Magyar Szó, 1977. október (34. évfolyam, 285-300. szám)

1977-10-21 / 290. szám

Pén­tek, 1977. október 21. MAGYAR SZÓ A A­ z Érdekességek a filmvilágból­ ­ egyik legnagyobb amerikai közvéle­mény-kutató intézet legutóbb arra a kérdésre ke­reste a választ, hogy milyen lesz 1985 mozija. Előrejelzé­sük szerint, a filmszínházak ugyanolyan üresen fognak tátongni, mint a hatalmas tánctermek napjainkban. „Kizárt dolog” — kiáltanak a mozitulđjdonosok. Ám ha­sonló jóslásokat hirdet Da­vid Fishman bostoni közvé­leménykutató is. Mondván, hogy „néhány éven belül csak a külföldi filmeknek lesz némi közönségük az Egyesült Államokban... 1948-ban az amerikaiak évente még 33-szor voltak moziban, az elmúlt években már csak 5-ször”. S ezt az állítást saját élményével is igazolja: „A múlt héten meg­néztem a legújabb Disney­­produkciót. A lelkes kritikai visszhang ellenére az egész ■moziban mindössze 6 néző vett. És mindez szombaton este fa** oo -­oo francia fővárosban be­mutatták Bunuel leg­újabb filmjét. A vágy, ezen sötét tárgya első kri­tikai visszhangja kedvező. A Le Figaro szerint: „Elő­ször is nagyon mulatságos film ... Bunuel sok mindent elítél, de humorral teszi”. A L’Unita kritikusa így véle­kedik: „A film egy szerelem történetét mondja el, bunu­­eli módon: keserű, szórakoz­tató, pat­etikus.” Egyébként a film női főszerepét a két színésznő, Jodie Foster és Sidney Roma alakítja. „Mi­ért furcsa két színésznő egyetlen szerepben? — cso­dálkozik Bunuel. ■— „Talán nem születik a nőben min­dig legalább egy másik?.'" oo O oo A­z olasz nők egyre te­vékenyebbek. illetve az emancipáció hívei. A sajtó, a televízió és a rá­dió után, most filmen is hal­latják hangjukat. Sofia Scandurra rendezőnő Ró­mában forgatja a Második bőr című feminista filmjét. A harcos emancipációs opusz teljesen kiiktatja a férfia­kat. Bevallott szándéka sze­rint „tudatosítani kívánja a feminista lázadás céljait”. Scandurra szerint: filmje „erkölcsi pofon minden pat­riarrehának”. VILLAMOS I­DŐSÁROLÓ ■ KÁLYHÁK ČAČAK Kultúra és honvédelem A szocialista önigazgatási viszonyok fejlesztése a kul­túrában és a szellemi tevékenységben a társult mun­ka összetevője. Éppen ezért előfeltétele annak, hogy a társadalmi életnek ez a területe segítse a társadalmi önvédelem és az általános honvédelem célkitűzését.­­ Erre a megállapításra jutottak többek között a Novo Mestóban megtartott tanácskozáson, amelynek a kultú­ra és a honvédelem volt a témája. A Szocialista Szövet­ség a Kommunista Szövetséggel az élén megkülönböz­tetett figyelmet kell hogy szenteljen a művelődés és az általános honvédelem kérdéseinek áttekintésére. E kér­déskör tartós feladata kell hogy legyen minden ön­­igazgatási és társadalmi szervezetnek, különösen az ér­dekközösségeknek, amelyeknek egyik fő feladatuk a kultúra társadalmasítása. A nép és a néphadsereg kö­zötti együttműködésnek a művelődési tevékenység fej­lesztésében jelentős szerepe van mind a művelődési élet tartalmának a gazdagításában, mind a nép és a had­sereg egységének és együttműködésének elmélyítésé­ben. A tanácskozás szorgalmazza a tartományok és köztársaságok együttműködését, valamint a nemzetközi művelődési együttműködést is. \ Mite elgondolásai rögződtek meg Pla­­menacban leginkább akkor is, amikor egyik óráján azt vette észre, hogy valami papírlapot köröznek a padok alatt, s min­denki ír rá néhány sort, szót, mielőtt to­vábbadná. Elkérte az ívet, melynek élén ez a néhány szó állott: „Mit tartasz majd feladatodnak érettségi után?” És Mite fel­adatvállalása így hangzott: „A nép, a mun­kások és a parasztok tettek azzá­l, aki vagyok. Egyetlen feladatom csak az le­het, hogy visszajuttassam nekik, amit nyújtottak, hogy harcba vezessem őket