Magyar Szó, 1979. december (36. évfolyam, 329-343. szám)

1979-12-12 / 340. szám

Visszanéző VIHAR ELŐTT Nem csend előzte meg ezt a vihart, az első világháború viha­rát, ahogy a szólásmondás tartja. Nagyon is hangos lett nemcsak a Bácska, az egész ország a háborús készülődés és tiltakozás lár­májától. A francia és angol gyarmatokért fegyverkező Németország mellett az Osztrák—Magyar Monarchia is csörgette a kardot, s mivel Bosznia-Hercegovina annektálásával 1908-ban nemcsak a nemzetükben elnyomott népek fordultak ellene, hanem az említett két gyarmati nagyhatalom is, a háború már előrevetette árnyékát.. Az 1910-es választás talán azért volt kevesebb minden előbbinél, mert a pártok tudatában voltak a ténynek, hogy a nagyhatalmi összecsapás elkerülhetetlen. Ezért volt a kormánypártnak min­den eddigi választásnál nagyobb szüksége a győzelemre. S ezért érezhette joggal az ellenzék létében veszélyeztetve függetlenségi törekvését. Mindamellett Bácskában mindez még csak vezércikktéma volt, s a mindennapi életben alig-alig mutatott változást. Már kitört a Balkán-háború, s a kormánypárti Dungyevszki Lázárt megtámad­ták az ellenzéki lapok, mert búzát küldött a háborús Szerbiának. A vármegye társasági életébe azonban ez se vitte be a nyugta­lanság szellemét. Báró Vojnics István, a kormány mindenható em­bere a Bácskában elsimította az ügyet, s minden maradt a régi­ben. A kormánypárton belül még a nemzetiségi ellentétek is el­csendesedtek és Paja Jovanovics kiállításán látható volt Dun­gyevszki Gedeon nagybirtokos és országgyűlési képviselő életnagy­ságú portréja díszmagyarban. Aztán voltak megtévesztő társadalmi jelenségek, amelyek olyan következtetést engedtek meg, mintha semmi baj se volna és semmi sem választaná el egymástól a polgári világ közszereplőit. Nemcsak kormánypárt és ellenzék híveit, de a többségi és a kisebbségi ura­kat sem. Erzsébet királyné emléke például, akit a magyarok pártfogójuk­nak tekintettek, s akit Luccheni, egy olasz anarchista megölt. Ha­lála után valóságos Erzsébet-kultusz alakult ki Magyarországon. Még élt, amikor 1897-ben róla nevezték el Budapest legszebb hídját, s egy évvel később mindenfelé szobrokat állítottak fel, amelyek őt ábrázolták eszményi szépségében. Iskolák és intézmé­nyek vették fel a­­nevét és udvarhölgye, Ferenczy Ida a fővárosi lapok ünnepi számaiban nyilatkozott arról, mennyire szerette a ki­rályné a magyarokat, s Benedek Aladár költőt, aki egy verses­könyvét ajánlotta neki, még a börtöntől is megmentette, ahova egy hamis ötforintos miatt akarták zárni. Minden népnek van egy gyermekkora, amikor királynők és dik­tátorok soraiból keres bálványt magának. A szép Erzsébet király­né azonban az emlékével hatott, mint aki igen alkalmas volt arra, hogy országos bajokról terelje el a figyelmet. S ez egy ideig sike­rült is. Zomborban szintén mozgalom indult Erzsébet királyné szobrá­nak felállítása érdekében, miután a liget már az új templom mö­gött, amely 42 év után mégiscsak felépült, az ő nevét viselte. Persze, ennek a szobor­bizottságnak is Vértesi Károly volt az el­nöke, s ebben a szerepében nem zavarta függetlenségi 48-as meg­győződése. A szerb urak is