 2 3 2 15:15 7 8 2 3 3 11:12 7 7 2 3 2 9:10 7 72 1 4 7:10 5 8 2 15 10:18 5 7 0 2 5 5:15 2 Baranyai labdarúgó-liga — I. osztály A 9. forduló eredményei. Nagykocsolya: Bratstvo—Mladost (Darázs) 3:0, Zöldpuszta: Drámcr—Omladinac (Petárda) 2:2, Újjbezdán: Radnik—Duna (Új -С'Ominac) 4:0. Lőcs: Naprijed—Proleter (Barajdaföld) 3:1. Kő: Sloboda—Szőlőfürt (Sepse) 0:0. A laskói Partizán szabad volt. A TÁBLÁZAT: 1. Omladinac 8 6 1 1 33:15 13 2. Naprijed 8 5 2 1 33:13 12 3. Szőlőfürt 9 5 2 2 26:13 11 4. Mladost 8 5 1 2 21:12 11 5. Partizán 8 4 1 3 34:15 9 6. Duna 8 4 1 3 20:19 9 7. Proleter 8 3 1 4 16:22 7 8. GraniCar 8 2 3 3 22:22 7 9. Sloboda 8 3 1 4 12:14 7 10. Bratstvo 9 0 2 7 9:25 2 11. Radnik 8 0 1 7 5:47 1 .CSts Baranyai labdarúgó alszövetség A 9. forduló eredményei. Főherceglak: Bellye—Jovan Lázic (Bolman) 8:1, Keskenyerdő: Дај duk—Mladost (Laskafalu) 1:2, Kácsfalu: Bratstvo—Polet (Narancs) 0:2, Baranyavár: Jedinstvo—Hajdúk (Bán) 2:2, Bokroshát: Jelen—Baranjac (Izsép) 3:4, Dályok: Omladinac—Lastavica (Albertpuszta) 0:0. Metző: Radnicki—Borac (Hercegszőlős) 1:2. A TÁBLÁZAT: Csts 1. Bellye 9 8 0 1 45:5 16 2. Borac 9 5 2 2 17:10 12 3. Polet 9 5 2 2 14:8 12 4. Radnički 9 4 3 2 14:7 11 5. Hajdúk (K) 8 4 2 1 15:10 10 6. Lastavica 9 3 4 2 20:18 10 7. Baranjac 8 4 13 10:17 9 8. Mladost 9 3 2 4 14:16 8 9. Bratstvo 9 3 1 5 11:17 7 10. Hajduk (B) 9 2 2 5 12:15 7 11. Jedinstvo 9 1 3 5 11:18 6 12. Omladinac 9 2 2 5 11:26 6 13. J. Lazic 9 2 1 6 11:28 5 14. Jelen 9 2 1 6 21:34 5 Partizán—Sárkány (Vörösmart) 5:3 (3:1) Szentistván, 200 néző, vezette Ognjenovic (Pélmonostor). Góllövők: Dominic 1 (3), Jambrovic és Mustac, illetve Milics, Toldi és Nagy. PARTIZÁN: Drzamié, Malov, Drzamić II., Camičo. Mustač, Kolarić, Bergovec, Bartolić, Dominic j., Dominié P., Jambrović. SARKÁny: Pápa (Lott), Martin, Kovács N., Krómer, Szakál, Milics, Nagy, Toldi, Römer, Vince, Zeilinszki. Az őszi forduló egyik legjobb játékát nyújtotta vasárnap idegenben a vörösmarti zöld-fehér labdarúgó-csapat. Avezetést is megszerezhették volna, de Milics nem használta ki a mérkőzés kezdetén adódó helyzetet. * A hazaiak a mérkőzés nagy részében mezőnyfölényben voltak, de az ellentámadásokból a vendégek sok veszélyes helyzetetalakítottak. Az első helyen levő Partizan végül megérdemelten győzött. Jók voltak: Mustač, Dominic J., Kolaric és Camičo, illetve Krómer, Kovács N., Toldi és Nagy. Icsts DÜVATÁJ Szerda, 1977. okt. 19. Kupuszinai sportösszefoglaló Drámai küzdelmet vívtak a kupuszinai csapatok vasárnap a bajnoki mérkőzésesen. Al női kézilabdacsapat zmajevón játszott rangadó mérkőzést. A hazai játékosok kezdték a vezetést. A 20. perctől a vendégcsapat átvette a