az igaz emberi életért!” Eleget tett a fel­adatának — mindhalálig (1943). Mert a csendes Mite volt a kultúra hordozója és az igaz forradalmár, a vad Tatarcsev vi­szont selyemfiúvá és fasisztává vált. Csendes és kultúrszomjas volt Kacsu­­lovszki a kereskedő-if­jak iskolájának húszéves titkára is — jó tanítványom itt, ahol az esti órákban tartottam földrajzi­történelmi és társadalmi előadásaimat, és senki sem aludt el még esti 9-kor sem, holott utána jómagam is — vacsora köz­ben vagy a moszkvai híreket hallgatva hagyta el, vesztettem el magamat, hogy koppant a homlokom az asztalon. Mert a kultúráért meg kell szenvedni. A Crna Gora-i kicsapott diákok csoport­ja is odasereglett körém, hogy a kirándu­lásokon a népfront forradalmi dalait har­sogják a Peliszteren és a Kajmakcsalá­­non vagy a Preszpai- vagy Ohridi-tavon csónakázva. Mert itt hallgattuk a harci dalokat („Za napredni front Slobode — ustaj, seljo ustaj, rode”), és az igaz kul­túraterjesztő szót, amikor Vučelić és Rakic DOLAPJÁT tartotta elém: „Ezt kell sza­valnom! Mit lehet ebből kihozni?1” Elsza­valtam előtte a DOLAPOT és a diákok szó nélkül is megértették, hogy a vers vén­ye­dése a kizsákmányolt nemzetekkel és ki­zsákmányolt osztályokkal azonos, amely­nek pihenést csak a sírgödör kínál. „Ha így, ennyiben hagyjuk a dolgok folyását” — mosolygott felém a húszéves fiú és ér­tettük egymást „rettenetesen”, ahogy Kas­sák írta egykoron. Bosnyák volt, Banja Luka-i, Djura Du­­kié, aki a becskereki iskolából jött utá­nam Bitaidba (s nem is egymagában, mint ez a vándordiákok szokása volt), s aki az iskolai ifjak titkára lett hamarosan, és csiszolódott súrlódva Josip között és kö­zöttem —, sajnos csak 1942-ig, mert ak­kor elesett — aminthogy Josip is 1941- ben, amikor kiásta magát Mitrovicán és útnak indult Macedónia harcterei felé — idő előtt esett el. Máshonnan is jöttek kommunista „bacillus-hordozók”, akiket dobált a hatóság egyik helyről a másik­ra. Ezek közé tartoztak az orvosok Mária és Vale Popadic is — aki 1944-ben az el­ső macedón kormány első egészségügyi minisztere lett, miután előzőleg a mace­dón partizánok első kórházát megalapítot­ták ketten, a bitolai egészségház szekér­szám elszállított gyógyszereiből , kötsze­reiből és önmagukból ott az erdőben. Má­ria jó segítőtársam volt a marxista kul­túra terjesztésében џz ifjúsági körökben, nyelvre való különbség n­ékül, mert a ma­gyaron és szerben kívül hamarosan per­fekt beszélt, macedón, albán és spanyol nyelven is. Mert itt a nyelvek hatása égetően szük­séges volt. Ezért tanulta meg Lőrinc—Pla­­menac is mind a macedón, mind a spa­nyol nyelvet, hogy megértse a népek sza­vát, ha azután szerb nyelven is tartotta köztük előadásait vagy válaszolt nekik a vita folyamán. Célt értek hamarosan nem csupán a macedón, de a zsidó ifjak is, vál­toztattak elméletükön. Igen, a szocialista kultúráért kívántak harcolni, de nemcsak Izraelben, hanem itt is és másutt is, mert már látták, hogy a csak ott azt jelenti a valóságban, hogy ott sem. Volt a zsidó­­ ifjak között több író is. Moisz közöttük a legtehetségesebb, aki több drámát írt a pár ott­ töltött eszten­dő alatt. Az egyik jól, tehetségesen megírt persziflázsban — szatírában az ifjú cionis­ták a három felvonáson­ végig — hajótö­résük idején­ is, úszással mentve életüket is —– egyre csak vitatkoztak. A másik drámaíró a macedón Vlada Ko­­runovszki volt, aki szintén Lőrincnek—Pla­­menadnak adta első olvasásra egy-két drá­máját, mert fejlődni kívánt, mint munkás­­író, mint cukrászsegéd, akinek láttán Mi­kire, a szabadkai FIÚ A KONYHÁBAN szerzőjére emlékeztem. Vlada még alacso­nyabb kultúrfokon is állott. Komolyabb és magasabb szinten voltak a macedón tanítók, akik mind