Magyar Szó, 1978. augusztus (35. évfolyam, 209-239. szám)

1978-08-24 / 232. szám

6. oldal MAGYAR SZÓ Csütörtök, 1978. aug. 24. A Maiak szeretik a könyvet A topolyai könyvtár mun­kájáról a község területén gyakran esik szó, és ez nem véletlen, már csak azért sem, mert Topolya lakossá­gának 14 százaléka, vagyis 2500 személy tagja az 1945- ben alakult könyvtárnak. A több mint 43 ezer könyv és folyóirat (a lakosság arányá­nak megfelelően, a nyelv szerinti eloszlás: 2/3 magyar és 1/3 szerbhorvát),­­gazdag műfaj- és stílusskálával áll az olvasók rendelkezésére. A könyvtárosok arra törek-e­szenek, hogy olvasóik széles táborát kielégítsék, s ezért a keresett könyveket mindad­dig beszerzik, ha nem is azonnal megjelenésük után. Pionírok, fiatalok és idő­sebbek, ki-ki korosztályá­nak, szükségleteinek, érdek­lődési körének megfelelően útleírásokat, életrajzokat, re­gényeket, drámákat olvas­hat, szótárakat és lexikono­kat böngészhet. Az iskolások a nyári hónapokban is (ami­kor a könyvtár rövidített munkaidővel, reggel 7-től délután 2 óráig van nyit­va) szorgalmasak, s többsé­gük házi olvasmányért jön a könyvtárba, ily módon ké­szülve a következő tanévre. Az idősebbek főleg Berkesi András és Szilvási Lajos, valamint Szabó Magda és Thúri Zsuzsa, illetve Momo Kapor regényei iránt ér­deklődnek. Az olvasóterem­be, a diákok kedvelt he­lyére, ilyenkor nyáron csak nagy ritkán téved be egy­két könyvbarát. Szilágyi Margit könyvtá­rosnő, többek között elmond­ta azt is, hogy évente 1500 könyvet vásárolnak. Támo­gatást az önigazgatási ér­dekközösségtől kapnak, és akárcsak a múlt évben, folyóirat- és könyvvásár­lásra az idén is 60—80 ezer dinárt kapnak, a könyvtár tehát nem mostohagyerme­ke a városnak. Tavaly a tartományi érdekközösség­től háromszáz, a budapesti Széchényi Könyvtártól pe­dig száz könyvet kaptak, és az olvasók is gyakran meg­ajándékozzák. A könyvtár legrégibb könyvét 1845-ben adták ki. Napilapok közül az olvasó a Borbát és a Magyar Szót 1950. óta a mai napig, megtalálhatja az idén 33. évét ünneplő könyv­tárban. Eltekintve az olyan prob­lémától, melyet gondtalan­ság, lustaság, vagy feledé­­kenység okoz, és attól, hogy évente mintegy húsz könyv veszik el, a könyv­tár, a szellemi élet e tár­háza eredményesen műkö­dik. VARMUZSA Renáta 5р.§Ј‘.. ={д] вЈ | K • * ". * •5 * * ____««Г§јРИ£’ . Л riVl>':rÁ8• - ■ - '.*•• ■ ј. ЈПРкШЈЈлеШ • PfPPfPMl 8К1*И п ^ -1 ^ ^ ft I t_9W?wA WÄ ЈТТУоЈЈ УјЛ s I ж j ДВ fl Lv A1 3^1 ^ ГЛсУД ! ifcViB mib » Ј»Ж«ТЧ Д ■ ^ .' Andruskó Károly linómetszete, az öregedő falu című sorozatból A közönség és a színész A színésznek művészete gyakorlásához feltétlenül szüksége van a közönségre, és az a tény lényegesen megkülönbözteti a többi mű­vészektől, mert a festőnek vagy szobrásznak szinte nél­külözhetetlen a magány, ak­kor, amikor géniuszának ad találkozót, és művészete gyü­mölcsét teremti, alkotja. A színész azt teszi a pró­bák néma csendjében, amit a festő szennel kezében a vázlata előtt, csakhogy a színész akkor fejezi be vá­zolását, amikor magányából a közönség elé lép, míg a festő éppen a mű megalkotá­sához vonul csendes magá­nyába a vázlat elkészítése után. A színjátszás művésze­tében tehát része van a kö­zönségnek is. Mikor a színész lámpák elé lép, megkezdődik az együttműködés. Ideális érte­lemben a színész minden sza­vát a közönséggel együtt hal­hatja, mert a rosszul kimon­dott szó rögtön hamisan csen­gő visszhangot ad a közön­ség lelki húrjain. Míg a me­legen és kellő értelemmel elhangzott szavak a legszeb­ben találkoznak a közönség néma együttműködésével. Mikor a színész ajkáról el­hangzó mély mondanivalójú szöveg minden megértés nél­kül hangzik el a nézők ré­széről, vagy a tréfás kiszó­lásokat fagyos, mosoly nél­küli arcok fogadják a kacaj vihara helyett, akkor érzi a színész közönségének fontos szereplését művészetében. Izgalmas drámai helyzetben feszült csend helyett