Magyar Szó, 1979. december (36. évfolyam, 344-359. szám)
1979-12-29 / 357. szám
10 Vr. KRÁNKUL VjA^EvIĆ AZ ELSŐ SZERB FELKELÉS A TÖRTÉNeLMI c^E^igY 175. ÉVFORDULÓJA (3) A legbefolyásosabb és legszavahihetőbb hírvivő Konstantin Jovanovic nyugalmazott főhadnagy volt, aki Isakovic esperessel és Dimitrije Puljevictyal egyetemben a Šabac környéki harcokról tudósított, majd 1806. július 16-án a mišari ragyogó győzelemről is hírt adott. A főhadnagy megtekintette a hadállásokat is a Drinán, s azt jelentette Stevan Stratimirovicnak, hogy „mindenütt nyugalom honol”, s nincs többé veszély. Közölte: a vajdák hazabocsátották egységeiket, hogy gondoskodjanak a télirevaló élelemről, s a harcosok azzal dicsekednek, hogy a búza és a kukorica jól terem. Jovanovic főhadnagy a felkelők számára előnyös Icko-féle békéről is beszámol. SEGÍTSÉG A FELKELŐKNEK Amikor a ragyogó győzelmeket követően a vajdaságiak is meggyőződtek róla, hogy a felkelés nemcsak a dáhik ellen irányul, hanem a török uralom alóli teljes felszabadulást célozza, a felkelőkkel együtt a szerb állam viszszaállításáról kezdtek terveket szőni. Ilyen elképzeléseik egyébként már a felkelés kiütése előtt is voltak. Előadott egy ilyen tervet az egyébként óvatosságról ismert Stratimirovic érsek is, aki nyilvános tevékenységében nem győzte bizonygatni a bécsi udvar iránti lojalitását. Iparkodván, hogy semmivel se váltsa ki Ausztria gyanakvását, titokban Oroszország felé fordult. 1803 végén Arsenije Gagovic által üzenetet küldött Taticsev titkos tanácsosnak, illetve az orosz cári udvarnak, amelyben közölte: „Elérkezett a hercegovinai és szerbiai keresztények felszabadulásának órája”. Ezek a keresztények — írta a továbbiakban — az orosz cár védőszárnyai alá kívánják helyezni magukat, éspedig olyképpen, hogy egy orosz nagyherceggel az élen szláv—szerb cári birodalmat alakítanak. Ilyen szellemben állította össze I. Sándor orosz cárhoz intézett közismert emlékiratát, s küldte Moszkvába 1804 júliusában egy érsek, a cár volt nevelője útján. Az emlékiratot azonban akkor kapta kézhez a cár, amikor Napóleon már javában fenyegette Oroszországot, s az uralkodó veszélyesnek találta, hogy Törökországgal is hadat viseljen. A felkelés idején tanácsokat osztogatott, miként kell megszervezni az államhatalmat. Levelet küldött, például, a felkelőknek Szerbia berendezéséről és felemeléséről, azt tanácsolva nekik, hogy mindenekelőtt a hadseregről, a pénzügyekről, az igazságszolgáltatásról, a vallásról, az egyházról és az iskoláztatásról gondoskodjanak, és becsüljék Karađorđćt. A szerb állam visszaállításáról már a felkelés kitörése terveket szőtt Sava Tekelja is. Önéletrajzában olvashatjuk, hogy Petar Novaković Cardaklijával, Dositejjal, Todor Filipovictyal és bizonyos Bujanovictyal már 1801-ben felkelést tervezett, s ő kívánt az élére állni. Állítása szerint Dositej azt bizonygatta a felkelők előtt, hogy nálánál jobb vezérre nem számíthatnak. Tekellja emlékirattal fordult Napóleonhoz, s azt tanácsolta neki, hogy támogassa az első szerb felkelést, mert ennek eredményeként, Ausztria és Oroszország ellensúlyozására, létrejöhet a szláv állam, Illíria. 