Magyar Szó, 1978. február (35. évfolyam, 30-43. szám)

1978-02-08 / 37. szám

­ 20. oldal A rátermett dolgozókat válasszuk A Szocialista Szövetség köztársasági választmányának illésére! A Szerb Szocialista Szö­­­vetség Köztársasági Vá­lasztmánya hétfői ülésén megállapította, hogy a Szo­cialista Szövetség felelős­ségteljes munkájának csu­pán első szakaszát végezte el az önigazgatási alap­szervezetek, a képviseleti testületek és az önigazga­tási érdekközösségek kül­dötteinek, valamint a tár­sadalmi-politikai közössé­gek legfelelősebb tisztsé­gei betöltésére jelölt kül­dötteknek a számbavételé­ről és javaslatáról szóló szabályzatok meghozatalá­val. Az ülésen elhangzott ér­tékelések rámutatnak a vá­lasztási tevékenységek meg­szervezésével kapcsolatos to­vábbi feladatokra is. A vita során többször is hangsú­lyozták, hogy minden szerve­zett társadalmi erőnek, első­sorban a Szocialista Szövet­ségnek és a szakszervezet­nek, élükön a Kommunista Szövetséggel mindenütt, a helyi közösségektől és tár­­sultmunka-alapszervezetek­től kezdve nagyobb erőfe­szítést kell kifejteni a jelö­lő gyűlések megtartása ér­dekében. Várható, hogy már márci­us 19-én, illetve 21-én a jelölő listákon a legalkal­masabb és legmegfelelőbb jelöltek neve lesz olvasha­tó. Minden választási meg­beszélésnek és megállapodás­nak kapcsolatban kell len­nie a konkrét problémák­kal, az anyagi termelés ered­ményeivel, de az önigazgatá­si és küldöttrendszer fejlő­désével, valamint a helyi közösségek, a trász­ok, a községek továbbfejlesztésé­nek távlataival is.­­ A vitában felszólalt Kole SKIROKA, a Szerb Szoci­alista Szövetség elnöke is, hangsúlyozván, hogy a vá­lasztási tevékenységek a köz­társaság dolgozóinak, polgá­rainak és társadalmi szerve­zeteinek kiváló alkalmat nyújt arra, hogy bírálóan felmérjék mindazt, ami ked­vezőtlen volt, és hogy ha szükség mutatkozik, önbírá­­lóan értékeljék munkájukat is. (Tanjug) SOLEA MAGYAR SZÓ A DOLGOZÓ NÉP SZOCIALISTA SZÖVETSÉGÉNEK LAPJA Igazgató BÁLINT IMRE • Fő- és felelős szerkesztő erdélyi Károly Szerkeszti a szerkesztő bizottság Szerkesztő tanács Bálint Imre, Berdál István (elnök), Bollók József, Bu­ták János, Burányi Nándor, Csípő Mihály, Csorba Ist­ván, Erdélyi Károly, Föl­­dessy László, Franc Lajos, Gaál Ottó, Horváth Ferenc, Katona Gyula, Karl Ernő, Keresztényi József, dr. Pap József, Petkovics Kálmán, Piszár József, Polyvás Jó­zsef, Ratkó Sándor, dr. Rehák László, Rudi Sova, Szabadka Sándor, Szabó Gizella, Szalma Tibor, Szi­­rovica Antal, Takács Gyula. Szerkesztőség és kiadóhivatal 21000 Novi Sad. Voivode Mišića I. Telefon: 22-144, telex 14199 YU FORUM Egyhavi előfizetési díj bel­földön 85.— dinár, külföldön 170.