Magyar Szó, 1977. december (34. évfolyam, 329-343. szám)

1977-12-14 / 342. szám

A Dunafer első szerkesztője írja Máris 400. számunk lenne? Pedig nem múlt el nyolc év sem azóta, hogy a Szocialista Szövetség zombori községi vá­lasztmányának üléstermében a helyi vezetők és újságíró­ink, több hűséges olvasónk részvételével eldöntöttük: négyoldalas lappá bővítjük az addig Zombor és környé­ke címen hetenként egyszer megjelenő rovatot. Igaz, akkor még nem bá­báskodtak annyian a Duna­­táj bölcsője körül, mint­ amennyien ma egyengetik immár hét községre, két köz­társaságra kiterjedő nyolcol­dalas lapunkat, de akik ott voltak megalakításánál, s ta­nácsukkal, cikkükkel hozzá­járultak az első szám meg­jelenéséhez, biztosan t­udták, hogy nem tiszavirág-életű la­pot indítanak útra. S valóban így lett: a sok kezdeti nehézség és l­atlado­­zás ellenére, amely egy ilyen nagy területre kiterjedő új­ság elindításával jár, ma már elmondhatjuk, hogy szi­lárd pilléreken álló fejlett új­ságunk van, amely számot­tevő társadalmi-politikai té­nyező Zombor, Apatin, Hód­ság, Pélmonostor, Vukovár, Vinkovci és Eszék magyarsá­gának életében. A Dunatáj megjelenésének első napjától fogva arra szolgál, hogy a Jugoszláv Kommunista Szöv­­vetség politikáját képviselve­ kifejezésre juttassa dolgozó­ink érdekeit és előmozdítsa mindazokat a törekvéseket, amelyek szocialista, önigazga­tási rendszerünk szilárdítá­sát és továbbfejlesztését szor­galmazzák. Hogy milyen sikerrel tesz eleget ennek a feladatának? Azt mondják el az olvasók, akik már majdnem nyolc éve minden Szerdán megveszik lapunkat s belőle tájékozód­nak községük és vidékük ese­ményeiről. A Dunatáj mindenesetre egyre felkészültebben végzi felelősségteljes munkáját. Ma már korszerű szerkesztő­sége, nyolc újságírója és mintegy harminc állandó tu­dósítója van. Ami talán en­nél is fontosabb: ott áll mö­götte a hét község Szocialis­ta Szövetsége és többi társa­dalmi-politikai szervezete, amely a Magyar Szó e vidéki kiadványa általános jelentő­ségének tudatában nap nap után hatékonyabban közre­működik a lap megjelenésé­ben, szerkesztési politikájá­nak kialakításában, jövőjé­nek biztosításában. S így együttesen bízvást ismét elmondhatjuk, a 400. szám csí­t egy állomás e vi­dék helyi, magyar nyelvű tájékoztatásában, a tájékoz­tatás további társadalmasítá­sában, amikor megállapítjuk: fiatal újságunknak inkább jö­vője, mint múltja van. POLFVAS József 400. BÁCS-BARANYAI HÍRLAP is | APATIN:­­ KSZ-alapszervezetekben jól sikerült a választás A KSZ-alapszervezetekben lefolyó választási te­vékenységet tálalta pénteken es­te a községi pártbi­zottság. A vitaindító beszámoló elhangzott, hogy az alapszervezetek nagy többségében bírálóan és önbí­­rálóan mérték fel az eltelt két év munkáját, a tag­ság aktívan kivette részét ebből. A tevékenységet felmérő jelentések igen tartalmasak voltak, felmér­ték a társadalmi-politikai életünk minden területén történő eseményeket, jelenségeket. Néhány jelentés­ben azonban nem kapott kellő súlyt a küldöttrend­szer eddigi eredményeinek, fogyatékosságainak tag­lalása, a társadalmi önvédelem kérdése. A konkrét feladatok többségét azonban sikeresen