Magyar Szó, 1979. november (36. évfolyam, 301-328. szám)

1979-11-22 / 322. szám

20 MOIMEf KtÄDÄSÜNKEÖi: MAGYAR SZÓ 1979. поуетбегфЗ., csütörtöke A főtitkári beszámoló visszhangja Különtudósítónk telexjelentése Bukarest, november 21. Elégedetten és elismerően szóltak a Román Kommunista Párt XII. kongresszusának nyitá­nyáról a külföldi újságírók, akik elsősorban arra figyeltek fel, hogy a Nicolae Ceausescu fő­titkár által előterjesztett beszá­molóban a szokásosnál is na­gyobb terjedelmet kapott a vi­lágbéke megteremtésének sürge­tése. Nyilvánvaló, hogy az ilyen értékelés összhangban van mind­azokkal a törekvésekkel, ame­­l­lyek a fegyverkezési verseny he­lyébe a szilárd alapokra helye­zett béke, az országok és nem­ezetek társadalmi berendezkedé­sétől független együttműködést kívánják állítani. A kongresszus második nap­ján, amikor összesen tizenöt bi­zottság igyekszik a legjobb és a román nemzet számára legin­kább elfogadhatóbb gazdasági, politikai és kulturális célokat meghatározni, éppen ennek a szi­lárd békepolitikának a meghir­detése révén maradt még min­dig az érdeklődés középpontjá­ban a főtitkári beszámoló. Nem hagyhatjuk szó nélkül ..azt a XL felhívást sem, amit Nico­lae Ceausescu ismertetett a­­kongresszus küldöttjeivel, meg­hívott vendégeivel és a külföldi pártok küldöttségeivel, hogy a Balkán-félszigeten atommentes békeövezetet kell kialakítani. Említettük már, hogy össze­sen tizenöt bizottság igyekszik az elkövetkező néhány napban kidolgozni azokat az irányelve­ket, amelyek biztosítani tudják majd, hogy Románia a lehető leggyorsabban felzárkózzon a fejlettebb országok közé. Az or­szágra jellemző közhangulat alapján csakis azt mondhatjuk, hogy ezek a törekvések eddig példátlan erőfeszítésekre készte­tik a romániai dolgozókat, de az áldozatos munkától senki sem riad vissza. Talán azzal jelle­mezhetnénk a legtalálóbban ezt a hangulatot, hogy idézzük a ro­mániai újságíró kollégák véle­ményét: „A földrengés pusztító nyomait saját erőnkből és gyor­san eltüntettük. Bebizonyítottuk ezzel, hogy a sokak számára le­hetetlen dolgokat is meg tudjuk valósítani. Mostani feladataink ugyan nehezek, de megvalósítá­sukban egy cseppet sem kétel­kedünk. Egyszerűen arról van szó, hogy többet és jobban kell dolgoznunk. Márpedig ez vala­­hányunk alapvető érdeke.” FEHÉR István ­ Felelősség a kötelezettségek iránt Az ellátásról tárgyalt a KSZ belgrádi városi bizottsága A KSZ belgrádi városi bizott­sága kedden a város ellátásával kapcsolatos időszerű kérdéseket vitatta meg. Az értekezleten jelen voltak a társadalmi-politikai szer­vezetek és a városi képviselő-tes­tület­ megbízottai. Vladimir Babšek, a DNSZSZ belgrádi városi vá­lasztmányának elnöke beszámoló­jában egyebek között hangsúlyoz­ta, hogy az ellátásban keletkezett problémákra reagált valamennyi polgár, a helyi közösségek és a társadalmi-politikai szervezetek is. Megállapította, hogy az ellátás terén fokozatosan javul a helyzet. Még mindig tapasztalható azonban a hiány-pszichózis, amihez jórészt — Babšek szavai szerint — a tá­jékoztatási eszközök is