Magyar Szó, 1981. december (38. évfolyam, 344-359. szám)
1981-12-26 / 354. szám
11 SZABADKA STATISZTIKA Növekedett a termelékenység és a személyi jövedelem A Pionír Cukorka- és Csokoládégyár idei bevétele meghaladja a két milliárd, jövedelme pedig a 350 millió dinárt. Az alapokba mintegy 50 millió dinár került. A termelékenységet sikerült növelni, s a jövedelemmel és a termelékenységgel arányosan növekedett a dolgozók személyi jövedelme. Az átlagos növekedés az év végéig eléri a 20 százalékot, s a dolgozók átlagos keresete 9500 dinár lesz. A termelési tervet még szeptemberben sikerült teljesíteni. Az idei terv a termelés 10 százalékos növekedését irányozta elő, jövőre mindössze 5 százalékkal növeli a gyár a termelését, ami 17 000 tonna készáru lesz (az idei 16 500-hoz viszonyítva). A Szabadkai Rádió munkatársainak sikere Csütörtökön Stara Pazován átadták a nívódíjakat a vajdasági rádióállomások legjobb műsoraiért A díjak számát tekintve ezúttal is a Szabadkai Rádió munkatársai vitték el a pálmát. A híradók versenyében a magyar szerkesztőség félórás hírmagazinját részesítette első díjban a bíráló bizottság. A megindoklásban hangsúlyozzák, hogy a szabadkai és a kanizsai felszabadulás napi rendezvények öszszefoglalója mellett az ünnepi hét egyéb időszerű témáival is sokrétűen, tömören és behatóan foglalkoztak a munkatársak, és terepi felvételekkel gazdagították az öszszefoglalót. Az információ igényes megfogalmazását, szép nyelvezetét a zsűri többször is kiemelte. Az első díjas krónikát Nagy József szerkesztette. A dokumentumműsorok kategóriájában második díjat nyert: Soltin Gyula: Boldogulunk, ahogy tudunk című műsora, amelyben a kiskorúak házasságkötésének kérdéskörét dolgozta fel ötletes riporteri szöveggel, rámutatva mindazokra a nehézségekere, amelyekkel a fiatalok szembetalálják magukat. Szintén második díjjal jutalmazták Gubás Ágota szerkesztésében a Szép Szó című irodalmi szemlének azt az adását, amely Kosztolányi Dezső halálának 45. évfordulóján azt mutatta be, hogy a szabadkai származású költő emléke hogyan él a köztudatban. A szerkezetileg kitűnően felépített műsorban csaknem 20 szabadkai polgár és középiskolás szólalt meg. A Kosztolányi-verseket Földi László tolmácsolta. A kisriportok versenyében Pöthe Géza interjúját jutalmazták, amelyben Faragó Margit csantavéri társastermelővel, az önigazgatók harmadik kongresszusának küldöttével folytatott érdekes beszélgetést. Dicséretben részesült Nagy Mária Az utolsó előadás című zenés összeállítása, amelyben Fóka Évát mutatta be. A szerbhorvát szerkesztőség munkatársai közül Slavica Lakičević a hagyományápoló műsorok kategóriájában, Milutin Mitric pedig a kisriportok versenyében kapott díjat, míg a hangtechnikusok közül Ágoston Tibor munkáját jutalmazta a zsűri. Soltis Gyula és Gubás Ágota műsorait január 3-án, Nagy Mária összeállítását pedig 10-én ismételik meg. S. Gy. SZABADKAN MA FILM JADRAN: A kaszkadőr (FEST ’81) amerikai. Szereplők: Peter O’Tolle, Barbara Herahey, rendező: Richard Dush (16, 18. 20) Előzetes bemutató: A csödör, angol. Szereplők: Joan Collins, Oliver Tobias, rendező: Quentin Masters (22) LIFKA: Erotizmus a munkahelyen, német. Szereplők: Emeli Royer, Reinhard Glaimitz, Karin Fild, rendező: Ernest Hofbauer (16, 18, 20) ZVEZDA: Alibaba és a negyven rabló, szovjet. Szereplők: Zoinat Aman, Hema Malini, rendező: Latif Faiziev (15.30, 17.30, 20) MATINÉ: Alibaba és a negyven rabló, szovjet (10) MUNKÁS: A tetovált kapcsolat, hongkongi. Szereplők: Jim Kelly, Chen Sing, rendező: Lee Tso Nam (15.30, 17.30, 19.30, 21) MATINÉ: Aranyos találka, amerikai (10) SZÍNHÁZ A ZÖLD HAJÚ LÁNY, rock-opera, a szabadkai Népszínház magyar társulatának előadása (19.30) MÚZEUM A régészeti, néprajzi, történelmi, kultúrtörténeti