Magyar Szó, 1982. június (39. évfolyam, 163-177. szám)
1982-06-23 / 170. szám
MADÁRVILÁG Az ősi tájak megváltozásával járó, természetromboló jelenségek többnyire hatalmas területeket átfogó állatföldrajzi tájegységek arányaiban mutatkoznak, így orvoslásuk is csak széles körű összefogástól várható. A két világháború nyomasztó időszaka azonban sokáig gátolta az országok közötti együttműködést, a veszélyeztetett tájak, növények, állatok gondozása ekkor még jobbára csak elszigetelt vállalkozás útján történhetett. De nem csupán tudományos igényekről beszélhetünk. Nem csak holmi szabadtéri laboratórium szerepét látják el a világszerte gomba módra szaporodó, kisebb-nagyobb rezervátumok. Az emberek keresik a csendes, békés kikapcsolódás, felüdülés lehetőségét. A természetben talán nélkülözhetetlenek a madarak. Énekük és színpompás tollruhájuk mindig kellemes jelenség az ember számára. Ezúttal a légykapóféléket ismertetjük. Az, aki nem jártas a madárvilágban, bizonyára keveset hallott e népes madárcsaládról. A légykapófélék tábora 330 madárfajt foglal magába. Valamennyi énekesmadár, bokron vagy fán él. Az Európában előforduló négy légykapófaj hazánkban is megtalálható. A vajdasági természetvédelmi intézet állattárában valamennyi fajuk bizonyítja tartományi előfordulásukat. A légykapók magas fák koronájában tartózkodó, fekete-fehér tollazatú, kis termetű madarak, amelyekre rendszerint messze hangzó „vid” hívogatójuk hívja fel figyelmünket. (Ez a hang a fülemüléére emlékeztet, de nem a bokorból, hanem a magasból szól.) A fák kiemelkedő (sokszor száraz) ágáról hirtelen felemelkedve légy után vágnak, majd rövid hurokrepülés után ugyanoda, vagy egy közeli másik ágra leereszkednek. Az örvös légykapó (Ficedula albicollis) hímjének a hasoldali, homloki része, szárnyfoltja és a nyakon levő örve fehér. A tollazat többi része fekete. Énekhangja „tszit-tszit-tszit”. Főleg a bükkösök és a vegyes erdők madara, de kis számban a dombvidéki erdőkben, parkokban is előfordul. Odúlakó: Az örvös légykapó tojója egyszerű tollazatú felül egyszínű barna vagy szürkésbarna feltűnő fehér tollal a szárnyban vagy a farokban. Fák kiemelkedő ágáról hirtelen felrepülve légy után kap, majd hurkot írva le a levegőben újból leszáll (ugyanoda, vagy egy másik ágra). Kis termetű madár, szárnyán feltűnő, nagy fehér hosszanti folt. Hasoldala tiszta fehér. Tavasszal, áprilisban érkezik költőterületére. Az őszi vonulása kevésbé kifejezett, szeptemberben zajlik. A kormos légykapó (Ficedula hypoleuca) hímjének tollazata megtévesztésig hasonló az örvös légykapóéhoz, de nyakörve nincs. Éneke kéttagú: ziit, ziit. Mint fészkelő madár, nálunk igen ritka. Odúlakó. Nálunk főleg vonuláskor látható, tavasszal, áprilisban 15-étől körülbelül 28-áig, valamint augusztus végétől szeptember közepéig. A kormos légykapó tojóját a szabadban szinte lehetetlen megkülönböztetni az örvös légykapó tojójától, bár szárnyfoltja valamivel nagyobb. A kis légykapó (Ficedula parva) hímjének a szélső farktollak töve fehér (vagyis a sötét farok tövének két oldalán egy-egy feltűnő fehér folt látható), a csőr hegyes végű. Magas fák koronjáiban rejtőző (néha lejjebb szálló és megfigyelhető) madár narancs színű mellel, fehéres hassal. Hátoldala sötét szürkésbarna, igen kicsi füzikeszerű. Farkát időnként felrántja. Hívogatója: „hi(ty)ü”. Éneke éles, messze hangzik: „tszittüj-tszittü-tüj-tüj”. Tavasszal április végén, május elején érkezik, kiköltése, májusra esik, a fiókák júniusban kapnak szárnyra, ősszel a vonulás augusztus végén, szeptemberben zajlik. Az utolsó példányok októberig nálunk maradnak. A kis légykapó tojója lényegesen nem különbözik a hímtől, a mellen nincs narancsszínű folt. A szürke légykapó (Muscicapa striata) fák kiemelkedő pontjain, magasabb bokrok hegyén egyenes testtartással mozdulatalanul ülő, barnásszürke madár, amely (legyek után vágva) időnként felröppen, majd ugyanoda vagy egy közeli ághegyre száll vissza (hurokrepülés). Ültében szárnyát és farkát meg-meglebbenti. Csőre