Magyar Szó, 1982. május (39. évfolyam, 132-147. szám)

1982-05-22 / 138. szám

K­Hl II С ~/-4^ fTM-TM"ј 1.'шм^—им»и»«ииммм11мммми»м111»гдаап11 ■ 1тигттптг рг-дмди—мам 1982. V. 22. — Szerkeszti Vukovics Géza — V. évf., 19. szám A jugoszláv kommunisták kongresszusai Változtatni a társadalmi elosztás rendszerén Josip Broz Tito beszámolója a JKSZ Vili. kongresszusán 1964. december 7-én, hétfőn, Belgrádban a Szakszervezeti Ott­hon nagytermében megkezdődött a JKSZ VIII. kongresszusa. Egész hétiig tartott és vasárnap, decem­ber 13-án fejeződött be. A JKSZ VIII. kongresszusán a két kongresszus közötti időszak mérlegelése mellett mindenek­előtt három alapvető kérdés do­minált: a kommunisták helye és szerepe a közvetlen szocialista de­mokrácia rendszerében; gazdasá­gunk, a gazdasági rendszer to­vábbfejlesztésének elvi kérdései; a nemzetközi munkásmozgalom aktuális folyamatának elemzése. A kongresszus fő beszámoló­ját Josip Broz Tito, a JKSZ fő­titkára tartotta. Címe: a Kom­munista Szövetségnek a szocia­lista társadalmi viszonyok továb­bi kiépítésében való szerepéről, a nemzetiközi munkásmozgalom, a világbéke és a szocializmus idő­szerű problémáiról. Edvard Kardelj a gazdasági fejlődés társadalmi-közgazdasá­gi céljairól beszélt. Másnap, kedden, december 8- án a reggeli sajtóban a jugoszláv olvasó a következőket olvashat­ta: — Josip Broz Tito, a JKSZ fő­titkára tegnap reggel 9 órakor a belgrádi Szakszervezeti Otthon­ban megnyitotta a JKSZ VIII. kongresszusát. A küldöttek lelkes éljenzéssel üdvözölték a JKSZ fő­titkárát, a köztársaság elnökét, azzal az örömteli érzéssel, amely­­lyel mindenkor körülveszik Tito elvtársat valahányszor a nyilvá­nosság elé lép. Tito főtitkár megérkezésekor minden fényszóró, minden fény­képezőgép és filmezőgép feléje fordult. Közvetlenül utána bevo­nultak a külföldi kommunista, munkás- és szocialista pártok és haladó mozgalmak képviselői és elfoglalták helyüket a munkael­nökség előtt. Az Internacionálé elhangzása után Tito a szónoki emelvényhez lépett: — Kongresszusunk merészen, forradalmi következetességgel kell megtisztítani utunkat mind­attól, ami még hátrafelé húz ben­nünket, ami retteg a­ttól, hogy to­vább erősödik a dolgozó embe­rek szerepe a társadalmi kérdé­sekben való döntés minden terü­letén. Nem tennénk eleget kötelessé­günknek, sőt csak kompromit­tálnánk eddigi vívmányainkat, ha a dolgozó ember útjából nem ta­karítanánk el mindazt, ami még gátolni igyekszik annak a funk­ciójának maradéktalan érvénye­sítésében, amelyet az alkotmány biztosít neki mint alkotónak, ter­melőnek, a gazdasági és társa­dalmi fejlődés hordozójának. A kommunisták számára az a legnagyobb veszély, ha az elért eredmények láttán önelégültek lesznek. Joggal lehetünk büszkék eddigi vívmányainkra, de csak azért, mert azok lehetővé teszik, hogy megtorpanás nélkül halad­junk tovább. Mi azonban távol vagyunk attól, hogy meg lehes­sünk elégedve mindazzal, amit elértünk, és saját magunkkal is. Ezért ránk az jellemző, hogy kongresszusainkon a súlypontot a nehézségeknek — a fogyatékossá­gok és gyengeségek minden vál­fajának — elemzésére és kikü­szöbölésére, s a további távlatok feltárására helyezzük. Erről az álláspontról kell szemlélnünk küzdelmünk és tevékenységünk eredményeit is... AZ ELNEM KÖTELEZETTSÉG A VILÁGBÉKE TÉNYEZŐJE Az elnem kötelezettség politiká­jának alapvető célj­a a békeharc és a bizonytalanság összes okai­nak eltávolítása a nemzetközi