Magyar Szó, 1981. december (38. évfolyam, 344-359. szám)

1981-12-21 / 349. szám

(Of­ry )u 94 Ezerháromszáz bányász a föld alatt rekedt A Szolidaritás szakszervezet tagjai robbantották fel a bánya bejáratát . Ha beavatko­zik a katonaság és a rendőrség, felrobbantanak egy másik bányát is — ülésezett a LEMP KB titkársága A TASZSZ szovjet távirati iroda a lengyel külügyminiszté­rium közleményére hivatkozva jelenti Varsóból, hogy az egész or­szágban javul a köz- és a munkafegyelem, és hogy a bűntények szá­ma csökkenőben van, de vannak „egyes vállalatok, ahol a Szolidari­tás bujtatói és az ellenforradalmi csoportok aktivistái továbbra is zavargásokat idéznek elő”, „így a Katowice vajdaságban le­­­­vő Ziemovit bányában — áll a­­ szovjet hírügynökség jelentésében — levegőbe röpítettek egy tárnát, s ezerháromszáz bányász a föld alatt rekedt. Egy másik bánya tár­náját aláaknázták, és a politikai bűnözők a Szolidaritásból zsarol­ják a hatóságokat, s azzal fenyege­tőznek, hogy ezt a tárnát is fel­robbantják, ha a közrend erőit idevezénylik.” A jelentésben az is benne van, hogy hasonló akcióba fogtak a Szolidaritás aktivistái és az egye­temi hallgatók független szövetsé­gének tagjai egy swidniki repülő­­gépgyárban. „Erkölcsi terrorral és fizikai megtorlással való fenye­getőzéssel — állítja a TASZSZ — ezek a kollektíva egy részét sztrájkra kényszerítették”. A táv­irati iroda hozzáteszi, hogy a „gyújtogatókat letartóztatták”, és hogy a hatóságok „szocialistaelle­nes nyomtatványokat és magneto­fonszalagokat koboztak el, ame­lyek nyugati szubverziós közpon­tokból származnak”. A varsói rádió tegnapelőtt este közölte, hogy december 28-áig nem dolgoznak a gdanski és a gdini ha­jógyárban. Az ünnepek utáni első hétfőig, részletezi a varsói rádió, nem fog­nak dolgozni a gdanski északi ha­jógyár, a gdyniai Párizsi Kommün hajógyár és két hajójavító üzem. A PAP hírügynökség jelentését továbbítva a varsói rádió hangsú­lyozza, hogy a szerdai és a csütör­töki tragikus események nem is­métlődtek meg, és az élet a három balti-tengeri városban, Gdanskban, Gdyniában és Sopotban fokozato­­­­san rendeződik. Gdanskban ugyanis a múlt hét derekán zavargások voltak, a hata­előtt december 17-én több személy életét vesztette. Tegnapelőtt este a varsói rádió közölte, hogy fokozatosan vissza­tér a nyugalom és mind több az az üzem, ahol felhagynak a sztráj­kokkal és megkezdik a normális termelést. A varsói rádió hangsú­lyozza, hogy megkezdődött a mun­ka a gdanski kőolajfinomítóban és a kikötőben is. (Egyébként a kikö­tőben 48 hajó vár kirakodásra. Ezek közül tíz külföldi.) A rádió szerint a gdanski szállítómunká­sok tegnapelőtt nem dolgoztak. Csupán négy kisebb vállalat vé­gezte munkáját. Páncélosok és katonai járőrök Gdansk utcáin A LEMP KB Titkársá­gának ülése Varsóban tegnapelőtt este megtartották a Lengyel Egyesült Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága Titkárságá­nak ülését. A varsói rádió jelentése szerint az ülésen megvitatták az ország idő­szerű társadalmi-politikai helyzetét, valamint a párt­i szervek és a tagság ebből eredő feladatait. Ez a­z első központi bizott­sági ülés, amióta Lengyel­­országban kihirdették a ha­­diállapotot. (Tanjug) wicei véres incidens mellett a leg­hevesebbek, amióta kihirdették a hadiállapotot. A gdanski hajógyár­ban, a város utcáin és a decembe­ri áldozatok emlékműve előtti za­vargásokban mintegy 300 személy sebesült meg, több tízet letartóz­tattak. A rendbontás december 16-án történt a 11 évvel ezelőtti tragikus események évfordulójá­nak előestéjén. Tizenegy évvel ez- C l'1'’ 1 ■ y ------------------------------------------------—------------------------------------------ ф Hideg, túlnyomórészt száraz idő XXXVIII. évf., 349. {12415.