Magyar Szó, 1981. október (38. évfolyam, 285-300. szám)

1981-10-28 / 297. szám

20 HAJNALI KIADÁSUNKBÓL ifjabb kiviteli lehetőség A Közös Piac miniszteri értekezlete a jugoszláv marhahúskivitel felújításáról Az Európai Gazdasági Közösség külügyminisztereinek értekezlete hétfőn Luxemburgban gyakorlati­lag „ajtót nyitott” a további tár­gyalások előtt Jugoszláviával, ami­nek célja az úgynevezett „görög protokoll” megkötése, hogy Jugo­szlávia továbbra is exportálhasson marhahúst az európai közösség tagországaiba. A Tanjug tudósító­jának jelentése szerint a „tizek” külügyminiszterei elvi beleegye­zésüket adták, hogy megvizsgálják a jugoszláv marhahús behozatalá­ra kivetett pótilletékek csökkenté­sének lehetőségét, mert mint isme­retes, ez az illeték lehetetlenné tette a jugoszláv marhahús kifize­tődő exportját. Hírek szerint, Franciaország és Írország képviselői, akik eddig a leginkább ellenezték az egyezmény megkötését Jugoszláviával, hétfőn feloldották vétójukat és beleegyez­tek abba, hogy elvben megvitatják a jugoszláviai húsra kivetett pót­illeték kérdését. Annak az euró­pai bizottságnak a tagjai, akik a múlt hónapban Brüsszelben tár­gyalásokat folytattak a jugoszlá­viai képviselőkkel, azt javasolták, hogy a jugoszláviai marhahúsra kivetett illetéket 75 százalékkal csökkentsék. Hétfőn munkacsopor­tot is létrehoztak a külügyminisz­teri értekezleten, hogy minél gyor­sabban megfogalmazhassák a vég­ső javaslatot, azzal, hogy időköz­ben kiderült: Franciaország to­vábbi 10—15 nap gondolkodási időt kért magának. Moszkva derülátó Az év végéig véget érhet a madridi értekezlet Moszkvában úgy ítélik meg, hogy a madridi biztonsági és együttműködési értekezlet, amely kedden folytatja munkáját, ered­­­­ményes lehet és az év végéig be­­ is fejezheti munkáját, amit a mad- ,­ridi értekezlet háromhavi szünete­lése után a 35 részvevő ország tö­rekvéseként jellemeztek. Hétfőn azt az értékelést is ismertették Moszkvában, hogy az értekezlet ilyen befejezéséhez „adva vannak az objektív előfeltételek”. A TASZSZ szovjet hírügynök­ség kiemeli, hogy feltétlenül reá­lisan kell viszonyulni a még vitás kérdésekhez. Magyarázatok szerint a Szovjetunió síkra száll a politik­­­kai érdekek egyensúlya mellett,­­ amit a TASZSZ abban a követel­ményben juttatott kifejezésre, hogy tisztelni kell a részvevő or­szágok mindegyikének biztonságát és el kell ismerni „jogaik és kö­telezettségeik egyenlőségének” el­vét SOLE A MAGYAR SZÓ VAJDASÁG DOI­GOZO NÉPE szocialista szövetségének napilapja Josip B­oz Tito köztársasági elnök 1964-ben A Testvériség és Egység Ezü­st Koszorús Érdem­rendjével, 1970-ben A Testvéri­ség és Egység Arany Koszorús Érdemrendjével tüntette .­ A laptanács tagjait Sava Bablé, Bagl Tibor, Bálint Imre, Bátori Dávid Bozsóki Im­re, Burányi Nándor, Csípő Mi­hály, Dobó Sándor, Erdélyi Ká­roly, Fehér István, Gulyás An­tal, Gutási Miklós, Gyarmati József, Illyés József, Lévai Imre, Masa István, Piszár József, Ai­­bár Gyula, Siflis Lajos Sinko­­vics Péter, dr Lázai Pál, dr. Szeli István, dr Szőllősy Vágó László, Venyege József, Zvekié Miskolczi Mária (elnök) Kiadja a Forum LKNYM — Úrvidék Igazgató BÁLINT IMRE Magyar Szó­társult munka­alapszervezet Fő- és felelős szerkesztő ERDÉLYI KÁROLY Szerkeszti a szerkesztő bizottság Szerkesztőség és kiadóhivatalt 21000 Novi Sad. Vojvoda MILlé u. 1. Telefon: 611-300 telex: 14196 UTI M­ SZÓ Folyószámla: 65700-601-6121 Előfizetési díj belföldön egy hónapra 195 dinár, negyed évre 585 dinár, fél évre 1170 dinár, egész évre pedig 2340 dinár. Külföldre a kétszerese. Folyószámla- 60700-601-14861 Lapterjesztő és Áruforgalmazó Tmasz — ÚJVIDÉK FORUM NYOMDA Robbanás Londonban Az IRA újabb offenzívájától tartanak Londonban hétfőn bomba rob­bant az egyik vendéglőben, egy másik bombát pedig sikerült ár­talmatlanná tenni az ugyanabban az utcában levő áruházban. Kül­földi hírügynökségek jelentik, hogy mind a két bombát bejelentették a rendőrségen, és a robbanásra akkor került sor, amikor az egyik rendőrtiszt megkísérelte ártalmat­lanná tenni a pokolgépet. A rend­őrtiszt meghalt, többen megsebe­sültek. A Reuter hírügynökség közli, hogy Londonban attól tar­tanak, az Ír Köztársasági Hadse­reg (IRA) ezekkel a merényletkí­sérletekkel jelentette be, hogy újabb offenzívát indít. Mint isme­retes, az IRA minden év végén, ,az ünnepek előtti napokban fokozza terrorista támadásait, elsősorban London központi részeiben. Menekültek hajótörése Tizennégy haiti állampolgár vízbe fulladt Florida partjainál 14 haiti állam­polgár holttestére bukkantak. A szerencsétlenül jártak egy fából készült vitorláshajón kísérelték meg, hogy az Egyesült Államokba jussanak, jelentette az AP. A floridai partőrség csónakokon és helikoptereken figyeli a térsé­get, mert feltehető, hogy a hajón több mint 60 haiti menekült tar­tózkodott. Évente legalább 50 000 haiti kér állandó letelepedési en­gedélyt az Egyesült Államokban, ami az amerikai hatóságok szá­mára igen nagy gondot jelent. ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 15.45 Műsorismertetés 15.50 Híradó, 1. (szerbhorvát) 16.15 Ismerjük-e eléggé egymást? — a Prištinai Televízió műsora 17.15 Vajdaság a forradalomban — Az utolsó éjszaka (szerbhorvát) 17.45 Ci­bona—Partizán — bajnoki kosárlabda-mérkőzés — helyszíni közvetítés magyar nyelven 19.15 Rajzfilm 19.30 Hír­adó, 2. (magyar) 20.00 Szerencselánc — hazai játékfilm A szlovén kultúra napjai Vaj­daságban elnevezésű rendez­vénysorozaton mutatják be ezt a szlovén játékfilmet, melynek története mai történet, s a nagyvárosban élők játék- és mozgásterének beszűküléséről szól. A szereplők: Matjaž Gru­den, Matija Tavcar, Vesna Jov­­nikar és Lu­dn­ja Kozlovic. Ren­dezte: Jare Kovelc 21.30 Híradó, 2. (szerbhorvát) 21.50 Vojko Vidmar balettművész portréja 22.30 Műsorzárás BELGRÁDI TELEVÍZIÓ I. 9.00—10.00 Zágrábi Iskolatévé: — Tév­ékalen­dári­um­ — Diákok az önigazgatású társadalomról — Baranya 10.00—12.05 Belgrádi Is­­olatévé: — Biológia — Emberek és tájak (10.20) — Rajzfilm (10.25) — Kocka, kocka, kockácska (10.30) — Kis műsor (10.55) — Rajzfilm (11.00) — Testnevelés (11.05) — Nadežda Petrović portréi (11.45) 13.55—15.35 Az iskoliatévé délelőtti adásának ismétlése 15.45 Műsorismertetés 15.50 Szerbhorvát nyelvű híradó az újvidéki stúdióból 17.15 Névén — gyermekműsor (ism.) 17.45 Cibona—Partizán bajnoki kosárlabda-mérkőzés — helyszíni közvetítés 19.15 Rajzfilm 19.30 Híradó, 2. 