Magyar Szó, 1981. május (38. évfolyam, 132-147. szám)
1981-05-24 / 140. szám
1981. május 24., vasárnap " Szabadalom csak a legújabb technológiai megoldásokra Saját tudásunkat ne külföldről hozzuk be — új törvény készül az újítótevékenységről NINCS MÉG EGY OLYAN gazdaságpolitikai problémánk, amit olyan hévvel, olyan sokféle és anynyira eltérő nézet és álláspont alapján ítélnénk meg, mint a külföldi termeléstechnológia vásárlását és alkalmazását, érthetőbben: a külföldi szabadalmak vásárlását és felhasználását. Tudott dolog, hogy az európai ranglista alsó fokához közel állunk az újítások és ésszerűsítések száma és alkalmazása szempontjából. Egyes vélemények szerint azért, mert az észt, az ötletet, a találékonyságot jobban szeretjük készen venni, és nagyobb is a bizalmunk a külföld újdonságai iránt, mint saját dolgozóink, mérnökeink, technikusaink vagy szakembereink találmányai iránt. Ez újabban mind gyakrabban van napirenden, s egyre többen élesen bírálják ezt a jelenséget,ezt a gyakorlatot. Annál inkább, mert vannak, akik egyéni hasznot, indokolatlan jövedelmet valósítanak meg ezáltal. A kérdés komolyságára vall az is, hogy nemrégiben két társadalmi tanács együttes ülésen foglalkozott vele. Megállapította, hogy az újítást és ésszerűsítést serkenteni, támogatni kell, befektetésekre van szükség. Minthogy aránylag kevés az általánosan elismert, európai vagy világviszonylatban is jelentős hazai újítás vagy feltalálás, mindent meg kell tennünk, hogy ezt a keveset itthon is, meg külföldön is a lehető legtökéletesebben megvédjük. Eddig nem így volt. Nem vitás, a behozatali technológia, a különféle szabadalmak a nemzetközi munkamegosztás lényeges összetevői, tehát mások tudását, tapasztalatát felhasználni a saját kutatásaink és kísérleteink lerövidítését, olcsóbbá tételét jelenti. A jugoszláv gazdaság eddig is nagyrészt azért tartozott a világ legrugalmsabb gazdaságai közé, mert megvette mindazt, ami saját rezsijében többe került volna, s ilyen módon sokkal gyorsabban jutott korszerű, sőt a világon alkalmazott legkorszerűbb technológiához is, mintha maga kísérletezte volna ki. Előbb alkalmazta, s ez jól gyümölcsözött. Ez ellen lényegében ma sincs kifogása senkinek. A kérdés lényege az, hogy elég ésszerűen, gazdaságunk tényleges szükségleteinek megfelelően vásároljuk-e a külföldi technológiát, s most, amikor már sajátunk is felfejlődött, figyelembe vesszük-e lehetőségeit, eléggé tág teret hagyunk-e számára és serkentjük-e kibontakozását, gyors fejlődését. A válasz szinte egyértelmű: nem. Ez a probléma, és legfontosabb teendőnk felmérni, hogyan változtathatnánk jelenlegi helyzetünkön, hogy a legkorszerűbb külföldi technológia beáramlását ne zárjuk el, de megfelelő teret biztosítsunk saját tudásunk, ötleteink és elképzeléseink kibontakoztatására, megvalósulására. Ez a központi kérdése a termelés további korszerűsítésének és a külföldivel való lépéstartásnak. Szinte általános az a vélemény, hogy a behozott technológiával párhuzamosan nem fejlesztettük a magunkét, keveset fordítottunk kutatásokra. Nagyobbrészt a behozott nyersanyag feldolgozás-technológiáját vásároltuk meg, s ez megkötötte kezünket. Nagy függőségbe kerültünk a nyersanyagbiztosítóval és a feldolgozáshoz szükséges berendezések és felszerelések szállítóival szemben. Ennek egyenes következménye külkereskedelmi