Magyar Szó, 1980. június (37. évfolyam, 149-163. szám)
1980-06-06 / 154. szám
42 HAJNALI KIADÁSUNKBÓL MAGYAR ЈИв 1980. Június 6., péntek Átszervezés a hatékonyabb munka érdekében ülést tartott a szabadkai pártbizottság A kollektív munkára és felelősségre vonatkozó titós kezdeményezés megköveteli a pártszervezetek hatékonyságának fokozását, illetve a községi pártszervezetek alapszabályainak bizonyos módosítását és kiegészítését is. Az erre vonatkozó indítvány megvitatása szerepelt szerdán este a szabadkai községi pártbizottság és a statútumügyi bizottság együttes ülésén, amelyen megvitatták és jóváhagyták az erre vonatkozó konkrét teendőket. Az alapszabálymódosító javaslat szerint — amely a napokban nyilvános véleményezésre eljut az alapszervezetekbe — még az idén meg kell választani a községi pártválasztmány elnökét, egyéves megbízatással, a pártbizottság titkárát kétéves mandátummal, illetve a végrehajtó titkárokat, az indítvány szerint négyet, ez utóbbiakat négy évre. Módosul majd a pártbizottság összetétele is. A munka hatékonysága megköveteli, hogy csökkenjen taglétszáma, a pártszervezet tömegességétől függően 9—15 főt fog majd számlálni. A fentiekről a június 23-áig tartó alapszervezeti véleményezés után júliusban hoz döntést a községi pártszervezet választmánya, az év végéig pedig megválasztják az új összetételű pártbizottságot és a tisztségviselőket is. G. O. Ljubičić megbeszélései Dzsaberral Nikola Ljubičić hadseregtábornok szövetségi honvédelmi titkár szerdán Belgrádban fogadta a líbiai fegyveres erők küldöttségét, amelyet Abu Bakr Junisz Dzsaber, a forradalmi tanács tagja, a fegyveres erők főparancsnoka vezet. Megbeszélést folytattak a két ország hadseregének együttműködéséről. A líbiai katonai küldöttség szerdán ellátogatott a belgrádi katonai főiskolára, és megismerkedett az ott folyó tudományos-kutatómunkával. (Tanjug) Véget ért a bonni kormány ülése Szerdán befejeződött a bonni kormány zárt ajtók mögött tartott maratoni ülése, amelyen dönteni kellett arról, hogy növeljék-e az NSZK hozzájárulását a Közös Piac költségvetéséhez. Ezt a döntést még nem tették közzé. A kilencek brüsszeli megállapodása szerint az NSZK-nak az eddiginél 2,6 milliárd márkával többet kellene fizetnie a Közös Piacnak. (AP) ________________________ Mit fizet a lottó? A lottó 23. játékhetében 19-en értek el öt találatot, nyereményük egyenként 230 485 dinár. A négytalálatosok értéke 1330 dinár, 3291 darabot találtak belőle. A háromtalálatosokért (114 203 darab) 51 dinárt fizetnek. SÖLEA MAGYAR SZÓ VAJDASÁG DOLGOZÓ NÉPE SZOCIALISTA SZÖVETSÉGÉNEK LAPJA A laptanács tagjai Sava Bablé, Bálint Imre, Bagl Tibor, Bátori Dávid, Bozsóki Imre, Burányi Nándor, Csípő Mihály, Dobó Sándor, Erdélyi Károly, Gulyás Antal, Gutasi Miklós, Gyarmati József, Illyés József, Lévai Imre, Masa István, Piszár József, Reperger Sándor, Ribár Gyula, Siflis Lajos, Sinkovits Péter, dr. Sárai Pál, dr. Szeli István, Szöllösy Vágó László, Venyege József. Zvekié Miskolczi Mária Kiadja 8 Forum LKNYM Újvidék Igazgató BÁLINT IMRE Magyar Szótársult munkaalapszervezet Fő- és felelős szerkesztő ERDÉLYI KÁROLY Szerkeszti a szerkesztő bizottság Szerkesztőség és kiadóhivatal 21000 Novi Sad. Vojvode Mišića 3 Telefon: 22-144, telex 14199 YU M. SZÓ Előfizetési díj belföldön fél évre 700 dinár, egész