— dinár. Folyószámla 65700-603-6121 ÚJVIDÉK FÓRUM NYOMDA Bomba a bőröndben Az NSZK-ba kényszerítettek egy csehszlovák utasgépet Egy 24 éves csehszlovák állampolgár, Ladislav Mol­nár hétfőn az NSZK-beli Frankfurtba térítette a cseh­szlovák légiforgalmi válla­lat Berlin—Prága vonalán közlekedő utasgépet. A gép­rabló a Berlinből való fel­szállás után bejelentette, hogy bombát rejtett el bő­röndjében és követelte a piló­tától az útirány megváltoz­tatását. A Tupoljev—134-es mintájú repülőgép fedélze­tén 34 utassal és 5 főnyi legénységgel minden bonyo­dalom nélkül leszállt a frankfurti repülőtéren. A nyugatnémet biztonsági szol­gálat tagjai a légikalózt el­fogták, bőröndjét vizsgálati alá vették. Az eltérített gép utasai­nak többsége NDK állam­polgár volt. Legutóbb a múlt év ok­tóber 11-én egy férfi és egy nő kényszerített egy cseh­szlovák repülőgépet arra, hogy az NSZK-ban eresz­kedjen le. A két géprabló még­­mindig vizsgálati fog­ságban van, noha Csehszlo­vákia kiadatásukat kérte. A két ország között azon­ban még nincs megegyezés a légikalózok kölcsönös ki­szolgáltatásáról. (Tanjug, UPI) Országos sakkbajnokság A 14. forduló eredményei: Os­tojic—Planinc 1:0, Rajkovic—Ma­tulović 0:1, Knežević—Vukié re­mi, Nikolac—Parma remi, Rai­­čević—Hulak remi, Kurajica— Bakié remi, a többi játszma félbeszakadt. A Matulovic—Os­­tojic játszma a 13. fordulóból remivel végződött. A sorrend: Matanovic 8,5 (1), Ivkov 8 (1), Nikolac és Matulo­vic 8, Kuraica, Knežević, Bakic és Parma 7,5, Rajkovic 7, Vu­kic 6 (1), Planinc 6,5, Velimiro­­vic, Kovacevic és Ivanovic 6 (1), Meštrović 5,5 (1), Hulak és Ostojic 5,5 és Raičević 5 pont. IDŐJÁRÁS) Hótorlaszok: Egész Európában tovább tart a hűvös téli idő, sok­felé havazik, a hegyekben lavinaveszély van. Különö­sen az Alpok vidékén fenye­get a lavina. Ausztriában hétfőn egy hatalmas hógör­geteg két ember életét kö­vetelte. Egy harmadikat meg­mentettek, miután több mint hét órát töltött betemetve a vastag hóréteg alatt. A Svájcot Franciaország­gal összekötő hágókat lezár­ták a nagy hó miatt. Svájc­ban egyébként igen sok hó esett, valósággal megbénít­va a közlekedést. Kiadós ha­vazás volt hétfőn Francia­­ország központi részében, Párizs környékén megáradt s többhelyütt kiöntött a Szajna, átvágva számos út­vonalat. __ Görögország északi részé­ben tíz-egynéhány falut a hó teljesen elvágott a kül­világtól, a hatalmas esőzések és felhőszakadások miatt ár­víz van az Athéntől észak­ra fekvő Elefszísz iparvá­rosban. A lakosság a házte­tőkre menekült az áradat elől. Az NSZK déli részében, a hegyvidéken nagy a lavina­veszély. Svájcban helikopterekkel mentették ki egy síközpont 19 vendégét, akiket vasár­nap óta fogva tartott a nagy hó. Úgy látszik, hogy a febru­ár csak Spanyolországban hozott korai tavaszt. Kata­­lónia és Baszkföld kivételé­vel, ahol nagy esőzések van­nak, az egész országban vi­szonylag enyhe, derült idő uralkodik. (AFP) Vajdaságban hétfőn este is havazott Hétfő este Vajdaság egész területén havazott , tájé­koztatott bennünket a pé­­terváradi meteorológiai állo­más ügyeletese. A 19 órai adatok szerint Újvidéken volt a legvastagabb, 8 cen­timéteres a hóréteg, Pali­­cson és Becsén viszont csak egészen kevés hó esett. A mért hőmérsékletek 0 és plusz 2 fok között voltak. A meteorológusok