Magyar Szó, 1982. február (39. évfolyam, 30-57. szám)

1982-02-24 / 53. szám

Q un јжЈјј ЈјЈ^ш Rakowski oldal) ЈдР^"1јРј lUff aBsfllBL Шш ^ Egy magánszemély kezdeményezése (6. oldal) _____________________________________________________________ ф Felhős idő, időnként hószállingózás XXXIX. évf., 53. (12478.] szám 1982. február 24., szerda Ára 7 dinár A művelődésben is érvényesüljenek dolgozóink jogai A VDNSZSZ Tartományi Választmánya munkaprogramot fogadott el a kultúra társadal­masításának folytatásáról —A Szocialista Szövetség 14. választási értekezletét júniusban tartják újvidéken — Széles körű akció a vetésterv megvalósítása érdekében A VDNSZSZ Tartományi Választmánya tegnapi ülésének el­ső és legnagyobb érdeklődést keltő napirendi pontja a kultúra szocialista önigazgatási átformálásával kapcsolatos, időszerű tár­sadalmi-politikai feladatok számbavétele volt, amihez külön mun­kacsoport készített átfogó felmérést, s a nemrégiben megtartott elnökségi ülés kapcsán már foglalkoztunk vele. A mostani ülésen, amelyet VAR­GA László, a tartományi választ­mány elnökségének elnöke nyitott meg, s a küldötteken kívül részt vettek a vajdasági községi vá­lasztmányok elnökei, valamint több vendég is a köztársasági és szö­vetségi szervek képviseletében, köztük Todo K­URTOVIC, a Szo­cialista Szövetség Országos Vá-A Szocialista Szövetség Tar­tományi Választmányának teg­napi ülésén elfogadott határozat értelmében a választmánya 14. választási értekezletére Újvidé­ken kerül sor ez év júniusá­ban. A választmány megbízza az elnökséget munkacsoportok és bizottságok alakításával, ame­lyeknek feladata lesz a válasz­tási értekezlet anyagának elő­készítése. Az Elnökség időről időre tájékoztatni fogja a vá­lasztmányt az előkészületek me­netéről.­lasztmánya Elnökségének tagja, Vukoje BULATOVIC, a szerbiai köztársasági választmány elnöke, Vojislav FETROVIC, a köztársasá­gi választmány művelődési szak­osztályának elnöke, és Žika RA­­DOJLOVIC, a Köztársasági Vá­lasztmány Elnökségének tagja, a továbbiakban szó volt a vetésterv teljesítéséről, a Tartományi Vá­lasztmány 14. választási értekez­letének előkészületeiről, a Szocia­lista Szövetségnek a politikai tájé­koztatással kapcsolatos szabályza­táról, valamint a küldöttválasztá­sok jelölési eljárásáról készült szabályzat kiegészítéséről is. A kultúra szocialista önigazgatá­sú átlényegítésével kapcsolatos feladatok tárgyköréhez Vera MI­­LOSAVLJEVIĆ, a VDNSZSZ TV Elnökségének tagja, a művelődé­si szakosztály elnöke készített vi­taiindítót. A többi között az aláb­biakat mondta: A társult munka döntő befolyással legyen a művelődéspolitikára A vajdasági nemzetek és nemze­tiségek kultúrájának sokfélesége, gazdasága, autentikus értékei tar­tósan éreztetik hatásukat, mind jelentősebb helyet foglalnak el hazánk művelődési életében, s nemzetközi téren is érvényesülnek. Az irodalmi és művészeti alkotó­­tevékenység, az amatőrizmus, amely a legfejlettebbek közé tar­tozik az országban, a nagyszámú művelődési és művészeti rendez­vény, mindez dinamikussá teszi a tartomány művelődési életét. Az egyes kulturális tevékenységek fejlődésében megnyilvánuló lema­radás áthidalásával, mint például a felsőoktatásban, a