hozzájárul­tak. Rámutatott, hogy egyes ter­mékek hiánya nem a pillanatnyi fogyatékosságok következménye, hanem a jelenségnek mélyebb gyö­kerei vannak. Megengedhetetlen, hogy az ellátók megszakítsák vagy csökkentsék a szállításokat, hogy kikényszerítsék a számukra ked­vező feltételeket. A felszólalók többsége az ellá­tásról kötendő társadalmi megál­lapodás­ kidolgozását szorgalmazta. A vitában felszólalt Dusan Gri­­gorijevic, a KSZ belgrádi városi bizottságának elnöke is. Figyel­meztetett arra, hogy olyan légkört kell kialakítanunk, amelyben minden tényező felelősséggel­­vi­szonyul vállalt kötelezettségei iránt. Nem szabad megengedni azt a látszatot, hogy egyesek egész intézményeket helyettesítenek és hogy maguk döntenek a lényeges kérdésekről. (Tanjug) LQLEA MAGYAR SZÓ A DOLGOZÓ NÉP SZOCIALISTA SZÖVETSÉGÉNEK LAPJA Igazgató BÁLINT IMRE Fő- és felelős szerkesztő erdélyi Károly Szerkeszti a szerkesztő bizottság Szerkesztő tanáca Bálint Imre, Berdál István Tel­­nök­, Bollók József, Buják Já­nos, Burányi Nándor, Csípő Mi­hály, Csorba István, Erdélyi Károly, Földessy László, Franc Lajos, Gaál Ottó, Horváth Fe­­­­renc, Katona Gyula, Karl Er­nő, Keresztényi József, dr. Pap József, Petkovics Kálmán, Pi­­szár József, Polyvás József, Rat­­kó Sándor, dr. Rehák László, Rudi Sóra, Szabadka Sándor, Szabó Gizella, Szalma Tibor, Sztrovk­a Antal, Takács Gyula Szerkesztőség és kiadóhivatal 21000 Novi Sad, Vojvode MISlés L Telefon 1­22-144, telex 14198 Yt FÓRUM Előfizetési díj belföldön fél évre 700 dinár, egész évre 1400 dinár. Külföldön a kétszerese. Folyószámla 65700-603-6Ш ÚJVIDÉK FORUM NYOMDA ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 16.40 Híradó, 1. kiadás (szerbhorvát) 17.10 Híradó, 1. kiadás (magyar) 17.30 Híradó a belgrádi stúdióból 17.45 A Pufi család — sorozat film gyerekeknek, 6. rész (magyar) 18.15 Tudomány: A sörgyártás — ismeretterjesztő műsor a JRT részére 18.45 Humoristák sklubja — humoros sorozatadás a belgrádi stúdióból 19.15 Rajzfilm: Baltazár (magyar) 19.30 Híradó, 2. kiadás (magyar) 20.00 Világűri kalandor — angol sorozatfilm, 2. rész A titokzatos űrhajó 20.55 Nagy ínyesmesterek­­kis tátikái — reklámfilm 21.00 Híradó,12. kiadás (szerbhorvát) 21.20 Jó­­napot, Jugoszlávia — műsorösszeállítás külföldön dolgozó munkásainknak BELGRÁDI TELEVÍZIÓ I. 9.10 Iskoláiéva a­ zágrábi stúdióból 10.00 Francia­ nyelvlecke (sz) 10.30 Vegytankiátum és nátrmniru(tsz) 11.00 Rajzfilm­(sz) 11.05 Kicsinyek műsora (s­z) 11.10 Földrajz: Görögország (sz) 14.50 Vegytan: Kálium és nátrium (ism., sz) 15.20 Kicsinyek műsora (ism., sz) 15.30 Francia nyelvlecke (ism., sz) 16.00 Rajzfilm (ism., sz) 16.05 Földrajz: Görögország (ism., sz) 16.40 Szerbhorvát nyelvű híradó az újvidéki stúdióból (sz) 17.10 Magyar nyelvű híradó az újvidéki stúdióból (sz) 17.30 Híradó, 1. kiadás (sz) 17.45 Az ifjúság gyermekkora — ifjúsági filmsorozat 18.45 Humoristák klubja — humoros sorozatadás 4. rész (tsz) A műsor vendégei Veljko Sija­­kov újvidéki humorista és Zo­ran Jovanović karikaturista és rajzfilmes. 