Magyar Szó, 1980. szeptember (37. évfolyam, 241-270. szám)
1980-09-03 / 243. szám
8 Ж MŰVELŐDÉS MAGYAR SZÖV 1980. szeptember 3., szerda MŰVELŐDÉSI EGYESÜLETEINK ÉLETÉBŐL . Kétszázezezes a szakcsoportban . Látogatóban az újvidéki Makszim Gorkij ruszin művelődési egyesületben ! Harmincöt évvel ezelőtt, a felszabadulás után alakult meg az Újvidéken élő ruszin nemzetiségű műkedvelők Makszim Gorkij nevét viselő művelődési egyesülete. Azóta több száz műkedvelő, táncos és népdallénekes szerepelt a művelődési egyesület színpadán. Tartományi székvárosunkban gazdag hagyományokra tekint vissza a ruszin műkedvelés, a legutóbbi népszámlálás adatai szerint Újvidéken mintegy háromezer ruszin él, közülük több mint kétszázan bekapcsolódtak a helyi ruszin művelődési egyesület munkájába. Az őszi műsoridény előtt felkerestük Bogdan VISZLAVSZKIT, az egyesület koreográfusát, aki különben az újvidéki műtrágyagyár okleveles jogásza. Megkértük, mondjon néhány szót az egyesület eddigi munkájáról, valamint őszi műsortervükről. — Szinte hazánk valamennyi köztársaságában vendégszerepeltünk már, két alkalommal jártunk Csehszlovákiában, egyszer pedig Olaszországban, ahol a jugoszláv művelődési napok keretében Rómában vendégszerepeltünk. Egyesületünkben a népi tánccsoporton kívül működik a kórus, a népzenei, a szólóénekes és az irodalmi szakcsoport. Az ugrós és a ruszin pásztortáncok mellett az év elején a többi újvidéki művelődési egyesülettel együttműködve betanultunk néhány magyar, szlovák, szerb és román táncot is. A telepi Petőfi Sándor Művelődési Egyesülettel több éve szoros együttműködést alakítottunk ki, az ő segítségükkel és közreműködésükkel tanultuk be a kalocsai táncokat is. — Mely amatőr együttesekkel működik még közre a Makszim Gorkij tánccsoportja? — A telepi Petőfi Sándor Művelődési Egyesületen kívül jók a kapcsolataink a Svetozar Markovic és a Pavel Jozef Safarik művelődési egyesülettel is. Évente cserelátogatásokat és fellépéseket szervezünk a verbászi, kucuraci, a prijavori, a szlavónbródi, a lipov- ljani és a Sremska Mitrovica-i amatőr egyesületekkel. — Kik a tagjai az egyesületnek? — Jelenleg mintegy kétszáz 7— 77 éves tagunk van. Ezenkívül sok pártoló tagunk, van a városban, akik alkalomadtán ellátogatnak szakcsoportjaink próbáira, s szükség esetén tanácsokkal is szolgálnak. Az idősebb tagjaink főleg a kórus és a népi zenekar munkájában vesznek részt. Itt említhetném meg, hogy az énekkart Irinej Timiiko, az Újvidéki Rádió zenei szerkesztője vezeti, a csoportnak jelenleg mintegy 40 tagja van. — Hogyan dolgoznak az egyesület szakcsoportjai? — Az egyesület keretében a szakcsoportok önálló munkát fejtenek ki. A képzőművészeti csoport, amelyet Olga Klavarisz vezet, számos közös tárlatot szervezett. Az irodalomkedvelők munkáját Miron Konjuh irányítja. Ők főleg a Ruszke szlovo hetilap irodalmi mellékletében jelentetik meg önálló alkotásaikat. A népi tánccsoport műsortervét a műsorbizottsággal együtt a csoport tagjai állítják össze. Mondhatom azt, hogy az elsők között vezettük be a kollektív vezetést. Az év elején a szokásos évi közgyűlésen határozatot hoztunk az egyesület átszervezéséről. Így az egyesület élére az elnökség került, majd megválasztották