Magyar Szó, 1981. október (38. évfolyam, 270-284. szám)

1981-10-15 / 284. szám

yi — -------— ------—-----—-------------——--------------------------------- derült, melegebb idő XXXVIII. évf., 284. (12350.) szám 1981. október 15., csütörtök Ara 7­dinár Időjárásjelentésünk a 11. oldalon_________________ IJ JK £73 m MA­ M MШКк ШЊк m MEk ф újabb botrány, újabb áldozatok ш шшш jy jr ШШ ШШ Mim m Tf STm A­­ ВшШШ ШШШ nflf ШШ SMF Ш ■ Ћ # Takarékos szemle МШНШШ&Иа ВШ Hm ЈШШ ШВ^ ма a Ш Ш if lli Ш шшШШ ШШгМШ ф Reggel talaj menti fagyok lehetségesek, napközben -----------------------------------------------------------------------------------------­ A fiatalok tevékeny szerepe társadalmunkban ölést tartott a JKSZ Központi Bizottságának Elnöksége .A Jugoszláv Kommunista Szövetség Központi Bizottságának Elnöksége tegnap Belgrádban tárgyalt a XII. pártkongresszus előkészületeiről. Az Elnökség megállapította, hogy az előkészü­letek a tervezett ütemben haladnak. Az elnökségi tagok tárgyaltak arról a jelentésről is, amely a Központi Bizottság 10. ülésén ho­zott határozatok teljesítésére vo­natkozik és arról szól, hogy az if­jú nemzedék milyen szerepet tölt be a szocialista önigazgatási vi­szonyok továbbfejlesztéséért ví­vott harcban. Djuro TRBOVIC, a JKSZ KB Elnökségének végrehajtó titkára mondott bevezető beszámolót. Az ülés részvevői megállapították, hogy a határozatok teljesítésében bizonyos eredmények tapasztalha­tók, de ezek továbbra sem olya­nok, amilyeneket lehetővé tesznek a társadalmi körülmények és egész átfogó fejlődésünk foka. Megálla­pították, hogy a Központi Bizott­ságnak a fiatalokra vonatkozó ha­tározatai és álláspontjai sok kér­dés szempontjából ma időszerűb­bek, mint amikor meghozták őket, ezért az Elnökség rámutatott arra, hogy valóra váltásuk során a szer­vezett szocialista erők tevékeny­ségét a következő időszakban még inkább serkenteni és konkretizál­ni kell. Újabb törekvésekre van szük­ség, következetes akcióval állan­dóan feltételeket kell biztosíta­nunk ahhoz, hogy a fiatalok még nagyobb szerepet töltsenek be szocialista önigazgatású társadal­munkban. E munkában a KSZ- szervezeteknek és -szerveknek kü­lön figyelmet kell fordíta­niuk a küszöbönálló választási értekezle­tek és kongresszusok előkészíté­sére­. A tegnapi ülésen kijelölték azo­kat a konkrét irányvonalakat és munkamódszereket, amelyek az Elnökségre és a JKSZ Központi Bizottságára vonatkoznak a JKSZ KB 21. ülésén született álláspon­tok valóra váltásában. (Tanjug) ­ Mubarak Egyiptom elnöke Az új államfő rövid beszédet Intézett a nemzethez Hosszni Mubarakot megválasztották Egyiptom elnökévé. A keddi népszavazáson megszerezte a szavazatok 98,116 százalékát — közölte tegnap Nabavi Ismail, Egyiptom belügyminisztere, jelen­tette a MEN­A. Az egyiptomi nemzetgyűlés teg­napi ülésén megerősítette Mubarak elnökké való megválasztását. Az államfői tisztség betöltése óta Mu­barak első ízben intézett beszédet a nemzethez. Érzelmi hangulatú, szokatlanul rövid beszédében nagy elismeréssel adózott elődjének. Hangsúlyozta, hogy az egyipto­miak nem oszthatók fontosabbak­ra, kevésbé fontosakra, kereszté­nyekre, muzulmánokra, mert együttvéve alkotják az országot. Azt üzente, hogy a törvény keze lesújt mindazokra, akik a tűzzel játszanak. Hozzáfűzte, nincs izga­lom azok számára, akik megbont­ják a nemzeti