Magyar Szó, 1982. június (39. évfolyam, 163-177. szám)

1982-06-23 / 170. szám

MADÁRVILÁG Az ősi tájak megváltozásával járó, természetromboló jelenségek többnyire hatalmas területeket átfogó állatföldraj­zi tájegységek arányaiban mutatkoznak, így orvoslásuk is csak széles körű össze­fogástól várható. A két világháború nyomasztó időszaka azonban sokáig gá­tolta az országok közötti együttműkö­dést, a veszélyeztetett tájak, növények, állatok gondozása ekkor még jobbára csak elszigetelt vállalkozás útján tör­ténhetett. De nem csupán tudományos igényekről beszélhetünk. Nem csak holmi szabadtéri laboratórium szerepét látják el a világszerte gomba módra szaporodó, kisebb-nagyobb rezervátu­mok. Az emberek keresik a csendes, békés kikapcsolódás, felüdülés lehető­ségét. A természetben talán nélkülöz­hetetlenek a madarak. Énekük és szín­pompás tollruhájuk mindig kellemes jelenség az ember számára. Ezúttal a légykapóféléket ismertetjük. Az, aki nem jártas a madárvilágban, bizonyá­ra keveset hallott e népes madárcsa­ládról. A légykapófélék tábora 330 ma­dárfajt foglal magába. Valamennyi énekesmadár, bokron vagy fán él. Az Európában előforduló négy légy­kapófaj hazánkban is megtalálható. A vajdasági természetvédelmi intézet ál­lattárában valamennyi fajuk bizonyítja tartományi előfordulásukat. A légy­kapók magas fák koronájában tartóz­kodó, fekete-fehér tollazatú, kis ter­metű madarak, amelyekre rendszerint messze hangzó „vid” hívogatójuk hívja fel figyelmünket. (Ez a hang a fülemü­léére emlékeztet, de nem a bokorból, hanem a magasból szól.) A fák kiemel­kedő (sokszor száraz) ágáról hirtelen felemelkedve légy után vágnak, majd rövid hurokrepülés után ugyanoda, vagy egy közeli másik ágra leereszked­nek. Az örvös légykapó (Ficedula albicol­­lis) hímjének a hasoldali, homloki ré­sze, szárnyfoltja és a nyakon levő örve fehér. A tollazat többi része fekete. Énekhangja „tszit-tszit-tszit”. Főleg a bükkösök és a vegyes erdők madara, de kis számban a dombvidéki erdők­ben, parkokban is előfordul. Odúlakó: Az örvös légykapó tojója egyszerű tol­lazatú felül egyszínű barna vagy szür­késbarna feltűnő fehér tollal a szárny­ban vagy a farokban. Fák kiemelkedő ágáról hirtelen felrepülve légy után kap, majd hurkot írva le a levegőben újból leszáll (ugyanoda, vagy egy má­sik ágra). Kis termetű madár, szárnyán feltűnő, nagy fehér hosszanti folt. Has­­oldala tiszta fehér. Tavasszal, április­ban érkezik költőterületére. Az őszi vo­nulása kevésbé kifejezett, szeptember­ben zajlik. A kormos légykapó (Ficedula hypo­­leuca) hímjének tollazata megtévesz­tésig hasonló az örvös légykapóéhoz, de nyakörve nincs. Éneke kéttagú: zi­­it, zi­it. Mint fészkelő madár, nálunk igen ritka. Odúlakó. Nálunk főleg vo­nuláskor látható, tavasszal, áprilisban 15-étől körülbelül 28-áig, valamint augusztus végétől szeptember közepéig. A kormos légykapó tojóját a szabad­ban szinte lehetetlen megkülönböztet­ni az örvös légykapó tojójától, bár szárnyf­oltja valamivel nagyobb. A kis légykapó (Ficedula parva) hímjének a szélső farktollak töve fe­hér (vagyis a sötét farok tövének két oldalán egy-egy feltűnő fehér folt lát­ható), a csőr hegyes végű. Magas fák koronjáiban rejtőző (néha lejjebb szálló és megfigyelhető) madár narancs színű mellel, fehéres hassal. Hátoldala sötét szürkésbarna, igen kicsi füzikeszerű. Farkát időnként felrántja. Hívogatója: „hi(ty)ü”. Éneke éles, messze hangzik: „tszittüj-tszittü-tüj-tüj”. Tavasszal áp­rilis végén, május elején érkezik, kiköl­tése, májusra esik, a fiókák júniusban kapnak szárnyra, ősszel a vonulás augusztus végén, szeptemberben zajlik. Az utolsó példányok októberig nálunk maradnak. A kis légykapó tojója lé­nyegesen nem különbözik a hímtől, a mellen nincs narancsszínű folt. A szürke légykapó (Muscicapa striata) fák kiemelkedő pontjain, magasabb bokrok hegyén egyenes testtartással mozdulatalanul ülő, barnásszürke ma­dár, amely (legyek után vágva) időn­ként felröppen, majd ugyanoda vagy egy közeli ághegyre száll vissza (hu­rokrepülés). Ültében szárnyát és farkát meg-meglebbenti. Csőre