Magyar Szó, 1980. február (37. évfolyam, 30-58. szám)
1980-02-24 / 53. szám
1980. február 24., vasárnap MAGYAR SZÓ A termelőmunka megbecsülése KERTELÉS NÉLKÜL: ha ezen a téren minden rendben lenne, akkor nem kellene írni a termelőmunka megbecsüléséről, illetve fokozottabb megbecsülésének szükségességéről. De hát kell. És nem is csak írni. Tenni kell valamit, gyökeresen változtatni a helyzeten. A mostani helyzet ugyanis nem jó. S ezt nem is ma vettük észre, évek óta mondogatjuk már, hogy változtatni kell a termelő-, illetve a nem termelő- vagyis a hivatali, tisztviselői-munka helyzetén. Nem vitás, ugye, hogy az iparban is, a mezőgazdaságban is kiváló szakmunkásokra, szakemberekre van szükség: a korszerű gépek, a nagy teljesítőképességű, drága berendezések jó munkások nélkül nem nyújtják a várt termelési eredményt, jövedelmet. Emiatt aztán nemcsak a gépeket, alapeszközöket működtető, használó társultmunka-szervezet károsul meg, hanem egész közösségünk. Általános társadalmi érdek tehát, hogy a szakemberek a gépek mellé, a munkacsarnokba igyekezzenek, hogy itt próbálják meg hasznosítani az iskolában tanultakat, hogy ebben a munkában lássák a fejlődési lehetőséget, az anyagi jóléthez, a boldogsághoz vezzető utat. A fiatalok azonban, s nemcsak ők, most másként gondolkoznak. Nagyon sokszor nem a munkacsarnok, hanem az iroda felé veszik az irányt. S a munkások közül is sokan csak az alkalmat várják, s hátat fordítanak az esztergapadnak, leteszik a hegesztőpisztolyt, le a kalapácsot, a malteroskanalat. A következmény: a termelőmunkásokhoz képest nagyon megnövekedett a hivatali dolgozók száma. Pedig az új anyagi javakat, a jövedelmet, mindannyiunk gazdagodásának alapját nem az íróasztal mellett állítják elő. A bankok, kamarák, ügyviteli szövetségek és más hasonló intézmények, de a társultmunka-alapszervezetek tisztviselői is abból a pénzből élnek, amit a munkások által termelt javakért, termékekért, áruért kapnak, illetve az így nyert pénz egy részéből. Ha most a javakat termelők száma csökken, a javakért járó pénz élvezőté pedig állandóan növekszik, akkor ennek mi lehet a következménye? A célunk az, hogy minél többet, jobbat, s minél olcsóbban termeljünk. Az irodai személyzet felduzzasztása, a munkások számának viszonylagos vagy abszolút csökkenése bajosan szolgálhatja ezt az ügyet. Nemegyszer megállapítottuk már, hogy a folyamatok ilyeni irányvételén változtatni kell. Ugyanis nemcsak az a baj, hogy a munkás a gépe mellől szívesen megy át az íróasztalhoz — nem kevésbé káros, hogy az egyetemet végzett szakemberek, mérnökök, jogászok, közgazdászok jelentős része nem a termelő munkaszervezetekben helyezkedik el, ahol pedig nagyon nagy szükség lenne a munkájukra, s ahol nagymértékben hozzájárulhatnának a gazdasági élet stabilizálásához. Miért van ez így? Miért nem változtatunk a helyzeten, ha egyszer úgy kívánják a társadalom érdekei is? Szó volt erről a kérdésről a Központi Bizottság minapi ülésén is. Mindenekelőtt meg kell vizsgálni e jelenség a társadalmigazdasági kiváltó okait. Úgy látszik, elsősorban a munka, a termelőmunka megbecsülése, értékelése szorul módosításra. Más szóval, a személyijövedelem-elosztási politikánkat, gyakorlatunkat kell ilyen értelemben megváltoztatnunk. És nyilván más változtatásokra is szükség lesz ahhoz, hogy a gyárcsarnok vonzóbb legyen, mint az iroda. A kérdés sokkal összetettebb, semmint hogy egy-két intézkedéssel megoldhatnánk. Az elhamarkodott, a tényleges okok ismerete nélkül, tehát kellő alaposság híján indított akciók nem hoznának eredményt. A stabilizálási aktivitás során ez a téma