19.15 Nagy fényesmesterek kis titkai — reklámfilm (sz) 19.20 Rajzfilm (sz) 19.30 Híradó, 2. kiadás (sz) 20.00 Csendes háború — külpolitikai adás II. MŰSOR 16.50 Albán nyelvű híradó 17.15 Híreik (sz) 17.30 Dokumentumfilm 17.45 Belgrádi híradó­(sz) 18.45 Népzene a szarajevói stúdióból (sz) 19.15 Nap, felhők, szél — Milyen idő várható? 19.30 Híradó a titogradi stúdióból 20.00 3, 2, 1... indulj! — műsor a filmről és a televízióról (sz) televízió a szarajevói stúdióból 2. rész (sz) 18.15 Tudomány A sörgyártás — ismeretterjesztő műsor az újvidéki stúdióból Az adás szól a sörgyártás alap­­anyagairól, a technológiai fo­lyamat legfontosabb fázisairól, a vajdasági és jugoszláv sör­gyártás fejlődéséről. Legna­gyobb része az apatini és me­­larevói sörgyárban készült. A mai műsor a november 22- én, a Száva Kongresszusi Köz­pontban megrendezendő érte­kezlet alkalmából készült. Az információ dekolonizációja el­nevezésű értekezleten, az el nem kötelezett országok kép­viselői vesznek részt. 20.50 Nikola Tesla — sorozatadás a zágrábi stúdióból, 4. rész (ism., sz) 22.00 Híradó, 3. kiadás (sz) mint : шш! ma# ш Estim ^Metsző fogkront ESZEK A HS­­SZ képviselői Blaževićnal Jakov Blažević, a Horvát SZK Elnökségének elnöke kedden este fogadta a Horvátországi Magya­rok Szövetségének képviselőit a szervezet fennállásának 30. év­fordulója alkalmából. Major Ist­ván, a HMSZ Elnökségének elnök­lője számolt be a szervezet fejlő­déséről és sikereiről, valamint problémáiról, megemlítve, hogy a Horvátországban élő magyar nem­zetiség előtt tág lehetőségek áll­nak társadalmi, kulturális, művé­szeti, művelődési és sporttevé­kenységéhez, s ugyanígy anyanyel­vének és kultúrájának ápolásához is. A Horvát SZK Elnökségének el­nöke gratulált a HMSZ jubileu­mához, sok sikert kívánva a Hor­vátországban élő magyar nemzeti­ség tagjainak. Kifejezte elégedett­ségét, hogy alkalma volt talál­kozni az októberi forradalom rész­vevőjével, az eszéki Stjepan Sajer­­mannal, aki 86 éves kora ellenére ma is aktívan tevékenykedik a HMSZ-ben. Lajerman a szervezet megalapítói közé tartozik. J. PETRIC ÁRVÍZHELYZET K­ét gyermek vízbe fúlt Sokfelé megszakadt a vasúti közlekedés • Árvizek Görögországban és Albániában is A Kozara hegység lábánál fek­vő Kozarac vár­oskában mély meg­rendülést keltett két iskolás gyer­mek tragédiája. A két másodikos fiú a Starenica folyó improvizált hídján átkelve beleesett a vízbe s az áradat elsodorta őket. Min­den mentési kísérlet hiábavaló volt. Az egyik fiú holttestét dél­után megtalálták, a másik után még mindig kutatnak. A medrükből kilépett­­ folyók kedden már nem okoztak akkora­­ pusztításokat mint korábban. Crna­i Gorában, Kosovón, Macedóniában, Bosznia-Hercegovinában és Hor- S­vátországban is lassanként vissza i­s húzódik a víz. Ekkor mutatkozik meg azonban, hogy milyen súlyos következmények keletkeztek. Macedóniában a legnagyobb ká­rok Szkopje déli részében és a­­ Szkopszka Dolinában keletkeztek.