Magyar Szó, 1981. december (38. évfolyam, 344-359. szám)
1981-12-30 / 358. szám
ARRÓL AKAROK MESÉLNI Ma arról akarok mesélni, hogy hogyan is volt az, amikor másképp volt, amikor nem így volt, hanem épp amúgy volt, hogy ti azt elképzelni sem tudjátok már. A régi szép időkbe kellett visszamennem ezért a meséért, és olyan messzire, hogy egyetlen pár hétmérföldes csizma elegendő se volt hosszú utamhoz, hanem pontosan hét párat kellett elkoptatnom, pedig hétszer foltoztattam, patkoltattam, talpaltattam mind a hét párat. Így jutottam én el hétszer huszonegy kiváló varga segítségével Messziországba. Csakhogy nem ment az olyan simán. Már azért se, mert itt-ott nyolcmérföldes hegyek és kilencmérföldes szakadékok állták utamat. Az én hétmérföldes csizmám lépte épp egy csizmatalpnyival volt rövidebb minden hegynél és épp két csizmatalpnyival volt rövidebb minden szakadéknál. Szerencsére, a hétszer huszonegy varga közül már az elsőnél úgy esett, hogy jó vége legyen a rossznak. Amíg a varga ezüstpatkókat vert az egyik és aranypatkókat a másik csizmára (én rendeltem így, nehogy egyszer véletlenül összekeverjem őket a nagy sietségben, mert mint tudjátok, ha a hétmérföldes csizmákat fordítva húzza fel az ember, akkor azok épp az ellenkező irányba trappolnak vele és nem is csak hét, hanem hétszer hét mérföldes léptekkel), nos, amíg a varga a csizmáim patkolta, addig én a kandallónál melengettem fázós lábaimat, mert, látjátok, kapcát elfeledtem rájuk tekerni Pedig jó kapca nélkül még a hétmérföldes csizma is csak a felét éri. Hej, de kibabráltam magammal hebehurgyaságomban! Épp ezen rágódtam, amikor egyszeriben előttem termett egy gyönyörűséges árvalányhajú lány hófehér ruhában és Szattyánsaruban. Elámultam, elbámultam és észre se vettem, hogy Árvalányhaj egy csomagot szorongat a hóna alatt. — Cilit. Puszt. Hallgass — mondta egészen halkan üvegcsengetyűkre emlékeztető kristályhangján, mielőtt a csodálkozástól ellátott szám becsukhattam volna. — Te semmit sem tudsz, és én mindent tudok. Itt van hát, fogd ezt a csomagot, szükséged lesz rá. S ha majd bajba kerülsz, emlékezz rám. Visszafele jövet pedig el ne felejts bekukkantani hozzánk egy háromnapos, két országra szóló lagzi erejéig. Mert én csak azé lehetek, aki megtartja Messziországot. De el ne bízd magad, nem azért segítek neked visszatérni Messziországból, mintha kedvelnélek vagy tetszenél nekem, hanem csak azért, mert tudom, mesélni fogsz egyszer arról, hogy hogyan is volt az, amikor másképp volt, amikor nem így volt, hanem épp amúgy volt, hogy a gyerekek elképzelni sem tudták már. Azzal amilyen váratlanul jelent meg, olyan váratlanul el is tűnt Árvalányhaj, s ha nem hagyja a kandalló párkányán a csomagot, talán biz’ azt hiszem, hogy elszunnyadtam a fáradtságtól és álmomban láttam őt. De ott volt a csomag. Ki is akartam bontani azonnal, és már a zsineget bogoztam, amikor betoppant a varga, hozta az arannyal-ezüsttel megvasalt csizmáimat, és mindjárt a lábaimra is húzta őket. Én meg nem mertem azt mondani, hogy hohó, nézzük meg előbb ezt a csomagot, mert nem akartam a bűbájos Árvalányhaj árulója lenni. Elköszöntem hát és azonnal útnak eredtem. Mentem, mentem, mendegéltem és egészen jól haladtam... így hát vidáman, fütyörészve vándoroltam míg el nem értem az első nyolcmérföldes hegy lábáig és a mellette tátongó kilencmérföldes szakadék pereméig. Majdnem teljesen új, jól látható közlekedési tábla jelezte, hogy a nyolc, illetve a kilenc mérföldesnél kisebb közlekedési lábbeliben tilos a járás errefelé. De szomorú lettem! Mert viszszafordulni nagyobb csizmákért semmiképp sem akartam. Aki ugyanis egyszer visszafordul, az soha el nem jut Meszsziországba. Leroskadtam hát bánatomban a közlekedési tábla tövébe és Árvalányhaj csomagjára könyökölve törtem a fejem, mi tévő siegyek ... Mi tévő? Mi