Magyar Szó, 1980. november (37. évfolyam, 302-329. szám)

1980-11-22 / 323. szám

20 HAJNALI KIADÁSUNKBÓL AZ SZVT ÜLÉSE Továbbra is szigorú takarékosság Jóllehet csökkent az üzemanyag-fogyasztás, a kormány a forgalomkorlátozási intézkedések megtartását javasolja — Az idegenforgalom bevétele 1,3 milliárd dollár — Ezüstpénz Tito arcélével Az SZVT Veselin Djuranović el-­­­nökletével megtartott csütörtöki ülésén gazdasági rendszerünkkel és nemzetközi együttműködésünk­kel kapcsolatos kérdéseket vita­tott meg. Napirenden szerepelt a­­ jövő évi társadalmi-gazdasági­­ fejlesztési terv előkészítésével kap­csolatos előírások, megállapodá-­­­sok és intézkedések meghozatalá-­­ nak programja. Az ülésen jelentést hallgattak meg az olajszármazékok fogyasz-­ tásáról januártól szeptember vé-i­géig. Eszerint a benzinfogyasztás az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva 1,78 millió tonnáról 1,65-re csökkent, vagyis majd 11 százalékkal kevesebb, noha növe­kedett a járművek száma. Az SZVT megítélése szerint ezt az eredményt elsősorban a gépkocsi­­forgalom korlátozására vonatko­zó intézkedéseknek köszönhetjük.­ Kihatással volt a fogyasztásra az olajszármazékok drágulása is, ami a kőolaj világpiaci árának növe­kedésével függ össze. Szem előtt tartva az energia­­hordozók beszerzésének nehézsé­geit és a nemzetközi olajpiac helyzetét, továbbá hazánk korlá­tozott fizetési lehetőségét, a­­ kormány megállapította, hogy továbbra is szigorú takarékos­­s­­ágra van szükség az üzem­anyag-fogyasztás terén. Az SZVT ezért javasolni fogja a JSZSZK Képviselőházának, hogy tovább­ra is maradjanak érvényben a forgalomkorlátozási intézkedé­sek. Jelentést hallgattak, meg az ide-­­­genforgalom első kilenchavi eredményeiről. A szemlélt idő­szakban 39 százalékkal nagyobb volt a devizabevétel, mint tavaly, és a becslések szerint az év vé­géig összege eléri az 1,3 milliárd dollárt. Az SZVT határozatot hozott alkalmi ezüstpénz kiadásáról Josip Broz Tito köztársasági el­­­­nök halála alkalmából. Értékük­­ ezer dinár lesz és összesen egy­millió darab készül. Ebből 800 000 darab magasfényű lesz, 200 000 pedig különleges eljá­rással készül, ezeken fényes és matt árnyalatok váltják egy­mást. Az ezüstpénz súlya 26 gramm, átmérője 38 milliméter. Az egyik oldalán Josip Broz Tito elnök arcéle, a másikon­­ pedig a JSZSZK határvonalai­­ és címere látható. Az ezüstpénz értékesítéséből eredő bevétel a Tito ösztöndíj­­alapot gazdagítja. (Tanjug) Cvijetin Mijatovic a Tanjugban Cvijetin Mijatovic, a JSZSZK Elnökségének elnöke csütörtökön látogatást tett a Tanjug belgrádi szerkesztőségében. Megtekintette a berendezéseket, majd elbeszélge­tett Aleksandar Bakočević igazga­tóval, Mihailo Saranovic főszer­kesztővel és a hírügynökség szer­kesztőivel. (Tanjug) SQLEA MAGYAR SZÓ VAJDASÁG DOLGOZÓ NÉPE SZOCIALISTA SZÖVETSÉGÉNEK LAPJA A laptanács tagjai Sava Babió, Bálint Imre, Bagi Tibor, Bátori Dávid Bozsóki Imre, Burányi Nándor, Csípő Mihály, Dobó Sándor, Erdélyi Károly, Gulyás Antal, Garasi Miklós, Gyarmati József, Illyés József, Lévai Imre, Masa Ist­ván, Piszár József, Reperger Sándor, Ribár Gyula Siflis Lajos, Sinkovits Péter, dr. Sá­­rai Pál, dr. Szeli István, Szöl­­lősy Vágó László, Venyege Jó­zsef Zvekié