részleg és a képtár anyagának állandó kiállítása, nyitva 9—13 óráig. A városháza kilátója 10—13 óráig látogatható. ÜGYELETES Orvos: a Petőfi Sándor utcai mentőállomáson este 8-tól reggel 6 óráig. Gyógyszertár: a régi városháza épületében. BEVÁSÁRLÁS Szokásunká vált, hogy panaszkodunk a pénztelenségre. Nem így fest a helyzet üzleteinkben ezekben a napokban. Az ünnepek előtt előkerülnek a vastag bugyellárisok... — Képzeld, nem kaptam kávét! Mérgemben egy jégszekrényt is vettem... A Zorka nem mentesül a járulékok fizetése alól ülést tartott a községi végrehajtó tanács A községi végrehajtó tanács elvetette a Zorka Vegyi Művek azon kérelmét, hogy veszteséges társultmunka-alapszervezeteit mentse fel a jövedelmi adók fizetése alól. A Zorka öt tmasza ugyanis kilenchavi gazdálkodását 171 millió dinár veszteséggel zárta. Ebben az időszakban ugyanis rendkívül kedvezőtlen körülmények között gazdálkodtak a mindinkább dráguló nyersanyag, a dollár árfolyamának és a költségek növekedése miatt, s nem sok remény van rá, hogy az év végéig vagy pedig a következő időszakban javulás áll be, illetve kedvezőbb körülmények között szerzik be a nyersanyagot. A végrehajtó tanács a társult munka tanácsának augusztus 18- ai ülésén hozott döntésére hivatkozva elutasította a Zorka kérelmét. A végrehajtó tanács tagjai tegnapi ülésükön, a többi között, döntést hoztak a községi költségvetés jövő évi ideiglenes pénzelésének módjáról, elfogadták a képviselő-testület jövő évi munkatervét és a részletes területrendezési tervek kisebb módosításaira vonatkozó javaslatot. A köztisztasági munkaszervezet kérelemmel fordult a végrehajtó tanácshoz, amelyben a közfürdő felújítására juttatott eszközök fennmaradt részének felhasználására kér engedélyt. Annak idején 1,3 millió dinárt kapott a munkaszervezet adaptációra, de mindössze 468 000 dinárt használt fel belőle, az összeg fennmaradt része pedig azóta a munkaszervezet számláján áll. Minthogy mindeddig nem nyert megoldást a közfürdő felújításának a kérdése, a végrehajtó tanács jóváhagyta az eszközök más célokra való felhasználását. A 831 625 dinárt a köztisztasági munkaszervezet alaptevékenységének végzéséhez szükséges erőgépek és eszközök beszerzésére fordíthatja. NIRVANA Az újvidéki Színház Szabadkán MADÁRKA és a JÁTÉK A KASTÉLYBAN című produkciót láttuk, és persze a Beckett-darabot. Ezúttal Deák Ferenc: NIRVAna című drámáját mutatja be a társulat. Az előadást — PETRIK PÁL díszleteiben és BRANKA PETROVIC jelmezeiben — SZABÓ ISTVÁN (Szabadka) rendezte, a szereplők: DARÓCZI ZSUZSA, PASTHY MÁTYÁS, FERENCZI JENŐ, SOLTIS LAJOS, LADIK KATALIN, CZIFRA ERIKA, ÁBRAHÁM IRÉN, BICSKEI ISTVÁN, BAKOTA ÁRPÁD, NÉMETH ATTILA és CSILLAG VALÉRIA. A drámának december 20-án volt az ősbemutatója. Deák Ferenc a szabadkai közönség régi ismerőse, hiszen több esztendővel ezelőtt — VIRÁG MIHÁLY rendező irányításával — a szabadkai Népszínház színre vitte az ÁFONYÁK és a LÉGSZOMJ című Deák-színműveket. Érdekes megemlíteni, hogy mindkét produkció eljutott a Sterila Játékokra. Az ÁFONYÁKBAN nyújtott alakításért ROMHÁNYI IBOLYA magas kitüntetést kapott a bíráló bizottságtól. Deák Ferenc pedig — úgyszintén az ÁFONYÁK szövegkönyvéért — Sterija díjat kapott. TOR című drámáját Belgrádban és az újvidéki Szerb Nemzeti Színházban játszották. A TORt egyébként bemutatta az Újvidéki Rádió művészegyüttese is. A NIRVÁNA a HÉTVÉGE című tévéjáték majdnem egyenes folytatása. Az író tehát magából az életből markolta a témát. A darab központi „hősnője” egy beteg fiatalasszony, aki a kórházban arról álmodozik, hogy egy szép napon visszatérhet szeretteihez. A beteg nő aztán néhány napra elhagyja a kórházi ágyat, hogy találkozhasson a rokonsággal. Az újbóli viszontlátás azonban cseppet sem idillikus. A környezet