Magyar Szó, 1981. április (38. évfolyam, 104-118. szám)

1981-04-28 / 116. szám

------MŰVELŐDÉS MAGYAR SZÓ ÁTMENTENI A MÚLTAT Néprajzi múzeum közakaratból ÖRSZÁLLAS (Stanišić) tíz év­vel ezelőtt az Ady Endre nevét viselő­­ művelődési egyesület si­kereiről volt ismert. Ahogy öre­gedett az amatőr színészgárda, úgy tűnt le az újságok oldalairól és a Zombor községbeli nagy fa­lu. Néhány évvel ezelőtt azonban, Kiss Anna tanítónő kezdeménye­zésére, jó munkával és főleg sok­sok fáradtsággal megindult a szerbhorvát osztályokba járó ma­gyar tanulók anyanyelvápolása. Ezzel a mozzanattal, ami több a nyelv ápolásánál született meg a gondolat, hogy a még meglevő, nagy értékű, régi tárgyakat össze kellene gyűjteni és kiállítani. Az elképzelés valóra vált. Az Ivan Goran Kovačić Általános Is­kola régi épületének tantermében egy maroknyi helybeli, főleg idős emberekből álló csoport kétkezi munkájának gyümölcseként, meg­nyílt a tájház, kismúzeum, amint ők maguk mondják, kissé túlozva, de büszkén és örömmel! — A Dunatáj szerkesztőségének egy élőújságján, amikor tanuló­immal részt vettünk a műsorban, találkoztam Haller Ilonka nénivel, aki már akkor túl volt hatvan­ötödik évén. Nem volt nehéz kö­zös nevezőre hozni nézeteinket: megbeszéltük, elkezdjük gyűjteni a faluban található régi tárgya­kat, mindent, amit az idő vasfo­ga nem tett tönkre. A szülők, ta­nulók, de főleg a nagymamák és nagyapák jóvoltából kerültek elő a padlásról, pincéből a rég fele­désbe merült eszközök, dísztár­gyak, ruhadarabok — mondta a tanítónő, akinek munkáját nagy­ra becsülik a faluban, de a zom­bori szakértők is. — Haller Ilonka néni volt Kiss Anna jobbkeze. Miért vállalta ezt a nagy munkát? — Azért, mert valakinek el kellett vállalni. Meggyőződésem, hogy helyesen cselekedtem. Ezt főleg most tudom, amikor már kész a tárház. Jártam a falut, jöt­tek az emberek, szívesen adták, amijük volt. Bölcsők, babák, slingek­ és varrottas párnák, pár­ták, blúzok, közszükségleti tár­gyak vándoroltak házamba, mert nem volt másutt lehetőség tárol­ni. Ezeket mind-mind rendbehoz­tuk, amit lehetett, átfestettünk, de vigyáztunk, ne veszítsen ere­detiségéből. Ami kissé fáj: a fia­talokat nemigen érdekelte az ügy, inkább a magamfajta, hatvanon fölüliek váltak ismét fiatalos hév­vel teli gyűjtővé. Én vagyok ta­lán a legboldogabb, hogy elképze­lésünk most már a nagy nyilvá­nosság előtt van. Több mint két­százféle különböző tárgyat láthat a közönség. Ami aggasztó: sötét kendős, megviselt emberekkel találom magam szemben, ők azok, akik ki tudja, milyen felbuzdulásból az első hívószóra cselekedtek. Milyen szépen hangzik: hívószó. Jöttek, és amíg a hátra levő éveik enge­dik, jönnek és bővítik a kismúze­­umot. Szalai Istvánné hetvenhét éves. Régi őrszállási magyar népvisele­tű ruhába öltöztetett babát állí­tott ki, ajándékozott a tárháznak. Két hétig dolgozott minden este, így került a kiállított tárgyak kö­zé kétkezi munkája, ami százöt­ven évre visszamenőleg kalauzol­ja el a látogatót. Nagyanyjától hallottak és a lánykorában látot­tak alapján varrta, hímezte a ru­hát. Kovács György már nyolcvanöt éves, el-elcsuklik a hangja, talán fiatalsága jut eszébe, amikor készségesen és örömmel válaszol: — Kereskedő voltam, gyerek­koromban gyűjtöttem egyet s mást. Sok minden megmaradt abból az időből, egyes tárgyak ma a múzeumban vannak. Például az 1885-ben készült ágy, százötven éves konyhai kellékek, fából és agyagból. Mégis a nagyanyámtól örökölt több mint százhetven évesre becsült rokka vagy a Kossuth idejéből fönnmaradt ér­méket tartom a legértékesebbnek Sajnos, két évvel ezelőtt — mert rászorultam — több tárgyat el­vittek a külföldiek. Most, hogy el­tartanak, nem kell a meglevő hol­mit értékesíteni, átadom