keddre is nyirkos, hideg időt jósol­nak, sokfelé havazással. lavinák, árvizek Európa-szerte MAGYAR SZÓ Szerda, 1978. február 8. ЖЖЉШМШШШЖШ ШШ. ÚJVIDÉK: Kezdeményezés a község átszervezésére Újvidék község, mint is­meretes, 270 000 lakosával, 107 000 dolgozójával, mint­egy 800 társultmunka-alap­­szervezetével és munkakö­zösségével a legnagyobb köz­ség országunkban. Ehhez még hozzá kell tenni, hogy a községi képviselő-testület­nek és az önigazgatási érdek­közösségnek több mint 1000 küldöttsége és 1500 küldöt­te van. A munkaszervezet mintegy 1100, a Szocialista Ifjúsági Szövetség 400, a Kommunista Szövetség 800 alapszervezetet számlál. Ez a néhány adat lénye­gében rámutat arra, hogy milyen összetett körülmé­nyek között folyik az ön­­igazgatási szerveződés az újvidéki községben — hang­zott el hétfőn este a Szoci­alista Szövetség községi vá­lasztmánya elnökségének ülésén. Csípő Mihály, a Szocialis­ta Szövetség községi választ­mányának elnöke néhány mondatban összefoglalta a község kommunális rendsze­rének időszerű kérdéseit, rá­mutatva az újvidéki község­nek néhány községre és a városi közösségre való át­szervezésének szükségességé­re. Az elnökség úgy értékelte, hogy minden társadalmi-po­litikai és gazdasági feltétel megérett arra, hogy új meg­oldásokat találjunk, amelyek közösségünk további kom­po­nális fejlődését szolgálják. (T. K. J.) Tevékeny időszak zárult le . Az első választási érte­kezlet óta eltelt időben a KSZ X. kerületi választmá­nya jelentős eredményeket tud felmutatni — hangzott el a KSZ I. kerületi választ­mányának hétfőn este meg­tartott választási értekezle­tén. A négyéves tevékenységet értékelő és a további fel­adatokat tartalmazó beszá­moló a KSZ-alapszervezetek működésével kapcsolatban megállapította, hogy helyen­ként tapasztalható még bi­zonyos bezárkózás, de álta­lában szemlélve az alapszer­vezetek jelentős eredménye­ket értek el, elsősorban azért, mert tevékenységüket a dolgozók és a környeze­tük időszerű problémáinak megoldására összpontosítot­ták. Az elhangzott beszámoló megvitatása után az érte­kezlet részvevői megváltoz­tatták a kerületi pártbizott­ság, valamint a statútum­ügyi és az ellenőrző bizott­ság új tagjait és küldöttei­ket a községi pártbizottság­ba. (Gy. J.) SZABADKA: Több mint húsz­ezer név a jelölőlistákon Hétfőn este bővített ülést tartott a Szocialista Szövet­ség községi választmányá­nak választási bizottsága. Ez alkalommal értékelték a vá­lasztási tevékenység során elvégzett munkát és megha­tározták a következő idő­szakra vonatkozó akcióter­vet. Az ülésen elhangzottakból megállapíthatjuk, hogy a sza­badkai községben igen sike­resen bonyolították le a vá­lasztásokról szóló megbeszé­léseket, és elkészítették a jelölőlistákat. A község mun­kaszervezeteiben összesen 13 772 személy neve került a jelölőlistákra, a helyi kö­zösségekben pedig további 7170 személyt vettek számí­tásba. Így a szabadkai köz­ségben összesen 20 942 sze­mély neve szerepel a jelölő­listán, ami