Magyar Szó, 1980. december (37. évfolyam, 345-360. szám)
1980-12-17 / 346. szám
20 MAGYAR SZÓ —HAJNALI KIADÁSUNKBÓL---------Előkészületek a VKSZ XVIL választási értekezletére A tevékenységbe a KSZ minden szervezetének és tagjának, valamennyi dolgozónak be kell kapcsolódnia — Bátrabban kell feltárnunk azokat a megoldásokat, amelyek még gyorsabb és sikeresebb társadalmi-gazdasági fejlődést tesznek lehetővé — ülést tartott a VKSZ TB Elnöksége A Vajdasági Kommunista Szövetség Tartományi Bizottsága Elnökségének 1980. december 15- én Dusán Alimpié elnökletével tejvidéken megtartott ülésén megvitatták a VKSZ XVII. választási értekezlete előkészítési koncepciójának tervezetét. Az értekezletet a tervek szerint 1982 elején tartják meg. A JKSZ XII., az SZKSZ IX. kongresszusának és a VKSZ XVII. választási értekezlete eszmei-politikai előkészítésével — mutattak rá a vitában — elő kell segíteni, hogy a Kommunista Szövetségnek a szocialista önigazgatás szerteágazó fejlődéséért folytatott küzdelmében elért vívmányokat a legszélesebb alapon, bírálóan felmérjük, és megnyissuk a továbbitársadalmi haladástávlatait. Ezért szükség vanarra, hogy a kongresszusok és a VKSZ választási értelkezlete előkészületeibe mielőbb közvetlenül bekapcsolódjon a KSZ minden szervezete és tagja, valamennyi dolgozó. Ez teszi lehetővé, hogy sokoldalúan felmérjük az eddigi tapasztalatokat, javaslatokat és kezdeményezéseket tegyünk, és konkretizáljuk az akció további irányvételét. A VKSZ szerveinek és szervezeteinek, minden környezetben, a gyakorlat bírálatával hozzá kell járulniuk a marxista elmélet és a forradalmi gyakorlat fejlesztéséhez azon harcban, amelyet a KSZ és a társadalom többi szervezett erői folytatnak a meglevő ellentmondások leküzdéséért, a nyílt problémák lehető legjobb megoldásáért,saját és közös fejlődésünk olyan perspektívájának felvázolásáért, amely a munkásosztály történelmi érdekeire, a nemzetek és a nemzetiségek egyenrangúságára, testvériségére és egységére, szocialista önigazgatási együvé tartozásukra épül. Vajdaság kommunistái, szem előtt tartva Tito elvtárs életművét és a JKSZ X. és XI. kongresszusa stratégiai állásfoglalásai végrehajtásában szerzett tapasztalatokat, XVII. választási értekezletüket azon mindennapi küzdelem alkotó részeként készítik elő, amelyet a szocialista önigazgatás rendszerében folytatunk a jövedelmi viszonyok és az önigazgatási tervezés fejlesztéséért, a társadalmigazdasági stabilizáció politikájának érvényesítéséért, a politikai rendszer társadalmasításáért, a testületi munka és a kollektív felelősség fejlesztéséért, a küldött döntéshozatal hatékonyságáért, a nemzetek közti viszony továbbfejlesztéséért, a KSZ és a többi társadalmi-politikai szervezet alkotmányos szerepe és felelőssége megvalósításáért, az általános honvédelmi és a társadalmi önvédelmi rendszer megerősítéséért, az el nem kötelezett politika további affirmálódásáért és valamennyi időszerű és távlati társadalmi-politikai feladat megoldásáért, ezekben a kérdésekben folytatott konkrét akció a legjobb alapul szolgál a VKSZ-nek azon forradalmi harcával kapcsolatos feladatai megfogalmazásához, amelyet a munkásosztály és a dolgozó társadalmi hatalmának maradéktalan megvalósításáért, e küzdelem folyamatosságá- I