mérkőzés irányítását és a pihenőig háromgólos előnyre, 8:1 arányban, tett szert. Amikor már mindenki azt hitte, hogy a kupuszinai Partizán felülmúlja ellenfelét, játékosai idegesek voltak, s megengedték a Zmajevo csapatának, hogy egyenlítsen. A mérkőzés 20 másodperccel a befejezés előtt drámai pillanatot hozott, mivel a vendégek egyenlítettek. Két másodperccel az utolsó sípszó előtt a hazai csapat a méteres szabaddobásból megszerezte a győzelmet 14:13 arányban. A fiúk otthonukban játszottak a csonopljai Buducnost csapata ellen. A vendégek teljesen megérdemelten 13:33 arányú győzelmet szereztek. A vezetőség és a szurkólók ezek után csupán abban reménykednek, hogy minden jóra fordul, ha két hét múlva, a katonai szolgálat letöltése után ismét a csapatban játszik FORGÁCS és AUGUSTINOVIC. Vasárnap Kucurán szerepel a csapat. A labdarúgó-kedvelők 28 gólt láthattak vasárnap. A pionírok a kulai Hajdúk ellen játszottak idegenben. A hazai csapat az első félidőben 4:0 arányban vezetett, míg a folytatásban 14:0 arányban győzött. Az ifjúsági csapat Prigrevicán a Bratstvo ellen 4:1 arányú vereséget szenvedett. Az első csapat ugyancsak Prigrevicán szerepelt. A mérkőzés változatos volt. Az első 45 perc hazai vezetéssel 2:1 arányban ért véget. A Partizán a második félidő utolsó 15 percében szerepelt jól, amikor a Bratstvo 4:2 arányban vezetett és 4:5 arányban elvesztette, a találkozót. A kupuszinai fiúk értékes bajnoki pontokat szereztek vidéken és ez reményt ad a vasárnapi mérkőzés előtt, amelyet Kupuszinán a Severtrans ellen lát-MARASEK Gáspár Törekvés—Dunatáj 1:2 (0:2) Szilágyi, 100 néző, vezette Fehér (Apatin). Góllövők : Görög (11-esből), illetve Mamuzsics és Fehér. Gombosi támadásokkal indult a találkozó, gólszerzési lehetőségük azonban először a hazaiaknak adódott, de a csatárok elügyetlenkedték a helyzeteket. A liga eddig legeredményesebb csatársora ezúttal árnyéka sem volt önmagának. Csak a tizenhatos vonalig jutottak el, ottmár megállt a tudomány. Alig szállt löves a hazaiak kapujára. Nem telt el még fél óra sem, amikor mégis vezetéshez jutottak a zöld-fehérek egy potyagóllal, majd valamivel a szünet előtt megint a szilágyiak hálójában kötött ki a labda. A kapus felelős mindkét gólért. A hazaiak tizenegyesből szépítettem, így 2:1-es eredménnyel ért véget a találkozó. A csapatok a következő összeállításban játszottak: Xintiai AVÉS: Hallai, Terzics, Kovács, Kiss, Patócki, Rizsányi, Misinszky (Siernai), Magó, Görög, Szoráyi, Popovic, Mirkovic. DCMATAJ: Ipasic, Loboda, Mamuzsics, Sörfőző, Kovács, N. Rajačić, Hugyik, D. Rajačić (Gellér), Korhamer, Molnár, Fehér (Harangozó). ZOMBOR: Severtrans—Stanišić 1:1 (0:1) Városi stadion, 200 néző, vezette Kuca (Apatin). Góllövők: Vunduk, illetve Vučković. SEVERTRANS: Markovié. Ni kolić, Jović, Pavkov, Ivan Komazec, Zagorac (Bakié) Ivanovic, Cavlin, Vitéz, Vunduk. Stanišić: Marinkovdé (Sna.iderbek) Bálái, Simié, Bogunovié, Sárié, Susa, Bogovac (Ivanovié) Radinovié, Vučković. Rončević, Komazec. D. J. ZOMBOR: Vesna III.