évre 1400 dinár Külföldön a kétszerese Folyószámlát 63700-603-6121 ÚJVIDÉK FORUM NYOMDA Ante Zelle Bécsbe érkezett Ante Zelić, a szövetségi közlekedési és postaforgalmi bizottság elnöke szerdán este Bécsbe érkezett. Háromnapos ausztriai tartózkodása alatt megbeszélést folytat Lausecker osztrák közlekedésügyi miniszterrel a két szomszédos ország közlekedési együttműködéséről. (Tanjug) Tornádó után ciklon Harmincöten meghaltak, sokan megsebesültek A legfrissebb jelentések szerint 35 ember életét követelte az a ciklon, amely az Egyesült Államok keleti partvidékén és központi részeiben pusztított. A legsúlyosabb károk Nebraska államban keletkeztek, ahol öten haltak meg és több mint százan megsebesültek. A Grand Island nevű városban több mint száz ház összedőlt, a szélvihar fákat csavart ki, és víz árasztotta el az utcákat. A ciklon csak néhány órával követte a Michigan, Pennsylvania és Maryland államokban pusztító tornádót. Ez a szélvihar is nagy károkat okozott, és legalább 120 ember megsebesült. (AP, AFP) Eltemették Viktor Starčić színművészt Szerdán délután a belgrádi tíjtemetőben nagy részvét mellett eltemették Viktor Starčićot, a jugoszláv színművészet kiemelkedő alakját. A temetésen a családtagok, a pályatársak és a nagy művész tisztelői mellett számos jeles társadalmi-politikai és közéleti személyiség is megjelent. Starčić ravatalánál Branko Radivojevic, a belgrádi képviselő-testület alelnöke és Stevo Zigon színművész mondott búcsúztatót. (Tanjug) ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 17.05 Műsorismertetés (szerbhorvát) 17.10 Híradó, 1. kiadás (szerbhorvát) 17.40 Híradó, 1. kiadás (magyar) 17.55 A Belgrádi Televízió műsorismertetője 18.00 Híradó a belgrádi stúdióból 18.15 Kicsinyek világa — gyermekműsor 18.45 Elkie Brooks — szórakoztató műsor 19.15 Jó éjszakát gyerekek: Az egércsalád — Az Újvidéki Televízió bábfilm-sorozata 19.25 Reklám 19.20 Híradó, 2. kiadás (magyar) 20.00 Csalók parádéja — lengyel filmsorozat (szerbhorvát nyelvű felirattal), 2. rész — Titkos detektív 20.50 Híradó, 2. kiadás (szerbhorvát) 21.10 Vajdaság a harcokban (szerbhorvát) Emlékezés Cveta Obriéra Cveta Obric alakját harcostársai elevenítik fel. 21.35 Heti műsorkalauz (szerbhorvát) 21.45 Arcképek — dokumentumműsor (a JRT más tévéállomásai számára) Vladimir és Ilija Jorga Néhány hét választ el bennünket a moszkvai olimpiától, melyen jeles sportolóink is részt vesznek. Sokan közülük kiváló eredményeket értek el, újabbnál újabb elismeréseket szerezve ezzel is hazánknak és a jugoszláv sportnak. Az Újvidéki Televízió portréfilmet készített a Jorga testvérekkel, akiknek nagy szerepük van a karate népszerűsítésében. A műsorban számtalan ismert személyiség szerepel, többek között Taidji Kaze professzor Japánból, a sorga testvérek oktatója. Szerkesztette: Gellér Tibor, rendezte: Stevan Simić. BELGRÁDI TELEVÍZIÓ I. 17.10 Szerbhorvát nyelvű híradó az újvidéki stúdióból 17.40 Magyar nyelvű híradó az újvidéki stúdióból 17.55 Műsorismertetés 18.00 Híradó, 1. kiadás 18.15 Kicsinyek világa 18.45 Paja Pazjanija — Paja Mincre humoros műsora 19.15 Rajzfilm 19.30 Híradó, 2. kiadás 20.00 Kis hangverseny a kettes stúdióból — a ljubljanai stúdió műsora 21.00 A Sackett testvérek — filmsorozat 21.40 Híradó, 3. kiadás 21.55 A forradalmak százada Az orosz forradalom, 1. rész — dokumentumműsor 22.40 Heti műsorkalauz BELGRÁDI TELEVÍZIÓ II. 17.05 Kosovói krónika 17.20 Albán nyelvű híradó 17.40 Műsorismertetés 17.45 Kraljevói krónika 18.00 Kis hangverseny: S vremena na Vreme 18.15 Belgrádi krónika 19.00 Aranykor-e az öregkor? 