Magyar Szó, 1978. április (35. évfolyam, 89-103. szám)

1978-04-11 / 99. szám

Ezenkívül az elkövetkező időszakban nagyobb mérték­ben kell terjeszteni a szervezet eszmei munka és marxista képzés formáit, nemcsak a kommunista ü­zövetségben, ha­nem a többi társadalmi-politikai szervezetben és rajtuk kí­vül is, hogy rendszeresen munkálkodjunk a marxista kép­zés javításán. Eközben igen fontos fejleszteni a marxista képzésnek azokat a szakosított formáit, amelyek a külön­leges és átfogóbb marxista tudás iránti szükségletet fejezik ki. Ebben az irányban kell kiterjeszteni és gazdagítani a marxista központok munkájának tartalmát. Külön jelentőségű az eszmei-elméleti munka tovább­fejlesztése is a Kommunista Szövetségben. Arról van szó, hogy a Kommunista Szövetséget képesíteni kell azokra az új feladatokra, amelyekkel mint az önigazgatás belső esz­mei erejének kell megbirkóznia, fokozni kell a marxista elmélet szerepét a Kommunista Szövetség mindennapos po­litikai ténykedésében, mozgósítani kell alkotó erejét a tö­meges eszmei-politikai munka fejlesztésére az egész társa­dalomban, és serkenteni kell általában a jugoszláv elméleti gondolat továbbfejlődését. Az önigazgatás fejlesztésének forradalmi gyakorlata lé­nyegében kutatás új és haladóbb megoldások után, ez pedig dinamikus eszmei munkát, a formák sokrétűségét igényli a marxista gondolat és az önigazgatási gyakorlat szinté­zisét jelenti. A Kommunista Szövetségnek ténykedésében abból a felismerésből is kell kiindulnia, hogy a Kommunis­ta Szövetség céljainak és politikájának valóra váltásáért vívott eszmei küzdelem tartós folyamat, amelyet szakadat­lanul kell folytatni a társadalmi és politikai fejlődés konk­rét kérdései kapcsán. A Kommunista Szövetség a jelenlegi feltételek között eszmei harcot vív a szocialista önigazgatás továbbfejlődésének alapvető kérdéseiben, szembeszegülve mindennel, ami önigazgatásellenes ideológia és gyakorlat. Arra gondolunk, hogy az önigazgiatásellenes ideológia nemcsak társadalmi fejlődésünk objektív ellentmondásainak vetülete, hanem a tudat elavultságának megnyilatkozása is. Ezért az önigazgatási viszonyokért vívott harc egyben küzdelem az idegen eszmei felfogások és befolyások ellen, e befolyások társadalmi gyökereinek kiirtása. Ugyanannak a folyamat­­nak a két oldala ez, amely­­kölcsönös függőségben áll egy­mással, miközben az önigazgatásért vívott küzdelem sikere a legnagyobb mértékben attól függ, hogy milyen eredmé­nyeket értünk el az önigazgatásellenes ideológiák és az ilyen gyakorlati irányzatok elleni harcban. A Kommunista Szövetség eszmei harcot vív a szocia­lista önigazgatás pozícióiról, amelyet az alkotmány, a tár­sult munkáról szóló törvény és a JKSZ programja olyan világosan meghatároz. Ezt a harcot nem pusztán a KSZ tes­tületei folytatják, sőt elsősorban nem is ők folytatják, ha­nem valamennyi szervezett szocialista erő és intézményeik feladata. Ezért a KSZ fontos feladata, hogy munkálkodjon rendszerünk valamennyi intézményének és valamennyi szer­vezett alkotó erőnek a képesítésén, azért hogy szervezett eszmei harcot folytassanak az önigazgatás fejlesztéséért, va­lamint minden, vele szembehelyezkedő ideológia ellen, és hogy bővítsék a szocialista önigazgatás ideológiai frontját. E tekintetben nincs és nem is lesz semmilyen kompromisz­­szum egyetlen ilyen eszmei áramlattal sem, és ezért min­den egyes konkrét helyzetben élesen el kell határolódni minden idegen eszmei irányzat befolyásától és annak le­téteményeseitől. A legfőbb problémák a társult munka anyagi alapja, a munkatermelékenység és a gazdálkodás minősége, a gazdasági struktúra, a külfölddel való gazdasági viszony, a gazdasági stabilizáció, a termelésnek a piaci szükségletek­ben való alkalmazkodása stb. terén vannak. A gazdasági társultmunka-szervezetek felhalmozó ké­pessége nem kielégítő, a gazdálkodási feltételek pedig nem szavatolják a szükséges elemeket annak erősítéséhez. Továbbra is növekszik a gazdaság jövedelméből való tartalékolás a reális lehetőségek feletti és a közvetlen ter­melők befolyásától független általános és közös fogyasz­tásra. Még mindig érezhető az eltérés a társadalmi össz­fogyasztás és jövedelem között, ami szakadatlanul nyo­mást gyakorol annak érdekében, hogy pénzkibocsátásból és más hazai forrásokból fedezzük a különbséget, de