egységet, senki sem kerülheti el közülük megérdemelt büntetését. Méltatta a nép és a hadsereg erejét. Szerinte a hadseregben csak egyetlen áruló van. Valószí­nűleg arra a főhadnagyra célzott, aki kioltotta Szadat életét. Dicsér­te a biztonsági erőket és a rend­őrséget is, amely a legnagyobb ter­het vállalta — megfogalmazása szerint — a bűnözők és a vallási fanatikusok elleni harcban. Úgy ítélte meg, hogy a biztonsági in­tézkedések megszigorítása nem a demokrácia elfojtására irányul, hanem a nép érdekeinek védelmé­re. Nyomatékkal hangsúlyozta, hogy megválasztása „a nép akarata”. Felkérte a nemzetet, haladjon to­vább a béke, a demokrácia útján, amelyet Szadat elnök jelölt ki. Közölte, hogy Egyiptom a kül­föld iránt nyílt gazdaságpolitikát folytat, vállalja a korábban meg­kötött nemzetközi egyezményekből eredő kötelezettségeit, folytatja a Camp David-i megállapodások tel­jesítését, tárgyal az önkormány­zatról, ám nem a palesztin nép nevében. Bejelentette, hogy Izrael kinyilvánította, 1982. április 25-éig teljesen kivonul a Sínai-félsziget­­ről. Egyiptomi elnök megválasztása alkalmából ilyen rövid beszédet még nem intézett a nemzethez. Mubarak Egyiptom legújabb kori történelmének negyedik elnöke. A forradalom győzelme, a szabad tisztek 1952. július 23-i megmozdu­lása után az ország elnöke néhány hónapig Nagib tábornok lett, őt követte Gamal Abdel Nasszer, 1954-től 1970. szeptember 28-án bekövetkezett haláláig állt az or­szág élén. Anvar el Szadat 1970 októberében vette át az államfői tisztséget. Az utóbbi hat évben Mubarak a köztársaság alelnöke, Szadat egyik legközvetlenebb munkatársa. A nemzetgyűlés és a kormányzó Nemzeti Demokrata Párt egyedüli jelöltjeként indult a népszavazá­son. (Folytatása a 3. oldalon) Hosszni Mubarak újonnan megválasztott egyiptomi elnök átveszi hivatalát, mellette Nimeri szudáni elnök . . . ' I« ......aA­UM ^ Megkezdődtek a kongresszusi előkészületek Az Országos Szakszervezeti Tanács Elnökségének ülése A Jugoszláv Szakszervezeti Szövetség Tanácsának Elnöksége tegnap megkezdte a szakszervezeti kongresszusok és választási értekezletek, valamint a Jugoszláv Szakszervezeti Szövetség IX. kongresszusának előkészítését. A tegnapi ülésen javasolták, hogy a köztársasági kongresszusokat és a tartományi választási érte­kezleteket a jövő év októberének közepéig tartsák meg, a Ju­goszláv Szakszervezeti Szövetség IX. kongresszusát pedig ugyan­csak jövőre, november első felében. A kongresszus összehívásáról szóló határozatot a Jugoszláv Szakszervezeti Szövetség Tanácsa ké­szíti el legkésőbb a kongresszus kezdete előtt négy hónappal. Az Elnökség tegnap hangsúlyoz­ta, hogy a szakszervezeti kongresz­­szusok előkészítése során biztosí­tani kell azt, hogy teljes egészé­ben kifejezésre jusson a forradal­mi harc folytonossága és a szo­cialista önigazgatás kiépítésének kontinuitása, a munkásosztálynak a társadalomban betöltött döntő helyzetéért vívott harca, valamint az általános anyagi és a társadal­mi fejlődésért vívott harc. Az összejövetelek előkészítésekor ugyancsak biztosítani kell a III. jugoszláv önigazgatási kongresszus folytonosságát is, valamint azt, hogy e kongresszusok irányelvei a pártkongresszusok és választási ér­tekezletek előkészületeinek esz­mei-politikai tartalmából fakadja­nak. A Jugoszláv Szakszervezeti Szö­vetség kongresszusának