a közgyűlés tagjait, valamint a műsorbizottságot és a szakcsoportok vezetőségeit. — Hogyan osztják be a művelődési érdekközösségtől kapott évi dotációt? — Az egyesület évi dotációja nagyon ki van szabva, csak az alkalmazottaink fizetésére futja, meg az egyesület székházának a karbantartására, valamint a koreográfusok és egyéb szakvezetők tiszteletdíjára. A népviselet felújítására nem is merünk gondolni, jelenleg is a hét évvel ezelőtti viseletben lépünk fel, így sok esetben, ha gyorsan kell egyegy népviselet, maguk a táncosok készítik el. A csoport számára egy komplett népviselet több mint százezer dinárba kerül. Évente 8—10 hivatalos fellépésünk van, de ezt a pénzt is főleg az egyesület többi szakcsoportjának a megsegítésére fordítjuk. — Az őszi idényben hol lesznek fellépéseik? : — Augusztus végén a többi újvidéki művelődési egyesülettel fellépünk az Újvidéki Nyár záróműsorának keretében, amelyet a MH kerthelyiségében tartottak, utána Bácskeresztúron a Cservena rúzsa hagyományos találkozón, valamint a népi tánccsoportok római fesztiválján. PAPP József Itt többnek kell lenni, mint tanárnak Beszélgetés egy Németországban dolgozó pedagógussal a CZAKNEM EGY ÉV MÚLT V EL legutóbbi találkozásunkon óta — akkor mint az NSZK-ba készülő pedagógust faggattam tervei, elképzelései felől. Azután eltűnt a városból, Brémába ment, hazai szóra betűre, a szülőföld ismeretére tanítani odakünn dolgozó munkásaink gyermekeit. Csak most, a szünidő utolsó napjainak egyikén találkoztam újra TAKÁCS ETELKÁVAL. Az útra készülődés hangulatában szabakított időt erre a beszélgetésre, és ezeket a sorokat már csak Brémában olvashatja el, mert oda is jár a Magyar Szó. Ez nem interjú, nem gondosan megfogalmazott kérdéseket és megfontolt válaszokat tartalmaz az újságíró-notesz. Vallomásoknak nevezném, ha volna ilyen publicisztikai műfaj, mert én csak jegyeztem, amit mondott. És nagyon sok mondanivaló sűrűsödött bele ebbe a hatvan perces beszélgetésbe. Bréma területén tavaly mintegy 300 iskolaköteles jugoszláv gyereket tartottak számon, közülük 213 járt anyanyelvi pótoktatásra. Lévén Bréma 60 kilométer hosszan húzódó város, vannak gyerekek, akik 20—30 kilométert utaznak a pótoktatásért. Pedig az anyanyelvi oktatásra azokat az iskolákat jelölik ki, amelyeknek környékén nagyobb számban élnek jugoszlávok. Négy szerbhorvát és egy magyar csoporttal dolgozom. A csoportok létszáma 12—25 között mozog, a bremenhaveni magyar tagozatnak 14 tanulója van — kanizsaiak, bajmokiak, zentaiak, bajsaiak, topolyaiak, néhány bánáti... A MAGYAR CSOPORT a legheterogénebb: elsőstől nyolcadikosig minden korosztály képviselve van, de a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt csak két részre tudom a csoportot bontani — délután háromtól fél ötig az alsósokkal, fél öttől fél hétig a felsősökkel foglalkozom. A szerbhorvát gyerekek nagyobb száma lehetővé teszi két osztályból kombinált csoportok alakítását, sőt van önálló IV. osztályos csoportom is. A szerbhorvát nyelvű oktatás bejáródottabb már — több éve folyik —, a magyar pedagógusok közül én egyike vagyok az elsőknek. A tanítás objektív feltételei adottak, kivéve például a még hazulról ismert tankönyv-késési gondokat, és (megint