hegyes, háta egyszínű, a szennyesfehér hasoldalon alig észrevehető, elmosódott sávozás. Hangja: „szicsecsecsa”. Az erdőszéleken az erdő nyíltabb részein, a lomberdőkben kevésbé gyakori. A szürke légykapó vonuló, tavasszal, április közepén, ritkán május elején érkezik, ősszel a vonulás szeptemberben kezdődik, ritkán október elejéig eltolódik. Mind a négy európai légykapófaj Vajdaságban védelem alatt van. Természetvédelmi eszmei értékük egyenként 1000 dinár. ZAKINSZKI Sándor A légykapók A szürke légykapó 4. oldal ILLATOS CSALOGATÓ Tarka lepkék a kertben KI NE SZERETNÉ, ki ne csodálná a kert felett átlibegő, tarkán csapongó pillangókat? Közülük is a legszebbeket, a nappali pávaszemet, az atalantalepkét vagy rókalepkét, amelyek közül bármelyik igazi dísze a legszebben gondozott kertnek is. Devajon hogyan lehet a fent libegő lepkéket „eltéríteni”, helyesebben letéríteni és a kertbe csalogatni? Erre szerencsére egy igen egyszerű módszer kínálkozik, ha az egyik napos sarokba nyári orgonát telepítünk. Ez a növény nem rokona a közismert és közkedvelt illatos orgonának, magyar nevét valószínűleg onnan kapta, hogy füzér virágzata hasonlít az előbbiéhez. Egy-egy ilyen, lila virágaival már messziről feltűnő bokor valóságos lepkeparadicsomot varázsol a kertbe. Az első vendégek már kora reggel megérkeznek, és ettől kezdve állandó a forgalom a nyári orgona környékén. Érdekes, hogy káposztalepkék és más, úgynevezett fehér lepkék, viszonylag ritkán látogatják, annál gyakoribbak virágain a tarkalepkék színpompás képviselői. Néha tucatnyi nappali pávaszem, atalanta- és rókalepke sétál, szívogatva az apró lila virágokon, de közöttük rendszerint ott billegeti magát egy-egy pompás gyöngyházlepke is. Amelyikük jóllakott, tovalibeg, de helyette nyomban új látogatók bukkannak fel. A VIRÁGZÓ NYÁRI ORGONA a rajta lakmározó és körülötte csapongó színpompás lepkékkel a kert egyik ékessége. Emellett éppen a tarkalepkék azok, melyeknek hernyói nem haszonnövényeken, hanem többnyire a csalánon fejlődnek. Az árokpartokon, kertek alatt tenyésző csalánosok így igen fontos szerepet töltenek be ezeknek a lepkefajoknak az életében. Létük egyik legfontosabb biztosítéka a hernyók táplálékát jelentő csalánosok fennmaradása. ÚJDONSÁGOK BARKÁCSOLÓKNAK Az Ultrales lapok A barkácsolók gyakran használt alapanyagai a különféle fallemezek: a bútorlapok, a rétegelt lemezek (furnérok), a forgács- és pozdorjalapok meg a farostlemezek. Szinte naponta akad valami dolgunk a fent megnevezett anyagokkal, mégis csak igen kevesen tudják, miért is váltották fel fokozatosan a különböző műfalapok a természetes faanyagokat, a deszkát, a lécet stb. Nos, hiába szép és tartós a fa, ha van egy hátrányos tulajdonsága: inhomogén, vagyis nem egységes szerkezetű. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a reá ható erőknek más és másképpen áll ellen, méghozzá aszerint, hogy azok milyen irányból érik. A fa vetemedése is az inhomogenitás következménye: nedvesség hatására változik mérete, de a különböző irányban eltérő arányban. A különféle mű falemezek gyártásával ezzel ellentétben teljesen homogén anyagot kapunk. Az imént említett példára visszatérve: nedvesség hatására például szóba sem jöhet semmiféle vetemedés, mert a forgács- és pozdorjalapok, és különösen a farostlemezek a természetes fát csak igen kis méretű darabokban tartalmazzák. De más érvek is szólnak ezeknek a faanyagoknak a létrehozása mellett. Régebben az erdőgazdaságban hatalmas mennyiségű felhasználhatatlan hulladék keletkezett. Az erdőkben korábban kárba veszett az ágfa és a faipari és egyes mezőgazdasági üzemekben keletkező forgács, fűrészpor és kéreghulladék is. Ezek újabban mind feldolgozhatók az említett lemezekké. A műfa lemezeknek a természetes fával szembeni további előnyei: az aprított faanyagba gomba- és rovarölő szereket keverhetnek, továbbá égésgátló vegyületeket is, a tetszőleges méretekben gyártható stb. Az Ultrales műfa lapok A nemrég zárult belgrádi műszaki vásár építészeti anyagokkal