Magyar Szó, 1980. november (37. évfolyam, 302-329. szám)

1980-11-12 / 313. szám

Az elmúlt hét végén tartották meg a zombori községhez tartozó Telecskán, Csonoplyán és Kljajicevón az Egyként a honvédelemben elnevezésű akció záró­­gyakorlatát. Mindhárom helyi közösségben kitettek magukért a polgári és területi védelmi egységek és általában az egész lakosság. Általános megáll­a­pítás szerint sikeresen fejeződött be a gyakorlat, mindenki tudása legjavát adta, és ismét bebizonyosodott, hogy minden pillanatban készek megvédeni szocialista vívmányainkat. Képünkön akcióban a kijajicevói tűzoltók. XIII. évf., 44. (545.) szám 1980. november 12., szerda EGYKÉNT A HONVÉDELEMBEN Alapos felkészültség a ттШп községben Az elmúlt pénteken és szombaton tartották meg az Egyként a honvédelemben elnevezésű akció befejező részét a zombori köz­séghez tartozó Telecskán, Csonoplyán és Kljajicevén. Az ellenség támadásának meg­hiúsítása céljából pénteken dél­után 5 órakor elsötétítési paran­csot adtak ki mind a három helyi közösségben. Sötétségbe burkolóz­tak a falvak, a fölhívásnak min­denki eleget tett. Csak a belépési engedély fölmu­tatásával juthattunk be Telecskán a helyi közösség épületébe, ahol a polgárvédelmi parancsnokság törzskara dolgozik serényen. Való­ságos hadiállapot uralkodik a fa­luban. Este tíz órakor pártgyűlést tartanak itt a községházán, hajnali négy órakor újra összeülnek a párttagok. Megállapítják, hogy ed­dig mindannyian magas fokú ön­tudatról tettek tanúbizonyságot. Egyhangúlag dicséretben részesí­tik az ifjúságot, valóban kitett magáért a gyakorlat eddigi mene­tében. A polgári és területi védel­mi, valamint a csend- és rend­fenntartó bizottság elnökei pont­ban éjfélkor meghozzák a határo­zatot, hogy általános mozgósításra van szükség, hogy felkészülten várják a vélt ellenséget. Reggel 4-től 6 óráig tart a területi védel­mi, polgári védelmi egységek, a munkaszervezetek, az iskola és a rendfenntartó erők mozgósítása. Ekkor érkezik az első jelentés, hogy diverzáns csoportokat vettek észre. Pél 7-kor megszólalt a sziréna jelezve, hogy a diverzánsok rob­bantást hajtottak végre a szövet­kezet gépállomásán, több gépet tönkretettek, a támadásnak hat se­besültje van. Azonnal kivonult a helyszínre egy tűzoltóraj és a men­tőszolgálat. A lehető legrövidebb időn belül elsősegélyben részesítet­ték a sebesülteket és a menhelyre szállították őket. Ezt követően két helybeli lakos jelentkezik a törzs­­karnál, ellenséges röpcédulákat hoztak. A rendfenntartók mindjárt akcióba léptek és elfogták a röp­cédulák terjesztőit. A helyzetnek megfelelően fél 8- tól, fél 10-ig kiegészítő oktatást tartottak a polgári védelmi egysé­gek részére, hogy minél hatható­sabb ellenállást tanúsítsanak. Csakhamar kikerül a faliújság a szövetkezet épületének kirakatába, a lakosság ily módon még bőveb­ben értesülhet az eddig történtek­ről. öt perccel tíz óra előtt légiria­dót jelez a sziréna. Azonnal el­néptelenednek az utcák, mindenki az előre kiadott utasítások szerint cselekszik. Pár perc múlva légitá­madás éri a Kossuth Lajos és a Petőfi Sándor utcát, tűz üt ki az iskola épületében. Újabb sebesül­teket kell megmenteni, a tűzoltók és a mentőik újra akcióba lépnek. Kljajicevón már a kora reggeli órákban ellenséges rádióállomást fedeztek föl, csakhamar semlegesí­tették. Nem sokkal később táma­dás érte a régi téglagyár környé­két és a szövetkezet gépállomását. Azonnal megszervezték az önkén­tes véradást az egészségházban. Légiriadó következett, és az „el­lenséges” repülőgép támadást haj­tott végre a szárítónál a Marko Orešković és a Jugoszláv néphad­sereg utcában, tűz ütött ki a falu központjában. A sebesülteket csakhamar kimentették. Megszűnt a légi veszély és az élet visszatért a rendes­­kerékvágásba. Csonoplyán az említett