­ szám 1981. december 21., hétfő Ára 7 dinár Időjárásjelentésünk az 5. oldalon Kegyeletadás Tito elnök sírjánál Az I. proletárbrigád 1500 harcosa tisztelgett főparancs­noka előtt Az első proletárbrigád több mint 1500 harcosa ma ellátogatott a Josip Broz Tito Emlékközpontba és lerótta kegyeletét főparancsno­ka előtt. A hosszú sorban egymás mellett lépkedtek a gépfegyvere­sek, kézigránátosok és ápolónők. Mind a hat zászlóaljból. A sorban ott volt Vojo Abramovic, az I. Crna Gora-i zászlóalj parancsnoka, Dusán Korác vezérezredes, a brigád későbbi politikai biztosa ... A sor élén haladt Danilo Lekic, az első proletárbrigád parancsnokhelyet­tese, Mijalko T­odorovic, aki a bri­gád megalakulásakor a politikai biztos helyettesének tisztségét töl­tötte be, továbbá Novica Marko­vic, akinek egysége a brigád ha­gyományait ápolja. Tito elnök sír­jára virágot helyezett a rudói köz­ség küldöttsége is. (Tanjug) Moszkva: lőcs Ik­ó visszatérés a régire A spanyol kormány hivatalosan is elítélte az erő alkalmazását Lengyelországban — Ausztria ellenez minden külföldi beavatkozást — Reagálások a lengyelországi eseményekre A lengyel katonai hatóságok el­tökéltsége, hogy érvényt szereznek a rendkívüli intézkedéseknek, a legújabb moszkvai értékelésekben olyan visszhangra talált, hogy Len­gyelországban nincs többé vissza­térés a régire. Moszkvában azt ál­lítják, hogy Lengyelországban a helyzet „fokozatosan rendeződik”, a saj­tó pedig a Nyugat, főleg Washington tudomására hozza, hogy szó sem lehet azoknak az erőknek a szabad tevékenységéről, amelyeket a Szovjetunióban már egy éve ellenforradalmárottnak neveznek. A leggyakoribb megálla­pítás, amelyet az utóbbi napokban többször is megismételtek a Washingtonnal való polemizálás­ban, az, hogy Lengyelország „a szocialista közösség és a Varsói Szerződés tagja”. A moszkvai sajtó azt állítja, hogy a Szolidaritás és a köré tö­mörülő erők fegyveres akcióra kép s szültek, amelynek során likvidál-­­ ták volna a lengyel párt és ható­­­­ságok minden szervét és fizikailag­­ megsemmisítették volna a kommu­nisták „tízezreit” és szimpatizán­sait. Ezzel szeretnék bizonyítani, hogy nem lehet semmiféle enged­ményt tenni ezeknek az erőknek. Ebből ered az a következtetés, hogy a lengyelországi belső erők közötti korábbi viszonyok felújítása és a Szolidaritás szakszervezet ko­rábbi tevékenységének engedélye­zése szóba sem jöhet. A jelenlegi lengyelországi hely­zet értékelésében mindennek elle­nére benne van az is, hogy folyta­tódni fog a megújhodásra vonat­kozó pártprogram életre hívása, a legújabb moszkvai értékelések sze­rint azonban a Szovjetunió úgy tartja, hogy ezt a programot más­képpen kell megvalósítani, mint ahogyan ezt nemrégiben még Len­gyelországban gondolták. A Prav­da tegnapi száma hangsúlyozza, hogy senki sem ellenzi ,.a valódi megújhodás programját”. Úgy tartják, hogy az ilyen mó­don korrigált megújhodási prog­ramhoz hozzájárulnak a lengyel szövetségesek is gazdasági se­­é­­lyük­kel. Nem hivatalos értesülé­ s sek szerint a kelet-európiaii orszá­gok pártvezetői — akiik az utóbbi két napban a Szovjetunióban vol­tak s részt vettek Leony­id Brezs­­nyev 75. születésnapja alkalmából megrendezett ünnepségein —■ véle­ményt cseréltek az ilyen jellegű segély folyósításáról. Ami a lengyelországi­ helyzet nemzetközi vonatkozásait illeti, Moszkvában lépéseket tette­k abból a célból, hogy minél jobban tom­pítsák a nyugati propagandát és az események nyugati hivatalos értékelését, különösképpen az ame­rikai álláspontot, amit a moszkvai sajtó fenyegetésnek, zsarolásnak és Lengyelország belügyeibe való be­­Folytatása a 2. oldalon) AZ USA HATÁROZOTT FELLÉPÉSE Washington a nyugati szövetségesek együttes akcióját kezdeményezi A hét elején az USA kormánya követet küld Brüsszelbe, aki az amerikai szövetségesekkel tárgyal­ni fog a lengyelországi események­kel kapcsolatos közös lépésekről. Értesülések szerint a küldött Eagleburger, külügyi államtitkár­helyettes lesz. Javasolni fogja a szövetségeseknek, hogy együttes felhívással forduljanak Lengyelor­szághoz, hogy Varsó „szüntesse be az erőszakot”, a