Magyar Szó, 1981. április (38. évfolyam, 89-103. szám)

1981-04-01 / 89. szám

20 ­ HAJNALI KIADÁSUNKBÓL Merényi­ Reagan ellen Az elnök a mellkasán sebesült meg — A támadót letartóztatták — Még három ember megsebesült Tegnap merényletet hajtottak végre Ronald Reagan ellen. A támadó golyója a szíve mellett hatolt be a mellkasába, de az első jelentések szerint állapotát nem tartják súlyosnak. Az esemény az amerikai tévé nézőinek szeme láttára játszódott le. Reagan elnök helyi idő sze­rint 14 óra 15 perckor kilépett a washingtoni Hilton szálló kapu­ján, ahol a szállítómunkások szak­­szervezetének közgyűlésén mon­dott beszédet. A merénylő köz­vetlen közelről adta le lövéseit. A képernyőn világosan kivehető volt, hogy Reaganén kívül még hárman sebesültek meg: Jim Brady, a Fehér Ház sajtótitkára, egy washingtoni rendőr és a tit­kos szolgálat egy tagja. Brady, a jelekből ítélve, súlyos fej­lö­vést kapott. A titkos szolgálat tagjai a lövé­sek után közrefogták az elnököt, és betuszkolták a páncélozott el­nöki gépkocsiba, majd a legna­gyobb gyorsasággal egy washing­toni kórházba szállították. A töb­bi sebesültet is oda vitték. Az el­ső jelentések szerint Reagan tüdő­lövést kapott, a golyó mellkasá­nak bal oldalán hatolt be és el­haladt a szíve mellett. Hírek sze­rint a saját lábán ment be a kór­házba, ahol azonnal kezelésbe vették. Az Egyesült Államokban nem hirdettek ki rendkívüli állapotot és azt sem közölték, hogy ,az ame­rikai törvényeknek megfelelően a végrehajtó hatalmat az Egyesült Államok alelnöke veszi át. Bush alelnök a merénylet idején Texas államban tartózkodott, de azonnal visszaindult Washingtonba. A Fehér Házban összejött a kor­mány minden tagja, valamint­ a kongresszusi képviselők és a pár­tok vezetői. Az első jelentések arról számol­tak be, hogy Reagan egyáltalán nem sebesült meg, ugyanis ezt a benyomást szerezték a tévé kép­ernyőjéről, ahol látszott, hogy az első leadott lövésre nem torzult el az elnök arca, és meglehetősen magabiztosan keresett menedéket a gépkocsiban. Valószínű, hogy ег mentette meg életét. A merénylet szemtanúi azt ál­lítják, valóságos csoda, hogy a tá­madó közvetlen közelről nem ölte meg az elnököt. Feltételezik, hogy összesen öt golyót lőtt ki, az első Reagant találta el, a többitől pe­dig Brady és két testőr sebesült meg. Reagant kétszer megműtötték Hétfőn késő este jelentették hogy a George Washington kór­házban közvetlenül a merény­let után megműtötték az elnö­köt és megkísérelték kivenni a bal tüdőszárnyba fúródott go­lyót. Miután az első műtét során ez nem sikerült nekik, még egy műtétet hajtottak végre. Hírek szerint az első műtét után álla­pota kielégítő volt. Több ízben is megismételték, hogy megőrizte eszméletét a merénylet után, és hogy mellette van Nancy, a fe­lesége. A szemtanúk elbeszélése szerint a merénylő alig 3 méteres távol­ságról adta le a lövéseket. A test­őrök az első lövés eldördülése után az elnökre vetették magukat, hogy megvédjék, de a merénylő­nek volt ideje még négy-öt lö­vést leadni. A rendőrök csak ez­után fegyverezték le. A szőke ha­jú férfi sötét nadrágot és kék in­get viselt. Amikor az elnököt elszállították és a tömeg eloszlott, három moz­dulatlan test maradt a földön. Brady, a Fehér Ház sajtótitkára fejlövést kapott, de ennek ellenére megőrizte eszméletét. A másik