ékesen bizonyít­ja, a közelgő választások demokratikus voltát. A választási tevékenysé­gek második szakasza tulaj­donképpen ezzel már meg is kezdődött, a jelölőgyűlé­seket községszerte február 20-a és 28-a között tartják meg. ADA: Megalakul­ a választási politikai aktíva A Szocialista Szövetség községi választmányának és a Szakszervezeti Szövetség községi tanácsának hétfőn este megtartott együttes ülé­sén meghozták a választá­sok lebonyolítását szabályo­zó dokumentumokat és meg­határozták a választásokkal kapcsolatos feladatokat és tennivalókat. Az ülés részvevői megtár­gyalták a választásokkal kapcsolatos társadalmi-poli­tikai feladatokat, majd el­fogadták a választási előké­születek és a választások határidő-naptárát, a válasz­tási szabályzatot és a káder­politika megvalósításáról szó­ló társadalmi megállapodás rendelkezéseit, valamint meg­határozták a választóbázis és a választandó küldöttsé­gek számbeli arányait. A jelenlevők megállapodtak abban is, hogy a mostani választások során nem al­kalmazzák a változó kül­döttintézményt. A továbbiak­ban a küldöttek megalakí­tották a Szocialista Szövet­ség községi választmányá­nak és a Szakszervezeti Szö­vetség községi tanácsának 64 tagú választási politikai aktíváját. (Sz. R.) Ш televízió is A BELGRÁDI TELEVÍZIÓ MŰSORA I r­ .• Olaszország—Franciaország — nemzetközi labdarúgó-mérkőzés 8.35 Iskolatévé 10.00 Építőkockák — óvodások műsora: Az üveg (sz) 10.30 Rajzfilm (sz) 10.35 Kicsinyek műsora: Fogmosás (sz) 10.40 A furcsa kenguru — ismeretterjesztő film a Létfenntartás című sorozatból (sz) 13.45 Építőkockák — óvodások műsora. Az üveg (ism., sz) 14.15 Rajzfilm (ism., sz) 14.25 A furcsa kenguru — ismeretter­j­esztő film (ism., sz) 14.55 Olaszország— Franciaország — barátságos nemzetközi labdarúgó­mérkőzés (sz) 16.50 Szerbhorvát nyelvű híradó az újvidéki stúdióból (sz) 17.15 Magyar nyelvű híradó az újvidéki stúdióból (sz) 17.30 Híradó, 1. kiadás 17.45 Kicsinyek világa — gyermekhíradó 18.15 Szó és betű — oktatóműsor 18.45 NOMUS ’77 — Fiatal tehetségek. Komoly­zene az újvidéki Stúdióból 19.15 Rajzfilm (sz) 19.30 Híradó, 2. kiadás 20.00 Szabad szerda — műsor a zágrábi stúdióból 22.30 Híradó, 3. kiadás II. MŰSOR 17.30 Albán nyelvű híradó 18.25 Belgrádi híradó (sz) 18.45 Muppet show — szórakoztató zenés műsor (sz) 19.15 Belgrádi rövid­­játékfilm-iskola — ciklus Tibor Moldvai: Igazság 19.30 Híradó a prištinai stúdióból 20.00 A tavalyi év legjobb tévéjátékai — ciklus, Nő tájképpel — hazai tévéjáték (sz) 21.05 Huszonnégy óra (sz) 21.25 Mongol dokumentum­filmek estje 22.10 Jack Parnell szórakoztatja önöket — zenész film (sz) 22.35 A FEST krónikája (sz) AZ ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ MŰSORA 16.50 Híradó, 1. kiadás (szerbhorvát) 17.15 Híradó, 1. kiadás (magyar) 17.45 Kicsinyek világa — gyermekhíradó 18.15 Marxista nevelés: Forradalom és alkotói munka, 1. rész (magyar) 18.45 NOMUS ’77 — Fiatal tehetségek. Komoly zene a JRT részére 19.15 Rajzfilm 19.30 