19.30 Híradó a ljubljanai stúdióból 20.00 Művelődési műsor 21.00 Huszonnégy óra 21.15 Arcképek — az újvidéki stúdió műsora 21.50 Házimozi: Én, Pierre Riviére — francia játékfilm A zágrábi stúdió Filmek az éjjeli órákban címmel új sorozatot indít, amelyben mintegy húsz film kerül bemutatásra. A filmek témái az emberi lét egyes problémáihoz, szerelemhez, az erőszakhoz, a halálhoz, a történelemhez, az ügyetlenséghez való viszony. Elsősorban újabb filmeket láthatunk, közülük többnek ez lesz a bemutatója. A ma este bemutatásra kerülő film egy, a múlt század harmincas éveiben Franciaországban lejátszódott tragédiának a rekonstrukciója. Pierre Riviére-t azzal vádolják, hogy megölte édesanyját, nővérét és fiútestvérét. Riviére a börtönben naplót vezet, amelyben megkísérli megindokolni szörnyű bűntettét. Az 1976-ban készült film rendezője René Allio, a szerepeket Claudie Herbert, Jacqueline Milliere, Joseph Leportier és mások alakítják. MAGYAR TELEVÍZIÓ I. 15.13 Műsorismertetés 15.15 Hírek 15.20 Hagyomány és haladás indián szemmel — NSZK-beli dokumentumfilm, 2. rész Az amerikai nagyvárosokban (sz) 16.05 Postafiók 250 — Takács Mária műsora 16.20 Öt perc meteorológia 16.25 Mindenki közlekedik 16.40 Játék a betűkkel 17.05 Reklám 17.10 Dél-alföldi krónika — a szegedi körzeti stúdió műsora 17.40 Könyvsátor 18.00 Reklám 18.10 Tévétorna 18.15 Esti mese 18.30 Tévéhíradó 19.00 Delta — tudományos híradó 19.20 Tiszteletem, főorvos úr — szatirikus tévéjáték 19.55 Adamo a párizsi Olympia színpadán (sz) 20.00 Hegedűs Géza: A-tól Z-ig — portréfilm 21.50 A 20. Miskolci Filmfesztivál díjnyertes filmjeiből MAGYAR TELEVÍZIÓ II. 17.13 Műsorismertetés 17.15 Fabula 18.05 Öt perc meteorológia 18.10 Mindenki közlekedik 18.30 Tévéhíradó 19.00 Első örömök — szovjet film, 3. rész 20.00 Tévéhíradó, 2. 20.20 Koller Károly angliai rákkutató — dokumentumfilm 20.45—21.45 Mesterművek — műalkotások A Magyar TV és a Nemzeti Galéria közös hangversenysorozata, 4. rész: A romantika HL ^ i ^ ш П W televízió Csütörtöktől drágább a cigaretta A Szövetségi Végrehajtó Tanács rendelete értelmében 1980. június 5-étől megváltozik a cigaretta kiskereskedelmi ára. A Tanjug hírügynökség jelentése alapján az alábbiakban összehasonlító táblázatban mutatjuk be a cigarettafajták eddigi és új árát. Az intézkedésre a dohány felvásárlási árának növekedése, valamint a külkereskedelmi forgalom fejlesztését célzó összeg növelése céljából volt szükség. 4,80 5,50 Régi ár: Új ár: 18 21 17 20 13 16 12 14 10 13 9,20 11 8,20 9,70 6,80 8,20 5,80 7,20 A testvériség-egység vonata A kraljevói vasútállomásról szerdán este elindult Maribor irányába a testvériség-egység elnevezésű vonat, amelyen több mint száz kraljevói utazik el baráti látogatásra a szlovén városba. A pályaudvar előtt a helybeli művelődési egyesület tagjai alkalmi műsort rendeztek. A KIVÁNDORLÁSI HULLÁM VÉGE Százezer kubai távozott Elosztják az elmenekültek lakását A Tanjug szerdai havannai jelentése szerint az elmúlt két hónapban mintegy százezer kubai hagyta el hazáját. Túlnyomó