Magyar Szó, 1982. április (39. évfolyam, 104-118. szám)

1982-04-28 / 116. szám

napsugár SZERKESZTI farkas Dzsuzsa „Nem tudhatom, másnak e tájék mit jelent...” Gyermekkorom, életem legszebb éveit ittt élem le szülővárosomban. E város a kék Duna partján terül el. Újvidéket nagyra szeretem, mert itt születtem, és itt növök fel. Régebben még mikor kisebb voltam, so­kat mentem a faluba, Temerinbe, nagy­­szüleimhez és hetekig ott maradtam. Ak­kor még nem éreztem azt, amit most. Utazni szeretek, de nem sokáig szeretek máshol tartózkodni. Valahogy mindig visz­­szavágyódok a városunkba, a megszokott, de nekem oly kedves kis szobámba. Gondolom, igaza van annak, aki azt mondja: „Mindenhol jó, de legjobb ott­hon.” Városomnak majd minden utcáját­ is­merem. Ismerősök a házak, a városne­gyedek, a kis szűk utcák, a beütök, és az utcasarok, ahol néha-néha, ha találko­zunk, és-elbeszél­getünk sokszor végtelen hosszan. „Nem tudhatom, másnak e tájék mit jelent...”, de nekem ez a táj, ahol felnőttem, ahol kiskoromban szaladgál­tam, e táj a legkedvesebb. Eddig még akármilyen szép városban voltam is, nem tűnt egyik sem szebbnek, mint a szülővá­rosom. Legelőször, kiskoromban ismertem meg a házunk tájékát, az utcákat, ahol la­kunk, majd a szomszéd utcákat és ké­sőbb már a város központját is. Miinél na­gyobbra nőttem, annál többet tudtam és annál jobban megismertem e tájat, e várost. Itt találtam meg első igaz, jó barátnői­met, barátaimat, kikkel máig is szívesen barátkozik, elbeszélgetek, hiszen ők i­s itt növekszenek, ide tartoznak. Legjobban mégis talán az utcánkat sze­retem. Itt szoktunk legtöbbet játszani az utcabeli gyerekekkel. Labdázunk, beszél­getünk, bújócskázunk, zavaróc­kázunk ... Légszívás ebben itt­­töltöm időmet, és ide fűz a legtöbb esemény és élmény. Talán azért i­s van az, hogy itt szeretek­­lenni a legjobban, barátnőim társaságában. Szeretek sétálni a központ utcáin, néz­ni a skizalkatékait, figyelni a járókelőket, éppúgy, mint ahogy kiskoromban a tér galambjait szerettem zavarni, tipegni kö­zöttük. És mert életem legszebb éveit, gyermek­koromat a csendes folyó mellett fekvő, szép városban töltöm, és mert ide fűznek a legszebb élményeim, azért szeretem e tájat, mert nekem szülőhazám ez a he­gyekkel, fákkal, virágokkal övezett napról napra megújuló város. ERDÉLYI Zita, VII. e, Vasa Stajié iskola Újvidék Színházba mentünk. HORVÁTH Ilona,­­VT­i, Petőfi brigád iskoll­a, Kula Kanárimadaram Az én kedvencem egy kanárimadár. Most őt mutatom be. Ezt a madarat három évvel ezelőtt kap­tam születésnapomra. Sárga tolla, piros szeme volt, Zolinak neveztem el. Vettünk neki egy szép, tágas kalitkát. Madaram „lakosztályával” együtt a szekrény tete­jére került. Ott ugrándozott mindennap, ha otthon voltam, ha nem. Amikor tanul­tam, csicsergése betöltötte a lakást. Mikor hazaértünk, ahogy meghároltta a kulcscsörgést, rögtön be­lek­ezdett vidám fütyülésébe, trillázásába. • Néha megven­dégeltem almával, tojással, káposztával. Ilyenkor pirinyó szemével olyan hálásan nézett rám, mintha köszönetért mondana. Hétköznapokon csak közönséges madár­­eledelt és vizet kapott. Éjjelenként gub­basztott és