vi­szonyokból. Ma ez elsősorban az alárendeltség és az egyenlőtlen­ség minden változata elleni küz­delmet, a gyarmati rendszer ma­radványainak eltörléséért és a demokratikusabb nemzetközi vi­szonyokért való küzdelmet je­lenti. Ez egyúttal a kevésbé fej­lett országok küzdelmét is jelen­ti az önálló társadalmi átalakulá­sért és a gyorsabb gazdasági fej­lődésért, nemcsak szavakban, ha­nem tettekben i­s ... Az el nemkötelezettség politiká­jának szerepe és a nemzetközi fejleményekre való hatása sza­kadatlanul növekedett, még a legerősebb hidegháború korsza­kában is, amikor a világesemé­nyek központjába került és meg­akadályozta a világ teljes ketté­szakadását, valamint az utóbbi években is, amikor a hideghábo­rú kezdett alábbhagyni. Sőt mi több, a hidegháború enyhülésé­nek időszakában sokkal több or­szág teszi magáévá az országok közötti új viszonyok politikáját. Ezt a nemrégi kairói értekezlet is bizonyította, s az el nem köte­lezettség politikája kivívta azok­nak az erőknek az elismerését is, amelyek nem tartoznak követői közé. Eszerint e politika létezé­sét és hatását elsősorban a világ társadalmi és politikai fejlődésé­hez kell kapcsolnunk. Ilyen ér­telemben ez a politika tartós. Az egyre erőteljesebb nemzetközi kapcsolatok és az egymástól való kölcsönös függés korában az or­szágok közötti új viszony politi­kájának szükségessége még ab­ban a világban is fönáll majd, amelyben esetleg egyáltalán nem lesznek katonai szövetségek, tu­lajdonképpen mindaddig fennáll majd, amíg nem jönnek létre új, valóban egyenrangú viszonyok az országok között. A fentiek értelmében az el nem kötelezettség politikája nem­csak a világbéke tényezője, ha­nem olyan demokratikus nemzet­közi viszonyt is jelent, amely se­gítséget nyújt egyes országok­nak, hogy a népük szükségletei­nek megfelelő társadalmi­­változ­tatásokat hajtsanak végre külső beavatkozás nélkül. Az el nem kötelezettség politikája belső és külső vonatkozásában egyaránt haladó, és ezért tartós és mély nemzetközi, és nemzeti értelme van. Progresszív hatásával, ame­lyet a szocialista és más haladó erőkkel közösen vívott harcában fejt ki, a mai nemzetközi erővi­szonyok egyik legfontosabb té­nyezője lett, és ugyanilyen sze­repet játszik a világ jelenlegi helyzetének megváltoztatásában, meggyorsítva a haladó társadal­mi folyamatot. Jugoszlávia mint szocialista or­szág már kezdettől fogva belát­ta, hogy reális elemi érdekei eh­hez a politikához és a világ ösz­­szes szocialista és haladó erőihez fűződnek, s alkotó eleme és tevé­keny része lett annak a haladó szellemű fejlődésnek, amelyet manapság az elnemkötelezettség politikájának neveznek. Azért vált ilyenné, mert úgy véljük, hogy az elnemkötelezettség poli­tikáját követő országok jelentős alkotóelemei a világ korszerű fo­lyamatainak, és nem tekinthetők a haladás és a szocializmus vala­milyen „tartalékának”. Rendkí­vül fontos, hogy a világ szocialis­ta és más haladó erői jobban megértsék ezt a folyamatot, s a társadalmi fejlődésért vivőit sa­ját harcuk alkotórészének tekint­sék, mert így kedvezőbbé válnak mind a béke megőrzésének, mind az általános társadalmi haladás­nak a feltételei. Hiba volna a nemzetközi mun­kásmozgalomban jelenleg folya­matban levő összeütközést kizá­rólag a mozgalom belső ügyének tekinteni, mert ez az összecsapás nemcsa­k a nemzetközi munkás­­mozgalom belső változásainak, nem is csak a Szovjetunió és Kí­na összeütközésének következmé­nye, hanem