tévő!? — Ha majd bajba kerülsz, emlékezz rám — hallottam ismét Árvalányhaj hangját. — Ha majd bajba kerülsz... Nosza fogtam a csomagot és izgatott türelmetlenségemben nem is Hlogoztam a zsineg csomóit, hanem bicskámat hívtam segítségül. És a csomagban, igen, a csomagban kapcák voltak. Hét pár legjobb fajta kapca. És ha hiszitek, ha nem, a jobb lábas kapca nyolcmérföldes, a bal lábas pedig kilencmérföldes volt mindegyik párban. Hej bűbájos Árvalányhaj! Hej, jó kis kapcáim! A lábaimra is tekertem mindjárt az első párat, a kapcák pedig nyomban fölröpítettek, át a hegyen, át a szakadékon. Ezért azt mondom, hogy itt most mindannyian mondjunk hangos köszönetet Árvalányhajnak, mert ha ő nem segít rajtam, akkor én sohasem jutok el a régi szép időkbe, Messziországba. És akkor sohasem mondhatom el nektek azt, amiről ma mesélni akarok, hogy hogyan is volt az, amikor másképp volt, amikor nem így volt, hanem épp amúgy volt, hogy ti azt elképzelni sem tudjátok már. Hát így volt. Bizony. PODOLSZKI József BRASNYÓ ISTVÁN LEVEL A VILÁG VÉGÉRŐL Kinn a bokor bólogat: jujj, hogy félek egymagam! Üres cipőbe hágok — bejárom a világot. Szólok a dérből: December! Szólok a sóból: Elázom! Ülök a világ legvégén — mászom repkényludákon. Mondom: Vörösük a fény! Ez a hajnal nem enyém ... Jobb volna ágyban aludnom, mint tűzfalakon futkosnom. Lovat, lovat énalám, árnyékomból legalább! Vinne a világ végére, hogy beessek egy kéménybe. ÉJFÉLTÁJT VALAKI KOPOG Mintha egy zacskó címetet vernének az ablakhoz, esetleg szemes borsot. Valaki kopogtat ebben a viharban, nekem akarna mondani valamit, pedig már esik odakint, mégis mindegyre csak int — ha odamennék, most megfogna, orromra rátiporna, hajam összekuszálná, parfümöt öntene rá, pedig nem szeretem a parfümöt, maradjon inkább a címet — ezzel hintem be magamat, akár a nyárson sült halat. ESTE A CSALÁDBAN A hatodik óra után eszeveszetten rohanok le az udvarra. Lassan megindulunk haza a sötét utcákon. Az úton beszélgetünk, míg végre haza nem érünk. A házunkkal szemben levő főútvonalon már látom anyukámat az ablakban. Türelmetlenül vár már. Belépek az ajtón és köszönök. Leteszem a táskám a cipőtartó elé. „Gyere már vacsorázni” — szól anyu mérgesen a konyhából. Pukkadva indulok az asztalhoz. Megvacsoráztunk. Megyek fürdeni. Utánam anyu jön. Felveszem a pizsamámat és bemegyek a kisszobába „szervusz, Csöpi”! — szólok a papagájhoz, és játszani kezdek vele. Mikor megunjuk a játékot otthagy, és tanulom a házi feladatot. Fél nyolc körül azt is abbahagyom Megágyazok, bepakolok a táskába, és indulok a tévé elé. Előveszem a sós pálcát, majd figyelem, mikor kezdődik már valami bűnügyi vagy fantasztikus film. Ha van jó film, képes vagyok sokszor 10 óráig is nézni. Ha pedig nincs semmi különös, megyek a habfehér, puha ágyba. Az ablak sarkig nyitva, áramlik be a jó friss levegő. Elgondolkodok, hogy milyen jó is volt ez a nap. Különösen akkor, ha ötöst kapok. Jó öt perc múlva el is alszok gondolkodás közben. Reggel álmosan ébredek. Amikor reggel felébredek, anyu sokszor mondja: „Úgy aludtál, mint a tej!” TELEK Anikó, VI. d, November 11. iskola, Zenta ÁRAMKORLÁTOZÁS Tanár: Lajcsika, honnan kapjuk az áramot? Lajcsika: Az állatkertből! Tanár: Hogyhogy az állatkertből? Lajcsika: Tegnap, mikor elment az áram, apukám azt mondta: melyik majom kapcsolta ki? NEM FÉR A PÉNZTÁRCÁBA — Apuka, igaz, hogy régen a pénz helyett teheneket, lovakat, birkákat adtak az áruért? — Egy van, fiam! — Hogy bírtak akkora állatokat a pénztárcában hordani? MÉG ÖT PERCE SINCS! Egy utas teljesen kimerülve húz maga után két utazótáskát, s a repülőtéren egy munkásnőhöz fordul: — Kérem szépen, a repülő már régen felszállt? — Még öt perce sincs! — Éppen jó! Én pedig meg voltam győződve róla, hogy legalább két órát késtem. FALUSI GYEREK Bajos a falusi gyereknek, mert