foglalkozó csarnokában egy kiváló minőségű és újdonságnak számító termékcsoporttal ismerkedtünk meg, az Ultrales műfa lapokkal. A barkácsolás céljaira elsőrendű gyártmány alapanyagául — mint az elnevezés is mutatja — a fa rostjai szolgálnak. Az alapvető célt, hogy az inhomogén fa helyett teljesen homogén terméket készítsenek, a gyártók úgy oldották meg, hogy a fát először egészen kis darabokra aprítják. Ezt azután fenolformaldehid műgyantát tartalmazó ragasztó és töltőanyaggal keverik, majd a pépet szétterítik. Az így kapott farostpaplant végül víztelen 1. Az ultrales lapok acél összekötő elemek segítségével csatolhatók egymáshoz és ezzel egyben a lapokat hordó léchálózatra is.nítik, majd hőpréssel való kezelés után kialakul a végtermék, a kemény farostlemez. Ebből az alapanyagból készült azután az a termékcsoport, amelynek két tagját az alábbiakban bemutatjuk. Az Ultrales falburkoló lemezek (Ultrales zidae obloge) tetszetős felületét kopásálló műanyag réteg rádolgozásával (laminiálásával), erezetnyomással alakítják ki. A fautánzatú lapok szülés erezethűsége olyan tökéletes, hogy egészen közelről szemlélve is a természetes fa kellemes, meleg és meghitt hangulatát keltik. A faburkoló lapok, megmunkálása, alkalmazása A lemezek 40X255 cm-es nagyságban és 0,8 centiméteres vastagságban kerülnek forgalomba. Darabolását, pontos méretűre való leszabását fűrésszel végezhetjük. Nem árt tudni, hogy ha csak mód van rá, kis fogazatú, kismértékben terpesztett fogú fűrészt használjunk, mert a durva fűrész könnyen roncsolja a lemez élét és a laminált műanyag réteg felületét. Nos, mire jók az ultrales falburkoló lapok? Nevük is elárulja már, hogy mindenekelőtt belső falak burkolására felelnek meg leginkább. Mellékelt rajzainkon látható, hogy akár függőlegesen, akár vízszintesen is egyszerűen a falra erősíthetők. Természetesen az öreg épületek esetében a már korábban bevakolt falra kerülnek, újonnan emelt házakban viszont , ha a léhálót a fal anyagára erősítjük, a belső vakolás akár el is maradhat. Ez utóbbi nem lebecsülendő idő- és költségmegtakarítást eredményez az építkezők számára. Ha már az Ultrales falburkoló lapok jó hő- és hangszigetelő tulajdonságokkal bírnak, az ügyes ezermester a helység szigetelését még úgy is fokozhatja, hogy a műfa lapok és a fal közé, a léháló vastagságának megfelelő méretű polisztirolhab- vagy kőzetgyapot-lemezekből álló réteget erősít fel. A saját kezűleg is egyszerűen felerősíthető falburkoló lapok azonban mindenekelőtt tetőtér-beépítéskor játszanak fontos szerepet. Válaszfalak és a természetes fa esztétikai tulajdonságaival teljesen egyenértékű falburkolatok alakíthatók ki szinte órák alatt. Az Ultrales lap további jó tulajdonságai: — a mechanikai sérüléseikkel és a vegyi hatásokkal szemben ellenálló, — ha bepiszkolódik, minden károsodás nélkül lemosható, — tartós, a nedvesség hatására nem vetemedik, gazdaságos, mert nem kell utólag pácolni, festeni és lakkozni. A gyárilag fautánzatú műanyag furnérral nem nemesített Ultrales lapok 3,2—10 milliméter vastagságban és 210X260 cm-es méretű táblák alakjában kerülnek forgalomba. Tekintettel arra, hogy ezeket a lapokat a nedvességgel szemben ellenálló ragasztóanyaggal elkeverve sajtolják, jól alkalmazhatók szabadban álló melléképületek, garázsok és kisebb faházak burkolataként. A szóban forgó lapok kitűnően megmunkálhatók minden famegmunkáló szerszámmal és módon: fűrészeléssel, gyalulással, csiszolással, marással stb. HORVÁTH Gábor 3. Az UUrales falburkoló lapok feltevésekor először megfelelő méretű lécekből álló hálót szegezünk, illetve csavarozunk a falra és csak erre kerülnek a lapok. 5. Tetőtér-beépítéskor szinte nélkülözhetetlen anyag a nemesített felületű farostlap. 6. Ha a falburkolat mögé 2—4 cm vastagságú polisztirolhab lemezt teszünk, ezzel tetemesen javítjuk a helyiség hőszigetelő képességét. 13. oldal 2. A léhhálóra való felerősítés másik módja a szegezés. 4. A kopás- és ütésálló műanyag furnérral laminált lapok keresztmetszete.