két sebesült, egy rendőr és a bizton­sági szolgálat egy tagja, mozdu­latlanul feküdt, amíg nem érke­zett meg a mentőautó. Az amerikai közvéleményben a merénylet óriási visszhangot kel­tett. Az egész ország figyelme a George Washing­ton kórházra irá­nyul, ahol lapzártakor a második műtétet hajtották végre az ameri­kai elnökön. Reagan elnök sebesülése után Alexander Haig államtitkár látja el az elnöki teendőket, amíg George Bush alelnök nem érkezik meg Washingtonba. Ezt személyesen Haig közölte az újságírókkal. Bush alelnök már útban van Washing­ton felé. LEGFRISSEBB: A másfél órás sebészi beavatkozás után Reagan amerikai elnököt elszállították a műtőből, jóllehet nem tudták ki­venni a golyót bal tüdőszárnyából A kórház szóvivője közölte, hogy a lövés okozta vérzést megállítot­ták. Az orvosok úgy döntöttek hogy bizonyos ideig nem veszik ki a golyót a tüdőből, nehogy rosz­­szabbra forduljon az elnök álla­pota. (Tanjng) A BANGKOKI TÚSZDRÁMA EPILÓGUSA Megölték a támadókat Hétfői késő esti jelentések sze­rint indonéz kommandók megro­hamozták a bangkoki repülőté­ren veszteglő elrabolt utasgépet. A legfrissebb jelentések arról számolnak be, hogy a komman­dók a légi kalózok közül hármat megöltek, s a támadásban töb­ben megsebesültek. A túszkisza­­badítási akcióban mintegy száz katona vett részt. Lapzártáig nem kaptunk részletesebb je­lentést. MAGYAR SZÓ DÉL-BÁNAT Kossava nehezíti a gátak védelmét Száznegyven kilométeres széllökések a Fehértemplomon készültségi állapotot rendeltek el Fehértemplom községben hétfőn délután árvízkészültségi állapotot hirdettek ki, mert félő, hogy a Duna bal partján, Banatska Pa­lánkénál gátszakadás következik be. A gátak védői kivételesen sú­lyos körülmények között dolgoz­nak, mert a Kárpátok felől érke­ző kossava időnként a 140 kilomé­teres sebességet is eléri. Az erős szél több mint egy mé­teres hullámokat korbácsol a Du­nán s a víz súlyosan megrongálja a másfél kilométer hosszan épített homokos védőgátat. A vízállás kü­lönben 15 centimétert csökkent, de a folyó rohama nem lankad. Hétfőn a polgári védelem 300 tagja, katonák és a környékbeli munkaszervezetek dolgozói erősí­tették a gátakat. Kétezer köbméter zúzott követ és 5000 homokzsákot helyeztek el. A munkát hétfőn éj­szaka is folytatták. A meteorológusok szerint a kos­sava még néhány napig tart, s ez azt jelenti, hogy tovább folyik a küzdelem a megáradt folyóval. A szélrohamok olyan erősek, hogy az emberek még a homokzsákok­kal is alig tudnak közlekedni a gáton. (Tanjug) V SOLEA MAGYAR SZÓ VAJDASÁG DOLGOZÓ NÉPE SZO­C­IALISTA SZÖVETSÉGÉNEK LAPJA A laptanács tagjai Sava Babić, Bálint Imre, Bagi Tibor, Bátori Dávid, Bozsók I­mre, Burányi Nándor Csípő Mihály, Dobo Sándor, Erdélyi Károly, Gulyás Antal, Gutási Miklós, Gyarmati József, Illyés József, Lévai Imre, Masa Ist­ván, Piszár József, Reperger Sándor, Riber Gyula, Siflis Lajos, Sinkovits Péter, dr. Sá­­rai Pál, dr. Szeli István, Szöl­­lősi Vágó László, Venyege Jó­zsef. Zvekié Miskolczi Mária (elnök) • Kiadja a Forum LKNYM — Újvidék Igazgató BÁLINT IMRE • Magyar Szó társult munka­­alapszervezet Fő- és felelős szerkesztő ERDÉLYI KÁROLY • Szerkeszti s szerkesztő bizottság • Szerkesztőség és kiadóhivatal, •11000 Novi Sad. Vojvode Mišića 1 Telefon: 611-300 telex: 14199 YU­M SZÓ. Folyószámla: 65700-603-6121 • Előfizetési díj belföldön egy hónapra 138 dinár, negyed évre 414 dinár, fél évre 128 dinár, egész évre pedig 1656 dinár. Külföldre a kétszerese. Folyószámla 65700-601-14881 Lapterjesztő és Áruforgalmazó Tmász — ÚJVIDÉK FORUM NYOMDA ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 16.35 Műsorismertetés (szerbhorvát) 1 1.6.40 Híradó, 1. kiadás (szerbhorvát) 17 .0 Híradó, 1. kiadás (magyar) 17.25 Műsorismertetés a belgrádi stúdióból 17.30 Híradó a belgrádi stúdióból 17.45 Pipacsok a sínek mentén — gyermekműsor a szkopjei stúdióból 1895 A forradalmi hagyományok ápolása (magyar) A műsor a március 27-én és április 6-án Észak-Bácskában történtekről emlékezik meg harcosok, szemtanúk, dokui­men­tum fi­lm­ek segítségével, va­lamint Balogh István A vihar virága című, kétnyelvű művé­ből idézett részletek által. Köz­reműködnek a szabadkai Gyer­­mekszínház és Népszínház tag­jai. 1­8.45 Népszerű zene a ljubljanai stúdióból 19.15 Rajzfilm 19.30 Híradó, 2. kiadás (magyar) $ • befiej* i­n m.EKARA SENTA Társultmunka-alapszervezet Készít: pasztőrözött tejet, erjesztett tejféleségeket, vajat, Tisza menti sajtféleségeket. J 20.00 Színészek írókról — művelődési műsor (magyar) 20.55 Híradó, 2. kiadás (szerbhorvát) 21.15 Forradalmárportrék — Janko Cmelik néphős BELGRÁDI TELEVÍZIÓ I. 9.20 A Zágrábi Televízió Iskolatévé műsora 10.00—12.05 A Belgrádi Televízió Iskolatévé műsora — Biológia: Hova tűnt a fa (10.00) — Pihenés helyett (10.25) — Rajzfilm (10.30) Kocka, kocka, kockácska: A képzelet mindenre képes (10.40) — Kicsinyek műsora (11.03) — Rajzfilm (11.10) — Testnevelés­ , Ép testben ép lélek (11.17) —. Utolsó percek: Opus I. — Claude Debussy; E-dúr , Arabesque (11.50) 14.30 Az I­sko­laté­vé délelőtti műsorának ismétlése 16.35 Közjáték 16.40 Szerbhorvát nyelvű híradó az újvidéki stúdióból 17.10 Magyar nyelvű híradó az újvidéki stúdióból 17.25 Műsorismertetés 17.30 Híradó, 1. kiadás 17.45 Pipacsok a sínek mentén - gyermekműsor a szkopjei stúdióból — befejező rész 18.15 Honvédelem — a szarajevói stúdióból 18.45 Szlovéniai zeneiskolák versenye 19.15 Rajzfilm 19.30 Híradó 20.00 Szerdára választották 21.15 Forradalmárportrék — Jankó Cmelik néphős 22.00 Híradó, 3., kiadás BELGRÁDI TELEVÍZIÓ II. 16.35 Albán nyelvű híradó 16.55 Műsorismertetés 17.00 Körzeti krónika 17.15 Iskolatévé — Botanika — Mocsárban, 2. rész 17.45 Belgrádi krónika 18.45 A Vojvoda Dobrinjac utca — ismeretterjesztő műsor (ism.) 19.15 Kis hangverseny 19.30 Híradó a prištinai stúdióból 20.00 Bertram és Lisa — dán tévédráma 21.50 Huszonnégy óra 212110 Hét plusz hét — szórakoztató műsor (ism.) 23.05 A kísérleti és kissszínpadok szarajevói szemléjének krónikája MAGYAR TELEVÍZIÓ I. 8.29 Műsorismertetés 8.30 Tévétorna 8.35 Iskolatévé 8.50 Delta — tudományos híradó (ism.) 4 9­5 Baba-ház (1973.) — angol film (ism.) 10.45—11.15 Lehet egy kérdéssel több? — vetélkedő (ism.) 14.15—14.30 Iskolatévé 14.43 Műsorismertetés I 14.55 Gólyavári esték — a társadalmi szerkezet változása Magyarországon — 1. rész (ism.) 15.30 Hírek 15.35 A bábu — lengyel filmsorozat, 6. rész (ism.) 1­6.30 Reklám 16.35 Rákos mente — rövidfilm 16.44 A (film)kocka el van vetve — filmtörténeti vetélkedő — befejező rész 17.25 Állunk szolgálatára — riport-film a használtautó-piacról 17.45 Staféta — tíz perc ifjúság 17.55 A közönségszolgálat tájékoztatója 18.00 Reklám 18.10 Tévétorna 18.15 Esti mese 18.30 Tévéhíradó 19.00 Névtelen csillag — szovjet tévéfilm — 2. rész 20.05 „Thália papnője” — Neményi Lili emlékei 21.35 Tévéhíradó, 3. MAGYAR TELEVÍZIÓ II. 1­9.00 Műsorismertetés 19.01 Alföldi antenna — a szegedi körzeti stúdió műsora 19.25 Vendégjáték — a Nemzeti Színház vendégjátéka Csers­ovákiában 20.20 Tévéhíradó, 2. 