Miskolczi Mária (elnök). Kiadja a Forum LKNYM — Újvidék Igazgató BÁLINT IMRE Magyar Szó­társult munka­­alapszervezet Fő- és felelős szerkesztő ERDÉLYI KÁROLY . Szerkeszti a szerkesztő bizottság . Szerkesztőség és kiadóhivatal, 21000 Novi Sad. Vojvode Mišića 1. Telefon: 22-144, telex 14199 YU M. SZO. Folyószámla: 65700-603-6121 Előfizetési díj belföldön egy hónapra 138 dinár, negyed évre 414 dinár, fél évre 828 dinár, egész évre pedig 1656 dinár. Külföldre a kétszerese. Folyószámla: 65700-601-14861 Tmasz - ÚJVIDÉK FORUM NYOMDA Szállodatűz Japánban Tokiótól északra Kawagoeban csütörtökön pusztító tűz tombolt egy szállodában. Kilenc ember vesztette életét. A tűz a második emeleten ütött ki és átterjedt az egész épületre. (AFP) ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 13.25 Műsorismertetés (szerbhorvát) 13.30 Híradó (szerbhorvát) 13.35 Zenei tobogán — gyermekműsor 4. rész (ism.) 14.50 Jugoszláv Nemzetközi Asztalitenisz-bajnokság (magyar nyelvű kommentárral) 17.10 Buducnost—Šibenka — bajnoki kosárlabda­­-mérkőzés (magyar nyelvű kommentárral) 18.45 Szórakoztató műsor a a szarajevói stúdióból — Mupett-show 19.15 Rajzfilm 19.30 Híradó (magyar) 20.00 Bagoly és cica — amerikai játékfilm (szerbhorvát nyelvű felirattal) 21.35 Vajdasági tükör (magyar) A ma esti műsor Fruska gora 2000-ig terjedő fejlesztési tervé­nek nyilvános vitája kapcsán készült. Živka Maras és Miod­­rag Pecic a Vajdasági Városter­vezési Intézet szakemberei szó­lalnak meg. Ismertetik a Frus­ka gora természeti, kulturális, turisztikai és egészségügyi je­lentőségét. A műsor forgatócso­portja ellátogatott néh­ány fa­luba. Járt Ürögön, a hétvégi házakban, részt vett egy szüre­ten, és bejárta a Fruska gora kolostorait, valamint a háború áldozatainak állított emlékmű­veket. A forgatókönyvet Bu­­rány Nándor írta, rendezte: Póth Imre, szerkesztette: Pósa Rózsa. 22.05 Magyar nyelvű heti műsorkalauz BELGRÁDI TELEVÍZIÓ I. 9.45 A Belgrádi Televízió Iskolatévé műsora — képzőművészet 10.15 Tájak és emberek 10.20 Rajzfilm 10.30 Óvodások műsora 10.35 A hét legsikeresebb Iskolatévé műsora 11.05 Zenei nevelés 11.15 A Zágrábi Televízió Iskolatévé műsora 12.25 Közlekedésbiztonság — oktatóműsor 12.55 Vardar—Dinamo — bajnoki labdarúgó-mérkőzés 14.50 Engem ne kérdezzenek! 15.20 Rajzfilm 15.30 Híradó 15.45 Riportműsor Prij­epoljéről 15.55 Műsorismertetés 16.15 Arany pacsirta — gyermekműsor 17.10 Buducnost—Sibenka — bajnoki kosárlabda-mérkőzés 18.45 Muppeth-show 19.15 Rajzfilm 19.30 Híradó, 2. kiadás 20.00 Bagoly és cica — amerikai játékfilm (1970) A film Herbert Rossnak az egyik legismertebb komédiája. Barbara Streisand és George Segal, a két népszerű színész nagyszerű helyzetkomikumot te­remt a műben. A szabadelvű és szabados erkölcsű lány, s a könyvkereskedő az általunk már jól ismert burleszk-fordu­­latokat eleven tartalommal töl­tik meg. 21.40 Híradó, 3. kiadás 21.55 Hétvége­i szórakoztató műsor BELGRÁDI TELEVÍZIÓ II. 14.40 Műsorismertetés 14.45 Hírek 14.50 Jugoszláv Nemzetközi Asztalitenisz-bajnokság — döntő 17.10 Heti műsorkalauz 17.40 Dokumentumműsor 18.20 Népzene 18.50 Riportfilm Belgrádról 19.30 Híradó, 2. kiadás 20.00 A jazz ideje 21.00 Huszonnégy óra 21.10 Tévétárca 21.40 Dokumentumfilm — Elvira 22.00 