1805 augusztusában azonban hasonló emlékiratot intézett Ausztriához is, 1806-ban pedig 2000 példányban kiadta a szerb államok térképét, s azt Szerbiában is terjesztette. Hogy segítségére legyen a felkelőknek, kiadta az angol Watson Rómaiak Spanyolországban című könyvét. A hadseregszervezést és hadvezetést ismertető könyvben külön foglalkozott a hadseregen belüli fegyelemmel és éberséggel, valamint a gerillaharc módszereivel. Jovan Jovanovic újvidéki püspök oroszpárti állam megteremtésének tervét ajánlotta fel a felkelőknek. Tanácsolta nekik, hogy „vessék magukat Oroszország »s írjai közé”, és Oroszországgal szövetkezve „állítsák vissza a régi szerb államot”. Naivan még egyetemet, gimnáziumot és akadémiát is kilátásba helyezett. II. Katalin elképzeléseinek szellemében kovácsolt terveket a szerb állam újjáélesztéséről Szofronije Jugovics Markovic, az orosz katonai szolgálatban álló kalandor. Dositej azt vallotta, hogy a szerb államot csakis felkeléssel lehet újrateremteni, s amikor a felkelés kiért, számos munkatársának csoportjával odaköltözött, hogy éberen őrködjön és fáradhatatlanul munkálkodjon a fiatal szerb állam megteremtésén és kiépítésén. A vajdaságiak a felkelés első napjaitól lobogó hévvel, lelkesedéssel fogadták a felszabadító háborút. Nevezetes vajdasági személyiségek mentek át Szerbiába, s ők, valamint a felkelők felhívásokat, híreket, üzeneteket küldtek. Mindez nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a hév, a lelkesedés lángja még magasabbra csapjon, terjedjen Vajdaságban. Egy Szerbiába szökött vajdasági, akiből ott kapitány lett, mgy hívta maga után barátait: „Ide, utánam gyertek, ahol minden jutalmatok meglesz”. Ezek a hazafiak nem szakították meg kapcsolataikat Vajdasággal, és szenvedélyesen munkálkodtak a felkelés teljes győzelmén, az „újjászülető” Szerbia önállósodásán és függetlenségén. A nép tömeges és spontán érdeklődése mellett a felkelés sikere nem is maradhatott el. A vajdaságiak egy emberként a felkelés mellé álltak, nagy rokonszenvvel és érdeklődéssel figyelték az események alakulását, erkölcsileg és anyagilag támogatták a felkelést. A BÉCSI UDVAR BESÜGÓI E magatartásukkal azonban kiváltották Ausztria gyanakvását, bizalmatlanságát, mi több, restrikciós intézkedéseit. A bécsi udvar fölöttébb aggódott a monarchiában élő szerbek, románok és a magyarok magatartása miatt, mind éberebben figyelte őket, és erélyes intézkedésekkel igyekezett megakadályozni, hogy támogassák, segítsék a felkelőket. Növekedett a gyanakvás, sokasodtak a besúgók a pravoszláv szerbek és a románok, valamint a protestáns magyarok ellen. 1807 nyarán elérkezett Bécsbe a hír, hogy a Krasó megyei román parasztok veszélyes gyűléseket tartanak, felkelésre, kivándorlásra készülödnek. A besúgók között élen járt E. Mlinaric kapitány, Karnovic báró, országházi tisztviselők, valamint a bánáti Stevan Popovic. Mlinarié súlyosan megvádolta Darvár magyar kereskedőt és a pesti Petrovicot, ugyancsak kereskedőt, aztán M. Uroševićot, Bratoglićot, Mihajlovicot, sőt Stevan Stratimirović érseket is, aki Bécsben találkozott Cseh protestáns országgyűlési tisztviselővel, a magyar Nagy Mihálylyal stb. Stevan Popovic az oravicai paptól megtudta, hogy az erdélyi szerbek, románok és magyarok felkelésre készülődnek, le akarják gyilkolni a feudális urakat, csúnyán beszélnek Ferenc császárral, és Karadordét akarják fejedelmüknek. Karnovic külön figyelmet tulajdonít Újvidéknek, amely régidőktől fogva az „illír szellem” és a nemzeti titkok központja volt, ahol a leggazdagabb „rác” és „görög” kereskedők voltak, kezükben tartva a kereskedelmet, kincset és gazdagságot. Ha összefognak a szerbekkel, boszniaikkal, bolgárokkal, románokkal, s orosz segítséggel megalakítják saját önálló államukat — ez az országot (Magyarországot) ,a legnagyobb veszedelembe sodorná”. A besúgók figyelme ezenkívül J. Jovanovic bácsi püspök ténykedése miatt is Újvidékre irányult; a püspök az 1791. évi békekötés miatt kiábrándulva Ausztriából, lelkes jozefinistából és osztrákbarátból fanatikus oroszbaráttá vált. Önmagában véve máris ez elég volt ahhoz, hogy a hatóságok állandóan Újvidéken