Magyar Szó, 1979. június (36. évfolyam, 148-177. szám)

1979-06-15 / 162. szám

HAJNALI KIADÁSOMKBÖC- Enttt­ülés az elfogadott elvek alapján Folytatódott a jugoszláv—csehszlovák eszmecsere Veselin Djuranović, az SZVT elnöke szerdán délután folytatta megbeszéléseit Lubomir Strougal csehszlovák kormányelnökkel, aki hivatalos látogatáson tartózkodik hazánkban. Djuranovic tájékoztatta a cseh­szlovák küldöttség tagjait hazánk belső fejlődésének jellegzetességei­ről, az önigazgatási szocialista rendszer megerősítésére és a gaz­daság megszilárdítására tett erő­feszítéseinkről. Kedvezően értékelve a bilaterá­lis együttműködést hangsúlyozta, hogy ez azoknak a megállapodá­soknak és elveknek az eredménye, amelyeket Tito és Husáig elnök találkozóin fogadtak el. A szerdai megbeszéléseken megállapították, hogy a különbségek, amelyek a két ország között az egyes nem­zetközi problémák és a szocializ­mus építése tekintetében fennáll­nak, nem szabad, hogy akadályoz­zák a még jobb és még szélesebb körű együttműködés kibontakozá­sát. Djuranovic beszámolt hazánk tevékenységéről az el nem kötele­zett országok mozgalmában, továb­bá a havannai csúcsértekezlet előkészületeiről. Veselin Djuranovic este vacso­rát adott vendége tiszteletére. A vacsorán a két kormányelnök po­hárköszöntőt váltott. (Tanjug) Megdrágult a benzin Romániában Rádióhír szerint szerdán meg­drágultak egyes olajszármazékok Romániában. Átlagosan 40 száza­lékkal lett drágább a normál- és a szuperbenzin. Fegyenclázadás Rióban Legalább hat ember életét vesz­tette és harmincan megsebesültek abban a fegyenclázadásban, amely egy Rio de Janeiró-i börtönben tört ki. Az elítéltek egy tehergép­kocsival megkísérelték áttörni a börtönkaput, s eközben tűzpárbajt folytattak az őrökkel. A sikertelen szökés után a rabok elbarikádoz­­ták magukat celláikban. Csak többórás lövöldözés után törték le a fegyenclázadást. (Tanjug) Világrekord­ ­ Ruth Fuches, az NDK atlétanője szerdán Drezdában 69,52 méterre hajította a gerelyt, s ezzel meg­döntötte az amerikai Kathy Schmidt 69,32 méteres csúcsát. (AFP) SOIER MAGYAR SZÓ A DOLGOZÓ NÉP SZOCIALISTA SZÖVETSÉGINEK LAPJA • Igazgató BÁLINT IMRE • Fő- és felelős szerkesztő ERDÉLYI KÁROLY • Szerkeszti ■ szer­kes­z­tő bizottság • Szerkesztő tanács Bálint Imre, Herdál István fel­­nök). Bollók József, Buják Já­nos, Burányi Nándor, Csinó Mi­hály, Csorba István. Erdélyi Károly. Földessy László. Franc Lajos. Gaál Ottó. Horváth Fe­renc. Katona Gyula. Kazi Er­nő, Keresztényi József dr. Pap József Petkovics Kálmán. Pi­­szár József. Polyvás József. Rat­­kó Sándor, dr. Rehák László, Rudi Sova. Szabadka Sándor, Szabó Gizella. Szalma Tibor. Sztrovk­a Antal. Takács Gyula • Szerkesztőség és kiadóhivatal 1800 Novi Sad. Vojvode MiSica­l Telefon: 22-144, telex 14199 YD FORUM • Egyhavi előfizetési díj belföldön 85,­ dinár külföldön 170.