Magyar Szó, 1978. február (35. évfolyam, 30-43. szám)

1978-02-12 / 41. szám

Vasárnap, 1978. febr. 12. MAGYAR SZÓ Kelták művészete Galliában Kiállítás a belgrádi Nemzeti Múzeumban A kelták művészete kiállítás az anyagi kultúrát ékszerekben és agyagedé­nyekben multat­ja be. A vas­korszak második részében alakult ki és három perió­dusra osztják: La Téne I., mely i. e. 475-től 300-ig; La Téne II., 300-tól 100-ig, és La Téne III. 100-tól egészen Julius Caesar hódításáig tar­tott. A La Téne a hallstadti kultúrából fejlődött ki. A második vaskor, vagyis a La Téne kor az V. század közepén kezdődött, de a vi­dékek szerint elterjedése mégis különböző. Hérodo­tosz említi elsőnek a gal­­lokat, kiknek Franciaország északkeleti részén és Cham­­pagne-ban voltak a legsű­rűbben lakott települései. Földműveléssel, juhtenyész­téssel, foglalkoztak. Művé­szetükre jellemző, főleg az első periódusban a túlzott díszítés, a színes ékszerek, egyszersmind a tiszta és ele­gáns forma. A halhólyagdí­­szítés csak a kelták művé­szetében található (a halhó­­lyagdíszítmény egyik végén félkörös, a másikon elkeske­nyedő íves, hajlított alak­zat). Ez a forma egyébként a La Téne kezdetén a sisa­kokban is megvolt, s való­színűleg, hogy van valami köze a magasság kifejezésé­hez és a harchoz is, egy kul­túra, mely­ a legtávolabbi pontja felé halad ezt szim­­bólumoktval is ki tudja fe­jezni. A sisaknak ezt a for­máját egyébként máshol nem találjuk a nyugati kul­túrák között. Később kiásott férfisisakok már laposak, a fej formájához i­domulók. De általában az elegáns for­ma érvényesült a kelták tár­gyi kultúrájában. Cham­­pagne-ban a múlt századi ásatások lényegében szegé­nyes tárgyi eredménnyel jártak, míg újabban a ré­gészek sokkal gazdagabb le­lőhelyeket teljesen sima te­rületen fedezi­ek fel. A kel­ták kultúrája nagy eltérése­ket mutat, ugyanis Cham­­pagne-ban a temetkezési he­lyeken a föld felszínén nem látszanak a dombok, viszont Burgundiában a sírdombok világosan utalnak a temetők­­re. A sírokban kocsirésze­ket, lószerszámokat és ha­sonló más használati tárgya­kat találtak, elsősorban két kerekű kocsi volt használat­ban. A harcosokat lándzsáik­kal, kardjaikkal és vértjeik­kel együtt temették el. Gyakran eltörték a fegyve­reket vagy meghajlították, ugyanis a vallási szokások szerint az örökbéke birodal­mában többé nincs szükség rájuk. A női sírok ékszerekben gazdagok, bronz fülbevalók, különösen torques (nemes fémből vagy bronzból sod­rott nyakperec, a gallok el­terjedt ékszere volt, amely merev és a végeken kiszé­lesedő gomb van, és csak széthúzva tehető a nyakra). Ebből az ékszerből van a legtöbb, továbbá gyakori a fibula (melltű vagy hajka­pocs),­ melyet topfallal díszí­tettek, később üveggel is. Az üveg is elterjedt a föld­közi-tengeri kereskedelem útjain, Keletről és Itáliából hozták a kereskedők, és jó­val megelőzte Caesar hódító­salt. A kerámia igen fejlett volt, de a nagy vázákat (60 cm magas is), melyeket kéz­zel lapított, gyúrt agyagból állították össze (a korongo­lást nem alkalmazták). Mér támlás mintákkal díszítették miint általában a földműves társadalmaikban az ilyen edényeket. Itálián át a gö­rög vázatípusok eljutottak hozzájuk, s különösen az oinochoe, a gömbtestű, de kecses talpú, fülű és elegáns nyílású szép edény terjedt el, ezzel együtt a víz- és borkeverő kráter, valamint a rövid nyakú és nagy ala­kú sztamnosz is népszerű edények voltak. A La Téne II. korból már Franciaországban kevés tár­gyat találta­k, ugyanis a kel­ták ebben az időben vándo­rolta­k Észak-Itáliába, elju­tottak Görögországig és Kis- Ázsiáig is. A kiásott sírok­ban kocsik maradványait, vasabroncsokat és kardokat