mérleghiányunk, a nagy behozatal, a kis kivitel. Ezt diktálta a külföldi nyersanyag eladója, a gépek és berendezések gyártója. Ezt nem fogadhatjuk el, ezen kell mindenekelőtt változtatni. Talán semmit sem kellene olyan sürgősen megváltoztatni, mint a technológia autonóm vásárlását, amelynek az a következménye, hogy a feldolgozó iparban van olyan termelési vonalunk, amelyhez húszféle külföldi szabadalmat, vagyis technológiát vásároltunk. Ez azt bizonyítja, hogy nem a vásárlás a legnagyobb probléma, hanem a vásárlás módja. Az, hogy itthon szervezetlenek vagyunk, nem tudunk megállapodni abban, mit vásároljunk. Végső ideje azonban megvizsgálni, ki az, aki nem tud megállapodni, mert nem titok, hogy ezekről a kérdésekről, főleg a technológiák vásárlásáról nem az önigazgatás dönt, lévén hogy valóban szakmai kérdés, különlegesen nagy tudást, hozzáértést, szakmai ismereteket kíván annak eldöntése, hogy milyen szabadalmat érdemes, milyent nem érdemes megvásárolni. A szakmai ismeret és tudás igénye pedig természetszerűleg leszűkíti a döntéshozatalt, el kell fogadni, meg kell bízni az aránylag kisszámú szakember vagy tudós ítéletében. Ez így van rendjén, csakhogy ezentúl önigazgatási alapon sokkal alaposabban és megfontoltabban meg kell vizsgálni azt is, nincsenek-e a döntések mögött egyéni, haszonhoz és hivatali visszaélésekhez fűződő motívumok, a szakvélemény valóban a kollektíva és a társadalom érdekét szolgálja-e. Az már eddig is napvilágra került, hogy egyes termelőszervezetek a legjobb szándékkal is elkövették azt a hibát, hogy csak a pillanatnyi érdekeiket vagy vélt érdekeiket tartották szem előtt, és olyan külföldi feltételeket is elfogadtak, amelyek azután megkötötték kezüket és kiszolgáltatták őket a megvásárolt technológiának, bár nem sokkal később kiderült, hogy van annál jobb is és olcsóbb is. Akkor, azonban már tartaniuk kellett magukat a könnyelműen vállalt kötelezettségekhez. Csupán egy kis ízelítő volt ez a buktatókból, a veszélyekből amelyek arra késztetik társultmunka-szervezeteinket, hogy a tudománnyal, a kísérleti intézményekkel minél szorosabban együttműködve vásároljanak szabadalmat amely valóban újat, a termelésben az áru jobb értékesítését hozhatja számukra. A külföldi szabadalom és technológia válogatás nélküli megvásárlása mellesleg a hazai újítók és feltalálók kezét is megköti, mert a szabadalom kötelez, s kizárja a hazai újítások, észszerűsítések alkalmazását. Ezt kell minél sürgősebben kiküszöbölni. Ezt a célt szolgálta az említett társadalmi tanácsok ülésén kikristályosodott álláspont is, mely szerint, új törvényt kell hozni az újításokról, feltalálásokról és észszerűsítésekről, s főleg felhasználásuk, alkalmazásuk szabályozásáról. A törvény meghozatala ma már folyamatban van. LOVAS István TÖBB APROPÓJA IS VAN ANNAK, hogy írunk a Trepča akkumulátorgyárról. Majdnem odaírtuk, hogy a Kosovska Mitrovica-i Trepcáról van szó, de ez pontatlanság lenne, mert Mitrovicán kívül ilyen akkumulátort gyártanak Pécen, Gnjvanéban és Zomborban is: öszszesen öt társultmunka-alapszervezete van ennek a mitrovicai munkaszervezetnek. S hogy nemcsak Kosovo területén, hanem azon kívül is van leányvállalata, magában véve is téma, hiszen e tartomány iparának igen gyérek a kapcsolatai az ország más vidékeinek üzemeivel, gyáraival. No meg az sem mellékes persze — mondhatnánk: megér egy riportot —, hogy Európa legnagyobb akkumulátorgyáráról van szó. Kosovo fémfeldolgozó ipara nagyon fiatal; zöme alig egy évtizedes múltra tekint vissza. Jórészt ezzel magyarázható, hogy még nem alakított ki kapcsolatokat az ország iparával. Annak idején, 1962-ben éppen az akkumulátorgyár emelésével indult meg a fémfeldolgozás, igaz, szerény keretek között. De a felfejlesztési törekvés, a céltudatosság, hogy a kitűnő minőségű ólmot, amit a Trepča bánya ad, nem szabad exportálni, hanem itthon kell feldolgozni, már akkor is élt. — Igazolja ezt rohamos fejlődésünk is — állapítja meg Zeki Ljogja, a munkaszervezet igazgatója. — Kezdetben évente 6000 tonna akkumulátort gyártottunk, csakhamar 25 000 tonnára növeltük a termelést, az idén pedig már 55 000 tonna a gyártási kapacitásunk. De, az igazgató szavai szerint, nemcsak a termelőképességet fokozták, hanem a technológia korszerűsítésével is lépést tartottak; az amerikai Glob-Uniontól vásároltak ugyanis gyártási szabadalmat. Amikor felismertük, hogy fejlődési lehetőségeink nemcsak európai, hanem világviszonylatban is adva vannak, azonnal minden fronton fejlesztésbe kezdtünk: növeltük a kapacitást, korszerűsítettük a gyártási folyamatot, és kádereket képeztünk. Európa legnagyobb akkumulátorgyára A hatalmas erőfeszítés meghozta a gyümölcsét: a Trepca ma társultmunka-alapszervezeteivel együtt Európa legnagyobb akumulátorgyára. A hazai piacot zömmel a Trepča látja el, s ezenkívül árut exportál. Legnagyobb vásárlója a Szovjetunió, de jelentős mennyiséget értékesít az NSZK-ban és az NDK-ban, Franciaországban, Olaszországban, Csehszlovákiában, Lengyelországban, Magyarországon, a Közel-Keleten és a tengerentúlon is. — Zomborral még 1964-ben létrejött a kapcsolat, s ha kezdetben voltak is nehézségek, fokozatosan kialakult a termelési keret, s a viszonyokat is addig csiszoltuk, hogy jelenleg egyetlen ütközési pontot sem tudnék említeni — közli tárgyilagosan Zeki Ljogja. Kosovska Mitrovicáról hazajövet Zomborban folytatjuk a beszélgetést. Vladimir RADEVIC, az általánosügy-osztály vezetője így emlékezik vissza a kezdetre: — Igen, 1964-ben egyesültünk, mégpedig valóban közös érdekek alapján. Nekünk akkor volt egy, mai szemmel nézve, kis gyárunk, 3000 tonna évi termeléssel; az akkori körülményekhez és szükségletekhez mérten viszont korszerűnek mondható üzem volt ez a miénk. Mi is láttuk, hogy rövidesen új távlatok nyílnak az akkumulátor- gyártás előtt, és ők is felismerték ugyanezt. Nekünk biztos nyers- anyagszállítóra volt szükségünk, a fiatal mitrovicai gyár pedig bejáródott, káder-szempontból is szilárd üzemmel akart gyarapodni. Ez képezte az egyesülés alapját. Rövidesen: karbantartásmentes akkumulátor Zomborban is szóltak a kezdeti nehézségekről, de sietve hozzátetették, hogy az sohasem gördített akadályt az együttműködés elé. — Ellenkezőleg — fejti ki . PASTROVICS Béla, műszaki igaz. Igazán, vitáink során csakhamar kikristályosodott a közös álláspont, és hozzáláthattunk a zombori gyár fejlesztéséhez. 