­­, dinár • Folyószámla 85700-603-6121 FORUM NYOMDA ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 16.55 Heti műsorkalauz (magyar) 17.10 Híradó, 1. kiadás (szerbhorvát) 17.40 Híradó, 1. kiadás (magyar) 18.00 Híradó a belgrádi Stúdióból 18.15 Százszorszép­­ gyermekműsor. Vándorszínészek Az újvidéki stúdió forgatócso­portja elkísérte romániai ven­dégszereplésére a szabadkai Gyermekszínház társulatát, s megörökítette utazásukat, fellé­péseik legérdekesebb mozzana­tait. 18.45 Zenés klub ’79 — szórakoztató zenei sorozat, 1. rész 19.15 Jó éjszakát, gyerekek! — Tanuljunk énekelni! (magyar) 19.30 Híradó, 2. kiadás (magyar) 20.00 Hét+hét — szórakoztató zenés műsor a belgrádi stúdióból 21.00 Híradó, 2. kiadás (szerbhorvá­t) 21.20 Az ember és kora — dokumentumműsor. Művészek és modellek (szerbhorvát) A dokumentumfilm két modell életútját mutatja be, művészek, pedagógusok szólnak róluk. A forgatókönyvet írta és a fil­met rendezte Stevan Simic. Szerkesztő: Gellér Tibor. BELGRÁDI TELEVÍZIÓ I. 17.10 Szerbhorvát nyelvű híradó az újvidéki stúdióból (sz) 17.40 Magyar nyelvű híradó az újvidéki stúdióból (sz) 18.00 Híradó, 1. kisidás (sz) 18.15 Százszorszép — gyermekműsor az 21.05 Golgota — szovjet filmsorozat Alekszej Tolsztoj regénye nyomán, 11. rész (sz) 22.15 Híradó, 3. kiadás (sz) 22.30 Korunk dossziéja — dokumentumsorozat, 1974 23.30 Éjszakai bemutatók — filmciklus Megszabadulás — amerikai játékfilm a FEST ’74 műsorából (sz) John Boorman 1973-ban forga­tott filmje négy barátról szól, akik legalábbis egy kis időre szeretnének megszabadulni a város szennyezett levegőjétől, s csónakkal leereszkednek a vad­vizeken. Kalandjuk tragédiába fullad. Szereplők: John Voight, Burt Reynolds, Ned Beatty és Ronny Cox. Operatőr: Zsigmond Vilmos. 17.00 Albán nyelvű híradó 17.15 Kosovói krónika 17.45 Hírek 18.00 Vajdasági motívumok — filmciklus 18.15 Belgrádi híradó (sz) 19.00 Az el nem kötelezett országok produ­kcióiból: Mexikó 19.30 Híradó a ljubljanai stúdióból 20.00 Napirenden a művelődés — művelődési szemle a zágrábi stúdióból 21.00 Huszonnégy óra (sz) 21.20 Forradalmárok arcképei: * Djordje, a hős A dokumentumfilm Jovan Mi­­tic-Djordje parancsnok életét, a XIV. szerb rohambrigád meg­alakulását és harcait eleveníti fel a részvevők, film- és kép­anyagok segítségével. 22.05 Ismert bohócok — Jacques Chancel műsora (sz) 23.20 Shetler zenés bábszínháza MAGYAR TELEVÍZIÓ I. 16.25 Ausztrália, a legújabb földrész — NSZK dokumen­­umfilm, 3. rész (sz) 17.00 Postafiók 250. — Takács Mária műsora 17.15 Játék a betűkkel — vetélkedő 17.40 A város gyűrűjében — a pécsi körzeti stúdió műsora 18.15 Öt perc meteorológia 18.20 Az Országházból jelentjük ... 19.20 Idősebbek is elkezdhetik.. . — tévétorna (sz) 19.30 Tévéhíradó (sz) 20.00 Del'.a — tudományos híradó 20.20 Mire megvénülünk — sorozatfilm Jókai Mór regénye nyomán, 6. rész (sz) 21.20 A 9-ek parlamentje — riportfilm (sz) 21.20 Kosárlabda EB — közvetítés Torinóból (sz) közben: Tévéhíradó, 3. kiadás (sz) II. MŰSOR 20.01 Hat nap Bengt Anderson életéből — finn tévéfilm (sz) 21.30 Öt perc meteorológia (ism.) 21.35 Tévéhíradó, 2. kiadás (sz) 21.55 Rátóti Humorfesztivál — Észnél legyünk (sz) t _ 1 _ Ш ■ II. mŰSOR újvidéki stúdióból. V­ándorszínészek 18.45 Zenés klub ’79 — szórakoztató zenei sorozat az újvidéki stúdióból, 1. rész 19.15 Rajzfilm (sz) 19.30 Híradó, 2. kiadás (sz) 20.00 Hét+hét — szórakoztató zenés műsor. (sz) A népszerű együttes vendégei ezúttal Gabi Novak, Dejan Pet­­ković, Djordje Balašević, Sneža­­na Savic, a Srebrna krila és a Djerdan együttes. — A nyár fo­lyamán ebben az időpontban az Adriai találkozások című vetél­kedősorozatot sugározza a tele­vízió Hsf ' áttetsző- ; , _ t. _,.s .. (,^|g fogkrém Bravo zrenjaniniak! Az Eurovízió vetélkedőjén szerdán este a franciaországi