Híradó, 2. kiadás (magyar) 20.00 Szerdára választottuk — szlovák nyelvű belpolitikai szemle 21.00 Híradó, 2. kiadás (szerbhorvát) 21.20 A svábbogárirtó­­* hazai játékfilm (magyar nyelvű felirat) A MAGYAR TELEVÍZIÓ MŰSORA 8.00 Idősebbek is elkezdhetik... —• tévétorna (ism.) 8.05 Iskolatévé 9.40 Delta — tudományos híradó (ism.) 10.05 Kurtizánok tündöklése és nyomo­rúsága — francia filmsorozat (ism.) 11.00 Lehet egy kérdéssel több? (ism.) 14.00 Iskolatévé (ism.) 16.30 A modern festészet előfutárai — angol filmsorozat, 6. rész. Edvard Munch 17.10 Repülünk — olasz rövidfilm (ism.) 17.35 Közművelődés közelről 18.20 Döntés előtt — döntés után. Riportműsor 18.50 Szépen, jól magyarul 19.20 Idősebbek is elkezdhetik... — tévétorna 19.30 Tévéhíradó 20.00 A négy muskétás újabb kalandjai — francia film 21.35 Nyitott könyv — Sőtér István: Budai oroszlán 22.35 Tévéhíradó, 3. kiadás A MAGYAR TELEVÍZIÓ II. MŰSORA 20.01 Híd az Alpokon — NSZK rövidfilm 20.45 A verseny folytatódik — riportfilm 21.20 Tévéhíradó, 2. kiadás 21.40 Haydn: A teremtés — oratórium Ш R­Á­D­I­Ó ■ ÚJVIDÉK I. 5.00— 8.00 Tarka reggeli z­enés műsor 8.45 Román népi muzsika 9.02 Rádióiskola 10.05 Irodalmi műsor középiskolásoknak 110.30 Magyar népdalok 10.55 Hirdetőműsor 11.02 Rádiótereferé 11.20 Délelőtti hangverseny­ 12.05 Színes dallamok 14.02 Rádióiskola (ism.) 14.30 Hirdetőműsor 15.00 Hallottuk — láttuk 15.30 a zene kifürkészhetetlen útjain 16.02 Időszerű témák 16.15 Pop-top 18.30 Az operettek világában 19.30 Operaházak és hang­ve­rseny te­rmek műsorából 21.00 Estéről estére 23.30 Kis érji hangverseny ÚJVIDÉK URH 18.30 Jazz, Jazz! 17.00 Hegedűszonáták 18.30 Elmélet, vita, gyakorlat BELGRÁD I. 4.00— 6.50 Reggeli zenés műsor 6.50 Kíváncsiak órája — A tudomány és a technika határai 9.30 Család és otthon 12.30­ Családi kör 14.10 Mindennap — Karaván 15.40 Az ötödik dimenzió 17.02 a z­ene világában — Századunk zenéje 18.02 Kívánsághangverseny 22.20 Feledhetetlen dallamok 23.45 Éjfél előtti hangulatban KOSSUTH RÁDIÓ 4.25 Jó reggelt — zenés műsor 8.27 Szocialista brigádok akadémiája 8.57 Zenevár 9.22 Dzamile — részletek Bizet operájából 10.05 Nyitnikék — kisiskolások műsora 10.05 Mozart-művek 12.35 Tánczenei koktél 13.40 Százszorszép klub 14.30 Rita Streich és Martti Talvela énekel 15.10 Iskolarádió 15.50 A Könnyűipari Minisztérium Bartók-kórusa énekel 16.10 Liszt-művek 17.32 Kozák Gábor József népi zenekara játszik. Kiss Károly nótákat énekel 17.59 De Falla: Hét spanyol népdal 18.15 Béládi Miklós könyvszemléje 20.25 Népzenei hangos újság 21.12 Visszatérés — dokumentum,já­ték 22.30 A Lipcsei Rádió Szimfonikus Zenekarának Beethoven hangversenye 0.10 Filmzene SZABADKA 5.00 Az Újvidéki Rádió I. és II., valamint a Belgrádi Rádió I. műsora 12.35 Szerdán kultúra —­­zenés összeállítás 13.00 Hírek 14.00 Hírek 15.00 Délutáni Híradó __ az Újvidéki és a Szabadkai Rádió közös műsora 15.30 A Szabadkai Rádió szerbhorvát nyelvű műsora 18.30 Az Újvidéki Rádió URH és I. műsora

Next