Sportszombat MAGYAR TELEVÍZIÓ I. 8.08 Műsorismertetés 8.10 Tévétorna (sz) 8.15 Világnézet 9.00 A három Mamed — zenés mesejáték 10.35 Egészségünkért 10.40 Mindenki közlekedik (ism.) 10.55 Az Angyal visszatér — angol bűnügyi filmsorozat (ism., sz) 11.45 Reklám 11.50 Ki figyel oda? — riport (ism.) 12.15—12.45 Keresztkérdés (ism., sz) 13.13 Műsorismertetés 13.15 A négy páncélos és a kutya — lengyel tévéfilm-sorozat, 1 rpoly 14.10 Reklám 14.15 Főzőcske — de okosan (sz) 14.40 A szovjet légierő ének­es táncegyüttesének műsora (ism., sz) 15.30 Hírek 15.35 Fehérben — ifjúsági vetélkedő az egészségügyi szakközépiskolák számára — 11. elődöntő 16.25 „Őszutó” — irodalmi barangolás Békés megyében (sz) 16.55 Reklám 17.05 Parabola (sz) 17.35 Magyar tájaik — Mecsek-hegység (sz) 18.10 Reklám 18.30 Módi ’80 — zenés divatkalauz (sz) 18.50 Egymillió fontos hangjegy (sz)­­ 19.10 Tévétorna (sz) 19.15 Esti mese (sz) 19.30 Tévéhíradó (sz) 20.00 Vers mindenkinek. Ady Endre: Séta a bölcsőhelyein körül (sz) 20.05 Van egy fantasztikus ötlete (sz) 21.20 Ének az esőben — Záray Márta és Vámosi János műsora (sz) 21.40 Tévéhíradó, 3. (sz) 21.50—23.30 Halál a kertben (1956) Francia—mexikói film (sz) Rendezte: Luis Bunuel. Fősze­repben: Simone Signoret, Char­les Vanel, Georges Marchal, Michel piccoli. Néhány ember hajózik lefelé a folyón kénysze­rű összezártságban. Menekülnek. Kétoldalt az őserdő, mögöttük az üldözők — lelkükben a legkü­lönbözőbb indulatok egymás iránt. A szükség azonban egye­lőre még összetartja őket... MAGYAR TELEVÍZIÓ II. Műsorismertetés Vakáción a Mézga család — magyar rajzfilmsorozat, 8. rész (sz) Petőfi Sándor: A helység kalapácsa. Hősköltemény négy énekben Tévéhíradó (sz) Vers mindenkinek (sz) Operaváltozatok egy Goethe-témára — Faust (sz) Tévéhíradó, 2. (sz)­­22.30 Ritmikus sportgimnasztika — Intervíziós-kupa (sz) 1 n 17­elevízió 17.58 18.00 18.25 19.30 20.00 20.05 20.55 21.20­ MAGYAR SZÓ 1980. november 22., szombat KÉT KÖZLEMÉNY A nyílt kérdések nem akadályozhatják az együttműködést Jól fejlődnek Jugoszlávia és Bulgária kapcsolatai . Mladenov jugoszláviai meghívást fogadott el Josip Vrhovec szövetségi kül­­­ügyi titkár bulgáriai látogatásá-­ nak befejeztével Szófiában közös közleményt adtak ki. Külügyi tit­kárunk Petar Mladenov bolgár külügyminiszterrel folytatott meg­beszélést. Josip Vrhovecet fogadta Todor Zsivkov, a Bolgár KP KB első titkára, az államtanács elnöke és Sztanko Todorov miniszterel­nök. Vrhovec és Mladenov megvitat­ták a jugoszláv—bolgár viszonyt és az együttműködéssel kapcsola­tos kérdéseket. Megállapították, hogy viszonyunk fejlődésében ha­ladást értünk el. Különösen a gaz­dasági kapcsolatok fejlődnek sike­resen. Megemlítették az ipari ko­operáció és a szakosítás fellendí­tésének lehetőségét. A két fél szorgalmazta az együtt­működés fejlesztését a tudomány, a kultúra és a tájékoztatás terén azzal a céllal, hogy minél alapo­sabban, objektívabban és jóindu­latúan tájékoztassanak a jugoszláv és a bolgár valóságról, a kulturá­lis értékekről és a két ország né­pének vívmányairól. Kifejtették hazájuk álláspontját­ a bilaterális kapcsolatokban meg­levő nyílt kérdések tekintetében, hangsúlyozva, hogy ezek nem sza­bad, hogy akadályozzák Jugo­szlávia és