találtak. A kardpengét dí­szítették. A kevés emlék­nek, amelyet kiástak, másik oka az, hogy halottaikat égették ebben a korban. A torquesek nagyon ritkák eb­ben az időben, viszont a pénz először jelent meg, gö­rög,római és később ennek mintájára vert ércpénz bő­ségesen található. A pénzt mindinkább stilizálták, „stí­lusformáció” jellemzi, és a provinciális művészetre is­merünk a sémák és jelek által. Egészen eredeti for­mát alakítottak ki. Ugyanis az ókorban a nemzetközi ér­té­k fogalmát a görög—ró­mai kultúra jelentette, amely dominált az akkori világ­ban, és ha egy nép a füg­getlenségéért küzdött, akkor a kulturális befolyással szem­ben a tárgyi és a szellemi kultúrában és a művészet­ben, a saját kultúráját kel­lett kialakítania. A La Téne Ill­at jellemzi­ a ránkmaradt pénz nagy bő­sége. A keramika változatos és már korongolt volt. A há­zaka­t agyagiból, földből­, épí­tették, és szalma­tető fedte őket. A keltáik galliai kul­túrája és művészete össze­hasonlítva a Németország­ban és Svájcban talált ak­kori kultúráikkal, lemaradt, így ,mondják egyes szakem­berek, viszont eredetiségben (haslhólyagforma-díszítés a torquesiek és más ékszerek­ben) egyedülállóak. Ezt a művészetet a díszítő, hajlí­tott vonal alkalmazása jel­lemzi, különösen a torque­­séken, melyeknek fonatai a fő iránnyal ellentétes moz­­gásúak, s éppen ezért ele­gáns, egyszerű és mégis élénk hatást ad a tárgyak­nak, illetve a nyakperec­­nek. Erdeti művészet. A szobrászat maradványait a fantasztikum és egybeni szi­gorúság, keménység jellem­zi. A kiállítás, a belgrádi Nemzeti Múzeumban, nem túl látványos, mint a közel­múltban a sziták vagy a tráko­k kincsei nevű kiállí­tások voltak, de szellemé­ben világos és tiszta. ÁCS József 15. olda Sérül a szi­­tesgia Befejeződött a FEST 78 Kü­löntudósítónk telefonjelentése Belgrád, február 11. Zivojin Pavlovic Hajsza, valamint Luis Bunuel A vágynak ez a sötét tárgya című művének bemutatójá­val tegnap este befejeződött Belgrádan a FEST ’78. A Hajszáról pulai bemutatója alkalmából már írtunk. Bu­nuel műve Pierre Louys már többször is megfilmesített népszerű regénye nyomán készült. A különböző verziók közül a legismertebb Joseph von Sternberg alkotása Mar­lene Dietrichhel a főszerep­ben. A filmművészet nagymes­tere természetesen a szoká­sos értelemben vett irodalmi adaptáció helyett ezúttal is igazi bunueki művet — de nyilván nem remekművet — alkotott, amely korábbi filmjeivel ellentétben nem annyira külső jegyeiben, mint inkább alapszemléleté­ben szürrealista. Ironikus humorral áthatott film egy idős férfi és egy fiatal nő abszurd kapcsolatáról, amely önmagában véve egyszerű és világos. Kevésbé egyér­telműek viszont a politikai és terrorizmusra vonatkozó utalások. Bunuel 77 éves múlott, al­kotása mégis sokkal fiata­labb szellemű, mint a há­rom-négy évtizeddel később született rendezők filmjei. Ez a frissesség hiányzott a legjobban az idei FEST-ről. A filmek jelentős hányada szellemi tunyaságba fullad,­­ olyannyira, hogy a néző a­ közönyös szemlélő helyzeté-­­be került. A középszerűség­­ hidegsége vagy uralma áradt ezekből a produkciókból. Kezdetben a FEST mottó­ja Bátor új világ volt. Idő­vel ez a jelző lekopott, mert nyilvánvalóvá vált, hogy a filmek nem is olyan bátrak, és semmi újat sem nyújtanak. A régi mottót új váltotta föl: a világ legjobb filmjei. Az idén ez a jelző is semmitmondóvá vált, mert a legjobbak nem bizo­nyultak elég jónak. Mindezért a legkevésbé okolható a FEST, hisz nem nyújthat más képet a világ filmművészetéről, mint ami­lyen valójában. Igaz, nem sikerült minden filmet meg­kapnia, de arról sem feled­kezhetünk meg, hogy a leg­több alkotóé nemzetközi