Magyar Szó, 1980. február (37. évfolyam, 30-58. szám)

1980-02-15 / 44. szám

20 HAJNALI KIADÁSUNKBÓL MAGYAR SZÓ 1980. február 15., péntek DJURANOVIĆ ÉS STOPH ESZMECSERÉJE BERLINBEN Dinamikusan fejlődő egy­ütt­működés A két kormány vezetője megvitatta a nemzetközi helyzetet is . Djuranović ismertette az el nem kötelezett országok álláspontját az enyhülésről Veselin Djuranovic, az SZVT elnöke és vendéglátója, Willi Stoph, az NDK Minisztertanácsának elnöke szerdán délután meg­kezdte hivatalos politikai tárgyalásait. A két kormány­elnök és munkatársaik véleményt cseréltek a két ország bilaterális együtt­működéséről, amely sikeresen fejlődik, valamint a legidőszerűbb nemzetközi eseményekről. Az eszmecserén megelégedéssel állapították meg, hogy viszonyunk és együttműködésünk sikeresen fejlődik. Ennek kapcsán hangsú­lyozták, hogy Tito és Honecker el­nökök 1974-ben és 1977-ben tör­tént találkozásukkor nagyban hoz­zájárultak együttműködésünk ki­bontakoztatásához. Stoph kormányfő elmondta, hogy a Német Demokratikus Köz­társaságban mindenki nagy figye­lemmel kíséri Tito elnök egészségi állapotának alakulását, és az SZVT elnöke útján Stoph szívélyes üdvözleteit küldte Tito elnöknek, mielőbbi teljes felépülést kívánva neki. Rámutattak, hogy a két elnök legutóbbi találkozója óta számos kapcsolat volt az állami szervek, a két párt, a társadalmi-politikai szervezetek képviselői, továbbá gazdasági szakemberek között, s mindez elősegítette a még jobb megértést, az együttműködést, a kölcsönös megbecsülés, a be nem avatkozás, a szocializmus építése és az egyes nemzetközi kérdések tekintetében fennálló különbségek tiszteletben tartásának ismert elvei alapján. Megállapították, hogy ezek a különbségek nem szabad, hogy akadályozzák kapcsolataink to­vábbfejlődését. A politikai együtt­működés mellett sikeresen fejlődik gazdasági együttműködésünk is. Ezt az együttműködést az áru­csere-forgalom dinamikus fejlődé­se, a hosszú távú szerződések és a kiegyensúlyozottság jellemzi. Azt is megállapították azonban, hogy még számos lehetőség van a táv­lati termelési kooperáció és a más országok piacain való közös fellé­pés terén. A nemzetközi kérdések kapcsán megállapították, hogy jelenleg lé­nyegesen megromlott a helyzet, ami aggodalmat kelt és erőfeszíté­seket tesz szükségessé, hogy meg­akadályozzák a világhelyzet ked­vezőtlen alakulását, hogy ismét lendületet adjanak az enyhülés folyamatának. Az SZVT elnöke rámutatott, a meglevő válsággócok mellett újak keletkeznek, és hogy mind gyak­rabban alkalmaznak erőszakot, s avatkoznak be más országok bel­­ügyeibe, ami komolyan veszélyez­teti a világbékét­­és a biztonságot. Jugoszlávia el nem kötelezett or­szágként azon az állásponton van, hogy az enyhülést csakis akkor le­het tartós alapokra helyezni, ha a folyamatot kiterjesztjük a világ­­ valamennyi térségére, és ha min­­­­den ország részt vehet a legfon­ I tosa­bb nemzetközi problémák meg- s oldásában. Ez megerősíti az el­­ nem kötelezetteknek azt az állás- I pontját, hogy tarthatatlan a világ I tömbökre és érdekövezetekre való­­ felosztása. Ezért Jugoszlávia, Euró­pa más el nem kötelezett és sem­leges