furcsa módon szundikált. Ahogy egy kis fényt рЕВатИеМ meg hajnal­ban, belekezdett a csipogásba. Egy napon valahogy nyitva felejtettük a ketrec ajtaját, s így a kis huncut sza­badnak érezte magát és kiszökött a szo­bába. Szerencsére az ablak nem volt nyit­va, így hosszabb hajtóvadászat után sike­rült megfogni, de így is el kellett oltani a villanyt, csak úgy tudtuk megfogni. Sajnos, Zolikám második próbálkozása sikerrel járt. Csalafinta kismadaram hogy, hogy nem megtanultam a kalitka aj­tajának kezelését, s egyszer amikor nem voltunk otthon, kirepült ketrecéből, s a nyitott ablakon keresztül a szabadba szállt. Bizony aznap este nagyon szomorkod­tam. Igen sajnáltam madaramat. De édes­apám megígérte, hogy vesz egy ugyan­ilyen kanárit.­­ SIMONYI Lilla, V. c, Kazár István iskola, Szabadka. Barátom ! — Szabi, gyere már! — hallom bará­tom, Csontos István hangját. Ott áll a kapuban, a kezében két ga­lamb. Barna haját élénken lobogtatja a nyaiszi szél. Szeme barma, élénken csil­log. Piros az Inge, kék a nadrágja. Mint­egy 160 cm magas. A lábán elhasznált öreg pacsná. És vár engem. — Jövök! — felelek vissza. —• Hozod a galambot? — kérdi. — Hozom, itt van! — mondom, és mu­tatom. Indulunk Attilához. Ahogy ballagunk, gondolkozok. Milyen jó, ha az embernek van barátja. Van kivel társalognia, ga­­lambászni. Igaz, egyszer ötödikben össze­verekedtünk, de ezt már el is felejtet­ek. Csontos nyugtalan természet, ez lát­szik rajta. Most is köveket dobál az út­ra. Közben megérkezünk Attilához. Cson­tos kiált: — Attila! Semmi válasz. Attila nincs itthon. Csontos nyugtalan lesz. Attila neki öt galambbal adós, és most tessék, nincs itt­hon. Elbúcsúzunk egymástól. Még sokáig nézek utána. Ez hát az én barátom, akiivel együtt osztjuk a jót és a rosszat. KEREKES Szabolcs, VII. 4. Testvériség—egység iskola, Pancsova Az én Cukrom Egy január elsején édesanyám azzal ébresztett, hogy járt nálunk a Télapó, és hozott egy szép tarkabarka kiskutyát. A füle fekete, a négy kis lába barna, s a far­ka fehér, a teste pedig a három szín ke­veréke. — Hű, de édes! El is neveztem Cukor­nak, hiszen a cukor is édes — mondtam nagy örömmel". Azután magamhoz emel­tem a reszkető apróságot: — Ne félj ku­­tyuskám, nem bántalak ... Most pedig, ki­megyünk az udvarra. Miközben te ismer­kedsz a ház lakóival, addig én a sok kis lécdarabból összeeszkábálok neked egy szép meleg és kényelmes házikót. Azzal neki is fogtam az építésnek. Így ni! És most már jöhetsz. Cukorkám! Azzal az apró állatt, mintha egy tarka gombolyag gurulna, elsugrándozot­t a „Cukor-lak” fel­iratú házig. Ettől a naptól fogva Cukor jól és vígan élt a tyúkok, kiscicák és a galambok között. Két honlap múlva egészen felcsepere­dett, és ekkor már sétálni is elvittem, mert az idő jóra fordult. Büszkén vonul­tam végig a rügybontó ágak és virágok között. — Nézd, miilyen szépen gondozott kutya, és milyen kecsesen mozog, mint a balett-táncos —­­súgtak össze az emberek. Büszke is voltam a kutyámra. Azóta már több év eltelt. A kutyám megöregedett és játszani nem szeret. De én még mindig olyan odaadással etetem, gondozom és tisztítom, mintha még min­dig az a régi, kecses léptű és a természe­tet kedvelő Cukor lenne.