végrehajtot­ták a XI. pártkongresszusig terjedő akcióprogramot. Az újonnan választott alapszervezeti titkárságok tagjainak többsége közvet­len termelő, az új titkárokat illetőleg azonban már keve­sebb a közvetlen termelő. A választási értekezleteken a tagság a községi pártválaszt­mány jelöltjeire is szava­zott. A jelölések során de­rült ki, hogy nagyon nehéz lesz biztosítani a megfelelő nemzetiségi és szociális ösz­­szetételt, mert a munkaszer­vezetek KSZ-alapszerve­­zeteiben kevés a magyar és a horvát nemzetiségű párt­tag. A községi választmány jelöltjeinél biztosítva van a munkástöbbség, a megfele­lő nemzetiségi arányt azon­ban nem sikerült teljes egé­szében szavatolni. Éppen erről szólt a vitá­­zók többsége. Ennek során hallottuk, hogy a tagfelvé­tellel kapcsolatban n­em elég csak hangoztatni, megálla­­pítni, hogy kevés a nemze­tiségi, hanem tovább kell menni, elsősorban az apati­ni munkaszervezetekben kell növelni a magyar és a hor­vát nemzetiségű párttagok számát, csakis így lehet eredményesen biztosítani a megfelelő nemzetiségi össze­tételt. Van például olyan mun­kaszervezet, amelyben a 80 magyar nemzetiségű dolgozó közül csak öt tagja a Kom­munista Szövetségnek. A földművesekkel kapcso­latban is hasonló a helyzet, a községi pártszervezeteknek 3400 tagja van, közülük csak 36 földműves, pedig a község lakosságának negy­ven százalékát teszik ki. El­sősorban a szántai, szilágyi és a kupuszinai pártalapszer­vezetekre hárul a feladat, hogy gyarapítsák a földmű­ves párttagok számát. A községi pártbizottság pénteken megtartott kibőví­tett tanácskozásán elfogadta az új pártválasztmány, a pártbizottság az ellenőrző és a statútumügyi bizottság je­lölőlistáját. December folya­mán az alapszervezetek tag­sága véleményt mond a lis­táról a községi választmány, a pártbizottság és a külön­féle bizottságok megválasz­tására januárban kerül sor. Az új pártbizottságba a következő személyeket je­lölték: Ilij­a VARIČAK, PAPP György, Vlado CVE­­TIČANIN, BUJÁK János, Obren GRUJlC, Milan ZA­­VODJA, KOVÁCS Dénes, Dragica BABUS, Jovo MOLJKOVlC, BERNARDI­­CA Ivišević, Ivan NIMAK. KOVÁCS Ferenc, Branko SUDÁR, GŐBOR József, Petar KNEŽEVIC, Milorad VEJIN, Josip ELIJAŠ, Ra­­dojka KUSTURICA, Jovo VUKACEVlC, Marinko KLE CIN, Dane MAJSTOROVlC. Községi párttitkárnak Hí­ja VARICAKÓT, helyette­sének pedig PAPP Györgyöt jelölitek. K. A. Huszonegymilliárd összjövedelem A mezőgazdasági-ipari kombinátok és a szlavóni­ai—baranyai agráripari komplexum munkaszerveze­tei az idén minden bizony­nyal igen sikeres gazdasági évet zárnak. Ez állapítható meg az adatoknak az átte­kintése után, amelyek a me­zőgazda­sági-ipari komp­lexum elmúlt kilenc hónap­jának ügyviteléről szólnak. Az 1977. gazdasági évet a mezőgazdasági kombinátok hosszabb idő után először fogják veszteségek nélkül zárni. A gazdasági kamara adatai szerint az idei év az eredményes esztendők közé tartozik. A mezőgazdasági­ipari komplexum ugyanis az idén mintegy 462 millió dinárt helyez az alapokba, s ez a tavalyi évhez viszo­nyítva 40 százalékos növeke­dés. Ezek az adatok annál­ inkább sokatmondóak, mi­vel a mezőgazdasági termé­keik ára még mindig az 1966. évi szinten