ért, a kommunisták akcióegységéért és eszmei-politikai tevékeny- s ségüknek Tito elvtárs életművével és eszméivel való legszorosabb egybekapcsolásáért folytatunk. A kommunisták önbíráló viszonyulása mindaz iránt, amit tartományunk többi dolgozójával együtt eddig megtettek, elő kell hogy segítse a VKSZ XVII. választási értekezletének előkészítése során, hogy bátrabban tárjuk fel azokat a megoldásokat, amelyek még gyorsabb és sikeresebb társadalmigazdasági, politikai, szociális és kulturális fejlődést tesznek lehetővé egész társadalmunk számára. Az Elnökség megvitatta Vajdaság SZAT Általános Honvédelmi és Társadalmi Önvédelmi Bizottságának az ezen a téren folytatandó további tevékenységgel kapcsolatos javaslatait. Az ülésen elfogadták a VKSZ- nek az általános honvédelmi és társadalmi önvédelmi rendszer keretében való megszerveződésére és tevékenységére vonatkozó dokumentumokat is. SOLEA MAGYAR SZÓ vajdaság dolgozó népe SZOCIALISTA szövetségének lapja A laurinács tagjai Sava Babié Bálint Imre. Bagi Tibor. Bátor Dávid Bozsóki Imre. Burányi Nándor Csípő Mihály. Dobó Sándor. Erdély Károly. Gulyás Antal. Garasi Miklós Gyarmati József. Illyés József. Lévai Imre. Masa István. Piszár József Reperger Sándor. Aibár Gyula Siflis Lajos Sinkovits Péter. dr. Sátai Pál. dr. Szel István. Szöllősyvágó László. Venyege József. Zveklr Miskolczi Mária (elnök). Kiadta a Forum LKNYMECl vidék Igazgató BÁLINT IMRE m Magyar Szótársult munkaalapszervezet Fő- és felelős szerkesztő ERDÉLYI KÁROLY Szerkeszti a szerkesztő bizottság Szerkesztőség és kiadóhivatal. 21000 Novi Sad Vojvode Miálta 1. Telefon: 22-144, telex 14199 YU M. SZ. Folyószámla: 65700-603-6121 Előfizetési dí belföldön egy hónapra 138 dinár, negyed évre 414 dinár, fél évre 828 dinár, egész évre pedig 1656 dinár. Külföldre a kétszerese. Folyószámla: 65700-601-14861 Tmasz - ÚJVIDÉK FORUM NYOMDA ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 16.35 Műsorismertetés (szerbhorvát) 16.40 Híradó, 1. kiadás (szerbhorvát) 17.10 Híradó, 1. kiadás (magyar) 17.25 A Belgrádi Televízió műsorismertetője 17.30 Híradó a belgrádi stúdióból 17.45 Kicsinyek slágerek gyermekműsora 18.15 Marxista nevelés (szerbhorvát) 18.45 A zene barátai — népszerű zene 19.15 Rajzfilom 19.30 Híradó, 2. kiadás (magyar) 20.00 Szerencsétlenség — angol játékfilm, szerbhorvát nyelvű felirattal William, a fiatal egyetemi hallgató közlekedési szerencsétlenségben életét veszti. A karambol filozófiatanárának a lakása előtt történik. Anna, az osztrák származású lány, William barátnője, túléli a szerencsétlenséget, és a tanár lakásán részesítik elsősegélyben. A professzor gyanítja, Anna az oka a fiú halálának, hisz ő vezetett. .. Rendező: Joseph Losey. Szereplők: Dirk Bogarde, Stanley Baker, Jacqueline Sassard és mások. 21.40 Híradó, 2. kiadás (szerbhorvát) BELGRÁDI TELEVÍZIÓ I. 9.20 A Zágrábi Televízió Iskolatévé műsora 10.00 A Belgrádi Televízió Iskolatévé műsora Az elefántok utolsó birodalma — ismeretterjesztő film, 2. rész Rajzfilm (10.35) Óvodások műsora: Mindent a szemüvegről (10.40) Kicsinyek műsora: Antonio Vivaldi — Csalogány (11.05) Spanyol nyelv (11.15) Miért szereti Chopint? (11.45) 14.45 A Belgrádi Televízió délelőtti Iskolatévé műsorának ismétlése 16.40 Szerbhorvát nyelvű híradó az újvidéki stúdióból 17.10 Magyar nyelvű híradó az újvidéki stúdióból 17.25 Műsorismertetés 17.30 Híradó, 1. kiadás 17.45 Kicsinyek slágere — gyermekműsor A Kicsinyek slágere elnevezésű gyermekfesztivál az idén ünnepli 10 éves fennállását. A fesztivál idei, első középdöntőjét ma láthatjuk. A folytatást a Szarajevói Televízió szilveszter estjén sugározza. 