a múze­umnak. A hatvanhárom éves Locsa Má­ria nyakra való, régi selyemken­dőt és fejkendőt adományozott, nyolcvanhat éves édesanyjától örökölte, aki elmondta, hogy a múlt századból valók. Hímzett párnák és térítők is az asztalokra kerültek, de még más tárgyakat is átad a tárháznak. Illés Teréz is közel van a het­venhez, két nagy párnát, fehér ünneplő blúzt és egy múltszázad­beli ülőbabát adott át." Kissé fur­csán hangzik, de a tíz-húsz jelen levő között csak egy fiatallal ta­lálkoztunk, és ő sem őrszállási származású. Kacsó Elinda Bez­­dánból jött férjhez őrszállásra. Ő volt Haller Ilonka néni jobb ke­ze, varrt, díszített, szépítette a kellékeket. Estéket töltött az asz­tali lámpa alatt, hímzett, rendez­gette a régi holmikat. Nem számoltuk, hány kiállított tárgyat láthat a látogató. Ez most teljesen mellékes, mert egy igazi, emberi megmozdulás, belső reb­­benés szinte magával ragadta az őrszállásiakat. Sajnos, egyelőre csak az idősebbeket. A hívószóra jöttek, és példát mutattak abból, amit sokan úgy is hívnak: át­menteni a múltat a jövőnek! A múltat, amiből erőt és lelke­sedést is tanulhatunk. Olyan em­berektől, akik megunták a sem­­mitevést és ott, ahol érvényesít­hették belső feszültségük meg­­megrezzenő húrjait, azt igazi, em­beri hozzáállással, becsülettel megcsinálták. Végigcsinálták! PRIBILLA Mátyás Kovács György Kiss Anna, a kezdeményező Haller Ilona ZOMBOR Bemutató a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben A zombori Petőfi Sándor Műve­lődési Egyesület színjátszói is részt, vesznek a községi szemlén, amelyet Bezdánban és Csonoplyán tartanak meg. A zomboriak Szarkonyi Károly Adáshiba című vígjátékát jelen­tették be a szemlére. A bemutatót tegnap este tartották az egyesület nagytermében. Kapitány György rendező idősebb és fiatalabb mű­kedvelőkkel vitte színre a darabot A főbb szerepeket Dováth Arisztid Radics Katica, Rind Beáta és Vé­­kássy Andor játszotta. A zombori Petőfi Sándor Mű­velődési Egyesület az Adáshiba cí­mű előadásával, május 9-én lép fel a község amatőr színjátszóinak bezdáni szemléjén. Bezdánban 7- én az őrszállási Ady Endre egye­sület mutatja be Tóth Miklós Nem olyan világot élünk című színda­rabját, Bittó Tamás rendezésében. P. M. SZIVÁC Három gyermekszínmű jutott tovább Április huszadikán és huszon­negyedikén tartották meg Szivá­­con a Művelődési Otthonban a kulai községi gyermekszínjátszó csoportok községi szemléjét, öt gyermekszíndarabot mutattak be a legkisebb amatőr színjátszók. Ezt a rendezvényt is nemzeteink és nemzetiségeink felkelésének negyvenedik évfordulója és a kö­zelgő harmadik önigazgatási kong­resszus jegyében tartották meg. A szemlén a sziváci Október 20. Általános Iskola, a lipári Nikolai Tesla Általános Iskola, a kulai Művelődési Központ, a bácskeresz­­túri Art Gyagya Amatőrszínház gyermekszínjátszói és a kulai Bamby óvoda kis színészei vettek részt. A szemle szelektora, Vitomir Bodanec az öt előadás közül hár­­rom gyermekelőadást juttatott to­vább, a gyermekszínjátszók április-­­ban Apatinban megtartandó kör­zeti szemléjére. Erre a körzeti szemlére a kulai Művelődési Köz­pont gyermekszínjátszói jutottak el. Dusán Radovic John Peplfox kapitány című színművei a ke­resztúri gyermekszínjátszók Bra­­nislav Mrkšic Aranyfog című mű­vével lépnek fel Apatinban, a sziváci Október 20. Általános Is­kola tanulói pedig A pionírszín­­ház Dabe gengszter­ek­en című gyermekszínművel szerepelnek majd Apatinban. Végezetül említsük meg, hogy ezen az apatini körzeti szemlén az apatini, hódsági, zombori és a kulai községek legjobb gyermek­színjátszó együttesei lépnek fel. A zóna legjobb gyermekszínjátszói jogot nyernek arra, hogy részt ve­gyenek a becses Májusi Játékokon. Ss-1 1981. április 