tartsák szemüket. Emellett Dositej utasítására az újvidéki Jovan Popovic toborozni kezdte az újvidéki értelmiségieket, hogy menjenek át Szerbiába, segítsenek testvéreiknek megszervezni az államot és a közoktatást. A gazdag újvidékiek mind gyakrabban küldtek jelentős pénzösszegeket a belgrádi intézményeknek. Újvidéken át jutott el a felkelőkhöz a fegyver és élelem is. (Folytatjuk) Zs.No*$ péter (33) — Értettem, Men. Ezt a vizsgálatot egyelőre befejeztük — tette hozzá Jo. — A kapott eredményeket értékelve most már el tudom dönteni, mit és hol keressünk a Földön. 10. A különlegesen átalakított Leók csak több mint négy év múlva kísérelték meg újra, hogy sértetlenül áthatoljanak a gázburokon, és elérjék a felszínt. A telepek felépítése után Einstein Jo kutatásait rangsorolta az első helyre. Leo a földi műveletek elvégzésére szolgáló telepek mellett külön telep foglalkozott Leók tervezésével és kipróbálásával. Jo a legszívesebben felépíttette volna Leóval annak a kupolás épületnek a pontos mását, ahová E. K. része ki-,sérte el, de Leónak végül sikerült meggyőznie Jót, hogy feledikkora is elé. A tervezett Leókat a tartály vizében próbálták ki. A megfelelő menynyiségű vízről Men telepének kellett gondoskodnia, és ez elég hosszú időt igényelt, míg Jo azt a tanácsot nem adta Mennek — mert a Holdon alig volt víz —, hogy a szkafanderdarabokban talált, az anyagvizsgálat szempontjából immár fölösleges bonyolult anyagok víztartalmát használja fel. Hosszú kísérletezés után elérték, hogy a különleges Leók tökéletesen mozogtak a vízben és a tartály mellett is, a korábban elképzelhetetlenül magas hőmérsékleten. A hajtóművel ellátott védőburok helyett Jo űrhajót terveztetett Leóval, amelyik nemcsak áthatol a Földet övező gázburkon, hanem képes a felszínről vissza is térni a Holdra. A különlegesen tervezett Leók ebben az űrhajóban annyiszor tehetik meg majd az utat a két objektum között, ahányszor Jo szükségesnek tartja. Jo és Leo közös munkája hibátlan volt, az űrhajó épségben érte el a szilárd felszínt közvetlenül a víz mellett. Leo az űrhajó vízről való felszállását a Holdon nem tudta kipróbálni, ezért kellett ezt a megoldást választaniuk. A Leók kimásztak az űrhajóból, és felderítésre indultak a vízbe. Jelentéseiket teljesen lefoglalták. A víz a legkülönbözőbb méretű és formájú mozgó objektumok sokaságát tartalmazta. Anyaguk megegyezett Men elemzésével, a formai azonosítás azonban sokáig sikertelen maradt. Jo megadta a Leóknak a szkafanderek üvegrendszerének átlagos méreteit és a két manipulátor közötti gömb belsejéből szerzett általánosított formai jegyeket. A Leók egyöntetűen azt jelentették, hogy a vízben az üreges rendszerhez még csak hasonló alakzatot sem észlelnek. Jo egy ideig zavarban volt, azután fontos következtetésre jutott. Ha ők, Einstein, illetve a többi telep részei úgy alkalmazkodnak a kedvezőtlen környezethez, hogy átalakítják önmagukat, akkor az ember, aki őket is tervezte — mint ezt E. K. olyan határozottan állította —, nyilvánvalóan képes ugyanerre a műveletre. Már csupán azért is, mert különben honnan merítette volna az átalakítás elvét? Természetes tehát, hogy az eddig általuk megismert környezetben, ami az embernek nem kedvező, akár a Marson, akár a Holdon, más formai jegyek jellemzőek az emberre, mint a Földön, a vízben. Jo ezen túl két további következtetéshez is eljutott. Az ember átalakítása a kedvezőtlen környezethez nem volt tökéletes, mert különben nem lett volna szükség a szkafanderekre, amelyek nélkül — ismét csak E. K. szerint — soha nem hagyták el az épületeket. A második következtetés pedig: a leggyengébb pont igényli a legerősebb