18.15 Mindenki témája 18.45 A zene barátai — népszerű zene Találkozások Viroviticán Közreműködik a Rodoljub művelődési egyesület énekkara és a viroviticai városi zenekar 19.15 Rajzfilm 19.30 Híradó, 2. kiadás 20.00 Időszerű szerda 21.30 Popzenei műsor 22.15 Híradó, 3. kiadás 22.30 Egy szerző — egy film Vera Vlasic-Janovski — Bajuszkötő BELGRÁDI TELEVÍZIÓ II. 16.50 Albán nyelvű híradó 17.10 Műsorismertetés 17.15 Hírek 17.30 Dokumentumfilm — A harmadik zászlóalj Mosztár, a hős város történelmi múltját dolgozza fel a film, melynek rendezője Suad Mrkonjic. Kamera: Mihajlo Murko. A forgatókönyvet Nusret Seferović írta. 17.45 Belgrádikrónika 18.35 Kisréti szállás — hazai filmsorozat, 13. rész 19.30 Híradó 20.00 Bíróság — Kole Cašule tévédrámája Az 50. évadját ünneplő banjalukai Népszínház repertoárján szereplő Bíróság című színházi előadás felvételét mutatja be a Szarajevói Televízió. Az előadás Kole Cašule drámája alapján készült. Első pillanatra történelmi drámának tűnik, Ćašule azonban az Hindeni felkelés előtti idők eseményeiben a forradalom néhány morális kérdését veti fel, rámutatva az igazság felderítésének szükségességére minden időben. A drámát Gradimir Mirković rendezte. 21.30 Huszonnégy óra 21.50 Az Iskolatévé műsorából választottuk: Ne engem kérdezzenek! 22.20 Zenei műterem MAGYAR TELEVÍZIÓ I. 8.29 Műsorismertetés 8.30 Tévétorna 8.35—9.25 Iskolatévé 9.25 Delta — tudományos híradó (ism.) 9.45 Sándor Mátyás — tévéfilmsorozat 2. rész (ism.) 10.45 Lehet egy kérdéssel több (ism.) 11.15—12.00 Margot Werner műsora Ф 15.05—15.25 Iskolatévé 15.30—16.00 Iskolatévé 16.08 Műsorismertetés 16.10 Hírek 16.15 Momidlo — lengyel film 16.50 Reklám 17.00 Felkínálom a népgazdaság hasznosítására 17.40 Staféta — tíz perc ifjúság 17.50 Che kézjegye — a Horizont szerkesztőség műsora 18.05 Az országházból jelentjük... 18.55 A közönségszolgálat tájékoztatója 19.00 Reklám 19.10 Tévétorna 19.15 Esti mese 19.30 Tévéhíradó 20.00 Az Angyal visszatér — angol bűnügyi filmsorozat A diplomata lánya Az angyal, Ian Ogilvy A diplomata fia adósságba keveredik és kábítószercsempészek hálójába kerül. Testvére segítségére sietne, közben bátyja cinkosai több alkalommal életére törnek. Szerencsére, Angyal mindig idejében érkezik ... 20.50 Szépteremtő kaláka — Népművészek Erdélyben 21.50 Tisztelendők. Libanon — 3. rész Húsvét Libanonban 22.50 Tévéhíradó 3. MAGYAR TELEVÍZIÓ II. 19.03 Műsorismertetés 19.05 Našekran — A mi képernyőnk — a pécsi körzeti stúdió szerbhorvát nyelvű műsora 19.30 Tévéhíradó 20.00 Zenés tévészínház Farkas Ferenc: A bűvös szekrény 21.05 Tévéhíradó 2. 