1974-ben közösen vásárolt szabadalom alapján korszerűsítettük a termelést és bővítettük üzemünket. Ennek köszönhetően érjük el az évi 7000—8000 tonna évi termelést. A műszaki igazgató a küszöbönálló gyártási újítások egyikéről is szól: — Az a tudat, hogy lépést kell tartanunk a fejlődéssel, állandóan új megoldások átvételére, illetve felkutatására ösztönöz bennünket Nemrégen eldöntöttük ugyanis, hogy — Európában elsőként — amerikai szabadalom alapján meg- s kezdjük az úgynevezett karbantar- s tásmentes akkumulátorok gyártássát. Mitrovicára már meg is érkezett az ehhez szükséges felszerelés I egy része. A műszaki igazgató a jövő ak- I kumulátorának nevezte ezt a terméket, ami abban különbözik a jeenlegitől, hogy az autósnak hozzá sem kell nyúlnia, nem kell időről időre vízzel feltöltenie,hiszen több évig fel sem bonthatja a gyárban hermetikusan lezárt dobozt. Várható, hogy fokozatosan valamennyi autógyár ilyen akkumulátort épít majd be a kocsikba, a Fond európai képviselete és a szovjet Lada cég azonban mielőbb ezzel akarja felszerelni termékeit Mivel a vásárló igénye döntő, no meg, hogy a karbantartásmentes akkumulátoré a jövő, Mitrovicán is meg Zomborban is gyors ütemben folynak az átállás előkészületei. Szerettünk volna hallani valamit arról is, ami másként történik Mitrovicán, illetve Zomborban. Kevesebb selejt, nagyobb kereset — A termelékenység valamelyest másként alakul nálunk, mint Mitrovicán — közölte a műszaki igazgató, majd az általánosügy-osztály vezetője hozzátette: " Nekünk ugyanis egyfajta jutalmazással sikerült fokoznunk a termelékenységet. Az egésznek az a lényege, hogy akinek kevesebb selejt kerül ki a keze alól, többet keres. Ez a keresetkülönbség a 30 százalékot is elérheti. Most, januárban indítottuk be ezt a rendszert, eredménye: kevesebb a selejt, s növekedtek a személyi jövedelmek. A keresetek első negyedévi átlaga egyébként 9700 dinár. Az áru értékesítését a TrepCakomerc szervezi, Zomborban is van részlege. Nincs túl nehéz dolga, hiszen akkumulátor úgyszólván nincs is raktáron. Ahogy legyártanak egy bizonyos mennyiséget, máris szállítják a vásárlóhoz. Belső megállapodásunk értelmében egyébként a Trepča-komerc köteles termékeink 80 százalékát eladni, vagyis a termelő üzem 20 százalékos kockázattal dolgozik. Ilyen gondunk azonban szerencsére nincs — mondta befejezésül Pastrovics Béla. CSORBA István A Trepča akkumulátorról — egy társulás ürügyén Helyszíni riport Kosovska Mitrovicáról és Zomborból Agyagból deviza Majolikagyár épül Kanizsán — Beszélgetés Gutasi Miklóssal, a szervezési egység vezetőjével KANIZSÁn az építőanyaggyártásnak csaknem 80 éves hagyománya van. Közvetlenül a századforduló után fedezték fel a város alatt húzódó agyagréteg hasznosításának lehetőségét, és az évtizedek során a kanizsai tégla- és cserépégetők kiváló minőségű termékeikkel meghódították a hazai piacot. A hatvanas évek végén a nehéz kézi munkát korszerű gépek váltották fel, s azóta lendületesen fejlődik az építőanyag-gyártás. A piac követelményeinek megfelelően megváltozott a gyár termékszerkezete is. Ma már a Potisse dolgozói a hagyományos tégla helyett több fajta cserepet és üreges építőelemeket gyártanak. Az agyag felhasználása az egyszerű építőtelmek gyártásával nem ért véget. Az építőipari kombinát dolgozói néhány évvel ezelőtt elhatározták, hogy munkaigényesebb termékek előállításával próbálkoznak. A munkások összefogásának eredményeként a közelmúltban társított eszközökből elkészült a csempegyár. Az új létesítmény felépítésével egyidejűleg egy másik, nagy horderejű beruházás programja is megszületett, ez pedig a majolikagyár. Hamarosan megkezdik a