tudományban, a rádióban, televízióban, s más­hol, valamint ezek intézményes és káderalapjának erősítésében to­vább javulnak a kultúra és az al­kotótevékenység fejlődésének fel­tételei. A lemaradás számos tényezőjét azonban még nem sikerült leküz­deni: megtalálhatók a kulturális és természeti kincsek védelme és hasznosítása terén, a könyvterjesz­tésben és olvasottságban, a művé­szeti alkotótevékenységnek a ter­melés és a társadalmi fejlődés fo­lyamataiba történő beépítésében. A kultúrának a társult munkába történő önigazgatási integrációjá­val, a művelődési fejlődés jobb és a társadalom igényein alapuló programjaival lehetővé kell tenni, hogy a vajdasági kultúra anyagi és szellemi potenciálja még telje­(Folytatása a 4. oldalon) Az ülés résztvevői Indira Gandhi fogadta Kazimir Vidast Indira Gandhi indiai miniszter­elnök tegnap fogadta Kazimir Vi­das jugoszláv külügyi segédt­it­­kárt, a­ki küldöttségünk élén részt vesz a fejlődő országok delhi vé­leménycseréjén. A rövid, szívélyes légkörű meg­beszélésen véleményt cseréltek a delhi értekezlet napirendjén sze­replő kérdésekről. Más hír szerint Vasant Sathe, India tájékoztatási minisztere fo­gadta az el nem kötelezett orszá­gok tájékoztatási szakértőinek megbeszélésén részt vevő jugo­szláv küldöttséget. (Tanjug) Az együttműködés bővítése közlemény a Crna Gora-i küldöttség vajdasági látogatásáról A Crna Gora-i Végrehajtó Ta­nács és a Crna Gora-i Gazdasági Kamara küldöttsége tegnapelőtt és tegnap Vajdaságban tartózko­dott, és a Tartományi Végrehajtó Tanács, valamint a Tartományi Gazdasági Kamara képviselőivel a gazdasági együttműködés eddi­gi eredményeiről, az együttműkö­dés bővítésének lehetőségeiről tár­gyalt a munka és eszköztársítás alapján az idei és a következő évekre vonatkozólag. A küldöttsé­geket Momčilo CEMOVIČ, a Cr­na Gora-i Végrehajtó Tanács el­nöke, illetve Nikola KMEZIĆ, a Tartományi Végrehajtó Tanács el­nöke vezette. Megállapították, hogy az eddigi együttműködés még nem elégíti ki a Crna Gora-i és a vajdasági munkaszervezetek lehetőségeit és szükségleteit, egyetértettek abban, hogy senkesíteni kell a munkát a munka és az eszközök önigazgatá­si társításáért, a föderáció alap­jából származó eszközök egy ré­szének igénybevételével is azért, hogy gyorsabban fejlődjenek a gazdaságilag fejletlen köztársasá­gok és Kosovo SZAT. Kölcsönös érdekeltség jutott kifejezésb­e a követ­kező programok teljesí­ésé­ben: a zrenjanini Szervó Mihály és a radanovici Boka munkaszer­vezet társítja eszközeit, és így gyümölcsültetvényt, gyümölcsfel­dolgozó központot, korai főzelék­féléket, virágot és gyógynövényt termesztő üvegházakat épít, a Bijelo Polje-i Bjelavnica munka­­szervezet, a titogradi Július 13-a kombinát és a verbászi Vrbas munkaszervezet 200 juhfarmát és 100 szarvasmarha telepet létesít, a vajdasági gazdaság pénzesz­(Folytatása az 5. oldalon) Időjárási éi­öntésünk a 9. oldalon Takarékosság és energiaellátás jugoszláv idénymunkások törvényteleti foglalkoztatása Svájcban . Az Országos Szakszervezeti Tanács Elnökségének üléséről válság nem mai keletű. Már fia, évvel ezelőtt jelentkezett, de nem reagáltunk rá, nem alkalmazkod­tunk hozzá, és most nem csak a