—Omladinka (Beztrán) 8:11 (5:3) A községközi női ligában — versenyen kívül — játszó bezdáni lányok kivágták a rezet Zomborban. A nagy esélyesnek tartott Vesna III. ellen tudtak — vesztett állásból — győzni. A csapat edzői, ifj. Braun Ferenc és Oberreiter István elégedettek lehetnek a lányok teljesítményével. A csapatok összeállítása:— VESNA III.: Lugomerski, Dukic (1), Milosevic, Tucaković (1), Kosanović, Djordjevic, Mijatovic (3), Vojnić, Vujković (1), Szabó. OMLADINKA: Kellé, BÜSS (1), Petkovic, Billmayer (1), Sanader, Kiss, Lovász, Sótányi, Ljubic (3), Katié (6), Miličević, Bébié, szf. Zombori községközi férfi kézilabdaliga A hetedik forduló eredményei: Mladost (Doroszló)—Haj dúk (Kula) 20:20, Panonija II. (Zombor)—Rusin (Keresztúri 30:18, Dinamo (Szond)—Veljko Vlahovic 25:19, Sivac 69—Partizán (Bácsordás—Karavukova) 27:21, és PIK Aleksa Santic— PIK Apatin II. 18:13. A TÁBLÁZAT: 1. PIK Santic 7 7 0 0 165:108 14 2. Grafičar II. 6 6 0 0 139: 93 12 3. PIK Ap. II. 6 5 0 1 142:103 10 4. Dinamo 7 4 1 2 142:135 9 5. Panonija II. 7 4 0 3 165:157 8 6. Rusin 7 3 13 125:165 7 7. Mladost 7 2 1 4 145:160 5 8. Sivac 69. 7 2 0 5 158:180 4 9. Hajdúk 7 1 1 5 128:142,3 10. Partizán 6 0 2 4 118:140 2 11. V. Vlahovié 6 1 0 5 110:144 2 szf Mladost (Doroszló)— Hajduk (Kula) 20:20 (12:11) Doroszló, iskola pálya. Vezette: Ajdukovic (Apatin). Két perccel a befejezés előtt, emberelőnnyel 20:18 arányban vezetett a hazai kézilabda-csapat, és a végén csaknem elvesztette a találkozót. A játék alapján a 20:20 arányú döntetlen reális. D. Z. KATY: Jugović—Panonija (Zombor) 22:20 A múlt heti győzelem után, amelyet a nagyi rivális, az apatini PSK felett arattak, titkon győzelmi reményekkel készülődött a Panonija-legénység bátyja. A sportcsarnok közönsége kiegyensúlyozott játékot látott, amelyben az igazság kedvéért el kell mondani, azért többet vezettek és kezdeményeztek a hazaiak. Jóllehet a zomboriak, a Radakovic fivérek által irányított fiatal, csapattal, tartották a lépést, és a végén tisztességes vereséget szenvedtek. A zomboriak a következő fordulóban a priboji FAP-ot látják vendégül. Hatalmas küzdelem várható, ám a zomboriak, mint mindig, derűlátóak. szf. Edzés nélkül tutios erülnkig A múlt heti csütnöki vereség után a bezdani Grafićar kézilabdázói megfogantak, hogy a kanizsaiakellen a legjobb játékot