Fontainebleau-ban a hazánkat képviselő zrenjanini együttes szép sikert aratott: az első he­lyet szerezte meg a nemzetek játékos vetélkedésében. Gratulá­lunk a zrenjanini csapat tagjai­nak! Velikov vezet Csókán A csókas 8. nemzetközi sakktorna a végéhez közeledik, s most már vala­mennyi versenyző minden tudását beleadja egy-egy játszmába. A 12. fordulóban Petar Velikov komoly küz­delemben győzte le a harcias Milan Bjelajacot. Ezzel a győzelmével Ve­likov 9 ponttal vezet a csóka­ sakk­tornán. A 12. forduló eredményei: Ili­iašev— Popov félbeszakadt, Novarovszki—Ka­ján 1:0, Vörös—Doda 0:1, Velikov— Bjelajac 1:0, Law—Zakic 1:0, Mesing— Ilijin félbeszakadt, Kovács—Sydor re­mi, I V. J. MAGYAR SZÓ 1979. június 11., péntek­ 21. KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, TORINO Csak hogy tudjuk, ki a jobbik Jugoszlávia—Csehszlovákia 97:79 (50:34) Hala Sport csarnoka, 2000 néző. JUGOSZLÁVIA: Viljan, Kicanovic 26, Zižić, Varasic, Jerkov 4, Nakic 2, Slavnic, Coslé 12, Radovanovic 5, Krstulovic 9, Dalipaglé 20, Delibašić 19. CSEHSZLOVÁKIA: Skala 3, Petr, Havlik, Rajniak 6, Klopilak 14, Böhm, Kos 13, Pospisil 14, Klinec 2 Brabenec 12, Dousa, Hraska 10. Szokatlanul nyugodt iramú, megfon­tolt játékkal, aránylag kevés hibázás­­sal játszott mérkőzésen Jugoszlávia együttese kiköszörülte a csoportküz­delmek során Izraeltől elszenvedett vereséget és a döntő csoportban To­rinóban ragyogó 97:79 arányú győzel­met aratott a mindenki számára kel­lemetlen Csehszlovákia válogatottja fe­lett. Ezzel a győzelmével Jugoszlávia válogatottja megszerezte az első két pontját a döntős küzdelmekben, és megerősítette jelölését az érmek va­lamelyikére. Nagyszerű játékkal, kidolgozott hely­zetek nyomán követték egymást Dali­pagié, Kicanovic, Cosié, Delibanié, jól irányított lövései a csehszlovákok ko­sarára, ugyanakkor jól kitettek ma­gukért a fiúk a védelemben és a le­pattanó labdák gyűjtögetésében. A csehszlovákok mintha meg lettek vol­na babonázva, alig tudtak ellenállni, nagyobbára tehetetlenek voltak a jugo­­szlávok támadásaival szemben, amely gyakran remek összjátékkal volt tele­tűzdelve, így a 13. percben a jugoszláv csapat már 24 pont előnnyel vezetett (40:16), de akkor leállt a csapat, a csehszlovákoknak gyors egymásután­ban sikerült 9 pontot szerezniük, és ezzel valamelyest szépíteni az ered­ményen. A félidő 16 pontos jugoszláv előnnyel ért véget. A második félidőben a friss erőként bevetett Krstulovic lövései találtak célba, miközben a csehszlovákok igye­keztek rákapcsolni, de az előny to­vábbra is megmaradt. Soraikban külö­nösen a nyurga Klopilak, a jól meg­termett Kos, a ravasz Hraska tartották az egyensúlyt. De csak időnként sike­rült valamelyest faragniuk. Közben re­mekelt Kićanović, és Delibašić lapá­tolta egymás után találatait a kosár­ba, habár a jugoszláv védelem már a vége felé kissé gyengült. Az utolsó percek valójában már csak formaság volt a megérdemelt győze­lem nyugtázására, örvendetes dolog, hogy ezen a mér­kőzésen Kivanovic térdsérülésének a nyomai szinte teljesen eltűntek­. A győ­zelem mindenképpen lelket öntött a jugoszláv fiúkba, s a következők során bizonyíthatják a csoportversenyek so­rán mutatott gyenge játékuk csak át­meneti jellegű volt. Olaszország—Izrael 90:78 (43:42) Ezzel a győzelmével Olaszország csa­pata megszerezte az első