vagy nemzeti díjjal és jó kritikákkal érkezett Belg­­rádba. Ha ezek a filmek sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, akkor milyenek lehetnek azok, amelyekre nem figyeltek fel sem a különféle zsűrik, sem a kritikusok. Ezért nem va­lószínű, hogy egy más ösz­­szetételű műsor kedvezőbb képet nyújtott volna a világ filmművészetéről. A válság jelei minden bizonnyal ak­kor is megnyilvánultak vol­na. Az idei FEST erről a vál­ságról tájékoztatott. Igazol­ta, hogy nem voltak alapta­lanok a tavalyi nemzetközi fesztiválok szkeptikus érté­kelései, s nem véletlenül lesz az idei ,Cannes-i film­­verseny négy nappal rövi­­debb a szokásosnál. Úgy lát­szik, most már nem lehet a tévedés nagyarányú veszélye nélkül egy-egy ország film­­művészetének az eredmé­nyeiről szólni, csupán egyes rendezők filmjeinek-- sikeres­ségéről. És ez a sikerük csak viszonylagos. Az idei FEST- en egyetlenegy rendkívüli alkotást sem láttunk. A Daviani testvérek Padre Padrone, Claude Goretta Csápkeverőnő, Vera Chyti­­lova Játék az almával, Ro­bert Altman Három nő, Fáb­­ri Zoltán ötödik pecsét, Хлда Bunuel A vágynak ez a sö­tét tárgya, Ingmar Bergman Kígyótojás, Wim Wenders Amerikai barát című műve és még néhány film képezte a műsor színe javát. Szigo­rúbb mércével azonban még ezt a jegyzéket is szűkíteni lehetne. A többi produkciót többé-kevésbé a középszerű­ség, és kommersz felfogás, az érdektelenség jellemezte. Néhányat pedig semmikép­pen sem lett volna szabad beengedni a fesztiválra, így a két főműsor szürke­ségében a jó filmek csak színfoltokat képeztek. A A FEST-en azonban nem­csak e két műsor negyven filmje szerepelt, hanem több mint száz. Sajnos, mindennek követ­kezményei is lehetnek. A közönség, ha nem azt kapja, amit vár, becsapottnak érzi magát, ha pedig csalódott, könnyen megtörténhet, hogy hátat fordít a FEST-nek. LÁDI István TELEVÍZIÓ A néző mint társszerző Az újvidéki Televízió kontaktmű­sorairól A TELEVÍZIÓ által ki­termelt, sajátos mű­­sorsoraták közül a leginkább mozgalmas, legté­­vészerűbb, s a nézők számá­ra is legattraktívabb műsor minden bizonnyal a kontakt műsor, a tévévita. Ezt bizo­nyítja a Filmszem példája is, a filmmel illusztrált té­makörnek a stúdió vendégei által a nézők kérdéseivel, irányításával való boncolga­tása, megvilágítása. Több al­kalommal is megtörtént már, hogy a témába lázasan bekapcsolódó nézők annyi új szempontot, problémát ve­tettek fel, hogy még az este 8-tól éjfélig terjedő műsor­idő sem volt elég a megváló szólásra, újabb négyórás ma­ratoni beszélgetés után ke­rülhetett csak le napirendről a téma. Nem véletlen tehát, hogy az Újvidéki Televíziónak a január utolsó hetében sugár­zott első magyar nyelvű kon­taktműsora is telitalálatnak bizonyult, s újból azt pél­dázta, hogy a nézők akkor érzik a leginkább maguké­nak a műsort, ha alkalmuk nyílik rá, hogy aktívan is bekapcsolódhassanak, for­málhassák. Egy óra alatt Vajdaság tíz-egynéhány helységéből futottak be kér­dések, s az egy órára sza­bott műsoridő szűknek bi­zonyult ahhoz, hogy a porolé­ma minden vonatkozására rávilágíthasson. Igaz, maga a téma is telitalálat volt: azt elemezte, hogyan érvényesül az új elosztási rendszer a gyakorlatban. A közvetítőko­csi az adat Pötisi­e szerszám gépg­yárban volt, innen, a helyi, konkrét, példából in­dultak ki a műsor készítői, s a stúdióvendégek, vala­mint a nézők segítségével dolgozták ki a problémaikör legfontosabb momentumait. — Mi magunk is megle­pődtünk, milyen natív érdek­lődést keltett a műsor — mondja Korpa Béla, az adás szerkesztője és műsorvezető­je.