nyo­mást gyakorol a külföldi áru és eszközök túlzott beho­zatala érdekében is. Még mindig nem teremtettük meg a társadalmi tevékenységek érdek szerinti megszervezését, amely lehetővé tenné a társult termelőknek, hogy közvet­lenül határozzanak a céleszközök felhalmozásáról és fel­­használásáról. Igen lassan halad a társadalmi viszonyok megváltoztatása a bankokban és a többi pénzintézetek­ben, valamint a kül- és belkereskedelemben, s ezért a régi társadalmi-gazdasági viszonyok még mindig igen je­lentős, reális erőt jelentenek. Társadalmunk önigazgatási társadalmi-gazdasági vi­szonyainak és anyagi alapjának erősítése lehetőséget te­remtett az általános gazdasági és szociális biztonsághoz, a dolgozók társadalmi és személyes életszínvonalának eme­léséhez, a lakásproblémák és az egészségügyi, a gyer­mekvédelmi és szociális feladatok sikeresebb megoldásá­hoz; jelentősen növekedett a foglalkoztatottság is. A köztársaságban jelentősen nőtt a munkában levők száma. A munkába állítás megfelelőbb osztály- és szoci­ális mércéinek kialakításával (a nők és a fiatal szakká­derek gyorsabb munkába állításával) jelentősen javult a munkában levők struktúrája. Növekedett az ideiglenes külföldi munkáról hazatért dolgozóink munkába állítása, de a társadalmi szektor munkalehetőségeinek aránylag ki­elégítő növekedése mellett (a munkában levők száma 234 000-rel nőtt) még mindig nem csökkent azok száma, akik munkát keresnek. Szakadatlanul emelkedik dolgozóink életszínvonala, fej­lődik és erősödik anyagi és társadalmi biztonságuk. A munkaviszonyból származó reális személyi jövedelmek évente átlag 3,1 százalékkal emelkedtek. A gyakorlatban mindinkább érvényesül a szocialista szolidaritás elve. Bő­vült az oktatás, az egészségügy, a gyermek- és szociális védelem, a rokkantsági és nyugdíjbiztosítás, a kommuná­lis tevékenységek fejlesztési­ alapja, ami jelentős ténye­zője a társadalmi-gazdasági fejlődésnek és a dolgozók életszínvonalának. Az elmúlt időszakban elindult az oktatási rendszer mélyreható átalakulásának folyamata, megkezdődött és sikeresen folyik a művelődés társadalmi-gazdasági problé­máinak, helyzetének és viszonyainak megoldását; az alkotás új serkentést kap; a tudomány mindinkább az általános hasági, politikai, nemzeti és egész társadalmi életünk szá­mos szubjektumának egyenjogúsága és szocialista szolida­ritása alapján. A fejlődésnek ebben a szakaszában megalapoztuk az önigazgatásilag társult munka átfogó rendszerét. A Kom­munista Szövetség a saját tevékenységével és a többi szo­cialista erő tevékenységének serkentésével lényegesen hoz­zájárult a társultmunka-alapszervezetek alkotmányos el­képzelésének valóra váltásához. Bírálóan figyelte az ön­­igazgatási gyakorlat alakulását és erélyesen harcolt azok­nak a jelenségeknek és megoldásoknak a leküzdéséért, amelyek a fejletlen társadalmi tudatnak, a vállalati men­talitásnak, a bürokratikus-technokratikus erőknek a hatá­sára keletkeztek. A társultmunka-szervezetek zöme már az alkotmánnyal és a társult munkáról szóló törvénnyel össz­hangban szerveződött meg és azzal összhangban tevékeny­kedik. A társultmunka-alapszervezetek olyan realitássá váltak, amelyet a dolgozók az olyan viszonyok megterem­tésének természetes keretéül fogadnak el, amelyek kö­zött sikeresen úrrá lesznek az egész társadalmi újrater­melés felett. A jövedelemszerzési viszonyok az alapszerve­zetek önigazgatási társulásának belső erejét adják és azt az alapot képezik, amely tartósan összefűzi a munkásosz­tály egyes részeinek érdekeit. A társult munka megszervezésében felfigyelhettünk azonban a formalizmus jelenségeire, a vállalati koncepció maradványaira és más fogyatékosságokra is. A munka- és eszköztársítás nem folyik a szükséges ütemben. Még mindig föllelhető a lokalisztikus begubózás, az alapszerve­zetek és munkaszervezetek regionális és ágazati bezárkó­zása, amivel mechanikusan átvágják a reprodukciós folya­matokat és csökkentik a társultmunka-szervezetek ügyke­zelésének hatékonyságát. Igen jelentős változások játszódtak le a jövedelem­­szerzés és -elosztás terén, habár ez a folyamat elég lassú és a társultmunka-szervezetek egy részében következetlen. Az alapszervezetek jövedelemszerzési és -elosztási viszo­nyainak önigazgatási rendezésével létrejönnek a nélkülöz­hetetlen feltételek a