van, míg a ter­melési költségek óriásit nö­vekedtek. Ennek ellenére Szlavónia és Baranya mező­­gazdasági kombinátjai az idei évet 21 milliárdos össz­jövedelemmel fogják zárni. Ezt az összjövedelmet mint­egy 40 000 munkás valósítot­ta meg, az átlag személyi jövedelmük 4060 dinár. Hosz­szabb idő után először tör­ténik meg, hogy a régió egy kombinátja sem gazdál­kodott veszteséggel, annak ellenére, hogy lesznek tár­­sultmunka-alapszervezetek, amelyeknek eredményei nem kielégítőek. Amikor az elmúlt időszak gazdálkodásáról, valamint Szlavónia és Baranya me­zőgazdasági-ipari kombinát­jai idei eredményeinek fel­méréséről szólunk, feltétle­nül meg kell említeni, hogy az idén is a növénytermesz­tésben volt a legnagyobb az akkumuláció. Az árpa ki­vételével minden más nö­vény jól termett. Búzát 75 000 hektáron termesztet­tek, s átlagban 53 méter má­zsa volt a hozam, a magku­koricával bevetett 55 000 hektáron 74 métermázsa volt az átlaghozam, ez az eddig legnagyobb termés­hozam ezen a vidéken. Vé­gül említsük még meg, hogy 19 000 hektáron a cukorré­pa átlaghozama 475 méter­mázsa. Ezek figyelemre méltó eredmények, és érthető, hogy éppen ezek tették le­hetővé az említett nagy fel­halmozóképességet. A répa cukortartalma felülmúlt min­den eddigit, átlagban 16,21 százalék a tavalyi 15,11 szá­zalékkal szemben. Ennek a magas cukortartalomnak kö­szönhetően a cukor kihasz­nálásának a százaléka is igen magas, mivel 100 kilo­gramm répából 13,4 kilo­gramm cukrot állítanak elő. Ezek az adatok arról ta­núskodnak, hogy jó idényük lesz a cukorgyáraknak, de a cukorrépa termelői­­is meg fogják találni számításu­kat, mivel a répát cukor­­tartalom szerint fizetik. Végül még meg kell em­líteni, hogy az idén kitűnő­en termett az alma, és a szőlő is. KRÖMER József A DUNATÁJ SZERKESZTŐSÉGÉNEK Kedves kollégák! A Dunatáj szerkesztősé­gének minden egyes sike­re egyaránt öröm a zom­bori, az apatini, a hódsá­gi és a bácsi újságírók számára is. Köszöntjük a jubiláló szerkesztőséget. A zombori, apatini, kulai, bácsi és hód­sági újságíróaktíva tagjai ÚJABB TALÁLKOZÁS AZ OLVASÓVAL Ma este élőújság Telecskán Szerkesztőségünk az idén is több találkozást szer­vez az olvasókkal. Úgy tervezzük, hogy a tél folyamán Bácskában, Baranyában és Szlavóniában is tartunk élőújságot. Ma, szerdán, a Magyar Szó, valamint a Dunatáj újságírói Telecskán lesznek, íme, az élőújság programja. Fellépnek: — a Dunatáj és a Magyar Szó újságírói, — Herceg János író, — a telecskai általános iskola szavalói és tánc­csoportja, — a moravicai tánccsoport, — a bajai (Magyarország) Szabó trió, — Milenko Beljanski publicista. Az élőújságot szerdán este 7 órai kezdettel tartjuk a telecskai művelődési otthonban. Ezúton is meghív­juk telecskai olvasóinkat a Dunatáj és a Magyar Szó barátait a rendezvényre. Nyolc évvel ezelőtt indultunk Szerény jubileumot ünnepel szerkesztőségünk, ma, szerdán. Ez a Dunatáj 400. száma, tehát nyolc évvel ezelőtt indultunk, és azóta a hét község területén igyekszünk eleget tenni a tájékoztatás követelményei­nek. A 400. szám megjelenése egybeesik a telecskai élőújság időpontjával. Ma ülést tart a Dunatáj szerkesztő tanácsa Ma délután 5 