országaival együtt, igyekszik elősegíteni az enyhülés folyama­tának kibontakoztatását Európá­ban. Az eszmecserén szó volt a mad­ridi biztonsági értekezlet előkészü­leteiről, a leszerelésről, a két or­szágnak a szomszédos államokkal való kapcsolatairól és a nemzet­közi gazdasági helyzetről. Willi Stoph, az NDK Miniszter­­tanácsának elnöke szerdán este Berliniben díszvacsorát adott Ve­selin Djuranovicnak, az SZVT el­nökének és munkatársainak tisz­­t­­eletére. A vacsorán a két kor­mányelnök pohárköszöntőt váltott. Veselin Djuranovic és a jugoszláv küldöttség tagjai Berlinben megkoszorúzták a munkásmozgalom harcosainak emlékművét. Az USA visszatér az ILO-ba Carter amerikai elnök tájékoz­tatta a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetet (ILO), hogy hazája visszatér a Genfben székelő szer­vezet tagjai sorába. Az USA 1977 novemberében lépett ki az ILO- ból azzal érvelve, hogy a szervezet „túlzottan politizál”. Az indoklás azonban az Egyesült Államoknak amiatti elégedetlenségét tükrözte, hogy a Nyugat elveszítette több­ségét ebben a szervezetben. . (Tanjug) SOIER MAGYAR SZÓ VAJDASÁG DOLGOZÓ NÉPE SZOCIALISTA SZÖVETSÉGÉNEK LAPJA A laptanács tagja: Sava Bablé. Bálint Imre. Bagl Tibor. Bátori Dávid. Bozsók Imre. Burányi Nándor. Csidő Mihály. Dobó Sándor. Erdélyi Károly. Gulyás Antal. Gutasi Miklós. Gyarmati József. Illyés József. Lévai Imre. Masa lat­rán. Piszár József. Renerger Sándor. Ribár Gyula. Siflis La­jos. Sinkovits Péter. dr. Sátai Pál. dr. Szeli István. Szőllőssy Vágó László, Venyege József, Zvekié Miskolczi Mária (elnök) Kladla a Forum LKNYM — Újvidék Igazgató BÁLINT IMRE Magyar Szó társult munka­­alap Szervezet Fő- és felelős szerkesztő ERDÉLYI KÁROLY Szerkeszti ■ szerkesztő bizottság Szerkesztőség és kiadóhivatal 11000 Novi Sad. Voivode Mi­lja­­ Telefon: 22-144. telex 14199 YU FORUM ® Előfizetési díj belföldön fél évre 100 dinár, egész évre 1400 dinár. Külföldön a kétszerese Folyószámla 1 65700-603-6121 ÚJVIDÉK FORUM NYOMDA ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 16.00 Tanuljunk magyarul ! (ismétlés, csak a Zágrábi Televízió I. műsora részére) 16.35 Műsorismertetés (szerbhorvát) 16.40 Híradó, 1. kiadás (szerbhorvát) 17.05 Reklám 17.10 Híradó, 1. kiadás (magyar) 17.25 A Belgrádi Televízió műsorismertetője 17.30 Híradó a belgrádi stúdióból 17.45 Százszorszép — gyermekműsor a JRT részére 18.15 Ifjúsági képernyő (JRT) 18.45 Muppet Show — gyermekműsor 19.15 Rajzfilm 19.25 Reklám 19.30 Híradó, 2. kiadás (magyar) 19.55 Reklám 20.00 A három nővér — magyar játékfilm, I. rész (szerbhorvát felirattal) A film korszerű, dokumentá­­lis módszerekkel készült. A három nővér személyén ke­resztül Dárdai rendező eb­ben a négyórás filmben (né­zőink két részben láthatják) a mai Magyarország embe­reinek óhajairól, törekvései­ről és vágyairól igen erőtel­jes képet festett. A főbb sze­repekben: Szakács Zsuzsa, Himm­er Márta és Bodnár Eszter. Forgatókönyvíró: Szalai György, operatőr Ko­vács Gyula. A rendező: Dár­dai István. 