a szó szoros értelmében elutasítja a nagybeteget: a tudtára adják, hogy a leírtak listájára tették, tehát semmi keresnivalója nincs a házban. A keserű dráma két részből áll. A szabadkai előadást december 28-án, hétfőn 19.30 órakor láthatja a közönség. HOSSZABB szünet után ismét Szabadkára látogat az Újvidéki Színház együttese. Legutóbb a CSAPODÁR MAGYAR SZÓ 1981. december 26., szombat Kishírek Jugoszlávia nemzetei és nemzetiségei felkelésének és szocialista forradalmunk 40. évfordulója, valamint a Jugoszláv Pionírszövetség megalakulásának napja alkalmából a községi pionírszövetség ma, szombaton délelőtt 10 órakor a Népszínházban ünnepi ülést tart. —O — A belgrádi Prosveta régi városháza épületében levő hangszerüzleteben leárazott hanglemezeket árusítanak. A nagy hanglemezek ára 60, a kis hanglemezeké 10 dinár. — O — A Kompas Utazási Iroda így szabadkai képviselete is, a következő hetekben társasutazást szervez Csantavérre, ahol a részvevők — akik autóbusszal teszik meg az utat — disznótorban vesznek részt. Személyenként a részvételi díj 680 dinár. Az összegbe beszámolják az útiköltséget, valamint az étel- és italfogyasztást A csoportok 1982. január 9-én, 16-án, 23-án, 30-án, február 6-án és 13-án utaznak Csantavérre. Indulás reggel 8.30 órakor a Kompas Utazási Iroda elől. MEGKÉRDEZTÜK Mlyen programot szerveznek a téli szünidőre? Aki válaszol: Tereza Orčić, az Ifjúsági és Pionírotthon szakmunkatársa A Pionír és Ifjúsági Otthon minden évben gazdag programot szervez a diákoknak a félévi szünidőre. A szórakozási lehetőségekről Tereza ORCICTÓL kértünk felvilágosítást. — A téli szünidőben, január 18-a és 31-e között különféle szórakozási lehetőségekkel várjuk a diákokat. A program, a kanizsai kirándulás kivételével, díjmentes. Kanizsán a fürdőt keressük fel, s a belépődíj 8 dinár lesz. A csoportok egyébként ingyen utaznak a fürdőhelyre. Szervezetten viszik a gyerekeket Palicsra is. A találkozó naponta 9 órakor lesz a Spartak vendéglő előtt. A gyerekek sétát tesznek az állatkertben, korcsolyázhatnak a kijelölt helyen (ha lesz jég), szánkózhatnak saját ródlijukon (ha lesz hó) és sétát tehetnek a palicsi parkban közlekedő fogatos soránon is. A részvevőknek forró teát is adnak. — Január 21-e és 26-a között megrendezzük a községi versenyt sífutásban, a kezdők részére pedig sítanfolyamot indítunk. A nagyobb gyerekek számára az említett időszakban a délelőttökre kibéreltük a Borac vendéglő, klubhelyiségét, amit társasteremmé rendeztük be, hogy sakkozhassanak, dominózhassanak, tévét nézhessenek és más társasjátékokkal foglalatoskodhassanak. Nem csak a szünidőben, hanem a korcsolyaidényben, szombat és vasárnap kivételével, naponta 10—12 és 17—19 óra között az általános iskolásoknak nem kell fizetniük a jégpálya Használatáért — mondotta Tereza Oreié. A tavalyi tapasztalatokon okulva a filmvetítést a Jadran moziban tartják, az előadások 9 és 11 órakor kezdődnek. Bemutatásra kerül, egyebek között, a Csillagok háborúja, a Hófehérke és a hét törpe, A négylábú detektív című film. A Gyermekszínházban is bemut A magyar nyelvű előadások a következők: Gulliver bábországban, Héztatnak mindennap egy-egy darabot, ószeres és A zsivány. Az előadások délelőtt 11 órakor kezdődnek. — A Városi Könyvtár gyermekosztálya is a segítségünkre sietett. A könyvbarátok, vasárnap kivételével, mindennap felkereshetik, hiszen diavetítést, könyvbemutatót, vetélkedőt, mesedélelőttöt tartanak a kicsinyeknek. Január 26-a és 28-a között rendezzük meg a téli sakkversenyt a Spartacus sakk-klub termeiben. Szombat délutánonként az Aquarius lemezklubban megrendezzük az álarcosbált. Közös születésnapot és táncversenyt is tartunk a gyerekeknek. K. A. Könyékig a jókívánságokban! Leltároznak a gyógyszertárak December 26-ától 30-áig leltározás miatt zárva lesznek a következő gyógyszertárak: az 1. számú a régi városháza alatt, a 8. számú a palicsi úton, a 4. számú a Kumičić utcában és a 6. számú a Karadjordje (Halasi) úton. Ez idő alatt a 2. számú gyógyszertár lesz állandóan ügyeletes, a zsinagógánál. 