csak a magyar anyanyelvűek esetében) a kiegészítő irodalmat, könyveket, folyóiratokat. (Hiába kértem például hivatalosan is, magánkapcsolat útján is mintapéldányokat a Jó Pajtásból, a Mézeskalácsból, hogy a gyerekek kezébe adhassam: tessék, ez az, eny- nyi és ennyi márka az évi előfizetés...) Pedig a mai tantervünk azonos az ottani anyanyelv-oktatás tantervével, a magyar csoporttal pedig őszre megkezdjük a szerbhorvát (mint környezetnyelv) tanulását. Talán mondanom sem kell, mennyivel nehezebbek a mi körül,ményeink: homogén idegen nyelvű környezetben, ahol a szülők is jórészt németül beszélnek még otthon is (nemcsak a vegyes házasságokban van ez így), az iskolai anyanyelv-óra és a társadalmi ismeretek képezik a rendszeres kapcsolatot a hazával — nyelvével, történelmével, jelenével. A GYERMEKEK LELKESEK és nagyon hálásak: minden szavamat úgy fogadják, mint a szülőföld üzenetét. Magaviseletük is példás. Érzelmileg nagyon fogékonyak, szeretetre vágynak és minden ilyen megnyilvánulást viszonoznak. Második alkalommal mentem be az egyik osztályba, mikor egy kislány, a másodikos Sladana Valentic egy rajzot tett elém: To je za vas... A tanév végén majdhogynem a szavamat vették, hogy jövőre ismét ott leszek. Itt többnek kell lenni, mint tanárnak, pedagógusnak kell lenni, a szó legteljesebb értelmében. Szociális problémákkal, anyagi gondokkal, kisiklott házasságokkal is szembe kell néznem. Sok élet és sok házasság szenvedett hajótörést itt és az emberek — akik még nem fásultak el annyira, hogy házasságukat, gyermekeiket is feláldozzák a pénz utáni hajszában — gyakran fordulnak hozzám segítségért. És sokszor nem is várják, hogy tegyél valamit: már azzal is segítettél, ha meghallgattad őket. VANNAK PROBLÉMAMENTES CSALÁDOK IS, de ott éppen olyan szükség van az anyanyelvápolásra, mert a gyerekek könynyen leszoknak az anyanyelv használatáról: amint elfordulsz, játék közben rögtön németre fordítják a szót — különösen eleinte volt ez szembetűnő. Szerencsére mind többen vannak, akik beszélni, írni, olvasni akarnak anyanyelvükön. Óriási dolog, hogy a magyar gyerekek ott, Németországban, a mi oktatási és képviseleti szerveink kezdeményezésére, anyanyelvüket tanulhatják — és egyre többen vagyunk mi is, akik segítünk nekik ebben. SZÖLLÖSY, VAGÓ László Szeptember 9-én kezdődik a Kanizsai írótábor A vajdasági írók hagyományos találkozóját szeptember 9-étől 13- áig tartják meg Kanizsán. A megnyitó napján koszorút helyeznek el a Kanizsai írótábor emléklapján, valamint kiállítás nyílik a legújabb vajdasági alkotásokból. Ekkor tartják meg a Vajdasági íróegyesület elnökségének ülését és közgyűlésének rendkívüli ülését is. Az írótábor műsorában gyárlátogatás, iskolalátogatás, valamint több író-olvasó találkozó szerepel. Az írók megbeszélést folytatnak továbbá a vajdasági irodalmak kölcsönhatásairól, valamint a tartomány irodalmi díjairól. Az írótábor munkájában a vajdasági írókon kívül részt vesznek a köztársaságok és Kosovo, képviselői, valamint több külföldi íróvendég is. A hagyományos Kanizsai írótábor után szeptember 19- én és 20-án tartják meg Palicson a fiatal írók találkozóját. Minden út Arezzóba vezet A zrenjanini Koca Kolarov vegyes kórus Olaszországban