két falu­hoz hasonlóan tartották meg a gyakorlatot. Mindhárom helyi kö­zösségben a lakosság kiválóan kép­zett és fölkészült arra, hogy bár­melyik pillanatban megvédje szo­cialista forradalmunk vívmányait. A zombori községben ezzel véget ért az Egyként a honvédelemben 1980. elnevezésű akció. Tudósított: HAJNAL Árpád Közepes gazdasági esztendő Az idei esztendő volt jóformán az első, amikor a tagosítás után rendesen meg lehetett művelni a földet a boroszlói határban. Azelőtt ugyanis nagy volt a tarkaság, ren­dezetlenek voltak a területeik. Figyelembe véve a kedvezőtlen időjárást, közepesnek mondhatóak a terméseredmények. A Zombori Mezőgazdasági Kombinát társult­­munka-alapszervezetei között is előkelő helyet foglalnak el a do­­roszlóiak. Jól termett a búza, a napraforgó és a cukorrépatermésre sem lehet panaszkodni, jónak mu­tatkozik a kukorica is. Ennek megfelelően a szövetkezet gazdálkodása is kielégítő. A ter­vezettnél nagyobb vo­lt a haszon­­ikulcs, magasabbak a terményárak is. Ehhez képest a személyi jöve­delem nem emelkedett, az átlag 5410 dinár, újabban azonban 20 szá­zalékkal magasabb a fizetés: 6500 dinár az átlag. VUKOVAR A vártnál nagyobb a szőlőhozam A vukovári szőlészetben már egy hónapja tart a szüret. A több mint 750 hektáron naponta csak­nem 10O0 idénymunkás, középisko­lai diák szüretel. Az eddig leszü­retelt szőlőparcellákon a termés­hozam nagyobb a vártnál, átlago­san 120 méter mázsa hektáronként. (b-j) APATIN гошев Méltóan meprizni ülő elvt­rs művét Hétfőn délelőtt ILIJA KUPRESANIN elnökletével ülést tar­tott a Szocialista Szövetség zombori községi választmánya. Több fontos napirendet vitatott meg a választmány, és ezekkel kapcso­latban határoztak. A választmány határozatának gyár részére például a nyersanya­­értelmében 15 tagú egyeztető bi­­got elsősorban a földművesek biz­­zottságot alakítottak, az­t felada­­tosíthatják. Már az elkövetkező ja, hogy a jövőben figyelemmel évben félmillió hízott sertésre és kísérje, hogyan ápolják mindazt,­ 20 000 hízott szarvasmarhára van ami Tito nevéhez fűződik. A vác­i szüksége­ a készételgyárnak. A­lasztmány ülésén rámutattak, hogy földművesek társulásával kapcsá­­amennyiben Tito elvtársról nevez- latban nem határozatokat kell hoz­nék el egy intézményt, munka­­ni, hanem a meglevőket életre kel­szervezetet vagy teret, akkor ezt a teni — mondta egyebek között csakis a bizottság beleegyezésével Stanoje GAJDOBRANSKI mér­­tehetik meg. Ugyanez vonatkozik­­ nők, a Szocialista Szövetség közbe­­n különböző megemlékezésekre,í­gi választmányának elnöke, a jubileumokra is.­­ Igen tartalmas és átfogó vita A zombori községi választmány­­ alakult ki a mezőgazdaság és a időszerű mezőgazdasági kérdések- Zombori Kombinát továbbf Filesz­­ről is tárgyalt, Stanoje GAJDOB- zésével kapcsolatban. A­ vitában RANSKI, a választmány elnöke­­ többek között részt vettek: Jovo egyebek között vitaindítójában I IVANIŠEVIC, Rajkó XELIC, Velj­­rámutatott:­­­ko SIMIN, SVARCZ József, Vlaj­— A zombori község mezőgaz- j ^q^ARIC^1^ ^ ^ Svet‘sz av­dasága nem fejlődhet kellő ütem­ , hétfői­ ülésen elfogadták a ben a földművesek hathatós tá- i zombori tájékoztatási központ tá­­mogatása nélkül. Az új készétel­ éves fejlesztési tervét. Nyilvános vitán ш fejlesztési tervjavaslat Az eddigi eredmények kielégítek — Jelentős beruházások — Jobban ki kell használni a meglevő kapacitásokat — Jelentés a községi képvisel testület üléséről Az elmúlt négy évben igen gyorsan fejlődött az apatini község gazdasága. Nem egy esetben túl­szárnyalta a középtávú gazdaság­­fejlesztési terv célkitűzéseit. Az ipari termelés 10,1, a mezőgazda­sági 6,7, a foglalkoztatottság 4,9, a termelékenység 6,8 százalékkal növekedett. Habár egy évvel ez­előtt módosítani kellett a beru­házási tervet, mert össze