marxista alapon álltak, mint a VUK KARADZIC társaság tagjai. Maguk is Jugoszlávia min­den nemzetét — nemzetiségét képviselték, de irányítóik, mint, Murganié mellett To­­sa Angelovszki, jórészt helybeli macedó­nok voltak. (Ha jól tudom, 1941-ben­ esett el.) Bár voltak itt vajdaságiak is, mint egy ízben maga Zrenjanin is, vagy mond­juk Raća Sokolović. Pedagógiai előadásaik, ,vitáik mellett ,­ irodalommal, színi elő­adásokkal, képkiállításokkal is felléptek nemegyszer, magasabbra emelve Bitola kulturális színvonalát. Oka van annak, hogy szinte csak a marxista kultúréletre mutatok rá. A fasizmus — Hitler idején — már képtelen volt kultúraterjesztésre: máglyára vitte a meglevő értékeket is: nemcsak a „Reichban”, a Harmadik Bi­rodalomban, de Bitaidban is, miközben ez az irányzat az egyéni érdek vonalán, az önző kapzsiság vonalán itt-ott mentett is át és ki egyet-mást a máglya V ' 'ai kö­zül. Egy miniszteri rendelet is­­ az új irányzatok síkján álló kultúráról, köny­vekről. Több helyen, főleg a „gyarmati” Macedóniában, az iskolai könyvtárak ál­lományának java részét utcára hányták, szemétdombra vetették, habár közülük egy-egy iskola igazgatója mint a fasiszta Goszpovity is a neki tetsző írók műveit átmentette a maga privát otthoni könyv­­szekrényeibe ... A SKOJ azután igyeke­zett, rajta volt, hogy a könyvek egy ré­szét magához mentse át és felhasználja. (Folytatjuk) Lőrinc Péter : Az ifjúsági mozgalomtól a népfelszabadító háborúig (IV.) (1936-1941) II betűvetés askapiáel Annak idején dalba fog­lalta a nép baját, örömét. Talán az írni tudás utáni­­vágyból született az a társa­dalomkritikának, is beillő magyar népdal, amelyben a fiatal szerelmes arról éne­kel, hogy ezt meg azt meg­írná a­ babájának, ha tudna írni. A fent említett népdal ju­tott eszembe a minap, ami­kor a SZISZ Tartományi Választmányának, egy je­lentésében azt olvastam, hogy a Vajdaság területén több mint kilencezer 35 éves­nél fiatalabb írástudatlan van!­­Sajnos, több mint három évtizeddel a felszabadulás után sem sikerült felszá­molni az írástudatlanságot. Nem is az az agasztó, hogy az idősebb nemzedék köré­ben nem sikerült felszámol­ni, hanem, hogy a fiatalok körében sok az írástudat­lan. Pedig a három évtized során számtalanszor üzentek hadat az írástudatlanság­nak, minden iskolareform nagy és nemes célja volt, hogy végleg megoldj­a­ ezt a problémát. Vitathatatlan, hogy e téren születtek ered­mények, de ahhoz sem fér kétség, hogy a célt nem si­kerüllt teljes egészében el­érni. Természetesen több­ol­dalú mulasztásról van szó. Mulasztott a társadalom, az iskola, de a szülő is. Annak idején az írástu­datlanok nagy hányada a tanyaiak köréből került ki. Ez érthető is, hiszen évszá­zadok során vajmi keveset törődtek azzal, hogy tud-e írni vagy sem a parasztem­ber. A háború után minden­ki ezzel magyarázta a­­nagy­­­fokú írástudatlanság okát,­­ s a lehetőségektől függően­­ igyekeztek is javítani a hely­zeten. Tanyai iskolákat nyi­tottak, sajnos,­ így is­­ sokan kívül rekedtek. Az okot a szülők maradi felfogásában, az iskolatörvény következet­len alkalmazásában kell el­sősorban keresni. Manapság a tanyavilág elhalásának vagyunk szem­tanúi, így az írástudatlanok forrását nem ott, hanem a falvakban, városokban kell keresni. Elgondolkodtató je­lenség, hogy sok tizenéves írástudatlan keres állást, természetesen minden ered­mény nélkül. Ez érthető is, hiszen mit kezdenek velük a munkaszervezetek? Valójában kik ezek a fia­talok, hogyan és mi okból maradtak távol az iskolá­tól? Nem túlzunk, ha azt­ mondjuk, hogy java részük­ rendezetlen családi és szoci­ális körülmények között nőtt fel. A szülők nem tö­rődtek azzal, hogy gyerme­küket iskolába írassák, sza­­­­badj­ára