mindenekelőtt kül­politikai elgondolások, a világ­ban felmerülő súlyos problémák eltérő értelmezése, illetve meg nem értése, a világot megrázó és általános összeütközéssel fenye­gető éles ellentmondások megol­dásának különböző elképzelése miatt jött létre. A nemzetközi munkásmozgalomban felmerült eltérő és ellentétes vélemények kialakulásához azok a válaszok is hozzájárultak, amelyeket egyes pártok a modern korszak legna­gyobb kérdéseire adtak: a hábo­rú és a béke kérdésére, a külön­böző társadalmi rendszerű álla­mok közötti koegzisztencia kér­déseire, amely szükségszerűvé válik, ha a világ el akarja ke­rülni az újabb katasztrófát. Az összhang hiányának kifejezése­képpen fejlődtek ki azok az el­lentmondások, amelyeket nem lehet eltitkolni, sem formális kompromisszumokkal elsimítani. A nemzetközi munkásmozgalom­ban az erők újabb átcsoportosu­lása ment végbe, mindenekelőtt a következő alapvető ellentmondá­sok kifejezéseképpen: A PÁRTOK FÜGGETLENSÉGI ÉS ÖNÁLLÓSÁGI TÖREKVÉSE! ■ — sok újonnan felszabadult or­szágnak a szocializmus irányá­ban történő fejlődése ellentmon­dásba került az ilyen fejlődésre alkalmazott korlátolt, dogmatikus és bürokratikus mércékkel; — az a felfogás, hogy a béke és a koegzisztencia adottságai között objektív lehetőség van a szocializmus további terjedésére, szembekerült azzal a felfogással, hogy csakis erőszak, a kapitalista erőkkel vívott háború útján le­het eljutni a szocializmus teljes világméretű, győzelméig; — az a felfogás, hogy a kom­munista pártoknak és a szocialis­ta mozgalmaknak nagyobb ön­állóságra és függetlenségre van szükségük, szembekerült azzal a törekvéssel, amely fenn akarja tartani az egység és az együttmű­ködés régi, hegemonizmussal és egyenlőtlenséggel terhelt for­máit ... Milyennek kell lennie — a mi véleményünk szerint — a kom­munista pártok közötti viszony­nak? A szocializmus erőiben nö­vekedése a világon, megjelenési formáik sokfélesége, eredetük összetettsége károssá tette bár­milyen akcióközpont és a nem­zetközi munkásmozgalmi tevé­kenység bármely központjának létezését... ... A pártok és országok mo­dern függetlenségi és önállósági követelései tehát nemcsak egy elvi állásponthoz való ragaszko­dásból származnak, hanem min­denekelőtt valamennyi ország adottságaival összhangban levő, önálló és felelős akció jelenlegi reális szükségletét fejezik ki... AZ ÖNIGAZGATÁS FEJLŐDÉSÉNEK SE­MÉRVEI ... A munkásöniigazgatás sike­res továbbfejlődése nemcsak a termelőktől függ, mert a munká­s­­önigazgatás eljutott arra a fokra, amelyen nem teljesíthetné sike­resen a társadalom által rábízott feladatát, ha a munkaközösségek továbbra sem rendelkeznének ön­állóan a szükséges anyagi eszkö­zökkel, illetőleg ha nem rendel­keznének a termelés továbbfej­lesztéséhez és bővítéséhez szük­séges eszközökkel. A további si­keres termelési folyamattal ösz­­szeférhetetlen a társadalmi-poli­tikai közösségek politikai ténye­zőinek beavatkozása a társadalmi termelésbe, ahogy ma történik, főképpen pedig, hogy úgyszólván minden eszközt elvesznek a vál­lalatoktól és sajá­t tetszésük sze­rint osztják el. Vagy ami még ennél is rosszabb: ezeket az esz­közöket improduktív célokra, vagy nem kifizetődő és nem idő­szerű beruházásokra fordítják. A bevitelű­ újratermelés csak abban az esetben fejlődhet tovább sike­resen, ha a munkaközösségek rendelkeznek a szükséges anya­gi eszközökkel, amire az alkot­mány szerint is joguk van. Azt