többségük az Egyesült Államokban, a többiek Peruban, Costa Ricában és más államokban telepedtek le. A jelek szerint hamarosan megszűnik a nagy hajóforgalom az amerikai Miami és Kuba között, mivel a hét elején a perui nagykövetségen tartózkodott kivándoroltak utolsó, 400 főnyi csoportja is elutazott Havannából. Még negyvenen vannak a venezuelai és a perui nagykövetségen, továbbá háromszáznyolcvanan az ottani amerikai támaszponton, ezeknek azonban a kubai kormány nem adta meg a kiutazást. Tovább folyik a propagandahadjárat az USA és Kuba között. A havannai lapok azt állítják, hogy az USÁ-ból serkentették a kubaiak távozását. Havannában hivatalosan közölték, hogy azokat a házakat, illetve lakásokat, amelyeknek tulajdonosai elmenekültek, hamarosan szétosztják a polgárok között. Alacsony színvonalú mérkőzésen igazságos döntetlen Magyarország-Ausztria 1:1 (1:0) Budapesti Népstadion, 30 000 néző, vezette Ricardo Lattanzi (Olaszország), góllövők: Kiss a 13., és Jara a 76. percben. A mérkőzést rokonszenves jelenet vezette be: a Népstadionban megjelent Pele, minden idők egyik legjobb labdarúgója, és ő végezte el a kezdőrúgást. Az osztrákok kezdtek jobban, s néhány veszélyes támadást vezettek Mészáros kapujára. A magyar védelem elég sokat bizonytalankodott, kivéve Garabát, aki kiválóan őrizte Kranklt, az osztrákok egyik nemzetközi csillagát. Körülbelül 10 perc elteltével a magyar csapat kerekedett felül, és rendkívül veszélyes rohamokat indított — Törőcsik vezérletével — az osztrákok kapujára. Egy ilyen támadás alkalmával esett a 13. percben a magyar gól, ami szintén Törőcsik érdeme, de Kiss Lászlót is dicséret illeti leleményességéért. Az első félidő végéig többnyire mezőnyjáték folyt, s csak a magyar középcsatár, Törőcsik megmozdulásai késztették tapsra a különben unatkozó nézőket. A második félidő még gyengébb labdarúgást hozott, mint az első. Az osztrák csapat valamivel veszélyesebben támadott, különösen az örökmozgó Jara, aki a 76. percben egy látványos kapáslövéssel megszerezte a kiegyenlítést csapata számára. Összegezésképpen: a 123. magyarosztrák találkozó alacsony színvonalú, izgalommentes labdarúgást hozott, s ez alkalommal megszületett a 27. döntetlen eredmény. A magyar csapatból kétségkívül Törőcsik érdemel dicséretet (ő volt a mezőny legjobbja), ezenkívül még Garaba és Pásztor törekedett, Kisst pedig gólja dicséri. Az osztrákoknál a szélvészgyors Jara volt a legjobb, ezenkívül Prohaska nyújtott valamivel jobb teljesítményt. Krankl, az argentínai világbajnokság csillaga, alig ért a labdához. Lattanzi olasz játékvezetőnek nem volt sok dolga, s közmegelégedésre vezette a találkozót. K. F. A futballvilág három egykori mérkőzésen: Bobby Moore, Grosity Felszámolták az „atomellenes falut” A nyugatnémet rendőrség szerdán véget vetett mindegy háromezer környezetvédő akciójának, akik az alsó-szászországi Gorleben közelében egy úgynevezett atomellenes falut hoztak létre, az ellen tiltakozva, hogy ott helyezik el az atomerőművek hulladékát. .A rendőrség vízágyúkkal és páncélozott járművekkel oszlatta szét a tömeget, de nem ütközött ellenállásba. A tüntetők a földön ülve tiltakoztak a rendőrségi beavatkozás ellen. (AFP) Vajdasági női kosárlabda liga csillaga is jelen volt a budapesti . PACSÉR, Gyula és Pelé. Partizán—Celarevo 65:64 (30:35)