védelmet. A leggyengébb pont pedig az, amelyiket a legkevésbé sikerül átalakítani. Tehát a szkafanderek legellenállóbb része azt védte, ami a legkevesebbet változott az átalakítás során. Ez a rész pedig kétségtelenül a két manipulátor közötti gömb volt. Akárhány szafanderroncsot vizsgáltak át, ha más nem, ez a gömb mindig sértetlen maradt. Jo ezek után csak a gömbben észlelt és összegezett formai jegyek azonosítását követelte. A Leók szorgalmasan végigelemezték az összes mozgó objektumot, és a részegyezések tömegével árasztották el Jót. A szimmetriatengely kétségtelenül minden objektumon megvolt, de nem mindig a tompa csúcsban végződő gerinc formájában. A tengelyre merőleges, nagyjából párhuzamos két duzzadt csík is, de a méretek sehogyan sem egyeztek. Ami a gerinctől kétoldalt elhelyezkedő kiemelkedő részeket illette, azokat is megtalálták, de az objektumok döntő többségén a gömbcikk palástjának felülete helyett ezek a kiemelkedések kör alakúak voltak, és enyhén kidomborodtak. Belsejükben a koncentrikus körök arányai pedig elemezhetetlen statisztikai eloszlás szerint váltakoztak. A Leók ezért további, megbízhatóbb formai jegyeket kértek Jótól. Jó újra elemezte egy gömb tartalmát, és újra felfedezte azt az összefüggést, amelyet Men már akkor közölt vele, amikor először találtak szkafandereket a Titánon; a gömb üregének falát majdnem pontosan követi az azt kitöltő bonyolult anyag formája. Ha ez — mint feltételezte — a mozgáskoordináló és az adó-vevő szerepét töltötte be, természetes, hogy az átalakítás során formáját tekintve a legkevesebbet változott, hiszen — és itt is elégedetten találkozott saját másik következtetésével — ezért is igényelte a legerősebb védelmet. Megadta tehát az üreget kitöltő anyag pontos formáját, ezúttal már a kisebb formai jegyek helyett ezt rangsorolva az első helyre. A részletek ugyanis mind módosulhattak az átalakítás során. Ami nem változott, az a szkafander belsejét kitöltő egész. Ha ez egyezik, a részletek eltérésének elemzése majd egy következő lépés lesz, ha ugyan szükséges. A Leek az új utasítás alapján kutatva a mozgó objektumok között, már néhány nap múlva pozitív választ adtak. Megtalálták a formát, amii jó közelítéssel beleillett a szkafanderek gömbjébe. Az egész azonosításán kívül Jónak be kellett érnie a szimmetriatengely két oldalán kiemelkedő részekkel. Ezek azonban — noha a vártnál sokkal jobban kiemelkedtek — annyival tökéletesebb egyezést mutattak, hogy legkiemelkedőbb részükön a gömbcikk palástfelületét sikerült a Leónak azonosítaniuk. — A méretre kérünk pontosabb utasítást — fejeződött be a kutatásokat vezető Leo jelentése. Jo ezt nem értette. — Több ilyen mozgó objektumot észleltünk — magyarázta a Leo. — A forma megegyezik, de a méretekben nagy az eltérés, Jo arra gondolt, később is értékelheti azt a kérdést, miért azonos méretű nagyjából minden szkafandergömb, ha a Földön a nagyságok ilyen különbözők. Mindenesetre megadta a gömbök átlagos méretét. — Ennyi formai azonosítás elég? — kérdezte a Leo, aki roppant óvatosan dolgozott. — Miért? — Mert azok az utasítások, amelyeket korábban a manipulátorokra adtál, olyan értékeket adna, amelyek ezzel az objektummal nem egyeztethetők. Jo nem tartotta szükségesnek, hogy egy Leóval, még ha az a földi kutatások vezetője is, közölje új következtetéseinek lényegét a részek átalakíthatóságának elvéről. • — A korábbi utasításokat visszavontam. Ennyi formai azonosítás elég. A továbbiakban a program következő szakaszára előírt műveleteket végezd! — Értettem — felelte a Leo. — A rakétát legkésőbb tizenkét óra múlva indítom. (Folytatjuk) MAGYAR SZÓ 1979. december 29., szombat