­­ S mivel a kérdések egy része időszűke miatt megválaszolatlanul maradt, most annak lehetőségén gon­dolkodunk, hogyan lehetne, az adott témákat egy újabb időpontban folytatni és le­zárni. Valószínűleg lehető­ség nyílik arra, hogy a Híra­dó 1. kiadásában, a nap té­májának fenntartott termi­nusban ismét visszatérünk a Szabad szerda kérdései­hez, s így alkalmunk nyílik arra is, hogy az utólag levél­ben befutott kérdéseket is feldolgozzuk. — Szeretnénk a jövőben minél szorosabb kapcsolatot teremteni a nézőkkel, hogy ne csak passzív szemlélők legyenek, hanem észrevéte­leikkel, kérdéseikkel, új ér­dekes témákkal tevékenyen részt vegyenek a műsor for­málásában. Észrevételeiket, javaslataikat bármikor meg­tehetik, telefonon és levél­ben is. A minden hónap utolsó szerdáján jelentkező adás a jövőben a tervek szerint a Vil­águnk címet viseld majd. A következő február 22-én kerül műsorra, s jellegénél fogva mozaikműsor lesz. Egyik fő témája a világgaz­daság helyzete, s azt bon­colgatja, hogyan tudjuk az idén értékesíteni a hazai termékeket a külföldi pia­con. A stúdió vendége dr. Kovács Oszkár, a belgrádi Közgazdasági Kar docense lesz, Brüsszelből pedig Mir­ko Boljek, a Zágrábi Televí­zió munkatársa jelentkezik aktuális helyszíni riporttal. A másik vezértéma a máso­dik küldöttválasztás, az ed­digi küldöttek szólnak ar­ról, hogyan érvényesültek határozataik a gyakorlat­ban, mit hagytak örökségbe utódaiknak. A nők negyed­órájában a családtervezés­ről esik szó, a Szóvá tesz­­szük című rovatban pedig a zrenjanini engedély nélküli építkezés problémájáról.­­ A műsorblokkból álló mozaikműsorban a jövőben is több érdekes rovattal jelentkezünk — folytatta Korpa Béla. — Panaszok nyomában címmel a nézőink által elpanaszolt problémák orvoslási lehetőségeit kutat­juk. Kíváncsi kamera című rovatunkban külföldi riport­filmeket, Tévécsere címmel más hazai stúdióktól kapott időszerű riportfilmeket mu­tatunk be. Látogatóban cí­mű rovatunkban érdekes emberekkel ismertetjük meg nézőinket Megtörténhet, hogy egy­­egy adás más időszerű sport- vagy egyéb esemé­nyek miatt eltolódik, s nem a szerdai műsoridőben kerül bemutatásra. Ilyen esetben a műsor készítői idejében értesítik a nézőket. P. KECZELI Klára Don Juant örökös gondolkodásra ítélik Bemutató az újvidéki Színházban ★ A legmagasabb osz­tályzatot kapta február 9-én Dusán Sabo a belgrádi Színi Akadémia tanáraitól Moliére Don Juan című darabjának rendezéséért. Ez volt a záró­vizsgája. Sikeréhez hozzá­járultak a szerepek tolmá­­csolói: Fischer Károly, Fe­­renczi Jenő, Ábrahám Irén, Nagy István, Fejes György, Bajza Viktória, Pásthy Má­tyás és Ladik Katalin. E hó­nap 26-án lesz a bemutató, addig is az Újvidéki Színház nyilvános főpróbákat és di­­ákelőadásokat rendez. — Habár Moliére nem versben írta ezt a színmű­vét, mégis a világirodalom tíz legnehezebb szövege kö­zé tartozik. Hetedszeri olva­sása után olyan kivitelezési módot kerestem, amelyik a XVII. századi színházi játék kidolgozásának szellemében sértetlenül élni hagyja a szöveget, megőrzi és tiszte­letben tartja a szerző mű­vét. Kétszer folyamodtunk módosításhoz. A hagyomány­nyal szakítva Don Juan Sga­­narell­el nem áll szöges el­lentétben, párost alkotnak. A hírhedt szoknyavadász nélküle semmivé válik. A végén pedig nem halálra, hanem örök gondolkodásra ítéljük Don Juant — ismer­teti a rendező. — Illyés Gyula fordításá­ban minden mondat, minden szó csillogó, de kimondha­tatlanul nehéz. A rögtönzést az első pillanattól kezdve kizárja. Előítéletek nélkül léptünk színpadra — mondta Ferenczi Jenő és Fischer Károly. Hétfőn újabb jelentős ese­mény kezdődik az Újvidéki Színházban, Harag György ismert romániai rendező Csehov Három nővérét ál­lítja színpadra. T. Cs. I. Maurits Ferenc: Tájvázlat 1976

Next