is napirendre kerül, konkrét intézkedésekről is hallhatunk, több szakmunkást az irodából visszahelyeznek a gépcsarnokba. Nem kell, hogy hangsúlyozzuk: többre van szükség. Mindannyian tudjuk, a stabilizálás nem rövid lélegzetű kampány, de hosszú távra szóló, állandó feladat. BURÁNYI Nándor VERSEC Igen jó gazdasági eredmények Az első, még nem hivatalos elemzések alapján az elmúlt év igen sikeres volt a verseci gazdaság számára, amely már több éve nehézségekkel küzd, veszteséges. A községi területen működő 148 munkaszervezet nagyon jó, vagy kielégítő gazdasági eredményeket ért el. Az ipari termelés átlag 18 százalékkal emelkedett — ebben a körzetben ilyen eredményt eddig még sosem értek el. Mindenképpen hozzájárultak ehhez a mezőgazdasági termelésben elért eredmények is, a főként ipari növények termesztésére átálló mezőgazdaság sokkal jobb hozamokat könyvelt el, mint az előző években. A pénzügyi mutatók is kedvezőek. A gazdaság összjövedelme az 1978. évihez képest 28 százalékkal, a jövedelem pedig 43 százalékkal növekedett. Növekedett a termelékenység, a termelés gazdaságossága, kifizetődőségéhez elsősorban a jobb munkaszervezésnek, a takarékossági és stabilizációs intézkedések alkalmazásának köszönhető. Az ipari és mezőgazdasági termékek kivitele is növekvőben van, s a jelek szerint ez a biztató folyamat a jövőben is tartani fog. 1978-ban a verseci községben 11 mezőgazdasági és ipari társultmunka-alapszervezet volt veszteséges, az elmúlt évben viszont csak néhány társultmunka-alapszervezet könyvelt el veszteséget, s a tavalyelőtti évhez viszonyítva veszteségeik szinte elenyészőek. Dejan TADIC HELYI KÖZÖSSÉGEK Tervkészítés kapcsán átfényesi Illés Beszélgetés Djurdjina Bozictyal, a Tartományi Képviselőház Községek Tanácsának elnökével Tartományunkban most két mozzanat köré csoportosul a helyi közösségi tevékenység új vágányra való átállítása. S ha már a „vágány” hasonlatával élünk, maradjunk ennél még egy mondat erejéig: az elmúlt évek során sok helyen bizonyos tekintetben a vakvágányon vesztegelt a helyi közösség szerelvénye. Ez azonban véletlenül sem azt jelenti, hogy semmilyen munka sem folyt kommunális rendszerünk alapsejtjeiben. Ellenkezőleg, a polgárok összefogásával megannyi létesítményt emeltek a helyi közösségekben. Vágányváltásra mégis szükség van, s ezen az adott forma, keret — a kissé elkoptatott frázissal élve — életes tartalommal való megtöltése értendő. Ennek megvalósítása pedig — mint indító mondatunkban említettük — két mozzanat köré csoportosul. Ezek: a helyi közösségi középtávú tervek elkészítése és a helyi közösségekről szóló tartományi törvénytervezet nyilvános vitája. ▲ Hogyan folyik ez az egyazon célt szolgáló két akció — tettük fel a kérdést Djurdjina Božićnak, a Tartományi Képviselőház Községek Tanácsa elnökének. — A múlt esztendő végén regionális tanácskozásokat szerveztünk Vajdaság-szerte, hogy egyfelől betekintést nyerjünk, hogyan halad a tervkészítés, másfelől, hogy segítséget nyújtsunk ehhez az összetett és bizonyos tekintetben újszerű munkához. — Mit tapasztaltak és miben nyilvánult meg a tartomány segítsége? — Ha egy mondatba akarom sűríteni a látottakat és hallottakat, azt kell mondanom, hogy a helyi közösségekben nem ülnek ölbe tett kézzel, fokozatosan kezdenek kibontakozni a középtávú tervvázlatok körvonalai. Nem könnyű munka ez, hiszen az idei évvel záruló középtávú tervek inkább az óhajok számbavételei voltak, nem pedig minden érdekelt tényező összehangolásával készült reális tervek. Ennélfogva sok helyen elmarad vagy nagyon nehezen halad az eddig megtett út elemzése, vagy