21.25 A. Gelman: Éjszakai utazás — színmű a Szegedi Nemzeti Színház előadásában 22.40—22.50 Reklám telftv mű Együttműködés az elfogadott elveken Djuranovic fogadta a szovjet kormány alelnökét Veselin Djuranović, az SZVT elnöke hétfőn Belgrádban fogadta a szovjet kormány hazánkban tartózkodó alelnökét, Leonyid Szmirnovot. A hosszabb baráti megbeszélésen véleményt cseréltek a két ország együttműködésének elmélyítéséről. Elégedetten állapították meg, hogy a baráti jóviszony és a sokoldalú együttműködés sikeresen fejlődik azokon az elveken, amelyeket Josip Broz Tito és Leonyid Brezsnyev elnökök találkozóin fogadtak el. A megbeszélésen szó volt a két ország tervügyi szerveinek együttműködéséről, amellyel konkrétan hozzájárulnak a sokoldalú és hosszú távú gazdasági együttműködés fejlesztéséhez. Szmirnov alelnök átadta Djuranovicnak a szovjet kormány elnökének, Nyikolaj Tyihonovnak az üdvözletét. (Tanjug) SZLOVÉNIA Javaslat a forgalomkorlátozás megszüntetésére A szlovéniai Ütügyi Közösség végrehajtó bizottsága javaslatot tett a Köztársasági Végrehajtó Ta nácsnak, vizsgálja meg a párost páratlan forgalomkorlátozási rendszer megszüntetésének és az olajszármazékok literenkénti 2 dijnárral való megdrágításának lehetőségét. Erről tárgyaltak az Útügyi Közösség hétfői közgyűlésén, ahol indoklást is fűztek a kérelemhez. Javaslatukat azzal támasztották alá, hogy jelenleg azokon a napokon, amikor minden jármű közlekedhet, túl nagy a zsúfoltság az utakon. A benzin árának emelését pedig az útkarbantartáshoz szükséges kiadások növekedésével indokolják. Véleményük szerint a javaslat elfogadása esetén jelentős összeget kapnának az úthálózat felújítására és karbantartására. (Tanjug) Szaúd-Arábia növeli az olaj árát Szaúd-Arábia elhatározta, hogy felemeli a nyersolaj árát — jelentette az AP. Jamani sejk olaj■ügyi miniszter az OPEC országok indonéziai értekezletén közölte, hogy az új árat az értekezlet befejezte után teszik közzé. 1980. december 17., szerda A SPARTACUS SE ÜNNEPI KÖZGYŰLÉSÉRŐL A testvériség-egység útján Hétfőn este Szabadkán, a gyermekszínház nagytermében, megtartotta tisztújító értekezletét a helybeli Spartacus Vasutas Sportegyesület. A nagyszabású összejövetelen, amely e nagy sportegyesület jubileuma, fennállásának 35. évfordulója jegyében telt el. Vörös László elnök beszámolójában megemlékezett az elmúlt időszak sikereiről, az egyesület fejlődési útjáról és megjelölte az elkövetkező feladatokat, amelyek a 20 társult klub közösségének további erősítését, a tevékenység fejlesztését, a gazdaság megszilárdításához való hozzájárulást és különösképpen a testvériség és egység to-vábbi elmélyítését célozzák. Az értekezlet részvevői ilyen értelmű , üdvözlő táviratot intéztek a JSZSZK Elnökségéhez. Miután a küldöttek megválasztották az egyesület új önigazgatási szerveit, a jubileum alkalmából elismerésben részesült 132 versenyző, sportmunkás, intézmény és tömegtájékoztatási eszköz. Az ünnepi közgyűlésről részletesen beszámolunk a Magyar Szó csütörtöki számában. I. SZÖVETSÉGI NŐI KÉZILABDA LIGA Bane Sekulia—Dalma 15:14 (9:8) Izgalmas mérkőzést láthatott a zombori közönség. A helybeli csapat játékosai időnként kiválóan, többször azonban képességük alatt játszottak. A legtöbb hibát a védelem vétette. A harcias vendégek az utolsó percben egyenlítettek 14:14-re, de a pontok mégis Zomborban maradtak, mert Vuksa 20 másodperccel a befejezés előtt gólt lőtt. A hazaiak győzelme megérdemelt, mert az utolsó 10 percet kivéve állandóan vezettek. B. KONJOVIC