nyújtják. Sajnos vasárnap nem így történt, mert a kanizsaiak elvitték mind a két pontot Bezdanból. Az eredmény 26:28 (il.l) a Potisse javára. A vendégek megérdemelten győztek, a támadásaik gördülékenyebbek voltak. Edzés nélkül nincs eredmény — állapítható meg a vasárnapi mérkőzés után. A grafikusok kétharmada csak akkor látja egymást, amikor a vasárnapi mérkőzésen találkoznak. Nincs meg a kellő erőnlétük, emellett pedig úgy tűnik, hogy könnyelműen veszik a játékot. Vasárnap Zentán aligha terem babér a Graficar gyenge csapatának. Egyébként jó lenne elgondolkodni a helyi kézilabda-csapat felerősítésén és cselekedni is, elsősorban a kézilabdát kedvelő közönség miatt. Scz. F. ZOMBOR: Vesna—Potisje (Ada) 25:14 A zombori lányok hét közben Cservenkán is győztek 21:12-re, s a megerőltető meccs után, frissen játszottak az adai lányok ellen. Végig Samardžija edző neveltjei támadtak, a vendéglányok inkább a saját hatosuk előterét „biztosították”, mint az eredményből kitűnik — kevés sikerrel. A zomboriak győzelme megérdemelt, egy közepes szintű mérkőzésben harcolták ki. A hazaiak nem játszottak teljes erőbevetéssel. A következő fordulóban a zomboriak Erdővégen játszanak, s egyöntetű vélemény szerint, pontokkal térnek haza. szt. Zombori községközi labdarúgóliga — II. osztály A 7. forduló eredményei: Dunav—Petőfi 7:0, Graničar—FK Lipar 2:2, OFK Sikara—Omladinac 2:2, Törekvés—Dunatáj 1:2, ORK Rančevo—Dinamo 0:3. A Mosztonga erőnyerő volt, a táblázat Állása . A következő fordulóban: Dunatáj—OFK Rančevo, Omladinac—Törekvés, FK Lipar—OFK Šikara, Petőfi—Granicar, Mosztonga—Dunav. ^A Dinamo erőnyerő. B. Konjovic 1. DUNAV 7 6 1 0 34:5 13 2. GRANICAR 7 5 2 0 21:5 12 3. DUNATÄJ 7 4 1 2 30:12 9 4. DINAMÓ' 7 4 12 19:13 9 5. FK LIPAR 6 3 3 0 11:6 9 6. OFK SÍK ARA 6 3 1 2 12:16 7 7. MOSZTONGA 6 2 1 3 14:12 5 8. OMLADINAC 6 1 2 3 7:15 4 9. TÖREKVÉS 6 1 0 5 7:24 2 10. OFK RANCEVO 6 0 0 6 3:18 0 11. PETŐFI 6 0 0 6 4:36 0 1 Jedinstvo—PK Sombor 2:1 (0:1) 54. és 70., valamint Vlaškalić a 4. percben. JEDINSTVO: Gyürki, Bagi, Csernus, Nemoda, Hrkac, Jovic, Steíko, Vidakovic, Szabó, Ivankovié, és Napijalo. PK SOMBOü: Dunkler, Ja pundžić, Eimer, Momčilovic, Karakaš, Lazić, Kadišić, VlaŠKalić, Simin, Negovan es Konjovié. Kezdettől fogva a zomboriak átvették a játék irányítását. 