szép számmal adakoztak a szobor­alap javára, ki tudja, nekik miért volt kedves a halott királyné emléke. A függetlenségi pártban még furcsább dolgok történtek az első világháborút közvetlenül megelőző időkben. Összevesztek például a radikális szerbekkel, ami nemcsak az ő hűtlenségüket bizonyította. Maguk a radikális urak is megunták az eredménytelen társulást és irigykedve nézték a kormánypárti Dungyevszkieket, akiket a Nem­zeti Kaszinóban magyar mágnások ünnepeltek, pedig jómaguk még nemességet se vettek a királytól. Elég volt nekik hatalmas birto­kuk, s hozzá az a tizenhárom ezer hold, a kalocsai érsek bécsi birtoka, amelyet béreltek. Persze nem is szóltak bele a végképp elfajult vitába az óbecsei negyvennyolcas szabadságszobor sorsa felett, amely egy kiterjesztett szárnyú turulmadarat ábrázolt, s le­bontották, odébb vitték a főtérről, amelyet ki akartak kövezni, s a forgalomnak állítólag útjában állt. Csak a szociáldemokratákkal maradt szövetségben Justh Gyula pártja, a bácskai függetlenségi sajtó készségesen jelentette, ha a „cucilisták” — ahogyan a másik oldalon csúfolták őket — népgyű­lést hirdettek, amelyen a pesti szónokok, akárcsak Weill Miksa helyi cipészmester a katonai közterhek ellen tiltakoztak, s persze az általános és titkos szavazás bevezetését sürgették. Hogy a nyolcórai munkaidő érdekében is agitálnak, azt már elhallgatták az újságok, mert az ilyesmi fölöttébb alkalmas volt arra, hogy a test­vérpártban is felborzolja a munkaadók kedélyét. A tetemesen meg­nőtt katonai költségvetést tehát zavartalanul­­megszavazta a parla­ment, s így aztán szocialisták és negyvennyolcasok, magyarok és nem magyarok egyformán ontották vérüket és estek el a hazáért a csakhamar kitört első világháborúban. HERCEG János ZOMBOR Bemutatóra készülnek a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület amatőrjei A zolmfoori Petőfi Sándor Műve­lődési Egyesületben KOBERSZKI József titkár gyűjtötte maga köré a színjátszást kedvelő zombori magyar fiatalokat.­­ Végre sikerült egy megfele­lő gárdát összehozni, amely lel­kesedik és rendszeresen jár pró­bákra. Ma már elég nehéz szín­játszó csoportot alakítani Zombor­ban, mert a fiatalokat sok más érdekli, itt a diszkó, mozi és egyéb szórakozási lehetőség. Háromfel­­vonáso­s zen­és bohózat szövegpró­bái folynak az egyesület könyv­tártermében, a Szabin nők elrab­lásáról van szó, KELLÉR Dezső alkalmazta színpadra, zenéjét HORVÁTH Jenő szerezte, a ver­seket SZENES Iván írta. A darab begyakorlását egy hónappal ez­előtt kezdtük meg, és számításom szerint másfél, legfeljebb két hó­nap múlva bemutathatjuk. Ezzel a vígjátékkal veszünk részt a mű­kedvelő színjátszók márciusban sorra kerülő községi szemléjén amelyet Bezdánban rendeznek meg — mondta KOBERSZKI Jó­zsef. A lelkes műkedvelő gárdát a következők alkotják: BANYAI Márton, ARCSON Rafael MUSZPL Árpád, ROKK Ágnes, VÁCI Éva, SOMOSI Nándor, BO­DOR Lívia, PORKOLÁB Miklós, KRÁLY Árpád, BENYA Anna VÖRÖS Zoltán, MÉREI Rózsa, KOVÁCS Valéria, CSERNAI Fe­renc, CSÁSZÁR Miklós, FISCHER Zsuzsanna, BOSNYÁK Lajos és FARKAS Tibor. Kioberszki József rendező el­mondta, hogy hetente háromszor tartanak próbát. Tavaszra