ÉLT VALAMIKOR — a feljegyzések szerint a X. században. — egy bizonyos Arezzói Guido (bencés szerzetes volt), aki feldolgozta a szolmizációs szótagneveket, tehát megszületett a módszeres énektanítás egyik tanítási formája. S a derék olasz szülővárosába kapott most meghívást A ZRENJANINI KOCA KOLAROV VEGYES KÓRUS. Tehát a Begapartiak esetében MIRKO BULOVAN karnagy munkássága, nemes indíttatású ügyszeretete, a fiatalok lelkesedése és szakmai tudása igazolta azt a benyomást, amit az előző fellépéseik alkalmával szereztünk: ez a kórus nem véletlenül keresi létezési terét, ez a csoport a zenei nevelés terén áll a közösség szolgálatában. Kettős öröm A zrenjanini fiatalokat Mirko Bulovan neveli olyképpen, hogy a munkában mindenki örömét leli: előadó és közönség egyaránt. Bebizonyította, hogy mindenki szívesen tölti idejét énekléssel. з ezzel kulturált környezetet teremtett magának és másoknak. Műkedvelőket vezet és irányít, tömegméretű programot valósít meg, s talán emiatt is vonta magára a közvélemény figyelmét, hiszen lehetővé tette, hogy a zrenjanini fiatalok (és a közönség) hozzáférjenek a kulturális javakhoz. — Valamirevaló eredmény eléréséhez — vallja Mirko Bulovan — erkölcsi és anyagi támogatás kell. A mi kórusunk munkássága a szakértőket — merem állítani — már jó ideje permanens izgalomban tartja. Szakmailag beértünk, s ennek eredménye az arezzói meghívás, amelynek szívesen és örömmel teszünk eleget. A fiatalok elmondták, hogy karvezetőiük merészen és szívesen teremti meg azokat a pillanatokat a pódiumon, amelyekért érdemes feláldozni a szabad időt, habár minden alkalommal próbatétel elé állítja az énekeseket és a közönséget egyaránt. Nem A bánáti égtáj ajándéka. Messziről érkezett a tartományba. — Úgy van, délről jöttem — mondja Mirko Bulovan. — Dalmáciából — még pontosabban: Splitből — indultam, ahol mindenki énekel vagy valamilyen hangszeren játszik. A belgrádi zeneakadémián nagykorúsítottam, s aztán elvetődtem Zrenjaninba. 1970-ben a Koca Kolarov okatási központ keretében működő vegyes kórus élére álltam. Nem az énekek énekére tanítottam a fiatalokat, hiszen az „idomítási” és az ismerkedési időszakban a dal röpte nem túlságosan magas, de aztán — ahogy mondani szokás — megtört a jég. Az első fellépések után — borús égből napsugár — kétszer megkaptuk a város, a község októberi díját. Negoibinból — ott bonyolítják le a Mokranjacnapok elnevezésű rendezvényt — ezüstéremmel tértünk haza. Előzőleg a tartományi vetélkedőn — Rómában — elsők lettünk, s ezt a helyet azóta valósággal kibéreltük magunknak. Tavaly és tavalyelőtt a köztársasági szemlén az eredményhirdetés alkalmával is bennünket szólítottak, hogy foglaljuk el a dobogó legmagasabb fokét, és a jugoszláv kórusok nisi seregszemléjén a zágrábiak és a vendéglátók mögött a harmadik helyen végeztünk. Geljében aztán háromszoros viváttal köszöntöttek bennünket. A tavalyi bemutatkozás úgy sikerült, hogy elsők lettünk az országban. ▲ Tehát tömegmozgalomról van szó? — Pontosan. A több nemzetiségű vegyes karba természetesen főleg fiatalokat toboroztunk. A válogatás után rendszerint 80—90 „trubadúrnak” biztosítok helyet a dobogón. Szerbek, magyarok, szlovákok, románok várják a beintést. Az