4 percet kellett csak várni, amikor a horihorgas Vlaškalić középcsatár vezetéshez juttatta a zomboriakat. A második félidőben Nagy edző Ivanković helyébe Szavicsot, míg a komolyan megsérültlábtörést szenvedett!) Napijalo helyébe Klinovszkit állította játékba. Először Stefko gyönyörű egyéni akciója után csattant a labda a kapufán, majd Szávics egyenlített kavarodásból. A mérkőzés legszebb gólját ismét a kitűnő, újonnan játékba állt Szávics érte el. Egy Stefko-beadás után nyolc méterről a tehetetlen Dunker felett a hálóba fejelt. P. M. Nemesmilitics, Jedinstvo-pálya, 50 néző, játékvezető: Cvetkovic (Zombor). Gorrovok: Szavics az NŐI KÉZILABDA Petőfi—Dunatej 13:18 (4:8) Telecska, 26 néző, vezette: Rastovac (Apatin). PETŐFI: Kovarik, Sági I. (5), Bartha (5), Sági K. (1), Bakó (1) , Harangozó (1), Mészáros, Csonti. DUNATEJ: Hugyik, Harangozó (2) , Pásti, Kálmán (1), Kollár (11), Pertics (4), Nemes, Szakál, Hajnal. Az első félidőben csupán egyetlen alkalommal jutottak vezetéshez a hazaiak, a gombosi lányok négygólos előnnyel tértek pihenőre. Fordulás után továbbra is a Dhuatás volt fölényben, és megérdemelten győzte le ellenfelét. A sikerhez nagyban hozzájárult Kollár, egymaga 11 gólt szerzett csapatának. Rajta kívül azonban atöbbiek is kitettek magukért. Mladost—BSK (Szilberek, Bodd Brestovac) 1:0 (1:8) Apatin városi, stadion, mintegy 500 néző. Vezette: Tanurdžić (Zombor). Góllövő: Kukić az 5. percben. MLADOST: Cvetičanin, Mudrinic, Lukic, Kukic, Popovic, Dubajic, S. Djukic, Cvijanovic (Lukic), (Janóic), Orlovic, Trbojevic, Sorgic. BSK: Radic, Karácsonyi (Ri ga), Protulipac, Predin, M. Lončar (Bobinac), Marjančević, Mraéina, Vraneš, Stanić, Zivkovlé, Svilar, A zombori liga kilencedik fordulójának rangadóján, a Mladost labdarúgói győztek. Az apatiniak az első félidőben ostromolták Radic kapuját, és három százszázalékos gólhelyzetet hagytak kihasználatlanul. A szép számú közönség dinamikus és változatos játékot látott. A szilberekiek (Backi Brestovac) a szünet után feljavultak, de a hazaiak minden tekintetben jobbak voltak. Sz.* A. Sloga—Kordun (Kljajićevo) 0:3 (0:2) Csonoplya, Sloga pálya, 400 néző, játékvezető Jovanovic (Hódság). Góllövők: Busovic, Látás és Dolesnji. SLOGA: Gulyás, Simic, Brdar, Turkálj, Krnić, R. Dizdar, Sekulic (Petkovic), Grgic, Radeka, Banda, Zobenica (D. Tepavac). KORDUN: Nikšić, Cvijanovic, Jelic, Kupa, Radovina, Cimesa, Látás, Mudrić, Grublješić (Vojnovic), Kotur (Dolesnji), Bulovic. Fekete vasárnapjuk volt a csonoplyai Sloga labdarúgóinak. A szomszéd falvak csapatainak rangadójára szén számú közönség volt kíváncsi, a vendégek a 7. percben szerezték meg a vezetést, majd Bulovic 2:0-ra növelte az eredményt. A második félidőben a hazaiak rendezték soraikat, de nem tudtak gólt lőni, sőt a vendégek a 81. percben 3:0-ra növelték a vezetésüket. SZAKÁCS ZOMBOR: OFK Metalac—Dinamó (Szond) 0:0 2AK-pálya, 10 néző, vezette: Vujic (Kula). OFK METALAC: Mijic, Pfajfer, Ninkov, Slajher, Petrovic, Puhalo, Rupa, Mirovic, Eustahio, Milic, Herman. DINAMO: Antunovié, Ham, Djenié, Kleéin, Momirski, Vukdragovié, Kurucz, Domic, Jakšić, Brdarié, Kozbašić. Vérszegény, ötlettelen találkozó volt a két régi rivális között. A vendégeknek ugyan volt három helyzetük, de kihasználatlan maradt. D. J. Zombori labdarúyó-íiga RIDJICA: Graniéar—Sport 0:3 (0:1) A többi eredmény: Polet (K) —Polet (Sz) 6:0 OFK Odžaci— Jedinstvo 1:1, Sloga—Kordun 0:3, Borac—Polet (R) 1:2, Mladost—BSK 1:0, Hajduk—Radnički 4:3, 2AK—PIK A. S. 1:0. A táblázat: A következő forduló: PIK A. бл-Rodniéki, BŠK—Hajduk, Polet (R)—Mladost, Kordun—Borac, Jedinstvo—Sloga, Sport— OFK Oclžaci, Polet (Sz)—Graniéar, 2AK—Polet (K). 1. Mladost 9 £ 3 1 19:5 13 2. Polet (R) 9 6 12 14:10 13 3. Polet (K) 9 6 0 3 23:3 12 4. Sport 9 5 2 2 13:5 12 5. BSK 9 5 2 2 20:12 12 6. Kordun 9 4 3 2 15:9 11 7. ZAK 9 5 0 4 6:9 10 8. PIK A. S. 9 2 5 2 10:10 9 9. OFK Odžaci 9 2 5 2 13:14 9 10. Radnički 9 3 2 4 16:18 8 11. Sloga 9 3 2 4 17:22 8 12. Polet (Sz) 9 2 4 3 8:13 8 13. Graniéar 9 3 1 5 12:20 7 14. Jedinstvo 9 1 3 5 4:12 5 15. Hajduk 9 1 2 6 9:20 4 16. Borac 9 0 3 6 6:18 3 REGŐCE: (Bezdán) 0:3 (0:1) A BSE „Nincs mit veszteni!** jelszóval kezdte a játékot Regősén. És nyugodt játékkal, a védelemből előrevágott labdákkal indított támadásokkal kezdettől fogva veszélyesebb volt a hazaiak pálváján. Az első játékrészben több ízben is vezetéshez juthatott volna a bezdáni csapat, míg a sok kimaradt helyzet után Gojko Ljubic lőtt egy szép gólt. A szünet után, a hazaiak is többet támadtak, de a bezdániak középcsatára, Holpert Lajos elemében volt, s két gólt lőtt, amellyel szertefoszlatta a hazaiak egyenlítési óhaját (mert az első játékrész után a regőceiek egyenlítésre törekedtek), összegezve a látottakat: a BSE teljesen megérdekelten aratta a háromgólos győzelmet. Megjegyezzük, amióta a csapat viszszakerült a ligába, ilyen meggyőző győzelme (méghozzá vidéken!), nem volt még. Vasárnap Bezdánban a hódsági OFK jó képességű csapata játszik, a BSE-berkekben győzelmet várnak szt. . A Magyar Szó zombori, apatini, hódsági, pélmonostori, eszéki, vukovári és vinkovei melléklete Szerkeszti: a szerkesztő tanács Tagjai: Kószó József, Kapitány György Herceg János, Papp István, Makó Ferenc (Zombor), Urbanovszki Mihály, Török Péter (Apatin), Nemes Antal, Pásztor Antal (Hódság), Lehár Lajos (Vinkover), Tóth- Arvai Antal (Vukovári. Tausz Imre (Horvátországi Magyarok Szövetsége), Sója Dénes (Pé4rn°nosf°r)- Vlah János, Tóth László. *Elnök: KAPITÁNY GYÖRGY Szerkesztő: TÓTH LÁSZLÓ Munkatársak: Iváé Ilonka (titkárnő), Hajnal Árpád. Kővári Árpád, Vlad János (főmunkatárs), Zámbó Illés (fotóriporter). Szerkesztőség: 25000 Zombor. Stara gradska kupa I. emelet: 18—19 szoba. Telefon: 22-035, hívószám: 025