felhalmozódott és égetővé vált problémákat kell megoldanunk, hanem hosszú távú energ­iaell­­tási tervet is kell kidolgoznunk. Az Országos Szakszervezeti Ta­nács Elnöksége tegnap foglalko­zott az energetikai helyzettel. Be­vezetőjében Fadil MUMINI elnök­ségi tag elmondta, az előző terv­időszakban az energetikafejlesztés nem érte el a tervezett szintet, nem elégítette és nem elégíti ki a szük­ségleteket. A lemaradás és a prob­lémák oka, hogy nem építettünk ki kellő villanyenergia-mennyisé­­get előállító létesítményeket, késik a szénbányák korszerűsítése és nem kielégítő a szénkitermelés. Másrészt túlméreteztük a kőola­j­­finomítási létesítményeket, és túl sok folyékony üzemanyagot hasz­nálunk, illetve ott is mamutot és kőolaj származékokat használunk, ahol a szén is megtenné. Az ülés során Rade Galeb elnök megemlí­tette, hogy Kakanjban, a szénki­termelés egyik központjában ma­­zut üzemelésű cementgyárat épí­tettek ki azzal érvelve, hogy a szénüzemeltetés a minőség rovásá­ra megy, ami pedig téves állítás. A folyékony üzemanyag, elsősor­ban a fűtőolaj és a mazut fel­használása a tervezettnél nagyobb ütemben növekszik, a szénfelhasz­nálás pedig, főleg a beruházások hiánya miatt, nem haladja meg a másfél évtizeddel ezelőtti szintet. Az energiaellátás problémái már a tervkészítéskor felmerülnek. A köztársasági és tartományi végre­hajtó tanácsok például egymás után két évben nem tudták a ki­tűzött határidőig összeegyeztetni érdekeiket, így a Szövetségi Vég­rehajtó Tanács volt kénytelen el­készíteni a kötelező érvényű orszá­gos energetikai mérleget. Az ér­dekütközések egyik kirívó példája. (Folytatása az 5. oldalon) Az energiaelőállítás és -beszer­zés, valamint az ellátás a gazda­­ságszilárdítási politika érvényesí­tésének kulcsfontosságú kérdése. A jelenleg tapasztalható energia- A statútum módosítása Ülést tartott a JKSZ Központi Bizottságának Elnöksége A JKSZ KB Elnöksége tegnap Belgrádban ülést tartott. Az El­nökség tárgyalt a JKSZ szerve­zeti szabályzata módosítása és ki­egészítése javaslatának előkészü­leteivel kapcsolatos kérdésekről. A Központi Bizottság következő ülé­sét az Elnökség március 16-ára hívta össze. Javasolni fogják a Központi Bizottságnak, hogy vitas­sa meg a JKSZ KB munkájáról­­szóló jelentés tervezetét és a JKSZ-nek a XI. és a XII. párt­­kongresszus közti időszakban ki­fejtett tevékenysége legfontosabb jellegzetességeiről szóló­ jelentés tervezetét. Az El­sök­ség tárgyalt a hatáskö­rébe tartozó más kérdésekről is. (Tanjug) NDK Képviselőházi küldöttségünk megkezdte tárgyalásait A Dragoslav Markovic vezette szövetségi képviselőházi küldött­ség tegnap hivatalos látogatásra az NDK-ba érkezett. Berlinbe való megérkezése után Markovic koszorút helyezett el a fasizmus és a militarizmus áldo­zatainak emlékművére. Utána a küldöttség tagjai megkezdték tár­gyalásaikat Horst Lindermann-nal, az NDK Népi Kamarájának el­nökével. (Tanjug) Intézkedések az energetikai helyzet javítására összefoglaló a Szövetségi Végrehajtó Tanács üléséről A Szövetségi Végrehajtó Tanács hétfő esti ülésén Goj­ko UBIPARIP vezetésével tárgyalt az energetikai, különösképpen pe­dig az elektroenergeti­kai helyzet időszerű kérdéseiről, és