1982. január 4-étől 7-éig ugyancsak a leltározás miatt az alábbi gyógyszertárak nem dolgoznak: a 2. számú, a zsinagógánál, a 3. számú, a Djuro Djokovic utcában (a gyermekgondozónál), az 5. számú, az Ivan Milutinovic úton és a 7. számú, a Fasizmus áldozatainak terén (a Lifikia mozinál). December 31-én, továbbá 32 ünnepek alatt és vasárnap a régi városháza alatti gyógyszertár tart ügyeletet, reggel 7 órától este 7 óráig, éjjel pedig receptekre ad ki gyógyszert. A bajmoki rádióamatőrök első kiállítása Bajmokon két évvel ezelőtt alakult meg a rádióamatőrök helyi szervezete. A szakosztálynak 25 tagja van. Rövid idő alatt szép sikerről számolhatnak be. A tagság a nap minden időszakában dolgozhat a rádióadó és -vevőkészüléken. Legtöbben az esti órákban jönnek össze. A rádióamatőröknek már kapcsolatuk van több hazai és külföldi rádióssal. Most elhatározták, hogy kiállítást szerveznek hogy így a polgárok is betekintést nyerjenek a munkájukba. A kiállítást a MH utca 1-es számú épület kiállítási termében nyitották meg. December 28-áig lesz nyitva. M. A. i MÜKEDVELÉS ESŐCSINÁLÓ Nincs tél Bajmokon — Serényen dolgoznak a színjátszók TÉLIDŐBEN Thalia mosolya kissé fagyos, hiszen arról értesültünk, hogy több helyütt lemondták a színházi előadásokat. A műkedvelők pedig átmenetileg — mivel a terem nem fűthető — beszüntették a munkát és várják el tavaszi időjárást. Nem ülnek viszont tétlenül az amatőrök Bajmokon, habár a színpad és él nagyterem annyira hideg, hogy még a mozielőadásokat is elnapolták. A kopottas művelődési otthon öltözőjében — vagy a parányi irodában — azonban most is összejönnek a színjátszók. Érdemes benézni a művelődési otthonba, a „próbaterembe”. A színjátszók csillogó szemmel mondják a szöveget. Az egyik sarokban villanykályha melegít. A szerbhorvát csoport Noel Coward darabját próbálja, címe: KRATAK SUSRET (Rövid találkozás). Az angol író drámája egy férfi és egy nő szerelmét taglalja, akik minden héten egyszer, a vasúltállomás vendéglőjében találkoznak, majd búcsut intenek egymásnak. A rendező nagyjából azokra a színjátszókra osztotta a szerepeket, akik a tavalyi és a tavalyelőtti községi szemlén magukra hívták a szakemberek és a közönség figyelmét. A magyar együttes szintén igényes darabot tűzött műsorra. Richard Nash színpadi játékának címe: ESŐCSINÁLÓ. Ezt a ,,modern westernt” első olvasásra mulatságos komédiának álcázza a szerző, de egyes töredékeiben a mű drámai pillanatokat villant fel. Mese ez a Curry-családról, az apáról, két fiáról és Lizzie-ről, a lányról. Az igazi játék akkor kezdődik, amikor megjelenik a ház küszöbén Starbuck, a szélhámos vándorlegény, aki — természetesen pénzért — a tikkadt nyáridőben esőt varázsol a földre. A szereplőgárda ezúttal igen népes, a nagyobb szerepekben fellépnek: PÉNZES KATI, DUKAI JÓZSEF, NAGY JÓZSEF, HERCZEG TIBOR, KLINOCKI NÁNDOR, JUHÁSZ LÁSZLÓ és még sokan mások. Z. B. Szakmai előadások a méhészegyesületben A szabadkai méhészek egyesületének helyiségében folyamatban vannak a szokásos téli előadások, amelyeken a méhészeket érdeklő időszerű teendőkről tájékoztatják a részvevőket. Az eddigi előadásokon a kaptárkészítésről, az anyanevelésről, a méheket veszélyeztető betegségekről, a méhészkedés korszerűsítéséről volt szó. Az előadásokat vasárnaponként délelőtt 10 órakor tartják az egyesületben. A továbbiakban a társulásról, a méz értékesítéséről, a méhek teleltetéséről és egyéb témáról tartanak előadást, és folytatnak eszmecserét a méhészek.