mozgás, cukorkarágás, papírzörgés, színlapforgatás, a zokogó fáj­dalom perceiben néha más zajok veszik el a színész ked­vét az élettől, mert érzi, nincsen kapcsolat közte és a közönség között, amint egyik fél így kiesik a szerepéből. A színész a szerep írott szövegével szemben teljesen önálló művész. Hogy a sze­rep szavai miként alakulnak ki lelkében, hogy az alak hogyan formálódik benne emberré: ez teljesen a szí­nész egyéniségén múlik, s ezért van az, hogy a színé­szek ugyanazt a szerepet másképen játszhatják — és játszók is —, ha nem utánoz­nak. A közönség minden réte­ge a maga értelmi fokán módján" fogadja be a szí­nész lelkének megnyilvánulá­sát, és saját lelkivilágának megfelelően vesz részt a színpadon történtekben. Mi­nél különbözőbb értelmi fo­kon álló elemekből áll a hallgatóság, annál nehe­zebb a színész helyzete és a közönséggel való zavarta­lan kapcsolata. Az egyforma értelmi fokon levő közönség­re hirtelenül hat minden, és egyszerre csendesedik el, vagy tör ki kacagásba, az előadónak nem kell várnia, míg mindenütt lecsillapodik a hatás. A közönség sokszor sze­szélyesebb, mint az előadó. A színész legelső kötelessége mindenen túltéve magát, a darabot és a szerzőt szolgál­ni. Nála betegség, bánat, öröm, szerelem, ellenszenv, éhség, szomjúság nem szá­míthatnak játék közben, míg ellenben a közönség legcse­kélyebb hangulat — vagy kedélyállapot — változása a darab és az előadás sorsá­ra lehet döntő. Mennyivel tü­relmesebben hallgat végig egy történelmi drámát vacso­ra náta az ember míg éhező gyomorral csak jóízűt kacag­ni hajlandó, de sem szava­lást, sem operát nem tűr idegesség nélkül. Amilyen nagy szerepe van a közönségnek előadás köz­ben, ugyanolyan feladat jut számára felvonások végén. Az elismerés. A taps, az a sokat megénekelt jóleső ze­ne a színjátszónak részben jutalom, részben megnyugta­tás, sőt bátorítás a további folytatáshoz. Amely színház­nak a közönsége fukarkodik a tapsokkal, annak nem le­hetnek lelkes színészei. Sikerek és kudarcok elő­idézésében tehát, amíg csak színész lesz, ugyanolyan fon­tos szereplőtárs marad a szemlélő,­ a szépért rajongó, bíráló és együttműködő sze­repében­­ a közönség. GARAY Béla Hézagos a könyvellátás Belgrád az új tanév küszöbén Ahogy közeledik az új tanév kezdete, úgy növek­szik a tolongás a belgrádi könyvesboltokban és papír­kereskedésekben, jóllehet ezek az üzletek mondhatni nem is „vakációztak”. An­nak ellenére, hogy már jú­nius végén kezdték besze­rezni a szeptemberi hajrához szükséges tanszereket, tan­könyveket, már a forró nyá­ri hónapokban is jelentős forgalmat bonyolítottak le. A szülők,a középiskolai és egyetemi hallgatók jelentős része így igyekezett elkerül­ni a tanév eleji tumultust, és a még ennél is kellemet­lenebb, esetleges tankönyv­­hiányt. Rövid körsétánk során pél­dául megtudtuk, hogy a Kul­túra Könyvkiadó Teraziján lévő üzletében elsősorban is az egyetemi felvételi vizs­gákhoz szükséges kéziköny­vek a legkeresettebbek. Nagy a jövés-menés azonban a Prosveta Knez Mihaj­lo ut­cai üzletében is, ahol már jó ideje kaphatók az általá­nos és középiskolai tanköny­vek. A Tankönyvkiadó Ko­­sovska utcai könyvesboltjá­ban megállás nélkül bontják a feltornyozott könyvescsoma­gokat, hogy kisegíthessék az állandóan erősödő érdeklő­dést. Ha már a hiánycikkeknél tartunk, hadd mondjuk el azt is, mit tudtunk meg a belgrádi Tankönyvkiadóban. A III. általánosban szüséges természeti és társadalmi is­meretek tankönyve, továbbá a VI-os földrajz-, valamint biológiakönyv az új tanév első felének végéig szinte biztosan nem jelenik meg. Ez a helyzet az általános középiskola II. osztályában szükséges A marxizmus alap­jai című tankönyvvel is. Va­lamivel a tanév­kezdés után készül el még három tan­könyv. Ezek az általános kö­zépiskola I. osztályában hasz­nálatosak és címük: A ju­goszláv népek és nemzetisé­gek irodalmának története, A világirodalom, és A marx­izmus és a szocialista