tervez­nek egy bajai fellépést is. Ha ér­deklődés nyilvánul meg a darab iránt Magyarországon, akkor a környék falvaiban is bemutatják. Ezzel a színdarabbal szeretnék viszonozni a bajaiak vendégjáté­kát a zombokri Petőfi Sándor Mű­velődési Egyesület színjátszói. _ P. M. DUNATÁJ 1979. december 12., szerda Az Ötösfogat beindítása sió Nem volt könnyű majd tíz éven keresztül öt művelődési egyesület közös műsorát megszakítás nélkül megrendezni. Valahogy azonban mindig sikerült, s ma vidékünkön az Ötösfogat már fogalom. Az összefogás mindig meghozta a gyü­mölcsét. Remélhetőleg így lesz az idén is. Gyakorlatból tudom, hogy a fo­gatnak nincs vezetősége, de ilyen­kor, beindulás előtt az egyesületek elnökei, titkárai töbször is össze­jönnek megbeszélésre és részlete­sen is kidolgozzák a közös műsort. Ilyenkor sok jó ötlet hangzik el. Véleményem szerint továbbra is fenn kell tartanunk az Ötösfoga­tot, de feltétlenül tovább kell fej­lesztenünk a színvonal érdekében is. Elsősorban minden egyesület­nek arra kell törekednie, hogy meglevő csoportjait továbbfejlesz­­sze. A szép eredmények ellenére is falvainkban magasabb szintre emelkedhet a menyecskekórus, a színjáték, a citerások játéka és általában a zene. Még a tánccso­portok is fejlődhetnek annak el­lenére, hogy az utóbbi időkben ők jutottak el legtovább. Ha minden egyesület amatőrjei jobban felké­szülnének, akkor a közös program is értékesebb lesz. A fogatnak lehetne egy közös zenekara is. A múltban a műsor összeállítóinak mindig nagy gon­dot jelentett a zenekar. Ha min­den faluból csak két önkéntes ze­nész jelentkezne, s háromheten­ként közös próbát tartanának mondjuk a zombori Kaszinóban, ahol minden bizonnyal nem uta­sítanák vissza e kezdeményezést, máris tíztagú zenekara lehetne a fogatnak. Egy ilyen zenekar meg­alakításáról már beszéltem né­hány zenésztársammal, nem elle­nezték az ötletet, s valakinek ezt meg kellene szerveznie. Felvetődött a múltban egy szín­darabnak a közös betanítása is. Az ötletet azonban néhányan ka­tegorikusan visszautasították. Pe­dig meg lehetne valósítani a jövő­ben. A fogatban az egy helyben to­­pogás, a stagnálás visszafejlődést jelenthet. Ezt pedig senki sem szeretné, legkevésbé a közönség, amely mindig valami újat vár. Miletics, Bezdán,­ Stanišić bekap­csolódása a fogatban már sok lenne. De ezeket az egyesületeket sem volna szabad visszautasítani, ha kérnék felvételüket. A lényeg, a cél az, hogy vidékünkön tovább­fejlődjön az amatőrizmus. Az ifjúságnak továbbra is részt kell vállalnia a fogat munkájából. Nemcsak a színpadon való szerep­lésre gondolok, hanem a szerve­zésben való aktív részvételre. A műsor összeállításában nekik is részt kell vállalniuk. Ma már Szi­lágyin, Gomboson, Doroszlón, de a többi faluban is mind több a fő­iskolát, egyetemet végzett fiatal. Az ő aktív bekapcsolódásuk új pezsgést jelenthetne a fogat mun­kájában. A több évi közös munka ellenére a fogat keretén belül még mindig nem alakult ki e közös rendezvény platformja. Merre hát tovább? Milyen legyen a jövőben a közös program? Milyen legyen az egy­séges álláspont a további munká­ban? Csak a jól felvázolt, reális alapokon nyugvó munkaterv