hiszem, nagy hibát követ­nek el azok az elvtársak, akik úgy vélik, hogy a felhalmozás problémája csak a politikai té­nyezőkre tartozik, és akik kono­kul meg akarják tartani az ed­digi rendszert , a központosí­tott felhalmozás rendszerét. Ezek az elvtársak kétségbe vonják a munkaközösségek ama jogát, hogy részt vegyenek a felhalmo­zott eszközök elosztásáról és fel­­használásáról való döntésben. Pe­dig ez elsősorban éppen az ő jo­guk. A munkaközösségek bírál­hatják el a legjobban, hogy kifi­­zetődik-e vagy sem az új válla­latok építése, hisz azok gyakran óriási beruházásokat igényelnek az életszínvonal, a termelők és az egész közösség rovására. Általános anyagi és társadalmi fejlődésünk már olyan fokot ért el, hogy okvetlenül új erőfeszíté­seket kell tennünk az önigazga­tás és a közvetlen szocialista de­mokrácia továbbfejlesztésére és elmélyítésére, hogy gyorsabban és sikeresebben haladhassunk. Ez pedig azt jelenti, hogy ma a tudatos szocialista erőviszo­nyoknak a továbbfejlesztésére és megszilárdítására kell törekednie, amelyek révén a közvetlen ter­melők, a dolgozók és a polgárok mindinkább a társadalmi ügyek szabad és tudatos intézőinek színvonalára emelkednek, s ame­lyekben minden egyes dolgozó igazgatási szerepe mind jobban és mind közvetlenebbül kifeje­zésre kell hogy jusson. Ezek azok az okok, amelyek miatt határozottabban és gyorsab­ban kell eszközölnünk további változásokat társadalmi-gazda­sági rendszerünkben, a társadal­mi elosztás rendszerében. Ezál­tal lényegesen bővül a közvetlen termelők önigazgatási joga a bő­vített újratermelés területén, s erősödik, megszilárdul a munka­­közösségek önigazgatása ezen az alapvető társadalmi-gazdasági te­rületen ... A NACIONALISTA ELTORZULÁSOKRÓL A nemzetek közötti gazdasági viszonyokat úgy kell megolda­nunk, hogy biztosítsák az egész társadalmi közösségnek és min­den egyes nemzeti részének a tel­jes mérvű képesítését arra, hogy sokoldalúbban, minél gyorsabban és minél hatékonyabban fejlesz­­szék mind az anyagi termelőerő­ket, mind pedig a társadalmi tu­lajdon, a szocialista viszonyok, a társadalmi önigazgatás és a mun­ka szerinti elosztás hordozóit és tényezőit. Minél hatékonyabban szűkítjük a nemzetek közötti gazdasági vi­szonyok szabályozásával az ad­minisztratív módszerek hatósuga­rát, annál nagyobb mértékben küszöböljük ki az etatista jelen­ségeket, a bürokratizmust és a szubjektivizmust, és ezzel együtt a nacionalista eltorzulásoktól is megtisztítjuk sorainkat. Ez azt jelenti, hogy a gazdasági viszo­nyok nemzeti vonatkozásaira mi­nél tárgyilagosabb megoldást kell keresnünk magának az új gazdasági rendszernek a kereté­ben ... Sz. Gy. Tito a külföldi vendégekkel beszélget Minden pártnak saját adottságai szerint kell tevékenyked­nie. A nemzetköziség nem ott kezdődik, ahol az önkormányzat és a függetlenség végződik. Az igazi forradalmi egységnek és a szo­cialista szolidaritásnak az érdekek és nézetek olyan azonosságán kell alapulnia, amely minden egyes párt önállóságából és felelős­ségéből fakad. A nemzetközi munkásmozgalomban — ma sokkal inkább, mint bármikor — szükség van ilyen egységre, amely nem leplezi, hanem ellenkezőleg: elismeri a különbségeket. Végül is: teljes egység a nemzetközi munkásmozgalomban soha nem is volt. Ezt bizonyítja a nemzetközi munkásmozgalom egész eddigi törté­nelme, főleg pedig a nemzetközi munkásmozgalom jelenlegi hely­zet ... (Tito a JKSZ VIII. kongresszusán, 1964)

Next