pontokat a döntős csoportban. A vígaszcsoport eredményei: Franciaország—Görögország 76:74 (40:34) Lengyelország—Belgium 110:84 (53:38) ALBRECHT János Г " — Meghibásodott az obrenovaci erőmű Ideiglenes áramkorlátozás volt szerdán este — Gyorsan kijavítják a hibát A Tanjug jelentése szerint szer­dán este váratlan üzemzavar tör­tént az obrenovaci Nikola Tesla Hőerőműben és emiatt Szerbia 20 százalékkal kevesebb villanyára­mot kapott. A villanyerőgazdálko­­dás illetékesei hangsúlyozták, hogy ideiglenes nehézségekről van szó, s a hibát gyorsan kijavítják. Az obrenovaci hőerőműnek mind a három aggregátja leállt. A szak­emberek azonnal hozzáláttak a hi­ba kijavításához. Hogy a fogyasz­tókat megóvják a hosszabb kikap­csolástól, igyekeztek más köztár­saságokból és külföldről is vil­lanyáramot behozni. A 725 megawatt teljesítményű obrenovaci erőmű kiesése folytán Vajdaságban is többfelé áramkor­látozást kellett bevezetni. Az Elektrovojvodina újvidéki ügyele­tes szolgálatától megtudtuk, hogy szerdán este egy-egy órára ki­kapcsolták az újvidéki városne­gyedeket. Valószínű, hogy további korlátozásra nem lesz szükség. Zágráb, 30 000 néző, vezette Eschweiller (NSZK). Góllövők: Su­­šić a 27., 36. és 67., Zajec a 86., il­letve Rossi a 21. percben. JUGOSZLÁVIA: Stojanovié, Jo­­vanović, Mužinić, Zajec, Stojkovié, Krstičević, Petrovié (Vv.jovié), Cukrov (Miročević), Slišković, Ja­­njanin (Peruzović), Sušić. OLASZORSZÁG: Conti, Gentile, Maidéra, Orioli, Collovati, Scirea, Rossi, Zaccarelli, Graziani, Benet­­ti, Giordano. Ez az eredmény valószínűleg elsőosztályú szenzációt jelent majd a futballvilágban. Senki sem hite­t­te volna, hogy a világbajnokság­­ negyedik helyezett csapata ebben az experimentális összeállításában is négy gólt kaphat attól a jugo­szláv együttestől, melyben egyet­len olyan játékos sem lépett fel, aki saját csapatában előretolt éket játszik! Ez a nagyon is alkalmi összeál­lítású jugoszláv együttes azonban kitett magáért, habár az első 20 perc után úgy nézett ki, hogy az európai ranglistán elfoglalt he­lyünk (a huszadik lépcsőfok alatt vagyunk) szerint fogunk játsza­ni... Egy ellentámadás után ugyanis Grazziani faképnél hagyta a bizonytalan Stojkovićot, meste­rien játszott vissza és Rossi, min­den idők legdrágább olasz játéko­sa nagy erővel lőtt a hálóba. Sze­rencsére azonban a jugoszláv vá­logatottban volt Sušić is, aki nem először lőtt mesterhármast a nem­zeti színekben. Szerdán este is elemében volt a szarajevói mes­terlövész, a 27. percben Petrovic átadása után ügyes góllal egyenlí­tett, majd a 36. percbeni Slivkovic szabadrúgása után a fölső sarok­ba talált, hogy végre a 67. perc­ben Janjanina Petrovic előkészí­tés után harmadszor is megadás­ra kényszerítse Contit. A második félidőben időről időre valóban jól, szellemesen és gólképesen játszott a jugoszláv együttes. A legszebb gólt Zajec lőtte, Mirosevic súly­pontot változtatott, Sušić tálalt a felfutó Zajec elé, aki 18—20 mé­terről hatalmas erővel lőtt a há­lóba. Messzemenő következtetéseket nem kellene levonni ebből a mér­kőzésből, de le kell szögezni, hogy­­ ebben a csapatban egy-két játé­kos kivételével valamennyien va­lóban tudnak futballozni és ezen­­ az éjszakán, az első fél óra után ment nekik a játék. A. F. LABDARÚGÁS Nagyszerű győzelem Jugoszlávia—Olaszország 4:1 (2:1)

Next