iskola a bázis, onnan jönnek a gyerekek. Mindentalib a lemorzsolódás veszélye fenyeget, de újabban azok, akik elmentek, egyetemi tanulmányaik befejezése után visszatérnek. Felléptünk mindenütt. Megjelentünk az alkalmi ünnepségeken, felsorakozunk a gyárak csarnokában, énekeltünk a kórházban, A gerontológiai otthonban, a színpadon... A Milyen a kórus műsora? — A zenei alapot Kosta Babic biztosítja. Ez a lelkes zenetudor nekünk írja a szerzeményeket. Jelentkeztek többen... Zágrábból, Nisből. Van tehát nevünk, tudnak rólunk. Meg eztán Scarlatti, Vivaldi műveit énekeljük. Az egyházi daloknak magas költői színvonala van, ezt a kincset, ezt a kulturális örökséget is ápoljuk természetesen, mint a világon mindenütt. Munkásmozgalmi és a népfelszabadító háború idején született delok is szerepelnek a műsorban. Tehát megénekeljük a múltat és jelent, a világot és hazánkat. Egy kórustag vallomása ZORAN STANIŠIC a zrenjanini bútorgyár munkása. Elmondja, hogy három esztendeje tagja a kórusnak. Elragadtatással beszél a karvezetőről. Valósággal magával ragadja a fiatalokat, s ez a „tüzes” pedagógiai módszer ugyacsak tetszik azoknak, akik elhatározták, hogy bekéredzkednek a kórusba. — Tagja voltam egy belgrádi kórusnak — mondja Zoran Stanikrc. — Ez mégis valami más. Szívvel-lélekkel énelkelünk, s nem is vesszük észre az idő múlását. Mirko néh:néha húsz vagy harminc alkalommal is megismételtetik velünk a nehezebben énekelhető részeket. Szívesen tesszük, hiszen az eredmények bennünket igazolnak. — Vannak problémáink — veti közbe mediterrán temperamentummal Mirko Bulovan. — Persze sokkal könnyebb felvetni a problémákat, mintsem megoldani, tudom. A próbatermet több csoport használja. Hiányzik egy kis biztatás, ezt elvárják a fialatok. Én is. A közönség érdeklődésében nincs hiány. Én — s nem csak én — szeretném a kórust rangjához méltó szintre emelni, tehát még magasabbra, de ehhez megfelelő támogatásra van szükségünk. Az anyagiakat nem merem említeni. Mi igényt tartunk sok mindenre, hiszen továbblépés nélkül, a problémáik sokasodásával a kórus idővel szétesik. Például megemlíthetném a zrenjanini Bartók Béla vegyes kórust, amely —sajnos — a kezdeti nekifutás után feloszlott. Minket nem fenyeget ilyen veszély, de úgy érzem, hogy időnként mégis megkérdőjelezik tevékenységünk hasznosságát. Szeretnénk még többet és jobbat nyújtani. Nincs azonban felszerelésünk, még egy zongorával sem rendelkezünk. — Arezzó messze van — mondja a beszélgetés végén Mirko Bulovan. — Ott lesznek az ausztrálok, argentinok, magyarok, tizenkét ország nagy versenye ez. Scarlatti, Vivaldi, Bruckner, Fischbach, Kuzmanović, Mokranjtac, Marincio neve szerepel a műsorfüzetünkben. Az IGRA LA SLOVIMA című kórusművet Kosta Babié nekünk írta. S az frezzói közönség ennek a szerzeménynek úgyszintén tapsolhat. Szeretném aláhúzni: ez a csúcs. Innen aligha juthatunk tovább. Legfeljebb felfigyelnek ránk otthon, a községben, s talán majd megjegyzik: „Érdemes biztosítani számukra legalább egy próbatermet!” Arezzólm mi lényegében egy országot, egy köztársaságot, egy tartományt, egy községet képviselünk. Szurkoljanak nekünk — ez a kórus megérdemli. ^ BARACSUS Zoltán A kórus: figyelem, kezdődik az ének!