mondjuk így: alapos kiértékelése. A Vajon lehet-e alapos elemzés nélkül reális tervet készíteni? — Nem lehet. Ez a felismerés egyébként tudatosodott a regionális tanácskozásokon is, s ez nem mellékes mozzanat a további munka szempontjából. A községek közötti fejlettségbeli különbség nyilván a helyi közösségi tervezés tekintetében is megmutatkozik... — Lényeges különbségek észlelhetők a fejlett és a kevésbé fejlett községek között. Ettől eltekintve valamennyi helyi közösség számára nagy segítséget jelentett a további munkához, hogy ezeken a tanácskozásokon a Tartományi Tervintézet képviselői is jelen voltak és seregnyi útmutatással szolgáltak. ▲ Miben gyökereznek ezek az útmutatások? — Az idei esztendővel záruló tervidőszakhoz képest lényeges változás történt nálunk a tervkészítési rendszerben. Törvénnyel szabályoztuk ugyanis a tervezést, országos szinten csakúgy, mint tartományi, községi és helyi közösségi szinten. A szóban forgó tanácskozásokon elhangzott útmutatások erre az új, a meghozott törvényre támaszkodó tervezési rendszerre alapozódnak. A tanácskozások egyikénmásikán elhangzott, hogy a helyi közösségek magukra vannak hagyva, nincs (és nem is lehet) saját szakszolgálatuk, a községi közigazgatási szervekre viszont nem támaszkodhatnak. Helytálló észrevétele ez, és ha igen, miben látja orvoslásának lehetőségét? — Leginkább a tervkészítés folyamán tapasztalható, hogy ezek a megjegyzések helytállóak. Nézetem szerint helyénvaló az az álláspont, hogy a helyi közösségnek ne legyen saját szakszolgálata, ezt a munkát a községi közigazgatási szerveknek kell elvé Igezniük. Pontosabban: egy-egy helyi közösségben a helyi hivatal lássa el ezt a feladatot. Még pontosabban: így kellene hogy legyen, erre van is törvényes lehetőség, csak törvényes kötelezettség nem hárul a községi szakapparátusra. Várható, hogy a helyi közösségekről szóló törvénytervezet nyilvános vitája során igen élesen merül majd föl többek között ez a kérdés is. Az úgynevezett helyi köözösségi élet, persze, elsősorban nem a merev jogszabályok keretében zajlik, hanem a polgárok és dolgozók érdekei diktálta mederben. Hogyan történnek ezek az érdekegyeztetések a helyi közösség, a társult munka és az érdekközösségek között? — Nyomban leszögezhetem: minőségi változást, az elmúlt időszakhoz képest éppen ez, a helyi közösség, a társult munka és az érdekközösségek egybefonódó érdekeinek demokratikus úton történő felszínre hozatala kell hogy jelentsen. Ha ezt elérjük, akkor túlhaladjuk azt a korszakot, amikor egyedül a helyi járulék jelentette a helyi közösségi tevékenység anyagi alapját. A változás lényege pedig abban rejlik, hogy a polgár felismerje kettős mivoltának (polgár és dolgozó) közös érdekét, s mint ilyen, polgár- és dolgozótársaival együtt hasson a helyi közösségben, a munkahelyén és az érdekközösségben egyaránt. A Valamennyi közül talán az érdekközösségben megy a legnehezebben a pénzeszközök elosztására történő ráhatás... — Nézetem szerint az érdekközösségek kiépítését „alulról” kell kezdeni. Vagyis: a helyi közösségekben lévő érdekközösségi alapegységből jöjjön létre a községi érdekközösség, ne pedig úgy, hogy adva van egy községi érdekközösség, s az létesít alapegységet egy vagy több helyi közösségben. Ha így lesz, akkor a polgár és a dolgozó befolyása akadálymenetesebben valósítható meg — mondta befejezésül Djurdjina Bozic. CSORBA István ! BELPOLITIKA Öt százalék VÁRHATÓ, hogy a Vajdaságban még február folyamán befejeződnek a társadalmi megállapodás illetve az idevágó önigazgatási megegyezések módosításának előkészületei, s miután a munkaszervezetek