munkacsarnok építését Az agyag — vagy ahogy a kanizsaiak egyszerűen nevezik: a sár — munkaigényesebb feldolgozását szavatoló majolikagyár építésének előkészületeiről GUTASI Miklóssal, a szervezési egység vezetőjével beszélgettünk. — Vidékünkön a kerámia dísztárgyak előállításának és festésének nincs hagyománya. Piackutatás alkalmával azonban meggyőződtünk arról, hogy jövendő termékeink iránt a hazai és a külföldi vásárlók körében nagy az érdeklődés. Az új gyár tervét a zágrábi Keraprojekt szakemberei készítették, és a közelmúltban sikerült előteremteni a beruházáshoz szükséges eszközöket is. A munkálatok finanszírozását a kombinát dolgozóin kívül a belgrádi Tehnoservis Külkereskedelmi Munkaszervezet és a pénzintézetek vállalták. Az elképzelések szerint a majolikagyárat szakaszokban építik. A május végén, illetve június elején esedékes alapkőletétel után megkezdik az építés első szakaszát. A munkálatok értéke 76 millió dinár. A 76 méter hosszú és 30 méter széles munkacsarnok a Potisje Építőanyaggyár északi részén épül fel. Arra számítunk, hogy december végén, de legkésőbb a jövő év elején elkezdődik a majolikagyártás. A beruházás első szakaszának befejezésével évi 100 tonna kerámia dísztárgy készül el. Várható, hogy 1983 végén vagy 1984 elején 1000 tonna kapacitással folyik a termelés. A dísztárgyakat kezdetben 40 szakavatott dolgozó formálja, festi, de a beruházás befejezésével 200 főre gyarapszik a foglalkoztatottak száma. A jövendő keramikusok Hódmezővásárhelyen tanulnak A gyártási technológiát egy nemzetközi együttműködés keretében a hódmezővásárhelyi majolikagyártól szerezzük be. A nagy tekintélynek örvendő magyarországi gyár vállalta szakembereink továbbképzését is. Jelenleg 15 dolgozónk tartózkodik Hódmezővásárhelyen, ott tanulják a kerámia tárgyak formálásának és festésének fortélyait. Ezenkívül a helybeli hivatásirányú iskolaközpont is vállalta a kanizsai fiatalok szakmai felkészítését. A Hódmezővásárhelyen tartózkodó csoport kanizsai agyaggal dolgozik, és az általjuk elkészített dísztárgyakat már a közeljövőben bemutatják, hadd ismerkedjenek meg a vásárlók a jövendő gyár néhány termékajánlatával — mondta Gutási Miklós. A dísztárgyak alapanyaga, mint említettük, az agyag. A természetes nyersanyag kitermelése kilónként mindössze 20 parába kerül. A nemesítéshez szükséges frittát ma még külföldről kell behozni, de remélhetőleg már a közeljövőben Kikindán elkészül az érdekelt rokonvállalatok összefogásával a frittakészítő gyár. Huszonötfajta dísztárgy ismert vevőknek minőségi árut! — ez az új gyár kivitelezőinek jelszava. Az értékesítés nem okoz majd gondot, hiszen a társberuházó, a belgrádi külkereskedelmi munkaszervezet idejekorán biztosította a megrendelőket. A kézi munkát nagyra becsülik és megfizetik külföldön is, főképpen a nyugati piac érdeklődik a majolikagyár termékei iránt. A tervek szerint az új gyárban huszonöt fajta dísztárgyat készítenek majd. Amotívumok kiválasztásában a beruházóknak neves hazai keramikusok és a tájmúzeumok szakemberei segítenek. És végül még valamit el kell mondanunk. Az új gyár nemcsak a kiváló kézügyességgel és színérzékkel rendelkező szakemberek alkalmazását és a háziipar fejlesztését teszi lehetővé, hanem munkahelyet biztosít az építőanyaggyár csökkent munkaképességű dolgozói számára is. V. K. M. MAGYAR SZÓ BELPOLITIKA