28., kedd Szaklapok és folyóiratok ajánló jegyzéke A magyar nyelven megjelenő külföldi szaklapok és folyóira­tok év közben is megrendelhetők. A második félévre szóló ren­deléseket május 20-áig lehet bejelenteni a FORUM könyvesbolt­jaiban, bizományosoknál, lapterjesztőknél, illetve postán a Forum Könyvterjesztőnél (21000 Novi Sad, Vojvode Mišića 1.). A megrendelés alapján a Forum Könyvterjesztő csekklapot küld, amellyel az előfizetési összeget postán kell beküldeni. Az előfizetési díj tartalmazza a szállítási költséget is. MEGRENDELŐLAP A FORUM Könyvterjesztőnél megrendelem fél évre az alábbi lapokat: A lap címe: Félévi megjelenés száma: Félévi előfize­tés ára, dinár: Ádám 3 285,00 Állatvilág 6 274,00 Autó Motor 12 433,50 Búvár 6 160,00 Családi Lap 6 148,50 Delta 6 114,00 Dörmögő Dömötör 6 80,00 Egészség 3 57,00 Elet és Irodalom 26 256,50 Elet és Tudomány 26 356,00 Ez a Divat 6 456,00 Ezermester 6 127,50 Éva­­ 2 84,00 Filatéliai Szemle 6 114,00 Film, Színház, Muzsika 26 543,50 Filmvilág 6 205,50 Fotó 6 160,00 Füles 26 356,00 Fürge Ujjak 6 205,00 Galambjaink 6 114,00 Gyermekünk 6 80,00 Halászat 3 74,50 Ifjúsági Magazin 6 137,00 Képes Sport 26 543,50 Képes Újság 26 346,00 Kertészet, Szőlészet 26 416,50 Kincskereső 4 76,00 Kisdobos 5 97,00 Kistenyésztők Lapja 6 114,00 Kortárs 6 148,50 Kritika 6 171,00 A Kutya 6 205,00 Labdarúgás 6 137,00 Látóhatár 6 182,50 Lakáskultúra 3 205,50 Ludas Magazin 6 91,50 Ludas Matyi 26 296,00 Magyar Horgász 6­­ 114,00 Magyar Konyha 2 84,00 Magyar Sakkélet 6 114,00 Méhészet 6 80,00 Modellezés 6 91,50 Nagyvilág 6 205,50 Nimród 6 410,50 Nők Lapja 26 346,00 Óvodai Nevelés 6 80,00 Postagalambászat 6 46,00 Rádió és TV Újság 26 445,00 Rakéta 26 494,00 Rádiótechnika 6 148,00 Rendkívüli Füles 2 27,00 A Tanító 6 114,00 Technika 6 68,50 Természet Világa 6 97,00 Új Tükör 26­­ 494,00 Új írás 6 148,50 Útitárs 6 57,00 Világ Ifjúsága 6 118,00 Kelt:.................................................. Név:....................................................­(Az adatokat nyomtatott be­tűkkel kérjük kitölteni.) Cím: ..................................................... CSERVENKA A kulai Amatőrszíni ház együttese a tartományi szemlén Cservenkán befejeződött az amatőr színjátszók körzeti szem­léje, amelyen az apatini, hódsági, zombori, verbászi és a kulai köz­ség l­egjobb amatőr színtársulatai vettek részt. A szemle szelektora a bemuta­tott előadások közül a kulai Ama­tőrszínház szerbhorvát együttesé­nek előadását minősítette a leg­jobbnak. Goran Sztefanovszki Vadhús című drámáját vitték szín­re Petar Újovic rendezésében. Marko Tasic szelektor vé­lemé­­nye szerint a bemutatott előadások közül kiemelkedett még a keresz­túri Art Gyagya Művelődési Egye­sület színjátszóinak előadása, a Florenci szalmakalap, Drágán Ko­­leszár rendezésében. Továbbjutott a cservenkai Stevan Sremac Ama­tőrszínház is, Veljko Subotic Em­berek című színművével. E két színmű utólagos szelekción vesz részt, hogy bekerülhessen az ama­tőr színjátszók tartományi szemlé­jére, amelyet Kikindán és Stara Pazován tartanak meg. A szemle szelektora utólagos szelekcióra ajánlotta továbbá a bezdániak előadását is, aki i­ Pfaff Mihály rendezésében mutatták be Gogol Revizor című szatirikus vígjáté­kát. A szemle záróestjén kiosztották a legjobb alakításokért járó díja­kat is. Ebben az elismerésben ré­szesült Radomir Bogdanović Szi­­mon alakításáért a Vadhús című­ drámában, Vera Pajtašev cserven­kai amatőr, aki Smiljka szerepét alakította az Emberek című szín­padi műben. Vitomir Bodjanec bácskeresztúri műkedvelő színész a Florenci szalmakalap című szín­padi műben nyújtott kiváló alakí­­tá­sáért Pfaff Mihály, bezdáni ama­tőr Anton szerepéért részesült el­ismerésben. Sz-i.

Next