bővített újratermelés önigazgatási rendszerének gyorsabb kiépítéséhez és a dolgozók új tár­sadalmi-gazdasági helyzetének erősítéséhez. Jelentősen gyengült a társadalmi­ tulajdon monopóli­uma és az állam közvetítő szerepe a többletmunkával való rendelkezésben, amivel nagy lépést tettünk előre a társa­dalmi akkumuláció deetatizálása felé. Nagyjából felszámol­tuk az úgynevezett állami és anonim tőkét, amely jórészt a köztársaság területén levő bankokban összpontosult. Megerősödött annak tudata, hogy a bővített újratermelés további deetatizálása a társult munka fejlődésének lényeg­bevágó kérdése. A társadalmi megállapodás és önigazgatási megegyezés elve alapján álló új viszonyok között sikeresen megkezdő­dött számos nagy horderejű kérdés megoldásának a fo­lyamata, az önigazgatási viszonyok rendezése, a társult munkában és a társadalomban, amelyeket régebben az állami igazgatás lassan oldott meg. A gazdasági fejlettség, és a munkafeltételek eltérő foka, valamint az önigazgatási és más szubjektumok érdekei közötti különbség igen ösz­­szetetté tette ezt a folyamatot.­ Megnyilvánultak bizonyos gyengeségek is: a lassúság a megegyezésekben és meg­állapodásokban, a törekvés a kiváltságok megőrzésére, a szűk érdekek kikényszerítésére, a következetlenség a meg­egyezések és megállapodások végrehajtásában stb. Az önigazgatási érdekek szerinti szervezkedéssel el­indult a szabad munkacsere és a közvetlen termelésben dolgozók érdekeinek az oktatásban, tudományban, művelő­désben, egészségügyben és más társadalmi tevékenységek­ben dolgozók érdekeivel való egybefűzésének folyamata. Habár áttörésről van szó — amelyet sok gyengeség és meg nem értés kísér — elmondhatjuk, hogy ezen a téren nagy lépést tettünk az etatisztikus viszonyok leküzdésé­­ben. 4. A munkásosztály és valamennyi dolgozó hatalmas erőfeszítéseivel sikeresen megvalósultak a társadalom anyagi fejlesztésének tervei és feladatai. A hosszú távra szóló és középtávú tervek meghozatalával, valamint az ön­­igazgatási tervezés rendszerének fejlesztésével együtt fel­mértük a távlatokat és meghatároztuk a Szerb SZK gazda­sági és társadalmi fejlődésének főbb irányvonalait és a köztársaság helyét az egész ország, Jugoszlávia fejlődésé­ben. Az elmúlt időszakban szakadatlanul bővült a társult munka anyagi alapja és sikerült megszilárdítanunk a gaz­dasági folyamatokat. Az ország gazdasági fejlődésének bo­nyolult feltételei között, a nemzetközi gazdasági viszonyo­kon mutatkozó negatív tényezők hatása ellenére nagy eredményeket értünk el a gazdasági stabilizációban, feltar­tóztattuk az inflációs irányzatokat és feltételeket terem­tettünk az expanzióhoz, a gazdasági fejlődés minőségi megváltoztatásához. 1974-től 1978-ig az ipari termelés évente állag 7,9 százalékkal, a Szerb SZK társadalmi ter­melése 5,9 százalékkal növekedett, a mezőgazdaság új si­kereket ért el, a társadalmi szektor termelése 4,2 száza­lékkal nőtt, új rekordokat állítottunk föl a terméshozam­ban, a munka és az eszközök társításával mind szélesebb és intenzívebb lesz a falu szocialista átalakításának folya­mata. Jelentős eredmények születtek a társadalmi-gazdasági fejlődés infras­trukturális alapjainak megteremtésében. Felépültek a vasúti közlekedés hatalmas objektumai, elké­szültek vagy most épülnek az új, korszerű utak, vízerő­művek, és más objektumok. Hatalmas erőfeszítések történ­nek az ország és a köztársaság alapvető, stratégiai gazda­ságfejlesztési céljainak megvalósítására: az energia, a nyersanyag , és az élelemtermelésre. A régi magatartás jelenléte az új feltételek között, a régi rendszer maradványainak hatása, valamint az azokra alapozott társadalmi-gazdasági viszonyok a társadalmi újratermelés minden területén, a gazdaságban és azon kívül, nagymértékben akadályozzák az anyagi fejlődés összehangolását, és a társult munka hatékonyabb befolyá­sát­ az újratermelés folyamataira. A hosszú évekig tartó inflációs gazdálkodás következményeként olyan tudat és magatartás alakult ki, amely számos esetben a fogyasz­tásra, a behozatalra és arra irányul, hogy a gazdasági problémákat áremeléssel, az elsődleges elosztásban való kedvezőbb helyzet kivívásával, s más gazdasági feltéte­lekkel oldják meg, ami lényeges akadálya lett az önigaz­gatás fejlődésének és a munka társadalmi termelékenysé­gének.

Next