Bulgária együttműkö­désének fejlesztését. A két miniszter alaposan meg­vitatta a nemzetközi kérdéseket. Josip Vrhovec jugoszláviai láto­gatásra hívta meg Petar Mlade­­novot, aki a meghívást elfogadta. Átfogó jugoszláv—nicaraguai eszmecsere Sergej Kraigher, a JSZSZK El­nökségének alelnöke november 16-ától 19-éig hivatalos és baráti látogatást tett Nicaraguában. A látogatás befejeztével Managuában­ közös közleményt adtak ki. Esze­­­rint a jugoszláv—nicaraguai meg­beszélések a barátság, a megértés és megbecsülés szellemében foly­tak. Átfogó véleménycserét foly­tattak a nemzetközi helyzetről, és megvitatták az el nem kötelezett­ mozgalom tevékenységét. Megálla­pították, hogy a mozgalom pótol­hatatlan, független tényezője a nemzetközi viszonyoknak. Sergej Kraigher meghívta a nicaraguai kormány tagjait, hogy látogassanak el Jugoszláviába. — O — Sergej Kraigher, a JSZSZK El­nökségének alelnöke csütörtökön elutazott Managuából. (Tanjug) Feladatok az élelmiszer­­termelésben Az újvidéki városi közösségnek 52 000 hektár termőföldje és jó feltételei vannak arra, hogy je­lentősen növelje a mezőgazdasági és élelmiszeripari termelést, ha a közös jövedelem elve alapján szo­rosabbra fogják a termelés, a fel­dolgozás és az értékesítés lánco­latát — hangzott el csütörtökön este a VKSZ újvidéki városi mun­kásaktívájának ülésén. Az agráripar 40 pártalapszerve­zetében mintegy 1000, a tudomá­nyos intézmények 15 alapszerveze­tében 400 kommunista van, akik tevékenységükkel segíthetik és serkenthetik az agráripar és az élelmiszeripar fejlesztését. T. K. J. .... n—— ENSZ-határozat Afganisztánról Az ENSZ-közgyűlés csü­törtökön határozatot fogadott el az Afganisztánban levő idegen csapatok sürgős távozásáról. A negyven iszlám és el nem köte­lezett ország által beterjesztett határozati javaslatra 111 ország szavazott, 22-en ellenezték és 12-en tartózkodtak. Az ülésen a részvevők mély aggodalmuknak adtak kifejezést a külföldi csa­patok afganisztáni jelenléte és az afgán menekültek számának gyarapodása miatt. Sürgetiék, hogy politikai megoldást talál­janak a helyzetre. (Tanjug) JUGOSZLÁV FELSZÓLALÁS MADRIDBAN Veszélyes méretű fegyverkezés Európában Kedvezőtlen helyzetbe kerül­tek a tömbön kívüli országok Az európai fegyverkezés olyan szintet ért el, hogy a további ver­seny közvetlenül veszélyezteti kontinensünk egyébként is bi­zonytalan biztonságát és békéjét — jelentette ki Milutin Civic, a jugoszláv küldöttség tagja a mad­ridi európai biztonsági értekezlet általános vitájában. Rámutatott, hogy a rakétafegy­verkezés árnyékában példátlan verseny alakult ki a hagyományos pusztító eszközök terén. — A nagyhatalmak és a tömbök e kí­méletlen fegyverkezési hajszájá­ban a kis, tömbön kívüli orszá­gok, amilyen az el nem kötele­zett Jugoszlávia, kedvezőtlen kato­nai és védelmi helyzetbe kerül­tek — mondta a jugoszláv képvi­selő. Kifejtette, hogy hazánk ezért támogatja az európai katonai enyhülést és leszerelést célzó kon­ferencia összehívását. (Tanjug) Postássztrájk az NSZK-ban A háború utáni legnagyobb pos­tássztrájk kezdődött el csütörtökön Nyugat-Németországban. Tizen­egy városban tették le a munkát a postások jobb munkafeltétele­ket és az éjszakai műszakok csökkentését követelve. (Tanjug)

Next