21.15 Arcképek — csak a JRT II. műsora részére: Gallerné Petz Marika operaénekesnő 22.05 Híradó, 2. kiadás (szerbhorvát) 22.25 Szerbhorvát nyelvű heti műsorkalauz BELGRÁDI TELEVÍZIÓ I. 9.00 Vörös lobogó — Jugoszlávia önigazgatóinak XII. találkozója Helyszíni közvetítés Kragujevacról 9.30 (a szünetben) Iskolatévé 9.55 Az önigazgatók találkozójának folytatása 15.00 Angol nyelvtanfolyam: Shakespeare világa, I. rész Az öt részből álló sorozat Shakespeare világát igyek­szik bemutatni. A mai adás­ban a nagy drámaíró szülő­városáról lesz szó 15.30 Rajzfilm 15.35 Történelem A kolonializmus elleni harc: India 16.05 Kicsinyek műsora: Csináld meg magad 16.10 Oktatóműsor — Delibláti homokpuszta 16.40 Szerbhorvát nyelvű híradó az újvidéki stúdióból 17.10 Magyar nyelvű híradó az újvidéki stúdióból 17.25 Műsorismertetés 17.30 Híradó, 1. kiadás 17.45 Gyermekműsor az újvidéki stúdióból 18.15 Ifjúsági műsor 18.45 Riportműsor 19.15 Rajzfilm 19.30 Híradó, 2. kiadás 20.00 Szórakoztató zenei műsor 20.55 Gyökerek, II. — amerikai filmsorozat, utolsó rész Alex Haley negyvenéves, most már elismert író, több folyóirat munkatársa. Mal­colm X. néger vezető életé­ről ír. Nyomozni kezd csa­ládjának eredete, gyökerei után. Tizenkét évig tart a kutatás, ennek eredménye a Gyökerek... 22.35 Híradó, 3. kiadás 22.50 Barátom, a ló: Árverés Janowban — lengyel dokumentumfilm 23.15 Heti műsorkalauz BELGRÁDI TELEVÍZIÓ II. 15.45 Albán nyelvű híradó 16.00 Kosovói krónika 16.25 Műsorismertetés 16.30 Hírek 16.45 Dokumentumfilm 17.00 Belgrádi krónika 18.00 Téli Olimpiai Játékok: Csehszlovákia—USA jégkorongmérkőzés — felvételről 18.45 összefoglaló a Téli Olimpiai Játékokról 19.30 Híradó a ljubljanai stúdióból 20.00 A társadalom és a kultúra — műsor a szarajevói stúdióból A trebinjei község példáján keresztül a műsor szerkesz­tői a művelődési programok tervezéséről, valamint a szervezetek és önigazgatási érdekközösségek tevékenysé­géről szólnak 21.00 Huszonnégy óra 21.15 Arcképek — műsor Petz Marika operaénekesnőről (az újvidéki stúdióból) 21.45 Zenés műsor 22.35 Házimozi: A FEST tíz éve Szibériába, szovjet film, 1. rész MAGYAR TELEVÍZIÓ I. 8.03 Műsorismertetés 8.05 Tévétorna (sz) 8.10—13.40 Iskolatévé 14.15—16.25 Iskolatévé (ism.) 16.28 Műsorismertetés 16.30 Hírek 16.35 Egy pillantás a tenger világába — NDK dokumentumfilm (sz) 17.00 Postafiók 250. — Takács Mária műsora 17.15 Játék a betűkkel 17.40 Ez már nem is kender. A Szegedi Körzeti Stúdió műsora 18.10 Reklám 18.15 Öt perc meteorológia (sz) 18.20 Mindenki közlekedik ... 18.35 Önöknek hogy sikerült? — III. rész 19.05 Reklám 19.15 Tévétorna (sz) 19.20 Esti mese 19.30 Tévéhíradó (sz) 20.00 Delta — tudományos híradó 20.20 Két pisztolylövés — magyar tévéjáték (sz) 1. rész 21.15 Fiatalok órája (sz) 22.15 Tévéhíradó, 3. (sz) MAGYAR TELEVÍZIÓ II. 17.58 Műsorismertetés 18.00 Fabula 18.50 „Állj meg és kiálts”! — portréfilm magyarországi avantgarde két képviselőjéről 19.30 Tévéhíradó,(sz) 20.00 Varsói Ősz ’79 (sz) 20.30 Öt perc meteorológia (sz) 20.35 Parabola (sz) (ism.) 21.05 Tévéhíradó 2. (sz) 21.25 Mindenki közlekedik ... (ism.) 21.40 Reklám 21.45—22.40 Az éjszaka angyalai — belga filmsorozat, 2. rész: A kísértet lánya BZ___mw ШСУШО SZOVJET—KÍNAI VISZONY Javaslat a tárgyalások folytatására Sajtóhírek a szovjet csapatok