letartóztatottakat bocsássa szabadon, újítsa fel a po­litikai tényezők közötti tárgyaláso­kat, beleértve a Szolidaritást is. Figyelembe véve, hogy Lengyel­­országban ez ideig nem volt köz­vetlen külföldi beavatkozás, nem volt tömeges vérontás, olyan vé­leményeket lehet hallani, hogy még nem veszett el minden re­mény, hogy az események kedve­zőbb alakulást vegyenek, s fel­újuljon a politikai dialógus. Washingtonban ismét hangsú­lyozzák, hogy a további intézkedé­sek a szabadság korlátozására és a Szolidaritás eliminálására előidéz­hetik az Egyesült Államoknak és valószínűleg a nyugati szövetség többi tagjának is határozott rea­gálását. Ezzel kapcsolatban emlí­tették a lengyel kölcsönök vissza­fizetésének megkönnyítésére vo­natkozó tárgyalások megszünteté­sét, az­ élelmiszersegély folyósítá­sának felfüggesztését, a műszaki áru szállításának betiltását és a diplomáciai kapcsolatok lehető leg­alacsonyabb szintre való visszafej­lesztését. (Tanjug) yverezetesei az egyivé tartozás és a testvériségi egység alján Sergej Kraigher jókívánságai a JSZSZK fegyveres erőinek tagjaih­oz Sergej Kraigher, a JSZSZK El­nökségének elnöke a következő jókívánságokat intézte a JSZSZK fegyveres erőinek tagjaihoz: „A Jugoszláv Szocialista Szö­vetségi Köztársaság Elnökségének nevében fogadják jókívánságaimat december 22-e, a jugoszláv nép­hadsereg napja alkalmából. A Jugoszláv Kommunista Párt és a Tito elvtárs vezette fegyve­res erőink négy évtizedes fejlő­désükben dicsőséges utat tettek meg az első partizánosztagoktól az erős és korszerű fegyveres had­erőig. A háború folyamán nemze­teink és nemzetiségeink hatalmas erejét jelentették a népfelszaba­dító háború és a forradalom cél­jainak megvalósításáért vívott harcban, ma pedig a szocialista önigazgatású társadalom békés ki­építésének és fejlődésének bizto­sítékát jelentik. Ebben az­­időszakban a fegyve­res erők tagjai ápolták és fejlesz­tették a népi és a forradalmi szel­lemiséget, következetesen valóra váltották a Jugoszláv Kommunis­ta Szövetség politikáját, erősítették nemzeteink és nemzetiségeink testvériségét, egységét és együvé tartozását. Azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy az eddigihez hasonlóan to­vábbra is teljes felelősséggel tel­jesítik az általános honvédelem és a társadalmi önvédelem valameny­­nyi feladatát, hogy minden pil­lanatban védeni fogják forradal­munk vívmányait, a JSZSZK El­nöksége sok sikert kíván munká­jukban. December 22-e, a jugoszláv nép­hadsereg napja ünnepének tisz­teletére a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Elnöksége ELRENDELI hogy december 21-én Belgrádban, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság fővárosában 24 tüzér­ségi lövegből 15 sortüzet, a szocia­lista köztársaságok fővárosaiban — Zágrábban, Ljubljanában, Szaraje­vóban, Szkopjéban és Titogradban — pedig 12 tüzérségi lövegből 10 sortüzet adjanak le. Sergej Kraigher, a JSZSZK Elnökségének elnöke Nikola Ljubičić hadseregtábor­nok, szövetségi honvédelmi titkár december 22-e, a J­H napja al­kalmából gratulált a JSZSZK El­nökségének. Sergej Kraigher, a JSZSZK El­nökségének elnöke december 22-e, a J­H napja alkalmából gratulált a J­H katonáinak, tisztjeinek és polgári alkalmazottjainak, vala­mint az első proletár gárdaezred tagjainak. (Tanjug) Menedékjogot kapott a washingtoni lengyel nagykövet Romalad Spasowski, Lengyelor­szág washingtoni nagykövete poli­tikai menedékjogot kért és kapott az Egyesült Államokban, közölte Haig amerikai államtitkár. El­mondta, hogy a nagykövet tegnap­előtt délután folyamodott politikai mendékjogért és Reagan elnök személyesen elrendelte, hogy a nagykövetnek és családjának nyújtsanak védelmet. A washingtoni lengyel nagykö­vetség képviselője kijelentette, hogy ehhez nincs semmi hozzá­fűznivalója, és hogy a­ lengyel diplomáciai képviselet nem dolgo­zik. (AFF, UPI) Kedden, december 22-én megjelenik a Magyar Szó falinaptára

Next