­­ BOROS Krisztina, V. c, Szabadka, Kázár, István isko­la Kitől tanulja Apa dorgálja a fiát: — Én sohasem hazudtam, amikor ak­kora gyerek voltam, mint te. A fiú sírás közben kérdi: — Hát akkor te mikor kezdtél el ha­zudni? Okos gyerek — Pisti — mondja a tanító bácsi —, ha adok neked három dinárt, aztán másfe­let, aztán négy dinárt és végül öt dinárt, összesen mennyi pénzed lesz? — Először csak adja ide a tanító bácsi, aztán majd szépen nyugodtan megszá­molom. Beküldte: MELLÁR Erika, VIII. a, Petőfi Sándor iskola, Becse Kenyeret vásároltam. FARAGÓ József, VII.2. Petőfi brigád iskola, Kufla A csintalan Lajka Van nekem egy csintalan kutyám. Örökké a nyomomban van, ugrál a hátam­ra. — Lajka, gyere ide! — keresem, de nem találom sehol sem. Egyszer csak itt van a hátam mögött. — Már megint maszatos vagy! — De nem is maszatos, hanem sárgás a szája széle. Mindennap így italálok rá reggel. Cirógatom, pujgatom, mikor megjön a já­tékos kedve. Szaladgálunk erre-arra, jobb­­ra-balra. Egyszer elkezdtem gondolkodni, mitől ilyen sárgás a szája széle. Gondoltam én sok, mindenre, csak a valóság nem jutott eszembe. Elterveztem, hogy egy éjjel ki­lesem. Éjszaka felkeltem, és az ablakhoz mentem. Hát, látom a Lajkát, hogy a tyúkól felé lopózik. Egy óra múlva látom, hogy tojást evett, nem mást. Reggel megvertem, de sokat ért! A mai Slapig is eszi a tojást, míg meg nem un­ja. SÜGE Róbert, III. d. Svetozar Markovic iskola Bácsföldvár ! ÉS AZTÁN... Rohan az idő, min­t a gondolat. Szinte észre sem vesszük és elmúlik ez a pár hó­nap, s egyszer csak utoljára lépjük majd az iskolánk küszöbét. És aztán ... Mi lesz aztán? — kérdezik tőlünk, és kérdezzük önmagunktól. Szám­talan gondolat, terv fordul meg a fejünk­ben, amelyek úgy összekuszálódnak, hogy a végén magunk sem tudjuk, mit aka­runk. Szinte hétről hétre más-más bi­zonytalan választ adunk. Talán vannak olyanok, akiknek pontosabb céljuk van, mint nekünk. Én orvos szeretnék lenni. Egy pár évvel ezelőtt még a fehér köpeny, tiszta mun­kahely miatt vonzott ez a foglalkozás. Ma már azonban másképp gondolkodom. Az egyenruha és a környezet nem elég a munkához és a tanuláshoz. Gyógyítani szeretnék, olyan embereknek visszaadni az egészségét, akik segítségért fordulnak hoz­zám. Kutatásokat szeretnék végezni. Olyan betegségek ellenszerét előállítani, ame­lyekkel szemben a mai modern orvostu­domány még tehetetlen. Gyerekek, felnőt­tek százai halnak meg, mert nincs elég élelem és orvosság. Ezt kellene megszün­tetni, hogy ne legyen annyi könnyes arc, összetört szív a betegség kegyetlensége miatt. Tudom, hogy ezt én egyedül nem tudnám elérni, de ami tőlem telik, megteszek min­dent az emberiség szebb és jobb jövőjé­ért. GYETVAI Ildikó, VIII. b. Samu Mihály iskola Péterréve BALESET Aznap 25-e volt. Pontosan tudom, mi­vel feljegyeztem a naplómba. Miután hazajöttem a zeneiskolá­ból, átöltöztem és zongorázni kezd­tem. Ahogy így zongorázok, valami furcsa dübörgés csapja meg a fü­lemet. Kinézek az ablakon, s látom, hogy a szomszéd árokba belefordul egy olajat szállító tehergépkocsi pótkocsija. A kere­kei még forogtak. A szomszéd