engedték őket. Mind­­ gyakoribb jelenség — főleg­­ a városokban -­, hogy isko­­­laköteles, tíz év körüli gye-­­­rekek kóborolnak naphos­-­­­szat az utcán, magukra ha-­­­gyatva, céltalanul. Sohasem­­jártak iskoláiba. Egy nap­­ azon vesszük magunkat ész­­­re, hogy felnőttek, és már elkéstünk beiskoláztatásuk­kal. Mi lesz belőlük? Nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy társadalmi problémát­­ fognak okozni. Munkanélkü­livé, majd ebből kifolyólag esetenként bűnözővé vál­nak ... Elgondolkodtató jelenség ez, s elharapózását már most, a kezdetén meg kelle­ne állítani. DANKÓ László sta este az újvidéki Televízióban. Az Ú Újvidéki Televízió ma 19.00 órakor helyszíni közvetítést sugároz a Tito elnök jubileumai és Új­vidék felszabadulási évfor­dulója alkalmából rende­zett ünnepségről. Ünnepi bevezetőt CSÍPŐ Mihály, a VDNSZSZ Községi Vá­lasztmányának elnöke mond. A műsorban fellépnek újvidéki gyermekek, if­jak, művészek, a művelő­dési egyesületek, valamint a Szerb Nemzeti Színház dráma-, opera- és balett­együttesének tagjai. 11. oldal A Fórum Marxista Könyvesboltjának rovata Edvard Kardelj legutóbb megjelent könyve a PRAV­­CI RAZVOJA POLITIC­­KOG SISTEMA SOCIJA­­LISTICKOG sAmouprav­LJANJA (A szocialista ön­igazgatás politikai rendszeré­nek fejlődési irányvonala) című munkája minden bi­zonnyal magyar nyelvű for­dításban is páratlan érdeklő­désre tarthat számot. Ezt ve­títi előre a Marxista Köny­vesbolt nyilvántartása, amely az említett könyvre előjegyzők névsorát tartal­mazza. S ez a névsor (zöm­mel munkaszervezetek- in­tézmények nevei) egyúttal egyféle kapcsolatot is jelent­het a könyvkiadó és a könyvvásárló között, ami mindenképp újabb jelenség kulturális életünkben. Már nem lehet közömbös senki számára, vajon eljut-e vala­ha is olvasójához egy olyan mű, mint ez, és más hasonló jelentőségű alkotás. Edvard Kardelj legújabb könyvének magyar nyelvű kiadása no­vember közepére várható. A Fórum Könyvkiadó 1977. évi könyvkiadói tervé­nek fokozott ütemű megvaló­sítását igazolja az a számos kiadvány, amelynek megje­lentetését a közeljövőben ter­vezi a kiadó. Ezek közül ki­emelnénk Tito életműsoro­zatának első négy könyvét, valamint beszédeinek és cik­keinek XVI. kötetét. Október végére előrelát­hatólag egyszerre két könyv is elhagyja a Fórum nyom­dáját. Momčilo Stefanović: A NAGY HÁBORÚ KIS HŐ­SEI című műve, amely a népfelszabadító háború gyer­mekhőseinek állít emléket és Vladimir Nazor: PARTI­ZÁN LEGENDÁK címen megjelenő válogatása. A Fó­rum kiadónak a Marxista Könyvesboltban is megkap­ható könyvei közül a leg­frissebb újság Petkovics Kál­mán MOSTOHA BARÁZDA című műve. Műfaját tekint­ve társadalomrajz, szerzője Vajdaság gazdasági-társadal­mi-politikai fejlődését tag­lalja a mohácsi csata utáni időszaktól kezdve napjain­kig. A mű vezérfonalát ki­­kristályoztató fejezetek sze­replője az ember, akire min­den esetben a közvetlenség szókimondás, őszinte bíráló hangnem jellemző. „Mint ap­ró csempék sorakoznak egy­más mellé, egymást kiegé­szítve, dísztelen egyszerű­ségével vetítik elénk falva­­ink valóságos életét a nagy változások korában”. Ko­moly súlyos kérdések, jól megfontolt­ vélemények hang­zanak el akár a falu végén jár, akár a város szélére ér az ember: ez az őszinteség lesz az új korszak kovácsoló­ja szocialista társadalmunk­­­­ban. VECSERA Imre Ursula Andress, Marcello Mastroianni, Agostina Belli és Peter Ustinov mellett Róma, az örök város is nagy szerepet kapott a Doppio delitto con ... című film­ben. Az izgalmas történet középpontjában az exfilmsztárt alakító Ursula Andress áll, Marcello Mastroianni pedig a rejtélyes bűnügy ki­nyomozásával megbízott fel­ügyelőt alakítja. Képünkön Ursula Andeess és Róma

Next