önigaz­gatás alapjai — hallottuk a belgrádi Tankönyvkiadó Intézetben. Az utóbbiak azért késnek — tájékoztat­tak bennünket — mert tar­talmi javításra szorultak. V. T. FILM ABBA Nyilvánvaló, hogy a film készítőinek egyetlen céljuk volt: könnyed, szórakoztató produkcióval kedveskedni a könnyűzene kedvelőinek, és hozzáadhatnánk: a nyara­lóknak, üdülőknek, hiszen filmszínházainkba a nyár­utón jutott el ez az alkotás, amely egyébként már bejár­ta a világot. Főszerepben: a svéd ABBA együttes, amely, mint emlékszünk rá, egy euróvíziós dalfesztiválon tűnt fel (a Waterloo c. dal­lal), s egy csapásra közked­veltté vált. Magában véve is érdekes volt az együttes eddigi útja. Ehhez talán el kellene mon­dani azt, hogy az ötvenes évek kissé szirupos, édeskés tánczenéje után a könnyű­zenében lényeges változás áll elő: dallamvitelben le­egyszerűsödik, ritmusában dinamikusabbá válik, meg­változik a kisegyüttesek ösz­­szetétele, ennek nyomán a fiatalok ezrei tanulnak gitá­rozni, énekelni — mindez számunkra jól ismert, s ál­talában a beat gyűjtőfoga­lommal szoktuk jelölni. Ez a muzsika a kezdeti „csöröm­pölő” korszaka után kezd le­tisztulni, igényesebbé válni. Tipikusan ezt a fajta muzsi­kálást képviseli a svéd együttes: számaik pontosan kidolgozottak, dallamosak, erőteljesek, hangszerelésük rögtön felismerhető, egysé­ges, mindez pedig arra utal, hogy kezdettől fogva tuda­tosan formáltak egy stílust, amit azután a zenerajongók többsége elfogadott. Külsőségében is van vala­mi megnyert bennük; a filmben megszólaltatott né­zők ezt többféleképpen fo­galmazták meg: „csinosak, tiszták, frissek, jó alakú­ak” stb. A film egyébként az ABBA együttes páratlan si­kerű ausztráliai turnéjáról szól. A keretjáték: egy új­ságíró azt a feladatot kap­ja, hogy a megadott időre interjút készítsen az együt­tes tagjaival. A riporter minden eszközt megragadva nyomukba szegődik, minden trükköt megpróbál, de se­hogy sem sikerül neki a ze­nészek közelébe férkőzni. Repülőgéppel, busszal, autó­val, taxival folytatja az ül­dözést, de mindig elkésik, vagy az együttes biztonságát szolgáló fogdmegek tartóz­tatják fel. Közben persze peregnek az események, az ABBA-ék más és más város­ban lépnek fel, újabb sikert aratva, mi pedig újra hall­hatjuk siker számaikat — végeredményben éppen erre épül fel a film is. Ami pedig a riportert illeti, ahogy az kezdettől fogva várható is, a végén, amikor már lemondott mindenről, véletlenül egy liftben fut össze az együttessel, rögtön készül is az interjú, némi száguldás után pedig idejé­ben érkezik meg a rádióstú­dióba, kezdődhet az adás, ami egyúttal a film végét is jelenti. Érthetően nem ügyelünk különösen a kerettörténetre, hiszen nyilvánvaló hogy a film igazi főszereplője maga a muzsika, a rendező és az operatőr csak arra ügyelt, hogy a film a maga képi eszközeivel megfelelő mó­don, a jó mestermunka szintjén láttassa az ABBA- együttest, s mindazt, ami körútjuk során érdemleges volt. (s) Elhunyt Ignazio Silone olasz regényíró Genfben tegnap 78 éves korában, hosszabb beteg­ség után elhunyt Ignazio Silone valódi nevén Secon­­dino Tranquilli olasz regény­író, politikus és újságíró. Dél-itáliai szegényparaszt család gyermeke, anyját és testvéreit korán elveszítet­te. Ez a megrázó élménye párosult elnyomatottságá­­nak keserűségével, koráit politizálni kezdett, 21 éve­sen az olasz KP alapítói között volt. Kommunista és baloldali szocialista lapokat szerkesztett, irányított. A fasizmus elöl 1930-ban Svájc­ba emigrált, ahol 1944-ig, Itália felszabadulásáig élt. Itt, svájci emigrációjában vált íróvá, regényei először német és angol nyelven je­lentek meg. Első nagyhatású műve a Fontamara című regény, to­vábbá Bor és kenyér, Egy jámbor keresztény kaland­jai, Vészkijárat. Számos irodalmi díjban és elismerés­ben részesült. Újságírói munkálkodása a húszas években kezdődik, alapító­ja volt a Teatro Del Popo­­lo színháznak.

Next