témáját pontosan kijelölik, mivel e leg­rangosabb szakszervezeti összejö­vetel részvevői a szakszervezeti szervezetek átfogó tevékenységé­ről fognak tárgyalni. Hazánk mun­kásosztályának időszerű kérdéseit sem kerülhetjük meg, ezért a kongresszuson minden bizonnyal tárgyalni fognak a gazdasági sta­bilizációs feladatokról is. Ezzel kapcsolatban Vinko Hafner meg­állapította, hogy a kongresszuson és az előkészületek során a súly­pontot az olyan kérdésekre kell helyezni, amelyek a figyelem köz­pontjában állnak, illetve amelyek­ről a III. önigazgatási kongresszu­son a legtöbbet tárgyalták: mit tett a szakszervezet azért, hogy a munkásosztály birtokolja a társa­dalmi újratermelést, hogyan érvé­nyesül a gazdasági stabilizációs politika. Selquet Jashari elmond­ta, őrizkednünk kell attól, hogy a küszöbönálló kongresszus a III. önigazgatási kongresszus „megis­métlése” legyen. Ennek elkerülése érdekében felül kell vizsgálnunk, mi mindent tettünk azért, hogy e munkáskongresszus határozatai ér­vényesüljenek, ugyanakkor bizto­sítani kell azt is, hogy e munká­ban előrelépjünk. Jashari hangsú­lyozta, hogy erősíteni kell a mun­kásosztály egységét. Rámutatott arra, hogy csakis a munkások ér­dekeinek összefogásával biztosít­hatjuk a közösségünk fejlesztése előtt felmerült problémák leküzdé­sét. A tegnapi ülésen a részvevők megállapították, hogy a köztársa­sági és a tartományi szakszerve­zeti szövetségeknek határozatot kell készíteniük a kongresszusi do­kumentumtervezetekkel kapcsola­tos nyilvános viták egységes le­bonyolításáról. Rámutattak arra, hogy a kongresszusi előkészületek­nek, valamint a kongresszusok és a választási értekezletek munká­jának akció és munka jellegeteknek kell lenniük, mentesülniük kell a formalizmustól, az ésszerűtlenség­­től és a szükségtelen kiadásoktól. A Jugoszláv Szakszervezeti Szö­vetség Tanácsa Elnökségének az lesz a feladata, hogy kijelölje az összejövetelek előkészítésének üte­mét, hogy ezt egybehangolja, a Jugoszláv Szakszervezeti Szövet­ség Tanácsa pedig kijelöli majd a küldöttek megválasztásának és a nyilvános viták megkezdésének határidejét. A Jugoszláv Szakszervezeti Szö­­k(Folytatása az 5. oldalon) ISMÉT KIÉLEZŐDÖTT A HELYZET LENGYELORSZÁGBAN Rendkívül siips vádak a pártvezetésen ellen Ellentétek a KEMP-ben — A kormány kedvezőtlenül értékeli a Szolidaritás kongresszu­sát — A szövetségesek fokozott nyomása — Tiltakozó aksiok Lengyelországban kedden ismét kiéleződött a helyzet, s azt lehetne mondani, hogy a társadalmi feszültség és a szemben álló felek erőpróbájának újabb szakasza kezdődött. A helyzetet azonban most már nemcsak a Szolidaritás szakszervezetek ellen irányuló támadások jellemzik, felszínre törtek a Lengyel Egye­sült Munkáspárt soraiban levő különbségek is. Mindössze három hónappal meg­választása után lehető legkemé­nyebben bírálták és támadták a központi pártvezetést. Ha nem cáfolják őket, a vádak rendkívül súlyosak maradnak, következés­képpen nem lehe­t tudni, hogy mit hozhatnak. Ezek az események a LEMP KB pénteken és szombaton esedékes plénuma előtt kezdtek peregni. Fi­gyelmet keltett, hogy a Központi Bizottság Politikai Bizottságának kedden megtartott üléséről nem adtak ki közleményt, mint aho­gyan általában szoktak. Némelyek ezt a Politikai Bizottság ama szán­dékával magyarázzák, hogy nem akarta előre befolyásolni a KB