20.00 A „felismerés ideje” (Zágrábi Televízió) 21.00 Riport a belgrádi könyv­vásár ünnepélyes megnyitójáról 21.45 Raport a Partizán—Hajduk bajnoki labdarúgó­­mérkőzésről 22.15 Híradó 22.30 Műsorzárás BELGRÁDI TELEVÍZIÓ II. 16.35 Albán nyelvű híradó 16.55 Műsorismertetés 17.00 A šumadi­jai körzet és a Mosrava mente krónikája 17.15 Isk­olabévé — Ellenállás és láz­adás 17.45 Belgrádi krónika 18.45 Svetiislav Cvij­anovic — dokumentumműsor Svetislav B. Cvijanović, az első modern jugoszláv kiadók egyike volt. Nála láttak először napvilágot Andric, Cmjanski, Dram­ac, Isidora Sekulic és más neves írók első alkotásai. Cvi­­janović könyvesboltja Belgrád kulturális központja is volt, egyben a jugoszláviai alkotók találkozóhelye. Erről beszélnek Cvijanovic tanítványai, barátai és a családtagok. A forgató­­könyvet Vida Tomic írta. Ren­­­dezte: Zoran Solomun. 19.15 Szórakoztató zene a szarajevói stúdióból 19.30 Híradó a prištinai stúdióból 20.00 Kordokumentumok Egy kábítószerélvező életéből Ratko Ilic rendező néhány éven át követte néhány belgrádi ká­bítószerélvező életét, s amit tapasztalt, annak alapján készí­tette dokumentumfilmjét 20.55 Huszonnégy óra 21.15 Szerelem falusi módra — humoros hazai sorozatadás, 5. rész (ism.) 22 00 Műsorzárás MAGYAR TELEVÍZIÓ I. 7.58 Műsorismertetés 8.00 Tévétorna 8.05 Iskolatévé 9.55 Delta — tudományos híradó (ism.) 10.20 Hölgy, kaméliák nélkül — olasz film (ism.) 12.25 Lehet egy kérdéssel több? — vetélkedő (ism.) 14.10—15.50 Iskolatévé 15.57 Műsorismertetés 16.00 Hírek 16.05 Zenés egyveleg — a Román Televízió szórakoztató műsorából 16.20 Kertünk, udvarunk — riportfilm 16.40 Reklám 16.50 Szovjetunió—Csehszlovákia — világbajnoki selejtező labdarúgó-mérkőzés Közvetítés Tbilisziből 18.45 Csúzli — burleszkfilm­­sorozat, 1. rész I 18.55 A Közönségszolgálat tájékoztatója 19.00 Reklám 19.10 Tévétorna 19.15 Esti mese 19.30 Tévéhíradó 20.90 „A megsebzett bolygó” — UNEP—Magyar Televízió koprodukciós filmsorozat, 3. rész 20.25 „Új” Scotland Yard — angol bűnügyi tévéfilmsorozat Charlie papa A sorozatos bűncselekményeket elkövető banda fejét átszállít­ják egyik börtönből a másikba. Eközben elrabolják a felügyelő feleségét. Tehát a titkos szállí­tási terveket valaki elárulta a banda­ többi tagjának ... A fe­leségért cserébe Charlie papát kérik. 21.15 Expressz, I. osztály Az Expressz együttes műsora 21.45 Goldoni: A kávéház — tévéjáték 22.40 Tévéhíradó, 3. Ш­­ 1 MAGYAR SZÓ Ljubičić Hollandiában Hétfőn baráti és munka jellegű látogatásra Hollandiába utazott, Nikola Ljubičić hadseregtábornok, szövetségi honvédelmi titkár. Az ippenburgi repülőtéren Ljubičić honvédelmi titkárt Van Mierlov holland véderőminiszter fogadta. Ljubičić a nap folyamán tárgyalá­sokat folytatott vendéglátójával, Mierlo miniszterrel és a holland fegyveres erők több magas rangú vezetőjével. Szövetségi titkárunkat fogadta Van Aagt, holland kor­mányfő is. (Tanjug) Bajra Mozambikban Az új tájékoztatási világrend kialakításáról tárgyalt A JSZSZK és a Mozambik kö­zötti tájékoztatási együttműködés továbbfejlesztése állt annak a megbeszélésnek a középpontjában, amit hétfőn Ismail Bajra, szövet­ségi tájékoztatásügyi titkár és Jose Luis Cabas, mozambiki tájékozta­tásügyi miniszter folytatott Mapu­­tóban. A nyílt, alapos és baráti hangvételű megbeszélésen szó volt a két ország további együttes te­vékenységéről azoknak a felada­toknak a megvalósítása érdekében, amelyek az el nem kötelezett or­szágok mozgalma előtt állnak, el­sősorban az új tájékoztatási világ­rend kialakításában. Kölcsönösen hangot adtak annak a kívánsá­guknak és készségüknek, hogy fej­leszteni kell a két el nem kötele­zett és szocialista ország közötti politikai, gazdasági, kulturális és más kapcsolatokat. (Tanjug) öt