órakor ülést tartt a Dunatáj szer­kesztő tanácsa. A tanács megvitatja a két év alatt kifejtett tevékenységet és összegezést készít róla. Az ülésen jelen lesznek a Dunatáj szerkesztő tanácsának új tagjai is, akiket a Szocialista Szövetség községi választmányaiba neveztek ki vidékünkön. Az ülésen megválasztják a szerkesztő tanács új elnökét is. Telecskai kisóvódások вттк Magyarországi könyvaján­dék halász József nagykövet 1300 kötet könyvaján­dékot adott k­i a magyar iskoláknak Hétfőn Baranyában járt DR. HALÁSZ József, Magyarország belgrádi nagykövete és kísérete. A nagykövet a vörösmarti Kiss Ernő Általános Isko­lában adta át a Művelődésügyi Minisztérium aján­dékát. Az alkalmi ünnep­ségen jelen volt Dragutin MILONJA, a Horvát Köztársaság tanügyi érdekkö­zösségének vezető­je, MERKI Ferenc, a HMSZ elnö­ke, SZLOBODA János, a községi képviselő-testület al­­elnöke valamint a horvátországi magyar és kétnyelvű általános iskolák igazgatói,­ kal hozzájárulunk Jugoszlá­via és Magyarország között kialakult őszinte, szocialista kapcsolatok elmélyítéséhez. Meggyőződésem, hogy azzal, amit a két ország tesz a saját területén élő nemzeti­ségek érdekében, mindig büszkék lehetünk. Kívánom, hogy ez a könyvajándék is segítse elő az itteni lelkes pedagógu­sok munkáját. Ezt követően a Vörös­mart, Kiskőszeg, Laskó, Hercegszőlős, Újbezdán, Szentlászló, Kórógy, Dály­­hegy, Eszék és a Délmonos­­tori Középiskolai Központ képviselője átvette, az aján­dékot. A házigazda nevében Pet­­rik Anna köszönte meg az ajándékot. Felszólalt még: Szloboda János Merki Fe­renc és Zima Imre. A találkozót megelőző héten vidéken járt a­ Ma­gyar Kulturális Minisztéri­um küldöttsége, amelyet fo­gadott Ivica Fekete, az eszéki községi képviselő­­testület elnöke. A küldött­séget fogadták a HMSZ székházában is. A vörö­smarti iskola hét­főn ismét jelentős esemény színhelye lesz. A horvátor­szági iskolák igazgatóinak nemrég Pécsett tett látoga­tását viszonozzák majd a magyarországi Baranya me­gye iskoláinak igazgatói. Cs-ts A vendégek megtekintet­ték az iskola irodalmi és zenecsoportjának műsorát, majd az ajándékkönyvek átadására került sor. HALÁSZ József nagykö­vet többek között a követ­kezőket mondta: — Nagy öröm számomra, hogy ezzel a könyvajándék- Magas rangú tartományi vezetők jártak az elmúlt héten a zombori községben. Ni­kola KMEZIĆ, a Tartományi Végrehajtó Tanács elnöke, Stevan BEK, a Végrehajtó Tanács alelnöke, Sava VUJ­KOV, tartományi mezőgazdasági titkár és Nemanja MA­­DJANOV, a tartományi kormány tagja azzal a céllal látogatott a községbe, hogy megismerkedjen a gazdaság idei eredményeivel és a jövő évi fejlesztési tervvel. A számukra rendezett fogadás­on először a községi képviselő-testületben Božo SUZIC elnök mondott tájékoztatót, majd pedig a Zombori Mezőgazdasági Kombinátban Dra­gán KOSANOVIC, a községi képviselő-testület végrehajtó tanácsának alelnöke szó­lalt fel. Nikola KMEZIC egyebek között elmondta a tanácskozáson, hogy a zombori községben véleménye szerint jól halad a gazdaság felerősítése, kiváló ütemben nö­vekszik a termelékenység és a munkaszervezés is jó. Felvételünk a Zombori Mező­gazdasági Kombinátban készült.

Next