ülésének határozatát, de vannak, akik úgy vélik, azért nem szöve­­geztek meg közleményt, mert a Politikai Bizottság tagjainak néze­te rendkívül eltérő. Roppant szövevényes helyzet állt elő, s ennek a légkörében folynak a Központi Bizottság ülésének elő­készületei. Kétségtelen, hogy a KB váratlanul igencsak kényes helyzetbe került. A kétnapos késéssel kiadott kor­mányközlemény például elmarasz­talóan vélekedik a Szolidaritás kongresszusának menetéről és eredményeiről. Jellemző, hogy a több mint kétezer szavas kor­­m­ányokmány azzal a megállapí­tással kezdődik, hogy a gdanski kongresszus programjának és ha­tározatainak érdemi része nincs összhangban a tavaly augusztus­ban kötött társadalmi megállapo­dásokkal, s hogy „azok példátla­nul lekicsinylik” a kormány és a (Folytatása a 3. oldalon) Hl rejlik az áremelés miu­st? Tájékoztató a Tartományi Végrehajtó Tanács ülésén a kőolajszármazékok drágulásáról Nagy érdeklődést kiváltó tájé­koztató hangzott el a Tartományi Végrehajtó Tanács tegnapi ülésén. Gerhard BUB­BAH közlekedés­­ügyi titkár kérésére került napi­rendre a kérdés. Mint mondotta, a kormánynak értesülnie kell ar­ról hogy milyen helyzetbe került a közlekedés a kőolajszármazékok legújabb drágulása nyomán. A tartományi közl­eked­ésü évi titkár elmondta, hogy az üzem­­ savas drágulásáról szóló szövet­ségi V*?+a*'az'1'+?l­égvídmű!®? mó­dosltásro koWiP SO” ?z azgrrpnvag Vi osVcrl­ol mi árából befolyó nso-orr ?i­ cztapában is. TáiA,'rzta­­tnián?k ,Au''eCTe az, hogy rsök’mnl ..a közlekedésnek futtatott ös­szeg”, aminek következtében va­lószínűleg lelassul az útpnítés Ed­dig ugyanis egy liter 86 oktános benzin kiskereskedelmi árából a közlekedés 3,703 dinárt kapott, ezentúl pedig 3,056 dinárt kap. Hasonló arányban csökkent a részesedése a 96 oktános benzin és a dízelüzemanyag kiskereske­delmi árából is. A pénzügyi mér­legben ez azt jelenti, hogy az új­­gazdaság kasszájába ezentúl mintegy 20 százalékkal kevesebb pénz folyik be, azaz az év hát­ralevő hónapjaiban csaknem 90 millió, jövőre egész évben pedig mintegy 1­7 millió dinárral keve­sebb. Gerhard Burbach szerint ez kétségkívül maga után vonja az útépítési programok módosítását. Az idén befejeződik (már felava­tás előtt áll) az újvidéki Miseluk komplexum és az újvidék—zre­­nianini műút, azonban bizonyta­lanná válik a Testvériség-egység autóút roma—dobanovci szaka­szának és az E75-öS autóút új­vidék—szenttamási szakaszának építése. Gerhard Burbach elmondta to­vábbá, hogy az újgazdaság bármi­kor vállalja a stabilizáció terhét, ha ezt következetesen alkalmaz­zuk. Az üzemanyag kiskereskedel­mi árának emelésével azonban mintegy 9—10 százalékkal növe­kedett a haszonkulcs is, amelynek gyümölcsét egy nem kiemelt ága­zat, a keres ke­d'dem élvezi majd. A Tartományi Végrehajtó Ta­nács ezenkívül megvitatta a ke­vésbé fejlett köztársaságok és Kosovo tartomány .evo^Kphb feg­­’ ocp/t pqofp ?701rff^ló hiz­foc,Tt^s^T'ól törVprivterveze­tét is. Enne­" értelmében Vajdaság (és az ország többi vidékei is) minden évben társadalmi terme­lésének 1,83 százalékát adja az említett célokat szolgáló szövet­ségi alapba. A törvénytervezet előirányozza, hogy az összeg felét kötelező kölcsön formájában fo­lyósítsák a gazdasági munka­­szervezetek, felét pedig jövedel­mi alapú eszköztársítással ruház­zák be a fejletlen vidékekre 02­. 1­

Next