kedve­zőtlennek minősítette. Feltétlenül megfelelő pótintézkedésekre van szükség, hogy enyhíthessük és leküzdhessük a kőolajellátás, a kő­olajszármazékokkal, árammal és szénnel való ellátás nehézségeit. Ebben a hónapban az ország­­energetikai helyzete rossz volt, ■ugyanis kedvezőtlen volt a hidro­lógiai helyzet, nehézségek álltak be a szénkitermelésben, az egyes bányáikban, ezenkívül nem érke­zett meg idejében az energetikai mérleg szerint előirányozott beho­zatali kőolaj. Csökkent a vízerő­művek tározóinak feltöltődése is. Február első felében növeke­dett az áramfogyasztás, és ez meg­követelte, hogy a vízerőművek is nagyobb mennyiségű áramot ál­lítsanak elő. Az áramhiány jó­val nagyobb volt, mint ahogyan azt az idei mérleg előirányozta. Az ország elektroenergetikai hely­zete amiatt is kedvezőtlen, mert egyes hőerőművek szénhiány mi­att nem üzemelhettek teljes erő­vel. Néhány hőerőmű meghibáso­dott. A marui üzemű hőerőművek sem nyújtották a kívánt eredmé­nyeket, mert nem biztosíthattunk megfelelő mennyiségű folyékony tüzelőanyagot. Ennek folytán a vízerőművek különösképpen janu­árban üzemeltek nagy erővel, de februárban a kedvezőtlen hidroló­giai körülmények miatt csökken­teniük kellett a termelést. A Szövetségi Végrehajtó Tanács hangsúlyozta, hogy mielőbb hely­re kell állítani a hőerőműveket, hogy a termel­­és a tervek szerint folyjon. A szénkitermelés növelé­se az egyik módja annak, ho­gy leküzdhessük az áramhiány okozta nehézségeket. Az SZVT tagjai le­szögezték, ho­gy az ország energe­tikai és elektroenergetikai helyze­tét szüntelenül figyelemmel kísé­rik, kellő időben intézkedéseket tesznek, és erről értesítik a Szö­vetségi Végrehajtó Tanácsot. A Tanács úgy döntött, hogy serkenti a Szövetségi Energetikai és Gyáripari Bizottság koordiná­ciós testületeinek munkáját. A kö­vetkező hónapokban a megfelelő kőolaj- és kőolajszármazék-meny­­nyiség biztosítása érdekében a Tanács megbízta a megfelelő szö­vetségi igazgatási szerveket, te­gyenek szükséges intézkedéseket azért, hogy minél következeteseb­ben érvényesüljön a kőolaj vásár­lásra, szén- és kokszvásárlásra szolgáló eszközök biztosításáról szóló törvény. Elhatározták, hogy megfelelő mennyiségű mamutot biztosítanak a folyékony tüzelő­anyaggal működő hőerőművek számára, hogy fokozhassák az áramtermelést. A Tanács megállapította, feltét­lenül jobb együttműködésre és kölcsönös segítségnyújtásra van szükség a köztársaságok és a tar­tományok energetikai rendszerei között, hogy enyhíthessük az áram­­hiányt az ország egyes részeiben. Ja­vasolták a kőolajipari szerveze­teknek, forgalmazási szervezetek­nek, szénbányáknak, áramterme­lőknek, hogy törekedjenek minél nagyobb üzemanyagtermelésre és így biztosítsák a piac rendszere­sebb kőolaj- és olajszármazékkal való ellátását, a rendszeresebb szén- és áramellátást. (Tanjug) A gaboni elnök üzenete Kraigherhez Branislav Sikonic, az SZVT alel­­nöke tegnap fogadta Miniko­ Mi- J'ndaimnét, Omar Bongo galboni elnök különmegbízottját, és átvet­te tőle az elnök Kraigherhez inté­zett írásbeli üzenetét. Az üzenet az ENSZ Kereskedel­mi és Fejlesztési Konferenciáján (UNCTAD) belüli együttműködés­re vonatkozik. (Tanjug)

Next