kellett egyeztetni a lehetőségekkel, nem kezdték meg a műtrágyagyár épí­tését, a községben több jelentős létesítmény épült. Fejlődött a mez­­ógazdasági feldolgozó ipar, a ha­jógyártás, faipar, élelmiszeripar, textilipar, a cipőgyártás. Az el­múlt négy évben a gazdaságba 2­2 m­illiárd dinárt ruháztak be. A gaz­daságon kívüli tevékenység fej­lesztésére pedig 700 millió dinárt költöttek. Óvodákat, iskolákat épí­tettek, megkezdték a gyógyfürdő építését. A beruházások a reális keretek között mozogtak, mivel azonban a gazdálkodási feltételek igen bo­nyolultak, még mindig nem hasz­nálják ki a meglevő kapacitáso­kat. A kapacitások jobb kihaszná­lása, az önigazgatási viszonyok fejlesztése, a munkatermelékeny­ség fokozása, a beruházások, s általában a fogyasztás reális ke­retek közé szorítása, az eszköz­társítás gyakorlatának kialakítása, valamint a mezőgazdasági feldol­gozó ipar, az építőanyaggyártás, élelmiszeripar, hajógyártás, a fa­ipar és kenderfeldolgozás fejlesz­tését helyezték előtérbe az elkö­vetkező tervidőszakban. Az 1980—85. évi fejlesztési terv­­javaslat előirányozza az ipari ter­melés évi 8,6 százalékos növeke­dését, emellett évi 6 százalékkal növekszik a társadalmi­­ összter­mék, 3,6 százalékkal a foglalkoz­tatottak száma. Az elkövetkező tervidőszakban külön figyelmet szentelnek a mezőgazdaság és a mezőgazdasági feldolgozó ipar fejlesztésének, a földművesek tár­sulásának, a jövedelmi viszonyok kialakításának, a vetésszerkezet megváltoztatása az ipari növé­nyek és zöldségfélék javára is elsőrendű feladat. A termelésfel­tételek javításának, a munkaidő, a kapacitások kihasználásának is megkülönböztetett figyelmet szen­telnek majd. Fontos feladat a munka anyagi alapjának erősítése. Ezzel összhangban alakul a be­ruházási politika is. A beruházá­sok megfelelő keretek közé szo­rításával lehetőséget kell terem­teni a biztosabb, stabilabb gaz­dálkodói feltételek kialakítására. Az elkövetkező tervidőszakban az apatini község gazdaságába 4,38 milliárd dinár beruházását terve­zik. A gazdaságon kívüli tevé­kenységekbe pedig 417,3 millió dinárt ruháznak be. A községi képviselő-testület leg­utóbbi ülésén foglalkozott a fej­lesztési tervjavaslattal. A kül­döttek elfogadták, december jé­iig tart az erről szóló nyilvános vita. KŐVÁRI Árpád Jó a község kiviteli mérlege A zombori kutai gazdasági ka­mara kimutatásai szerint a zom­bori községben kilenc hónap alatt javult a kiviteli mérleg, növekedett az export az import pedig lassab­ban növekedett a vártnál. A kivitel értéke szeptember 30- á­ig elérte az 596 millió dinárt, ez 121 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor. Ezzel párhuzamosan a behozatal csak hét százalékkal volt nagyobb a tavalyi év azonos időszakaihoz viszonyítva és 352 millió dinár értékű volt. Ebből is látszik, hogy a kivitel jóval meg­haladta a behozatalt. Biztató jel hogy Vajdaság ex­portjának 4,3 százalékát a zombori község ipari és mezőgazdasági munkaszervezetei valósították meg. Ugyanakkor, a behozatal csak 1,1 százalékát képezi a vajdasági össz­importnak. Itt azonban változás áll majd be, ha megkezdik az épülő ételgyár felszerelésének behozatalát, nyu­gati országokban tervezik besze­rezni, s devizával kell fizetni érte. Éppen ezért igyekszik a Zombori Mezőgazdasági Kombinát kivitellel devizához jutni, hogy ne következ­zen be esetleg devizahiány. SELLYE Aranyérem az új terméknek A napokban rendezték meg a ha­gyományos tejtermékkiállítást Ma­riborban, a Bellye tejfeldolgozó gyára húsz készítménnyel vett részt­­ rajta. A kombinát termékeiről a bizottság elismeréssel nyilatkozott, s a legújabbat, az ABC krémsajtot aranyéremmel tüntette ki. Mint ismeretes, a tejfeldolgozó nemré­gen átadott részlegében készítik­­ ezt a rövid idő alatt igen kereset­té vált terméket. i

Next