nap munka nem elég Ezért nincs szén Lengyel­­országban Czeslaw Piotrowski, lengyel szén­ás energiaügyi miniszter hétfőn a Trybuna Ludu című újságnak adott interjújában kijelentette, hogy a szénbányákban bevezetett ötnapos munkahét miatt nem si­kerül elegendő szénnel ellátni a lengyel gazdaságot. Elégedetlensé­gének adott hangot, amiért a Szo­lidaritás vezetősége a rövidebb munkahét és a termelői potenciál alaposabb kihasználásának kombi­nálásáról folytatott tárgyalások alkalmával elutasító magatartást tanúsított. A lengyel miniszter hangsúlyozta, hogy a Szolidaritás, amikor elvetette ezt a javaslatot, nem adott egyetlen olyan más ja­vaslatot sem, ami lehetővé tenné a szénkitermelés fokozását. (Tanjug) 1981. október 28., szerda Hétfőn kétnapos látogatásra Vajdaságba érkeztek a Jugoszláviában akkreditált külföldi diplomáciai missziók vezetői. A 61 ország nagy­követéből, ügyvivőből, az Európai Gazdasági Közösség képviseleté­nek vezetőjéből, az ENSZ tájékoztatási központjának, igazgatójából álló küldöttséget hétfőn este fogadta Jovan Dejanovic, Újvidék vá­ros képviseleti testületének elnöke is. Felvételünk a fogadáson ké­szült. (IFJÚ Gábor felvétele) Testvéri kézfogás Megkezdődtek a szlovéniai kultúra vajdasági napjai Minden újabb kulturális találko­zó még szorosabbra fűzi együvé tartozásunkat, jóllehet a művelő­dés korántsem az egyetlen kapocs hazánk nemzetei és nemzetiségei között — állapította meg szinte egybehangzóan dr. Branka Lázió, a Vajdasági Képviselőház alelnöke és Dusán Sinogor, Szlovénia Kép­viselőháza Végrehajtó Tanácsának alelnöke a Szlovénia kultúrájának vajdasági napjai elnevezésű ren­dezvénysorozat hétfő esti megnyi­tóján, az újvidéki Szerb Nemzeti Színház nagytermében. Az ünnepségen Szlovénia és tar­tományunk társadalmi-politikai szervezeteinek képviselői, számos közéleti és művelődési dolgozó, va­lamint a város zenekedvelő közön­sége előtt a szlovéniai vendégek közül elsőként a ljubljanai Tone Tomšič Akadémiai Énekkar har­minctagú együttese mutatkozott be Jože Fürst vezényletével, a Jaco­bus Gallus (Jakob Petelin), a XVI. századi szlovén származású huma­nista zeneszerzőtől kezdve Ubald Vrabecig, Pavel Miheljičig, Jakob Ježig jutva számos dalművet adott elő nagy sikerrel, de nem feled­kezett meg a polkáról és a kólóról sem. A legnevesebb szlovén művelő­dési és művészeti szervezetek egy­hetes vajdasági vendégszereplésü­kön — amely tartományunk ha­sonló tavalyi szlovéniai bemutat­kozásának a viszonzása — igen sokrétű műsorukkal fellépnek tar­tományunk majd minden nagyobb városában. (1) Feloszlatták a Baszk KP Központi Bizottságát összehívják a rendkívüli kongresszust A Spanyol Kommunista Párt hétfőn feloszlatta a Baszk KP Központi Bizottságát és egyidejű­leg új ideiglenes összetételű köz­ponti bizottságot alapított, amely­nek élén Ramon Ormazabal, a Baszk Párt elnöke áll. A Spanyol KP titkársága hangsúlyozta, hogy az ideiglenes központi bizottságnak kötelessége nyomban összehívni a párt rendkívüli kongresszusát. Az SKP titkársága — amint közölték — azért kényszerült erre a lépés­re, mert a Baszk Párt Központi Bizottsága nem hajtotta végre a pártot sújtó válság megoldására vonatkozó határozatokat. (Tanjug) ----------------------------------N 'befiel* A bácsföldvári BRATSTVO JEDINSTVO Társultmunka-alapszervezet ajánlja a BAG védjeggyel­­ ellátott szárított zöldségfélést.

Next