hegyes, háta egyszínű, a szennyesfehér hasoldalon alig észrevehető, elmosódott sávozás. Hangja: „szi­csecsecsa”. Az erdőszéle­ken az erdő nyíltabb részein, a lomb­erdőkben kevésbé gyakori. A szürke légykapó vonuló, tavasszal, április kö­zepén, ritkán május elején érkezik, ősszel a vonulás szeptemberben kez­dődik, ritkán október elejéig eltolódik. Mind a négy európai légykapófaj Vajdaságban védelem alatt van. Ter­mészetvédelmi eszmei értékük egyen­ként 1000 dinár. ZAKINSZKI Sándor A légykapók A szürke légykapó 4. oldal ILLATOS CSALOGATÓ Tarka lepkék a kertben KI NE SZERETNÉ, ki ne cso­dálná a kert felett átlibegő, tar­kán csapongó pillangókat? Közü­lük is a legszebbeket, a nap­pali pávaszemet, az atalantalep­­két vagy rókalepkét, amelyek kö­zül bármelyik igazi dísze a leg­szebben gondozott kertnek is. De­­vajon hogyan lehet a fent libegő lepkéket „eltéríteni”, he­lyesebben letéríteni és a kertbe csalogatni? Erre szerencsére egy igen egyszerű módszer kínálko­zik, ha az egyik napos sarokba nyári orgonát telepítünk. Ez a növény nem rokona a közismert és közkedvelt illatos orgonának, magyar nevét valószínűleg onnan kapta, hogy füzér virágzata ha­sonlít az előbbiéhez. Egy-egy ilyen, lila virágaival már messziről feltűnő bokor va­lóságos lepkeparadicsomot vará­zsol a kertbe. Az első vendégek már kora reggel megérkeznek, és ettől kezdve állandó a forgalom a nyári orgona környékén. Érde­kes, hogy káposztalepkék és más, úgynevezett fehér lepkék, vi­szonylag ritkán látogatják, annál gyakoribbak virágain a tarkalep­kék színpompás képviselői. Néha tucatnyi nappali pávaszem, ata­­lanta- és rókalepke sétál, szí­­vogatva az apró lila virágokon, de közöttük rendszerint ott bil­legeti magát egy-egy pompás gyöngyházlepke is. Amelyikük jóllakott, tovalibeg, de helyette nyomban új látogatók bukkan­nak fel. A VIRÁGZÓ NYÁRI ORGO­NA a rajta lakmározó és körü­lötte csapongó színpompás lep­kékkel a kert egyik ékessége. Emellett éppen a tarkalepkék azok, melyeknek hernyói nem haszonnövényeken, hanem több­nyire a csalánon fejlődnek. Az árokpartokon, kertek alatt te­nyésző csalánosok így igen fon­tos szerepet töltenek be ezeknek a lepkefajoknak az életében. Lé­tük egyik legfontosabb biztosí­téka a hernyók táplálékát jelentő csalánosok fennmaradása. ÚJDONSÁGOK BARKÁCSOLÓKNAK Az Ultrales lapok A barkácsolók gyakran használt alapanyagai a különféle fallemezek: a bútorlapok, a rétegelt lemezek (furné­rok), a forgács- és pozdorjalapok meg a farostlemezek. Szinte naponta akad valami dolgunk a fent megnevezett anyagokkal, mégis csak igen kevesen tudják, miért is váltották fel fokozato­san a különböző mű­falapok a termé­szetes faanyagokat, a deszkát, a lécet stb. Nos, hiába szép és tartós a fa, ha van egy hátrányos tulajdonsága: inho­mogén, vagyis nem egységes szerkeze­tű. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a reá ható erőknek más és másképpen áll ellen, méghozzá aszerint, hogy azok milyen irányból érik. A fa vetemedé­se is az inhomogenitás következménye: nedvesség hatására változik mérete, de a különböző irányban eltérő arányban. A különféle mű falemezek gyártásá­val ezzel ellentétben teljesen homogén anyagot kapunk. Az imént említett példára visszatérve: nedvesség hatására például szóba sem jöhet semmiféle ve­temedés, mert a forgács- és pozdorja­lapok, és különösen a farostlemezek a természetes fát csak igen kis méretű darabokban tartalmazzák. De más érvek is szólnak ezeknek a faanyagoknak a létrehozása mellett. Régebben az erdőgazdaságban hatal­mas mennyiségű felhasználhatatlan hulladék keletkezett. Az erdőkben ko­rábban kárba veszett az ágfa és a fa­ipari és egyes mezőgazdasági üzemek­ben keletkező forgács, fűrészpor és ké­reghulladék is. Ezek újabban mind feldolgozhatók az említett lemezekké. A műfa lemezeknek a természetes fával szembeni további előnyei: az ap­rított faanyagba gomba- és rovarölő szereket keverhetnek, továbbá égés­gátló vegyületeket is, a tetszőleges mé­retekben gyártható stb. Az Ultrales műfa lapok A nemrég zárult belgrádi műszaki vásár építészeti anyagokkal