el­készítése biztosíthatja előre, hogy vidékünkön ez a közös rendezvény továbbra is hallasson magáról. Ez a célunk. BALÁZS László NEMESMILITICS Támogatják a helyi járulék bevezetését Hétfőn a nemesmiliticsi műve­lődési otthonban megtartott vá­lasztó gyűlésen a jelenlevő mint­egy háromszáznegyven polgár nagy többsége támogatta az újabb öt évre tervezett helyi járulék be­vezetését. Többek között úgy ha­tároztak a gyűlésen, hogy a,, helyi járulék bevezetéséről a 3240 sza­vazati joggal rendelkező nemes­militicsi lakos írásban fog szavaz­ni. A szavazásra néhány nap múl­va kerül sor, amiről a helyi kö­zösség közgyűlése hoz majd ha­tározatot. Ez alkalommal jól tájékoztat­ták a nemesmiliticsieket, ugyanis kétnyelvű nyomtatványt juttattak el a falu minden háztartásába, amelyben pontosan feltüntették, ki milyen százalékarányban járul hozzá a falu közműveinek további korszerűsítéséhez, de pontos sor­rendben kaptak helyet a munká­latoktól függően az utcák és lé­tesítmények is. A határozattervezet szerint 1980 és 1984 között a munkaviszony­ban levők, kisiparosok és nyugdí­jasok jövedelmük, azaz járandó­ságuk két százalékát, míg a föld­művesek kataszteri jövedelmük öt százalékát fizetik. Ily módon öt év alatt 8,73 millió dinárt fordít­hatnak majd az úttestek és jár­dák betonozására, korszerűsítésé­re és karbantartására. Ebből az összegből tartalékolnak egymillió dinárt a helyi általános iskola épülő tornatermére, valamint 800 000 dinárt választanak ki a már meglevő közművek javításá­ra, karbantartására, öt év alatt újabb tizenhét utcában épülne 5780 méter por- és sármentes út­test, valamint négy utcában 1460 méteren korszerűsítik a gyalog­járdát. Nemesmilitics egyike volt azon falvaknak a zombori községben, amelyek az elsők között vezet­ték l­e a helyi járulékot; igaz, munkaerővel járultak hozzá a nemesmiliticsi­erszállási út kor­szerűsítéséhez még 1959-ben, de tíz évvel később ezt követte a helyi járulék pénzben kifejezett bevezetése. Azóta a falu kéthar­madában beton úttestek és mint­egy nyolc kilométeres hosszú gya­logjárda épült. Találkozás az íróval Herceg János Rétfalun A Horvátországi Magyarok Szövetségének és a Dunatáj szer­kesztőségének szervezésében iro­dalmi est lesz december 15-én, szombaton este Rétfalun, a helyi Népkörben. Az irodalmi estre abból az alkalomból kerül sor, hogy HERCEG János most ün­nepli 70. születésnapját. Rétfa­­lun az olvasóknak alkalmuk lesz megismerkedni az író mun­kásságával, életútjával, ezt kö­vetően pedig kérdéseket tehet­nek fel. HERCEG János a hely­színen dedikálja két új könyvét, a VISSZANÉZŐT és a KÉK NYARFÁST. ESZÉK A magyar Szocialista Munkás­párt Baranya megyei bizottságá­nak vendégeként az elmúlt hét végén háromnapos látogatáson Pécsett és Baranya megyében járt a Kommunista Szövetség eszéki községek közössége pártbizottsá­gának küldöttsége. A küldöttség, amelyet Jožo Pe­­tovic, a községközi pártbizottság elnöklője vezetett, megbeszélése­ket folytatott a pécsi megyei párt­­bizotttságban, ellátogatott a komlói szénbányába és még néhány mun­kaszervezetbe, valamint megtekin­tette Pécs és Baranya megye tör­ténelmi nevezetességeit. A megbeszélések során