­­­­tt hatalmas területen egy nagy tó­­ keletkezett. Több mint 20 000 em­­­­bert kellett kitelepíteni otthoná­ból, az iskolákban és más objek­tumokban helyezték el őket. Az árvíz miatt a Szkopjei vasútállo­más teljesen el van vágva a kül­világtól, s tovább szünetel a vas­úti közlekedés Görögország felé. Az ország más vidékein ,is több­felé megszakadt a vasúti közle­kedés. A Zágráb—Varaždin vasút­vonalon Varaždinske Toplicenél az utasokat egy szakaszon autóbuszon szállítják. Ugyancsak szünetel a vasúti közlekedés a Belgrád—­Bar­a vonalon Gostunnál. Le kellett ál­­l­­ítani a vasúti forgalmat Kosovo több vasútvonalán is. A Macedó­niába igyekvő utasok csak Kuma­­novóba utazhatnak vasúton. A szomszédos Görögország észa­ki vidékein is napok óta kiadós eső hullik. Emiatt megduzzadtak a folyók és többfelé kiléptek med­rükből. Az elmúlt 24 órában 11 ember vesztette életét és nagyon sokan eltűntek. Az áradat 25 falut valósággal elsodort. Több felé he­likopteren szállították el a bajba jutottakat. Hatalmas károk kelet­keztek a mezőgazdaságban és az állattenyésztésben. Árvizet okozott a bőséges csa­padék Albániában is. Különösen a tengerparti vidékeken súlyos a helyzet, ahol nagy károk kelet­keztek a mezőgazdaságban, a lakó­épületekben, az útvonalakban­ , megszakadtak a telefon- és vil­­­­­anyvezetékek. Az albán hírügy-­­ nökség kedd esti jelentése szerint­­ az árvizek mellett a napokban­­ több gyengébb földrengést is észl­e­leltek. Ezek nem okoztak káro­kat. Földrengés Crna Gorában A belgrádi Szeizmológiai Inté­­­­zet műszerei kedden este 19 óra­­ 32 perckor közepes erősségű föld­­­­rengést jegyeztek fel, amelynek I intenzitása az epicentrumban 3,8­­ fokos volt a Richter-skála szerint. A belgrádi és a titogradi intézet adatai alapján megállapították, hogy a földrengés a Crna Gora-i tengerparton történt, Bar, és Ul­­einj között. (Tanjug) Bomb­a robbant Belfastban Észak-Írország fővárosában ked­­­­den délután, Charles herceg otta­ni látogatása idején bomba rob­­­­bant. A merénylet nem követelt­­ emberéletet — jelentette az AFP. Árvíz Macedóniában: a sok ezer emberi tragédia egyike A mai adás legnagyobb részét Vera Chytilovának, a film egyik legsajátosabb egyéniségé­nek szentelték. Az ismert cseh­szlovák rendezőnő a hatvanas években vált ismertté Százszor­szépek és Valami másról c. filmjeivel, amelyekben hősnői sorsán át vizsgálta a nők tár­sadalomban betöltött szerepét. A műsor keretében a televízió bemutatja Jiri Menzel Szigo­rúan ellenőrzött vonatok című játékfilmjét, amelyet 1967-ben Oscar-díjjal tüntettek ki. 22.20 Huszonnégy óra (sz) MAGYAR TELEVÍZIÓ I. 9.00 Idősebbek is elkezdhetik ... — tévétorna (ism. s­z) 9.05 Iskolatévé 14.10 Iskolatévé (ism.) 16.30 Postafiók 250. — Takács Mária műsora (sz) 16.45 „Ne adjatok rám aranyos palástot...” — Ady Endre versei 17.00 Perpetuum mobile (sz) 18.20 Falujárás — riportműsor 19.20 Idősebbek is elkezdhetik ... — tévétorna (sz) 19.30 Tévéhíradó (sz) 20.00 Jogi esetek 20.40 Anyám könnyű álmot ígér — Sütő András regényének tévéváltozata (sz) 22.15 Tévéhíradó, 3. kiadás (sz) II. MŰSOR 20.01 Van ,képünk hozzá — tévénézők vetélkedője 20.40 Parabola (ism., sz) 21.10 Tévéhíradó, 2. kiadás (sz) 21.30 Tudósklub ’78

Next