foglalkozó csarnokában egy kiváló minőségű és újdonságnak számító termékcsoporttal ismerkedtünk meg, az Ultral­es műfa lapokkal. A barkácsolás céljaira első­rendű gyártmány alapanyagául — mint az elnevezés is mutatja — a fa rost­jai szolgálnak. Az alapvető célt, hogy az inhomogén fa helyett teljesen homo­gén terméket készítsenek, a gyártók úgy oldották meg, hogy a fát először egészen kis darabokra aprítják. Ezt azután fenolformaldehid műgyantát tartalmazó ragasztó és töltőanyaggal keverik, majd a pépet szétterítik. Az így kapott farostpaplant végül víztelen 1. Az u­ltrales lapok acél összekötő elemek segítségével csatolhatók egy­máshoz és ezzel egyben a lapokat hor­dó léchálózatra is.­nítik, majd hőpréssel való kezelés után kialakul a végtermék, a kemény fa­rostlemez. Ebből az alapanyagból készült azután az a termékcsoport, amelynek két tag­ját az alábbiakban bemutatjuk. Az Ultrales falburkoló lemezek (Ult­rales zidae obloge) tetszetős felületét kopásálló műanyag réteg rádolgozásá­­val (laminiálásával), erezetnyomással alakítják ki. A fautánzatú lapok szül­és erezethűsége olyan tökéletes, hogy egészen közelről szemlélve is a termé­szetes fa kellemes, meleg és meghitt hangulatát keltik. A faburkoló lapok, megmunkálása, alkalmazása A lemezek 40X255 cm-es nagyságban és 0,8 centiméteres vastagságban kerül­nek forgalomba. Darabolását, pontos méretűre való leszabását fűrésszel vé­gezhetjük. Nem árt tudni, hogy ha csak mód van rá, kis fogazatú, kismértékben terpesztett fogú fűrészt használjunk, mert a durva fűrész könnyen roncsolja a lemez élét és a laminált műanyag réteg felületét. Nos, mire jók az ultrales falburkoló lapok? Nevük is elárulja már, hogy mindenekelőtt belső falak burkolására felelnek meg leginkább. Mellékelt raj­zainkon látható, hogy akár függőlege­sen, akár vízszintesen is egyszerűen a falra erősíthetők. Természetesen az öreg épületek esetében a már koráb­ban bevakolt falra kerülnek, újonnan emelt házakban viszont , ha a léh­­álót a fal anyagára erősítjük, a belső vakolás akár el is maradhat. Ez utób­bi nem lebecsülendő idő- és költség­megtakarítást eredményez az építkezők számára. Ha már az Ultrales falburkoló la­pok jó hő- és hangszigetelő tulajdonsá­gokkal bírnak, az ügyes ezermester a helység szigetelését még úgy is fokoz­hatja, hogy a műfa lapok és a fal kö­zé, a léh­áló vastagságának megfelelő méretű polisztirolhab- vagy kőzetgya­pot-lemezekből álló réteget erősít fel. A saját kezűleg is egyszerűen felerősíthe­tő falburkoló lapok azonban mindenek­előtt tetőtér-beépítéskor játszanak fon­tos szerepet. Válaszfalak és a természe­tes fa esztétikai tulajdonságaival tel­jesen egyenértékű falburkolatok ala­kíthatók ki szinte órák alatt. Az Ultrales lap további jó tulajdon­ságai: — a mechanikai sérüléseikkel és a vegyi hatásokkal szemben ellenálló, — ha bepiszkolódik, minden károso­dás nélkül lemosható, — tartós, a nedvesség hatására nem vetemedik,­­ gazdaságos, mert nem kell utólag pácolni, festeni és lakkozni. A gyárilag fautánzatú műanyag fur­nérral nem nemesített Ultrales lapok 3,2—10 milliméter vastagságban és 210X260 cm-es méretű táblák alakjá­ban kerülnek forgalomba. Tekintettel arra, hogy ezeket a lapo­kat a nedves­séggel szemben ellenálló ragasztó­­anyaggal elkeverve sajtolják, jól alkal­mazhatók szabadban álló melléképüle­tek, garázsok és kisebb faházak burko­lataként. A szóban forgó lapok kitű­nően megmunkálhatók minden fameg­munkáló szerszámmal és módon: fűré­­szeléssel, gyalulással, csiszolással, ma­rással stb. HORVÁTH Gábor 3. Az UUrales falburkoló lapok fel­tevésekor először megfelelő méretű lé­cekből álló hálót szegezünk, illetve csa­varozunk a falra és csak erre kerül­nek a lapok. 5. Tetőtér-beépítéskor szinte nélkü­lözhetetlen anyag a nemesített felületű farostlap. 6. Ha a falburkolat mögé 2—4 cm vastagságú polisztirolhab lemezt te­szünk, ezzel tetemesen javítjuk a he­lyiség hőszigetelő képességét. 13. oldal 2. A léhhálóra való felerősítés másik módja a szegezés. 4. A kopás- és ütésálló műanyag fur­nérral laminált lapok keresztmetszete.

Next