20.40 Reklám 20.45—21.55 A Nürnbergi per — francia dokumentumfilm televízió 1981. április 1., szerda MÓDOSÍTOTTÁK A FEJLESZTÉSI ELKÉPZELÉSEKET Az adai községi képviselő-tes­tület üléséről Hétfőn este az adai községi kép­viselő-testület az új középtávú társadalmi és gazdaságfejlesztési tervjavaslatról tárgyalt. Megálla­pították, hogy a nyilvános vita so­rán a dolgozók részéről számos érdemleges javaslat hangzott el, szükség volt a túlméretezett ter­vek módosítására is, és most már a fejlesztési elképzelések a reális lehetőségeket tükrözik. A gazda­sági fejlődés fő hordozója az el­következő években a fém-, az ipa­ri és az agráripari komplexum lesz, ezenkívül fontos feladatként jelölték meg a csiszolókorong gyártás fellendítését. Az eredmé­nyesebb gazdálkodás érdekében a már meglevő ipari létesítmények teljesítőképességének jobb kihasz-­­ nálására kell törekedni, és ahol l­­ehetőség van rá, szorgalmazni kell a több műszak bevezetését. A számítások szerint a község­ben a társadalmi termék évente átlag 8 százalékkal, a nemzeti jö­vedelem 7,3, a foglalkoztatottak száma 3, a kivitel 31,3 százalék­kal növekszik. Az export fokozá­sára megkülönböztetett figyelmet fordítanak, és nemcsak a kiemelt ágazatok, hanem a kisipari üze­mek is több árut szállítanak majd a külföldi piacra. Az új középtávú tervidőszakban az összberuházások értéke a gaz­daságban eléri az 1,3 milliárd di­nárt. A fejlesztési elképzelések valóra váltásához több saját esz­közre lesz szükség. A kiemelt ága­zatoknak legalább 30 százalék, a többi társultmunka-alapszerve­­zetnek pedig 50 százalék saját eszközt kell előteremteniük. K-l Vonatösszeütk­özés Versesen Egy ember életét vesztette Hétfőn délután a verseci vasút­állomáson összeütközött két teher­vonat. A Belgrádból érkező sze­relvény a pályaudvaron tolató mozdonnyal futott össze. A sze­rencsétlenségben a tolató mozdony fűtője, a 26 éves Miroljub Pečeno­­vić a helyszínen meghalt, és súlyo­san megsebesült a 42 éves Radi­­sav Radmanović mozdonyvezető Néhány vagon­­megrongálódott, a tolató mozdony pedig teljesen tönkrement. A Versec és a Belg­­rád közötti vasúti közlekedés há­rom órát szünetelt. Feltételezik, hogy a szerencsét­lenség a vasúti jelzőberendezések hibája miatt történt. A vizsgálat megindult. D. T. * 1 Sirotković a Jugoszláv Tudományos és Művészeti Akadémia elnöke A Jugoszláv Tudományos és Mű­vészeti Akadémia hétfőn Zágráb­ban megtartott rendkívüli közgyű­lésén Jakov Sirotkovicot válasz­tották meg elnökké, aki eddig is elnöke volt hazánk legrégibb aka­démiájának. A két alelnök ismét Branko Kosic és André Mohoro­­vic, a főtitkár pedig Hrvoje Po­­žar. A rendkívüli közgyűlésen megválasztották az akadémiai el­nökség tagjait és az akadémia osz­tályainak titkárait. Hétfőn megtartották a rendes évi közgyűlést is, amelyen Hrvoje Požar főtitkár terjesztett be be­számolót az akadémia elmúlt évi tevékenységéről. (Tanjug)

Next