fészerét teljesen ledöntötte, a mi falunkat pedig megrongálta. Folyt belőle az olaj az árok­ba. A szomszédok és a tehergépkocsi ve­zetője fogták a fejüket. Én gyorsa­n sza­ladtam szólni szüleimnek, hogy „olajat kaptunk”, ők nem hitték el. A nagyma­mám gyorsan vizet kért. Egy szó mint száz, mindenki ,a történteket szemlélte. Én pedig mint valami felügyelő, terepszem­lét tartottam. Rájöttem, hogy a szomszé­­dok előtt álló jó öreg fa mentette meg a házunkat a végső pusztulástól. Pár na­­gyobb fára ráírtam a dátumot: 1981. ok­tóber 25. Közben a rendőrség és a tűzol­tók is megjöttek. Pár nap múlva pedig megtisztították a környéket. Én nagyon remélem, hogy ilyen többet nem fog megtörténni. VAJDA Zsuzsa, VI. 2. Petőfi brigád Iskola, Kula A becsei Sever Djurkic iskola Napsugár-barátai, Zap­­latán Erika tanárnővel! Kedáer ШшШи ! örülök, hogy nagyszerű, megbízható munka­társaim vagytok. Hogy nem eresztitek el kéré­seimet, felhívásaimat a fületek mellett. A csantavéri NÉPHŐSÖK iskola például meg­küldte március 10-i számunk beígért bírálatát. NÉMETH Magdolna, a szakkör elnöke a kö­vetkező magyarázatot mellékelte az alapos, lel­kiismeretes elemzéshez: „Kissé megkéstünk ugyan, de lassan haladhattunk csak a munká­val,­ mert közbejött sok verseny, ünnep, elfog­laltság. A három legjobb fogalmazás a hét közül: JÓZSA Tünde: Az első szerelem. TÓTH Ferenc: Fát vágtam és GYURCSIK Zoltán: A hazugság mindig kiderül című munkája.” A részletes bírálatot következő számunkban kö­zöljük. Ezúttal ugyanis a zrenjanini Október 2. iskola szakköre által kiválasztott írások lát­nak napvilágot. BENCZE Erika (Bezdán) pályázati témákkal sietett segítségemre. Ezt írja: „Olvastam fel­hívásodat, hogy küldjünk ajánlatokat pályáza­ti térám­ra. Elsősorban itt van május 25-e, az if­júság napja, de szerintem ez már igen meg­szokott téma és minden gyermekrovat erre hirdet pályázatot. Mi választhatnánk például fantasztikus, tudományos témát, mondjuk ilyen címekkel: Búvárhajóval az óceán mélyén; Az iskola 3000-ben; Felfedező körúton a Marson; A cápa hatalmában; Munkahelyemen 2000-ben; Városom, falum, a XXI. században. Aztán itt van a diákélet, a diákok világa, élményei. En­­gem nem szeret senki; Tükör előtt­ ,Nagy a harag a szívemben!’; Kedvenc tanárom; Egy izgalmas óra előtt; Derült az osztály; stb. S itt van talán a legkedvesebb és a legnépsze­rűbb téma: a szerelem; Első szerelem; Ó, sze­relem, forró szerelem ...; Az én szerelmem; Szívem, te árva rabmadár; Azt hittem, meg­szakad a szívem”. Szerintem valamennyi téma elfogadható, a­miért ne pályázhatna mindenki tetszés szerin­ti kategóriában. Azért „pályázaton kívül” kérek írásokat május 25-ével kapcsolatban is. A jobb­­ban sikerült iskolai dolgozatokat szintén be­­küldhetitek. Biztos vagyok benne, hogy van mondanivalótok, sok szép élményetek, érzé­setek, amely az ifjúság napjához kapcsolódik. Természetesen a stafétaváráshoz és -fogadás­hoz, valamint a Titóhoz fűződő munkák is ebbe a témakörbe tartoznak. Várom továbbra is a május 25-i Rtv-újsá­­gunk címlapjára való festeményeket. Vala­mennyi beküldött írásért köszönet! Baráti szeretettel üdvözöllek benneteket ZSUZSA

Next