megváltoztatják a személyi jövedelem elosztására vonatkozó szabályzataikat, a gyakorlatban is sor kerül az idei gazdaságpolitikai határozat egyik legtöbbet vitatott tételének alkalmazására. Természetesen arról a kötelezettségről van szó, hogy az idén a termelővállalatokban öt, másutt pedig hét-nyolc százalékkal kisebb mértékben növekedhetnek a személyi jövedelmek, mint a tiszta jövedelem. A tapasztalatok azt mutatják: nagyon rögös az út a szóban forgó követelmény megvalósításáig. Nem is csoda, hisz évek óta most van szó először olyan gazdaságszilárdítási intézkedésekről, amelyek hatását személy szerint, s a zsebén is megérzi csaknem minden dolgozó. A legtöbb nehézség abból adódik, hogy egy-egy munkaszervezet helyzete egy ágazaton, vagy — ami még fontosabb — a megegyezési körökön belül is, igencsak különböző. Ebből kiindulva mind a szövetségi, mind pedig a tartományi gazdaságpolitikai határozat lehetővé teszi az említett szigorító mércék szelektív alkalmazását. Magyarán: nem az a fontos, hogy minden munkaszervezet öt illetve nyolc százalékkal kisebb mértékben növelje a személyi jövedelmeket, mint ahogy tiszta jövedelmegyarapszik, hanem az, hogy egyegy társadalmi-politikai közösség meg a tartomány egészében véve eleget tegyenek a gazdaságpolitikai határozatban vállalt kötelezettségeiknek. Nos, ez az utóbbi lehetőség valóban megbolygatta a kedélyeket. Az újvidéki autószerelői munkaszervezetek például a minap egy elemzést készítettek, melyben a második megegyezési körben javasolt módosításokat kifogásolják. Egyetértenek a gazdaságpolitikai határozat személyi jövedelmekkel kapcsolatos állásfoglalásaival, de hiányolják, hogy a szakszolgálat javaslatában nem tett különbséget az aláírók között. Márpedig szerintük az autószerelői vállalatok helyzete már így is nehéz, az új intézkedések pedig egyenesen katasztrófával fenyegetnek. Mit jelent számukra az öt százalék? Nem kevesebbet, mint ahogy ezután az alapok és a személyi jövedelmek aránya 21:79 lesz. Ez az arány, állítják az autószerelők, mindössze tíz százalékos fizetésemelést tesz lehetővé ebben az évben, holott legalább tizenötre lenne szükség. S a reáljövedelem valószínűleg még így sem növekedne. Külön nehézséget jelent, hogy a személyi jövedelmek tíz százalékos emeléséhez húsz százalékos tervnövekedés szükséges. Tavaly ugyan a termelés növekedése pont ennyit tett ki, de ezt az idén már nehéz lesz megvalósítani. Várható ugyan, hogy a gépjárművek száma tovább gyarapodik, de ha az üzemeltetési költségek ilyen iramban növekednek, indokoltnak tűnik a félelem: az autótulajdonosok takarékossága kihat majd a szerelők forgalmára. A végkövetkeztetés tehát csak egy lehet. Ha az autószerelők esetében alkalmazzák a gazdaságpolitikai határozatot, a személyi jövedelmek reális csökkenésével kell számolni. Ez eddig mind világos. Mégis, fel kell tenni egy másik kérdést is. Mi legyen a többi aláíróval? Ha ugyanis valahol enyhítünk a kötelező megszigorításokon, másutt szigorítani kell, különben nem alakul ki a gazdaságpolitikai határozatban megkövetelt átlag. S ezzel elérkeztünk a legnagyobb problémához. Milyen mércék alapján lehet és kell szelektálni. Elsősorban bizonyára a dolgozónkénti tiszta jövedelmet kell figyelembe venni, de jól alkalmazhatók a termelékenység mutatói is. S a mércék megállapítása után természetesen itt a nézetegyeztetés. Ezt már nem ajánlatos különösebben elnyújtani, hiszen, s erre szintén a gazdaságpolitikai határozat figyelmeztet, az önigazgatási dokumentumok módosításáig csakis a tavaly novemberi személyi jövedelmeket lehet kifizetni. Ágoston András S