iskolába buszon jár. Már korán reggel a buszra indulás, míg a városi gyerek az ágyban szundikál. Ez 1 óra hosszáig eszi a busz porát. Kinéz a mocskos ablakon a tájra, de az is a megunott már. Évek óta ugyanaz az út: falutól városig várostól faluig. Bajos a falusi gyereknek mert iskolába buszon jár. Szabad idő? Alig jut! A tanár meg persze, sokat vár. RÁCZ SZABÓ Sarolta, Petőfi Sándor iskola, Becse Harangozó Éva, a Napsugár szorgalmas munkatársa, a szabadkai Jovan Mikic iskola tanulója TÉLEN Várta már a sok kisgyerek A zúzmarás hideget. Örülnek a disznótornak Meg a vidám szánkázásnak. A jégen, ha elesnek, Sosem sírnak — nevetnek! Hólabdájuk messze száll, Hóemberjük büszkén áll. Hogy ha leszáll az este, Hazamennek sietve. Kinn az égen hold ragyog, Télapó jön — s mosolyog. SZAGMAISZTER Gábor, J. J. Zmaj iskola, IV. c, Szabadka ABLAKOMBAN CINEGE Megjött már a hideg tél, Fagy van, minden csupa dér. Hógolyó száll, siklik a szán, Ablakomra cinege száll. Éhes is már szegény, Fázik, didereg, De majd megsegítik A jószívű gyerekek. HORVÁTH Ildikó, IV. c, J. J. Zmaj iskola Szabadka A kikindai Moša Pijade iskola Napsugárbarátainak egy csoportja: Bába Mária, Kristóf Tibor, Molnár Melitta és Bálint Szilvia Ljubolja Katalin tanárnővel fátnfeé ШЧаШт/ Hej, de jó is nekem, hogy ennyi kedves, dolgos, lelkiismeretes, s a tetejében vidám kis barátom van! Olyan sok érdekes, ügyes írást, verset, elbeszélést küldtetek, hogy nem győzöm olvasgatni őket. Hát még a sok újévi üdvözletnek is mennyire örülök! Köszönöm szépen a figyelmességeteket, s magam is kívánok neistek, szüléiteknek, tanítóitoknak, tanáraitoknak minden jót és szépet az új esztendőre. A többi között nagy örömmel fogadtam a szenttamási JOVAN JOVANOVIC ZMAJ iskola tanulóinak levelét, melyben arról tudósítanak, hogy elhatározták, ezentúl szorgalmas munkatársai lesznek a Napsugárnak. Szenttamásról eddig nemigen küldtek írást, ezért is külön szeretettel köszöntelek benneteket Napsugár-berkekben. Reméljük, a szép szándék részetektől nem reked meg a puszta elhatározásnál. Kár, hogy csak hadsereg napi munkákat küldtetek, ezek ugyanis már idejüket múlták. A szabadkai J. J. ZMAJ iskola IV. c osztálya arra panaszkodik, hogy egy kicsit csalódtak, mert az eddig beküldött munkáikból nem jelent még meg egy sem. Ezúttal nagyszerű verseket küldtek, máris közlöm tehát a két legjobbat. Köszi az újévi jókívánságokat. Ezennel továbbítom a többi Napsugár-barátnak is. A Kanizsai ADY ENDRE Iskola IV. f osztálya az alábbi levelet intézte a „Télapóhoz”: „Kedves Télapó! Lenne egy kérésünk hozzád, reméljük, teljesíted. Mivel mostanában sok fénykép jelenik meg a Napsugárban, úgy mi lessük a szerdát, hátha egyszer Zsuzsa fényképe is felbukkan. De eddig hiába. Mivel tudjuk, hogy szeretsz ajándékozni, szerintünk egy ilyen ajándéknak minden Napsugár-olvasó megörülne. Ugye, nem kérünk lehetetlent. Boldog új esztendőt kíván a IV. f osztály, a kanizsai Ady Endre iskolából.” Kedves kanizsai kis Barátaim! Jelent már meg rólam fölvétel a Napsugárban, nem is olyan régen, a csantavéri Napsugár-találkozón készült. Meg aztán kicsit kellemetlen ugyanis, hogy saját magát reklámozza az ember. Kati naplójával kapcsolatban a helyzet változatlan. Németh István az ünnepek alatt is nagy élvezettel fogja olvasni a beérkezett munkákat, s ígéri, hogy utána „színt fog vallani.” A legszorgalmasabb iskolák a héten a következők voltak: péterrévei SAMU MIHÁLY, zentai NOVEMBER 11., temerini РЕГАК KOCIC és KÓKAI IMRE a kanizsai ADY ENDRE alsó tagozata, kulai PETŐFI BRIGÁD, becsei PETŐFI SÁNDOR, és SEVER DJUKKIC, szabadkai J. J. ZMAJ, szenttamási J. J. ZMAJ, szabadkai KIZOR ISTVÁN, verseci VUK KARADŽIC, kikindai MOSA PIJADE, újvidéki VASA STAJIC és zrenjanini OKTOBER 2. Még egyszer a legvidámabb BÚÉK, srácok! Baráti szeretettel: ZSUZSA