meg­állapították, hogy a két szomszé­dos terület, Baranya megye, vala­mint Szlavónia és Baranya párt­­szervezeteinek az együttműködése az elmúlt időszakban sikeres volt. Mindkét fél kívánsága, hogy az együttműködés tovább bővüljön annak érdekében, hogy a két nép és a nemzetiségek, amelyek ezen a területen élnek minél jobban megismerje egymást és minél kö­zelebb kerüljön egymáshoz. Egyet i s értettek abban is, hogy a két­­ szomszédos terület problémái ha­sonlóak, sőt, sok esetben azonosak, és éppen ezért az ilyen találkozá­sok és véleménycserék hasznosnak bizonyulnak, ezért a jövőben még gyakrabban módját kell találni megszervezésükre. KRUMEE József Községközi pártküldöttség járt Pécsett és Baranya megyében A SZERKESZTŐ NAPLÓJÁBÓL „Ismét szervezkedtek?” A kolléga mérgesen csapja be a szerkesztőség ajtaját. A fo­lyosóról még behallatszik, amit mond az irodába. — Addig, míg mások írások, cikkek, riportok után szaladgál­nak vagy otthon ülnek és gé­pelnek, addig én különféle szer­vezéssel vagyok elfoglalva, ami dinárt sem hoz a konyhám. E szavakat hagott­ világossá vált előttem, hogy munkatár­saim bizonyos értelemben elé­gedetlenek, mert számtalan olyan munkát végzünk, amely, hogy úgy mondjuk, nem tarto­zik alapfeladataink közé. Sehol sem írja például azt hogy éven­te nyolc—IV élőújságot kell tartanunk, 10—12 irodalmi estet, 2—3 sportvetélkedőt meg egyéb rendezvényt. Amolyan mindenesek lettünk, minden kü­lönösebb rendelet, parancs nél­kül. Miért van erre szükség, egyáltalán szükséges-e ez így? Találkozni az olvasóval sze­mélyesen is mindig nagy él­mény. Engem a szerkesztőségi tisztségemben mindenekelőtt ez az élmény kötelez, emellett pe­dig a feladattudat, hogy nép­szerűsítsük lapunkat, a Dunatá­­jat és a Magyar Szót. Hogy a népszerűsítés mennyire sike­rült, mennyire nem, azt dönt­se el más, azonban még így is állandóan csökken lapunk pél­dányszáma. Mi lenne, ha csupán az irodákban meg a véget nem érő üléseken töltenénk el időn­ket és, nem keresnénk az úgy­nevezett élő kapcsolatot a vi­lággal, olvasóinkkal. Ezen a héten indul a Magyar Szó és a Dunatáj jubileumi élő­újság-sorozata. Végeredmény­ben ha fáraszt is bennünket a szervezés, megtisztelő feladat számunkra, hogy a Magyar Szó szerkesztősége bennünket bízott meg az élőújság-sorozat beindí­tásával. Az első találkozó ugyan­is szervezésünkben most pén­teken a baranyai Laskán lesz, és ezt követően ellátogatunk minden bizonnyal Bezdánba, Zomborba, Csonoplyára, Gom­bosra és vidékünk más helyi közösségeibe is. — Már megint szervezked­tek, soha sincs nyugtotok — mondja az egyik kolléga a szomszéd szerkesztőségből. Nem kifogásként említik ezt, hanem talán egy kicsit elége­dettséggel is állapítja meg, hogy nem lanyhult a tevékenység a Dunatáj szerkesztőségében, hogy még mindig fokozott tem­póban dolgozunk. A dicséret, ha ez egyáltalán az, jólesik mindenkinek, tehát nekünk is­ ígérni ne ígérjünk semmit, azonban törekszünk majd, hogy a soron következő találkozások még tartalmasabbak, még hasz­nosabbak legyenek. Lehet, hogy néhányszor még mérgesen be­csapjuk majd a szerkesztőség ajtaját, de ez csak pillanatnyi hangulatunk kifejezője lesz. TÓTH László

Next