Afganisztánból való részleges kivonulásáról Moszkvában ismét kifejezték a Szovjetuniónak azt a készségét, hogy normalizálja államközi kap­­­­csolatait Kínával. Az Izvesztyija­­ szerda esti számában azt állítja, hogy ez kizárólag a kínai vezető­ségtől függ. A két ország kapcsolatainak nor­malizálásáról tavaly ősszel Moszk-­­­vában folytak tárgyalások. A kor­mányküldöttségek megállapodtak,­­ hogy az eszmecserét Pekingben­­ folytatják. A tervek szerint a má­­­­sodik menet februárban vagy már­ I­ciusban lett volna, de Kína úgy­­ döntött, hogy elhalasztja a tárgya­­­­lásokat, úgy ítélve meg, hogy az­­ afganisztáni viszály miatt most­­ nem alkalmas erre az idő.­­ Az Izvesztyija szerint a Szov­jetunió állandóan a szovjet—kínai I viszony normalizálására törekszik,­­ viszont a kínai vezetők „veszé­lyes és rövidlátó” politikát foly­tatnak. Moszkvában most először fűztek kommentárt a szovjet—kí­nai viszony kérdéséhez, azután a kínai döntés után, hogy elhalaszt­ják a tárgyalásokat. Megfigyelők szerint ez felhívást jelent Peking­­­nek, hogy vizsgálja felül döntését. Ezekkel az eseményekkel , egy­idejűleg olyan hírek jelentek meg­­ egyes külföldi újságokban, hogy esetleg sor kerül az Afganisztán­ban levő szovjet katonai egységek részleges hazarendelésére. A hírt Moszkvában nem cáfolták, de nem is erősítették meg. (Tanjug) Mit fizet a lottó? A lottó 7. játékhetében 16 darab öttalálatost találtak, értékük egyenként 264 811 dinár. Négy ta­­l­­álatosból 3132 van, ezek 1352 di­nárt érnek. A három találatoso­­kért (112 957 darab) 50 dinárt fi­zetnek. Testvériség-Egység jégkorong Kupa SZABADKA: Spartacus—Vojvodina 3:0 (1:0, 1:0, 1:0) Kisstadion, 50 néző, vezette: Jurić (Újvidék), Dvornić és Almás­ (Szabad­ka). A Testvériség-Egység jégkorong Kupa 1. fordulójában a Spartacus vérsze­gény győzelmet aratott az újvidéki csapat felett. A kék-fehér gárdában hi­ányzott az összjáték, főleg egyéni akciókat bonyolítottak, de az alacso­nyabb versenyfokozatban játszó, és most három legjobbja (Siler Karlo, Drozdik és Tumin) nélkül pályára lépő Vojvodinával szemben ez is elég volt a győzelemhez. A visszavágóra jövő szer­dán új vidéken kerül sor. Az összesí­tett győztes Macedonia bajnokával küzd meg a továbbjutásért. R. R. Kosárlabda — nők Monting (Zágráb)—Spartacus (Buda­pest) 72:68 (25:42) Labdarúgás AD: Zvezda sikere Malaysiában A belgrádi Crvena Zvezda labdarúgói malaysiai tornájuk utolsó mérkőzésén 5:0 (4:0) arányban legyőzték Penang város együttesét. A jugoszláv csapat innen Hongkongba utazik. 1. szövetségi férfi röplabda­liga SZABADKA: Spartacus—Ribnica 1:3 (6:15, 15:13, 12:15, 13:15) Városi sportcsarnok, 50 néző, vezet­te: Pavičić (Sisak) és Popovic (Újvi­dék). A hétközi fordulóban a kraljevói röplabdázók csak elég nehezen, ki­egyenlített küzdelem után vitték el a 2 pontot Szabadkáról. Ez alkalommal a Spartacus felülmúlta önmagát, szé­pen, szervezetten játszott és egy szet­tet meg is nyert. A sorsdöntő pillana­tokban a fiattal és még tapasztalatlan hazai játékosok azonban elvesztették lélekjelenlétüket, sokat hibáztak és így igazságosan kaptak ki a táblázat 4. he­lyén álló Ribnicától R. R.

Next